Hírek
Frissítve: "Borsodi Pősze"? - A Jobbik B.-A.-Z. megyei elnökségének válaszával
Dátum: 2012.02.09., 20:46Megtekintve: 7791Értékelés: 1.00

A kuruc.info hírportálon dr. Szabó Bálint állítólagos Szerencs környéki lakos aláírásával olvasói levél jelent meg, amely Holcman László megyei képviselő választásokat követő tevékenységéről fogalmaz meg súlyos állításokat. Az írásra közben a Jobbik megyei elnöksége közleményben reagált, a nyílt levélváltás tartalma nálunk is olvasható.
Tisztelt Sajtó!

Önök egy mérhetetlenül elkeseredett Szerencs környéki ember levelét olvassák. Családommal együtt mindig is elkötelezett híve voltam a Jobbik politikájának, s mint ilyen, nyíltan kiállok a mozgalom mellett. A párt, a maga európai szintű nemzetmentő politikájával minden támogatást megérdemel országos szinten. Ugyanakkor ami szűkebb környezetemben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt az elmúlt szűk egy évben, az mélyen megrendít, mert az itteni történések nem mást vetítenek előre, mint a Jobbik pusztulását.

Az országgyűlési választásokon a Jobbik helyi jelöltjére, Holcman Lászlóra szavaztam, aki nem jutott be a parlamentbe, de a 2010-es helyhatósági választások után a megyei közgyűlés tagjaként vehette volna fel a küzdelmet a megyéért. Tudtommal, amikor Holcmant nem választotta meg a Jobbik megyei frakciója frakcióvezetőnek, ő szembefordult a Jobbikkal, és elkezdett a párt vezetése ellen szervezkedni és új pártot építeni. A körülöttem lévő értelmiségi rétegnek is feltűnt, hogy Holcman innentől fogva "eltűnt" a közéletből. Csak addig kellettünk, míg a szavazatainkat adtuk. Teljesen magunkra hagyott minket, a Jobbik miatt még megélhetésünket is kockára tevő embereket , ráadásul a közgyűlési és bizottsági ülésekre sem jár be. Ennek okán, pusztán kíváncsiságból felhívtam a Jobbik Országos Központját, hogy érdeklődjek, a pártvezetés mennyire van megelégedve Holcman úr teljesítményével.

Legnagyobb megdöbbenésemre azonban azt a választ kaptam, hogy Holcman László kilépett a Jobbikból arra hivatkozva, hogy nem ért egyet a párt politikájával. Vagyis ez az ember a mi bizalmunkból beült a "bársonyszékbe", majd minket arcul csapva elkezdett álságos módon valami olyat, amire senki, de legalábbis mi, választók egyáltalán nem hatalmaztuk fel. Ma Holcman úr már egy másik pártot épít Borsodban a Jobbik ellen, miközben még mindig ragaszkodik azokhoz a kiváltságokhoz, melyekhez a Jobbik jogán, vagyis általunk jutott hozzá. Továbbra is felveszi a százezres tiszteletdíját, a költségtérítést, és továbbra sem akar lemondani mandátumáról, pedig ha jól tudom, a Jobbik képviselői kivétel nélkül felesküdtek a Szent Koronára, hogy ilyen esetben ezt feltétel nélkül megteszik, Isten őket úgy segélje. Ennek az embernek úgy tűnik, ennyit jelent a Szent Korona, Isten és az eskü. Külön felháborítónak tartom, hogy Holcman úr a mai napig a megyei közgyűlés Jobbik-frakciójának tagja, félredobva minden eszmét, elvet és tartást, csak azért, hogy különböző pozíciókat megtarthasson. Hasonló esetben egy tisztességes embernek egy lehetősége lett volna: visszaadni a mandátumát annak a pártnak, amelynek köszönheti képviselőségét.

Sajnálatos, hogy le kell írnom, de Holcman a borsodi Jobbik gátlástalan Pőszéje. De még Pőszénél rosszabb is, mert ő legalább a frakcióból távozott. Holcman Lászlónak az események tükrében még annyi tartása sem volt, mint a mindannyiunk által megvetett Pőszének. Viszont elérkeztünk egy újabb kényes kérdéshez, ugyanis ennek a botránynak nem csak egy felelőse van, hiszen Holcman László tudtommal már fél éve kilépett a Jobbikból, és ezt jelezte a párt megyei elnökének, Endrésik Zsoltnak, aki azóta sem tett semmilyen lépést annak érdekében, hogy ezt az amúgy egyértelmű helyzetet rendezze. Sőt többek kérése, figyelmeztetése ellenére sem tette meg a felelős megyei pártvezetőtől várható lépéseket. Ez azért különösen veszélyes, mert amennyiben rövid időn belül nem hívják vissza, ez precedensértékűvé válhat, és Borsod lavinát indíthat el a Jobbik tagságán belül, mely más megyékre is átterjedhet, lerombolva a nemzet utolsó esélyét a megmaradásra, amit mi, Jobbik-szimpatizánsok több éve féltve óvunk.

Aggodalomtól vezérelve, végső elkeseredésemben ez év január 17-én levelet írtam Endrésik Zsoltnak, jelezve neki a probléma súlyát, látva azt, hogy annak kezelésére az elmúlt egy évben semmilyen lépés nem történt. Hogy ez a megye első emberének elfoglaltságából vagy cinkos hallgatásából fakad-e, majd az idő eldönti.

A levélben megjelöltem, hogy amennyiben Endrésik úr két héten belül nem távolítja el Holcman urat a párt megyei frakciójából, és nem szünteti meg a visszaélést, miszerint százezres fizetést és költségtérítést vesz fel havonta "jobbikosként", úgy kénytelen leszek a médiához fordulni. Mivel levelemre semmitmondó választ kaptam, és lassan egy hónapja semmilyen intézkedés sem történt, így most a média nyilvánosságát hívom segítségül, hogy fény derüljön erre a Jobbikhoz méltatlan visszaélésre. Arra kérem a Jobbik megyei tagságát és a nemzeti médiát, hogy segítsenek az ilyen árulók politikai pozíciókból való eltávolításában.

Én bízom abban, hogy a Jobbik nem egy következmények nélküli párt, és képes a saját soraiból eltávolítani az árulókat.

Szebb jövőt!

Dr. Szabó Bálint



A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jobbik elnökségének válasza Holcman László ügyében

Adjon az Isten!

Tisztelt Kurucok, Tisztelt Olvasók, Tisztelt Levélíró!

Mindenek előtt meglepődésünknek szeretnénk hangot adni, mivel az általunk nagyra becsült és rendszeresen olvasott kuruc.info portál úgy hozott le egy alaptalan vádakat és ténybeli tévedéseket tartalmazó levelet, hogy megjelenés előtt annak valóságtartalmát, hátterét nem vizsgálta, az érintetteket nem kereste meg. Így ez a levél inkább hangulatkeltésre jó, nekünk pedig a híres vicc jut eszünkbe a Jereváni Rádió híradásáról, melyben a hír igaz, csak éppen nem úgy ahogy az elhangzott. Lássuk tehát tényeket:

Holcman László 2011. szeptember 30-val valóban kilépett a Jobbikból. Erről értesítette a megyei elnökséget, valamint Vona Gábor Elnök Urat és Szabó Gábor pártigazgatót. Azt, hogy pontosan miért hozott ilyen döntést, az ő beleegyezése nélkül nem kívánjuk közzé tenni, bizonyára hamarosan meg fogja tenni ő maga, csak annyit, hogy személyes ellentét áll az ügy hátterében. Azt azonban itt is le kell szögezzük, hogy a levél állításával ellentétben tudomásunk szerint Holcman László sem kilépése előtt, sem utána nem szervezkedett a Jobbik vezetése ellen, sem új pártot nem kezdett építeni.

A levél állításával ellentétben Holcman László sem a Jobbikból való kilépése előtt, sem utána nem hiányzott a BAZ megyei Közgyűlés bizottsági vagy közgyűlési üléseiről. Sőt, mivel azóta is a megyei Jobbik-frakció tagja, nem hiányzott a frakcióülésekről sem, a frakció- és közgyűlési munkában folyamatosan és aktívan részt vesz. Megyei képviselő esetében pedig százezres fizetésről, pláne költségtérítésről nem lehet beszélni, mivel BAZ megyében költségtérítés megyei képviselőnek nem jár, a tiszteletdíjakkal pedig pénzhiány miatt - Pest megyéhez hasonlóan - itt is folyamatosan adós a megyei önkormányzat. Tehát megyei képviselőink tulajdonképpen társadalmi megbízatásként végzik feladatukat, útiköltségüket és minden egyéb, képviselői feladataikkal összefüggő kiadásaikat saját zsebből fedezve.

Tisztelt Levélíró semmitmondó válaszról ír Endrésik Zsolt megyei elnök részéről, sajnos ez az állítás sem fedi a valóságot. Ezzel ellentétben az első levél kézhez vétele után felvette a kapcsolatot a levélíróval, felajánlva neki egy személyes találkozót, ahol részletesen tájékoztathatja az ügyről. Endrésik Zsolt ezt azért tartotta fontosnak, mert több olyan megkeresést kapott az utóbbi időben, melyeknél később kiderül, hogy álnéven különféle ballib sajtótermékek munkatársai próbálnak információkat kicsalni ezzel a módszerrel, ennek pedig egyik ellenszere egy személyes találkozó. A felajánlott lehetőséggel Szabó Úr nem élt azzal az indokkal, hogy Franciaországban síel és még két hétig nem lesz itthon - ezen állítása mindennél jobban cáfolja a "megélhetését a Jobbik miatt kockára tevő ember" mítoszát is, a hangulatkeltés szándéka viszont itt is, mint sok helyen a levélben, tetten érhető.

Tehát Holcman László személyes ellentétek miatt kilépett a Jobbikból, sem előtte sem utána a Jobbiknak kárt nem okozott, jelenleg is a Jobbikért dolgozik a megyei közgyűlés tagjaként. Ugyanúgy, mint például Gaudi-Nagy Tamás, vagy éppen Zagyva Gy. Gyula, akik annak ellenére igen értékes tagjai az Országgyűlés Jobbik-frakciójának, hogy nem tagjai a pártnak. Talán akkor nekik is le kellene mondaniuk? Elmondható tehát, hogy Holcman László esetében "Borsod megyei Pőszéről", valamiféle árulásról, cserbenhagyásról beszélni enyhén szólva is furcsa állítás, mely bizonyára a fenti tények nem ismeretéből fakad.

Vagy ami még rosszabb, tudatos provokáció, a tények szándékos elferdítése a Tisztelt Levélíró részéről. Van egy ilyen érzésünk. Mi sem természetesebb, hogy fenti állításaink mindegyikét az ügyről rendelkezésre álló levelezéssel adott esetben bizonyítani tudjuk.

Szebb jövőt!

BAZ megyei Jobbik elnöksége



Frissítés (2012. február 12., 21:50):

Dr. Szabó Bálint válasza:

Adjon az Isten!

Tisztelt Megyei Elnökség, Tisztelt Olvasók!

Sajnos levelükben meglepően sok csúsztatás és értelmezhetetlen érvelés kapott helyet. Értékelendő, hogy Önök megpróbálták elfogadtatni az elfogadhatatlant, és kiállni egy régi bajtársuk mellett, de én azt vártam volna Önöktől, hogy a nemzeti radikalizmus mellett álljanak ki. A nemzeti radikalizmus nyílt és egyenes, ezzel szemben Önök egy sunyi, lappangó jelenséget vettek védelmükbe, ez súlyos morális probléma, ez a Jobbikra nem jellemező.

Kezdjük az én személyemmel. Soha nem állítottam, hogy valaha is Jobbik-tag lettem volna, nem voltam. Én egy nemzeti radikális ember vagyok, aki soha nem volt egyetlen pártnak sem tagja. De azt hiszem, ez esetben nem is az én személyem, hanem az igazság a fontos.

Térjünk a tárgyra. A helyzet az, hogy volt egy ember, aki a Jobbik tagja volt. Ez az ember 2010-ben a Jobbik listáján (nem függetlenként!) bejutott a megyei közgyűlésbe. Itt szeretném jelezni, hogy az Önök által a független képviselő példájaként említett Zagyva György Gyula a HVIM előjárójaként letett annyit az asztalra, hogy érdemessé váljon személye a Jobbiktól függetlenül is arra, hogy mandátumot kapjon. Mint ahogyan Gaudi-Nagy Tamásé is, aki független szakértőként, a Nemzeti Jogvédő Alapítványnál bizonyította alkalmasságát a nemzetmentő küzdelemre. Levelezésünk alanya azonban csak azért jutott be a megyei közgyűlésbe, mert egy pártlistára párttagként felkerült. Másként ez nem is történhetett, hisz a megyei helyhatósági választásokon személyre nem, csak listára lehetett szavazni.

Ami pedig a sértődést illeti: először is szeretném leszögezni, hogy egy több mint tízezer tagból álló pártban személyi ellentét nem lehet, nem lehetne oka a kilépésnek. A párt lényege nem az, hogy annak tagjai 100 százalékban egyet kell hogy értsenek, hisz ilyen nincs. A párt ezzel szemben azokat fogja össze, akik nagyvonalakban ugyanúgy gondolkodnak a világ dolgairól.

Holcman László emberi gyengeségének a megismerése okozta azt, hogy nem ő lett a megyei frakció vezetője minden törekvése ellenére, hanem a profi politikus Miklós Árpád, s pont ebből az emberi gyengeségből fakad, hogy akkor ezen László megsértődött, s maga sem tudta, hogy valójában ezzel be is bizonyította mellőzésének helyességét. Persze az ember egy civil foglalkozását tekintve gumiszerelő munkástól nem is vár el olyan kvalitást, amivel általában csak képzettebb, tapasztaltabb személyek rendelkeznek. De nem is kell hogy ilyen kvalitással rendelkezzen mindenki. Igenis a politikában szükség van szakmunkásokra is, hisz ki tudná hitelesebben megfogalmazni annak a rétegnek a problémáit? De tudomásul kell venni azt is, hogy nem közülük fognak kikerülni a vezetők akkor, amikor vannak képzettebb, és politikai értelemben véve tapasztaltabb személyek is a pártban, akik rendelkeznek a vezetőkkel szemben elvárt komplex képességekkel.

Ezek Holcman Lászlónál hiányoznak, és nem csak azért, mert egy sértődés oltárán áldozta fel a szavazói bizalmát. Bár a megyei elnökség valótlanul azt állítja, hogy a képviselők társadalmi megbízatásban végzik a munkájukat, én biztosan állíthatom, hogy Holcnam úr 2011. dec. 31-ig minden hónapban megkapta és fel is vette tiszteletdíját, így Holcman László 2011-ben 1.573.679 forintot (!) zsebelt be. Azt követően is, hogy kilépett a Jobbikból. Vagyis Holcman László nem kevés pénzt kapott az általa elutasított Jobbiknak köszönhetően azért, hogy aztán a közgyűlésben bizonyíthasson. Nem tette. S hogy mire alapozva mondom ezt?

Egyrészt hiába mondja azt a megyei elnökség, hogy Holcman László minden ülésen jelen volt. Nem mondanak igazat, ezt jegyzőkönyvhöz csatolt jelenléti ív bizonyítja:

jelenléti ív
Másrészt a megyei elnökség arról beszél, hogy Holcman László a közgyűlésben folyamatos és aktív munkát végez. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat hivatalos honlapján megtalálható jegyzőkönyvek tanúsága szerint a képviselő úr egy év alatt két felszólalás erejéig látta el képviselői munkáját, melynek során pontosan három következmények nélküli mondatot szólt. Mindezt több mint másfél millió forintért! Ezt a teljesítményt csak a Kisebbségi Bizottság elnöke, Farkas Félix tudta produkálni. Ha csak ennyi munkára képes a nemzeti radikalizmusért Holcman úr, mint amennyire a közgyűlés cigány képviselője, akkor nem önként kellett volna távoznia a pártból, hanem eltávolítani onnan, megfosztva mandátumától is. Nem is értem, hogy ezek után a megyei elnökség hogyan merészeli ezt az embert Gaudihoz vagy Zagyva Gyulához hasonlítani.

Az viszont a napnál is világosabb, hogy az az ember, aki úgy érezte, hogy ki kell lépnie a Jobbikból, miért nem akar kilépni a frakcióból is, sőt miért akarja irányítani. Holcman számára ugyanis a Jobbik már nem a nemzeti radikalizmus eszköze a nemzet feltámasztására, hanem csupán az általa nagyra becsült és szervezett Főnix mozgalom konkurenciája, amit sokkal könnyebb belülről bomlasztani, mint kívülről szétverni. Holcman László és Sármásy Mariann (Holcman László nagy támogatója) Szerencsen találkozott is Bíber Józseffel (a Főnix mozgalom elnökével) személyesen, azóta is mindennapos kapcsolatot tartanak fenn vele.

Holcman a Jobbik-frakcióba ékelt Főnix-tégla lett, melynek bomlasztó hatását a megyei elnökség nem tompítani igyekszik, hanem barátjuk mentegetésével egyenesen katalizálja azt. Ezek után azt is érdemes átgondolni, hogy a Jobbik B-A-Z megyei elnöksége mely mozgalom érdekeit képviseli valójában, s kit tekintenek irányadónak: Vona Gábort, vagy Holcman Lászlót.

Üdvözlettel:

Dr. Szabó Bálint


Forrás: kuruc.info

Kapcsolódó:

Holcman László közleménye és nyílt levele az Orbán-kormányhoz
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
zakó (vendég) [2012.02.10., 17:01][válaszolok] #1
Sármásy Marianna [2012.02.13., 20:38][válaszolok] #2
civil (vendég) [2012.02.14., 11:58][válaszolok] #3
Nem kell azt bomlasztani, bomlik magától. Mindegyik.
Az MSZP szakadt, az LMP is beszél össze-vissza, miért a Jobbik lenne más? Lehet még a szélsőségnek is vadhajtása? Van itt már elég kontroll.
Na, azok a pillérek fognak minket megmenteni. Nevetséges.
OV próbált keménykedni, mi lett az eredménye? Felmossák velünk.
talán (vendég) [2012.02.14., 17:24][válaszolok] #4
De azért hogy van az hogy kilépet a testülettől de még mindég pénzelik???Zavaros ez az egész.
érdekes (vendég) [2012.02.14., 18:00][válaszolok] #5
civil és Sármássy Marianna, nem tudom önök hol élnek vagy miért pocskondiázzák a jobbikot? Főleg ön kedves Marianna, aki még tolta is a szekerüket! Elmondanám, hogy számos helyen kértem segítséget a bajommal, Szerencsen az egyetlen hely, ahol segítettek a jobbik iroda volt! Készséggel álltak a segítségemre. Azt viszont aláírom, hogy Holcman urat nem igazán láttuk a választások óta, pedig sajnos lenne mit mesélni neki a borsodi helyzetről. A többiek viszont, akik helyben vannak mindig szívesen láttak a fogadóórákon.
szerintem (vendég) [2012.02.14., 18:18][válaszolok] #6
Magyarországon mindannyian azt a Tel-Aviv szekeret tolják bármilyen párt is az.
itt (vendég) [2012.02.14., 18:34] válasza erre: #5[válaszolok] #7
Tisztelt "érdekes", nem pocskondiáztam én senkit, csak véleményt mondtam a nagyobb pártokról. Anélkül, hogy bárkivel is személyeskednék, én úgy gondolom, hogy sokan csak arra használják a politikát, hogy megéljenek belőle. Gyurcsánnyal kapcsolatban volt egy írás, néhány ismertebb politikust is említve, hogy népszerűségük érdekében "lemennek kutyába"
Amikor majd közeledik a választás, megfigyelheti, hogy az érdekeltek csodálatos módon "kitárulkoznak", elkezdenek beszélni becsületről, őszinteségről. A hatalom birtokában egy időre elfelejtik az igéreteket, majd kezdődik ismét, 1-2 újabb szereplővel.
utólag (vendég) [2012.02.15., 08:01][válaszolok] #8
Dr Szabó Bálintnak névnapja alkalmából sok boldogságot kívánok! És szebb jövőt!
volt Jobbik tag (vendég) [2012.02.15., 12:41][válaszolok] #9
November 11-én ünnepli ez a "Bálint" a névnapját!
szenny (vendég) [2012.02.15., 19:10][válaszolok] #10
Amíg itt arról a fontos dologról beszélünk,ki mikor ünnepli a Bálint napot, addig Szerencsen a fő-
utcát a Késmárk utcánál, elönti a szennyvíz. Így önt el bennünket a szenny?Miközben mi Bálint napról beszélünk.
komplex (vendég) [2012.02.15., 20:12][válaszolok] #11
..."Persze az ember egy civil foglalkozását tekintve gumiszerelő munkástól nem is vár el olyan kvalitást, amivel általában csak képzettebb, tapasztaltabb személyek rendelkeznek.".....
..."De tudomásul kell venni azt is, hogy nem közülük fognak kikerülni a vezetők...."
Sebaj, senki ne adja fel! Érettségivel is lehet bárki Nemzetgazdasági Miniszter!
Nagy a verseny, telített a piac:
youtube thumbnail
Bukó (vendég) [2012.02.29., 09:34][válaszolok] #13
http://www.origo.hu/itthon/20120229-a-fideszes-kepviselojeloltek-kivalasztasa-20 ...
Néhányuknak ajánlhatna a vezérük valamelyik bányájukban valami hasznos elfoglaltságot, tudnék tippeket adni, hogy mit is ....
pszichológus (vendég) [2012.02.29., 12:14][válaszolok] #14
Lassan tényleg pszichológushoz kell járni ha már aláíratták velünk.. .. Azért, hogy tudunk a rendezvényről? Hát nem érdekes?Lesz létszámellenőrzés? Meg iskolák államosítása?....Tényleg kell a pszichológus!
kreatív (vendég) [2012.02.29., 13:37][válaszolok] #15
Nem aggódom értük, nagyon találékonyak. A ciklus végén majd alkotnak egy törvényt, amiben gondoskodnak saját magukról.
A sok blink szavazás után ezt gondosan tanulmányozni fogják, nehogy átverés legyen, mint ez:
http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/valojaban-csak-30-ezer-a-buvos-47-10407/
demokrácia (vendég) [2012.02.29., 17:12][válaszolok] #16
Ez aztán a demokrácia. Nem kötelező résztvenni a rendezvényeken csak ...Lesz itt fülkeforradalom.
olvasó (vendég) [2012.02.29., 18:02][válaszolok] #17
http://www.szerencsivarosgazda.hu/uvegzseb

és engem ez az ember vont felelősségre,(mikor panaszkodtam, hogy nincs munkám) hogy miért nem tudom beosztani a havi 27 ezer forintomat...havi 410.000ft fixel...
fizu (vendég) [2012.02.29., 18:44][válaszolok] #18
Ezek után ki sajnálja a gimi igazgatójának a fizetését?Mit szól ehhez a felügyelő bizottság?
olvasó (vendég) [2012.03.01., 09:35][válaszolok] #19
Nem tehetnek róla, ez egy korábbi kinevezés, 2013-ban jár le...
ügyvezető

munkaviszony keretében

5 éves határozott időtartamra (2009. január 01. - 2013. december 31.)


havi 410 000 Ft bruttó alapbér.


