Hírek
Egy társadalom látlelete
Dátum: 2011.12.01., 19:52Megtekintve: 10251Értékelés: 4.46

Két héttel ezelőtt Szerencs egyik népszerű szórakozóhelyén megtámadták és megverték négy barátomat, közülük egyiknek a szája repedt fel, másiknak a szeme dagadt be. Mindnyájan a húszas éveik közepe körül járó, diplomás vagy diploma megszerzése előtt álló fiatalok. Egyikük jogász, másikuk villamosmérnök, a harmadik agrármérnök, a negyedik tanár. A támadók érettségivel sem rendelkező tizenéves suhancok, indíték nincs.
Mint cseppben a tenger, mutatkozik meg ebben az ország bizonyos részein már mindennaposnak mondható kis történetben egy ország társadalmi rendjének súlyos válsága. Amíg ugyanis az újságban nap mint nap hasonló hírekkel találkozunk, legtöbben legyintünk egyet és abba a hazug képzetbe ringatjuk magunkat, hogy mindez velünk és szeretteinkkel nem történhet meg. Semmi sincs ok nélkül, biztosan „azok” – ti. az áldozatok – is provokáltak és hasonlók. Legbelül azért sokan érezzük, hogy ez álságos magatartás.

Inzultus a szórakozóhelyen

A Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettesek ellen, akik 2011. november 20-án 01:15 és 01:25 óra közötti időben a szerencsi Bowling szórakozóhelyen négy főt körbeállták, inzultálták, kötekedtek velük, majd a csoport két tagja közülük két főt előzetes szóváltást követően megütött.

Forrás: szerencs.hu, Szerencsi Rendőrkapitányság

Írásom további része arra mutat rá, ami egy ilyen szűkszavú rendőrségi közleményben sosem jelenik meg.

A bevezetőben említett baráti társaság tagjai tanulmányaik vagy munkájuk mellett hétvégente rendszeresen találkoznak Szerencsen, hogy egy üveg sör vagy az asztali foci mellett beszéljék meg az elmúlt napok történéseit, így volt ez azon a bizonyos szombat estén is. A szórakozóhelyen egy másik, sokkal népesebb társaság is feltűnik időnként. A tizenhat-tizennyolc év közötti tinédzserek között büntetett előéletű egyének is akadnak, nevük jól ismert a városvezetés, de feltehetőleg a közelben működő rendőrkapitányságok munkatársai számára is, ám sajnos leginkább a társasági életet kulturáltan folytatni kívánó szerencsi fiatalság ismeri őket. Személyesen is meggyűlt már a bajom néhányukkal, erősen ittas állapotban erejük demonstrálása céljából folyamatosan zaklatják azokat, akik a közelükbe kerülnek, olykor mondvacsinált okokkal, olykor még az ürügy megkonstruálására sem pazarolva energiát.

A pultnál fogyasztani nem szoktak, a későbbi történések színhelyét is inkább melegedőként használták, a sértettektől több alkalommal cigarettát kértek. Amikor utóbbiak már hazafelé készülődtek, minden ok és előzetes bejelentés nélkül a suhancok nyolcan(!) ököllel rájuk támadtak, az egyik fiatalembert hárman ütötték-vágták egyszerre. Csak a vakszerencsén múlott, hogy a kétszeres túlerőben lévő kemény legények nem okoztak súlyosabb sérülést, viszont a kék-zöld foltokon és felrepedt szájon kívül sokkal komolyabb traumát okoz, ami egy ilyen helyzetben a megtámadott, védekezésképtelen ember lelkében sérül. A sértettek nem ütöttek vissza, a feleket az odarohanók választották szét.

Az incidens után a fiatal bűnözőkből összeverődött banda némi szóváltást követően sietve elhagyta a helyszínt. A rendőrök becsületére legyen mondva, a telefonos bejelentést követően négy-öt percen belül a helyszínen termettek, azonban az intézkedés lefolytatása és a lekezelő hangnem, amit a sértettekkel szemben megütöttek, nem egy európai ország rendfenntartó szervéhez méltó. Az üggyel kapcsolatban megtörtént a feljelentés és megindult a nyomozás, szerencsére a szórakozóhely biztonsági kamerája megörökítette az eseményeket. Hogy miért történt a támadás, senki sem tudja, a sértettek mind konfliktuskerülő, becsületes, tisztességes emberekként ismeri a környék, hasonló ügybe még sohasem keveredtek.

Több kérdés is felmerült bennem. Milyen ország az, ahol egy semmirekellő, ittas tizenévesekből álló horda éveken keresztül szabadon garázdálkodhat, és erejük fitogtatására éppen azokat az értelmiségi fiatalokat terrorizálhatják, akik ennek a szerencsi mini-társadalomnak a jövőbeli magjai? Sokan ugyanis a könnyebb utat választják és külföldre mennek, de néhányan igyekeznek életben tartani az iskolaévek alatt fűződött régi, helyi barátságokat és itt, Szerencsen akarnak élni. Nagyobb összegben mernék fogadni, hogy a támadók egyike sem fog soha semmilyen értékelhető szaktudást szerezni, a társadalomnak soha semmilyen módon nem lesznek hasznos elemei.

Háromszoros túlerőben, meglepetésszerűen más embereket ököllel összeverni, az ilyet nem nevezném embernek. Nehéz az eseményekről higgadtan írni, legszívesebben névvel és fényképekkel felsorolnám itt, hogy kik ezek a bűnöző elemek, mert ha már az erre hivatott igazságszolgáltatás és a rendfenntartó szervek képtelenek megoldani az évek óta fájdalmasan burjánzó problémát, a szülőknek joguk lenne tudni, hogy kik azok, akiktől félteni kell esténként a gyermekeiket. De sajnos ez egy olyan ország, ahol az állatnak személyiségi joga van, méltósághoz való joga van, jó hírnévhez fűződő joga van. És kötelessége? Az nincs. Nekünk pedig jogunk van befogni a szánkat.

Biztos vagyok benne, hogy néhányan most azt mondják: minek mennek oda? Lehet szórakozni, beszélgetni ám otthon is. Tőlük kérdem akkor, hogy ha ma feladjuk a közösségi színtereket, holnap feladjuk az utcáinkat, holnapután pedig már húzhatjuk a szögesdrótot a ház köré? Vagy az volna a megoldás, hogy üssünk vissza? Ahogy esetenként a rendőr vagy a látleletet levevő orvos tanácsolja, ne is tegyünk feljelentést, mert mint magyarázzák „abból úgysem lesz semmi”? Könnyedén megtehetnénk, hogy mi is összefogunk egy tucatnyian, és ledobjuk őket a lépcsőn, de akkor ugyanolyanok lennénk, mint ők, és igazából veszítenivalónk csak nekünk van.

Megoldás tehát nincs, marad a tehetetlen düh, aztán a türelem. A magyar ember birkatürelmű, ahogy ezt gyakran szebb szóval leplezni igyekeznek – toleráns. Ahogy Fulton Sheen amerikai katolikus érsek mondta: „A tolerancia csak emberekre vonatkozik, sohasem az igazságra.” Ez nem egy kirívó eset, hanem egy tendencia, észre kellene venni és gátat kellene neki szabni. Itt egy generáció kezd kibontakozni, amelyik tudja és érzi, hogy - főleg a 18. életéve betöltése előtt - szinte bármit megtehet bárkivel. Iskolában anyázhatja a tanárt, este a városban akár orrba is verheti. Húsz, de akár tíz évvel ezelőtt melyikünk akart és mert volna felnőtt emberekhez odamenni és minden valós ok nélkül beléjük kötni, rájuk támadni? Egyikünk sem, és hiszem, hogy ez így volt rendjén.

