Hírek
Hulladékfeldolgozó... vagy mégsem?
Dátum: 2016.03.25., 22:48Megtekintve: 5886Értékelés: 4.80

Az elmúlt hetekben több környékbeli lakos, elsősorban közvetlen telekszomszédok kaptak értesítőt, hogy 2016. március 17-én 12 órától helyszíni bejárás és egyeztetés lesz Szerencsen a régi vásártér területén. A dolog apropója az, hogy a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. a levélben megjelöltek szerinti "nem veszélyes hulladék gyűjtése, hasznosítása, ártalmatlanítása" ipari tevékenységet kívánja folytatni (hivatalosan: elkezdeni) - írja Horváth Ádám.
Az ügyben a szikszói önkormányzat mint engedélyező hatóság vesz részt, így az ottani illetékesek látogattak Szerencsre. A bejárás a meghirdetett időpont előtt jó fél órával korábban kezdődött, a kitűzött kezdési időpontra pedig le is zajlott a helyszíni szemle. Ezt követte a személyes egyeztetés a Városgazda telepén, melyen szép számban vettek részt a felháborodott érintettek (értesített szomszédok és a dologról tudomást szerző közeli érintett lakosok). Tóth István elmondása szerint szó sem lenne hulladék feldolgozásáról, ártalmatlanításáról, mint azt a levélben is megírták, csupán

"építési törmelék ideiglenes elhelyezéséről lenne szó, amíg fel tudják használni."

A lakossági kérdésre, miszerint meddig tart ez az ideiglenes állapot, azt a választ kaptuk, hogy addig, amíg nem sikerül felhasználni. Ha igen, akkor pár kocsival behoznak, pár kocsival elvisznek és állandó forgásban lenne a dolog. Tehát az "ideiglenes" jelző nagyjából azt jelenti, mint az élelmiszerboltban az "ideiglenes élelmiszer elhelyezés". Hoznak árut, azt megveszik a vásárlók, majd hoznak újat, de az már nem ugyanaz az áru, tehát csak rövid ideig tárolták ott. Szép megfogalmazás a folyamatos üzemre!

További kérdések kapcsán, mely szerint mikorra kívánják felszámolni a mostani lehetetlen állapotot, azt a választ kaptuk, hogy ez a cél, de a tiltakozás pont ezt gátolja. Magyarra fordítva a szót, a Városgazda által okozott törvénytelen és veszélyes helyzetet most próbálják azzal megszüntetni, hogy hivatalos lerakóvá akarják nyilváníttatni, mert

"rendkívül költséges lenne - az egyébként a későbbiekben felhasználható bontási anyagokat - a bodrogkeresztúri lerakóban elhelyezni."


Ezen anyagok között található betontörmelék, tégla, bitumen, terméskő, vasbeton stb. Emellett azonban halomban áll a rothadó zöldhulladék, ami rendkívül veszélyes. Az itt lakók egybehangzó panasza szerint a szó szoros értelmében patkány invázió tapasztalható évek óta a környéken, megrongálják a kerti eszközöket, járműveket, megtámadják a háztáji állatokat. Arról nem is beszélve, hogy kontrollálatlanul terjeszthetik a betegségeket, akár a nemrégiben kirobbant veszettséget is.

Érthetetlen az a dolog, hogy miért nem lehet ezen tevékenységet az önkormányzat egyik külterületi ingatlanján elvégezni. Miért van szükség lakó-pihenő övezet melletti belterületen folytatni a tevékenységet, ráadásul nem ipari besorolású övezetben (kereskedelmi és szolgáltató övezet, mint pl. a tüzép)?! A megjelentek egybehangzó kijelentésére, miszerint be kellene zárni és kivinni a városon kívülre a "szemétlerakót", rendkívül cinikus választ kaphattunk:

"Rendben, akkor bezárjuk és felszámoljuk, a szemetet elvisszük a keresztúri lerakóba, de akkor az nem 5 millió forintjába fog kerülni a szerencsi lakosoknak, hanem 50 milliójába."

Tehát a Városgazda előidézte a helyzetet évekkel ezelőtt, majd próbálta legalizálni és a lakosság tiltakozására a felelősséget áthárítani igyekeznek rájuk ilyen kijelentésekkel. Megjegyzem egy olyan projekt keretén belül, mely a hallottak alapján egyetlen egy új munkahelyet nem fog teremteni, szimplán az eddig megszokott szemétlerakó lesz a kérdéses helyszínen! A történet végére a pontot az tette, amikor Tóth István egy az egyben kijelentette, hogy

"hozzájuk még soha semmilyen panasz nem érkezett patkány ügyben, ráadásul a telep sosem volt még ilyen rendezett, mint most."

Apró kiegészítésként tenném, hogy két esetben is kérdés volt a közmeghallgatáson a dolog és több ízben a helyi televízió is forgatott a helyszínen az esettel kapcsolatban, mindegyik alkalommal süket fülekre talált a probléma felvetése!