Végkielégítés: MT 95.§-a szerint, Felmondási idő: Mt. 92.§-a szerint


Mt. 3.§ (6) bekezdése alapján a polgári jog szabályai az irányadóak
fizu (vendég) [2012.03.01., 11:01][válaszolok] #20
És ezt megszavazták a mostani fideszesek is? Vagy tiltakoztak?
fizu-nak (vendég) [2012.03.03., 10:56] válasza erre: #20[válaszolok] #21
Mi az, hogy megszavazták ! Az ő támogatásuk kellett ahoz, hogy ne egy diplomás fiatal szakember kerüljön a jelenlegi ügyvezető helyére !
nem is fiatal (vendég) [2012.03.03., 12:01][válaszolok] #22
hát ha önnek KL volt képviselő fiatal meg diplomás, mert neki kellett volna a hely
Tényszerűen (vendég) [2012.03.03., 14:14] válasza erre: #22[válaszolok] #23
Kérem legyünk tényszerűek: KL akkori képviselő nem volt a pályázók között (mert bizony akkor még pályázni is kellett, (és nem a polgármester adta a zsíros állást), és e konkrét esetben nem is a városüzemeltetőről (ahol később KL dolgozott, de nem ügyvezetőként), hanem a városgazda kft.-ről van szó!
kiről van szó? (vendég) [2012.03.03., 15:55][válaszolok] #24
Na most már igazán írja le valaki, hogy ki a búbánat az a KL, aki nem is fiatal, talán nem is diplomás, nem is pályázott, de mégis dolgozott, igaz nem is ott!
Teljesen összezavartatok. Miről van szó?
Bukovszky Róbert [2012.03.03., 16:05][válaszolok] #25
Na végre van gépem! Szóval számomra szinte hihetetlen, hogy volt a Városunkban a héten két remek esemény és senki nem ír róluk egy szót sem! Pedig a maga nemében a Dr Bagdy Emőke -erről csak hallottam, olyantól akit nem 'beutaltak, hanem a kíváncsiság vitt oda- és a Dr Kolláth György előadása is komoly élményt jelentett a résztvevőknek! Az utóbbiról itt egy kis anyag; http://szerencsitv.hu/szerencsi-hirek/szerencsi-hirek/1847-milyen-orszagban-elue ...
Görög (vendég) [2012.03.04., 06:38][válaszolok] #26
Tudod Robi ezt nem a kormány párt rendezte.Ezért csak a független sajtó közölte le.
De a rendezőknek ki kellett volna plakátolni. Biztosan nem fértek volna be a rendezvényre az érdeklődők.
Nem csak a képen látható képviselőknek kellett volna jelen lenni.
Bukovszky Róbert [2012.03.04., 09:13][válaszolok] #27
Görög! A hely szűkössége miatt nem lehetett több embert meghívni, természetesen így is száz fő felett voltunk, tehát telt ház volt. Nagyon magas szintű -talán sokunknak sok esetben túl magas is- előadás volt, bár biztos akik azt várták, hogy odajön és elkezdi szidni meg lemondásra biztatni OV-t és csapatát, lehet nekik egy picit csalódást okozott a tényszerű beszéd. Ő próbált rávilágítani az új Alkotmány hibáira ill. megértetni a jelenlévőkkel, hogy miért és hogyan sérülnek ma MO-n a demokratikus jogaink. Talán a legszimpatikusabb számomra az volt amikor egy kérdésre, hogy "akkor mi is a megoldás" Ő azt válaszolta, hogy nem tudja, ha tudná kormányozni akarna, de azt eltudja mondani,, hogy 'alkotmányilag, demokráciailag hol vannak a hibák. Mindenkinek bátran ajánlom a honlapját kollath.gyorgy.com ahol sok érdekesség olvasható ill. hallgatható tőle, ami sokak számára meglepő lehet az oldalán, hogy Ő már 2008-2009-ben elmondta, leírta az akkori aggályait.
jobbos (vendég) [2012.03.04., 10:27][válaszolok] #28
Nem vagyok éppen Szerencsi Lokálpatrióta Egyesületi tag, sem támogatójuk .... ,de ez a Kolláth előadás engem is érdekelt volna. Jó előadónak tartom, mivel mindig közérthető módon fogalmaz, s gondolom ért is a témához.
Sajnos nem tudtam az előadásról, nem is igen hirdették sehol, de - ezért is - most értelmetlen olyanokat írni, mint: "Tudod Robi ezt nem a kormány párt rendezte.Ezért csak a független sajtó közölte le."

Annak a sajtónak a "függetlenségéről" meg lehetne beszélni. Nem rossz az a sajtós csapat, de ne beszéljünk már függetelnségről, mert véleményem szerint egyáltalán nem az.
jobbosnak (vendég) [2012.03.04., 12:35][válaszolok] #29
Természetesen nem kötelező a lokálpatrióta egyesületet támogatni, de el kell ismernie ők idehoztak egy nagyformátumu szakembert, akinek az előadása még Önt is érdekelte volna. Erről példát vehetnek az Ön jobbos barátai is, mert ők még a kulturális müsoraikra is csak elkötelezett OV. hivet hivnak meg ! Esetleg előadás tartására politikus társukat. Az egyik különbség itt is látható a civilek és a megélhetési politikusok között módszerei között !
jobbosnak 2 (vendég) [2012.03.04., 12:40][válaszolok] #30
Még valamit elfelejtettem a sajtó függetlenségével kapcsolatban. Ha az ominózus előadásról beszámoló sajtót nem nevezi függetlennek, akkor mit mond az "udvari" sajtó függetlenségéről ?
Környékbeli (vendég) [2012.03.04., 16:36][válaszolok] #31
Gratulálok a szervezőknek! Hívjanak tudós,gondolkodó,nagyon-nagyon felkészült előadókat.Láthatták, láthatják, hogy van rá igény és egyre többen elmennek.Nem kell félni, nincs mitől és kitől félni - ez a térség többet érdemel, szükség van értelmes, egyenesen beszélő emberekre!!! NO, ezektől, Tőlük tartanak a legtöbben - amennyiben készült felvétel, adják már közre! Megérdemeljük ZEMPLÉNI POLGÁROK...
Bukovszky Róbert [2012.03.04., 18:40][válaszolok] #32
Egy kis olvasgatni való így vasárnap este;

Kaptam. Nem tudom ki írta, de nagyon bele talált a közepébe!!!!!!




Egykoron éltünk is


Soha nem gondoltam volna, hogy ezeket a sorokat le fogom írni...Nem
számítottam rá, hogy a gyermekkor, egy nem akármilyen gyermekkor álma,
ennyire félresiklik...Persze nem mondom, hogy nincs részem benne, de
talán ennyire mégsem...

Legtöbbször humorosra veszem a figurát, de valahogy most nem megy,
nincs min mulatni...

1957-ben megszülettem, szerencsére egy szerető családban...


Kimaradt az életemből a nélkülözés, a szülők alkoholizmusa, válás és
minden egyéb olyan borzalom, ami sok honfitársam gyermekkorát
nehezítette meg...


Egy kivételével. 1970-ben elvesztettem a nővérem. 13 éves voltam. Hogy
ez mennyire feldolgozható ebben a korban, erről sokat lehet
vitatkozni...Akkor sikerült, de később, jóval később rettenetesen
éreztem hiányát...de itt ez most nem az, amiért ezek a betűk, itt
sorakoznak...


Hanem gyermekkorom élete, életminősége...Nem voltam valami jó gyerek,
de ez egy dolog...de vannak dolgok amikre nem emlékszem.

Nem emlékszem, fűtetlen iskolákra, létbizonytalanságra, egy mást
gyűlölő idegbeteg szomszédokra, egyik napról a másikra megszüntetett
kórházakra, megszüntetett munkahelyek tömegére, síró-zokogó
kilakoltatott emberekre.


Én nem emlékszem ilyesmire....

Amire emlékszem: Szüleim boldogan éltek, anyám háztartásbeli volt,
apám katonatisztként védte a hazát....Mindig volt mit enni, pedig csak
apám dolgozott...


Soha nem volt probléma, hogy hétvégén kirándulni menjünk, hét közben
suli, ha nem hoztam kapát, és kész volt a leckém, akkor mehettem
moziba, fagyizni...

Ezek az apróságok soha nem okoztak problémát.


Nyár...Nem emlékszem olyan nyárra, amikor nem voltam nyaralni...Több
helyen is. A honvéd gyermeküdülőtől kezdve, a BM. vagy Külker.
minisztérium üdülőjében...Tanáraink, nem alulfizetett idegbeteg
tanárok voltak, hanem türelmes pedagógusok...Szüleink nem rohantak egy
intő vagy egy kapa után, a tanárt felelősségre vonni, hanem kaptunk a
pofánkra, mert szüleink tudták, hogy a tanár igazságos....És bizony
nagyon rossz gyerekként is kénytelen vagyok belátni ma már : Valóban
azok voltak...


Aztán teltek múltak az évek, emberesedtem véget értek az iskola évek...


Mikor elkezdtem dolgozni, meg tudtam élni a fizetésemből....Nem mondom
luxusban, de nem tartoztam a szegények közé...Sok munkahelyem volt,
szerencsére ott volt háttérnek a családom, és ha valami elkezdett
érdekelni, odamentem dolgozni....Sok mindent megtanultam.

És lehet sokan megköveznek érte, de boldogan építettük a
szocializmust....Akkoriban ezerszám épültek a lakások, tudom ma nagy
divat leszólni a szocreál lakótelepeket....De akkor fedelet kaptunk a
fejünk fölé. Jókedvvel mentünk dolgozni, hiszen megéltünk a
fizetésből, lazább is volt a munkatempó, és nem idegeskedtem hülyére
magam, hogy huszadika után már egy vasam sem lesz, akárhogy próbálom
beosztani...


Pedig, nem is osztottam be olyan nagyon...Meló után vidáman belefért
egy-két sör, barátnővel is el lehetett menni egy kajára vagy egy
moziba....Diszkóba.


Rengeteget szórakoztunk...Én járhattam a MOM kúltúrházba Syconor
koncertre, Tánciskolába, a Metró klubba...Na és az örök emlék : A
Budai Ifjúsági Park, az Ifipark...A tombolda. Pedig ritkán volt nagy
balhé, a rendezők kemények voltak mint a vídia...Nagyon hamar repült a
balhézó, már vitték is a zsaruk...


Illésék, Metró Omega, Scampoló, Mini,...stb. És még rengeteg, korunk
legszuperebb zenekarai...Hatalmasakat táncoltunk, eszement jól éreztük
magunkat...


Nem volt drog, nem voltak belőtt idióták, sokkal de sokkal kevesebb
bűncselekmény volt, mint manapság....


Szüleimmel is mentünk sokszor kirándulni, sokszor ettünk egyszerűbb
éttermekben, kifőzdékben, olcsón, nagyon finomakat...Meg tudtuk
fizetni. Igaz politizálni nem lehetett, bár ez sem teljesen igaz, mert
akkoriban fejlődött ki a mai politikus gárda egy része. Szóval én jól
éreztem magam...


Aztán jött 1989...


Szépen lassan megfordult velünk a világ...Láttuk, hogy egy szűk réteg
egyre jobban és jobban gazdagodik, de az emberek többsége már
szegényedik...Mi akartuk a kapitalizmust. Az ország népének jó része.
Én nem...a mai napig merem vállalni, én nem akartam...


Olyan dolgokat ismertem meg, mint a létbizonytalanság, a
kisemmizettség, és a megalázottság...Régen a munkahelyen megbeszéltük
a főnökkel, mit kell csinálni....Ma csak kiadják az ukázt, ha nem úgy
csinálod repülsz, még akkor is ha jobban csinálod....Mert ma már, meg
akarnak alázni, tudatni akarják a pénz adta felsőbbrendűséget...


Kezdtem magam egyre rosszabbul érezni...Jöttek a szabad választások
hatalmas ígéretekkel, aminek persze sokan bedőltek. Aztán nemsokkal a
megválasztásuk után (tök mindegy melyik párt) jött az, hogy húzzuk meg
a nadrágszíjat, mert az előző kormány elbacarintotta a
lóvét...meghúztuk, hittük hogy jobb lesz. NEM LETT JOBB...


Újabb választás, újabb ígéretek, újabb magyarázkodások, újabb
nadrágszíj húzogatások...után sem lett jobb...de jöttek a választások,
az újabb ígéretekkel...Mint a mókuskerék...És ez ment két évtizedig,
de legalább valamilyen szinten a demokrácia megmaradt...


De ami azután következett, az számomra valami hihetetlen...2/3-os
többséggel megnyerte a Fidesz a választásokat...


És megérkezett a sötét középkor az országba...A demokrácia intézményét
gyakorlatilag teljesen lerombolták...Teljesen. Egy dolog maradt még
meg...Pofázhatunk.


Talán azért is akarom leírni az érzéseimet és a tapasztalataimat, mert
gyanítom már nem sokáig mondhatom, szókimondó, nagypofájú emberi
mivoltommal...Megszűntek a szakszervezetek, már csak írmagjuk maradt
látszatnak, bekebelezve az alkotmány bíróság, a bírósági és ügyészségi
testületek, gyakorlatilag az ország összes fontos pozíciójában Fidesz
közeli politikus vagy pereputtya ül...


A média törvény gyakorlatilag megszüntette a sajtószabadságot, és már
az internet ellenőrzésére is fáj a foguk...


Gyanítom rövidesen a Net, a face, és egyéb oldalak is kőkeményen
cenzúrázva lesznek...A köztársasági elnöki pozíciót, egy Göncz Árpád
után, akit egy nemzet tekintett a nagypapájának, - egy lopott doktori
címmel, egy szatírába illő, - aláírogató segédmunkási munkakörré
degradáltak...


Aztán jött a közmunka törvény...47 ezer FT-ért. Ezt azt hiszem nem is
kell minősíteni, azok után, hogy ezek az emberek lassan mindenüket
elvesztik, pedig dolgoznak. Nem tudják fizetni a hiteleiket, szépen
lassan a padlóra kerülnek, utcára, megfagynak, meghalnak ...
Rokkantakat, mankóval közlekedőket küldenek vissza dolgozni, elvéve a
járadékukat, mikor az egészségeseket sem veszik fel, hiszen száz és
ezer számra szűnnek meg a munkahelyek ...


Nyugdíjasoknak minősítették át a biztos nyugdíját járadékká, ami mellé
nem járnak a kedvezmények, és még adót is kell fizetni belőle...
Ráadásul olyan gusztustalan visszamenőleges törvénykezéssel, ami a
világ egyetlen Demokráciájában sem engedhető meg... Ők ugyanúgy járnak
szépen lassan, mint az éhbérért dolgoztatott közmunkás rabszolgák...
Hiszen a biztos nyugdíjra felvett hitelek sorban bedőlnek, jön az utca
és vagy a fagyhalál, vagy eme kormány legújabb dicső tette, a
hajléktalanok bebörtönzése, ha utcán alszanak...Döbbenet.


Ki fognak bennünket irtani. Szépen lassan, törvényesen.


Szüntetik meg az állásokat, ahol meg kellene adni legalább a
minimálbért, és adják veszik a 47 ezer forintos rabszolgákat...És ez
mellet majd kétmilliós állami fizetéssel azt nyilatkozza, hogy meg
lehet élni 47 ezer forintból...Kész vagyok, mint a mateklecke...És
eközben veszik fel a milliós jövedelmeket, tűnnek el a
milliárdok...Jönnek a megalomániás fociálmok akadémiák, stadionok...


Egyszerűen képtelen vagyok már összeszámolni, azt a rengeteg szemét
népnyúzó törvényt, amit ez a kormány hozott, a nép " érdekében ",
képtelen vagyok...

Csak undort érzek, és azt hogy ez ellen harcolni kell...Nem tudom,
hogyan de ha nem tesszük, elpusztulunk....Belepusztul az ország.

Mert épül tovább a kőkemény diktatúra...

Igen rendesen félresiklott egy jó gyermekkor álma. Én már nem tudom
megadni, mindennek a töredékét sem a családomnak... És tehetetlen
vagyok és ez dühít a legjobban... Ennyi volt a gyermekkor álma... És
ami a legrosszabb.... Jóval több mint 3 millió ember él a létminimum
alatt... Egy 9 milliós országban.

Egyetlen érzés, egy borzasztó érzés kavarog bennem...Gyerekkorom egyik
kedvenc olvasmányának utolsó mondatai...


Az utolsó mohikán végén Tamenund-nak a Delavárok főnökének
elkeseredett szavai...


