Hírek
Egy bűnszervezet belülről: felszívódó adómilliárdok útja a borsodi nyomorfalvakig
Dátum: 2018.10.30., 11:20Megtekintve: 10326Értékelés: 4.00

A szerencsi központú szervezet a G7 részletes tényfeltáró cikke szerint több ismert magyar vállalatnak segített adóelkerülésben raliautók és strómanokkal telepakolt cégláncokon keresztül. A cégháló legalább három milliárd forintos kárt okozhatott a magyar államnak, miközben gondos lavírozásának és jólértesültségének köszönhetően tíz éven át manőverezett sikeresen a NAV elől. Pedig strómanjai hetente szállítottak százmilliós összegeket az erődszerű központjába Miskolc belvárosában. A jobban fizetett strómanok viszonylag kevés - napi 1-2 óra, vagy heti 1-2 nap - munkával meg tudtak keresni egy rendes havi fizetést - írja a lap cikke.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye legeldugottabb falvaiban járunk. Mindenhol a kilátástalan szegénység jeleit látni, de néhány omladozó vakolatú, vezetékes víz nélküli házban nemrég még olyanok éltek, akik százmilliós bevételt hozó cégek sorát birtokolták. Legalábbis papíron, ugyanis a nevükön működő vállalatokhoz valójában nem volt sok közük.

Annyira nem, hogy még a cégek hivatalos leveleit is begyűjtötte tőlük egy, a falvakat pár havonta körbejáró, Tivadar nevű szerencsi férfi. A negyvenes évei közepén járó Tivadar központi szerepet játszott annak az áfacsaló bűnszervezetnek a működtetésében, amelyet a hetekben kapcsolt le a NAV. A férfi feladata az volt, hogy strómanokat szervezzen be napszámosokból, biztonsági őrökből vagy éppen gyári munkásokból, azonban a tavalyi halálával nagyjából egy időben elkezdett szétesni az adócsaló hálózat.