Horváth Ádám
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Még azt (vendég) [2016.03.27., 09:27][válaszolok] #1
mondják a szemétben nincs pénz ?
Hádám [2016.03.27., 10:28][válaszolok] #2
A helyzet az, hogy állami szinten ki lett találva, hogy a szabványnak nem megfelelő lerakókat be kell zárni, rekultiválni kell, mint a szerencsit is. Miután ez sok helyen megtörtént a megyében 3 helyszínen lehet hulladékot elhelyezni, ebből a hozzánk legközelebb lévő a bodrogkeresztúri lerakó.
A törvényhozás koncepciója az volt a megyei beszámoló szerint, hogy ha drága a lerakási díj és messzire kell vinni, akkor az majd ösztönzi a szennyezőt, hogy ne termeljen szemetet.... Ennek az lett a következménye, hogy még önkormányzati szinten is elkezdték felhalmozni a hulladékot a településeken, legyen az éppen még használható építési törmelék, vagy zöld, rothadó növényi hulladék. Ennek következménye pl ez a telep is.
bekecsi (vendég) [2016.03.27., 18:49][válaszolok] #3
Köszönjük a húsvéti üdvözlőkártyát Koncz Ferenc polgármester úrtól amiben kellemes húsvéti ünnepeket kíván. Remélem az önkormányzatnak tényleg kellemes. Tavaly is hiába jeleztem, süket fülekre talált, hogy ne engedélyezzék a Vaddisznó melletti térre az igénytelen körhintás-céllövöldés bazári csúfságot. Ahogy tavaly, most is reggeltől estig szól a mélynyomóból a diszkózene, amit több utcával arrébb, zárt ablakok mögött is hallgathatunk, Bekecsről is. Köszönjük szépen, hogy ennyire érdekli a szerencsi önkormányzatot a város szélén/mellett élők húsvéti nyugalma. Javaslom legközelebb a Várkertbe vagy a városvezetők lakóövezetébe telepíteni ezt a színvonalas kulturális eseményt! Választ ezúttal sem várok, megszoktam, hogy semmibe néznek minket, egyszerű embereket, akiknek az adóforintjaiból élnek. Tegyenek úgy, mintha nem tudnának erről, ahogy tavaly is.
Érdekes (vendég) [2016.03.27., 20:50][válaszolok] #4
ez a mondat 5 millióból 50 milliót csinálnak ? Pedig a két pont között csak cirka 14 km van ez újabb uniós csúcs lesz Bodrogkeresztúrban mint annak idején mikor 40 cm es kilátott építettek majd 40-millióból még jó hogy az adófizetők fizetik őket ?
http://index.hu/belfold/2009/10/04/40_centis_kilato_epult_40_millioert_bodrogker ...
bekecsinek (vendég) [2016.03.28., 07:16][válaszolok] #5
Már semminek sem tud örülni. Csak szórakozzon a céllövöldénél. Magának ez jut. Ha valamelyik Wellness szállodában múlatná a Húsvétot és ott áztatná nemesebbik felét akkor nem zavarná ez a kis apróság. Választ még nagyobb dologban se várjon. Mert most más sokkal jobban élünk. Ezért hát nincs is mikre válaszolni.
Az üdvözlőkártya meg így, több mint cinikus.
Hádám [2016.03.28., 08:04][válaszolok] #6
Szerintem itt arra gondoltak, hogyha itt felhalmozzák, akkor csak a munkadíj van, ha meg elviszik a lerakóba, tonnánként valami 15-18 ezer forintba kerül a lerakása...
bekecsinek (vendég) [2016.03.29., 13:07][válaszolok] #7
Miért nem fordult a közterület felügyelethez?
bekecsi (vendég) [2016.03.29., 22:43] válasza erre: #7[válaszolok] #8
Ez több, mint cinikus, hiszen csak munkanapokon van ügyfélfogadás, meg egy darab vezetékes telefonszám van megadva a szerencs.hu oldalon. Mikor és hogyan fordulhatok akkor hozzájuk HÚSVÉTKOR? Ráadásul köztudott, hogy ezt az újságot napi szinten böngészi a vezetés, de majd beadok egy külön kérvényt is a közterület-felügyeletnek, ha senki nem volt a hivatalban, aki szóljon nekik. Biztos soha nem találkoznak egymással odabent, ilyen bonyolult a szerencsi bürokrácia.
Vajon (vendég) [2016.03.31., 08:52][válaszolok] #9
miért kellett az önkormányzatok kezéből kivenni a hulladékkezelést ?
De minden változatlan marad ?
http://www.boon.hu/nfm-aprilistol-indul-az-uj-orszagosan-egyseges-hulladekgazdal ...
Mondjuk (vendég) [2016.04.07., 12:01][válaszolok] #10
van akit folyamatosan fenyegetnek egy fegyveres szervezettel mert van egy eladó házam ahol életvitel szerűen nem lakik senki de fizessem a hulladékot de én bizonygassam a önkormányzattal hogy nem lakik senki az ingatlanban ?
Magán tulajdon jog mire fel írja felül a tulajdonos szavát ?
Ez? Szerencsen??? (vendég) [2016.04.08., 12:26][válaszolok] #11
http://borsvezer.info/?p=2743, Valóban így lesz? No, haladunk az 1000 munkahely felé!
Hozzászóló (vendég) [2016.04.08., 20:40][válaszolok] #12
Pontosan ugyanolyan igényes mind a vaddisznó melletti vurstli, mind a cikkben említett vastagon szedett válaszok, nem beszélve a színesbe nyomtatott, ám tartalmat nem közvetítő Szerencsi Hírek lapról illetve a Városi Televízióról. Mindegyik nagyszerűen képviseli a város színvonalát!
Hádám [2016.04.08., 21:41] válasza erre: #11[válaszolok] #13
Igen! Ez itt Szerencsen.. mindössze 3 hét alatt engedélyezve... jelentkezzen már nálam, aki saját ingatlanjára bármilyen építési engedélyt 3 hét alatt el tudott intézni!
Minden rendben ? (vendég) [2016.04.09., 14:04][válaszolok] #14
Gyakran hallani hogy Szerencs történelmi ez,történelmi az ilyenkor szemetes csinálnak nincs történelem ?
Mert a Tokajiak is Szikszóra rakták ipari park lyukat ?
youtube thumbnail
Hádám [2016.04.09., 14:42][válaszolok] #15
Ezt furcsállom én is... ilyenkor nincs világörökség, nincs tiltakozó borosgazda...
