Hírek
Másodszor tartanak csokifesztivált Hegyalja Kapujában
Dátum: 2009.08.14., 01:01Megtekintve: 8660Értékelés: 5.00Címkék: csokoládéfesztivál, szerencsi_nyár

A "Szerencsi Nyár" elnevezésű kulturális programsorozat keretein belül augusztus 23-án, vasárnap bonyolítják le a II. Országos Csokoládé Fesztivált – hangzott el a hegyaljai város Rákóczi várában megtartott sajtótájékoztatón július 29-én.
A média képviselőit Rónavölgyi Endréné polgármester köszöntötte, illetve ismertette az idei eseménysorozatot, majd Koncz Ferenc a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat alelnöke, a csokifesztivál kiötlője, valamint Zemlényi Zoltán, a Kiss Attila Alapítvány Kuratóriumának elnöke - mint támogató - taglalta a tavaly Guinness rekorddal zárult, immár hagyománnyá váló rendezvény részleteit. Zemlényi Zoltán megjegyezte, az alapítvány aktív részt vállalt a szervezésben, a tavalyi év sikere nagy lelkesedést, új lendületet adott a munkához, hiszen nem várt érdeklődés jellemezte az első programot.

Új csúcskísérlet

Koncz Ferenc aláhúzta mondandójában, nem csak a város polgáraként, de megyei alelnökként is rendkívül büszke arra, hogy országos hírűvé vált programot sikerült megvalósítaniuk. Nem volt egyszerű az anyagi háttér megteremtése - folytatta az alelnök - hármas összefogás eredményeként kell a fesztivál létrejöttét elkönyvelni, a megyei önkormányzat, a város önkormányzata, illetve az alapítvány, civil szervezetek, és a vállalkozói szféra áll az események mögött. - Az alelnök tudatta, tavaly Csukás István író fantáziavilágának mesefigurája, az Ekker Róbert szobrászművész által faragott Gombóc Artúr 239 kilogrammos alakja öltött csokialakot és állított fel Guinness rekordot. Az idén ismét lesz csúcskísérlet, hatalmas, körképszerű festmény készül majd a fesztiválon, természetesen csokoládéból, amihez hasonlítható nincs a világon - mondta Koncz Ferenc, majd kiemelte, igyekeztek úgy összeállítani a műsort, eseménysort, hogy azon minden korosztály megtalálja a saját érdeklődési körének megfelelő programot. A sajtótájékoztató végén a szervezők aláírták azt az együttműködési megállapodást, amely egyfajta garanciája a sikeres megvalósulásnak.

Amire - többek mellett - számítani lehet

A csoki ízű vasárnap zenés ébresztővel indul, történelmi játszóházat alakítanak ki a fiatalok számára, népzenei koncertet ad a Bara zenekar, színpadra lép a Bekecs táncegyüttes. A családok sportversenyeken vehetnek részt, vagy tapsolhatnak az Alma együttes gyermekműsorának. Közben beindul a Guinness csúcskísérlet, megrendezik a Gombóc Artúr nevével fémjelzett csokievő és ügyességi versenyt, lesz motoros (street fighter), veterán motoros, továbbá méhészeti bemutató. Később koncertet ad az Idiot Side, sztárvendégként a Fiesta lép a nagyérdemű elé, kialakítják az ízek utcáját, ökör sül a területen, bemutatkoznak a nép- és iparművészet mesterei, végül tűzijáték zárja a fesztivált.

A részletes program a rendezvény plakátján, alább megtekinthető. Sajnos nagy felbontásban nem sikerült beszereznünk, az apró betűvel írt részek ellenben itt elolvashatóak.


Forrás és további információk: csokoladefesztival.com
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Szurkoló (vendég) [2009.08.14., 14:19][válaszolok] #1
Barvó ötletgazdák! Bravó szervezők! Végre valami pozitív hír az országos médiában Szerencsről. Nagyon kellett már a sok blamás dolog után:köztisztviselők FB és igaztatósági tagsága, Szocpol csalások, görcsös ragaszkodás a hamvábaholt erőműhöz, világörökségi szeretem-nemszeretem és kilépek-bennmaradok sokfelvonásos tragikomédia, cukorgyár bezárása a kormány aktív közreműködésével, stb. Különösen örömteli, hogy mindkét politikai oldal belátta a Csokoládé Fesztivál kapcsán, hogy együtt kell működni Szerencs hírnevének visszaszerzése érdekében.
Névtelen (vendég) [2009.08.14., 14:19][válaszolok] #2
Remélem az idei kísérlet már valóban csokoládéból történik (megfelelő kakaótartalommal) és valóban Guiness-rekord születik Szerencsen, mert a tavalyi – minden jó szándék ellenére – sajnos nem az lett.
nem értem! (vendég) [2009.08.16., 11:29][válaszolok] #3
Nem kell itt felsorolni a rossz, negatív, fájó dolgokat. Itt csak örülni kell, mert mindannyiunk dolga, hogy Szerencs városát jó szívvel emlegessük. Ha történnek is visszásságok, vagy nekünk embereknek esetleg nem mindig kedvező dolgok, ez a város akkor is épül, szépül. Ha valaki lelkében is Szerencsen él és szereti a városát, akkor legyen sárga, zöld, avagy éppen piros a kedvenc színe, akkor is a mi városunk, amihez foggal körömmel ragaszkodunk. De én is azt mondom, ha ez valakinek nem élhető város, menjen egy kicsit el máshovám majd megtapasztalja. Mindenütt jó, de legjobb othon. SZERENCSEN!!!!!!!! És minden kis sikerünknek örülni kell, minden tehetséges embert tisztelni kell és nem aláásni! Ehez kívánok egy kis jószándékot!
gratula (vendég) [2009.08.23., 19:50][válaszolok] #4
Ez egy nagyszerű ötlet, és ez egy csodálatos nap. Köszönjük a gyermekek nevében! A nem túl jó idő ellenére a siker nem vitatható. Ez igen, ez férfi munka volt!!!!!!!!!
kókler (vendég) [2009.08.23., 23:36][válaszolok] #5
Rengeteg ember volt, óriási teljesítmény! Szívből gratulálok! Azonban némi tapasztalattal a hátam mögött engedtessék meg: annak érdekében, hogy a jövőben is sokan (vagy akár még többen) legyenek a Szerencsi Csokifesztiválon, a Szervezőknek mielőbb le kell ülniük és komolyan meg kell vitatniuk azt, miben kell erősödni a lehető legprecízebb kivitelezés érdekében. Ezt az illetékesek minden bizonnyal kapisgálják - természetesen a végső eredményből az én szerény hozzászólásom mit sem csökkent és remélem nem is gondolja senki, hogy az lett volna a szándékom. Legalábbis bízom benne. Őszintén gratulálok!
narancs (vendég) [2009.09.06., 14:47][válaszolok] #6
Nekem nagyon rosszak a véleményeim.Mi van az Alma együttes fellépésével? Hová lettek a dobosok? Hidegkúti Úrnak a réten kellene intézkedni nem a városban.Sok panaszt hallottam rá.Csak az a baj hogy nem őt fogják megszólni hanem a várost.Szervezés-megoldás=O
jujjjjjjjj! (vendég) [2009.09.06., 20:14][válaszolok] #7
Ez a narancs nagyon savanyú, ez inkább citrom!
Összes hozzászólás: 8 db (8 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 1 db (12%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.