Hírek
Abaújszántón épül az új magyar morfingyár
Dátum: 2016.01.22., 17:49Megtekintve: 19487Értékelés: 2.00

Új morfingyár építésébe kezd a hazai máktermeltetés területén meghatározó Neriva Pharma Kft. Abaújszántón - tudta meg az agrárszektor.hu. A gyár a 2013-ban leállított tiszavasvári Alkaloida üzem szerepét veszi át, és lehetővé teszi, hogy az ipari mák hazai termőterülete ismét 10 ezer hektár fölé emelkedjen - mondta el a lapnak a cég ügyvezető igazgatója, Szalka János. A beruházás összértéke meghaladja az 5 milliárd forintot, az üzem éves kapacitása pedig 15 ezer tonna máktok feldolgozását teszi majd lehetővé - írja az agrárszektor.hu
A Neriva Pharma Kft. saját őszi és tavaszi mákfajták kifejlesztésén is dolgozik, stratégiai terveink között szerepel egy növénynemesítő állomás létrehozása Magyarországon. Az ipari mák termelése több évtizedes hagyománnyal rendelkezik Magyarországon. Kezdetektől fogva az egyik legjövedelmezőbb növénykultúra volt, és azon kevés ipari növény egyike, amelyet teljes vertikumában termeltek Magyarországon. A vetőmag előállításától a morfingyártásig tartó technológiai folyamat egészen 2013-ig zavartalanul működött, amikor is a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. bejelentette, hogy kivonul a hazai morfingyártásból. A vállalat többek között azzal indokolta lépését, hogy az üzemben alkalmazott technológiával a morfingyártás már régóta veszteséges volt. Miután a cég a továbbiakban nem kötött termeltetési szerződést a máktermelőkkel, veszélybe került a 10-12 ezer hektáros hazai ipari mák vetésterület is.

A Máktermelők Országos Szövetségének elnöke (Mákszövetség), Isztin Ferenc az agrárszektor.hu-nak elmondta, hogy tagjaik az Alkalodia Zrt. kivonulása után a Mákszövetség támogatásával és új piacok keresésével mintegy háromezer hektáron folytatták tovább a termelést. Jelenlegi termeltető partnerünk a Neriva Pharma Kft., amelyen keresztül a máktokot exportpiacokon értékesítik - tette hozzá. A Neriva Pharma Kft-t a máktermelés területén többéves tapasztalattal bíró szakemberek alapították tavaly februárban, a cég árbevétele tavaly októberben már elérte az 1 milliárd forintot.

A cikk az agrarszektor.hu oldalon folytatódik...
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Hádám [2016.01.22., 17:55][válaszolok] #1
Azért elég kemény, hogy egy olyan városban, kerül megépítésre, ahol igen csak nagy balhék voltak a városvezetés terén, ha valaki emlékszik még a lemondásokra és új választásokra. Tehát semmiképp sem egy "nyugodt" légkörű település, ennek ellenére még ők is jobbról előznek minket... ehhez nem nagyon lehet mit hozzátenni... nem baj, nekünk majd itt lesz 2374-ben a szigetelőanyag gyár
Szerencsi (vendég) [2016.01.22., 18:21][válaszolok] #2
valahogy ez nem véletlen hogy Szerencsen kívül mindenhol épül van valamilyen beruházás ?
Vajon miért tartják Szerencset ilyen mély szegénységben ?
Kinek kell ez a szép környék ?
Miből (vendég) [2016.01.22., 20:05][válaszolok] #3
lesz cserebogárbár vagy fidelitasz
youtube thumbnail
Gondolom miért halad Szerencs egyről a kettőre .
hej,halászok (vendég) [2016.01.22., 23:48][válaszolok] #4
halászok itt a kegyelem döfés a halászatba
http://www.boon.hu/hej-halaszok-halaszok-2/2992774
Ősi mesterség kegyelem döfés pedig piros,fehér,zölddel volt át kötve hajrá magyarok . A bornak nagyobb respektreje van mint együnk több halat ?
Hádám [2016.01.23., 01:52][válaszolok] #5
Hmm, most vettem észre szántó kapcsán! A polgármester úr 1 nappal idősebb tőlem! Ha jól látom az infókat, akkor fidesz támogatással, függetlenként nyert. Ezek szerint a fiatal csak akkor "zöldfülű és tapasztalatlan", ha az ellenfél táborát erősíti! Erre van pár példa a környéken! De ahogy látom sütnivaló az több van mint városunkban!
Mindenben a politika??? (vendég) [2016.01.23., 04:48][válaszolok] #6
Ha valhol épül valami új akkor az már mindenképp a politikához kötődik???
Szerintetek igen..., kijelentve ezt úgy hogy fogalmatok sincs semmiről.... a környéken a mák feldolgozás már évekkel ezel?tt ipari szinten ment, ugyanis egy szántói cég közreműködésével itt helyben tisztîtották több éven keresztül a morfinmákot több ezer tonnás tételben az Alkaloidának...
Valószínűleg ennek az üzleti kapcsolatnak semmi köze sincs a beruházáshoz csakis a városvezetés az ami meghatározhat egy üzlezi döntést....ebben nagyon tévedtek...egy cég életében teljesen lényegtelen hogy éppen kik vannak a város élén és hogyan működtwtik azt. Ha egy cég jól működik akkor éppen Sout Parkban is lehet a központja...szépen befizeti az iparűzési adót és pont nem érdekli hogy mi folyik a városban.
De Nektek mint "politikusoknak" biztosan igazatok van abban hogy egy cég statégiai döntéseit csakis a székhelye szerinti politikai környezet határoz meg...
Tehát lefordítva:
Ha egy szántói máktermesztésben és integrációban évek óta érdekelt sok likvid tőkével rendelkező cég úgy dönt hogy a mákfeldolgozásba invesztál az csakis a szántói önkormányzattól függ...????
Mért kell mindenben a politikát kereseni???