15-nek (vendég) [2016.04.09., 17:45][válaszolok] #16
A világörökség csak akkor számított amikor majdnem lett munkahely Szerencsen. Csak ha a szalmatüzelésű megépül, akkor ma nem Koncz Ferencnek hívják polgármestert. Ez ilyen egyszerű.
Biztos ebben ? (vendég) [2016.04.09., 17:57][válaszolok] #17
Mert a Tokaji videóban benne van azért nem épülhet ipai park mert az UNESCO része Tokaj .
És ugye annak idején az UNESCOS vélemény is volt .
http://hvg.hu/itthon/20110208_unesco_szerencs_eromu
Világörökség része megállja a helyét a nem csinálok szemetes várost .
Félelem bére ? (vendég) [2016.04.11., 13:50][válaszolok] #18
Eltörlik a vasárnapi boltbezárást,ennyi erővel az egységes szemétszállítást is ellehetne törölni .
Legyen helyette egyéni szolgáltatás megrendelés alapján ?
Egyáltalán (vendég) [2016.04.11., 20:39][válaszolok] #19
a hulladékkezelő hogyan fért hozzá a lakossági nyilvántartáshoz ki hol lakik milyen a magántulajdoni viszonya ? Listáznak ? Minek a jegyzős igazolás ? Az illegálist legálissá tenni ?
Szemét (vendég) [2016.04.12., 08:14][válaszolok] #20
A szerencsi vállalkozók címét és telephelyét a helyi önkormányzat hivatalból tudja. Akkor miért kell a jegyző aláírásáért külön kérelemmel fohászkodni, hogy egy ingatlanra ne vessenek ki 2-3 szemétdíjat. Mert ugye csak egy szemét van , de akár kettő után is fizettetnének.Azt se értem mi szükségük van cégkivonatra? Mit akarnak megtudni? Vagy csak járatják az embereket , hogy megmutassák milyen kegyet gyakorolnak? csakúgy mint az időseknek adott 5000 ft.os vásárlási utalvány osztogatásánál?
Törvényre hivatkoznak (vendég) [2016.04.12., 12:01][válaszolok] #21
a hulladék ügyben http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/igy_valtozik_a_szemetszallitas_fizethetunk_ ...
Na meg nyitva,zárva tartás ügyben is ?
Azért (vendég) [2016.04.22., 19:46][válaszolok] #22
szét kellene nézni a Magyar utca háta mögött mert már a szemét elönti a Magyar utcaiaikat a városi uszoda leengedett vize oda hordjaa hordalékát.
De a nádas persze eltakarja amitt évek óta nem takarítják vajon miért ?
Jó döntés... (vendég) [2016.04.23., 19:34][válaszolok] #23
Hát sikerűlt a "nászuramat" is kitünteni.
Biztos megérdemli.
22-nek (vendég) [2016.04.24., 18:44][válaszolok] #24
Miért nem érti , hogy mindenre nem érhet rá a polgármester! Horgászversenyt nyit meg, a borversenyen is csak ő adhatta át a díjakat és senki más. Ráadásul kísérettel kellett Budapestre mennie, mert ha nem tudná, Szerencs támogatja a Nemzetközi kerékpárversenyt. Na ugyiiiii????
23-nak (vendég) [2016.04.25., 12:18][válaszolok] #25
Látja, egy fotó alapján erre a következtetésre jutott, holott a BOKIK díját vette át a fia nevében az Ön által aposztrofált vállalkozó.
Inkább arról regéljen, hogy a lokálpatrióta egyesület egyik prominens képviselője és képviselőjelöltje árulja a lakását, mert elköltözik a Dunántúlra. Nem tudja, mi az oka
23-tól? (vendég) [2016.04.25., 16:17][válaszolok] #26
Ki, kinek a nászúra? Létezhet ilyen az 50-es évek után több, mint 60 évvel?
25nek (vendég) [2016.04.25., 17:39][válaszolok] #27
Nem csodálom, aki teheti és egy csepp esze van itt hagyja ezt a halott várost!Ahol a város napján a közmunkát élteti a polgármester meg az államtitkár ott nincs jövő.Ahol önkormányzati ülésen azért tapsolnak meg vezetőt, mert büszkén mondja, náluk minden helyet közmunkással töltenek fel, úgy spórolnak, milyen felelősség van? Hol van az 1000 munkahely? A sok befektető amit összehordtak választások előtt? Másról nem szól a Mosolyújság, amit ingyen osztogatnak, mint a családi fotókról.
Pontosítás. (vendég) [2016.04.25., 18:30][válaszolok] #28
A "nászúram " -a Szerencs város kitüntetését vette át,a saját nevében.
A többi rokon várhat még nyárig.
Alaggút, (vendég) [2016.04.25., 18:34][válaszolok] #29
Hadám -nagyon ,megértő ,és mérsékelt lett.
Korábban már más pártokkal kapcsolatban, nem volt ilyen toleráns.
Igenis osztódni ,és gyengülni fog a párt.
A kaméleon jut eszembe Önröl.
Hádám [2016.04.25., 19:44] válasza erre: #29[válaszolok] #30
Ha maga mondja! Ha más párt alatt az mszp-re gondol, akkor jelentem nem tévedtem, ma már lassan megszámolni sem lehet hány részre osztódtak De a nap híre nem is ez, hanem, hogy vissza kíván térni a régi Torgyán papa Gyanítom igen érdekes lesz a 2018-as választás
megjegyzés (vendég) [2016.04.26., 08:36] válasza erre: #30[válaszolok] #31
"De a nap híre nem is ez, hanem, hogy vissza kíván térni a régi Torgyán papa". Szerintem téved. A nap híre az, hogy a pártját is bedarálták ("meggyőzték") és együtt építik a kiválóan teljesítő NER-t. Gratulálok!
Hádám [2016.04.26., 20:51] válasza erre: #31[válaszolok] #32
Az biztos! Olyannyira, hogy gyakorlatilag egyetlen egy javaslatunk nem kerül elfogadásra! Ezt aztán hatalmas együttműködés!
megjegyzés (vendég) [2016.04.27., 07:16] válasza erre: #32[válaszolok] #33
Ön naiv. Az "együttműködés" ilyenkor azt jelenti, hogy Önök (a párt egy része) teszik amit mondanak és majd néha leesik egy-egy konc. Az elmúlt években sok hasonló példát láttunk.
Hádám [2016.04.27., 10:45] válasza erre: #33[válaszolok] #34
Még szerencse, hogy vannak, akik jobban tudják helyettünk