Életem reggelén, boldognak és erősnek láttam népemet, de mielőtt estém
elérkezett volna, halva kellett látnom az utolsó mohikánt ...
Bukovszky Róbert [2012.03.04., 18:42][válaszolok] #33
Túl hosszú a #32hsz, ezért a végig olvasásához a végén található zárójelre kell klikkelni.
grimasz (vendég) [2012.03.04., 19:55][válaszolok] #34
T. Bukovszky Úr vagy Elvtárs! Ha annyira jó volt az 1990 előtti korszak, miért bukott meg? 4 évente van lehetőség a visszahozására, mégsem él vele a nép. Az ön által idézett szövegből kiderül, hogy 1 kádergyerek nosztalgiázik. Apuci katonatisztként védte a hazát. Kitől is? Utoljára 1956-ban támadták meg az országot, de azok is az elvtársak voltak. Akkor és ott ment el a hajónk!
szalámi (vendég) [2012.03.04., 20:00][válaszolok] #35
Törvényesen ezeket (dőltbetűvel) csak szavazással lehetne majd leváltani. Az viszont kiszámíthatatlan, hogy addig még miket alakítanak. Amilyen gátlástalanok, sok jót ne reméljen senki. Ha majd bukásra állnának, gondoskodnak róla, hogy totális káosz maradjon utánuk.
Addig is építgetik a birodalmukat, megveszik, akiket meglehet. A vasutasok körül az év végén hirtelen csend lett, ha jól tudom, a rendöröknek az év elején emeltek, az orvosoknak most igértek valamit. Mindenki kap valamit, akik megtudják védeni magukat. A nyugdíjast megveszik 1-2 ezer ft-al,+ egy gulyás, a határon túli magyar kap 20 ezret, épül a szavazó bázis.
Ezekhez jön még a 16%-os középosztály népes csoportja, akik közül sokan elfelejtik, honnan jöttek.
Nem lesz itt szebb a jövő egy ideig.
Bukovszky Róbert [2012.03.04., 21:06][válaszolok] #36
Grimasz, grimasz, Ön javíthatatlan! Én egy kis nosztalgiázni való olvasnivalót kínálok vasárnap estére, erre Ön sző köré egy teljes ideológiát, elvtárssal, káderekkel stb! Senki -vagy legalábbis én nem- mondta, hogy vissza kell hozni azt a korszakot, de azért a kellemes momentumairól jó egy kicsit nosztalgiázni.
Görög (vendég) [2012.03.05., 07:41] válasza erre: #34[válaszolok] #37
Tisztelt"Grimasz" fel eszmélt a téli álmából.Vagy valamilyen betegség miatt nem volt ezen a fórumon?Vagy nem volt számító gép közelbe?
Maga , amint észre vettem provokálja az itt fórumozó embereket.Maga sem tudja ,hogy mit akar.
Maga is és a jelenleg hatalmon lévő kormány is mindig a múltban keresi a hibát !Azt pedig nem látta és élte át azokat a dolgokat amit le írt Róbertnek, vagy bizonyos dolgokat nem értett meg.Úgy vettem észre ,hogy csak provokálni tud és erre majd az élet fog válaszolni Önnek!
További jó PROVOKÁLÁST!
szerencsi (vendég) [2012.03.05., 10:42][válaszolok] #38
Tisztelt Lokálpatrióták! Le a kalappal Önök előtt. Hosszú ideje senki nem gondolt arra, hogy hiteles előadóval és előadással segítsenek az embereknek tisztán látni, hogy mi van az országban és miért is van az ami Szerencsen is van. Javaslom ne hagyják abba és ha lehet még több embert hívjanak, mert van igény rá.
mogyoró (vendég) [2012.03.05., 19:23][válaszolok] #39
Nem Tisztelt Görög, Grimasz nem provokál, csak egyszerűen igaza van. Legalábbis szerintem. Bár úgy látom ez Önnek nem nagyon tetszik. Dehát tudja a nézetek különbözőek. Ő és én is így látjuk, Ön másképp.
nézet (vendég) [2012.03.05., 19:49][válaszolok] #40
Akinek az apucija jelenleg katonatiszt, lehet, Afganisztánban védi a hazát. Kitöl is?
Aki most kádergyerekezik,elvtársozik, szerintem KISZ, vagy párttitkár lenne, ha nincs a fordulat. Rendszerváltásnak már nem nevezném.
Görög (vendég) [2012.03.06., 06:32] válasza erre: #39[válaszolok] #41
Tisztelt "Mogyoró":Ezzel az idézettel amit ön írt- Ő és én is így látjuk- érthető a vélemények egy embertől származnak.Különböző áll név alatt.Ha nem így van elnézést kérek!!!!!!!!
mogyoró (vendég) [2012.03.06., 12:05][válaszolok] #42
Tisztelt Görög! Nem így van! Miért olyan nehéz Önnek elképzelni, hogy többen is vannak akik nem úgy gondolkoznak mint Ön! Látja, nekem inkább ez a furcsa!
mogyorónak (vendég) [2012.03.06., 14:41][válaszolok] #43
Kedves mogyoró! Büszke lehet arra, ahogyan a "görög" hozzászólót megszólitja! Ezzel sokat elárul indulatairól, mentalitásáról! Igazi kuruc virtus ! Ebben az elvadult világban jól illeszkedik környezetéhez, még akárki is lehet Önből !
mogyi (vendég) [2012.03.06., 18:52][válaszolok] #44
Nem mogyoró vagyok, hanem 'mogyi'! Mégis egyet értek mogyoróval. Mogyoró valóban nincs egyedül véleményével.
Sőt! 'vigyori' is vagyok, s talán ezért is egyet értek Grimasz-al is.
Fogadják el: többen is vagyunk itt egy, vagy legalábbis hasonló véleménnyel. Én is elfogadom, ha a szoci oldalról többen vannk itt azonos véleménnyel, legfeljebb nem értek egyet vele.
Hajrá Grimasz!
mogyinak (vendég) [2012.03.06., 20:59] válasza erre: #44[válaszolok] #45
Kedves Öntől, hogy a kötelező tiszteletadást hiányoló véleményt szoci oldalról jövőnek minősiti. Eszerint tehát aki tisztelettudó az szoci. Ez elég lesujtó vélemény a grimasz félékről, nem gondolja ?
telekocsi (vendég) [2012.03.06., 21:34][válaszolok] #46
Készül valaki a Békemenetre?
mogyoró (vendég) [2012.03.06., 21:35][válaszolok] #47
Tisztelt 43-as hozzászóló! Látja ez a baj. Ha valami nem tetszik Önöknek, ha valaki nem úgy látja a dolgokat ahogy Önök, akkor az máris tiszteletlen, indulatos, ellenséges, és minden ami rossz csak lehet! Nem tudják elviselni, hogy másféle vélemény is lehet. Pedig van, ha tetszik Önöknek, ha nem. És persze a kettős mércéje sem akármi!
grimasz (vendég) [2012.03.06., 22:03][válaszolok] #48
40-nek. A NATO és a Varsói Szerződés között szerintem van némi különbség, és ez a véleményem talán nem is provokáció. Eltapostak, amikor ki akartunk lépni a VSZ-ből. Ha a NATO-ból akarnánk, tapsolnának, hogy 1 nyűggel kevesebb.
Görög (vendég) [2012.03.07., 05:46][válaszolok] #49
Tisztelt Grimasz: Kérdezem Öntől , hogy miért hozták létre a NATO és miért hozták létre a Varsói Szerződést?!!!!!!!!!
Bukovszky Róbert [2012.03.07., 06:08][válaszolok] #50
Tisztelt "mogyi" #44! Ön ezt írja; "Én is elfogadom, ha a szoci oldalról többen vannk itt azonos véleménnyel, legfeljebb nem értek egyet vele." Látja szerintem ez itt az egyik fő gond, ha valakinek esetleg nem tetszik valami az már Ön/Önök szerint rögtön "szoci". Várható az, hogy valaha rájönnek, hogy nem csak 'fehér és 'fekete /piros és narancs/létezik? Kérem higgye el nekem, hogy soha semmi közöm nem volt a "szocikhoz", de mégis komoly fenntartásaim vannak a ma Magyarországon zajló folyamatok többségével, ugyanúgy ahogy voltak a 2010-et megelőző időkben is.
jobbos (vendég) [2012.03.07., 06:31][válaszolok] #51
Teljesen érthető a dolog: Bukovszky Róbert úrnak soha semmi köze nem volt a szocikhoz, bár a legutóbbi önkormányzati választásokon a szoci (lokálpatrióta jelzővel álcázott) csapattal indult, vagyis elfogadta jelölésüket, támogatta a többi szocis képviselőjelölteket és polgármesterjelöltjüket. Közös kiadványban szerepelt velük, együtt kampányolt, sőt együtt vonatozott velük (k...jó ötlet volt, biztos buktak vele egy pár %-ot!), sőt ha jól emlékszem többször nyíltan kifejtette álláspontját a Szerencsi Válaszon is, hogy miért látta Rónavölgyinében a biztosítékot a város további fejlődésére.
Tehette, teheti, tegye a későbbiekben is! Ez a demokrácia, a véleménnyilvánítás szabadsága, mert ugye szép hazánkban demokrácia van. Csak könyörgöm: ne hangoztassa már minduntalan, hogy neki semmi köze a szocikhoz!!!
Bukovszky Róbert [2012.03.07., 06:54][válaszolok] #52
#51! Nem fogok Önnel magamról vitatkozni! Nem kell nekem semmit bizonygatnom, főképpen úgy, hogy már erre a felületre is többször feltettem a 'függetlenségem bizonyítékait, ill. az is megosztottam a Tisztelt olvasókkal, hogy anno miért is vállaltam a jelölést, ill. miért vagyok a mai napig is tagja a Szerencsi Lokálpatrióta csapatnak! Kérem tiszteljen meg vele és olvasson utána.
kivülálló (vendég) [2012.03.07., 09:12][válaszolok] #53
51-es a jobbos azt írja, hogy B.R. nem Koncz Ferencben bízott polgármesterjelöltként. Jól tette! az idő B.R. előrelátását igazolta.
Ma sokan verik a fejüket a falba akik másként szavaztak.Most lesz csak fülkeforradalom.A nagytöbbség már vágja a centiket.
pógár (vendég) [2012.03.07., 11:49][válaszolok] #54
Tiszelt polgármester úr! Két bálozás köben csináltassa már meg a főútcán a templomnál az utat addig amíg nem lesz ott valami baj.Tudom, hogy ez nem olyan mulatságos, de nekünk fontos.
38-nak (vendég) [2012.03.07., 14:54][válaszolok] #55
Kedves szerencsi!
Lehet, hogy 'van rá igény', de sajnos sokan csak utólag értesültek az előadásról. Nagyon titkos volt a szervezés, vagy csak a 'beutaltak' mehettek oda? Le a kalappal lokálpatrióták, csak így tovább!
grimasz (vendég) [2012.03.07., 21:39][válaszolok] #56
Kedves Görög! Megtisztelő, ha azt hiszi, én tudok válaszolni erre a kérdésre. Ami publikus a politika bugyraiból, a NATO-t az USA szervezte meg 1949-ben a szovjet fenyegetés miatt. A tagok szabadon léphetnek ki-be, ha elfogadják a szervezet szabályzatát. A VSZ-t a szovjetek hozták létre 1955-ben, hogy továbbra is megszállva tarthassák Magyarországot. Az osztrák államszerződés miatt ugyanis ki kellett volna vonulniuk tőlünk, de így maradhattak. A szovjet gyarmatoknak kötelező volt a tagság. Kilépni nem lehetett, az 56-os magyar és a 68-as csehszlovák példa bizonyítja. A VSZ felbomlott, a történelem szemétdombjára került méltán. Háborút csak saját tagjai ellen vívott. A NATO ma is létező szervezet. Sok mindenben megkérdőjelezhető a NATO tevékenysége, az sem 1 karítatív emberbaráti szeretetszolgálat. De egy katonai szövetségnek nem is az a feladata.
tandíj (vendég) [2012.03.08., 10:42][válaszolok] #57
Ki tudja, hány fele osztanak még, amiről csak kevesen tudnak?
Hányan lehetnek magyarországon, akik a pénz miatt nem tanulhatnak tovább?
Azokat kellene támogatni, akik itthon rászorulnak. Nem pedig elit-osztályt tenyészteni.
http://nepszava.com/2012/03/velemeny/lazar-gyorgy-a-koldusok-nagyvonalusaga.html
elnök (vendég) [2012.03.08., 11:30][válaszolok] #58
mogyoró (vendég) [2012.03.08., 14:31] válasza erre: #53[válaszolok] #59
Kedves 'kívülálló'! Ez az, vágják csak a centit, szavazzák vissza a régi polgármestert! Mert akkor aztán húú de jó lesz!
Görög (vendég) [2012.03.09., 06:55][válaszolok] #60
Tisztelet Grimasz, a Varsói Szerződés meg kötésekkor nem csak Magyar területről nem vonultak ki az akkori Szovjet csapatok,hanem N.D.K ,Lengyel, Csehszlovák terülteken is jelenvoltak.De egyet nem értek miért kellett a NATÓ-nak létre jönni, és ezzel kényszeríteni ki a Varsói szerződést. Most már nincs Varsói Szerződés akkor miért van NATO, és ki ellen van?Akik a NATÓt létrehozták azok anno a Szovjetekkel együtt harcoltak a II. világháborúban szövetségesek ként.1956-ban ugyan úgy mint most csak a nyugat kihasználta a Magyar nép hiszékenységét, úgy hogy ne csak kelet felé kritizáljunk,ha nem nyugat felé is.Ezt remélem nem cáfolja ,hogy keleten elveszítettük 1989 után a piacot,ennek ellenére nyugat meg megszerezte.
Bukovszky Róbert [2012.03.09., 08:01][válaszolok] #61
Kérem fogadják el tőlem, hogy ma Mo-n szinte mindegy, hogy 1-1 településnek ki a polgármestere, feltételezésem szerint a múltban is a jelenben is és vélhetőleg a jövőben az az ember akit a helyi lakosság megválaszt erre a tisztségre a létező legjobbat akarja a lakóhelyének. Százszor vagy ezerszer nagyobb gond a kormány összetétele, a kormány intézkedései a kormány hozzáértése.
Be kell valljam még én hitetlen is néha meginogtam, hogy mi van, ha mégis én látom rosszul és ezeknek tényleg a zsebükben van a "bölcsek köve", gondoltam csak nem minden megalapozottság nélkül ennyire magabiztosak a kijelentéseik arra az esetre, ha ők kerülnek kormányra. Megfordult a fejemben, hogy szégyenkeznem kellesz a barátaim az ismerőseim előtt a hitetlenségem miatt, gondoltam micsoda egy 'szemét lehetek majd én, hogy fenntartásaim voltak, most meg én is élvezem a jólét a közbiztonság a nyugalom a tovább erősített demokratikus jogok, az épülő gyáróriások a fejlődő idegenforgalom az erős forint a fellendített sportélet, a csökkenő adók ........ nyújtotta előnyöket, hosszan sorolhatnám még az ígéreteket. Kedvencem volt és nagy várakozással néztem a "fellendítjük a gazdasági életet, nem alamizsnát, hanem ÉRTÉKTEREMTŐ munkát fogunk biztosítani az embereknek" ......" hát nem tudom, de én mindennap többször látom a Takta hídról azokat a munkásokat????? akik most ott értéket???? teremtenek a vízpart rendbetételével ........ ajánlom mindenkinek a figyelmébe, de akinek nincs kedve kijönni a Fecskésre azok elég, ha nyitott szemmel járnak a belvárosban és megnézik azt a munkát amit a zöld mellényes Hölgyek végeznek most tömegével a közterületeken, persze erről nem ők tehetnek ők vélhetőleg megállnák a helyüket egy termelő üzemben vagy bárhol ahol valóban "értéket teremthetnek" az igaz, hogy végre nem "alamizsnát kapnak mert ahogy tegnap egy DIPLOMÁS a programban részt vevő ismerősöm tájékoztatott bizony a bérük 47.000 azaz NEGYVENHÉTEZER forint amiből mint az elmúlt hetekben megtudhattuk bizony ma Mo-n meglehet élni.
55-nek (vendég) [2012.03.09., 08:37][válaszolok] #62
Meg kell néznia a Sárkány tv honlapján a képeket, kik voltak ott. A ruhatárban talán még pufajka is volt felakasztva bőven. 1 klasszikus elvtársi szeánsz volt. Megtehetik, 1 demokráciában így van jól.
Bukovszky Róbert [2012.03.09., 08:38][válaszolok] #63
Tisztelt #55! Ön téved egyáltalán nem volt "titkos" a szervezés. Egyszerűen volt egy lehetőségünk, hogy egy ilyen közismert és elismert jogi szakembert hívjunk meg. Mivel egy ilyen 'nehéz anyagot nem lehet egy tömeg rendezvényen leadni ezért úgy gondoltuk, hogy a férőhelyek arányában meghívásos rendezvény lesz. Az is lett kb 130 meghívót osztottunk szét olyanok között akiről úgy gondoltuk, hogy érdekelheti őket egy ilyen előadás, a meghívottak között volt sok civil néhány közismerten Jobbikos néhány nyíltan Fideszes is tehát még csak az a vád sem érhet bennünket, hogy ez egy "komcsi" rendezvény volt, volt aki tudomást szerzett róla, hogy lesz ilyen s Ő maga jelentkezett be, hogy szívesen eljönne mert érdekli a téma, Őt is örömmel láttuk volna, de végül mégsem ért oda pedig ......
Görög (vendég) [2012.03.09., 11:08][válaszolok] #64
Tisztelt Lokálpatrióták,legközelebbi ilyen rendezvényre hívják meg az összes önkormányzat választott testületi tagját a Polgármesterrel együtt, biztos biztosítanak akkor nagyobb befogadó képességű helységet , vagy lehet, hogy egyszerűen betiltják?Ezért nem volt a nagy közönség előtt nyitott!!!!!!!
pufajka (vendég) [2012.03.09., 11:20][válaszolok] #65
Azoknak, akik nem fértek be: itt láthatják-hallhatják Kolláth Györgyöt.
Sajnos, csak egy témáról van benne szó. Nem értek vele egyet, mert ha késve is, de mindent nyilvánossá kellene tenni. Oka lehet annak, amiért nem teszik.
http://atv.hu/cikk/video-20120307_kollath_gyorgy
Bukovszky Róbert [2012.03.09., 11:50][válaszolok] #66
#55! Ön nagyon kemény és bátor, vendégem egy körre, ha ugyanezt a becses nevét megosztva is leírja, ha nem teszi akkor véleményem szerint Ön ....... na ezt már nem bírná el a nyomdafesték.
Amúgy érdekes, hogy hová jutottunk, -sajnos velem együtt- tudjuk, hogy jórészt férfiak írogatunk itt, de már egy két hölgy is 'bejelentkezett az meg egészen biztos, hogy olvasni meg sokan olvassák e honlapot, s közülünk férfiak közül egy sem akadt tegnap aki írt volna néhány kedves sort tegnap a Nőnapon, na majd a választások évében biztosan máshogy lesz. Hölgyeim én a magam nevében elnézést kérek a faragatlanságomért!
55-nek (vendég) [2012.03.09., 13:08][válaszolok] #67
Az emberek nagy része, kb 80%-a állítja, hogy rossz írányba halad az ország. Ebbe biztos van jobboldali ,baloldali ember, függeltlen jobbikos , keresztény ..stb.és lehet ahogy ön mondja "pufajkás " is. Én nem hiszem ,hogy ez stigmázás bárhová is vezet. Ha meg Ön szerint minden rendben van annak örülök, mert akkor van elégedett ember is. Mindíg azt hiszem aki másokat bánt az fél valamitől? Nem tudom így van-e?
vendég (vendég) [2012.03.09., 13:29] válasza erre: #64[válaszolok] #68
nyitott vagy betiltott rendezvény? Háta március 15-ét is csak előzetesen, hétköznap lehet megünnepelni... Hol lesznek az elöljárók négy napig hogy nem érnek rá a saját maguk (meg)vezette városban a népükkel lenni? No?
Bukovszky Róbert [2012.03.09., 15:21][válaszolok] #69
No comment; http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/09/mav/ bár én mégis várnám a kommenteket legfőképpen azokét akik 1-2 éve helyesnek tartották néhány vonal újra indítását.
magyarázat (vendég) [2012.03.09., 17:30] válasza erre: #68[válaszolok] #70
A fagyszünet sem akkor volt, amikor a hideg. Előtte.
mogyoró (vendég) [2012.03.09., 17:33] válasza erre: #64[válaszolok] #71
Tisztelt Görög! Mondjon már arra példát, hogy bármit is betiltott volna a város vezetése. Nem hiszem, hogy tud. Látja, ez a rosszindulat. De ha ez most fordítva hangzott volna el, akkor fel lennének háborodva. Ez az Önök kettős mércéje.
mogyoró (vendég) [2012.03.09., 18:21] válasza erre: #70[válaszolok] #72
Kedves 'magyarázat' hozzászóló!
Az országban nagyon sok iskolában meghosszabbították a téli szünetet. Azért mert a 2 hetes szünet ha még 1 héttel tovább tart, akkor 3 hétig az iskolák temperáló fűtése mellett valóban sokat spórolhatnak. Ennyi lenne az ésszerű magyarázat, bár tudom, hogy ez nem annyira érdekes mint az Ön verziója!
naptár (vendég) [2012.03.09., 18:39] válasza erre: #72[válaszolok] #73
Az a téli szünet egy hét és 4 nap volt. Ésszerűen gondolkodva is nem indokolta semmi hogy az iskolák bezárjanak. a gyerekek nem cukorból vannak, nem olvadnak el. Pláne ha később kibírták a kabátban üldögélést is. Kedves mogyoró, hagyjuk az ön verzióját, erőltetett...
madár (vendég) [2012.03.09., 19:13][válaszolok] #74
Bagoly mondja verébnek...

Naptár, az Öné még annál is erőltetettebb és még észre sem veszi.
Hogy nem unják a szócséplést.
mogyoró (vendég) [2012.03.09., 19:13] válasza erre: #73[válaszolok] #75
Gondoltam, hogy nem fog tetszeni! Eröltetett... Hát nem tudom. És az Önöké? Pedig sok faluban, városban meghosszabbították a téli szünetet. Csak ott nem csináltak még ebből is politikát. Dehát ha Önöknek ez jobban tetszik! Úgyis azt hisznek amit akarnak.
Görög (vendég) [2012.03.10., 06:38][válaszolok] #76
Tisztelt Mogyoró, nem Önt kérdeztem, ha nem a szervezőket,de ha Ön is szervező volt akkor elnézését kérem!
Poltika (vendég) [2012.03.10., 14:10] válasza erre: #75[válaszolok] #77
Arról beszélhetünk, hogy ki csinált ebben a városban mindenből politikát. Nem volt ez olyan régen, tessenek rá emlékezni! Csak akkor éppen nem a hatalom gőgös mámorában fürödtek azok, aki most már osztják itt az észt. Haj de sikerült kis városunkban az összefogást megteremteni. Ezért állunk itt, egy helyben, lassan süllyedve a posványban.
mogyoró (vendég) [2012.03.10., 20:03][válaszolok] #78
Már ne haragudjon, kedves 'Politika', de pontosan úgy beszél mint aki alól kihúzták a párnás széket. Az összefogáshoz pedig mindkét oldal akarata szükséges lenne. Sőt, minden egyes emberé. De erre itt nincs akarat.
Bukovszky Róbert [2012.03.11., 09:37][válaszolok] #79
Sosem tagadtam, hogy nekem ez a Bayer Zsolt egy nagy kedvencem?????? ugye másoknak olyan őszintének????, hitelesnek????? tűnik a nyilatkozata? http://hvg.hu/itthon/20120306_bayer_zsolt_bekemenet_penzek
Politika (vendég) [2012.03.11., 10:08] válasza erre: #78[válaszolok] #80
Tisztelt Mogyoró! Ki kell Önt ábrándítanom: soha nem ültem párnás székben. A párnás ajtók csak mostanság divat, de azon meg nem lehet ülni. Megjegyzem: állításomat nem cáfolta, sőt megerősítette. Nem "oldalakban" gondolkodom, hanem emberekben, és nem akaratról, inkább szándékról beszélek. Mert a nagy akarásnak nyögés a vége.
mogyoró (vendég) [2012.03.11., 13:04] válasza erre: #80[válaszolok] #81
Akkor elnézést kérek, kedves 'Politika'! De azt hiszem egy dologban megegyezhetünk: se szándék, se akarat nincs itt az emberekben az összefogásra.
mogyorónak (vendég) [2012.03.11., 18:17] válasza erre: #81[válaszolok] #82
Azthiszem kedves mogyoró Ön most téve!Jelenleg igenis van összefogás! Elsősorban a kormány és holdudvara között a zemberek becsapására szövetkezve. Mindenki láthatja semmi sem ugy történik, ahogyan igérték, a legnagyobb hiveik sem tudnának olyan tőrténést felidézni , amely az igéret halmazukból mrgvalósult vagy megvalósulni látszik ! Legujabb példája ennek a szárnyvonalak megnyitási igéretei amellyel szemben most több száz járet megszüntetése van eltervezve !Bezzeg amikor az előző kormány kisérelte meg ezt olyan pocskondiázásba fogtak, ami által elérték egyrészt a megkezdett folyamat leállitását másrész sikerült lejáratni a "népnyuzó" kormányt.
vonalak (vendég) [2012.03.11., 20:21] válasza erre: #82[válaszolok] #83
kevesebb járat = kevesebb bakter
költségtérítés (tandíj) = kevesebb oktató
kevesebb kórházi ágy = kevesebb orvos
bezárt iskolák = kevesebb tanár
összevont önkormányzatok = kevesebb polgármester, helyettesek, titkár
Sorolhatnám, vannak még itt tartalékok.
Hol lesznek egyre többen? Az utcán.
ünnep (vendég) [2012.03.12., 09:20][válaszolok] #84
Csak nem újabb bál vagy testvérvárosi kirándulás miatt tartják Szerencsen, 14-én március 15.-ét? Igen változatos ünnepségek lesznek. Ezer éve nem hallgattunk tárogatót de hogy jól megjegyezzük miről szól az ünnep ,lesz három ünnepi beszéd is.
Hádám [2012.03.12., 12:09][válaszolok] #85
Gondolom március 15-én mindenkinek Pestre kell utaznia, ezért nem jó aznap az ünneplés!

http://www.origo.hu/itthon/20120308-unnepsegek-tuntetesek-marcius-15en-budapeste ...
barátság (vendég) [2012.03.12., 13:33][válaszolok] #86
Szabad-e a magyar-lengyel barátságot a politika oltárán feláldozni?
esemény (vendég) [2012.03.12., 15:50][válaszolok] #87
Városunk honlapján van egy eseménynaptár. http://szerencs.hu/
Március 10. az utolsó bejegyzés, akkor volt a "Nőnapi zumba"
Rosszindulatúnak tünhetnék, ha azt sugallanám, hogy a programok hetekre, hónapokra előre szervezve vannak, csak nemteszik közzé. Majd, ha utólag kitudódik, kezdődhet újra, oda-vissza a mocskolódás.
Miért nem publikus minden program?
esemény2 (vendég) [2012.03.12., 18:14][válaszolok] #88
látnivaló (vendég) [2012.03.12., 19:17] válasza erre: #88[válaszolok] #89
Zsúfolt. Mikor, és milyen alkalomból?
De ne ragadjunk le a múltnál.
Mikor indul, és hová a következő hivatalos látogatás? Azok az utazások nem "esemény"? Miért csak utólag lehet megtudni? #88 azokról miért nem teszel fel képeket?
Egyébként kit érdekel, ki hová megy, csak dühít a képmutatás.
esemény2 (vendég) [2012.03.12., 20:06] válasza erre: #89[válaszolok] #90
Csak egy kis látnivalót tettem "fel". Miért lettél ilyen dühös?
Nem az vagyok aki a következő utazásokról tájékoztatni tud téged. (már mivel te is tegezel engem, ami nem zavar)
És hogy azokat miért utólag lehet megtudni? Meg kellene kérdeznünk a város honlapjának fórumán - az amúgy is olyan friss és aktív és naprakész, nem?
Március 15. (vendég) [2012.03.12., 21:13][válaszolok] #92
Monokon március 13-án, kedden délután 4 órakor tartják a Március 15-i megemlékezést, ünnepi megyegyűlés is lesz, valamint a Honvédelmi Miniszter mond beszédet. Lehet, hogy legközelebb az Új évvel kötjük össze és január 1-én ünnepeljük, és akkor rögtön érthető is lesz, hogy mi köze van a Meghívóban leírt "Petőfi Sándor születésének" évfordulójához. Eddig ugyanis úgy tudtam, hogy Petőfi Sándor január 1-én született.
március13 (vendég) [2012.03.12., 21:26] válasza erre: #92[válaszolok] #93
13-án kedden? Nincs ez egy kicsit elkésve? Hát senki nem ér rá a napján? A monokiak is fel vannak rendelve a székesfővárosba lengyelnek?
Ennyi kreativitással jövőre január elsején meg meg lehet ünnepelni március 15-öt,no.
pali (vendég) [2012.03.13., 08:37][válaszolok] #94
Érdemes lenne egy kis kutatással felmérni az ország településein mikor ünneplik a szabadság és a sajtószabadság napját?! Lehet,hogy lenne meglepetés... Aki többet tud, javaslom ossza meg .
Bukovszky Róbert [2012.03.13., 08:57][válaszolok] #95
Nem értem miért is nem lehet kedden a megemlékezés? Ugye utána úgynevezett hosszú hétvége lesz amit anno arra találtak ki, hogy a családok egy kicsit kikapcsolódjanak, elmenjenek pihenni vagy a távol élő rokonokat meglátogatni stb. Ráadásul valljuk be a többségnek nyűg egy ilyen ünnepség -jajjjjj most majd jönnek a nagy hazafiak és kapok- és örülnek, ha túl vannak rajta egy munkanapon, és még nem beszéltünk a fellépő gyermekekről akik azért tudnak maguknak jobb programot is csinálni egy szép tavaszi szünnapon mint akár résztvevőként akár nézőként egy túllihegett rendezvényen részt venni.
hosszú (vendég) [2012.03.13., 10:25] válasza erre: #95[válaszolok] #96
Szerintem a hosszú hétvége az ünnep miatt van, és nem azért van ünnep, mert hosszú lenne a hétvége.
Ünnepeljen aki akar, önként, a napján.(!)
hazafi (vendég) [2012.03.13., 12:33][válaszolok] #97
Hát hol van az a sok hazafi, aki eddig óriási kokárdákkal, és csak a napján tartotta hazafias dolognak ünnepelni ? Csak nem terhes a kétharmad?
Bukovszky Róbert [2012.03.13., 15:11][válaszolok] #98
"hazafi" "Csak nem terhes a kétharmad?" jajjjj csak nem hát még az kellene, hogy szaporodjon .....
Hádám [2012.03.13., 19:30][válaszolok] #99
Nem úgy tűnik, hogy szaporodik a kétharmad... SŐT!