Az érpataki, már külföldön is pozitív visszhangot kiváltó, a gyakorlatban rendkívül sikeres rendteremtési módszer alapelve az, hogy a társadalmat építő és romboló csoportokra osztják, és ez utóbbi csoportot a mindenkori törvények adta lehetőségek maximális kimerítésével elnyomják. Itt és most, ahogy az lenni szokott, a rombolók támadtak az építőkre. Hogy lesz-e a következménye? Bízzunk benne, hogy igen, hamarosan kiderül.

(A Szerencsi Válasz munkatársának írása, a sértettek jóváhagyásával)

Kép: illusztráció
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
member (vendég) [2011.12.01., 20:34][válaszolok] #1
Ha tudja a szerző, kikről van szó, miért nem közli a rendőrséggel az elkövetők nevét, hogy azok ne "ismeretlen" tettesek után nyomozzanak?
szerző (vendég) [2011.12.01., 20:40][válaszolok] #2
A feljelentést a szórakozóhely tulajdonosa tette meg előbb, valószínűleg ezért indult hivatalosan ismeretlen tettesek ellen a nyomozás, de a tanúvallomásokból azonnal ki fog derülni (vagy már ki is derült), név szerint kik az elkövetők.
Hádám [2011.12.01., 20:46][válaszolok] #3
Tudom, most megint megkapom majd, hogy én mindig mindenhol ott vagyok, de a sértettek "véletlenül" a barátaim, akikkel minden hétvégén összefutunk, az elkövetők meg azok a suhancok, akik már a város többi szórakozóhelyén is "hírhedtek", vandál, állati viselkedésükről... Remélhetőleg most elnyerik méltó büntetésüket!
QUO VADIS (vendég) [2011.12.01., 22:51][válaszolok] #4
Olyan büntetést kellene az ilyeneknek kapniuk, hogy egy életre elvegye a kedvüket az ilyen viselkedéstől! Sajnos nem így szokott történni! Majd még lehet, hogy jön a megfélemlítés a tanuskodók felé, hogy nem jól látták ők azt, hogy kik ütöttek..! Sürgősen rendet kell tenni, addig amíg lehet!
Ági (vendég) [2011.12.01., 23:00][válaszolok] #5
A cikk írója említést tesz az érpataki modellről. Ajánlom figyelmébe mindenkinek a település honlapját, ahol maga a polgármester, Orosz Mihály Zoltán, és más, a rendszer létrejöttében és fenntartásában segédkező, valódi változást és rendet kívánó egyén osztja meg tapasztalatait, hogy azokat más falvak, városok is átvehessék, alkalmazhassák.

http://erpatak.hu/index.php?l=8
Görög (vendég) [2011.12.02., 08:31][válaszolok] #6
ÉN KOROMNÁL FOGVA MÁR NEM JÁROK ESTI SZÓRAKOZÓ HELYEKRE,DE HA OTT LETTEM VOLNA A NEVEMET VÁLLALVA NÉV SZERINT LE ÍRNÁM A TETTESEKET.
AZ ÜZEMELTETŐ HA A BEVÉTEL HASZNÁT ELVISZI AKKOR MÉRT NEM NÉV SZERINTI FELJELENTÉST TESZ.
EZZEL A RENDŐRÖK DOLGÁT IS MEG KÖNNYÍTENÉ!
Péter (vendég) [2011.12.03., 13:34][válaszolok] #7
Milyen érdekes ez az oldal a rendőrségnek kiadják az.Ip-címet de ha ismerősről van szó akkor már csak ismeretlenről van feljelentés???
DE úgy őszintén a tanár kiket akar tanitani?A villamosmérnök hol szeretne dolgozni?A cukorgyárban, csokoládégyárban,digépben? Az agrármérnök kiknek a földjét akarja igazgatni?A jogász?Mikor ma minden négyzet centimétere van egy jogász.Fulton helyett javasolnám Petőfi Sándort.Versét: Még a féreg is felemelkedik őnvédelemre,még akkor is mikor két lábal tapodják.
értő olvasás (vendég) [2011.12.03., 13:55][válaszolok] #8
Péter!

Olvassa el a cikket párszor, akkor talán Ön is megérti ....
Péter (vendég) [2011.12.03., 14:21][válaszolok] #9
Végig olvasttam!Számomra az derül ki miért van nyitva egy szórakozó hely 22-óra után nyitva???
Hádám [2011.12.03., 14:31][válaszolok] #10
Péter! Itt ők a sértettek! Biztos elkerülte a figyelmét! Javaslom várja ki az eset végét! De sztem el sem olvasta a cikket, mert valótlanságokat állít!
9-nek (vendég) [2011.12.03., 15:27][válaszolok] #11
Péter! Hát meddig legyen nyitva egy szórakozóhely? Este 6-ig? Mondjuk Ön ne is járjon ilyen helyekre, hanem ehelyett tanulja csak a helyesírás szabályait ... Hat hibát vétett nem egészen másfél soros hozzászólásában.
Hádám [2011.12.03., 16:57][válaszolok] #12
Kedves Péter!

Például azért, hogy kikapcsolódjanak az emberek! Van aki este 6ig dolgozik, az hazaér, zuhanyzik, vacsorázik, 8 óra mire el tud indulni... Ha 22 órakor zárna, nagyjából 2 órát tudna kint tölteni az ismerőseivel!
QUO VADIS (vendég) [2011.12.03., 17:04][válaszolok] #13
Péter, nem Önnek való ez a műfaj! A szöveget nem érti, amit Ön ír az sajnos eléggé érthetetlen, a helyesírása pedig pocsék! Azt javaslom, nézzen valami más szórakozás után!
ismeretlen? (vendég) [2011.12.03., 17:37][válaszolok] #14
A rendőrség majdnem mindig ismeretlen tettes ellen indít eljárást, még akkor is, ha tudják, vagy tudni vélik, ki az elkövető. Ez egy statisztikai trükk: jobb a felderítési mutató.
Hádám [2011.12.04., 00:32][válaszolok] #15
Na azért ezt nem mondanám... nekünk egyszer feltörték a kocsinkat, kirámolták rendesen, a rendőr sorolta kik voltak azok, mert már legalább 30 rendben volt ellenük eljárás, majd simán beírták az ismeretlen tettes elleni nyomozást, mert idézem: "jobb ha nem teszünk keresztbe ezen "úriembereknek", úgyis mi húzzuk a rövidebbet! Erről ennyit...

Ez a baj az országgal, hogy itt jórészt "trükközni" akar mindenki, dolgozni meg senki... inkább legyen rossz a rendőrség mutatója, de kapják el a tettest, nekem ez szimpatikusabb lenne!
Tibor (vendég) [2011.12.05., 12:13][válaszolok] #16
Bámulatos mikor sérelem,sértés éri az írókat értő olvasást rögtön támadnak.Én a Péter mondataiban nem láttok rosszat csak tisztán látást.
átlátó (vendég) [2011.12.05., 12:32][válaszolok] #17
Tisztelt Hádám!Hol dolgozzanak az emberek cukorgyárakban,csokoládégyárakban,lkm,digipben?Mert ha jól szét néz csak a szolgáltató ipar működik magyar honban.A két kezű teremtő munka megszűnt létezni csak a szolgáltató foglalkoztatás létezik benne van a szolga szó!
szerző (vendég) [2011.12.05., 13:42][válaszolok] #18
Kedves Péter!