Ez viszont szerintem borzasztó, még ha nem is a szívem csücske a hvg.....
http://444.hu/2016/04/26/kitiltottak-a-hvghu-tudositojat-a-parlamentbol
"Mindenkiből az lesz, ami a családi háttere. Pont" (vendég) [2016.04.28., 10:19][válaszolok] #36
http://nol.hu/belfold/solyom-kemenyen-beszolt-a-kormany-kimeletlen-1613225 , Szomorú, elkeserítő. És ott van a háttérbe szorított Pokorni Zoltán egyetértő (?) bólogatása.
? jövö. (vendég) [2016.04.30., 08:57][válaszolok] #37
Jobbik -ezaz igazi radikalizálódás ,messze a néppártiságtól.
- mindhárom ,alelnők jelölt megosztó ,és szélsőséges.
-Magyar gárda, 64 vármegye , betyár sereg,fekete sereg , csendőrség, ez a jovő ? megspékelve "szúrkolókkal" Nem ezt a lovat akartuk!
-Nem beszélve a pézekről ,Irán ,Orosz stb ,összkacsintás a parlamentben,ha szükséges,
- Reméljük ,a szimpatizánsok ,is látják.
majális (vendég) [2016.05.02., 09:44][válaszolok] #38
Talán titokba szervezték Szerencsen a Majálist. Ha igen, akkor teljes a siker. Mert a polgármesteren meg mosolygós feleségén kívül alig tudtak róla. Igy hát magukba ünnepelhettek. Mert szerencsi ott igen kevés volt.
olaj (vendég) [2016.05.05., 07:13][válaszolok] #39
Fizika, kémia?! Fizkém v. kémfiz? (vendég) [2016.05.07., 17:31][válaszolok] #40
Elgondolkodtató gondolatok! (vendég) [2016.05.09., 09:03][válaszolok] #41
Ha eljön az idő (mert el fog jönni), amikor számot kell adni a tetteikről, mi lesz a válasz?
Parancsra tettem?
Érdekből tettem?
Nemtörődömségből tettem?
Gyávaságból tettem?
Ostobaságból tettem?