Teljesen függetlenül valamennyi szakmai rálátással maradok tisztelettel,

Egy a szakmát a politikától előrébb való helyre helyező olvasó.

Hja és még egy kérdés mint teljesen független szerencsi!
Ennek a cikknek mi köze szerencshez??? Miért kell ebben is a szerencshez kötődő politikai szálakat keresni?? Kérdezvén ezt szerencsi lokálpatriótaként!!!
Pataki (vendég) [2016.01.23., 07:49] válasza erre: #3[válaszolok] #7
Zsiga Marcell is rajta van a videón,ezért ez csak egy jó csapat lehet !!!A jövő reménységei !"47-ezerből is meg lehet élni" ami neki napi negyvenhétezret jelent.
Hádám [2016.01.23., 10:05][válaszolok] #8
Több milliárdos beruházás esetén mérget vehet rá, hogy politika van a háttérben! Még ha saját tőkével is rendelkezik a cég, gyanítom nagy lobbi mehet a környező településeken, hogy hova települjön. De itt a lényeg nem azon volt, hova települ, hanem azon, hogy Szerencsre megint nem...
Politika ám . (vendég) [2016.01.23., 10:46][válaszolok] #9
Igen a félelmetes ebben a videóban az hogy 2007-ben lett feltöltve konklúzió itt már nagyon régen le voltak osztva a szerepek kiből mi lesz,hol lesz a helye mert véletlenek nincsenek .
Bukovszky Róbert [2016.01.23., 12:34] válasza erre: #6[válaszolok] #10
Tisztelt /#6/ hozzászóló! Nem tudom mivel foglalkozik Ön/Maga, de kérem csak nézzen szét a saját környezetében, ugyan talál-e olyan szegmenst amit nem érint a politika?! Véleményem és tapasztalatom szerint ma az életünk minden területét behálózza a politika, sokszor ugyan nem szembetűnően, de a felszín 'megkapargatása után mindig láthatóvá válik. Tisztelettel kérem példákkal alátámasztva cáfoljon, meg, ha úgy érzi nincs igazam. Előre is köszönöm!
Nem (vendég) [2016.01.23., 13:59][válaszolok] #11
politika miatt hozták be ?
youtube thumbnail
Végig olvasva (vendég) [2016.01.23., 14:35][válaszolok] #12
ezen cikket tiszta politikai kicsengése van http://www.agrarszektor.hu/novenytermesztes/itt_a_nagy_bejelentes_ujra_lesz_magy ... mondjuk annak idején a cukorgyár is egy lobbinak köszönheti Szerencsi létét .
Hádám [2016.01.23., 15:22] válasza erre: #12[válaszolok] #13
Ezt én is akartam példaként emlegetni! Szóba került még anno Sátoraljaújhely és Tiszalúc is Szerencs mellett, végül ide esett a választás. Bele se merek gondolni mi lett volna ha olyan lett volna az érdekérvényesítés mint manapság.... már lehet falu lennénk....
munkahely (vendég) [2016.01.24., 07:49][válaszolok] #14
Ha most nem, akkor mikor lehetne munkahelyet teremteni, amikor korábban 2/3 most meg hajszál híján 2/3 hatalom, meg fideszes polgármester van.Nekem az jön le, hogy már a fidesz sem tartja fontosnak K. F.-t.
Csak (vendég) [2016.01.24., 09:37][válaszolok] #15
a lobbi miatt tudta valaki hogy ilyen is volt Szerencsen jó a tartalma miatt nem verték nagy dobra .
http://www.borigo.hu/aktualis/00548/borok-a-piros-lampas-negyedbol/
Hádám [2016.01.24., 11:16][válaszolok] #16
Furcsa dolog ez.... Ha ilyen hátszéllel nincs érdemi változás, akkor mivel? Az a baj, hogy minden eseményt sikerként könyvelnek el. Véleményem szerint az se nevezhető "sikernek", amikor leírják, támogatást ítélt meg a kormány iskolai, óvodai, egészségügyi, gyermekétkeztetési, településüzemeltetési feladatok ellátására.... ezek alap dolgok, aminek akkor is mennie kell, ha a kutya kovászba ugrik, a mindenkori vezetést minősíti, ha leállnak (még az mszp ideje alatt se álltak le ezen feladatok) Tehát ezek olyan dolgok, mintha azt mondanám kell közvilágítás, meg ivóvízellátás...