"Milyen érdekes ez az oldal a rendőrségnek kiadják az.Ip-címet de ha ismerősről van szó akkor már csak ismeretlenről van feljelentés???"

Ebből a logikai bukfencből mit akar levezetni? Írták fentebb, hogy általában ismeretlen ellen indul a nyomozás. A Szerencsi Válasz is kap időnként (évente 1-2 alkalommal) rendőrségi adatszolgáltatási kérelmet, és akkor is ismeretlen tettes ellen nyomozva kértek adatokat, amikor egy közismert ember által teljes, valódi névvel írt komment miatt tett valaki feljelentést. Megjegyzem: ha ilyenkor nem adnánk ki határidőre a kért adatot vagy hamis adatot küldenénk meg, az Btk.-ba ütköző bűncselekmény lenne, és ellenünk is eljárás indulna.

"Még a féreg is felemelkedik őnvédelemre,még akkor is mikor két lábal tapodják."

Most akkor az a baj, hogy feljelentés született, vagy az, hogy nem ütöttek vissza? Tudja, ez egy jogállam, és aki visszaüt, azt is megbüntetik, hiába néhányunk igazságérzete mást sugall. Pár semmirekellő suhancnak mit számít a büntetett előélet, úgysem lesz belőlük soha ember. Az értelmiség viszont igenis nagyon sokat veszíthet azzal, ha belekeveredik egy verekedésbe. Az önvédelemnek itt szerintem bőven megfelel az, hogy feljelentés született és az igazságszolgáltatás így formális eszközt kapott arra, hogy helyreállítsa a rendet.

"DE úgy őszintén a tanár kiket akar tanitani?A villamosmérnök hol szeretne dolgozni?A cukorgyárban, csokoládégyárban,digépben? Az agrármérnök kiknek a földjét akarja igazgatni?A jogász?Mikor ma minden négyzet centimétere van egy jogász."