http://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120207.html

Az a szomorú, hogy a héten legalább 20an kerestek meg (diplomások is!!!), hogy gyakorlatilag bármit elvállalnának, csak kerítsek nekik valami munkát... a "közmunkások" közül rendszeresen érdeklődnek... Ezek szerint mégsem az igazi ez a "kreálmány" és mégsem lehet megélni 47 ezerből... 50 forint felett a tojás, holnaptól 450 körül a benzin.... nemrég volt a híradóban, hogy az alapvető élelmiszerek 10-30% -ot drágultak 1 év alatt.... Mi ez ha nem népírtás??? Ilyen drágulás háború idején nincs...
Mi történik a benzinárral? Mire fogják a növekedést?? Mit mondtam pár hónapja? Természetesen Iránra!
Nézzük csak ezt a magyarázatot... "Irán egy agresszor állam, aki csúnya atombombát akar építeni, ezért ÉN (EU) NEM VESZEK TŐLE OLAJAT!" ... Mit csinál Irán? "Sebaj, majd vesz Kína"... Mit csinál az EU? Elkezdenek síránkozni, hogy kiesett az Iránból érkező olaj mennyisége, ezért nőtt a világpiaci ára is, ezért drágább a benzin... Tehát saját idiótaságát próbálja áthárítani másra az Unió vezetősége! Ez kb annyira baromság, mintha azt mondanám egy csodaszép lányra, hogy márpedig én nem foglalkozom vele.... kb 2 percbe telne és máris lenne rá 10 másik jelentkező, így ezzel egyetlen dolgot sikerül elérnem! Szidhatom saját magamat a saját baromságomért! Ezek után nem lennék meglepve, ha Irán végleg beintene az olajexportra Európa felé....
Benzin (vendég) [2012.03.13., 21:34][válaszolok] #100
Mit mond most a benzin árára Szíjjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője? Előfordulhat, hogy Obama éppen e miatt fog veszíteni a választáson. Nekünk meg azt magyarázzák, hogy jó ez nekünk. Hányinger!
grafikon (vendég) [2012.03.13., 21:51] válasza erre: #99[válaszolok] #101
Nekem úgy tünik, a fidesz és a jobbik egyre közeledik, összenő, nemcsak a grafikonon. Két év még a választás, így semmit nem jelent, ki hogyan áll most. Radikálisok 20% fölé ritkán mennek.
Benzin. Nincs ebben magas politika. A táblázaton a piros számok sokat mondóak.
http://www.hirekpecs.hu/?p=32483
99-re (vendég) [2012.03.13., 21:52][válaszolok] #102
...és akkor még nem beszélt senki az önkormányzatok sanyarú finanszírozásáról, no!
Hádám [2012.03.13., 22:03][válaszolok] #103
Már elnézést, de lesz.rom Obamát és ezzel kb a magyar lakosság 99%-a így van... Ettől nem lesz se több étel az asztalon se több fizetése az embereknek! Az az igazság, hogy ha nem ilyen idióta vezetői lennének az usának, akik folyton háborúzni akarnak, akkor nem ilyen lenne a világ... Igen érdekes lenne az eredmény, ha megvizsgálnánk, hogy az utóbbi évek "olajválságai" mikor törtek ki, mikor ugrottak meg drasztikusan az üzemanyag árak! Hát persze, hogy akkor, amikor amerika épp "felszabadítani" indult.... Természetesen náluk szinte fillérekbe kerülnek az üzemanyagok! Ezért "érdemes" a sok marhát követve nekünk is függni a világpiactól és leépíteni mindent ami saját termelés.... Így aztán ha nem akarunk éhen dögleni vagy megfagyni, akkor kénytelenek leszünk csillagárat fizetni mindenért!
Érdekesség, hogy egyre több helyen látok házi tartású tyúkot és pulykát... Biztos ez is csak a "véletlen" műve... Bár megjegyzem régebben az volt a fura ha nem volt minden háznál... Ezek szerint mégsem volt az annyira "ördögtől való"! Csak a világsajtó megint behülyített mindenkit....
Nem érdekes??? Először jött a kerge marha kór... levágtunk szinte minden marhát, a mai mennyiség töredéke a 10-15 évvel ezelőttinek... Aztán jött a sertésinfluenza... hasonló eredménye lett... aztán "véletlenül" madárinfluenza.... a 3 fő termékünket vágták gallyra... Nem lennék meglepődve, ha pár éven belül megjelenne a "halinfluenza" vagy valami hasonló baromság....
Arról már nem is beszélek, hogy mindenféle botcsinálta garázs-környezetvédők folyamatosan járatják le a magyar élelmiszeripart... lásd a libamájas ügy (erőszakos tömés és kínzás), mérgezett pirospaprika (alapból az is nemzet elleni "terrorcselekmény", hogy Kínából ilyen fűszert veszünk...) LEgyen úszómedence a tyúkoknak, meg zene, nem lehet moslék a disznóknak, inkább legyen mindenféle szintetikus marhaság a kajájuk, együnk tescos műanyag "tápokat"....

Csak az idióta nem veszi észre mire megy ez ki... Ugye nyugat európában jóval fejlettem a mezőgazdasági termelés mint nálunk és jóval tőkeerősebb is... mit tehetnek, hogy a legolcsóbban eltüntessék a keleti konkurenciát? Mivel a gyárainkat már padlóra küldték, már csak a termelés maradt... Kitalálnak mindenféle baromságot, ami nekik szinte fillérekbe kerülnek, kilobbizzák az Brüsszelben és utána rákényszerítik a többi országra... Ezáltal sok olyan termelő tönkremegy, akiknek nincs annyi tőkéjük, hogy a semmire milliókat dobjanak ki az ablakon! Ha meg van, akkor majd később kitalálnak megint valami oltári baromságot, például csirke futópadot, hogy többet tudjon mozogni... Ja és a személyi edzőt, mert azért nem mindegy mit tevékenykedik az a tyúk....

És mit csinál erre a drága kormányunk??? Úgy tesz "mintha" tiltakozna, közben meg szépen nyújtja a kifényesített hátsóját az unió bakancsának....
ez tetszett (vendég) [2012.03.13., 22:26][válaszolok] #104
No ez a hozzászólás nagyon tetszett Hádámtól: lényegre törő és szellemes is. S ami a szomorú: Sajnos igaz!
tojás (vendég) [2012.03.13., 23:23][válaszolok] #105
Próbálnak tenni valamit ez ellen:
youtube thumbnail
Kár másokra mutogatni. Miért nem tartunk állatokat? Drága a termény,a táp. Miért drága? Itt bezárul a kör a 450ft-os gázolajjal, a maffiával, az oligarchákka. Itthon kell előbb sepregetni.
Hádám [2012.03.13., 23:52] válasza erre: #105[válaszolok] #106
Azt elfelejti a tisztelt hozzászóló, hogy ha valaki házi tojást akar forgalmazni, mindenféle előírásnak és jogszabálynak meg kellene felelnie, vizsgáltatni az állatokat, csak táppal etetni stb-stb... régen senki se vásárolt tojást a faluban a boltokból, mert vagy volt otthon saját, vagy vett a szomszédból! Manapság ezt mérhetetlen bírságokkal sújtják! A termény és a táp akkor is drága volt, amikor 350 volt a gázolaj, ne terelje erre a szót! A mezőgazdasági termények onnantól kezdtek drasztikusan drágulni, amikor a fejünket a világpiac bárdja alá helyeztük önként!
méz (vendég) [2012.03.14., 07:23][válaszolok] #107
Lehet, ennek az ára is az egekbe szökik?
Ha a vizsgálat 55 millió, a kezelés mennyibe fog kerülni?
http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/55-milliot-koltottunk-tavaly-a-mehek-egeszeger ...
Benzin (vendég) [2012.03.14., 20:17] válasza erre: #103[válaszolok] #108
No engem sem érdekel az egyesült államok, meg annak elnöke sem. Csupán azt kívántam jelezni, hogy a szuperhatalom vezetője belebukhat az emelkedő benzinárba, mi itt kis hazánkban meg hallgatunk mint a kuka. Csak nem tudom, hogy hol vannak azok, akik annak idején (három-négy év) felszóltak a parlamentben, meg tájékoztatókat tartottak, hogyan lehet csökkenteni az akkor(!) benzinárat. Most ott ülnek a parlamentben, meg a miniszterelnöki szóvivői székben hallgatnak, mint a kuka. Pontosabban azt mondják, hogy figyelemmel kísérik a benzin árának az alakulását. No erre mondtam én, hogy tiszta hülyének néznek bennünket, amihez óriási cinizmus társul.
Hádám! Gyöngytyúk, meg pulyka addig lesz, amíg el nem lopják. Mert emlékszem én arra, hogy nem is messze kis városunktól, az egyik településen már eljutottak odáig az emberek, hogy nem tartottak tyúkot, mert mire felnevelték, mások asztalára került...
108-nak (vendég) [2012.03.14., 20:45][válaszolok] #109
Egyre több az asztal és egyre kevesebb a tyúk...
krumpli (vendég) [2012.03.15., 02:07] válasza erre: #99[válaszolok] #110
Forgatókönyv szerint alakul minden, amit akár az elnök úrral is el lehet olvastatni, ha kell.
Bukovszky Róbert [2012.03.19., 08:08][válaszolok] #111
Tisztelt "krumpli"! Eddig vártunk, de kérem most már ne csigázza tovább a kíváncsiságunkat és árulja el, hogy pontosan mit is tartalmaz az a "forgatókönyv".
egy sor (vendég) [2012.03.19., 14:35] válasza erre: #111[válaszolok] #112
Sorok között lehetne,(olvasni) így nem.
Akire utal, szerintem csak túl sok kurucot olvasott.
Bukovszky Róbert [2012.03.20., 09:26][válaszolok] #113
Egy a sok közül! -tudom majd most az jön, hogy így volt ez 2010 előtt is, igen akkor sem volt rendben meg szerintem most sincs- Durva számításaim szerint ez 15fő 47.000-ből élő ember bére havonta. http://www.origo.hu/itthon/20120319-balatoni-monika-tanacsadoi-szerzodese-a-kozi ...
krumpli (vendég) [2012.03.21., 02:39][válaszolok] #114
Nem a kuruc, hanem a Sors írja a forgatókönyvet, amelyet még királyok, elnökök sem tudtak megkerülni a történelem folyamán. Azt aztán mindenki csak olvashatja, persze utólag. Kicsit lehet kiigazítani, vagy dolgokat felgyorsítani (általában a rossz dolgokat könnyebb előrehozni) de az a tartományt amely mozgásteret enged az embereknek, a döntéseknek stb. az idő síkjában előrehaladva nem szélesedik, hanem inkább szűkül. Mint egy fejreállított ágrajz. Vagy mint egy labirintus. Minél messzebb mennénk vissza az időben, annál több döntési helyzetet láthatnánk az akkori jövőre vonatkozóan, de miután kiválasztottuk az utat, az egyre inkább szűkíti a továbbhaladás irányait. Pl. innen sem megyünk vissza az atombomba létrehozásának idejéhez - gondolatban ? hogy mostantól többet senki ne állítson elő, pedig mindenki tudja, hogy a Világ pusztulásának zsákutcájába is vezethet.

Meg ott vannak a csillagjegyek. Arról sokat lehetne elmélkedni.

Aztán lehet, hogy nem így van, de mi van ha mégis.
Bukovszky Róbert [2012.03.22., 08:30][válaszolok] #115
Mindenkinek higgadt elolvasásra javaslom; http://www.168ora.hu/itthon/lakajos-diktatura-93079.html
Bukovszky Róbert [2012.03.22., 20:25][válaszolok] #116
Elnézést kérek, hogy állandóan linkelgetek, de szerintem sokszor egy cikk amire felhívjuk a figyelmet sokkal többet ér, ill. könnyebben értelmezhető.
Ígérem ma ez az utolsó, de ezt tényleg érdemes elolvasni ill. a végén a videót megnézni; http://www.origo.hu/gazdasag/20120322-angyan-jozsef-volt-allamtitkar-kellemetlen ...
Fogyóban (vendég) [2012.03.23., 19:02][válaszolok] #117
Ha így haladunk tovább, akkor nem marad itt már lassan semmi és senki.
http://www.szerencsitv.hu/szerencsi-hirek/szerencsi-hirek/1937-zsugorodik-a-szer ...
Bukovszky Róbert [2012.03.24., 12:26][válaszolok] #118
Sokan szidták itt a multikat, na most akkor lehet örömködni, mert a Profi már bezárt, információim szerint elsőként, de nem utolsóként ...
vásárlás (vendég) [2012.03.24., 19:06][válaszolok] #119
Róbert, a Profi szerintem a Tesco miatt zárt be. Nem bírta vele a versenyt. Szinte minden vásárló a Tescoba megy!
Hádám [2012.03.25., 11:38] válasza erre: #117[válaszolok] #120
Ezen meg sem kellene lepődni... Szerencsről menekül mindenki, érthető, ha senki nem szeretne velünk egy hajóban evezni... Senki nem akar kirakat rezervátum lenni, senki nem akar több díszteret és járdákat, munkahelyeket akarnak és fejlődést! Nos ebből egyik sincs Szerencs környékén, így teljesen logikus, hogy mást választanak!

Apropó! Kérdezem BÁRMELYIK képviselőt (tudom, hogy rendszeresen olvassák, így egyelőre nem nevesítve kérdem, ha nincs válasz, akkor majd név szerint is ) mi a helyzet a szigetelőanyag gyárral? Sikerült zöldágra vergődni a "reklamáló szomszéddal"? Eredeti hirdetés szerint márciusra ígérték az építkezés kezdetét!

Másik dolog... Többen szóvá tették nekem a városban sétálgatva, hogy elvileg Szerencs egy világörökségi terület, szigorú szabályai vannak a reklámtábláknak, hogy azok ne rontsák a városképet és a látványt.... Tehát mi szükség van hónapokig, évekig kint hagyni azokat a 10 m2-es nagyságú uniós projekttáblákat? Aki pl a Bástya utca felől közelít a várhoz, azt látja elsőnek.... Ebből már nem egy van a városban, a Bajcsy Zs. utca is 2-3 éve kész.... Még jó hogy a főtér nem épült át, mert akkor ott is lenne egy vagy kettő :D

Harmadik dolog.... Oké, mindenki tudja, hogy 47 ezerből NEM LEHET MEGÉLNI, kivéve azt a pár agyhalott politikust, aki támogatja... De könyörgöm... ez a közmunkának csúfolt izé egy fájdalom! Van aki legalább imitálja a munkát, de sajnos a dolgozók 90%-a nagyjából 0 teljesítményt produkál.... egyszerű példa... Elindultam a postára... szépen végigmentem a Dózsa utcán látom, hogy 5-6 "munkás" bőszen támaszkodik a lapáton, vagy a fűben üldögél... ez volt 8.30 körül.... visszafele 11kor ugyanez a kép fogadott... majd kicsit később is.... Ezen munkamorállal nagyjából 10 méteres árkot sikerült is kipucolni 6 embernek 2 hét alatt Ugyanez a szituáció a patak medrének takarításával is... A fecskési hídtól az első "kanyarulatig" (ami kb 20 méter) 1,5 hónapba telt eljutni 6-8 embernek... Tudom, hogy nem sok a fizetés, de amit fizetnek legalább azt dolgozza le valamilyen formában.... Tudom, most sokan lehurrognak majd, de egyet azért meg kell jegyezni! A kormány erőlteti folyamatosan, hogy nem segélyt, hanem FIZETÉST kapnak az emberek, hát a fizetésért pedig dolgozni szokás mindenhol....
Bukovszky Róbert [2012.03.25., 15:27][válaszolok] #121
Hádám! Oké, de mit csináltál 2,5 órán keresztül a postán?
kapavágás (vendég) [2012.03.25., 20:10][válaszolok] #122
Mikor indul a szerencsi menet a fideszt éltető transzparensekkel,egészen a vaddisznóig? Hádám,Te tudhatsz valamit:D
ven. (vendég) [2012.03.25., 20:24][válaszolok] #123
Tényleg elfelejtette a képv., hogy márc.14-én ünnepi beszédet kell(ett) volna mondani egyik környékbeli faluban???
Hádám [2012.03.25., 20:56][válaszolok] #124
Látom Robi sikerült a "lényeget" megfogni Természetesen egyrészt gyalog voltam, másrészt a posta mellett elintéztem egyéb teendőimet is, ha már ott vagyok a "belvárosban"
Bukovszky Róbert [2012.03.26., 08:48][válaszolok] #125
#119! Meglehet, sőt az is megeshet, hogy az ERSTE meg az OTP miatt zárt be. Azért én ajánlok Önnek egy fogadást, hogy jövő nyárig még egy multi bezár városunkban, felületesen belegondolva nem is lenne ezzel semmi baj, de aki egy picit átgondolja a folyamatot és itt nem csak a munkájukat elvesztőkre, nem csak a kieső adóbevételre gondolván, akkor bizony látszik, hogy itt többről van szó mint a kapitalizmus amúgy teljesen jogos rendjéről ......
Én is szeret/t/em a focit; http://www.168ora.hu/bluzone/mit-keresett-orban-csapatanak-kapitanya-a-biro-olto ...
verseny (vendég) [2012.03.26., 10:02][válaszolok] #126
Ellenzékben harcot hidettek az off-shore lovagok ellen. Keveset hallani most róluk, mi történt, átálltak? Maffiák harca ez, megvan nekünk a saját Nemzeti szervezetünk. Nehogy a karvalytőke kivigye a hasznot az országból. Mi maradna nekik?
pali (vendég) [2012.03.26., 17:04][válaszolok] #127
Polgármester Úr! Látjuk próbálnak valamit helyrehozni a megcsúfított Kossuth téren. De minek építenek sétányt oda?Nem tudja? Ott csak néhány "munkanélküli "szokott üldögélni.Mennyi pénzt dobnak ki az ablakon ezzel a haszontalan munkával? Inkább ne adták volna vissza azt a sok pénzt amiből rendes munkát lehetett volna végezni.De eső után köpönyeg!
Hádám [2012.03.26., 19:16][válaszolok] #128
Ha már végre tiszteletüket teszik Szerencsen (Nagy örömömre végre ), akkor ez az új nótájuk pont jól leírja az ország helyzetét ;)
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=zMZw2SxCsA4
123 -nak (vendég) [2012.03.26., 20:01][válaszolok] #129
leghitelesebb források szerint is megtörtént , még az nem tisztázódott , hogy a szem.titkár vagymaga KF. hibázott. Egyébként nem az első eset részéről mivel állitólag zsenge pedagógus korában az órájára is elfelejtett bemenni.
129-hez (vendég) [2012.03.27., 08:05][válaszolok] #130
Méghogy máshol elfelejtette? Szerencsen nekem úgytünt 1956-ról beszélt. A tanácsadók miért nem szóltak, hogy most március van?Vagy félreértettem?
Görög (vendég) [2012.03.27., 08:07][válaszolok] #131
Hádámnak: Az általad említett táblák kint hagyása emlékezteti szerintem az embereket arra, hogy amit 22 év alatt kivittek értékeket az országból azt most ,alamizsnaként vissza adják. De ez a kivitt értékek töredéke csak.
Csak egy példa: A Franciáknak megéri illetve meg érte a szőlő telepítése, de a Magyar gazdákat arra buzdították, hogy vágják ki a szőlő ültetvényeiket.A Német mit tett:A cukorrépa felvásárlási értékét úgy határozta meg ,hogy a Magyar termelőnek ráfizetéses legyen. Így meg volt az alapja a CUKORGYÁRUNK bezárásának, illetve lerombolásának.Ezt is annak a nyomorba döntő rendszerváltási 40 évnek lehet a rovására írni?Erre a kérdésre nem kérek választ.......
Bukovszky Róbert [2012.03.27., 12:49][válaszolok] #132
Nekem tetszik!

"Új forradalom csöcsein lógunk
eddig beszőtt a dudva, a muhar,
régi nagyságunkat szíjjuk dülledt szemmel,
szégyellje magát, aki nem magyar!

Lehajolunk az Aranybulláig,
Werbőczy törpe gőgje ad szabályt,
és Horthy Miklós fehér lovon
elsimít minden belviszályt.

A faggyas szittya-dac hadra kél,
ellenünk az egész világ,
és a kicsorbult kardú Vezér
urnás népéért kiált.

A csahos fondorul vonít,
az ellen rabszíjra kerül,
a népnek elég a gyanú,
és tapsol rendületlenül.

Csönd van, a ?disznóól? már tiszta,
mit önként föladtál, vissza nem nyered,
s ha szépet álmodsz néha,
reggel csipás a szemed!"
Bukovszky Róbert [2012.03.27., 13:09][válaszolok] #133
Ádám! Te azon akadsz fenn, hogy a közmunkások -vagy mi most a hivatalos elnevezés- nem dolgoznak szinte semmit 47.000-ért és ezek mit tesznek ennyiért? http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=528666
"S" "grimasz" és a többiek akik még hisztek a Fidesznek kíváncsi lennék a Ti azaz Önök kommentjére is, persze, ha már írásra adják a fejüket kérem tiszteljenek meg bennünket azzal is, hogy a DR????? SP ügyről is pötyöghetnének pár mondatot.
Bejegyzéseiket előre is köszönöm, köszönjük!
Hádám [2012.03.27., 14:51][válaszolok] #134
Hát sajnos ezek ellen nem tudok tenni semmit, természetesen ez ezerszer felháborítóbb és pofátlanabb dolog mint a közmunka. SPról meg inkább nem is nyilatkoznék, mert a jóízlés határain belül nem tudnék... inkább idézek egyet az új Tankcsapda nótából...