Ma hazugságokkal lehet hatalmon maradni és lejárató propagandával lehet választást nyerni!

De aztán? Mi lesz?

Mi fog történni, ha kiderül: kiraboltak és becsaptak minket?
Ez is elgondolkodtató (vendég) [2016.05.10., 12:44][válaszolok] #42
Böjte Atya segélykiáltása

?Szegénység van?! Hatalmas bűn fogja a világunkat maga alá temetni, mert gyermekeinket, fiataljainkat nem tanítjuk meg megélni, gazdálkodni!
Mindenkit parancsszóra beterelnek az iskolába, ahol elvont igazságokkal reggeltől estig lefoglalják őket! Bűnös nagyravágyással mindenkiből értelmiségit akarnak nevelni, és közben a reális élettől elszakadnak a felnövekvő generációk!
Lehet, hogy nem lehet jó árban értékesíteni a húst, a tojást, a tejet, de hány szegény családnál jártam, hol mindenki dohányzik, issza a kávét és várják a segélyt! Mennyivel másképp néznének a falvaink, ha legalább a munkanélküli réteget megtanítanák szépen, játszva gazdálkodni, megtermelni a saját mindennapi betevő ételét!
Friss, finom, egészséges táplálék mellett mennyivel kevesebb orvosság fogyna, s mennyivel több jókedv, kacagás lenne a tisztességes, jól végzett munka után, az emberhez méltó sikerélmények láttán?!?
Játékrajongó (vendég) [2016.05.10., 12:53][válaszolok] #43
A barátom hívott fel vasárnap, hogy azonnal kapcsolja a király TV-re, mert a szerencsi játékmúzeumból megy a közvetítés.
Egyik szemem sírt, a másik nevetett. A jó szándék mellett sajnos a múzeumpedagógia alapvető ismereteinek hiányát láthattuk. Egy kiállítás nem tárgyak halmaza, hanem tematikusan felépített attrakció.
Mivel Szerencsen létezik egy profi múzeum is, de láthatóan nem kérték tanácsukat, ezért elgondolkodtató, hogy minden így működik ebben a városban? Mindenki azt csinál, amit akar?
Szórólap (vendég) [2016.05.10., 12:58][válaszolok] #44
Állandóan kapjuk a szórólapokat újabb és újabb munkalehetőségekre, szállással, étkezéssel, utazással, műszakpótlékkal, stb. Csak az a baj, hogy a Dunántúlra. Vajon miért nem jönnek ezek a cégek ebbe a térségbe. Hacsak nem majd a nagyjaink palackozóiba dolgozhatnánk.

Kedves Hádám!
Ma van a mentőállomáson a nyílt nap. Remélem tudtál róla, s elmentél, megnézted a felújítást. Mi lett a történet vége? Tényleg a városnak kell befejezni a 60 millás projektet? Te biztos tudod, mert nagy a csend.
Tanulmányozzák, böngésszék - az illetékesek is! (vendég) [2016.05.12., 15:22][válaszolok] #45
45-höz (vendég) [2016.05.12., 19:24][válaszolok] #46
Köszönöm, hogy feltette ezt az oldalt. Világosan látni,hogy 2010-től rohamosan csökken a szerencsi ingatlanok értéke. Kész tragédia! A lakosság száma meg rohamosan csökken. Szerintem még rosszabb az adat, mert sok család gyereke még Szerencsre van bejelentve állandó lakónak, de a jó részük máshol még többen külföldön élnek.
Ez mind annak köszönhető, hogy nincs megélhetés ebben a városban. ami épült volna munkahely azt megakadályozták. A Nagy Ígérgető meg csak ígérgetett.
Még a 2/3 sem segített. Kész! Halott város!
mecsoda (vendég) [2016.05.18., 16:27][válaszolok] #47
Mecsoda Hír! A polgármester a dolgozószobájába fogadta az államtitkárt. És mit hozott az államtitkár? 1000 azaz ezer munkahelyet?
mecsodának (vendég) [2016.05.20., 12:00][válaszolok] #48
Figyelmébe ajánlom a Kulcs magazin legutóbbi számát, (azt ne kérdezze, hogy a városi újság miért hallgat a beruházásokról vagy azok elmaradásáról) e szerint gyümölcsfeldolgozó üzem felépítését tervezi az önkormányzat.
Ebből is látható, hogy azok, akik munkahelyekkel kecsegtették a térséget, eltüntek, mint a kámfor, csak az ígéretek maradtak utánuk.
ezigen :) :) (vendég) [2016.05.21., 12:09] válasza erre: #48[válaszolok] #49
Szer?nys?g (vendég) [2016.05.22., 21:12][válaszolok] #50
Amint a polg?rmester megjegyezte " korai m?g egetverô sikerekrôl besz?lni " , h?en tükrözi a pm szer?nys?g?t ! Pedig bôven van mire büszk?lkednie , gondoljunk csak a tem?rdek munkahelyre, amikre Ô is csak gondolt illetve Besz?lt ! Hi?ba , Ô is legink?bb a szer?nys?g?re lehet büszke , ak?rcsak B?stya elvt?rs !
elgondolkodtató (vendég) [2016.05.23., 09:23][válaszolok] #51
Vajon miért nem volt ideje a polgármesternek részt venni a szerencsi kislány javára rendezett jótékonysági koncerten? Még messze vannak a választások? Vagy máshol kellett keresztény ünnepen szerepelni? Elgondolkodtató, milyen is az igazi keresztény viselkedés?
És itt harcolnak.e? (vendég) [2016.05.23., 13:11][válaszolok] #52
http://www.haon.hu/harcolni-fogok-az-iskolankert/3071011, És itt harcolnak-e? Vagy jó minden úgy, mint régen - az 50-es, 60-as években? "Fogjuk meg és vigyétek?!"
szerintem is (vendég) [2016.05.23., 14:23][válaszolok] #53
Kevés olyan polgármester akad ebben az országban, aki 4 évi fizetését adta oda a civileknek. Legalább 13,0 millió forintot.
Talán szombat este pihent vagy kirándult a családjával. Szomorú, hogy Önnek csak ez tűnik fel, s nem a szereplőket és a zenekart dícséri, akik szabadidejüket, művészetüket ajánlották fel. Igaz hallani olyanokról, hogy minden fáradozásuk a hivatalba való bejárkálás, lenyúlása az önkormányzatnak, mondván egy keresztény ember úgy sem fogja azt mondani, hogy nem, elég volt.
53nak (vendég) [2016.05.23., 21:13][válaszolok] #54
Kár, hogy nem érti, vagy nem akarja érteni. Kit érdekel, hogy a polgármester évekkel ezelőtt kinek mit adott. Biztos megtehette. Jutott is maradt is neki. Biztos nem nélkülözött.Itt az együttérzés lett volna a legfontosabb. Igaza van, a szereplők a szomszédok a barátok, a szereplő gyerekek példát mutattak. De a városvezetés sajnos nem.
53- hoz (vendég) [2016.05.23., 21:48][válaszolok] #55
Kire gondol kiskegyed ? Mert bizony aki orsz?ggy?l?si k?pviselô volt az NEM VEHETTE fel k?t helyrôl ! De az?rt lesz?mfejtette a pm munkab?r?t is ! J? lesz majd a nyugdîj elsz?mol?sn?l ! Enyit a j?t?konys?gról ! A v?lasz?t r??r majd a jól fizetett munkahely?rôl elküldeni !
55-nek (vendég) [2016.05.24., 10:02][válaszolok] #56
Inkább ne írjon semmit, mert képtelenség elolvasni! Vagy direkt írja így?
55-nek (vendég) [2016.05.24., 10:19][válaszolok] #57
Jól értesültnek "teccik" lenni.Korábban valóban volt olyan vezetőnk, aki felvette két helyről a költségtérítést és a fizetéseket is, majd a sofőrös szolgálati autója hetente rótta az utakat, na nyilván és kizárólag a város érdekében. No ennek lett vége 2010-től. Bizonyára emlékszik az elhíresült ifjú miskolci titán dupla költségtérítésére, mely kiderült, s vissza is fizette, s azóta valószínüleg 47.000,- Ft-ból él havonta, s nem naponta.
Ebből a kommentből is látható, hogy a mindenkit keblünkre ölelünk politika mennyire eredményes.
Zsm (vendég) [2016.05.24., 11:08][válaszolok] #58
Zsiga Marci azota a szerencsejatek zrt-nel dolgozik es azota sokkal tobbet keres.Ott is megvan a megfelelo rokon...
Amugy meg minden fidesz polgarmesternek akik egyben kepviselok is voltak, elo volt irva a fideszen belul, hogy nem vehetik fel mind2 fizetesuket
pénz (vendég) [2016.05.24., 12:24][válaszolok] #59
Láccik hogy Magácska próbálja elterelni a témát a jótékonysági hangversenyről. Érthető, mert nagyon égő.
De majd csak küldenek egy-két embernek egy kis krumplit, meg hagymát, hogy megmutassák van itt együttérzés. És az udvari fényképész még képriportban is beszámolhat róla.
Egeli Zsolt (vendég) [2016.05.24., 15:18][válaszolok] #60
A jótékonysági koncert két műsorszáma között kiugrottam az egyik benzinkútra, ahol a kutas megkért, hogy csak annyit mondjak "Árpi küldi az összeget a Gémeskútról."