A tanár a közelben tanít és az agrármérnök is dolgozhat a közelben. Van más felsőfokú agrár végzettségű barátom is, aki Szerencsen él és dolgozik. De lehettek volna bármilyen kétkezi munkások is a sértettek, nem a képzettségről szól a történet, hanem arról, hogy a társadalom söpredéke terrorizál rendszeresen becsületes, kétkezi/szellemi dolgozó vagy tanuló embereket. És még ha nem is jut mindenkinek helyben állás, az NEM jogosít fel senkit arra a magatartásra, ami történt!
Péter (vendég) [2011.12.05., 14:20][válaszolok] #19
Magyarországon,az igazságszolgáltatás megszűnt,1882-ben/Tiszaeszlár/lassan értjük egymást érdekes amit említ hogy aki vissza üt az bűnös.Erről megkérdezték egy Zrinyit,Bocskait,magyar honvédet akkor más volt a jog??igazság!Az ember az ember erkölcs a lényeg és tartás mert most 90-év alatt ilyen nevelés volt a tendencia.Ha megdobnak kővel dob vissza kenyérrel? Valaki meg kérdezte már mért van ez és kikre vonatkozik.Magyar embernek nem kell ezt törvénybe iktatni,genetikailag kódolva benne.A megoldás a bank meddig működik? Ameddig van ügyfél,a bolt meddig van még van vásárló,gázórát meddig olvassák le amíg van fogyasztó,meddig van mobiltelefon míg van előfizető:Bűn meddig van amíg engedik.Jézus krisztus szavaival búcsúzom Én nem békét hozok,ha nem háborút családokat szedek szét embereket fordítok ember ellen.
16-nak (vendég) [2011.12.05., 15:52][válaszolok] #20
Kedves Tibor! Lehet, hogy Péter tisztán lát, dehogy fogalmazni nem tud érthetően az biztos!
Péter (vendég) [2011.12.05., 16:57][válaszolok] #21
Tisztelt vendég azt nem tudtam hogy el kell magyarázni az ábc,hogy mi folyik magyar honban intő figyelmeztetést meg tette Simon Perez! Remélem dereng????
Péter (vendég) [2011.12.05., 19:58][válaszolok] #22
Mindenkinek üzenem a bővebb történelmi ismereteket őseink nagy tudást hagytak ránk.Ilyen a parlagfű is most irtatják az emberekkel de a latin neve ambrózia.Csokonai Vitéz Mihály tartozkodó kérelem költeményében mondja ezer csókkal vizetek minden válaszodért.Tessenek tanulni és akkor megértenek engem.
vendég (vendég) [2011.12.05., 20:15][válaszolok] #23
péternek Az önvédelemmel kapcsolatban.Az ügyet nem ismerve állítom,nemcsak kétszer annyian voltak,de balhéban jártas társaság is volt.Szerinted mit csinálhattak volna,megpróbáltak volna egy suta visszaütésre,s cserében kétszer ilyen verést kaptak volna.Én a fogat fogért elvet vallom,de sajnos társadalmunk vérmérséklete elég halovány.Szerbiában,vagy ukrajnában pl nem tudnám elképzelni,hogy egy kissebségi csoport,terrorizálná büntetlenül a többségi társadalmat.Ezzel nem azt mondom,hogy primitívek legyünk,csak egy kicsit karakánabbak.Azt szoktam mondani,hogy a gyermekem majdani diplomája mellé nem árt egy önvédelmi jártasság,és bizonyos fokú állóképesség.
Péter (vendég) [2011.12.05., 21:47][válaszolok] #24
Nem hiába ukraja,szerbia,románia,szlovákia,kitalált ország akár tetszik akár nem a magyar a többség.És ez így is marad itt nem a diplomával van a baj ha nem akiktől megszerzik.A magyar sport miért volt sikeres mindég 1990-előtt mert magyar emberek játszották magyar ésszel.Most miért nem sikeres,mert csak magyarnak látszok játsszák kiknek csak az igazolványukban magyar eredet.Magyarnak születni kell.Primitív már az ősember tudott rajzolni sokan mai napig sem,nem kell a diploma mellé önvédelmi tanfolyam ha nem céltudatos kormány és olyan rendőr aki.A magyar himnusz hallatán vigyázzba áll és tiszteleg.Régen a magyar királyi csendőr nem telefonált ha nem a tanultak szerint intézkedett.Csendőr eskü Híven,becsülettel vitézül a hazáért mindhalálig!!!
QUO VADIS (vendég) [2011.12.05., 22:48][válaszolok] #25
Kedves Péter! Túl sok mindent akar mondani egyszerre, így aztán a mondanivalója általában érthetetlenné válik. Azt tanácsolja, hogy tanuljunk, és akkor megértjük Önt. Én ezt erősen kétlem! Néhány mondatából érezni, hogy mit akar Ön mondani, de olyan szinten zagyválja a dolgokat, hogy az már riasztó!
Péter (vendég) [2011.12.05., 23:12][válaszolok] #26
Tisztelt Quo vadis! Ön lehet a tanár az értelem nem keverendő az egóval riasztó?
olvasó (vendég) [2011.12.06., 05:38][válaszolok] #27
Kedves Péter !
Idézek Öntől.
"Most miért nem sikeres,mert csak magyarnak látszok játsszák kiknek csak az igazolványukban magyar eredet."(vagy egy másik) "Primitív már az ősember tudott rajzolni sokan mai napig sem,nem kell a diploma mellé önvédelmi tanfolyam ha nem céltudatos kormány és olyan rendőr aki."(vagy egy gyöngyszem) "Mindenkinek üzenem a bővebb történelmi ismereteket őseink nagy tudást hagytak ránk."
Én nem tudom Ön hol tanulta a magyar nyelvet,de amit ide irogat az értelmetlen hablatyolás!
Úgy gondolom talán Önnek kellene egy kicsit tanulni a magyar fogalmazást!
A helyesírási hibákról nem beszélek mert itt nem szoktunk nagyon szigorúan megitélni,hiszen mindegyikünkkel előfordulhat elütés,vagy betűkihagyás,de attól még érthető a leírt mondanivaló.Sajnos az Öné nem!!!Talán csak nem görög vagy svéd születésű Ön véletlenül???????
QUO VADIS (vendég) [2011.12.06., 12:09][válaszolok] #28
Kedves Péter! Már ne haragudjon, de Ön tudja, hogy mit akart írni a 26-os hozzászólásában?
Bukovszky Róbert [2011.12.11., 10:37][válaszolok] #29
Ez a hír is egyfajta "társadalmi látlelet". Szóval kedves "fülke forradalmárok" hajlandóak vagytok végre elismerni, hogy "cseberből, vederbe" kerültünk?!
http://www.hir24.hu/belfold/2011/12/10/tobb-mint-4-millioval-tavozott-a-kirugott ...
Bukovszky Róbert [2011.12.11., 12:43][válaszolok] #30
Velem már megint csak a baj van! Szóval van egy olyan rossz? szokásom, hogy minden második héten a vasárnapi ebédet követően szeretem töviről hegyire kiolvasni a Szerencsi Híreket! Most, hogy végeztem az ebéddel, hát kértem a kis feleségemet, hogy prezentálja nekem a lapot, hát bizony nem tudta a lelkem, pedig az vagyon írva a legutóbbi számban (2011-11.-25.), hogy "megjelenik kéthetente", segítsetek most kit vegyek elő? Az asszonyt, hogy hová hová rámolta el, a postát, hogy miért nem küldték, vagy ...... á erre gondolni sem merek, hisz ott vagyon leírva ....
Nem vagyok én olyan kötekedős, hogy még azt is megkérdezzem, hogy hová tűnt néhány oldal, mert -nem számoltam meg soha- én úgy emlékszem nem is olyan régen ez a újság még több lapból állt.
majd pénteken ..... (vendég) [2011.12.11., 12:48][válaszolok] #31
Bukovszky Róbert [2011.12.11., 14:34][válaszolok] #32
#31! Köszönöm! Ja akkor már így rendben is van?! Na azért nem maradtam olvasnivaló nélkül, mert az ősöknél találtam egy "kulcs" magaint, azt a számot ami 2011.12.18.-án!!!! jelenik meg 220.000 azaz KETTŐSZÁZHÚSZEZER példányban! Belegondoltam, ha példányonként csak 50Ft a bekerülése akkor is ......... ! Komolyan mondom valami egészen hihetetlenül kevés olvasni való van benne, pedig gondoltam MR biztosan ír majd valami egzotikus utazásról, ahol gyakorlatilag kidolgozták???? a roma stratégiát, így gyakorlatilag Januártól majd egy új, szebb, jobb világban élhetünk, előre is köszöntöm a sok-sok integrált Roma társadalmat. Megjegyzem ma délután Zomboron jártam, bizony a falu szélén van még egy kis tenni való romaügyileg .....
Kérdés 32-höz! (vendég) [2011.12.11., 17:14][válaszolok] #33
Igaz, hogy a szem.titkár is meghatározó író a Szer.Hírekben???
Kérdés 33-hoz (vendég) [2011.12.11., 21:23][válaszolok] #34
Miért tőle kérdezi? Ő lett a Szerencsi Hirek főszerkesztője? Vagy ha nem, akkor honnan kellene tudnia?
Bukovszky Róbert [2011.12.12., 07:14][válaszolok] #35
#33! Igazán nem tudom, sőt bevallom nem is nagyon érdekel, tőlem aztán bárki/k is szerkeszthetik a lényeg az hogy jelenjen meg időben és legyen benne tartalom.
Én egy picit több 'feszes témát várnék el, például a legutóbbi számig nem olvashattunk a tűzoltóság átszervezéséről, nem olvashattunk a "kultúrtáj" tervezetéről, én azt sem venném rossz néven, ha a Országgyűlési képviselőnk néha beszámolna a parlamenti munkájáról, közzé tenné a felszólalásait, ill. magyarázatot fűzne a kormány 1-1 döntéséhez amit mi innét 200km-ről nem mindig értünk. Szeretném olvasni, hogy majd beszámol arról is, hogy felszólal a 4 napos matrica megszüntetése ellen, mert ez itt bizony sokunkat érint.
Hádám [2011.12.12., 15:37][válaszolok] #36
Főleg azokat, akik 1 nap alatt letudják utazásaikat... azok most szépen csengessék ki a 10 napos matrica árát.....
vendég (vendég) [2011.12.12., 22:45][válaszolok] #37
Ha a szem.titkár meghatározó a városi újságban, lehetne az a tévénél is. Vagy akkor is sokkal hosszabb riport készülne a csokiadományokról mint a várható, az egész életünket meghatározó átalakításokról amikkel a járások, a közigazgatás és minden magyar ember kénytelen lesz együtt élni? Arányok, azokra is figyelni kéne esetleg.
37-hez (vendég) [2011.12.13., 07:38][válaszolok] #38
Én is szívesen adnék csokoládé kalendáriumot a gyerekeknek, csak én egy segédmunkás voltam a csokoládégyárban, így hát nem én tudtam megmenteni a szerencsi csokoládégyártást. Ha nem így lett volna most én is szerepelhettem volna a FERI tV- ben.
Bukovszky Róbert [2011.12.13., 09:54][válaszolok] #39
Ez a "társadalom látlelete"! Csak szerényen, alázattal!?
http://www.hir24.hu/belfold/2011/12/13/egymilliot-buliztak-el-az-ifju-fideszesek ...
szövegkörnyezet (vendég) [2011.12.13., 15:30][válaszolok] #40
Egy szó jutott az eszembe, de azt kipontozva sem szabad itt leírni.

youtube thumbnail
35-ös vendégnek (vendég) [2011.12.13., 15:57][válaszolok] #41
Nem kellett volna annak idején a kapukat felszámolni, csak azért, hogy néhány milliárdot a haverok vállalkozásainak zsebébe rakjanak. Érdekes, hogy a horvátoknál, szlovéneknél, olaszoknál bevált a kapus rendszer, csak nálunk nem.

