Hírek
Milliárdos fejlesztések Tokaj-hegyalján
Dátum: 2018.04.23., 20:19Írta: Mandarin Megtekintve: 328Értékelés: 3.00

Kastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyalján egy világörökségi projekt keretében. A program megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a tokaji székhelyű Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból. A fejlesztések keretében egységes képet kap a tokaji sétálóutca, ezen belül 19 főutcai ház homlokzatának rekonstrukciója, valamint az óvárosi parti sétány fejlesztése is megtörténik - írja a turizmus.com portál.
Szintén megújul az egykori mezőváros, ma község Mád belvárosi arculata, a Borsay-kastély kertje közösségi térré alakul, a Sichermann-ház pedig interaktív kiállítással bővül - olvasható az összegzésben. A projekt részét képezi a tállyai Mailloth-kastély belsőépítészeti átalakítása, a kastélykert rendezése és a tolcsvai Rákóczi-kastély fejlesztése.

A vallási értékmegőrzés keretében megújul a tállyai evangélikus templom, a bodrogkeresztúri római katolikus templom és a csodarabbi háza. A pályázaton nyertes kft-től is közölték: a fejlesztéssorozat a borászati védett épített örökség megőrzését, turisztikai funkcióbővítését is szolgálja, többek között a tolcsvai Rákóczi-pince, a tarcali Rákóczi-szüretelőház és a sátoraljaújhelyi Ungvári pincesor környezetének helyreállítása által.

A kft. konzorciumi partnereiként önkormányzatok, valamint borászati- és egyházi szervezetek vesznek részt a programban. A beruházásoktól azt várják, hogy néhány éven belül közel nyolcvanezerrel nő a látogatók éves száma a világörökségi helyszíneken - áll a közleményben.

Forrás: turizmus.com
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
??? (vendég) [2018.04.24., 16:37][válaszolok] #1
Minket, szerencsieket, az érdekel, hogy konkrétan itt mi épül, szépül. Mert a környező települések bizony igen csak előttünk járnak ez ügyben.
JÓ példa (vendég) [2018.05.01., 12:37][válaszolok] #2
Egy tokaji civil szervezet háromnapos halászlé főző és kulturális programot szervezett.Igaz belépődijjas volt de nem verekedtek az ingyenes roma álkultúra képviselői.E civilek egész nyárra terveznek eseményeket szinesitve a kinálatot,drukkolok a kezdeményezésnek.Soktizmilliós háromnap helyett több apró rendezvény-anélkül hogy főállásu kulturosok égetnék a gyertyát !
ROSSZ példa (vendég) [2018.05.01., 21:05][válaszolok] #3
Omega, Karthágó, Deák Bill csak hárman a fellépők közül és máris több tízmillió. Egy nap. Józanodj Tokaj után!
tízmilliós (vendég) [2018.05.02., 10:10][válaszolok] #4
A fellépők, a színpadtechnika és a körítés önmagában több mint 10 millió és úgy hallani, komoly buktával záródik a dolog... A kezdeményezés jó lett volna, ha nem megint amatőrök akartak volna gyorsan nagy pénzt szakítani. A nagy pénz megvolt, csak mínuszban.
Hádám [2018.05.18., 18:23][válaszolok] #5
Csak érdekesség képen, tud valaki némi információval szolgálni, az alábbi beruházásokban ki a fővállalkozó? Mert gyakorlatilag senki ember fia a városban nem hallott róla, nem tud semmit, nem ismernek senkit, sehol nincs kiírva se, neten se fellelhető....
http://www.szerencs.hu/phocadownload/Folyamatban/onkormanyzati_epuletek_energeti ...
errr (vendég) [2018.05.18., 22:03] válasza erre: #5[válaszolok] #6
Akkor nyilván valami csókos akinél lecsapódik a szükéges "alkotmányos költség".
Hádám [2018.05.20., 11:06][válaszolok] #7
Beszédes a megvalósítási dátum is, annak tudatában mikor is kezdték (választás előtt 1 hónappal)

"A projekt megvalósítási időszaka: 2017. június 01. ? 2018. május 31."
Összes hozzászólás: 7 db (5 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén.

Név: Még nem tag? Regisztráljon, és hozzászólása nem kerül előzetes moderálásra!
Válasz erre:

emoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticon
Kérjük, hogy SZÁMOKKAL írja be az alábbi összeadás eredményét az üres mezőbe:
harminckettő + három =