Hírek
Megölte a lányt, mert más férfival látta
Dátum: 2011.04.28., 15:04Megtekintve: 9052

Befejeződött a taktaharkányi gyilkos elleni nyomozás - írja a Borsod Online. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal küldte meg az eljárása során keletkezett iratokat a főügyészségnek a tavalyi taktaharkányi gyilkosság ügyében – tájékoztatta az Észak-Magyarországot Dobi Tamás, a főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.
A Szerencsi Rendőrkapitányság tavaly április elején eltűnés miatt indított eljárást egy 23 éves taktaharkányi lány ügyében, aki a megszokott időben, hajnali három óra negyven perckor elindult munkába, de munkahelyére már nem érkezett meg. Már akkor felmerült, hogy az egyébként konszolidált életet élő lány bűncselekmény áldozata lett, mert hasonló „eltűnések” nem voltak jellemzőek rá, ám konkrét nyom sem a holttestéhez, sem esetleges gyilkosához nem vezetett, holott gyakorlatilag a település és környéke minden négyzetméterét átkutatták a rendőrök.

Mint ahogy korábban már lapunkban mi is beszámoltunk róla, akkor egyes sajtóorgánumok azonnal megjelölték a potenciális tetteseket, mondván: a lánynak munkába menet át kellett mennie a cigányok lakta utcákon. A feltételezés végül alaptalannak bizonyult, a rendőrök a tanúvallomásokat összevetve elfogtak egy 33 éves helybeli férfit, aki rövidesen feltáró jellegű beismerő vallomást tett, és a lány holttestének rejtekhelyét is megjelölte.

A férfi elmondta: évekkel korábban közeledni akart a lányhoz, de ő elutasította. Kettejük kapcsolata felületes volt, a férfi korábban alig beszélt a lánnyal, évek alatt néhány mondatot, ha válthattak. A férfi ennek ellenére megvárta a végzetes hajnalon a lányt, mert elmondása szerint meg akarta verni azért, mert együtt látta egy másik férfival. Amikor a lány megpillantotta őt, kiáltozni kezdett, a férfi pedig pánikba esett, és többször megszúrta a lányt, majd hazaszaladt egy furikért, és a holttestét a közelben lévő nádas területre tolta. Másnap egy kézikocsival tért vissza az ideiglenes rejtekhelyhez, és a lány testét kitolta a Taktaharkány határában lévő egyik legelőre, és a településtől úgy két kilométerre egy kútba dobta.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a gyilkosra akár húsz év börtönt is kiszabhat a bíróság.

Forrás: ÉM-SZP
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Hádám [2011.04.30., 14:14][válaszolok] #1
20 év... na ez már kezd hasonlítani egy igazi büntetésre!
Bukovszky Róbert [2011.05.03., 09:02][válaszolok] #2
Talán bizonyos esetekben a halál büntetés is túl enyhe lenne, pl;
http://www.boon.hu/miskolc/targyaloterembol-egybol-a-bortonbe/news-20110502-0626 ...
Összes hozzászólás: 2 db (2 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.