Hírek
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a fideszes Mengyi Rolandot
Dátum: 2019.09.25., 15:49Megtekintve: 8225

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán Mengyi Roland volt kormánypárti képviselőt, aki fideszes Voldemortként is ismert - írja a HVG. A helyszínről tudósító Hírösvény azt írta, Mengyi Roland nem várta meg az ítélet indoklását, hanem sértődötten távozott a tárgyalóteremből. Ez az ítélet egy évvel több, mint amit Mengyi első fokon kapott, illetve az ítélőtábla súlyosbított társai elsőfokú ítéletén is. A mostani ítélet jogerős.
A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán Mengyi Rolandot, korábbi fideszes országgyűlési képviselőt.

Mengyi első fokon három év letöltendőt kapott, akkor azt mondta, fellebbez, mert szerint "abszurd" az ítélet. Idézzük akkori szavait:

Óriási félreértés ez, továbbra is kitartok amellett, hogy nem követtünk el semmilyen bűncselekményt, és a fellebbezés során fogjuk is ezt bizonyítani. A probléma az, hogy nekünk kell bizonyítani az ártatlanságot, nem pedig az ügyésznek kellett volna a bűnösséget... Valójában abszurd, fellebbezünk természetesen.

A cikk a HVG oldalán folytatódik...

Forrás: HVG, kép: Facebook, egy szerencsi polgári bál csoportképe

Kapcsolódó:

Ingatlanfejlesztőként vesz részt a müncheni expón Mengyi Roland
Koncz Ferenc lehet Voldemort utóda?
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
bál (vendég) [2019.09.25., 20:30][válaszolok] #1
Igen, azon a 2014. januári polgári bálon - védnökként - jól mulatott és szépen is beszélt, megszívlelendőket mondott: a polgár szabad és öntudatos ember, aki méltósággal viseli a történelmi és a kulturális örökségét, amely benne és körülötte van, felelősséget vállal a nemzet felemelkedéséért, hogy elfoglalhassuk megérdemelt helyünket a világban.
érdekes (vendég) [2019.09.28., 11:03][válaszolok] #2
2016 májusában még vidámarcú különkiadást vett fel vele a szerencsi városi tévé a népházban.
kremlinológus (vendég) [2019.09.30., 11:44][válaszolok] #3
Érdemes megfigyelni, kiknek a gyűrűjében vigyorog az immár jogerősen elítélt bűnöző. Homályos a kép, de felismerni vélem Feri és Sanyi urakat. Október 13-án mindenki ésszel tegye az X-et!
??? (vendég) [2019.10.24., 17:22][válaszolok] #4
Jó volt a hangulat( még itt) http://www.kulcsmagazin.hu/hir_5071

?A szerencsi bál a bálok bálja!? :D
Szép! (vendég) [2019.10.24., 19:38][válaszolok] #5
Aki Balogh-al összeáll,annak mennie kell!
B.R.-nek! (vendég) [2019.10.24., 20:59][válaszolok] #6
Elhiszem Önnek!Párttitkárnak,(másnéven besúgónak) születni kell, és utána már csak alkalmazkodni, alkalmazkodni,alkalmazkodni egy életen keresztül,bármilyen hatalomhoz mint a kaméleon!
Összes hozzászólás: 6 db (5 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.