Hírek
Meghívó: Regionális málenkij robot emlékhely ünnepélyes átadása
Dátum: 2014.11.19., 21:12Megtekintve: 15731

Ezúton tisztelettel meghívjuk a regionális málenkij robot-emlékmű ünnepélyes felavatására, amit a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapján, 2014. november 25-én (kedden), 11 órakor tartunk a szerencsi vasútállomásnál. Az esemény hivatalos fővédnöke dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Az emlékhelyet felavatja Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára - áll a szervezők meghívójában.
Az emlékművet ökumenikus keretek között megáldja:
- dr. Ternyák Csaba egri érsek,
- Csomós József református püspök,
- dr. Orosz Atanáz görög katolikus püspök-exarcha,
- dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Ezt követően koszorúzás, a megemlékezés virágainak elhelyezése. (Az emlékműnél koszorúzni kívánók szándékukat legkésőbb november 21-ig előre jelezni szíveskedjenek a 20/330-3316-os telefonszámon.)

Az emlékünnepség 12 órától, a szerencsi Rákóczi-vár Színháztermében folytatódik:

Köszöntő: Koncz Ferenc, Szerencs város polgármestere

Ünnepi beszédet mond: dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A 70 évvel ezelőtti eseményekről megemlékezik: Réti Béla Gábor, rakamazi túlélő.

A rátkai "Schwarzwald" Hogymányőrző Egyesület emlékműsora.


Forrás: Facebook, Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Kérdés. (vendég) [2014.11.23., 08:49][válaszolok] #1
Mikor lesz emlékmű avatása,az éhező gyerekeknek ,munkanélkűlieknek /közmunkásoknak/,sorsukat kilátástalannak látóknak,kűlföldre menekűlt fiataloknak,közoktatásnak ,egészségügynek ,szocális védőhálónak,demokráciának ?