A másik oldalán pedig nézzük meg a "rendkívüli" támogatásokat. Több száz millió forint érkezett már a beszámolók szerint, lett is szép járdánk, a temető szépen fel van újítva, lesz költve a turisztikai épületre, bár most lett 200 millió forint ráköltve, akárcsak a simai táborra már harmadjára lesz pénz invesztálva rá, bár két pályázat is volt az elmúlt években erre.
Na de tekintsünk el ettől! Mindig emlegetve van, hogy országosan ez ekkora meg akkora összeg a többi településhez képest. Ahogy látom inkább ez a "bánatpénz", mert a környező településeket vizsgálva azt látjuk, hogy építkezés építkezés hátán. Abaújszántó most ez az üzem, Mádon szinte nincs olyan utca, ahol ne építkeznének, Tokaj már több milliárdot elköltött és folyamatosan építkeznek, Miskolcon ilyen olyan formában de szintén (ha csak az elkerülő út megépítésére gondolunk), Legyesbénye lassan nagyobb vállakozókkal rendelkezik, mint Szerencs (részben köszönhetően a szerencsi önkormányzatnak) Ami akad is beruházás, azt meg elviszi pesti vagy dunántúli cég. Persze a szerencsi vállalkozások is olyan erőteljesen vannak támogatva, mint azt hallhattuk a közmeghallgatás keretén belül (nekem meg pláne tudnom kellene a polgármester szerint), hogy háromszor kértem a hivatalt adja írásba, mikor kértek tőlünk árajánlatot vagy szerződtek cégünkkel.... na azóta is küldik, még válaszra sem méltattak! Erről ennyit!
piros lámpa (vendég) [2016.01.24., 12:02] válasza erre: #15[válaszolok] #17
az lett volna a furcsa ha éppen nem jár feléjük egy újság sem az utóbbi időben
16-nak (vendég) [2016.01.24., 12:46][válaszolok] #18
Irány Anglia Ádám?
Hádám [2016.01.24., 12:47] válasza erre: #18[válaszolok] #19
Miért mennék én Angliába?
Hádám [2016.01.28., 08:49][válaszolok] #20
Felszámolva az esztelen pénzszórás, a korrupció jó része, lám van is eredmény, szűk másfél év alatt. Hozzáállás kérdése az egész