"Magyarország mi a f**z van veled mondd csak
Beteg vagy vedd észre felment a lázad
Semmi okom nincs rá hogy pezsgőt bontsak
Mer' amit látok meg amit hallok az gyalázat"
Görög (vendég) [2012.03.27., 15:16][válaszolok] #135
Hádám, Róbert, biz isten Én szurkolok nektek.Amint látom sikeresen eltudtok igazodni a mai posványos politikában.Nem lehet elmarasztalni benneteket, mert negatívumokat írtok. Én meg próbáltam a mai helyzetben pozitív dogokat keresni, de legjobb indulattal sem lehet találni.
Bukovszky Róbert [2012.03.27., 15:49][válaszolok] #136
Görög! Nekem ugyan mihez szurkolsz?/asszem egyszer letegeződtünk itt, ha nem elnézést kérek/ Nekem már nincsenek nagy álmaim, vágyaim én megelégednék azzal, ha a két gyermekemet kitudnám taníttatni aztán tisztességes munkahelyen eltudnának a KÖZELBEN helyezkedni és a fiam sportkarrierje minél magasabbra tudna ívelni. Annyiszor megfogadtam már magamban, hogy több linket nem teszek közzé, de amikor az ember ilyeneket http://www.168ora.hu/itthon/retvari-allamtitkar-kim-angyan-korrupcio-fellegi-med ... olvas hát attól tart, hogy esetleg valaki kimarad egy ilyen fontos információból és nem fog róla tudomást szerezni, hogy a korrupciónak befellegzett??? Azért érdemes a cikk alatti kommentekbe is beleolvasni.
X-bozon (vendég) [2012.03.27., 20:30][válaszolok] #137
Elképesztő ami történik! A bizottság megállapítja, hogy egy disszertáció saját tudományos eredményeken kell, hogy alapuljon. Azt is kimondja, hogy ez egy egyszerű másolat. De következtetést nem von le. Sőt úgy mondanám nem mer levonni! Átadja a következtetés levonását a kormánynak. A szóvivő kijelenti, hogy lezártnak tekintik az ügyet! És ez igen nagy baj! Minden logikai érvelés kiveszett ebből az országból! Én jobboldali beálítottságú vagyok, nade ez már sok..!
x-bozonnak (vendég) [2012.03.27., 21:58][válaszolok] #138
Látja kedves x-bozon, a jobboldalon is vannak silány emberek!Ennek legjobb példája a doktori cimet lopó SP. Na de ne aggódjon , majdcsak elsikálja a fidesz kormány ezt a szégyent !
siralmas (vendég) [2012.03.28., 05:51][válaszolok] #139
Ezt látni kell. Lehet rajta sirni, én végig röhögtem.
Mi jöhet még?
youtube thumbnail
Görög (vendég) [2012.03.28., 06:45][válaszolok] #140
A véleményem nem csak a jobb oldalról SP-ről, ha nem az egész politikai bagázsról ez:

Pali bácsi olyan környezetben nőtt fel, ahol az embereknek sose volt szégyenérzete amiatt, amiket csináltak, és mi miatt egy átlagos embernek sokkal nagyobb szégyenérzete kellene, hogy legyen, mint neki! Így teljesen természetes, hogy nyugodtan alszik.
Volt e valaha szégyen érzete Biszku Bélának? Saját bevallása szerint nem.
Volt e valaha szégyen érzete Lendvai Ildikónak, amiért a Kádár rendszer utolsó főcenzora volt? Soha. Ma is büszkén jár a parlamentbe.
Na de ezeknek nem elsősorban lopás miatt kellene, hogy szégyenérzetük legyen, viszont ott van az ország Böszméje, aki csendben lopta családi közreműködéssel (apró maffia) a nemzeti vagyon milliárdjait! Van szégyen érzete? Cseppet se, hisz vannak akik nála is többet loptak!
Van szégyen érzete bármelyik fityeszes vezetőnek, amiért a családtagjaik nevén lévő cégcsoportot Sleht Csabán keresztül 100 milliós adótartozással 1 FT-ért eladták Kaja Ibrahimnak, és megszabadultak az adótartozástól? Volt szégyenérzete bármelyik SZDSZ-esnek amiért a D-209-es szerint az SZDSZ tele volt korrupciós ügyekkel? Vagy azok nem lopások, hisz csak pénzről, milliárdokról volt szó?

Az egész politikai "elitünk" egy hatalmas tolvaj csürhe szégyenérzet nélkül. Nem lóg ki a sorból a Pali bácsi se. Miért pont neki legyen szégyen érzete. Akkor lenne szégyen érzete, ha egy ilyen szégyentelen politikai csürhébe szeplő nélkül keveredett volna bele, és tisztességes emberként feszengeni kellene a sok szélhámos között! Neki nem kell feszengeni, legfeljebb amiatt, hogy míg mások milliárdokat ügyeskedtek, síboltak össze a nép kárára, neki csak egy érdemtelen kisdoktori, meg egy jól fizetett aláíró állás jutott. Emiatt lehet hogy vannak álmatlan éjszakái, hogy mások mennyivel "ügyesebbek" voltak, de az is lehet, hogy úgy gondolja, az ő tehetségével már amit elért az is komoly teljesítmény.

Sok gyagyás, meg a semmitmondó Pali bácsi ártatlan kisdoktoriján csámcsog, miközben mások tízezer milliárdokat loptak szét és kótyavetyéltek el az országban, aminek még nincs vége, de nagyon jó figyelem elterelés egy kisdoktorin szarakodni, míg mások politikai alapon az akadémiai tagságig is eljutottak hasonló szellemi teljesítménnyel, tudományok doktora címek adományozása mellett!
plagi (vendég) [2012.03.28., 12:10][válaszolok] #141
Görög által leirtakkal csak egyetérteni tudok.
Attól félek, arra hiába várunk, hogy majd kihal az a "tolvaj csürhe banda",mert nyomulnak a fiatal, mindenre képes új tehetségek.
Egy diplomás embertől az minimum elvárható lenne, hogy helyesen ír.
Hol is diplomázott SP?
Bukovszky Róbert [2012.03.28., 16:02][válaszolok] #142
Emlékeztek még? Nemrégiben kaptunk levelet a címe valami "társadalmi konzultáció" volt. Nekem már hiányzik egy ilyen levél, mi lenne, ha most is küldenének mondjuk ilyen címmel; "Mi legyen Dr??????? SP.-vel, kell-e a Magyaroknak ilyen köztársasági elnök?"
Görög! Te ennek tényleg nem érted a lényegét? Hidd el nem "gyagyás" az aki a "kisdoktorin" csámcsog. Persze a fidesz cége a közgép megint kapott verseny nélkül egy 3,2 milliárdos beruházást, biztos a pintér cégei is kapnak újabb megrendelést, de hidd el ez egészen más ez sokkal súlyosabb főként abban az országban ahol a miniszterelnök a közelmúltban jelentette ki, hogy "nem leszünk következmények nélküli ország"
Görögnek (vendég) [2012.03.28., 19:23] válasza erre: #140[válaszolok] #143
Tisztelt Görög !Meggyőző eszmefuttatást folytatott a tolvaj köztársasági elnök megvédésére. Ennek folytatásaként sorolhatná a körülményei miatt "megtévedt" szocpolos csalókat is, hiszen ók is olyan közegben nőttek fel, igy nem tehetnek büneikről! Azthiszem kár erőlködnie ! Az ország normális része nem ilyen megértő vele ! Remélem ez a történet végre felnyitja a fanatikusok szemét is és belátják, hogy az összes bajunk okozója a megtévesztett szavazók 2/3 -os választása volt. Innen egyenesen következnek az események , melyeket nem sorolok fel és amelyek között csak a jéghegy csucsa a csaló KT-i elnök arcátlansága.
Görög (vendég) [2012.03.29., 07:38][válaszolok] #144
Tisztelt 143.:

Kérem értelmezze azt amit le írtam!!!
Robi ezt neked is ajánlom, mert félre értettél.
Bukovszky Róbert [2012.03.29., 08:16][válaszolok] #145
Görög! Ok, biztos félreértettelek. Valószínűleg figyelmetlenül olvastam, nem a 'gondolatiságot, hanem a leírt szavakat vettem alapul.
Na ezt ugyan ki hogyan olvassa értelmezi; http://www.168ora.hu/buxa/europai-unio-kohezios-alap-imf-penzugyminiszter-gazdas ...
Bukovszky Róbert [2012.03.29., 14:50][válaszolok] #146
Akit egy picit is érdekel a politika annak ezt érdemes megnézni. Különösen ajánlom figyelmetekbe Lakner Zoltánt!
http://atv.hu/videotar/20120329_a_tet_2012_03_28_1_resz
Bukovszky Róbert [2012.03.29., 16:15][válaszolok] #147
Ígérem a héten az utolsó; http://mandiner.hu/cikk/20120329_bencsikek_megmentettek_a_jobboldali_media_becsu ...
Elég az első 5 percet megnézni .....
SP (vendég) [2012.03.29., 20:05][válaszolok] #148
Fenti két betü két ismert ember nevének röviditése. Az egyik egy tini bálvány "énekes" a másik egy fidesz bálvány köztársasági elnök, aki holnartól már nem doktor. Ez utóbbi ember több kárt tett az országnak, mint a kolontári gátszakadás. Hál Istennek az egyetem szenátusi bizottsága fel merte vállalni a csaló megbüntetését és ki merte mondani a doktori cim megvonását ! Hurrá ! Minden elismerésem az övék és minden megvetésem a csalóé valamint futtatóié.
Görög (vendég) [2012.03.30., 07:39] válasza erre: #146[válaszolok] #149
Nekem tetszik, hogy azt mondja" Legjobb tudásom szerint"ez nagyon elgondolkodtató!
Bukovszky Róbert [2012.03.30., 11:55][válaszolok] #150
#148! Azért az összehasonlítás egy picit durva, ne feledjük a gátszakadás az közvetlenül követelt emberéleteket még a ......! Véleményem szerint nem is anno a doktori megszerzésével van a baj, szerintem, ha most mindenkiét visszavonnák akik nem teljesen tiszta eszközökkel jutottak ilyen címhez, akkor jelentős százalékban csökkenne a cím tulajdonosainak létszáma Mo-n. A gond az ahogy az ügy kipattanása óta viselkedett, hazudozott, mert ezeket már az ország első embereként tette! Kíváncsi lennék az a néhány ember akik a cím megtartása mellett szavazott mivel is tudná indokolni a döntését?
Hádám [2012.03.30., 12:05][válaszolok] #151
Robi! Azzal azért tisztában kell lenni, hogy egy "natúr" szakdolgozat esetében is külön apparátusa van minden egyetemnek, akik vizsgálják a dolgozatokat plágiumügyben! Ismerősömet 2 évre tiltottak el plágium miatt a diplomavédéstől, mert 2, hangsúlyozom KETTŐ oldal volt a dolgozatában, aminek a forrását ugyan lábjegyzetben írta, de az irodalomjegyzékben elfelejtette feltüntetni és ez csak egy natúr diploma, messze van a doktori címtől!

Én speciel támogatom, hogy igenis nézzék át minden vezető tisztségviselőnek a végzettségét, elvégre a tudásuk alapján nevezik ki őket az adott posztra (legalábbis ezt mondják), de ha a tudás "lopott", akkor semmi keresnivalójuk nincs ott! Főleg nem úgy, hogy bekamuznak valamit a kinevezéskor.... itt Szerencsen is tudnék mondani rá pár példát érdekesség képen!
151-hez (vendég) [2012.03.30., 12:41][válaszolok] #152
Valóban vannak érdekes hírek, információk már középfokon és a folytatásban végzett "dicsőséges munkáról", tanulásról! Egyre többet és többen beszélnek erről. Vajon van-e (valóságos) alapja???
Bukovszky Róbert [2012.03.31., 07:58][válaszolok] #153
Ádám! Ezt írod; "Szerencsen is tudnék mondani rá pár példát érdekesség képpen!" Vagy írj neveket vagy ne írj ilyeneket! Mivel ezzel szinte mindenkit meggyanúsítasz aki valaha valamiből vizsgázott! Mielőtt nyomozásba kezdenél én inkább bevallom, hogy 91-ben tettem hegesztő vizsgát és bizony az írásbeli részén sikerült puskáznom, a gyakorlatra meg egy legénybúcsúról érkeztem ezért a vizsgabiztosok távollétét kihasználva igénybe vettem egy barátom segítségét, így kapott a vizsgamunkám közepes minősítést. Szégyenlem, de így történt! Mentségemre csupán annyit tudok felhozni, hogy a szüleimnek megígértem, a villanyszerelő szakma mellé még egy szakmát megszerzek, mert kitudja mit hoz majd az élet. Talán az is enyhít a bűnömön, hogy azóta sem hegesztek és megígérem most 42 évesen nem próbálkozom meg valamilyen magasabb (AVI, stb) fokú minősítés megszerzésével. Természetesen tudom, hogy bűnömért bűnhődnöm kell ezért megígérem, hogy vissza vonulok a közélettől, egész pontosan nem jelöltetem magamat a következő önkormányzati választáson képviselőnek!
Példamutatás (vendég) [2012.03.31., 09:45][válaszolok] #154
Azért érdekes, hogy milyen világban élünk. Schmitt beszél össze-vissza, meg hetven évesen beül az iskolapadba Phd szerezni. Arra azért kíváncsi lennék, hogy ki vállalja majd a konzulensi, opponensi szerepeket. De már csak nem mond le, mert neki bizony tetszik az elnöki pozíció! Röhej, hogy ezt ma meg lehet tenni Magyarországon, a nép meg eszi ezt a maszlagot. De ha már a példamutatásnál tartunk, akkor az is elgondolkodtató, hogy Szerencs polgármestere a Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára rendezett ünnepségre késve érkezik, váratva a közönséget, majd autójával leparkol a panzió előtt a járdára. A rendőrök meg elnézik, hogy a város első embere megsérti a szabályokat. Mert úgy gondolja az országgyűlési képviselő úr, hogy Ő ezt megteheti! Igaz, az "egyszerű" szerencsi polgárra éppen ezért a szabályszegésért 30000 forint bírságot szabtak ki. Milyen országban (városban) élünk?
grimasz (vendég) [2012.03.31., 10:15][válaszolok] #155
Talán 1.eset, hogy egyezik a véleményem Bukovszky Úr 150. és 153-as hozzászólásával!
grimasznak (vendég) [2012.03.31., 11:19] válasza erre: #155[válaszolok] #156
Csakhogy előjött a barlangjából!Kiváncsi lennék mi a véleménye a acsaló doktorról. Jó lenne /ha ügyvédként is / kifejtené álláspontját a csalóról és az Ő cselekedetéről !
Hádám [2012.03.31., 11:27][válaszolok] #157
Robi! Nem épp erre gondoltam Igazából szinte nem találni olyan embert aki valamilyen úton módon ne puskázott volna az iskolaévei alatt, én inkább arra próbálok kitérni, hogy manapság sajnos rengeteg olyan "kamu" végzettség van, amivel jól fizető állásokra "vesznek fel-tesznek be" embereket! Ha valakit nem is akarnak felvenni, akkor előveszik a "Hány év szakmai gyakorlata van?" kérdést... Ha meg teljesen idegből valaki bekamuzza, hogy pl 5 év, arra meg rávágják, hogy "KEVÉS"... aztán jönnek utána a még "tanuló" (tehát szakma nélküli) tanácsadók, a valódi diploma nélküli államtitkárok és tárcavezetők...
156 -nak (vendég) [2012.03.31., 11:35] válasza erre: #157[válaszolok] #158
Jó helyen kapirgál kedves Hádám! Példaként talán az egyik vezető állásu "szakembert" emliteném aki állitólag Bp.-i buszjegyekkel igazolta,hogy járt felsőfoku iskolába.Ehez kellett még a haverok támogatása és máris ő volt a befutó több, egyetemi diplomával rendelkező vetélytárs előtt !
Görög (vendég) [2012.03.31., 13:06] válasza erre: #155[válaszolok] #159
Őszintén örülök ,hogy ismét közli észrevételeit Grimasz!
Robi, Hádám kössük fel a fehérneműnket!
Csak egy észre vétel: a mi kisvárosunk választott testületében is vannak diplomás emberek.Én elismerem a diplomájukat, csak Ők- tisztelet a kivételnek- önmagukban elismerik e?
grimasz 156-nak (vendég) [2012.03.31., 13:26][válaszolok] #160
Megtisztel, hogy hiányoztam! Ügyvédként nem szólhatok hozzá, de majd veszek az Ecserin 1 jogi doktorátust. Hibát követ el a FIDESZ, ha székében tartja SP-t. Lehetne bizonyítani, hogy jobboldali hatalom esetén ez nem következmények nélküli ország! Nem mondott le a pufajkás Horn, a James Bond babérjaira törő Kárpátok Cicerója, a D 209-es ügynök, a táncos-komikus Böszme a Fittelina ügy miatt sem, mert elévült, Demszky is fapofával építgette horvát nyaralóját közpénzből és székükben maradtak. Ezek az esetek azonban nem mentik fel az erkölcsi felelősség alól a közt. elnököt, távoznia kell! Az ország méltósága azt kívánja, nincs indoka a maradásának! Ha megmaradt volna sportdiplomatának, a kutya sem törődött volna vele, hogyan szerezte doktori címét -van még pár ezer hasonló-, de főméltóságként más a helyzete. Ahogyan Kis János mondta annak idején. Kádárnak mennie kell, ugyanez vonatkozik most SP-re is!
159-nek (vendég) [2012.03.31., 13:27] válasza erre: #159[válaszolok] #161
Csupán kis kiegészités : a mi kisvárosunk testületében kizárólag diplomás emberek vannak, mégha nem is látszik mindnyájukon !
154-hez (vendég) [2012.03.31., 13:33][válaszolok] #162
Szomorú és hihetetlen, hogy ilyen megtörtént(?), megtörténhet...
Helyesbitek (vendég) [2012.03.31., 13:38] válasza erre: #158[válaszolok] #163
A 158 -as számu véleményem valójában a 157 -hez. , Hádám beirásához kapcsolódik . Bocs.
grimasznak (vendég) [2012.03.31., 14:00] válasza erre: #160[válaszolok] #164
Kár, hogy nem folytatta a felsorolást a jobboldaliakkal is, ugy lett volna teljes a névsor.Pl. a felcsuti zsebnapoleon, aki a saját kft.jének adott jelentős támogatást és soha nem hazudott,a zugértékesitő , adósságeltüntető bajnok ,aki később az apeh elnöke lett,a nemzet fülbevalósa aki 5 milliard forintér beléptető rendszert vásárolt, amit soha nem használtak s közben titkárnőknek csinált gyerekeket , hogy a" királycsináló " vidékmegmentő miniszterről ne is beszéljünk, igaz őt menesztették miután megszavazta akét éves költségvetést. Lássuk be mindkét oldalon voltak-vannak diszpintyek, dicsekedni valója egyiknek sincs!
grimasz 164-es vendégnek (vendég) [2012.03.31., 20:33][válaszolok] #165
Még akár egyet is érthetnék az ön által leírtakkal, ha az egyik példájában nem a testi adottságaival azonosítaná be OV-t. Tudja kedves elvtárs, ezt úgy hívják, hogy nácizmus, mégha baloldali embertől jön is. Fasisztákkal pedig nem érthetek egyet semmilyen körülmények között. Bízom a természetben, ön és a családja esetében mindenkinek minden mérete rendben van.
tényleg (vendég) [2012.03.31., 22:00] válasza erre: #161[válaszolok] #166
Hát tényleg nem.
tudományos (vendég) [2012.04.01., 14:18][válaszolok] #167
Nem mond le.
A hilányzó szót hová irjam, hogy helyes legyen a mondat?
http://www.nyest.hu/hirek/a-karomkodas-mondattana
Hádám [2012.04.01., 14:36] válasza erre: #165[válaszolok] #168
Grimasz!