Noha magánügy, de nem titok, polgármester úr az anyósát látogatta meg szombat este, alpolgármester társam pedig esküvőn volt. Jómagam pedig szerencsi polgárként látogattam el, örülvén annak, hogy a civil társadalom végre nem felülről várja a mannát, hanem hisz az összefogás erejében, az öntevékenységben.
Szomorú vagyok, hogy ezt az alkalmat egyesek mások lejáratására próbálják felhasználni azt a látszatot keltve, hogy kőszívű emberek vezetik a várost.
Egy átlagos vállalkozó magánszemélyként fizet ÁFA-t, SZJA-t, helyi adót, szolidaritási adót, szakképzési hozzájárulást, stb. mégis mindnyájan érezhetjük, hogy a 4,1 millió befizető képtelen 9,5 millió beteg korszerű és ingyenes egészségügyi ellátásához a feltételeket megteremteni, legalábbis addig, amíg hagyjuk, hogy potyautasok milliói utazzanak állampolgári jogon, vagyis csak azért, mert megszülettek.
Azt se felejtsük el, hogy valójában kb. népességünk 1/3-a az, amely valódi járulékfizető, így Csenge és a hozzá hasonló gyermekek nem kaphatják meg maradéktalanul azt az ellátást, amit a betegségük indokolna. Ezért is van szükség ilyen pótszerekre, adakozásra. De keserű a méz, ha ez az alkalom is csak arra jó néhány embertársunknak, hogy ily módon is kifejezhesse antipátiáját.