http://janiczakdavid.jobbik.hu/napi_beszamolo/nem_kell_a_kozel_1_milliard_tartal ...
Bukovszky Róbert [2016.01.28., 13:50] válasza erre: #19[válaszolok] #21
Ádám! Tudod mi, mennyünk inkább ide, veled tartok, ha akarod; http://www.globoport.hu/147734/eletfogytiglani-borton-jar-az-egynejusegert-eritr ...
Ma (vendég) [2016.01.28., 16:40][válaszolok] #22
tanácskozott a hivatal de nem találom a videót róla ??
Vagy annyira titkos volt ?
Gondolom (vendég) [2016.01.28., 16:44] válasza erre: #19[válaszolok] #23
azért mert Szerencsnek olyan polgárra van szüksége akire rá mosolyognak,köszön nekik az illető és onnantól már ez rendes ember rá szavazunk .
Hádám [2016.01.28., 18:25][válaszolok] #24
Hádám [2016.01.28., 18:39][válaszolok] #25
"Nem a saját lábukon megállni tudó vállalkozások, a jó termékeket és szolgáltatásokat kínálók élnek meg, hanem a mutyizók, a törleszkedők, akik egyébként életképtelenek lennének. Márpedig hamarosan elapadnak az uniós források, az ország viszont itt marad rengeteg állami pénzen felfuttatott vállalkozással, amelyek a kormányzati kapcsolatokon túl semmit nem tudnak felmutatni."

Ide sorolhatjuk a dohányboltokat is, ha csak a környéken szétnézünk páran igen csak nagy lábon élnek belőle.... egyébként nem egy céggel találkoztam már, aki nem is vállaltak magánszférában munkát, mert "nem éri meg"... persze, hogy nem, mert ha ott ilyen munkát végeznének, mint pl a mentőállomáson Szerencsen, a gazda páros lábbal rúgná ki őket... pláne ekkora összegért és eddig elnyújtva
Bukovszky Róbert [2016.02.02., 16:28][válaszolok] #26
Ilyen (vendég) [2016.02.03., 07:31][válaszolok] #27
szinten keresnek a polgármesterek 8-órába nem semmi .
Hádám [2016.02.03., 08:57][válaszolok] #28
Nem mintha magyarázatra szorulna, hogy a törvényes fizetést kapja (621 500 Ft - polgármesteri fizetés), ami nem sokkal több mint a szerencsi, pedig majd négyszer akkora város.

Aki követi a tevékenységét, pl itt
http://www.janiczakdavid.jobbik.hu/napi_beszamolok

az tisztában lehet vele, mit is jelent 8 árát (vagy többet) dolgozni. Gyanítom nála a fogadóórára való jelentkezésre is legalább reagálnak, nem úgy mint nálunk, többszöri megkeresésre. Egyébként meg Ózd idei költségvetése többet mond minden szónál...
Bukovszky Róbert [2016.02.03., 09:52] válasza erre: #28[válaszolok] #29
Ádám! Figyu, hát nem bánom, nevezzük csak egyszerűen "istennek" Dávidot, de azért én csak azt mondom "hallgattassék /ezt mindenhogy aláhúzza a helyesírási 'nyomozóm/ meg a másik fél is" tehát javallom, kérdezzél -én megtettem- meg egyszerű civil Ózdiakat is a város mindennapjairól. Mondom ezt úgy, hogy összességében számomra szimpatikus a pali.
Jutalom!!! (vendég) [2016.02.03., 14:05][válaszolok] #30
http://www.blikk.hu/aktualis/politika/elkepesztoen-oldotta-meg-a-harkanyi-polgar ... Vajon a térségben mekkora jutalmak voltak? Vagy ilyenkor nem számít, hogy mit mond a párt? Volt olyan község, ahol zárt ülésen döntöttek a jutalomról? Van valakinek információja? A vagyonnyilatkozatok mellett ez is megérdemelne egy jó cikket!
Hádám [2016.02.03., 21:53] válasza erre: #29[válaszolok] #31
Bukovszky Róbert [2016.02.04., 10:14] válasza erre: #31[válaszolok] #32
Elolvastam! Nagy stratéga a fiatalember! Mint írtam számomra a kevés szimpatikus /a pálmát nálam Sallai Róbert Benedek ill. a 2farkú Kutyapárt vezetése viszi/ politikusok egyike. viszont csúszott nálam lefelé sok-sok pontot azzal a hülye mondatával, amivel a pénzeit egy "Németben dolgozó hegesztő" béréhez hasonlítja. Hát hogy a p.....a meri egy politikus önmagát egy tisztességesen dolgozó, értékeket teremtő munkásemberhez hasonlítani. A t@kony kölyök csinálja utána, hagyja idehaza a gyermekeit, esetleg a csini feleségét hónapokra, hegesszen órákig térdepelve, nézze azokat a fényeket, szívja azokat a gázokat, majd utána minősítse ő a fizetését.
30 (polgármesteri jutalom) (vendég) [2016.02.06., 13:59][válaszolok] #33
Taktaharkány: 4 (négy) havi, járulékaival együtt több, mint 2,2 millió forint, alig egyévi szolgálat után! Kicsit távolabb, összehasonlításképpen Gödöllő, dr. Gémesi György: 1 (egy) havi, több, mint 25 év szolgálat után.
Meglátjuk. (vendég) [2016.02.06., 16:00][válaszolok] #34
Az értelmiség az aki hívatott,, a változásokat elősegíteni,megíndítani, írányt mutatni. /nemcsak a pedagógusok/
Öket követi majd, remélhetőleg a, civil mozgalmak,és a nép./feltéve ha ...../
Ha lesz alternatíva ,kapcsolódik a politika.
A folyamat beindulni látszik.
A semmit (vendég) [2016.02.06., 16:12][válaszolok] #35
tevést is meg kell fizetni mondjuk Taktaharkány is telis-tele van munka hellyel mint Szerencs .Normális ember a munkahelyén így dolgozna már 120x elzavarták volna .
Pm .jutalmak. (vendég) [2016.02.06., 16:18][válaszolok] #36
Az önkormányzat lényege, a képviselő testület ,helyi rendeletalkotó ,és ellenörző szerepe.
A képviselők szerepe a népképviselet.
Kérje számon a helyi lakosság a képviselőkön,a döntéseiket.
A lakosságon / önmagunkon /pedig kérjük számon a döntésüket ,a külömbözö választásokon.
A demokráciát még gyakorolnunk kell ...
Kérdés. (vendég) [2016.02.06., 16:41][válaszolok] #37
34-nek.