A szomorú eseménye volt történelmünknek a "malenkij robot ",megérdemlik a megemlékezést, de a jelen problémáival ki ,és mikor foglalkozik ? Mi lesz?
Meddig lehet a múltal ,lefedni a jelent?
1-nek (vendég) [2014.11.26., 11:41][válaszolok] #3
Önnek minden rossz, semmi sem jó, de megoldási javaslatok helyett csak vagdalkozik. Csak nem Ön azon pedagógusok egyike, aki háromszori fizetésemelés után tüntetett Budapesten. Egyike annak a száznak, akik Borsodból utaztak fel. Ott sem lehetett hallani megoldási javaslatot, csak vaskos féligazságokat.
demokrácia (vendég) [2014.11.26., 13:20][válaszolok] #4
Csak nem számon tartják ki megy el tüntetni, mert nem ért egyet azzal ami van. Mi van ebben a városban? Ja bál az iskolában míg mások azért tüntetnek, hogy a gyerekek ne éhezzenek.
Bukovszky Róbert [2014.11.26., 15:15] válasza erre: #4[válaszolok] #5
Kár volt az utolsó mondatáért! Közel sem az a bál a legnagyobb baja annak az iskolának, meg az egész oktatási meg mindenféle rendzernek.
Megfigyelnek (vendég) [2014.11.26., 19:14][válaszolok] #6
ezek is mindenkit volt kitől tanulni már mint az elvtársaktól.
Nem sok változot itt csak zászló lett más elrendezésű.
megint én (vendég) [2014.11.28., 13:20][válaszolok] #7
Az rendben van ,hogy méltóképpen meg kell emlékezni az igazságtalan elhurcolásban meghaltakról és a megkínzottakról. Na de a helyszín maga is megér egy misét.... A pályaudvar környékén már a felújítása előtt sem volt valami sok parkoló ( elméletileg ez egy P+R parkoló lenne ) de utána az értelmetlen díszágyásokkal még kevesebb hely maradt! Javasolnám a város vagy (és)a MÁV vezetésének hogy a kihasználatlan betonkerítéssel elzárt terület felhasználásával alakítsanak ki még parkolókat az áldatlan állapotok megszüntetésére. Akit érdekel hogy miről beszélek látogasson mondjuk péntek vagy vasárnap kora este a pályaudvar környékére
És (vendég) [2014.11.28., 17:17][válaszolok] #8
mi lenne ha valaki, valakik nem autóval járnának mondjuk péntek,szombat,vasárnap oda ?
Pégé (vendég) [2014.11.28., 18:44][válaszolok] #9
Sajnos tényleg nem mindenkinek a gyermeke jár a Bocskaiba és menni kell érte vagy hozni kell az állomásról hétvégén.
De ha valakinek még vagy már nincs középiskolás korú gyereke annak minek magyarázni....
Nem beszélve a máshol munkavállalókról bár ez már nem tart sokáig, mivel KF lóg nekünk 400-nál több munkahellyel még az elmútnégyév óta. Amit pár hónapon belül ha törik, ha szakad teljesít nyilvánvaló. De addig is enni kell valamit azoknak a Szerencsi Ezreknek is akik nem szavaztak rá.
Nekem (vendég) [2014.11.28., 19:40][válaszolok] #10
van gyerekem aki más megyébe jár egyetemre de nem visszem autóval nincs is autónk.
Jó magam meg külföldön dolgozom hogy ő tudjon járni,tanulni,mi meg élni mert hála nekik egyre drágább az élet.
Most megy a hajtás hogy,vasárnap ne legyen nyitva bolt rendben,de minek ennyi sport létesítmény ami nyitva lesz vasárnap is ?
ez gyors (vendég) [2014.12.01., 09:49][válaszolok] #11
megint én (vendég) [2014.12.01., 12:05][válaszolok] #12
Úgy érzem nem fogalmaztam elég érthetően ezért elnézést is kérek.
A felvázolt probléma nem más csupán annyi, hogy kevés a parkolóhely.
Hozzávetőlegesen 40 parkolóhely áll rendelkezésre az egész környéken.
Aki nem olyan "szerencsés" ,hogy külföldön kapott munkát(de van neki és vonattal jár) és nem az állomás környékén lakik (-ilyenek is vagyunk Szerencs vonzáskörzetében vagy pár ezren-) valamint, vagy este vagy reggel nem jó a csatlakozása (busz )annak ,ha van muszáj autóval menni az állomásra. Ők (Mi) elfoglalják a helyek 90%-át hétköznap is .Valóban ehhez társul a bejáró gyermekeiért jogosan aggódó szülők időszakos tolongása a parkolóhelyek keresése is.
jogtalan (vendég) [2014.12.01., 16:38] válasza erre: #12[válaszolok] #13
de érthetően fogalmazott "szerencsés" aki külföldön dolgozhat 6-hét után haza jönni ?
A pénz amit hozok 500000-ft, lehet irigykedni de ennyit keresek odakint ennek a másfélszeresét keresi a németh 8-órába heti 36-órába mert ő Európában lakik. És minden este otthon van szeretei körébe,csak jelzem milyen mikor az ember fia elmegy ilyen közbiztonzág mellet és mire jön haza egyben van még a családom meg van-e még mindenki?
És arra hogy állomás mellet lakom csak annyit Bekecsről járok mikor megyek vissza dolgozni hajnali 1-órakor ébredek mert 4óra 5 perckor megy a vonatom Miskolcra ahonnan indulunk,erre mit mondjak hurrá MSZMP,hurrá FIDESZ, hogy helyben nem megy a szakmámban vállalkozó nem tudok lenni mert én nem vagyok lelketlen.
Autósokról csak annyit sokat engednek meg maguknak morál tekintetében csak nézzen szét szombati nap piactét környékén mikor megy az autós elakadásjelző kirak a közlekedési sávban kiszáll és bemegy a boltba vásárolni ? A rendőrség meg asszisztál hozzá elég megnézni a uszoda és környékét,mióta lehet ott a járdán parkolni?
Példa múltkor gyerekek voltak uszodában és autók annyira a járdán parkoltak hogy,szegényeknek az útesten kellet kerülniük mert nem tudtak gyalogosok számára fenntartott helyen közlekedni ?!
Istenem gyermekeink a szemünk fényei és kivannak téve a közlekedés szeszélyének
libsi (vendég) [2014.12.01., 18:10][válaszolok] #14
Lehet, más is megtalálta. Ilyen, és hasonló dolgok miatt van elege az embereknek. És remény sincs rá, hogy jobb lesz.
https://www.facebook.com/korhazikoszt?fref=ts
leonidas (vendég) [2014.12.01., 20:15] válasza erre: #7[válaszolok] #15
Teljesen igaza van,várom már ,hogy az illetékesek is ezt fogják válaszolni...
leonidas (vendég) [2014.12.01., 20:19] válasza erre: #8[válaszolok] #16
Végül is lehet menni ökrös szekérrel is,arra is fel fér sok csomag.
Gondolom (vendég) [2014.12.01., 22:06] válasza erre: #16[válaszolok] #17
maga tudja milyen volt az világ mikor még ökrös szekerek járták szeretett városom utcáit Szerencset ? De ha nem segítek
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Szerencs/konyv/004_sze ...
Istenem,de szép idők voltak youtube thumbnail
Hétköznapi (vendég) [2014.12.01., 22:49][válaszolok] #18
hőseink a Magyar utcából gratulálok a magatartásához.
http://www.boon.hu/azt-hazudtak-penzt-hoztak-de-csak-loptak/2710982
komcsi (vendég) [2014.12.02., 00:33][válaszolok] #19
...hogy jön...:)
youtube thumbnail
advent (vendég) [2014.12.02., 09:27][válaszolok] #20
Milyen jó volt nézni a gyertyagyújtásnál ahogy az óvodások szerepeltek. Eszembe jutott ezeknek a gyerekeknek haboztak felújítani az óvodát. Most meg milyen kedvesen nézték őket párostúl a kedves vezetők.
advent1 (vendég) [2014.12.03., 09:30][válaszolok] #21
Pfúj, megint csak a rosszindulat. Így karácsony előtt nem kellene.
21-nek (vendég) [2014.12.03., 10:10][válaszolok] #22
Érthető, hogy fáj az igazság, dehát az érvényes karácsony előtt is !
nulla (vendég) [2014.12.03., 10:34][válaszolok] #23
Ez az oldal nulla.
Semmi szaftos írás. Dög unalom.
Hajrá (vendég) [2014.12.03., 10:56] válasza erre: #23[válaszolok] #24
lássunk,olvassunk,egy szaftos nem nullás írást nem magyarázni tenni,tenni vagy is írni és még egyszer írni !
olvastam (vendég) [2014.12.04., 07:35][válaszolok] #25
Akkor itt az izgalmas olvasnivaló !
Akkor ehhez mit szólsz?
"NÉPSZABADSÁGONLINE
Andorka
2014.12.03. 11:52:32