Kedves 38-as hozzászóló!
Mindenkinek meg van, meg volt a lehetősége, hogy vállalkozásokat indítson, akár csokoládégyártást, akár autókereskedéseket is, s egy ügyes üzletasszony még vevőt is talált az autóira.
Ma az igazi vállalkozók élete kínkeserves, persze aki 55 éves korába 200 ezer Ft előnyugdíjjal leléphet, s emellett még egy vállalkozást is tud működtetni, annak kicsit más a világ, mint Önnek és nekünk.
Jadviga (vendég) [2011.12.13., 18:06][válaszolok] #42
Végig olvasva néhány hozzászóló elmélkedését, a hasam fogom a nevetéstől...Mint Mari néni a Való Világ c műsorról...mindenkit elmond mindennek, de mi az Istennek nézi...vagyis, ha sem a Szerencsi hírek, sem a Kulcs magazin nem jó, nem kelti fel úri érdeklődését és legfőképpen nem elégíti ki vágyait, mi a jó fenéért olvassa...ha már úgy is vállalkozó, maga bevallása szerint még becsületes, tisztességes, és pártsemleges is, talán alapíthatna egy újságot akár szerkeszthetne is, jó vastagot, nem két hetente, két naponta ...Jaj Róbert, hogy maga hányszor mellé nyúl , pedig még aránylag fiatal...vagy ennyire görbe a tükör? várom szíves mocskolódását!
vendég (vendég) [2011.12.13., 19:15][válaszolok] #43
"Mindenkinek meg van, meg volt a lehetősége, hogy vállalkozásokat indítson,". Remélhetőleg akkor a kedves hozzászóló is kihasználta a lehetőséget, ha adódott, és egy gyár bezárásakor, privatizálásakor vagy tetszőleges, és segédmunkásként megvett alkalmi áron pár gépet és a semmiből, a lehetőséget kihasználva elindította vállalkozását. Már amennyiben saját maga is hiszi, amit az idézett mondatban leírt. Továbbá remélhetőleg nem csak más ügyes vállalkozó tudta eladni az autóit, hanem a nyáron külföldi testvérvárosba édesipari terméket és bort szállító autón is volt az ő segédmunkásként alapított vállalkozásának termékeiből is ... Hát mit lehet tenni, ha most nem az autó a sláger és az is akar eladni aki most ül körbe ..
Hádám [2011.12.13., 19:24][válaszolok] #44
Mindenkinek megvolt a lehetősége ez így igaz, de van akinek mellesleg volt egy kis "ócsón privatizált" gazdasága, gépei, földjei, persze csak ha jó helyen volt jó időben... lézer jani elvtársunk is sok mindent elért, csak kapott pár tízmilliós kezdőlökést néhány hektár földterülettel megtoldva! De mint mindenki tudja, mindig vannak EGYENLŐBBEK!
Hádám [2011.12.13., 19:48][válaszolok] #45
40-nek!

Egyetértek Önnel! Na éppen ezért alacsony butapesten a nemzeti pártok támogatottsága, mert az embereket nem is érdekli a magyarságuk... pontosan ezért tarolnak a liberalizmus agysorvasztó hülyeségei, a meleg parádék, a drogosok... fingjuk nincs róla kik a nemzeti nagyjaink, de lady gaga meg tiesto összes nótáját fejből fújja mind.... pest lehülyíti az embert, lesüllyeszti az egyszerű szürke átlagba, nincsenek egyéniségek, mindenki megbújik a kis panel lyukjában és hátradőlve örül a kis plazmatévécskéje és a szobapincsije mellett, hogy "mennyi mindent elért az életben"... természetesen a hatalomnak ez a jó, ha sok a segg hülye, aki képtelen gondolkodni, aki beletörődik abba, hogy 2szer annyi munkáért 10-ed annyi fizetést kap, mint a szomszédos országban...
45-nek (vendég) [2011.12.14., 08:35][válaszolok] #46
Sajnos Önnek teljesen igaza van. Amíg az emberek a silány sorozatokat nézik elfeledkeznek a bajokról.Ha mégis eszükbe jut akkor bedobnak egy-egy gumicsontot amivel elterelik a figyelmet.Pl. az Állami Gazdaság privatizációja. A Cukorgyár vizsgálata után biztosan sorra kerül majd a csokoládégyár is.
Bukovszky Róbert [2011.12.14., 08:47][válaszolok] #47
Tisztelt Jadviga #42! Először is kérem engedje, meg, hogy gratuláljak a jókedvéhez -a hasam fogom a nevetéstől..- ha másért nem legalább ezért megérte ide írnom, hogy Önnek jókedvet okoztam, tudja ezt nagyon meg kell becsülni mert mostanában valahogy nem a "nevetés" a legáltalánosabb kifejezés kis hazánkban!
Ön azt írja "várom szíves mocskolódását.." Kérem tájékoztasson már engemet is, hogy én mit, kit mikor mocskolódtam -tudja Ön ennek a szónak az értelmét, jelentését?- kérem neveket megközelítő időpontokat írjon. Esetleg az a "mocskolódás" ha szóvá merem tenni, hogy egy lap nem a meg jelölt időpontban jelenik meg és arról nincs tájékoztatva az olvasó közönsége? Talán az a baj, hogy meg mertem jegyezni, hogy egy újságból véleményem szerint elkopott néhány oldal és erről szintén nem lettek az előfizetők értesítve? Esetleg attól "mocskos a szám, hogy én tartalmatlannak találok egy lapot -Kulcs magazin- ami szerény számítások szerint is tízmillióba kerül közpénzből? Legyen kedves ossza meg velem/velünk, hogy Önt mi fogta meg ebben a kiadványban? Még az is lehet, hogy kiderül, hogy én olvastam figyelmetlenül!?
Talán azzal "mocskolódtam", hogy néha-néha belinkeltem egy-egy cikket -fideitaszos buli, végkielégítés- annak bizonyítékául, hogy a választók bizony be lettek csapva, mert a most hatalmon lévők sem jobbak egy szikrányival sem azoktól akiket évekig 'gyalultak -joggal- a hasonló dolgaik miatt.
Szóval tisztelt Jadviga, várom megtisztelő válaszát és esetleges cáfolatait!
előfizető (vendég) [2011.12.14., 09:23][válaszolok] #48
A Szerencsi Hírek egy évben 21 lapszámmal jelentkezik minden éven. Ebbe benne van az is, hogy az ünnepek, s a szabadságok miatt egy-egy alkalommal három hétre jelenik meg az egyébként kétheti lap. Ez mindig is így volt, még az előző terminusban is.

A városi lap márciustól 16 oldalon jelenik meg. 16 oldal most is 16 oldal, s hogy esetleg a papír vékonyabb? Talán az a lényeg? Az már a "kákán is csomót" esete.

Azt, hogy az utolsó lapszám december 16-án jelenik meg, már előző év januárjától nyilvánvaló az előfizetők, olvasók előtt. Ha valaki elfelejtené év közben, persze utána tud nézni, hogy mikor is jelenik meg a köv. lapszám, legfeljebb az némi fáradságot igényel persze és kettővel több kattintást. Vagy egy kérdést a hírlapárustól, ismerőstől, stb.

Szóval tényleg mocskolódásnak tűnik a hozzászólása.

Alaptalan kijelentései vannak, amiket tényként állít - már nem először. Persze sokan vannak, akik vevők erre, csak a tisztánlátás kedvéért írtam le a fentieket.

Egy olvasó
Bukovszky Róbert [2011.12.14., 09:44][válaszolok] #49
#48! Önnek biztosan igaza van! Mint írtam is én nem jártam ennyire alaposan utána, én azt írtam, hogy Vasárnap kerestem és nem találtam, ill. mint írtam is a lapokat sem számolgattam, csak nekem tapintásra vékonyabbnak tűnik. Szóval, ha Önöknek ez a "mocskolódás", hát legyen ....
Esetleg abban azért egyetértünk, hogy néhány hír hiányzik belőle ami a Városunk és környéke lakóinak jövőjét erősen befolyásolhatja?
"Alaptalan kijelentései vannak, amiket tényként állít", kérem, ha sok ideje van ezekből soroljon fel néhányat. Köszönöm!
nosztalgia? (vendég) [2011.12.15., 09:25][válaszolok] #50
Soha nem voltam "komcsi". Nemsok külömbséget látok a jobb(ik) és a bal oldal között.

http://www.red-help.net/Megerte-Ezt-akartad-Munkasparti-vadirat
http://www.red-help.net/Interju-Thurmer-Gyulaval-az-Echo-tv-ben
Hádám [2011.12.15., 10:25][válaszolok] #51
Kedves nosztalgia!