Légy szíves írd már le mi a nácizmus és mi a fasizmus! Ez vonatkozik minden olvasóra! Ha elmagyarázod nekem, miért emlegeted az általad említett embereket egyszer nácinak, egyszer pedig fasisztának, akkor gratulálni fogok! Tudtommal az két különböző eszme volt, az egyik az emberek összefogására alapozott, a másik pedig az idegenek kirekesztésére.... Ráadásul a fasizmusnak nem is volt faji törvénye, nem üldözték a zsidókat sem, sőt nem egy zsidó tagjuk is volt...
Mindegyiknek? (vendég) [2012.04.01., 14:38] válasza erre: #161[válaszolok] #169
Nem látszik mindegyiken, mert talán nincs is mindegyiknek. Még egyszer sem olvastam pl. Heves János képviselő úr bemutatkozó anyagaiban, hogy diplomája lenne. Nem állítom, hogy nincs neki, de mindenesetre nem tudok róla.
Bár ami azt illeti nem attól lesz valaki jó ember, családapa, vállalkozó, vagy éppen jó önkormányzati képviselő, hogy diplomája van. Persze, ha valakinek megvan a diploma, akkor neg nem lesz automatikusan jó képviselő.
döntés (vendég) [2012.04.01., 17:35] válasza erre: #169[válaszolok] #170
Nem tudni, van-e neki, mint ahogy azt sem lehet tudni hogy a polihisztor, mindenhez értő mentősnek van-e. A 161-es írta hogy mindenkinek van, hát akkor mindenkinek van biztosan.
Olvasnivalónak meg az alábbi link igen érdekes, jó példát mutat, ajánlom mindannyiunknak.
Schmitt-botrány: lemond a Semmelweis Egyetem rektora
grimasz Hádámnak (vendég) [2012.04.01., 21:31][válaszolok] #172
Ha érettségiztél tudhatod mi a különbség a két diktatúra között, nagyjából jól is fogalmaztad meg. Egy embert a testi adottságai alapján minősíteni nácizmus. Mivel Magyarországon a fasiszta meghatározás terjedt el- tévesen-, ezért használtam mindkettőt. A 2. világháború után sem az antinácisták szövetsége alakult meg, hanem az antifasiszta. Zsenge korod miatt nem láthattál szovjet háborús filmeket, abban is a fasiszták ellen harcoltak a vöröskatonák. Érthető volt az elvtársaktól, hogy igyekezett elhatárolódni a nemzetközi szocializmus a testvérétől, a nemzetitől. Sajnálom, hogy ez volt a legfontosabb számodra az írásomból. A diktatúrák esetében tökmindegy, hogy fekete, barna, vagy vörös, egyformán embertelen.
Hádám [2012.04.01., 22:34] válasza erre: #172[válaszolok] #173
Nem ez volt a legfontosabb, csak idegesítő, hogy az emberek keverik a szezont a fazonnal, ami ráadásul kedves "orosz barátaink" téves háttértudásából ered... A szovjet háborús filmekbe inkább ne menjünk bele, könnyen előfordulhat, hogy 5ször annyit láttam mint bárki más, a családban van egy -két "fan", aki mindenféle történelmi filmet kívülről fúj legyen az orosz, német, olasz vagy akármilyen! Tisztában vagyok vele mi ellen harcoltak az oroszok, csak a megnevezésük volt hibás! Pontosan ez a baj a mai mentalitásban is, beszél mindenki össze vissza, anélkül, hogy tudná miről...
Görög (vendég) [2012.04.02., 07:41][válaszolok] #174
Hádám, kezdem most már tisztán látni , hogy a történelemmel komolyan foglalkozol és reálisan ítéled meg.
Még annyit kérnék Tőled, hogy az elmúlt 22 évet és az előtte lévő 60 évet reálisan nézd át és mondj róla véleményt. Akkor Grimasz is másképp fogja látni a Te tisztán látásod, mert Én erről meg győzöttem!
grimasznak (vendég) [2012.04.02., 13:02] válasza erre: #165[válaszolok] #175
Örülök, hogy megfogta a lényegét mondanivalómnak /testméret/ ! Érdekes módon a felsorolás tartalmi részével nem vitatkozik, csupán holmi nácizásba kezd. Valószinüleg azzal egytől egyik egyetért , annál is inkább mivel megtisztelő módon elvtársának nevez. Doktori cimet pedig Önnek már nem kell az ecserin vásárolnia !
grimasz 175 vendégnek (vendég) [2012.04.02., 15:39][válaszolok] #176
Nem én kezdtem nácizásba, ön írt nemzetiszocialista meghatározást 1 emberről. Hozzászálása stílusából következik, hogy melyik oldalon áll, tehát mi elvtársak soha nem leszünk, legfeljebb abban, ha ön is kedveli a frissen csapolt sört. SP végül lemondott, tehát még bukásában is különb bármelyik erkölcsi nulla szocinál vagy szadaszosnál.
holló (vendég) [2012.04.02., 17:58][válaszolok] #177
Attól még nem lesz jobb sem a világ, sem az ország helyzete, hogy egy köztiszteletben álló ember lelkébe gázoltak. Magam sem tartottam helyesnek a plágiumot, ha volt, de már csak éppen, hogy nem felkoncolták a Köztársasági Elnököt. Na ezek vagyunk mi . Egyébként városunkban is szét lehet nézni az intézményekben, hivatalokban, hogy mindenki megszerezte-e a beosztásához szóló "papírokat" illetve rendelkezik-e azzal a képzéssel, ahová párthovatartozása miatt tették(vagy most, vagy kapták a jelenlegi városvezetők örökségül). Mert azért azt tudjuk, aki nem nyilvánítja ki élesen, hogy hova tartozik, vagy éppen melyik oldallal szimpatizál, annak itt nem terem babér.
hollóhoz (vendég) [2012.04.02., 19:31][válaszolok] #178
Érdekes lenne a többi doktorikat is megnézni, mondjuk Szerencsen? Egyébként még csak most láttam a szerencsi tv-ben kire váltották le F.-nét a Rákóczi iskolában. Neki is több diplomája volt. És a mostaniaknak?
holló (vendég) [2012.04.02., 19:39][válaszolok] #179
Nem tudom ki az Fné és azt sem kit tettek a helyébe, de másról tudok, de nem az én tisztem megítélni, az emberek úgyis észre fogják venni. Tenni ellene , na látja azt nem tudom hogy lehet...csak bízunk abban, hogy ha áthelyezések vannak, lesznek, elbocsájtások nem.És még valami!
Egyenlő munkáért legalább a diplomás ember is annyit kapjon, mint az ugyanazt a munkafolyamatot, megbízást végző dolgozó, mert bizony, itt sincs minden rendben. Nem tudom mi az oka. Mert most már nem foghatjuk az elmúlt nyolc évre.Én személy szerint bíztam és még ma ott tartok, hogy megpróbálok bízni az igazságban, a becsületben. A fogalomban mindenképp.
Nem kimondottan a doktorikra gondoltam, sőt egyáltalán nem!Kellene? Más felsőfokú végzettséget megkívánó munkahelyre.
lemondás (vendég) [2012.04.02., 20:02][válaszolok] #180
Talán hőst mégsem kellene csinálni belőle. "lelkébe gázoltak","felkoncolták ",stb. A nulla és a nulla között mi a különbség?
madár (vendég) [2012.04.02., 21:15] válasza erre: #179[válaszolok] #181
Ha másról tud, azt is tudni kellene, hogy Fné = Fábián Ottóné, akinek egyetlen bűne hogy az előző korszakban lett igazgató. Pontosabb hírolvasás pontosabb információkat ad. "ha áthelyezések vannak, lesznek, elbocsájtások nem" , na ebben sem lehetünk olyan biztosak. Ja, Ön tud valamit? Lesznek áthelyezések? Kiket, hová? Milyen büntetések vannak kilátásba helyezve?
Még valamit, ha valaki keveset van a munkahelyén, akkor bizony helyette a munkát a diplomás dolgozók, de jóval kissebb bérért, elvégzik. a világ már csak ilyen. Már csak a fogalomban bízhatunk. Áprilisig mindenképp.
Vendég (vendég) [2012.04.02., 22:13][válaszolok] #182
175-nek, Gyurcsány hazudott, bevallotta, és nem mondott le. Schmitt Pál hazudott, nem vallotta be, (vallja be) és lemondott. Valahol döntetlen szagú a történet. Gyurcsányt egy szabad választáson a zemberek választották meg, Schmittet Orbán utasítására a Parlamenti 2/3 választotta.
jobbikos (vendég) [2012.04.02., 22:44] válasza erre: #182[válaszolok] #183
Gyurcsány bevallotta? Mondjuk úgy, hogy lebukott, mert valaki kiszivárogtatta a beszédét. Olvassa csak vissza a mondatait! Arról szólt, hogy éveken át semmit nem csináltak, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem ment csődbe addigra az ország, a választást pedig csak tudatos hazugsággal sikerült hozni. Schmittnek ellenben a doktori címéről volt szó, ami egyedül azáltal ártott az országnak, hogy szégyenbe hozta a hazai tudományos életet. Ő a nagy nyomás hatására pár nap után lemondott, Gyurcsány viszont a végsőkig kitartott, a rendőrsége pedig emberek szemét lövette ki, kezeket-lábakat tört szilánkosra. Ez a különbség!
Hádám [2012.04.02., 22:58] válasza erre: #182[válaszolok] #184
Gyurcsány se vallotta be, el akarta sunnyogni csak kiderült! Tisztelt Görög! Hamarosan leírom a kérdésére is a választ, csak az kicsit hosszadalmasabb!
178-hoz (vendég) [2012.04.03., 09:18][válaszolok] #185
Sajnos igaza van. Nincs értéke a tudásnak, hiszen pl. Szerencsen az állások betöltésénél nem az számít.Soha nem dolgozott iskolában képesítés nélkül senki és most? Hol vannak a szerencsi fiatal pedagógusok? Milyen végzettségü a hivatali gondok, vagy az építésügy néhány dolgozója?Egyáltalán hol vannak a szerencsiek?
minusz-OK (vendég) [2012.04.03., 13:36][válaszolok] #186
Fogy a város közete is! Már négy település döntött úgy elege van szerecsi térségből.Golop, Tállya, Sóstófalva, Újcsanálos más kistérségben próbál szerencsét.Azt beszélik mások is gondolkodnak a leválásról.Hová lett Szerencs meghatározó ereje? Lassan mindenki hátat fordít Koncz Ferencnek?
186-hoz (vendég) [2012.04.03., 14:38][válaszolok] #187
Csodálkoznak? Vannak olyan települések, ahol választás óta alig-alig volt/járt... NO, és a telefonon történő elérés lehetősége...
mínusz+1 (vendég) [2012.04.03., 15:05][válaszolok] #188
Lefogyott többek közt a Szerencsi Hírek is! Se esemény ,se hír, se újság? Ugyan- még olvasnának AZEMBEREK oszt gondolkoznának. Hát minek?
Csakhát a türelem is fogy ,de nagyon!Egyszer csak oszt jónapot a sok fogyasztónak!
polgár (vendég) [2012.04.03., 15:35][válaszolok] #189
Kedves Polgármester úr! Maga körül lassan elfogy az egész város.Pedig minket nem kellene fogyasztania.
grimasz 182 vendégnek (vendég) [2012.04.03., 17:09][válaszolok] #190
Gyurcsány hazudott és NEM mondott le, SP lemondott, és ez ön szerint dönttetlen! Gratulálok ez a legszebb göbbelsi, vagy a daliás sztálini propaganda korszakot idézi. A parlamenti 2/3-ot a választópolgárok biztosították a kormánynak. Ők a "zemberek".
járások (vendég) [2012.04.03., 17:17] válasza erre: #186[válaszolok] #191
Ekkora csúsztatást! Golop azért menne át mert lehet, hogy Abaújszántón Kormányablak nyílik, és az így közelebb lenne, meg persze egy kis rábeszélés miatt..! Tállya polgármestere pedig már mindenkivel összeveszett, most máshol próbálna szerencsét. A gönci járás még így sem éri el a 10 ezer főt, a szerencsi pedig 40 ezer fölött van. Ez hozzá tartozik az igazsághoz. A többi meg propaganda szöveg..!
Bukovszky Róbert [2012.04.03., 20:04][válaszolok] #192
Grimasz! Önnek igaza van mert bizony a "zemberek" adták a fidesznek a 2/3-ot, azért kérem arról is tegyen említést, hogy pontosan mivel is sikerült rábírni a "zembereket" arra a megszámlálhatatlan szavazatra?! Esetleg, ha megtisztel és felsorolja a választási ígéreteket akkor kérem szánjon néhány mondatocskát és írjon azok megvalósulásáról is.
grimasz (vendég) [2012.04.03., 21:34][válaszolok] #193
Kétlem Bukovszky Úr, hogy ne emlékezne a választási propagandára, az 1 millió új munkahelyre pl. 10 év alatt. Bizony nem sok minden valósult még meg, főként a gazdaságban. De én már csak megrögzött antibolsevista maradok, és így kénytelen vagyok mindig azt a keresztény-nemzeti alapú jobboldali pártot támogatni szerény tehetségemmel=szavazatommal, akiknek esélyük van megakadályozni a baloldali kormányzást. Ha rosszul csinálják, majd a választók 4 év múlva leváltják őket. Meg van a jogunk hozzá, ami 1990 előtt nem volt. Majd ha eltűnnek az MSZP-ből a diktatúra műkődtetői, akkor tiszta lappal, szociáldemokrata alapon az új nemzedék már kérheti a nép bizalmát. De az még biológiai okokból nem 2014-ben lesz.
grimasznak (vendég) [2012.04.03., 21:36] válasza erre: #190[válaszolok] #194
Orbán akkor is hazudott, amikor azt mondta, hogy ő sohasem hazudott !Mégsem mond le . Egyébként ugylátszik Ön igazi náci szakértő vagy mi a fene.Mondókájának csak egy keserédes tanulsága van : a 2/3 -ot beszavazó zemberek ugyanannyit fizetnek a benzinkuton mint más és ugyanugy isszák tettük következményeit mint azok, . akik nem szopták be a választási maszlagot
grimasznak (vendég) [2012.04.03., 21:45] válasza erre: #193[válaszolok] #195
Addig, amig Szűrös M.-ok , Pozsgai I.-ék nyüzsögnek a fidesz husosfazeka körül kérem ne kritizálja oly vehemensen az MSZP-s bolsevikokat. Esetleg nézze meg ki volt itt helyben az MSZMP járási pártbizottsának hithű "dolgozója" aki most Önnel együtt nagyon gyűlöli a szocialistákat.
grimasz 195-nek (vendég) [2012.04.03., 22:02][válaszolok] #196
Nem tudom és nem is érdekel, kik dolgoztak az MSZMP-ben. Voltak közöttük pártapparatcsikok, karrieristák és egyszerű ügyeskedők, akik kihasználták a Párt nyújtotta előnyöket, pl. a szgk kiutalásokat. Az ő dolguk. Abban viszont nagyot téved, hogy gyűlölöm a szocialistákat. Nem értek velük egyet, nem örülök, ha hatalmon vannak, de nem gyűlölöm őket. Azt sem tudom, a 2 idős reformkommunista, akiknek érdemeik vannak a vértelen rendszerváltásban, mit vesznek ki a fidesz húsosfazekából. Nyugdíjas egyetemi tanárok. Ez lenne a húsosfazék?
grimasznak (vendég) [2012.04.04., 06:39] válasza erre: #196[válaszolok] #197
Örülök, hogy ilyen megbocsájtó a volt kommunista vezetőkkel szemben, mégha a megbocsájtást csak azokkal szemben gyakorolja, akik a köpönyegüket a fidesz felé forditották.
178-as hozzászólónak (vendég) [2012.04.04., 09:36][válaszolok] #198
Én meg azt hallottam, hogy Fné ugyanúgy kapja a korábbi bérét, annak ellenére, hogy nem indult a szétválasztást követő igazgatói pályázaton. Sőt még azt is hallottam, hogy úgy lett az egyesített iskolák igazgatója, hogy a másik pályázó egy vele való magasszintű elbeszélgetést követően visszavonta a pályázatát, de az igazgatói bére ugyancsak megmaradt, úgy mint sokaknak. Pld. hallottam olyat is, hogy van olyan alkalmazott, aki heti 6 órát dolgozik 'intenzíven', s bruttó négyszázezer a fizetése. Szeretnék én ilyen elnyomott lenni a következő polgármester irányítása alatt.
elnyomás (vendég) [2012.04.04., 15:18][válaszolok] #199
Szóval ez az a nagy Fidesz elnyomás? Minden szocik által kinevezett vezető dupla pénzt kap mint ami járna, mert meghagyták nekik, és persze megmaradt azoknak is a plussz pénzük, akiknek a szocik valamilyen "jó cselekedetük" miatt adott! Tényleg jól elnyomják őket! Én régen elvettem volna tőlük! Mert nem jár! Igaza van a 198-as hozzászólónak, én is szeretnék ilyen elnyomott lenni!
hallomás (vendég) [2012.04.04., 15:27][válaszolok] #200
Én meg azt hallottam, hogy az iskolákba az új igazgatókat hivatalossá,akarják tenni és kollektív eligazítás volt a miheztartás miatt. Ha igaz ?én meg nem szeretnék ilyen elnyomott lenni.
hallomáshoz (vendég) [2012.04.04., 15:33][válaszolok] #201
Mit jelent az, hogy hivatalossá teszik az új igazgatókat?
elnyomás (vendég) [2012.04.04., 15:41] válasza erre: #200[válaszolok] #202
Már ne haragudjon, de ilyen, hogy az "új igazgatókat hivatalossá tenni", nem létezik. Az iskola igazgatói 1 éves megbízást kaptak, ezt nyílván hivatalosan. Az 1 év lejártával ki kell írnia a pályázatot a fenntartónak. Ez megtörtént.
újság (vendég) [2012.04.04., 16:48][válaszolok] #203
Na ma én is láttam s az új Szerencsi Hírek újságot. Valaki azt írta fogy a város, fogy az újság. Mármint a terjedelme, meg a tartalma./ Igaz miről is írnának?/
olvasó (vendég) [2012.04.04., 18:33][válaszolok] #204
Na a Szerencsi Hírek, ott is cserélik az embereket, vagy kirúgják, vagy maguktól mennek el. Most ma a Kulcs magazin szerkesztője írt a Szerencsi Hírek honlapján. Na már ő is itt dolgozik Szerencsen, vagy a Kulcs magazinnál, vagy mindkettőnél. És ki fizeti és mennyit kap...hát még ilyet...tényleg nincs diszkrimináció, egy igazságos ország, becsületes és tisztességes városában élünk.
Huba (vendég) [2012.04.04., 20:09] válasza erre: #204[válaszolok] #205
Mondja már kedves 'olvasó', mibe tudnának még belekötni? Most ez a gond, hogy az egyik újság szerkesztője ír egy másik újságba? Önnek ez a diszkrimináció? Valahol el van tévedve!
forrás (vendég) [2012.04.04., 20:54] válasza erre: #205[válaszolok] #206
Az egyik újság szerkesztője nem írt egy másik újságba, mert minden fórumon betűről betűre ugyanaz a szöveg jelent meg tegnap, vagyis a közös forrásból szedett cikk felett jelent meg az egyik újság szerkesztőjének a neve. Akkor már ketten vannak eltévedve a rengetegben ..
helyzet (vendég) [2012.04.04., 23:01][válaszolok] #207
reader (vendég) [2012.04.05., 07:50][válaszolok] #208
Ha ön is látta az újságot, hogy nem ütötte ki a szemét, hogy kisebb méretű lett ugyan, de nagyobb terjedelmű? A3 16 oldal helyett B4 20 oldalas. Ez még a kákán csomót keresés közben is feltűnhetett volna. Jah, persze fikázni akarta mindenképpen, ez világosan látszik, és erre itt vevőket is talál. További jó tévedést.
Görög (vendég) [2012.04.05., 08:01][válaszolok] #209
Tisztelt "Grimasz":Egyik megjegyzésében azt írta " Gyurcsány hazudott nem mondott le", így van, de a mostani miniszter elnök tetteivel bizonyítja ,hogy hazudik és mégsem mond le.Vagy erre is felhatalmazást kapott a 2/3. többséggel?De biztosan tud számolni és akkor a választási 2/3 részvételi arányát meg nézi akkor a 2/3 Maga szerint hogyan jött létre? A választópolgárok részvételi arányát figyelembe véve!
grimasz (vendég) [2012.04.05., 13:42][válaszolok] #210
Kedves Görög! Ki tiltotta meg a választók kb. 40%-ának, hogy elmenjen szavazni? Végtelenül szomorú, hogy van egy vaskos réteg, akik butaságból, nemtörődömségből nem képesek 4 évente 20 percet áldozni a drága idejükből és az urnákhoz járulni. Általános európai tendencia ez, így jöhetett létre a mostani 2/3 is. Lehet ez még rosszabb is.
közmunka (vendég) [2012.04.05., 15:02][válaszolok] #211
Épül a semmi a Kossuth téren. Ha a polgármester többet járna nyitott szemmel, tudná,hogy a senki által nem használt sétány helyett a gödröket kellene betömni meg járdát építeni.A főutcán is tengelyt lehet törni a sok csőtörés miatt.Kár a kidobott pénzért !
kacsaláb (vendég) [2012.04.05., 19:58][válaszolok] #212
#211, önnek igen savanyú a szőlő. Mi az, hogy semmi? A sétányon és mellette a járdán igenis sokan keresztül járnak, jó lesz egy-két pad, szemetes, és a kulturált szebbé tett környezet. Én pl. nem járok az ondi úti játszótérre, de amikor azt hallom-látom, hogy rendbe teszik, lefestik az eszközöket, örömmel tölt el. Ön se áskálódjon csak azért, mert nem használja a parkot, vannak mások, akik igen. Fiatalok szeretnek ott gyülekezni, beszélgetni, idősek meg üldögélni. Van akki bevásárlószatyorral pihen meg ott, van aki a babakocsival áll meg egy időre a padoknál. Én akkor használom, ha munkába menet keresztül haladok rajta. Szóval igenis fontos az, hogy rendbe teszik, én örülök neki. Ön autóval jár a leírás szerint, talán ezért nem élvezi hasznát.
Sose értettem, minek kell belekötni még a "van"-ba is. Amikor nem valósult meg a városközpont rehab, amiatt verték magukat a földhöz, most elkezdődik a szépítő munka, ezúttal ebbe kötnek bele. Fájó lehet ilyen keserűen élni. Tudjuk, ha van sapka, az a baj, ha nincs, akkor az.
Huba (vendég) [2012.04.05., 20:28] válasza erre: #206[válaszolok] #213
Tisztelt 'forrás'! Köszönöm, hogy kiigazított, én nem láttam az újságot, csak arra a szemléletre akartam reagálni amit a 204-es hozzászóló képvisel.
nos (vendég) [2012.04.05., 20:54] válasza erre: #212[válaszolok] #214
Hú milyen toleráns a hozzászólás. Mivel akkor használja ha keresztül megy rajta, mert nyilván a fürdőben vagy a hivatalban dolgozik. Mi az hogy 211-nek savanyú a szőlő? Nyilván ő meg nem a parkon át jár munkába már hogyha van neki ilyen .
212-höz (vendég) [2012.04.05., 22:05] válasza erre: #212[válaszolok] #215
Látja kedve kacsaláb, milyen kötözködők az emberek. Épp, hogy "elkezdődik a szépitő munka " máris belekötnek az Ön sapkájába! Akik ezt teszik szégyeljék magukat! Hát nem csodálatos lesz babakocsival megállni egy időre, vagy "áthaladni rajta" miközben az ember fia "használja ", munkába menet, közben elgyönyörködni a csonka fák torzóiban ?! Innen üzenem a keserüen élőknek, hogy tessenek vidáman élni és hagyják békén kacsaláb sapkáját !
kacsaláb (vendég) [2012.04.06., 07:36][válaszolok] #216
#214, nos az a helyzet, hogy nyilvánvalóan nem ott dolgozom, ön kissé szűk látókörű...

#215 , ez a cinikus stílus nagyon jellegzetes, a mondatai gunyoros megfogalmazása is. Mások mondták már, hogy ön álnéven ír ide, most már egyértelmű számomra is. És annál nevetségesebb
216-hoz (vendég) [2012.04.06., 07:58] válasza erre: #216[válaszolok] #217
Kedves kacsaláb. Az Ön irását humor nélkül nem igazán lehet értékelni. Az álnévvel kapcsolatosan ugylátom Ön most jól leleplezett! Szerencse , hogy velem ellentétben Ön a saját nevét használja.
kacsaláb (vendég) [2012.04.06., 08:28][válaszolok] #218
Kedves #217
Ez egy fórum, szíve joga mindenkinek nicknevet használni, önnek is, nekem is. Én csak azt mondtam, rájöttem, ki lehet ön, bár remélem tévedek, mert ilyen cinikusnak még én sem hittem...
Másrészt: kezelheti humorral az írásomat. Engem legalább nem a primitív rosszindulat vezérelt, mint önt.
Bukovszky Róbert [2012.04.06., 13:04][válaszolok] #219
"szíve joga" hmmm "szíve joga" olyan divatos lett e két szó manapság Szerencsen, legfőképpen itt ezen a fórumon és a testületi üléseken. Persze mindenkinek "szíve joga" leírni, kimondani e két szavacskát ....
212-höz és többeknek (vendég) [2012.04.06., 14:33][válaszolok] #220
Tessenek örülni! Aki nem lép egyszerre?...
hmmm (vendég) [2012.04.06., 14:44][válaszolok] #221
Nekem is feltünt. Egy szituációra emlékeztet. Lelke rajta.
abc (vendég) [2012.04.06., 18:26][válaszolok] #222
Ebben a fórumban az a jó, hogy pörög.