Csengének kívánok mielőbbi teljes gyógyulást.
60 - asnak (vendég) [2016.05.24., 17:58][válaszolok] #61
Sebaj Egeli ur, a stadionokra az?rt csak kiszoritj?k azt a neh?ny 100 milli?rdocsk?t , a beteg gyerekek gyogyit?sa meg majd közadakoz?sból törtenik. Egyebkent kik azok " a potyautasok milliói " ?
manna (vendég) [2016.05.24., 18:31][válaszolok] #62
Szerintem a civil társadalom nem mannát vár. Neki ugyanis jussa lenne. Ha pld. talán kevesebb stadion épülne vagy a királyi várat később újítanák fel akkor más fontosabb dologra pld. egészségügy vagy oktatás is juthatna pénz.Az nagyon szomorú, hogy kevés ember vagyis 4,1 millió a befizető, ahogy itt leírták. Talán ha itt Szerencsen is létesült volna munkahely? Én nem kenném a felelősséget valamiféle potyautasokra .
Hogy a hangversenyen meg ki és mikor volt ott azt biztos látták akik ott voltak az elejétől a végéig.Így talán a védőbeszéd nem szükséges.
Van sapka, nincs sapka (vendég) [2016.05.25., 22:22][válaszolok] #63
Ugyan már, ha ott lett volna, akkor meg abba kötnének bele...
Itt vannak a szerencsi munkahelyek (vendég) [2016.05.26., 09:20][válaszolok] #64
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/siralmas_szamok_itt_tart_valojaban_a_magyar_m ...; Itt vannak a beígért szerencsi munkahelyek. Mind az ezer fő!
ülés (vendég) [2016.05.26., 09:44][válaszolok] #65
Ma az önkormányzat fontos dolgokat tárgyal: pld utcaneveket változtatnak meg. És a pedagógusoknak meg a város dolgozóinak fürdőbelépőt adnak majd ajándékba.
Nem láttam a meghívóban, hogy az Állami Számvevőszék Vizsgálatának értékelését, ami pénzügyi gazdálkodás szabályosságáról vagy inkább szabálytalanságokról szó, azt tárgyalják-e?
segítség (vendég) [2016.05.26., 17:11] válasza erre: #54[válaszolok] #66
Szerintem a városvezetés és a képviselők havi tiszteletdíjukat fogják felajánlani a kislánynak és más beteg gyereknek.Mert gondolom ők is fontosak számukra, nemcsak a nyugdíjas klubok!
pénz (vendég) [2016.05.27., 09:30][válaszolok] #67
Mit ér bárkinek a pénze, ha testben és lélekben nincs ott?
beismerés (vendég) [2016.05.27., 10:04][válaszolok] #68
Tegnap ránéztem az Önkormányzati ülésere. Nem akartam hinni a fülemnek. Dr Takács István valami ilyesmit mondott: Mi képviselők meg a polgármester nem tud munkahelyet teremteni. Állami segítség kellene.
/Mit is ígértek korábban?/
Ez is elhangzott:A város vagyona 400 millióval az amortizáció miatt csökkent. / /Akkor nem épült annyi sem, ami az amortizációt pótolta volna?/
A város működési költségéből 200 millió Ft hiányzik. /Pedig már a gimnáziumra, a Bólyai és Rákóczi iskolára már nem kell pénz és még a 10 fős idős gondozást is át tették a zöld házból a szociba.Akkor mégsem nullás a költségvetés?
Biztos, hogy jól értettem?
68nak (vendég) [2016.05.27., 10:57][válaszolok] #69
Majd ezt is megmagyarázzák, ne tessenek izgulni. A lenyeg a sok szép foto, ki hol mikor mosolyog bele a kameraba .
tárogató (vendég) [2016.05.27., 11:14][válaszolok] #70
3 fényképezőgép és 1 kamera pásztázta a kivezényelt tömeget a mai koszorúzáson. A hangszóróból tárogatómuzsika hallatszott. Az új sajtócézár osztogatta a parancsokat. Az igazi tárogatós némán hallgatta a konzervzenét. Vajon miért lett kegyvesztett?
miről maradtam le? (vendég) [2016.05.27., 11:55] válasza erre: #70[válaszolok] #71
Mit koszorúznak, mi az, hogy sajtócézár? És mi az, hogy igazi tárogatós?
70-nek (vendég) [2016.05.27., 22:07][válaszolok] #72
Akkor több volt a fényképező + a kamerás , mint amennyi kivűl álló érdeklődő. Ondon az ondi képviselőn kívül még két idős hölgy üldögélt. Szerencsen meg a hivatalból kirendelteken kívül, 4 nyugdíjas klubos. Szóval a polgármester egyre magányosabb.
Diagnózis (vendég) [2016.05.27., 23:04][válaszolok] #73
Azért azt meg kell hagyni, hogy ha a hülyeség fájna, itt visítóversenyt lehetne rendezni
provokátor (vendég) [2016.05.28., 00:24][válaszolok] #74
A két országos "provokátorfigyelő" Szerencsen, a Bowling Clubban szórakozik ma este. Megérdemlik a pihenést, jól elszámoltatták Gyurcsány Ferencet 2006 miatt. Ez az évfordulót figyelembe véve több, mint szimbolikus!

2009-ben azt mondták, hogy egy dossziényi anyag áll készen a szemkilövető ellen, csak szavazzuk be a Fideszt a hatalomba, és nekilátnak elszámoltatni. 2016-ot írunk, mindkét fél röhög a markába, mi meg gürcölhetünk, hogy életben maradjunk ebben a megnyomorított kis országban.
74-nek, És még ezt is megkaptuk! (vendég) [2016.05.28., 11:16][válaszolok] #75
Totális államosítás mellé jön az önkormányzati adó

A közoktatás totális államosítását az emberminisztérium vezetése a múlt héten jelentette be, miután több hónapig látszategyeztetést folytatott a köznevelési kerekasztalnak nevezett kormányzati konferencián. Az "egyeztetések" után a szaktárca bejelentette, hogy a teljes közoktatás állami kézbe veszik - magyarán az utolsó iskolákat is elveszik az önkormányzatoktól 2017 januárjától. Ha nincs iskola állami támogatás sem jár, ezért a kormány 26,7 milliárd forinttal csökkenti az önkormányzatok támogatását, ám nem áll meg félúton.