A terjedelmes cikk a G7 oldalán folytatódik!
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Lassú (vendég) [2018.10.30., 19:33][válaszolok] #1
víz partot moss .
errr (vendég) [2018.10.31., 21:38][válaszolok] #2
úgy tűnik a jegenyefák nem nőnek az égig. Azért elkeserítő is lehetne,hogy ezt a "szép új világot csalók tolvajok hálózatai jellemzik a legmagasabb szintig. Egyáltalán van itt tisztességes nagy üzlet?
Őkölvivás (vendég) [2018.11.01., 20:41][válaszolok] #3
Az ifjúsági ökölvivó vb is sikerült néhány százmilliót kidobni az ablakon,persze valakiknek ez is jó üzlet volt.Amig az adóink fedezetet nyújtanak az elképesztő pazarlásra addig ne csodáljuk,hogy a régi motorosnak is kedve támadt,csak most nem egyszerü bankkártyákkal machinált.Tivadar ott fenn Te hogy látod?
Érdekes (vendég) [2018.11.01., 21:41][válaszolok] #4
Lehet tudni, hogy ki volt ez a drága jó Tivadar?
4-nek (vendég) [2018.11.02., 13:56] válasza erre: #4[válaszolok] #5
állítólag egy hajléktalan, de már meghalt
errr (vendég) [2018.11.03., 10:59][válaszolok] #6
Figyelem!
Az Európai Ügyészséghez csatlakozásért Herczeg Zoltán gyűjt aláírást a piactéren szombatonként, így ma is! Szépen gyűlik ahogy néztem s írtam.
valaki (vendég) [2018.11.03., 12:41] válasza erre: #6[válaszolok] #7
Köszönöm, remélem a következő szombaton is ott lesz.
errr (vendég) [2018.11.04., 00:09] válasza erre: #7[válaszolok] #8
valamennyiünknek ott kéne lenni. Szívesen!
Tivadar (vendég) [2018.11.05., 20:10] válasza erre: #4[válaszolok] #9
Itt élt közöttünk,nem volt hajléktalan.Szülei tisztességes emberek,édesapja autóbaleset áldozata,mamája egy szorgos élet után ment nyugdijba.Felesége agymütétjére közösségi gyüjtés is volt-talán Németország volt a mentsvár,a műtét elmaradt.Elváltak,de a gyermekük az apjához került.A piac utcáján lakott Opel Astra kombi kocsival járt sokáig.Bérűgyvezetőként kereste kenyerét,majd italát.Egyre mélyebben merült a mocsárba,s onnan már nem tudott kijönni.KIhasználták,bagóért,belőle nem lett milliomos csak halott.
9-nek (vendég) [2018.11.06., 09:08] válasza erre: #9[válaszolok] #10
Így, ahogy elmondod, ismertem is. Sajnálom. Ezer bocsánat!! Nem az én bűnöm, ezt írták nekem róla. Isten adjon neki békés álmot. :(
:(
Gazdagok vagyunk (vendég) [2018.11.06., 20:40][válaszolok] #11
Az ifjusági ökölvivó vb-t 840 milláért rendezték,vagy fuserálták el.Győr ingyen adott volna helyet,de inkább a DUNA Aréna tetszett,lefedték a medencéket.Igaz egy szerencsi ott is akadt,úgy is ,mint az ökölvivó elnökség tagja,s az Arénát müködtető cég gazdasági igazgatója.Rendezésről igen erős kifejezés lenne beszélni-Madár és barátai madárnak nézteék a magyarokat,sebaj majd spórolunk az oktatáson,egészségügyön,nyugdijjon.Úgyis a mi pénzünkön foltozzák a lyukat,mi meg a gatyánkat.
Az semmi (vendég) [2018.11.08., 10:04] válasza erre: #11[válaszolok] #12
A birkozó vb 1,8 milliárdért ment el-teljesen szabályosan,gyér érdeklődés közepette.
De hogy (vendég) [2018.11.08., 18:36] válasza erre: #12[válaszolok] #13
semmi ki kell menni a Tatay Zoltán focipálya környékére és láss csodát. Újabb tréner pályával bővül Szerencs munkahelytől hemzsegő komfortja .
Vendég (vendég) [2018.11.09., 06:30][válaszolok] #14
Rengeteget fejlődött a település. Megújult a Rákóczi utca,tömegével létesülnek üzemek a volt cukorgyár területén,parkok szépülnek meg (állomással szembelévő park).
A Szerencs-Miskolc tengely. (vendég) [2018.11.09., 09:08][válaszolok] #15
errr (vendég) [2018.11.09., 12:57][válaszolok] #16
AB: Jogtalanul vette el a rokkantak járadékát ez a népellenes banda. Hogy nem ég a képe a támogatóinak?
15 nek (vendég) [2018.11.09., 14:54] válasza erre: #15[válaszolok] #17
Híres a mi városunk
Mert a félelem az nagy úr?! (vendég) [2018.11.10., 12:09][válaszolok] #18
Tudod melyik Balogh? :D (vendég) [2018.11.10., 19:28][válaszolok] #19
Végre vége lesz a baloxfügőknek?
Szigetelő (vendég) [2018.11.12., 10:40][válaszolok] #20
A Szerencs határában a Prügy felé vezető út mellett épített szigetelőanyag gyár története is megérne egy misét.
Globo TV (vendég) [2018.11.12., 14:10][válaszolok] #21
Oknyomozó újságirói már hegyezik a ceruzájukat.
De! (vendég) [2018.11.12., 18:38][válaszolok] #23
De lesz e számonkérés a Balogh familynek!!!Csak Szerencsen mennyi kárt okoztak,nemhogy még országszerte!!
Oknyomozó (vendég) [2018.11.12., 19:35] válasza erre: #21[válaszolok] #24
Szerintem a sztorit Szerencsi Hírek fogja megírni.
errr (vendég) [2018.11.12., 20:32] válasza erre: #22[válaszolok] #25
Nyilván nem véletlen egybeesés, hogy a reális becslések szerint 5x áron számlázott vizes VB szervezésében éppen úgy benne volt " Magyarország egyik legegzotikusabb vállalkozója", mint az itt részletezett hihetetlenül és oktalanul drága ifjúsági box VB-ében. Minden állami beruházás így zajlik valószínűleg manapság kishazánkban, s ne mondja senki, hogy nem központilag vezérelten. Az ember csak néz, hogy hol él.
errr (vendég) [2018.11.12., 20:33] válasza erre: #21[válaszolok] #26
Hehehe!
út-alvány (vendég) [2018.11.13., 22:25][válaszolok] #27
Bekecsen hemzsegnek a cégek, véletlen egybeesés, hogy a legsűrűbben becéghálózott kis utca éppen új burkolatot kap, adófizetői pénzből. A köztudottan éles eszű pm pedig minden rendezvényen nagyon örül a település 200 vállalkozásának, hiszen ez a fejlődés jele. Az adóbevételekről kár kutakodni a weblapjukon, de nyilván minden adótartozó kamucég borsos iparűzési adót fizet, hiszen az időseknek idén is jutott 5 ezer forintos utalványra.
vicc (vendég) [2018.11.14., 22:30][válaszolok] #28
A bekecsi polgi olyan, mint egy nagyra nőtt napközis. Mind hatékonyságban, mind kinézetben.
errr (vendég) [2018.11.16., 23:17][válaszolok] #29
egy másik hasonló de jóval nagyobb s főleg kártékonyabb szervezet, meg köztörvényes bűnözőt menekít az országba lejáratva vele újfent bennünket is.
https://168ora.hu/kulfold/a-magyar-konzul-es-az-elso-beosztott-vitte-at-monteneg ...
menyét (vendég) [2018.11.16., 23:56] válasza erre: #29[válaszolok] #30
Embercsempészés?
Agrártámogatás (vendég) [2018.11.17., 09:59][válaszolok] #31
A mezőgazdasági vállalkozók 2%-a használja a földvagyon 2/3-át,vagyis ilyen arányban kapja a támogatást is.Köztünk is élnek ilyen milliomosok is hatalmas házakban,de minimálbérnél többet nem akarnak fizetni.Sokmilliós terepjárókkal járnak,s várják gyermekeinket rabszolgának.A sajátjaikat külföldön tanittatják,Sokat segitenek,hogy elmenjenek innen a fiatalok.Kiváncsi lennék milyen segélyeket vesznek fel?
errr (vendég) [2018.11.18., 14:51] válasza erre: #30[válaszolok] #32
... minősített esete.
Humántőke (vendég) [2018.11.20., 19:09][válaszolok] #33
Egy országgyülési képviselő munkatársa akár 1,63 milliós fizut is kaphat havonta.Egy multi cég Miskolcon a próbaidő után bruttó 230 ezer ft-ot igér+bejárás+többmüszakos munkarend.Egy adócsaló akár napi 2-3 milliót.Melyiket tanácsoljam a munkanélküli ...
errr (vendég) [2018.11.21., 09:35] válasza erre: #33[válaszolok] #34
A jó tanács talán valamennyiünknek az volna hogy irány az utca! Elég ezekből a parazitákból!
Összes hozzászólás: 34 db (31 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.