Átnéztem a szerencs.hu fórumára, két hozzászólásra/kérdésre már vagy két hete nem reagáltak az illetékesek... Elég gáz.
218-hoz (vendég) [2012.04.06., 19:52] válasza erre: #218[válaszolok] #223
Csak nem megtetszett sértődni kedves kacsaláb? Olyan kis durcásnak tünik irásában .Egészen elszomorit, még a primitiv roszindulatom is elpárolgott.Mivel engesztelhetném ki? Tudja mit, én is megdicsérem az épülő Kossuth teret : elismerem, hozzáfoghatót még életemben nem láttam, valóságos tündérkert ! Na,igy jó lesz ?
sale (vendég) [2012.04.07., 09:52][válaszolok] #224
Hádám [2012.04.07., 11:21] válasza erre: #222[válaszolok] #225
Kedves abc! Az illetékesek itt se válaszolnak sajnos, pedig mindegyik olvassa, van aki időnként üzen is nekem, hogy "kicsit erős" volt a megjegyzésem róla
Görög (vendég) [2012.04.08., 11:49] válasza erre: #210[válaszolok] #226
Tisztelt Grimasz, sajnos ebben nagyon is igazat kell ,hogy adjak Önnek.
Bukovszky Róbert [2012.04.08., 12:06] válasza erre: #226[válaszolok] #227
Dehogy van igaza "grimasznak"! 1. Neki sosincs igaza. 2. Ugyan kire/kikre is szavazhattak volna akik nem mentek el? A Szocikra akik sokat tettek érte, hogy ne szavazzanak rájuk, a fideszre akikről lesütött, hogy meglovagolva a szocik gyengeségét olcsó hazugságokkal ámították a népet, a jobbikra akik csak bőrszín és ideológiák alapján ítélnek, de gazdasági megoldásokról nem beszélnek, esetleg az LMP-re akik előtt lassan szégyellnem kellesz, hogy nőt vettem feleségül ....? Sajnos nem volt, nincs és talán nem is lesz egyhamar komolyan vehető alternatíva, sajnos a "kétfarkú kutyapárt" is nagyon lecsendesedett, pedig ők még legalább mosolyt tudtak csalni az emberek arcára.
Hádám [2012.04.08., 12:32] válasza erre: #227[válaszolok] #228
Látod Robi! Ha eljárnál azokra az előadásokra, amiket szervezni szoktunk (pl Volner János előadása), akkor nem írnál le ilyen sületlenségeket! Akkor lett volna valami fogalmad a "gazdasági megoldásokról nem beszélnek" dologról!
Hádám [2012.04.08., 12:40][válaszolok] #229
De ha már "gazdasági megoldásoknál" tartunk, az hogy úgy bocsátott ki a város 1 milliárdos kötvénycsomagot, hogy a biztosíték a visszafizetésre az iparűzési adó emelkedése lett volna (szalmatüzelésű erőmű), egy amatőr és meggondolatlan húzás volt! Egyrész ami nem épült még meg, azzal nem szabad kalkulálni, mert bármi közbejöhet! Másrészt a válság kellős közepén számolni azzal, hogy majd bővülni fog a bevétel, amikor minden bezár, nagy idiótaság volt a döntéshozók részéről! Ez kicsit olyan, hogy én veszek egy 10 milliós kocsit hitelre, mert holnap lehet kineveznek igazgatónak és dőlni fog a lé... A lehetősége megvan, csak a valószínűsége csekély! Na most aki így is hitelt vesz fel, az véleményem szerint egy idióta és akkor még finoman is fogalmaztam! Bár a város pénzével könnyű játszani, nem a sajátját teszi kockára...
229-nek (vendég) [2012.04.08., 12:52][válaszolok] #230
És - a hírek szerint -a helyi adók tekintélyes részét 2013-tól viszi az állam (az intézmények államosítása miatt).
Bukovszky Róbert [2012.04.08., 13:20] válasza erre: #228[válaszolok] #231
Ádám! Ígérem legközelebb elmegyek, de csak akkor, ha megígéred, hogy néhány kérdést feltehetek.
Különben én már tudom, hogy Szerencsen milyen megtakarításból lesznek kifizetve a hitelek, sajnos nem áll módomban közzé tenni, mert magánbeszélgetést nem illendő kiteregetni. Szóval városunkban megoldódik -persze ez csak vicc- a kérdés valahogy, de mi lesz Győrrel, Debrecennel, Szolnokkal, Mezőkövesddel, Hódmezővásárhellyel ... pedig szerintem mindenkinek feltűnik valami kis azonosság a megnevezett települések között.
Hádám [2012.04.08., 13:34][válaszolok] #232
Robi! Látszik, hogy még sosem voltál jobbikos rendezvényen, nálunk nem "előre bejelentés" alapján vannak a kérdések, hanem van egy rész, amikor BÁRKI kérdezhet, még ha kényes vagy idétlen a kérdés akkor is! Szóval várunk szeretettel! Nemsokára lesz is egy, a bővebb infókat hamarosan közzétesszük!
hitel (vendég) [2012.04.08., 14:29][válaszolok] #233
Költeni kell, amennyit csak lehet. Ha Kósa és Lázár nem aggódik, meg lesz oldva, még stadionra is jut. Átütemezik, és a bukás után ellenzékben lehet szidni az elkerülhetetlen, további megszorításokat. Majd gáncsoskodnak, röhögcsélnek a parlamentben, ahogyan az elmúltnyolcévben.
A jobbik nem alternatíva, szélsőséges, megvalósíthatatlan "konkrét" tervekkel. Nekimennek népcsoportoknak, amikor össze kellene fogni.

Az emberek nem hülyék. Ha egyszer átvernek, szégyeljék magukat. Ha másodszor is sikerül, magunkra vessünk.
youtube thumbnail
Nem pontosan idézte, de a lényeg benne van.
Neki másodszor is sikerült...:(
229-nek (vendég) [2012.04.08., 17:50] válasza erre: #229[válaszolok] #234
Lassan a testtel az idiótázással kedves Hádám ! Semmit nem tud a kötvénykibocsájtás körülményeiről, de ilyen sommás véleményt mond. Nem akartam szóba hozni , de ez az elhamarkodott véleményalkotás jellemző a jobbik szinpatizánsokra. Ahogy mondani szokták "előbb ütnek aztán kérdeznek ". Komoly ember többek között ezért nem áll melléjük .
grimasz (vendég) [2012.04.08., 18:19][válaszolok] #235
Döbbentem olvastam Bukovszky írását, amiből kiderült, hogy ő sem volt szavazni. A demokrácia már csak ilyen, van 1 kínálat, amiből választhatunk, mint az étlapon. Ha egyik sem tetszik, akkor otthon maradunk konyhaforradalmárnak.
Bukovszky Róbert [2012.04.08., 20:43] válasza erre: #235[válaszolok] #236
Döbbenten olvastam, hogy a sokszor ismételt mondatomat "a figyelmes olvasás csodákra képes" még nem mindenki tudta értelmezni! Szóval a gyengébbek kedvért még egyszer! Én minden alkalommal elmentem szavazni, de a #227-es hsz tartalmát fenn tartom és továbbra is megtudom érteni azokat akik kihagyják a választásokat.
235-nek (vendég) [2012.04.08., 21:18] válasza erre: #235[válaszolok] #237
Uj fogalom bukkant fel fenti irásban : konyhaforradalom ! A 2O1O -es választások óta tudjuk, hogy akkor fülkeforradalom zajlott.Eszerint ezzel egyidőben még konyhaforradalom is volt . Ha igy haladunk sikerül a forradalom fogalmát teljesen leértékelni!
grimasz (vendég) [2012.04.08., 21:19][válaszolok] #238
A 227-es hozzászólásából következett, hogy nem volt szavazni. Tévedtem, elnézést kérek! Örülök, hogy él a demokrácia által biztosított jogával. Ezek után viszont biztosan vannak olyanok, akik nem tudják elképzelni, kire adta voksát. Ehhez viszont senkinek semmi köze, ez az ön magánügye.
Hádám [2012.04.08., 21:42] válasza erre: #234[válaszolok] #239
Nem én mondtam a körülményeket, ezt Heves János említette egyszer egy tv riportban, kitérve rá, hogy "nem számoltak azzal, hogy bezár a cukorgyár is és az erőmű sem épül meg"... Lehet szépíteni, lehet finomkodni, ettől még nyakig ül a város abban a bizonyos folyékony anyagban, vagy inkább már el is merült benne...
Hádám [2012.04.08., 21:55][válaszolok] #240
Továbbá... "Elhamarkodottan" ítélünk.... Könyörgöm! Azóta eltelt már vagy 8 év ha nem több, ha ez elhamarkodott, akkor sztem fogalomzavarban vagy pár ember

"A jobbik nem alternatíva, szélsőséges, megvalósíthatatlan "konkrét" tervekkel. Nekimennek népcsoportoknak, amikor össze kellene fogni."

A Jobbik által felvázolt tervek nagyon nagy hányadára konkrét, JÓL működő példák vannak, akár nyugat európában is!

A "nekimennek népcsoportoknak, amikor össze kellene fogni" dologra pedig pár példát említenék a közelmúltból...

Svájcból:
http://kuruc.info/r/35/94581/

Borsodból:
http://mno.hu/kek_hirek/egy-nap-alatt-ket-gyilkossag-tortent-borsodban-1066961

Ennyit arról, amiről az lmp károgott 1 éve: "Felesleges hisztériakeltés a Jobbik tüntetése az akkori gyilkosság ellen, SEMMI BAJ nincs a településen a közbiztonsággal, békesség van"
Ehhez képest a kb 860 fős településen 1 év alatt ez a második gyilkosság, nem sokon múlt, hogy nem a harmadik is egyben...

Kőszeg:
http://kuruc.info/r/35/94558/

Tiszafüred:
http://kuruc.info/r/35/94537/

Még mielőtt sokan nekem támadnának a kuruc infó "forrás" miatt, hangsúlyoznám, hogy sok esetben ez az egyetlen hírportál ami közli az eseteket! A tegnapi gyilkosságokról se nagyon hallottam közvetítést a tvben, kivétel a Hír TV... Persze lehet volt máshol is, de nem ültem egész nap a tv előtt!

Hát akkor kedves hozzászóló, máris kezdhet összefogni Nézze el nekünk ha nem akarunk összefogni pl olyan "politikusokkal", akiknek egy jobb országban már évek óta börtönben lenne a helyük!
Görög (vendég) [2012.04.09., 07:56][válaszolok] #241
Robi Én az igazat a 40% részvételi hiányra értettem!!
Hádám, Várom a válaszod , de Freemail.-en küld meg.
Előre is köszönöm!
Hádám [2012.04.09., 09:36][válaszolok] #242
Nos nem készültem rá, hogy 82 évről kelljen dióhéjban véleményt mondanom, de nézzük csak meg... Na nem probléma, akkor venném a Horthy rendszertől kezdve, csak hogy tisztán lássuk hogyan is alakultak a dolgok...

Nos Trianon után feltételezhetően (és valószínűleg minden bizonnyal) mélységes csalódottság és elkeseredettség lett úrrá a lakosságon, talán többszöröse annak, amit most élünk át. Ugye elvesztettük jelentős vasútvonalaink nagy részét, bányáink nagy részét, lakosságunk jó részét és területünk 2/3-át... Ilyen körülmények között lépett a "színre" Horthy Miklós, aki azért nem volt épp "kezdő zöldfülű", igen magas beosztásban volt a Magyar Királyi Haditengerészetnél a háború alatt! Bár ténykedése alatt a miniszterek teljesítménye igen változó volt, 1932-ben eltörölték Magyarországgal szemben a háborús jóvátételeket, így nagy teher került le a vállunkról. A későbbiekben sikerült stabil, gazdasági hasznot is termelő kapcsolatot kiépíteni Németországgal és Olaszországgal és a lengyelek támogatását is sikerült megszerezni (Más nem is nagyon állt szóba velünk). 1938-ban meghirdették a Győri Programot, mely nem csak a hadsereg direkt fejlesztéséből, hanem a hátország infrastruktúrájának fejlesztéséből is állt, fejlesztették a mezőgazdaságot, a raktározást, a távközlést és minden egyéb, a katonasághoz kapcsolható területet, ami feltételezhetően nem kevés munkahely létesítésével járt! Külpolitikánkra nem a mostani "Nyuszi politika" volt a jellemző, ezt a legjobban talán az bizonyítja, hogy 38-tól kezdődően szinte évente kaptunk vissza területeket népességmegoszlás alapján (tehát nem találomra mindenféle lakossal), így a II. Bécsi döntéssel bezárólag az ország területe jelentősen növekedett! Összességében elmondható, hogy minden pozitív és negatív vonása ellenére ez a korszak sikeresnek mondható, mivel leráztuk a jóvátételi terheket, fejlesztettük a gazdaságot és területeket szereztünk vissza!

Lássuk a II. Vh. utáni "szocialista" korszakot... A háború végeztével nagy lendülettel kezdődtek meg az újjáépítések az országban, természetesen újra elcsatolt területekkel (ennyit a szerződésekről, amiket KÖTELEZŐ betartani, hasonló volt a helyzet az I.vh-ban amikor Oroszország kapitulált és aláírta a német követeléseket, ott se vették semmibe a végén, akkor ki beszél most trianon sérthetetlenségéről???) Azt se felejtsük el, hogy ?derék? szovjet testvéreink, az időközben átállt románokkal ?szabadították? fel az országot, szétrabolva mindent, a nőket megerőszakolva és így tovább? Valaki említette a történelmi filmeket, nos erről ?remek? alkotások léteznek! Továbbmenve, a ?békés? időszakban, a szocialistákhoz ?hűen? választási csalással saját embereiket tették a vezetői székekbe, Rákosi Mátyás (szül. Rosenfeld Mátyás, Ada, 1892. március 9.) tevékenységéről gondolom nem kell oldalakat írni, ahhoz, hogy kijelentsük, egy féreg volt!
Következett 56, ahol még ÖNÉRZETES magyar emberek voltak és kiálltak saját igazuk mellett, akár az életük árán is (megjegyzem a kezdeményezők a fiatal értelmiség tagjai voltak, egyetemisták, főiskolások, talán ezért akarják a mai kormányok teljesen leamortizálni az oktatást, hogy legyen mindenki sík hülye, kezelhető birka, ne lássák át a dolgokat!!) A testvéri ?szovjetek? szitává lőtték pestet válaszul, majd több éves terror következett ismét BÉKEIDŐBEN!!! Ám ne felejtsük, akadt aki '56-ban nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segíteni kívánta hazánk harcoló fiait. Franco, Spanyolország államfője, fegyverekkel és százezer spanyol önkéntessel kívánta segíteni a szovjet hordák ellen harcoló magyarokat, ám ebben megakadályozták őt, arra való hivatkozással, hogy nem akarnak még egy világháborút, inkább feláldozzák az országot! Valójában ekkor volt a Suezi vállság, ami inkább érdekelte Amerikát, mint Magyarország sorsa, de azért eljátszották a ?jófej? szerepet!
Nézzük a gazdasági oldalát a soron következő Kádár rendszernek! Gyakran kapni azokat az érveket, hogy ?akkor mindenki dolgozott, mindenki meg tudott élni?! Nos ez igaz is! De nézzük csak milyen áron! Egyrészt mivel mindenki dolgozott, olyanok is munkához jutottak, akik nemhogy produktumot nem tudtak termelni, egyenesen hátráltatták a munkát és tetemes veszteséget termeltek, kiindulván abból, hogy végzettségük, szakértelmük egyenlő volt a nullával, ahogy az manapság is rengeteg embernél megfigyelhető! Továbbá volt, aki nem is akart dolgozni, csak lumpenkedett! Ha ezekből az emberekből bekalkulálunk pár száz ezret, máris látható, hogy az őket alkalmazó államnak mekkora veszteséget termelnek! Persze ez még mindig jobb, mint ész nélkül segélyeket osztogatni!
A másik dolog? ?A szén és acél országa leszünk!? Ez megint szép és jó volt, addig amíg kb ingyen kaptuk a nyersanyagokat, bár nem értem miért volt olcsóbb több ezer kilométert vonatoztatni, itt legyártani és visszavinni a szovjetúnióba? Lényeg a lényegben, hogy ez is csak az ?ingyen? nyersanyagokkal működhetett, mivel se megfelelő szenünk, se vasércünk nem volt, trianon után meg főleg nem? Mi lett ennek a következménye? Az országban több ponton felduzzasztották a nehézipart, termeltünk is, mint a rosszbaj, volt egy két igen szép sikerünk is (Ikarus, Rába stb.) De 89 után borítékolható volt a bukása az ekkora méretű kohászatnak a MEZŐGAZDASÁG országában! Arról nem is beszélve, hogy a tetemes veszteségeket egy idő után szépen elkezdtük külföldi kölcsönökből finanszírozni, mintha ma a segélyeket külföldi kölcsönnel fedeznénk! Látható, hogy nem termelésnövelést finanszírozunk, hanem kidobjuk az ablakon a pénzt! Bár azt alá kell írni mindenképp, hogy ez a korszak volt az ÉPÍTÉS korszaka, sok minden megépült a gyárak mellett, óvodák, iskolák, kórházak stb-stb, így ezt mindenképp pozitívumnak mondanám, ellentétben a 89 utáni korszakkal, ahol mindent csak bezártak, leromboltak!
Nos összegzésként erre a korszakra azt mondanám, ha a szovjetek egy jobb szlogent találtak volna ki, pl ?Mi leszünk Szovjetúnió éléstára!? gyanítom nem lett volna akkora érvágás, mint akkor amikor a vaskohászatunk összeomlott és több tízezer ember került az utcára! Valószínűleg ekkora adósságunk se halmozódott volna fel!
A 89 utáni ?módszerváltás? korszakáról csak röviden, mert minősíthetetlen! Eleve hogy nevezhetünk valamit ?rendszerváltásnak?, ha ugyan azok az emberek a parlamentbe kerültek, mint akik előtte is ott voltak?? Pl Gyurcsány Ferenc valószínűleg akkor is az ország ?vezetője? lett volna, ha nincs 89, csak akkor pártfőtitkárnak hívták volna? jobb helyeken (pl a lengyeleknél) kitakarították a söpredéket! Természetesen mi azt is ?bevállaltuk?, hogy mind egy szálig kifizetjük adósságainkat, ellentétben másokkal, meg is lett az eredménye! Területek visszaszerzésére is számtalan lehetőségünk volt (Ukrajna függetlenné válása, Szerb-Horvát háború, Csehszlovákia felbomlása stb-stb...) mindent elbénázták vezetőink!!! Nemzeti vagyonunkat szétlopták, elherdálták! Nem tudom hányan tudják, mennyi volt az ország aranytartaléka?? Idéznék egy cikket http://www.diosdifidesz.hu/velemenyek/2011/02/24/az-elvert-62-tonna-magyar-arany ...
Na erről lenne szó, ehhez nem kell kommentár! Ebből az aranymennyiségből egy csapásra kifizettük volna a teljes államadósságot, ehelyett szőrén szálán eltűnt! Ha ez nem elegendő a teljes vezérkar azonnali felakasztásához, akkor nem tudom mi
A későbbi ténykedések is egyre rosszabbak voltak, szisztematikusan rombolták szét az országot, tömeges bezárások, elbocsátások, volt akiket az adóssággal már akkor megfogtak, van olyan ismerősöm, akinek 89ben kb 150 ezer adóssága volt még a házán, ez mára 2,5 millióra emelkedett úgy, hogy azóta is fizeti! Gyanítom nem ő az egyetlen!
Az államadósságunk is többszörösére emelkedett a ?szocialista? korszakéhoz képest is! A vezető réteg fizetése is a csillagos egekben van a népességhez képest, pofátlan pénzeket húznak le a közös kasszából, külföldi nagyvállalatok ?építik? országunkat csillagáron, a magyar termelő szektor gyakorlatilag arra nem elég, hogy saját magunkat ellássuk (Lásd cukor, tojás, hús stb-stb.) Fiataljaink tömegesen mennek külföldre, orvosaink szintén, szakembereink szintén. Nem meglepő, mivel egy szakképzett magyarra, gyakorlatilag ?Istenként? tekintenek egy-egy nagy üzemben! Rengetegen értek és érnek el ma is mesés karriert! Itthon valószínűleg gyári munkások lennének 4 műszakban!
Amíg ez nem változik, addig ne számítsunk semmi jóra!

Tisztelt Görög! Röviden ennyi lenne a véleményem!
Görög (vendég) [2012.04.09., 12:57][válaszolok] #243
Tisztelt Hádám, Én ezt láttam és tudtam, hogy Te fiatal korod ellenére tisztán és valósan látod a Magyar nemzetünk múltját és jelenét.
Ha ezt az írásodat elolvassa bárki és párt függetlenül értelmezi az rájön arra ,hogy mikor ki és kik árulták el kis NEMZETÜNKET.
Köszönöm reagálásodat, hidd el nekem nem véletlenül kértem Te tőled ezt.
Az itt fórumozók nagy többsége korod ellenére csak tanulhatna erkölcsös politikai életet Te tőled.
Még egyszer köszönöm!
görögnek -nek (vendég) [2012.04.09., 13:34] válasza erre: #243[válaszolok] #244
Mielőtt elalélna a nagy tisztelettől Hádám iránt amiért történelmünk egy kicsinyke szeletét felmagasztalta, javaslom szintén nézze meg a Horthy korszakról szóló irásokat az interneten.Lehet, hogy talál majd néhány érdekes információt a nácikkal való hadbaszállásról, a magyar katonák százezreinek pusztulásáról, a zsidó lakosság 2/3 ának kiirtásáról . Na ezután alkosson véleményt "pártfüggetlenül" kik és mikor árulták el kis NEMZETÜNKET. Jó böngészést !
amatör (vendég) [2012.04.09., 14:57][válaszolok] #245
Történelmet csak felületesen tanultam, de #244-el csak egyetérteni tudok Horthy ügyben.
A további böngészést én Hádámnak is javasolnám, mert nem ez volt az egyetlen tévedése.
Francoról köztudott, hogy diktátor volt. Na de ha olyan párt készül kormányozni magyarországon, amelyik bevallottan nem híve a demokráciának, érthető a szimpátia.
Vasérc ügyben amit keresni kell: Rudabánya. Meg fogsz lepődni, ha bányaügyileg is vizsgálod a történelmet.
A magyar "csodafegyver": MEZŐGAZDASÁG Mikor volt? A háború előtt? Amikor nem volt más, csak tehén, és ló? Vagy a "komcsik" idejében, a TSZ-ek korában? Ne röhögtess már:)
link (vendég) [2012.04.09., 15:07][válaszolok] #246
hoffmann (vendég) [2012.04.09., 15:34][válaszolok] #247
Holnap lesz tíz éve, hogy elment.
youtube thumbnail
Hádám [2012.04.09., 19:48][válaszolok] #248
Igen, sejtettem, hogy elő fog kerülni a náci kártya Akkor nézzen csak kicsit utána hogyan "tárgyaltak" a nácik Horthyval
http://hu.wikipedia.org/wiki/1944-es_kiugr%C3%A1si_k%C3%ADs%C3%A9rlet

Ezt azért sokan nem emlegetik!

Franco kapcsán előjönnek a diktátorozással... Valóban igazuk van, az volt, de ő volt az egyetlen aki segíteni akart! A többi ország tétlenül nézte, hogyan tiporják sárba a forradalmat, ráadásul még azt is megakadályozták, aki segíteni akart....

Nem hinném, továbbá, hogy Rudabánya ellátta volna annyira az országot, hogy mi ipari hatalom legyünk, továbbá ha a tanulmányaim nem csalnak, kell a vaskohászathoz fekete szén is, ami megfelelő fűtőértékkel bír, ebből viszont csak a Mecsekben volt felelhető csekély mennyiségben és a minősége se volt éppen az igazi... A Rudabányai bányáról pedig annyit, ha az valóban számottevő lett volna, ma is üzemelne!

http://www.origo.hu/idojaras/20101124-vas-rez-es-uran-hogyan-fogyott-el-magyaror ...