Aliz Vaszlovik (a hölgynek péksége és étterme van!)
Letörölték a posztot a Facebook moderátorai. Én azért kirakom újra. Olvassátok!!!

Hát ez. HÁT EZ!!!!! Ilyen nincs a földön.
Idén karácsonykor valami igazán jót akartam csinálni. Segíteni több száz, vagy akár több ezer embernek, ha még csak egy kis ideig is, de legalább segíteni nekik, karácsony idején.
Mivel ételkiszállító cégem van és rendelkezésemre áll egy egész konyha, így adta magát, hogy idén karácsonykor bizony étel osztást fogok szervezni valamelyik nagyobb budapesti téren az arra rászorulóknak.
Megszületett a döntés és elkezdtük szervezni az ételosztást. Mindenki tette a dolgát, beszereztünk mindent ami szükséges, hogy ez megvalósulhasson. A konyhával lebeszéltük, hogy milyen levest fogunk adni milyen főétellel, már az alapanyagokat is megrendeltük, így hát nem maradt más hátra, mint területfoglalási engedélyt kérnünk.
Bemegyek az önkormányzathoz a szükséges papírokért és itt valami olyan történt, amit egészen egyszerűen még most sem vagyok képes feldolgozni.
Kitöltöm a területfoglalási engedélyhez szükséges igénylőlapot, befizetem hozzá az illetéket is és beadom a papírokat az ablakon, mire a nő megkérdezi, mihez szeretnék engedélyt kérni? Mondom ételt szeretnénk osztani, erre a nő a következőket mondja.
?FIATALEMBER. NEM FOG ÉTELOSZTÁSHOZ ENGEDÉLYT KAPNI JOBB HA ELŐRE SZÓLOK, MERT A KORMÁNY NEM AKARJA, HOGY AZ EMBEREK ANNYI SZEGÉNY EMBERT LÁSSANAK AZ UTCÁN EGY HELYEN?
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Azt a BDSKRVSTNT.
- Ez most valami vicc vagy teljesen komoly? Kérdezem a nőt.
- Ezt kaptuk utasításba. Nem adhatunk ki engedélyt ételosztáshoz köztereken.
Itt azért kellett pár perc amíg magamhoz térek, de tovább kérdezek.
- Minden feltételnek és előírásnak megfelelünk. Mi alapján fogják elutasítani a kérelmünket?
- Nem utasítják el fiatalember, hanem elnapolják a döntést határozatlan ideig.
Tehát hadd összegezzem. Az önkormányzat nem ad területfoglalási engedélyt karitatív ételosztáshoz még akkor sem, ha minden feltételnek, szabályozásnak, és előírásnak megfelelünk, mert a kormány nem akarja, hogy az emberek annyi szegény embert lássanak az utcákon.
És itt padló és azt mondom, ilyen ország pedig nincs.
Magyarországon az egészséges demokrácia több sebből vérzik és a döntések, amik az elmúlt években születtek erősen megkérdőjelezhetőek, ezzel mindenki tisztába lehet, akik csak minimálisan követik a híreket, BBC normatívákat a közmédiában már meg sem említem.
Na de hogy intézményes keretek között akadályozzák meg az elesettek és a rászorultak megsegítését azok számára, akik ha csak egy kicsit is, akár csak egy tál meleg étellel is, de segíteni szeretnének azokon akinek ez igen is sokat jelentene, na az már tényleg kurvára túl megy minden határon.
Én ezt egyszerűen még most sem hiszem el, hogy ez megtörténhet. Nem csak Európa közepén, hanem bárhol máshol a világon."
Ez a történet.