Igen, a történelem során többször volt így/ 1848,1956/-de a mai magyar valóság az ,kérdéses,hogy igy reagál -e ? Soha nem volt így megosztva társadalom.
Tényleg majd meglátjuk.
taktaharkány (vendég) [2016.02.06., 17:28][válaszolok] #38
arra azért kíváncsi lennék a település megtakarításaiból mostanra mennyi maradt
Petőfi S., AKTUÁLIS??? (vendég) [2016.02.09., 13:19][válaszolok] #39
youtube thumbnail
Maradtok-e önkormányzatok? (vendég) [2016.02.09., 15:03][válaszolok] #40
Torkos csütörtök ? (vendég) [2016.02.09., 17:57][válaszolok] #41
33 (vendég) [2016.02.10., 10:20][válaszolok] #42
Birka népnek ..... polgármester. Oszt jó napot.
vezető hír (vendég) [2016.02.10., 19:21][válaszolok] #43
Szerencs újra a hírek középpontjába.Na nem arról szól, hogy mennyi munkahely lett! ahogy Feri ígérte.Arról, hogy veszett rókát találtak a városban. Ilyen veszett a helyzet?
Nincs vélemény? Itt minden rendben van? (vendég) [2016.02.11., 11:23][válaszolok] #45
http://www.atv.hu/videok/video-20160210-torley-katalin-es-pukli-istvan (5:36-tól: "Iszonyatosan hiányoztak a gyerekek mind a témák, mind a résztvevők közül!) Itt a lényeg 14 percben, szakemberektől, felelősen gondolkodó értelmiségiektől. Szerencsen és környékén nincs vélemény? Se pro, se kontra?
Biztos van (vendég) [2016.02.11., 17:30][válaszolok] #46
csak hát az a munkahely amit a hős megígért az több száz az veti vissza a véleményeket .
De a riportban a néninek igaza van a "tanárok nem csak tanítani tanultak meg ha nem tanulni is ".
Már ha a kormány sok állampolgárral egyetemben magukra hagyta őket és sokan másokat is . Persze fontosabb bálozni,fesztiválozni mint stabil,kiszámítható jövőt biztosítani a dolgosoknak .
45-nek (vendég) [2016.02.11., 18:00][válaszolok] #47
Osztán tessék mán mondani; kinek kellene hozzászólni mindenhez? Talán bizony valamelyik egyházi iskola vezetőjének ? Nadehát ők / ált. Iskolák vezetői / örülnek, hogy nem tartoznak a szörnyszülött Klik -hez ! Esetleg a volt Klik vezetőnek. . Dehát Ő ...............
Mindent értek (vendég) [2016.02.11., 18:33][válaszolok] #48
a hős elmondta Borsod megyét "földönkívüliek irányítják "
http://index.hu/belfold/2016/02/11/orban_szerint_a_miskolciakat_kulso_erok_irany ...
45-nek (vendég) [2016.02.11., 19:39] válasza erre: #45[válaszolok] #49
Aztán Önnek van? Mert azt nem írta!
49-nek, Itt az (egyetértő) véleményem! (vendég) [2016.02.12., 10:00][válaszolok] #50
NYÍLT LEVÉL A KÖZVÉLEMÉNYHEZ!