Elég szomorú! Ugye azt mindenki tudja mennyire is gondolják komolyan a kommunisták, amit leírtak! Volt rá lassan 70 évük bebizonyítani! Tudja a szocializmus "elvei", amiket elmondanak, alapjában véve szimpatikus is lenne a népnek, de soha a történelem során nem létezett és nem is fog (lásd Szovjetúnió, Kína, Észak-Korea stb...) Megint oda lyukadtunk ki, hogy azt a pártot osztják, akik még egyetlen percet sem kormányoztak, nyilván nem is lehet negatív cselekedetük, ellentétben az összes többivel, akik már jócskán nyakig ülnek abban a bizonyos végtermékben!
nem nosztalgia, demagógia (vendég) [2011.12.15., 10:55][válaszolok] #52
Kedves #50, ne legyen már naiv Már a kommunsta propagandaoldal is egy vicc.

"Húsz éve mindenki dolgozhatott, aki akart. Ma hivatalosan 400 ezer embernek nincs munkája, nem hivatalosan egy milliónak."

Papíron? Lehet. Van a munkanélküliségnek egy minimális rátája, ami alá nem szorítható le, minden más csak színjáték. Aztán próbáljon meg a szocializmus által elszaporított kisebbségnek munkát ajánlani, jó esetben kinevetik, rossz esetben kést állítanak a hátába. Arról inkább ne beszéljünk, milyen külföldi hitelekből fizették a munkahelyen lábat lógató tömegek fizetését.

"Húsz év alatt másfél millió munkahelyet tettek tönkre, de egyet se pótoltak."
"Húsz éve a mezőgazdaság egymillió embernek adott munkát. Ma alig százezren dolgoznak itt."

Talán mert közben fejlődött a technika.

"Húsz éve a pályakezdőket tárt karokkal várták a munkáltatók. Ma körülbelül 80 ezer pályakezdő fiatal indítja életét munkanélküliként."

Igen, a párttagok csemetéit tárt karok várták, a szegény falusi ember meg nem is álmodhatott egyetemről. A marxista sulival tényleg karriert lehetett befutni. Ma pedig a fiataloknak nem kellene mindenáron büfészakra beiratkozni, csak hát az értékes papírokat nehéz megszerezni, hiába a lehetőség ma már adott mindenkinek.

"Húsz éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Ma sokszor 13-15 óra is kevés."

Hitelekből, amit ma is nyögünk. Amit pedig Kádárék felhalmoztak, a Medgyessy és Gyurcsány nevű elvbarátai megduplázták. Ezért izzad ma vért a dolgozó kisember és ezért dőzsölnek a régi klikk MSZP-re és Fideszre szakadt tagjai és csemetéik.

"Húsz éve miénk volt Magyarország, ma külföldiek szolgái vagyunk saját hazánkban."

Ne haragudjon, de ezen felnevettem! Csak nekem tűntek fel a szovjet megszálló katonák és a moszkvai befolyás?

Nem is folytatom, mert ezek az "érveken" csak mosolyogni tudok Kommunista demagógia felső (alsó) fokon.
:) (vendég) [2011.12.15., 11:42][válaszolok] #53
Tisztelt #52 áruld már el légyszives azt, hogy én hogyan tehetném oda azt a sárga szmájlt, mert nekem mindíg csak ez sikerül:
Hádám [2011.12.15., 13:53][válaszolok] #54
Érdekes kis táblázat....

http://csacsee.blog.hu/2011/12/13/felhaborito_58?utm_source=bloghu_megosztas&utm ...