A javaslat bevezeti az önkormányzatokra kivetendő új adót, az "önkormányzati szolidaritási hozzájárulást" ami 21,3 milliárd forintos adó jellegű elvonást jelent az iskolafenntartó önkormányzatok számára. A kormány azonban még tovább szorít az önkormányzatokon az államosított oktatás finanszírozása érdekében. Eddig a költségvetés minden beszedett forint idegenforgalmi adót 1,55 forinttal egészített ki, januártól már csak egy forintot ad. Az így felszabaduló forrásokat a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésre fordítja - aminek egyébként megszüntetését ígérte a köznevelési kerekasztalon.
72-nek (vendég) [2016.05.30., 09:40][válaszolok] #76
Tavaly még egy rokonom is elment Ondra, s valóban szép számmal gyűltek össze. TAlán sem az időpont, sem a mozgósítás nem volt megfelelő, vagy éppen aki szervezte. Neki azonban nem kell félnie, de alkalmatlanságával mások malmára hajtja a vizet.

Szerintem a sajtócézár az, aki parancsol és uralkodik, s alattvalókat gyűjt maga köré, s nem munkatársakat.

Kik azok a "provokátorfigyelők"?
76-nak (vendég) [2016.05.31., 15:00][válaszolok] #77
Ondon még az idősek klubjának vezetői sem mentek el. Csak nem az új pm jelölt mellett kampányoltak?
Áruld már el!! (vendég) [2016.05.31., 15:35] válasza erre: #77[válaszolok] #78
van új jelölt?
78-nak (vendég) [2016.06.01., 11:18][válaszolok] #79
Hát azt rebesgetik zárt körökben.
Szerintem meglepődne, ha megtudná.
hm (vendég) [2016.06.01., 18:48] válasza erre: #79[válaszolok] #80
Ha már itt is " rebesgetik" akkor már az nem olyan zárt kör. Előbb-utóbb kiderül, vagy kacsa az egész
kacsa? (vendég) [2016.06.06., 17:23] válasza erre: #77[válaszolok] #81
ki az új pm jelőlt?
Holl nan. (vendég) [2016.06.10., 20:03][válaszolok] #82
Találoskérdés hsz-nek- tényleg hol van,Kisfelcsút .
Csak nem itt a környéken?
Most (vendég) [2016.06.11., 13:15][válaszolok] #83
hol tart a nagy hulladék feldolgozó ?
És van sok ezer munkahely amit a haver ígért ?
Óriási ötlet! (vendég) [2016.06.13., 12:39][válaszolok] #84
A hulladék után (vendég) [2016.06.15., 09:55][válaszolok] #85
most a Tigáz próbálkozik a vállalkozásoknál .
http://www.boon.hu/egy-ket-nap-miatt-62-ezer-forint/3087349
85nek (vendég) [2016.06.15., 10:24][válaszolok] #86
Valahonnan kell pénz a kiadásokra.Ugyan miből futná a személyi használatú autókra amivel még a családtagok is futkározhatnak?
84-hez,Egy újabb miniszteri biztos! (vendég) [2016.06.15., 12:04][válaszolok] #87
http://www.168ora.hu/itthon/kisvasutakert-es-kerekparokert-felelos-kormanybiztos ..., NO, már csak ez hiányzott! De reméljük, hogy újraindulnak a térség megszüntetett, elbontott, felszámolt kisvasútjai is.
Privatizáltak (vendég) [2016.06.16., 05:57][válaszolok] #88
Emlékesztető (vendég) [2016.06.26., 20:20][válaszolok] #89
óriási (vendég) [2016.06.29., 17:47][válaszolok] #90
Óriási érdeklődés kísérte a csokoládéfesztiválról és a polgármesterek randevújáról szóló sajtótájékoztatót, amit Koncz Ferenc tartott. Volt ott talán 6-7 városi alkalmazott, a jegyző, a nagyobbik alpolgármester meg talán 1db " kivülálló " újságíró.
Diagnózis (vendég) [2016.06.29., 22:59][válaszolok] #91
Most ön számlálja és figyeli meg hogy melyik rendezvényre kik mennek, mennyien mennek? Hányinger egy meló lehet, mit mondjak... Es ahelyett, hogy a fotelben peffeszkedik, és csak számol vadul, miért nem jár rendezvényekre inkább?
91-nek (vendég) [2016.06.30., 07:28][válaszolok] #92
Miért nem inkább arról beszél, valóban hányan járnak Koncz Ferenc sajtótájékoztatójára?
91nek (vendég) [2016.07.04., 07:12][válaszolok] #93
No-no , a hányiger nem inkább az , ahogy a sajtótájékoztatót vadul védeni teccik egy másik fotelben peffeszkedve ,?
Összes hozzászólás: 98 db (50 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 5 db (5%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Név: Még nem tag? Regisztráljon, és hozzászólása nem kerül előzetes moderálásra!
Válasz erre:

emoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticon
Kérjük, hogy SZÁMOKKAL írja be az alábbi összeadás eredményét az üres mezőbe:
negyvennyolc + egy =