A mezőgazdaságról röviden:
http://piteblog.blogspot.com/2011/02/magyar-malom-es-husipar-husipar.html

Tisztelt 244-245! Először javaslom önök tájékozódjanak, mielőtt sületlenségeket beszélnek! Én megtettem, a neten bárminek utána lehet nézni! Lehet szidni a Horthy rendszert, de olyan eredményeket azóta se mutatott fel egyik korszak se, sőt csak egyre rosszabb lett a helyzet!
Tisztelt 244-245-ös hozzászóló (vendég) [2012.04.09., 20:07][válaszolok] #249
Sajnos Vitéz Nagybányai Horthy Miklós volt az utolsó magyar politikus mindez idáig aki az ország szekerét kihúzta a kátyúból. Akik ő utána vezették az országot sajnos csak tönkretették, kiárusították javait, a lakosságot pedig folyamatosan "megszorítják" és mindig valamelyik hatalomnak fényesítik a valagát.
249-nek (vendég) [2012.04.09., 21:20] válasza erre: #249[válaszolok] #250
Na ilyen kátyuból való kihuzásból egy is elég volt ! Annak ittuk a levét több mint 4o éven át, miután a szovjetek viszonozták hivatlan látogatásunkat a don kanyarban ! Bizakodjunk Önnel együtt, hogy történelmünk azon sötét korszaka nem fog megismétlődni ! Ugyanez vonatkozik 248-as hozzászólóra. Ha van a családjában aki már élt a Horthy rendszerben el tudja mondani Önnek milyen "rózsás" volt az élete a szegény embereknek. Hátha ők nem beszélnek sületlenségeket !
Hádám [2012.04.09., 21:42][válaszolok] #251
Kérdezze meg őket milyen "rózsás" volt 44 után! Annyival tetézve, hogy a visszaszerzett területeket is elvették + eladósították az országot, amit azóta is nyögünk és egyelőre kilátás sincs rá, hogy kifizessük...

Nem mondom azt, hogy a háború nem volt borzasztó mindenki számára, egész Európa nyögte évtizedekig, de azért ezt ne a magyarság számlájára írjuk már.... Szörnyű áldozat volt ez a magyarság részéről, de ne feledjük, hogy a rákosi rendszerben és 56-ban BÉKEIDŐBEN haltak meg emberek ezrei, tízezrei!!! Abba meg ne is merjünk belegondolni mi lett volna, ha a háború elején ellentmondunk a németeknek és már akkor elkezdik deportálni az embereket....
program (vendég) [2012.04.09., 22:05][válaszolok] #252
Hádám, légyszives fejtsd már ki bővebben, mi történne, ha valami csoda fojtán a jobbik hatalomra kerülne?
Azt már tudjuk, hogy megszünne a demokrácia, be is jelentette egy ismert vezetője a jobbiknak.= Diktatúra.
Kilépünk az EU ból. Gondold át ezt is, mivel járna. Határok lezárva, több tízezer külföldön dolgozót családostól rúgnának ki.
Nemfizetjük (átütemezzük?) a kölcsönöket. Egy petákot nem adnak többet.
"vissza vesszük földjeinket, vizeinket" És ha szépen nem adják?

Ezekre a kérdésekre nemtalálok választ a neten, ha segítenél, lehet én is bizakodva várnám a szebb jövőt.
?? (vendég) [2012.04.09., 22:37][válaszolok] #253
Hádám [2012.04.10., 07:31][válaszolok] #254
"egy a Jobbik belső életére rálátással bíró, névtelenséget kérő forrás" No komment... Gondolom a népszabadságnak kell valami "hír" ami miatt olvassák...

Tisztelt program! Lássunk "csodát" a Jobbik nincs hatalmon,mégis lassan diktatúra van, csak itt OV az aki megmondja a tutit! ;)
Nem tudom azt észrevette-e, hogy mióta Eu tagok vagyunk, azóta több ezer munkahely szűnt meg és "több tízezer dolgozót családostól rúgtak a megélhetés szélére, vagy azon kívül". Ha valóban jó az unió, akkor vagy a vezetőink tehetségtelen senkiházik, akik nem képesek élni a lehetőségeinkkel vagy ezek szerint a választópolgárok nem értik az egészet, mert az elmúlt években csak bezárás bezárás hátán volt, nagyon ritkán lehetett hallani azt, hogy az unió több ezer munkahelyet teremtő üzem építését támogatta volna... Dísztéré építését már annál inkább...
Görög (vendég) [2012.04.10., 07:54][válaszolok] #255
Hádám ,látod így lehet megtudni,hogy ki kivel van és honnan nézi a rablógazdálkodás ki alakulását Magyar országon és szűkebb körünkben Szerencsen!!!
A múltat nem magyarázni kell ha nem tanulni belőle és a jövő érdekében a tanulságot levonni.
244. Én ne ájultam el , de minden ember hovatartozását amit bevall azt tisztelni kell. Hádám ezt meg teszi és nem tagadja,de amit le írt azt kritizálni lehet.Az E.U. segítsége Szerencsnek az az alamizsna abból amit 1989 után kivittek az Országunkból.Azokat a nagy kék betűs táblák ezt jelképezik!!!!!!!
jobbikos (vendég) [2012.04.10., 11:32] válasza erre: #253[válaszolok] #256
youtube thumbnail
bulvárkacsa (vendég) [2012.04.10., 12:05] válasza erre: #256[válaszolok] #257
A Schmitt ügy is bulvárkacsaként indult.
tragédia (vendég) [2012.04.10., 12:14] válasza erre: #240[válaszolok] #258
Főcím lenne a kurucon, ha ezt egy kissebbséghez tartozó személy követi el. Részvétem, aki túlélte.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/19-szurassal-olte-meg-apjat-csanad-2085499
Ezért nem kell szítani. Akad itt is, ott is szemét állat.
Bukovszky Róbert [2012.04.10., 19:16][válaszolok] #259
#258! Azért várjunk még! "Horváth" nevű "szocpolos lakás építő" "népes család" Persze tényleg bármelyik rassznál benne van a pakliban, véleményem szerint rengeteg ehhez hasonló lesz még, mert nagyon sok ismerősömtől hallom, hogy a gyermeke az életét a gép előtt éli, ahol ugye nem túl drága az ember élet.
Hádám [2012.04.10., 22:26] válasza erre: #258[válaszolok] #260
Az arányok! Azok a fránya arányok! 100-ból 1-2 ilyen sajnálatos eset előfordul, azért ne tegyünk egyenlőségjelet közéjük! Sajnos a "másik oldalon" már olyan gyakoriak ezen bűncselekmények, hogy már nincs is nagyon "hírértéke"... Ez viszont pont "kapóra" jött, szépen "elsumákolja" a múltheti kettős gyilkosságot egyetlen nap alatt...

Robi! A "Horváth"-ból még nem következik, hogy cigány Lásd én se vagyok se roma, se "népes család", de még csak szocpolos lakást se építettünk eddig... nem is fogunk... Túl nagy a "konkurencia" ezen a piacon és "káros az egészségre" ez a tevékenység!
kiss béláné [2012.04.11., 12:30] válasza erre: #258[válaszolok] #261
hát5 . igen . igazatok van. másnak az a baja hogy muunkát keressen. hát én biztos nem ölnéák meg senkit. pesdig elég hirtelen természet vagyok . inkább kimegyek kapálni a kertbe. robikám remélem jol megy a vállalkozásod.
Hádám [2012.04.11., 18:34][válaszolok] #262
Itt hiteltörlesztési és csekkbefizetési és az átutalási adó.....
http://www.origo.hu/gazdasag/20120411-a-hiteltorlesztes-es-a-sarga-csekk-utan-is ...

És még fel vannak egyesek háborodva, amikor az IDIÓTA jelzőt használom....
Múzeum (vendég) [2012.04.12., 08:58][válaszolok] #263
A jóidő beköszöntével megjelenik egy-egy átutazóban levő kirándulóbusz a cukorgyári múzeumnál. Hiába várakoznak nem tudnak bejutni és morgolódva hagyják itt Szerencset. Korábban azt mondták , hogy felújítják és ez év májusában újra megnyitják. Most betartják a szavukat, vagy ez is csak porhintés volt?
Bukovszky Róbert [2012.04.12., 09:33][válaszolok] #264
#263! Önnek akár igaza is lehet, de engedelmével felhívom a figyelmét, hogy Ön azt írja, májusban fog kinyitni, de még csak április van ....
előrelátó (vendég) [2012.04.12., 11:11][válaszolok] #265
Robi, Te panaszkodtál itt korábban, kérted számon a be nem váltott igéreteket. Biztos vagy benne, hogy májusban kinyit? (nem rosszindulat, csak tapasztalat)
Mikor indul a szigetelőgyár projekt?
Más. Már értem, miért húzodoznak:
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=129842:nehez- ...
múzeum (vendég) [2012.04.12., 12:48][válaszolok] #266
Kedves 264!Természetesen tudom melyik hónapban járunk, remélem a polgármester is, mert ha fel akarják újítani a múzeumot és nyitni májusban akkor igyekezni kellene. Hát, HAJRÁ!
Bukovszky Róbert [2012.04.12., 15:13][válaszolok] #267
#265! Nem vagyok én már biztos semmibe! Lassan már magamban sem! Inkább egy gyenge poénocskának szántam a hsz-t.
Amúgy meg bevallom lassan lesz@rom a múzeumot, ezerszer és ezerszer nagyobb bajok vannak szerte kis hazánkban ill. szűkebb régiókban. Aki meg még fideszes ígéreteket komolyan vesz az meg magára vessen ....
kiss béláné [2012.04.13., 08:01] válasza erre: #236[válaszolok] #268
robi. igazad van . elmegyünk szavazni. de mit várhatunk a politikától?
az hogy idáig jutottunk az elmúlt 20 év politikája tehet róla. az emberekről le húzzák az utolsókat még , amit lehet. nem egy év alatt jutottunk idáig. gazdasági, politikaiu és társadalmi válság van. és ez a legrosszabb.
Vége (vendég) [2012.04.14., 10:00] válasza erre: #268[válaszolok] #269
Tisztelt kiss béláné!

Jól látja, leírta a jelenlegi kórképet, amelyért valóban az "elméleti rendszerváltás" tehet. Akkor verték az utolsó szöget hazánk koporsójába.
A politikai pártok pedig egyebet sem tettek, mint eladták, és kiszolgáltatták az országot a nagytőkéseknek.
Éppen ezért felesleges elmenni szavazni, mert azzal csak a jelenlegi erkölcstelen rendszert legitimizálja. 22 év alatt láthattuk, teljesen mindegy, hogy ki van kormányon, a helyzet egyre rosszabb, és még sokkal rosszabb lesz.
A demokrácia csak egy hamis illúzió, ha úgy tetszik a többség diktatúrája, mindenestere soha, sehol nem működött hosszútávon. Soha nem volt még olyan párt, amely győzelme után azt tette volna, amit a választások előtt megígért. Akkor meg mi értelme.
A rendszer így is úgy is össze fog omlani, ez csak idő kérdése.
Hádám [2012.04.14., 13:41] válasza erre: #269[válaszolok] #270
Részben egyetértek Önnel! Csak az a baj, hogy valaki mindig el fog menni szavazni, így ha sokan nem is teszik ezt, akkor is lesz akit "meg fog választani" a "résztvevők többsége"...
Görög (vendég) [2012.04.14., 14:20] válasza erre: #242[válaszolok] #271
Hádám emlékszel a 242 válaszodra? Biztosan. Én akkor kértem az itt hozzá szólókat, hogy olvassák el egy fiatal ember észrevételeit az elmúlt időszakokkal kapcsolatban.
Itt az elvakult- tisztelet a kivételnek- politikai szem ellenzős emberek figyelmében ajánlottam. Én meglepődtem tisztán látásodon.De mi gyarló emberek mindig hittünk a könnyelmű ígéretekben.Vegyük már észre, hogy a pártok csak egy érdek csoportot képviselnek és ennek semmiköze a demokráciához!Ha a párt csoporthoz tartoznak mindent megkaphatnak, mindenben előnyt szerezhetnek a kívül álló emberek pedig mehetnek a levesbe.
Hádám [2012.04.14., 18:48][válaszolok] #272
Én ezt értem, csak azt akartam mondani, hogy vagy meg kell akkor dönteni az egész rendszert és újat alkotni, vagy részt venni a jelenlegiben és megváltoztatni, mert a jelenlegi rendszerben a legrosszabb amit tehet valaki, ha nem megy el szavazni! Ebben az esetben majd elmennek helyette mások és még csak nem is reklamálhat utána!
Bukovszky Róbert [2012.04.15., 20:06][válaszolok] #273
Egy érdekes, elgondolkodtató vasárnap esti olvasmány;
http://hvg.hu/velemeny/20120415_schmitt_ugy_es_mi
ügyes (vendég) [2012.04.16., 13:54][válaszolok] #274
Példás is lehetne, az áldozatos munka meghozza a gyümölcsét.
http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/az-eltitkolt-orban-villa-13155/
Mint itt megtanulhattam, a biztonság egyik fő záloga a több lábon állás.(az enyémre ne...) A kitartóknak sikerül. Hosszú olvasmány, de tanulságos. A többségnek '14-ig várnia kell a gyarapodásra. 2013 a felemelkedés éve lesz. SP már az idén emelkedett, a "karosszékből" (álljanak most fel...nem öt percre:)
http://granadinho1.nolblog.hu/archives/2011/11/24/Az_Orban-csalad_es_a_kozhatalo ...
olvastam (vendég) [2012.04.27., 11:46][válaszolok] #275
Mégiscsak kibújik a szög a zsákból. A mi Lacink köpött bele a levesbe.Ezért tünt el Mariann is!
olvastam (vendég) [2012.04.27., 11:49][válaszolok] #276
az előzőhöz az írás Lacitól !
(Bemásolt írás)


Nyílt levél Vona Gáborhoz
"tisztelt" gábor!

Először is engedd meg, hogy megmagyarázzam, hogy miért raktam idézőjelbe a tisztelt szót. Úgy gondoltam, hogy megszólítás illik egy levél elejére, de sajnos már egyáltalán nem tudlak tisztelni, ahogy azt valaha tettem. A gábor is szándékosan van kisbetűvel írva, művelt ember lévén biztosan tudod az okát.

Amikor beléptem a Jobbikba, szinte vakon hittem benned, úgy néztem rád, mint arra az emberre, mint akinek az Öreg Isten a kezébe adta Nemzetünk megoldásának a kulcsát. Hiszem, és tudom, hogy ez így is volt, amíg az EP választások előtt valami meg nem változott. Hogy mi, azt nyilván tudjuk, de most nem ez a fontos. Lényeg, hogy megváltoztál, és sajnos nem az ország előnyére. A nagy nyilvánosságnak el lehet játszani a nemzeti hőst, és mindekit "pőszének" kikiáltani, aki rájön, és ne adj' Isten szóvá is teszi, hogy milyen mocsok folyik a háttérben.

Pedig nagyon jól tudod, hogy Pőszét a számtalan becsületes emberrel egy lapon említeni egyszerűen bűn, hiszen te nagyon is tisztában voltál vele, hogy ki is az a Pősze, mert még az országgyűlési választások előtt le volt rakva az elnökség asztalára, hogy kicsoda is valójában. Ezen bizonyítékok birtokában mégis biztos befutó helyre lett téve. Szerintem ez a legnagyobb bűn. De van még jónéhány képviselő a "nemzeti frakcióban", akinél erősen kilóg a lóláb.

Bizonyára emlékszel még arra, amikor Kisgergely Bandival felmentünk hozzád a képviselőházba, hogy utolsó "reményként" segítségedet kérjük, hogy állítsd meg Szegedi ámokfutását. Akkor még lett volna megoldás, ezt te is tudod, mint ahogyan azzal is tisztában lehetsz, hogy a Jobbik menthetetlenül csúszik lefelé a lejtőn. Ezt híven tükrözi a múlt vasárnapi időközi miskolci választás. Szisztematikusan el lett távolítva minden korábbi aktív, és hasznos ember, kizárólag olyanok, akik átlátták, hogy mi is folyik itt valójában. Nagyon sokan nem várták meg, hogy kitegyék őket, mentek maguktól, köztük én is. Pedig négy évet szenteltem a Jobbiknak az életemből. Természetesen a hazámért tettem, ahogy nagyon sokan, így nem bántam meg egyetlen percet sem, csupán azt szégyellem, hogy egykor Jobbik tag voltam.

Sajnos előnyben részesítettél egy olyan embert, akinek nem kevés vaj van a füle mögött, és a múltja sem tiszta. Értékes embereket hagytál elveszni egyetlen emberért.

A Jobbik fellegvára B-A-Z megye volt, itt születtek a legjobb eredmények. Az előttünk álló hetekben, hónapokban végignézheted a megye agóniáját.

A Jobbik is szép lassan, de biztosan a MIÉP sorsára fog jutni, erről sikerült gondoskodni az országos elnökségnek. Talán van még két évetek a Parlamentben, feltéve, ha a rendszer kibírja addig.

Endrésik Zsoltiék eltávolításával megadtad a kegyelemdöfést a megyének. Most kedvenc emberedet visszateheted megyei elnöknek. Egy olyan megye elnöke lehet, ahol nem lesznek a jól bevált harcostársak, akiknek volt bátorságuk lemenni a cigánytelepre, akik ki merték mondani, és le merték írni, hogy hazánkat megfojtja a zsidó hegemónia. Olyan megyei elnök lehet, akinek nem fog senki ellentmondani, hiszen úgy is azt szereti. Mindenkinek az lesz a véleménye, ami neki.

Ha ezt akartátok elérni, hát sikerült. Csak kár akkor kifelé azt kommunikálni, hogy ez egy alulról építkező párt, szidni a kormányt, hiszen a Jobbik sem jobb (sajnos).

Ha hiszel Istenben, akkor tudhatod, egyszer mindenkinek számot kell adnia előtte, és majd ő ítél bűneink felett. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor az emberek nyomorúságukban a politikusokat kérik számon a kilátástalanságukért. Erre már mutatott példát a történelem, és hamarosan ismét fog.

Őszintén sajnálom, hogy ide jutott a Jobbik, többre vihette volna, a becsületes tagságon nem múlt. Egy biztos, mindenki meg fogja ismerni, hogy a Jobbik sem különb, csak egy párt, mely önös érdekek miatt megosztja az embereket.

Őszintén remélem, hogy elolvasod ezt a levelet, mint ahogy azt is remélem, hogy nem kapok választ. Nem azzal a céllal írtam, hogy bármi is változna, egyszerűen csak le kellett írnom ezeket a sorokat. Választ azért sem várok, mert nem vagyok kíváncsi arra, hogy Pőszéhez hasonlíts, vagy egyszerűen árulónak bélyegezz, mert kiléptem. Tisztában vagyok nagyon sok dologgal, és az sem hozható fel mentségedre, hogy "meg volt kötve a kezed", azért nem álltál a káros folyamatok útjába.

Az előttünk álló hetekért pedig csak magad okold.

Egykori tisztelőd:

Holcman László

Forrás: világháló
errr (vendég) [2012.04.27., 22:33][válaszolok] #277
Olvastamm vendég!
Nyugodjék meg kérem, nem lesz itt ehhez semmi észrevétel a jobbiktól, még Hádámka is mélyen hallgat vagy majd mellébeszél.. Valamennyien kussolnak majd, mert ugye ide ejtőernyőzték éppen a Csanádot. Én azért megteszem hogy kimondom: Hiszek Holzmannak és nem hiszek ezeknek a törtető nyavajásoknak. Vonának meg eddig sem de ezután pláne. Ugyan kérem! Kormányra ilyen emberekkel? Bors népe szinvonalú mutyisokkal?
Üdv.
ez igen (vendég) [2012.04.28., 07:05][válaszolok] #278
Na ez a "Holzman" jól megírta Vonának a véleményét. Ez egy rendes magyar ember, csak van itt egy kis bökkenő. Azt írja, hogy kilépett a Jobbikból. Nincs is ezzel semmi baj, csak azt nem értem, hogy mit keres még a B-A-Z megyei közgyűlés Jobbik frakciójába. Csak nem azért a 120 ezer forintért viseli el a Jobbikosok társaságát. Mostanában olyan túl sokat nem hallani róla. Igaz, ha mocskolódni kell akkor oda teszi magát.

Üdv,
Polgár
Hádám [2012.04.28., 08:31][válaszolok] #279
Nincs mit hallgatnom, a tények önmagukért beszélnek, ehhez nem kell komment, ha tudja mi történt a napokban!
Holcman László (vendég) [2012.04.28., 09:24] válasza erre: #278[válaszolok] #280
Mivel egy internetes fórum nem a legalkalmasabb helye annak, hogy bővebben kifejtsem a véleményem az üggyel kapcsolatban, ezért hamarosan mindent el fogok mondani az üggyel kapcsolatban. Addig is egyetlen dolgon kell elgondolkodni, mégpedig azon, hogy az elmúlt egy évben miért szűnt meg csak a megyében legalább 30 aktív szervezet, miért nincs már szinte egyetlen olyan ember sem, akik még 2008 előtt csatlakoztak.
A tiszteletdíjam pedig közel nincs 120 ezer Forint, soha nem is volt.
Mocskolódni pedig nem szoktam, bár ha az igazság kimondása annak számit...

üdvözlettel:
Holcman László

"az idő igaz, s eldönti ami nem az"
Ezt a Petőfi idézetet még 3 éve én tettem a Bors Vezér fejlécére.
Az előttünk álló hetekben ez mindennél aktuálisabb lesz.
Sármásy Marianna [2012.04.29., 01:53][válaszolok] #281
Kedves olvastam!

Igen, eltűntem, hiszen semmi értelmét nem láttam annak, hogy itt ezen a fórumon teregessem ki a "szennyest".

Helyi és országos szinten csak annyit tudok mondani, szégyellem, hogy valaha tagja voltam a Jobbiknak. ( 2010. május 2-án léptem ki a pártból.)

Horváth Ádámmal ellentétben nekem van mit elhallgatnom ezen a fórumon, bár úgy vélem a nagyszombaton történt bűncselekményről van itt is tudomása mindenkinek.

Várnám azért Ádámtól, hogy pontosan írja le, kik alkotják a helyi Jobbik tagságát jelenleg, kik "ejtőernyőzték ide Csanádot"!
Hádám [2012.04.29., 13:26][válaszolok] #282
Bárkinek bármi kérdése van, minden pénteken 12-18 óráig Szerencsen a Rákóczi út 44. szám alatti irodánkban!
nocsak (vendég) [2012.04.30., 09:51][válaszolok] #283
hadamka, mi történt? Csak nem **** van a ****ban? Eddig itt fejtetted ki - ha akartuk, ha nem - mindenről az álláspontodat, most pedig falak közé kívánkozik a válaszod? Mariann kérdése nyílt választ érdemel.
errr (vendég) [2012.04.30., 13:11] válasza erre: #283[válaszolok] #284
Hádámka most értette meg,
milyen mocskos dolog is a politika.
Kezd beérni.
errr (vendég) [2012.04.30., 15:14][válaszolok] #285
Edelényben Endressik, ha jól írom, mellett tüntettek a jobbik majálison, emezek képviselőjét meg kifütyülték leszirénázták.
Csanád mehet a levesbe rövidesen. Kipukkadóban a lufi.
Hádám [2012.04.30., 15:46] válasza erre: #283[válaszolok] #286
Nem kívánkozik falak közé az álláspontom, ez az álláspontom! Nincs miről beszélni, tiszta ügy, ha valaki ennek ellenére szeretné a vizet gereblyézni, a fenti időpontban megteheti
Bukovszky Róbert [2012.04.30., 21:54][válaszolok] #287
Nem egyszerű a helyzet Jobbikéknál! http://hvg.hu/ itt látható egy érdekes riport Endrésik Zsolttal nincs már "Turul" madár nincs már 'Diósgyőr zászló, de van harc a hatalomért, számomra ez azért meglepetés mert bevallom én nagyjából ezt vártam tőlük, de még jóval később.
Összes hozzászólás: 320 db (164 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 33 db (10%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.