Nálunk ez van, mégis sokkal rosszabbul áll az ország mint azok, ahol fele ennyi az elvonás! Lehet ott fele annyit lopnak el a közösből mint nálunk
padlás (vendég) [2011.12.16., 13:54][válaszolok] #55
Volt már hasonló. Akkor azoktól sepertek, akiknek volt. Most azoktól, akiknek nincs?
http://hvg.hu/w/20111216_lopni
Bukovszky Róbert [2011.12.18., 14:53][válaszolok] #56
Én is szeretem a focit, na de ennyire ...... http://mandiner.hu/cikk/20111215_felcsutot_tamogatja_az_mlsz
Tisztelt #48 és Jadviga! Az Önöknek feltett kérdéseimre a válaszok elmaradása ugye nem engemet minősít?!
Jadviga (vendég) [2011.12.18., 16:50][válaszolok] #57
Kedves Róbert!
Én úgy gondolom, hogy választ kapott a kérdéseire a 48-as hozzászólótól. Senkit nem minősít, csak tájékoztat. Én magam nem csak ígérgetem, sőt egyszer sem tettem, hogy a közeljövőben nem szólok. Olvasni persze bizonyosan fogom a fórumot. Önnek és kedves családjának áldott karácsonyt! Megragadva az alkalmat minden fórumozónak Békés, Boldog ünnepeket kívánok!
QUO VADIS (vendég) [2011.12.18., 17:44][válaszolok] #58
Kedves Róbert! Már megint mellé nyúlt. A 30-as hozzászólásában ezt írja: "Nem vagyok én olyan kötekedős, hogy még azt is megkérdezzem, hogy hová tűnt néhány oldal, mert -nem számoltam meg soha- én úgy emlékszem nem is olyan régen ez a újság még több lapból állt." A 48-as hozzászóló ezt válaszolta Önnek: "A városi lap márciustól 16 oldalon jelenik meg. 16 oldal most is 16 oldal" A lap megjelenésére is kapott választ: "Azt, hogy az utolsó lapszám december 16-án jelenik meg, már előző év januárjától nyilvánvaló az előfizetők, olvasók előtt."
Róbert! Látja a 30-as hozzászólásának egyik része sem igaz! Most akkor ezt hogyan nevezzük? Teljes tájékozatlanságnak? A lap szándékos lejáratásának? Egyik sem vet jó fényt Önre! Gondolkozzon el ezen! Az pedig, hogy a végén még úgy csinál mint aki nem kapott választ...! Na látja, ez már nagyon szomorú!
előfizető (vendég) [2011.12.18., 18:29][válaszolok] #59
Most látom, siettemben előző év januárját írtam. Természetesen a 2011-es év elejére gondoltam. Persze ez a lényegen nem változtat.
Bukovszky Róbert [2011.12.18., 18:35][válaszolok] #60
QUO VADIS! Ön már megint bölcsebb az egész világnál, oktat és rendre int! Azért azt megköszönném, ha már ennyire lelkesen olvass vissza, hogy egy picit figyelmesebben tenné /ugye ismeri a mondást; "a figyelmes olvasás csodákra képes"/ mert akkor láthatná, hogy a kérdésem már rég nem a lap megjelenésére irányult, hanem az én "mocskolódó" megjegyzéseimre. /Ezek az én #47 ill. #49 hozzászólásaimban olvashatóak.
Most azért megérkezett -vagyis nem, de erről nem a kiadó tehet- az újság és bizony telis-tele van tényekkel; Pl; "Ötven embert foglalkoztat az új üzemcsarnok" na ez úgy butaság ahogy van, az igaz, hogy a nevezett cég kb annyi kollégának ad munkát, de szerintem ebből az új csarnokban tízen sem dolgoznak. A másik "Gazdálkodni tanul a vidék", hát ha így tanulunk meg gazdálkodni ilyen hatékonysággal akkor ...... na de nem is ez a baj a cikkel, hanem az alábbi mondat "a korábban parlagon heverő ......." tizen éve járok ott el szinte napi szinten, de az én emlékezetem szerint ott minden évben szántóföldi művelés folyt, én nem parlagra, hanem aranyló búzatáblákra és alkarnyi kukoricákra emlékszem. -na ez már tényleg a kákán........- ,de mentségemre szóljon, hogy annyira jólesik a 2-3 ....-nak témát adni!
vendég (vendég) [2011.12.18., 18:47][válaszolok] #61
Örülünk, Róbert, hogy nem hallgat. Egyes körök szeretnék Önt lejáratni, de ez a félelmükből adódik, nehogy bedőljön a "kritikáiknak"
vendég (vendég) [2011.12.18., 19:03][válaszolok] #62
Róbertet nem kell lejáratni, rendre megteszi azt ő maga.
QUO VADIS (vendég) [2011.12.18., 19:06][válaszolok] #63
Nem Róbert, nem vagyok bölcs, csak szembesíteni szeretném önmagával! Igen, elolvastam figyelmesen, és az a helyzet Róbert, hogy a mocskolódás ott van a 30-as hozzászólásában! Nem kell tovább keresgélni! Csak azt nem értem miért ilyen? Miért jó ez Önnek?
vendég (vendég) [2011.12.18., 19:46][válaszolok] #64
Megalakult a "Hagyjátok Békén Robit!" Klub. Mottója: Szálljatok már végre le Robiról - tisztes polgár, dolgozik, gyerekeket nevel, itt él a városban, mit akartok még? Az a baj, hogy nem hajlik a nyaka? Nem azt írja amit most szajkózni kell? Nem kellenek az ál-bölcs (névtelen) kritikák, aki Robit kritizálja, névvel tegye, mert Ő is névvel ír. Ez logikus, úgy gondoljuk.
Bukovszky Róbert [2011.12.18., 20:13][válaszolok] #65
QUO VADIS! Tisztában van Ön azzal, hogy mi is az a "mocskolódás"? Én még itt soha senkitől nem olvastam olyasmit -szerintem a modik törölnék is- talán Hádámnak volt néhány olyan megjegyzése ami alulról súrolja a határt /Pl "Gyurcsotány, BuTapestiek, vagy ahogy néha megnyilvánult azokról akik esetleg más zenei irányzatot kedvelnek mint Ő/
#64! Ön viccel!? Ezek névvel!? Pedig én szívesen venném, esküszöm meg sem sértődnék a kritikán, se párbajra nem hívnám se verőlegényeket nem küldenék rájuk, legfeljebb kiérdemelnék a tiszteletemet, hogy Ők egyenes gerinces, szemtől-szembe emberek, míg így ............. na ez lett volna a "mocskolódás"!
Természetesen én csak akkor várnám el a "nevet" ha egy konkrét személyről nyilvánítanak vélemény, más esetekben sajnos néha indokolt az inkognitó.
Hádám [2011.12.18., 22:06][válaszolok] #66
Nem is tudtam, hogy ilyen részletesen nyilván vannak tartva a hozzászólásaim! De Robi, pontatlanul idéztél tőlem, a gyurcsótányt és szerintem kisbetűvel írtam Az átlag pesti fiatalokról továbbra is tartom a véleményem, a zenéről meg félreértelmezte a véleményemet! Én teljes mértékben elfogadom, hogy mindenki mást szeret, ellentétben az eddigi szervezőkkel, akik halomszám szervezték a P.mobilt és hasonló zenekarokat, gondolom mert valakinek személyes kedvence. Tisztelem és becsülöm ezeket a zenészeket, nagy alakjai a magyar rocktörténelemnek, de egy diák rendezvényre, ahol legtöbbjük tizenéves (tehát valószínűleg nem is ismerik ezeket az előadókat) nem a legjobb választás, főleg nem akkor ha egyszer már csúfosan alacsony volt a látogatottság. Fluor tomira visszatérve, nekem nem az a bajom, hogy hívják (bár ezt a pénzt értelmesebben is elkölthetné a város), hanem az hogy az embereket annyival nem tisztelik meg KARÁCSONYKOR, hogy egy színvonalas előadót kerítsenek, ez a bohócot meg áttennék egy nyári rendezvényre. Attól, hogy a gyerekek "szeretik", mert a csapból is ezt tolják a képükbe, még nem kellene erősíteni is, főleg azért mert ezek a fajta előadók leginkább a pénzre mennek, ha megnézzük ezt a sok bögrét, párnát, kulcstartót, kütyüt, tollat, sapkát és azt nevelik a gyerekbe, hogy ha nem veszi meg ezeket, már szinte nem is ember....
kritika (vendég) [2011.12.18., 22:31][válaszolok] #67
Tisztelt 64-es hozzászóló!
Ön miért nem névvel írt! Vagy csak annak kell névvel írnia aki meri Róbertet kritizálni? Miért is kellene békén hagyni Robit? A sok hamis állításai miatt? Ja, vagy az a menő itt, hogy lehet bármit állítani, csak az a lényeg, hogy valami rossz legyen!
Róbert! Ön pedig akárhogy is mondja, nagyon nem bírja a kritikát! Különösen ha szebesítik azzal, hogy nem mond igazat! Az 58-as hozzászólásban pontosan ezt történt! Nem először!
Bukovszky Róbert [2011.12.19., 08:11][válaszolok] #68
Tisztelt #67! Nem kell engem békén hagyni!!!! Sőt lassan már könyörögve kérem, hogy idézzenek már tőlem "mocskolódást" ill. alaptalan, "hamis" állítást!
QUO VADIS (vendég) [2011.12.19., 10:38][válaszolok] #69
Kedves Róbert! Nem haragszom én Önre! Azt nagyra értékelem, hogy tenni akar, csak ne így!
Névtelen (vendég) [2011.12.21., 08:19][válaszolok] #70
Nekem tetszik!
Nem véletlenül hívják a mi kis minipinocsettünket második "napkirály"-nak. Keleten nem nyugszik, nyugaton meg nem kell!