2014. december 3. 14:12
én is olvastam (vendég) [2014.12.04., 09:30][válaszolok] #26
Az abaújszántói polgármester lemondása mögött egy jobb szándékú ember kudarca állhat, aki látja, hogy az apparátust, az érdekszövetségeket, a kéz kezet mos társaságokat nem tudja felszámolni, még akkor sem, ha nyilvánvaló ezen csapatok alkalmatlansága, saját zsebre dolgozása.
Egy jegyző és a polgármester némi hátszéllel ma is zsákutcába vezetheti az önkormányzatot, majd lejár a ciklus, s elegánsan felállnak, s odébb mennek egy másik helyre. Hallottam olyan polgármesterről, aki 55 évesen nettó 200.000,- Ft előnyugdíjjal hagyott a háta mögött egy lángoló települést, s ma is csak mosolyog. Lehet, hogy ő még nem adta fel. Javaslom, hogy induljon a február 22-i abaújszántói választáson.

Az előző kommenthez csak annyit, hogy miért nem láttuk még ezt a történetet az RTL klubos híradóban, mert ott mindent kiderítenek. Szeretném látni azt a nőt, aki a fiatalemberrel beszélgetett. Vállalná-e a nyilvánosságot. Mert így ez a történet nem hihető.
26- nak (vendég) [2014.12.04., 09:54][válaszolok] #27
Mi ebben az ír?sban a hihetetlen? Hiszen tudjuk : Magyarország jobban teljesít ! Hát akkor mit nézegessék a sok szegény embert ételoszt?s közben ! Úgy gondolják a dúsgazdag kormány tisztviselők, hogy ami nem látszik, az nincs is . Nagyot tévednek !
jobbikos (vendég) [2014.12.04., 10:04] válasza erre: #25[válaszolok] #28
https://www.facebook.com/aliz.liszii.5/posts/531225970346781?fref=nf

Ő a jótékony cégtulaj, aki eredetileg kitette a mesét, 21 ezer fölötti megosztásnál jár:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=414088798727166&set=pb.100003781474649.- ...

"a hölgynek péksége és étterme van!" Gondolkodni kellene, emberek, vagy legalább fél percig használni a keresőt, mielőtt hülyeséget terjesztünk.
jobbikosnak (vendég) [2014.12.04., 13:59][válaszolok] #29
Karácsony előtti időszakban Budapesten jó pár szeretetszolgálat és vallási gyülekezet oszt élelmiszercsomagot, meleg ételt. Az is a mese kategóriája, hogy a polgármesteri hivatal munkatársát a kormány közvetlenül felszólította ilyen mese előadására. Az a polgármester, aki nem adna területhasználati engedélyt, megnézhetné magát a balliberális sajtóban, de még kormánypárti média is felháborodna ezen a közömbösségen. Ebben a történetben az a félelmetes, hogy holnap majd bármely polgármesteri hivatalról megírhatják, hogy hasonló okokból nem adott ki építési engedélyt, segélyt, s még hosszan lehetne sorolni a sort, amíg a fantázia tart. Valakiknek az az érdekük, hogy minél zűrzavarosabb legyen a helyzet, s akkor jöhetnek ők, mint a rendteremtés emberei, akik tudják a receptet. A kormány sokat tett az utóbbi időben a bizonytalanság érdekében, de itt a mi életünkről van szó, s nem néhány önmagáról elfeledkezett komisszárról.
Ezt (vendég) [2014.12.04., 17:40] válasza erre: #25[válaszolok] #30
tudtuk idáig is youtube thumbnail
Ez meg (vendég) [2014.12.04., 18:00][válaszolok] #31
facebook (vendég) [2014.12.04., 18:18][válaszolok] #32
Terjengett a facen 1 olyan kép is, ami állítólag másodikos erkölcstankönyvből mutatott be egy horrorisztikus történetet.Ezen is ezrek szörnyülködtek, hogy hová süllyedt az ország. Amint kiderült, hogy egy felnőtt Grimm meséről van szó és nem tankönyvben szerepel, napirendre tértek felette a felháborodók.Ennyit a suttogó propagandáról, amire most is vevők az átlagemberek!
- ! ? (vendég) [2014.12.05., 11:18][válaszolok] #33
Orbán Viktor sem mindenható,mint ahogy Gyurcsány,és a többiek sem.Örülök hogy egyre többen kezdik ezt belátni.Én már ezt több éve emlegettem itt ezen az oldalon is,pedig én sem vagyok egy látnok! Elszámoltatás kellene,és egy teljesen új politikai elit.(A Jobbik sem tiszta)
Összes hozzászólás: 33 db (16 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.