QUO VADIS! Tisztelt tanárom, jótevőm, oktatóm, mentorom ...... tessék szíves lenni elmondani nekem, hogy hogyan kell/ene tennem!
Komolyan írtam szívesen venném, ha összeállítana nekem egy 'napirendet, kérem ne kíméljen! Lassan itt az új esztendő ezért legyen szíves arra is kitérni, hogy a jövőre kit, mit támogathatok, milyen sportokhoz legyen közöm, esetleg "flourtomi" vagy Hádám zenéjét hallgathatom ......
Picit komolyabban! Szóval azt hiszem megbékélésben nem itt járna a város, ha mindenki úgy állna a helyi politikához mint én .... viszont azt, ha véleményem lesz bármiről, bárkiről és ez a vélemény nem csak az enyém, hanem több emberét tükrözi azt akkor is elfogom mondani, lefogom írni, ha Önnek ezzel fájdalmat okozok mert esetlegesen beletiporok az érzékeny lelkecskéjébe .
QUO VADIS (vendég) [2011.12.21., 13:35][válaszolok] #71
Tisztelt Névtelen! Azt ír amit akar! De ha egy kicsit is ad magára, akkor olyat ír le ami IGAZ! Ennyi!
Bukovszky Róbert [2011.12.21., 14:29][válaszolok] #72
QUO VADIS! Eltűnt a hsz-m amiben írtam, hogy természetesen én vagyok a névtelen, csak elfelejtettem bekapcsolni a bejelentkezést.
Utoljára kérem térden állva könyörögve, hogy tegye már közzé -ha lehet még ma, hogy ne a Karácsonyi hangulatba csesztessük egymást- hogy mikor és mi nem volt igaz amit én írtam.
Fáradozását előre is megköszönöm!
(Tudja ki HAZUDOTT!? OV mert ö azt mondta, hogy NEM LESZNEK MEGSZORÍTÁSOK 2012-ben, namármost én ezt a saját családi és vállalkozói életem 'forintosított számaival tudom cáfolni)
hitel (vendég) [2011.12.21., 16:41][válaszolok] #73
Akit érdekel: a cikk után 1-2 hozzászóló elmagyarázza, hogyan müködött a deviza-csapda.
Ugyan úgy gondolom én is.
A vége az lesz, hogy az is fizet, aki nem vett fel semmit. Kinek a buli?
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2011/12/20/szazmilliardokba-fajhat-az-adozoknak-a-ve ...
QUO VADIS (vendég) [2011.12.21., 23:23][válaszolok] #74
Kedves Róbert! Igaza van, a politikusok sajnos elég hazudósak! De nem kell utánoznunk őket. Nézze, sok kritikai észrevétele helytálló, de éppen ezért, ne állítson időnként olyat, ami nem állja meg a helyét! Mondok 2 példát: Emlékszik amikor a Polgármesteri Hivatal esti gépkocsi használatáról írt,hogy ki, kivel, mikor utazott a hivatali autóval? Ami ha tényleg az állítása szerint lett volna, bizony bőven megérdemelte volna a kritikát. Dehát kiderült, hogy téves az állítása. Egy másik kis egyszerű példa a Szerencsi Hírek. Azt írta, hogy amióta más lett az újság, kevesebb lett az oldalszám. Aztán kiderült, hogy mégis ugyanannyi! Szóval ezek az állítások mindig valakiket rossz fényben tüntetnek fel. Nem lenne ez gond, ha az állítások igazak lennének. Akkor mondanám azt, hogy kemény kritika. De így ez nem jó semmire. Csorbul az Ön hitele, azokkal szemben pedig akiket hírbe hoz, nem fair! Szóval Róbert, én értékelem a kritikai hozzáállását, tenni akarását, de hirtelen felindulásból ne írjon már! Járjon először utána, hogy amit állít az tényleg úgy van-e! Ha igen, akkor keményen kritizálva írja meg! De csak akkor ha meggyőződött az igazáról!
Nézze Róbert! Ön alapvetően egy jó ember. Amiket én leírtam Önnek, soha nem bántásból tettem! Bár időnként elhiszem, hogy rosszul eshetett. Ezekért elnézést kérek! Boldog Karácsonyt Önnek és családjának!
vendégek (vendég) [2011.12.21., 23:47][válaszolok] #76
#74 stílusa emészthetetlen. Nyilvánvaló hogy a regnáló hatalom kegyeltje, hiszen olyan magabiztosan küldi el BR-et illemtanfolyamra, hogy az felháborító.
De arról, ha már egyszer a Robi autós-kommentjét idézi egy év távlatából, nyilván nem szól, hogy a gondnok csemetéjét hová szállította ma a hivatali gépjármű. Vagy érdekes lehet a Veszprémbe szállított illető története is, oda, majd vissza. Nos?
"Járjon először utána, hogy amit állít az tényleg úgy van-e! Ha igen, akkor keményen kritizálva írja meg! De csak akkor ha meggyőződött az igazáról!" - megint a kioktatás. Miért nem száll magába, kedves kommentelő? A szeretet ünnepe előtt talán Önre is ráférne.
Semmi sem tart örökké.
76-nak (vendég) [2011.12.22., 16:23][válaszolok] #77
Ha valaki stílusa emészthetetlen, akkor az az Öné! Inkább Önnek kellene magába szállni! Nem bírják elviselni, hogy elvesztették a választást! Már megint kezdik ezt kit, hova szállítottak? Szánalmas már ez!
Újság (vendég) [2011.12.22., 17:05][válaszolok] #78
Tisztelt Quo Vadis! A #74-es kommentjéhez csupán egy pontosítás: a Szerencsi Hírek oldalszáma valóban csökkent az idei február 11-én kettő darab A/3-as oldallal, majd március 11-től további kettő darab a/3-as oldallal, tehát összesen mínusz négy oldallal, és így lett 16 oldalas a lap. Tehát ebben Ön téved és nem Robi.
kritika (vendég) [2011.12.22., 18:41][válaszolok] #79
Tisztelt 76-os hozzászóló! Tudja mi a felháborító? Az, hogy Ön itt bárkit csak úgy megrágalmazhat! Miért gondolja, hogy ezt megteheti?
vendégek (vendég) [2011.12.22., 22:15][válaszolok] #80
Kedves 79. Miért minősül rágalomnak az, ha valaki leírja, hogy amit hallott-látott a városban az "érdekes lehet" ? Nem azt állítottam, hogy érdekes, hanem hogy érdekes lehet. Miért van ezen Ön úgy de úgy felháborodva? Nyugodjon meg, senkit nem fogok feljelenteni, nem az én stílusom.
Egyenlőre nem, de lehet hogy változom.
kritika (vendég) [2011.12.22., 23:56][válaszolok] #81
Húú de egy pökhendi ember Ön! No akkor, most én azt mondom, hogy a 80-as hozzászóló, ezt és ezt csinálta, mert hogy érdekes lehet ez is. Lehet, hogy nem igaz, dehát attól még ideírom, hagy beszélje a fél város! Aztán ehhez Ön mit szólna?
újra 76-nak (vendég) [2011.12.23., 00:11][válaszolok] #82
Tisztelt 76-os hozzászóló! És Ön kiknek a kegyeltje? Az előző hatalomé? Mert teljesen úgy beszél! Elég volt már az olyan emberekből mint Ön. 8 évig szívták a vérünket! Most meg még idejönnek okoskodni! Elég volt!
Elég volt (vendég) [2011.12.23., 15:30][válaszolok] #83
Tisztelt #82! És Ön a jelenlegi hatalom kegyeltje? Ebből is elég volt ennyi!
Nagyon elég volt (vendég) [2011.12.23., 20:36][válaszolok] #84
Mindenféle hatalom mindenféle kegyeltjéböl.
kritikus 81nek (vendég) [2011.12.23., 21:22][válaszolok] #85
A pökhendi nem én vagyok. Nem én sértegetem Önt ilyen szavakkal. A rosszindulatú Ön lehet, ha azzal fenyeget hogy "lehet hogy nem igaz" dolgot ír ide, csak azért hogy mást bosszantson.
Nekem megvan a belső nyugalmam. Nincs haragosom, csak irigyem, a mondás szerint pedig inkább irigyeljenek mint sajnáljanak. Önnek is ezt kívánom a szeret ünnepe előtt.
fejlemény (vendég) [2013.12.09., 17:36][válaszolok] #86
Csak jelezni szeretném, hogy a cikkben szereplő egyik féreg 2013. november 30-án szombaton ismét a Bowling Clubban garázdálkodott. Részegen verekedést provokált a tömegben, amihez egyik kisnövésű cigány barátja is rögtön csatlakozott. Később is, gészen hajnalig kötekedett a szórakozni vágyó fiatalokkal. Ezúton is gratulálok a magyar rendőrségnek és igazságszolgáltatásnak!
Összes hozzászólás: 102 db (57 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 16 db (16%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.