?Miért sírnak már megint a pedagógusok?!? - kérdezik sokan, ?Állandóan fizetésemelést kapnak, ráadásul alig dolgoznak, délben mindennap otthon vannak!? - sajnos a társadalom jelentős részének ez a véleménye a tanárokról.

Tisztázni kellene végre néhány dolgot! Kezdjük a mindenkit érdeklő ?állandó fizetésemelés?-sel. 2013-ban, a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódva kaptunk alapbéremelést. De csak az ígért összeg 60%-át! A maradék 40 %-ot négy év alatt ?fizetgeti ki? az állam. Persze minden emelés előtt és után nagy sajtóvisszhangot kap az esemény, mintha egy-egy újabb béremelésről lenne szó. Ugyanakkor megemelték a kötelező óraszámot, megszüntették a pótlékok túlnyomó többségét. A kormány ? a szakszervezetekkel kötött megállapodást megszegve - a pedagógus-bértáblát elválasztotta a minimálbér alakulásától, így mostantól az inflációkövetés sem valósul meg. A bérrendezés egyébként igencsak szelektív módon valósult meg: sokaknak szinte egyáltalán nem lett vastagabb a borítékja - főleg azoknak, akik több szakot tanítanak és szakvizsgával is rendelkeznek, s korábban túlóráik is voltak, sőt, jó munkájukért minőségi bérpótlékban részesültek, hiszen az ezekhez kapcsolódó többletjuttatásokat mind eltörölték. De az is mosolyra késztető (legalábbis kínunkban mosolygunk), hogy az életpályamodell pedagógus I. és II. kategóriája között a bérkülönbség nettóban 15.000 Ft körül van. (De látjuk, hogy hasonló manipuláció történik más szakterületek ?bérrendezése? esetében is.) A mestertanárok kiválasztásával pedig sok esetben a közvetlen környezetük sem ért egyet. Ez aztán az életpálya?

És többségében mégsem ez az, ami miatt leginkább ?sírunk?, ami miatt ez a levél is megszületett!

Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben! Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban. S az, hogy vannak még jól működő iskolák, jól megtartott órák, versenyeredmények (?természetesen? nevezési díjakra és útiköltségre elkülönített keret nélkül), sikeres érettségik és felvételik, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszönhető - merthogy nem a környezeti hatásoknak és az oktatáspolitika tevékenységének, az biztos!

Ki működteti egyáltalán az iskolákat? Az önkormányzat, vagy annak egy cége? Valamelyik minisztérium, az Oktatási Hivatal, a POK?? A sok bába között elveszett a gyerek! A GYEREK, merthogy az egésznek róluk kellene szólnia!!! De nem ez történik!

Az évenkénti - jobb esetben kétévenkénti - változások biztosan nem diák- és tanárbarátok. Hol a Nemzeti Alaptanterv változik (ami miatt az iskolák kénytelenek egy sor dokumentumukat újraírni, köztük a helyi tanterveket), hol az érettségi követelményrendszer, hol a továbbtanulási lehetőségek köre, de minimum a tankönyv (melyből mi, tanárok nem kapunk ingyenes példányt, így minden tanév azzal kezdődik, hogy meg kell vennünk a munkaeszközeinket). Csoda, hogy ilyen reformdömpingben nem teljesítenek egyes magyar diákok jól a nemzetközi felméréseken? (S a kormányzat a gimnáziumokkal szemben a szakképzőket preferálja, holott a legrosszabbul teljesítők leginkább ebből az iskolatípusból kerülnek ki - a padból kikerülve nyilvánvaló, hogy munkaerőnek sem lesznek elég magasan kvalifikáltak. Ugyanezért tovább fog súlyosbodni az európai szinten is gyengének számító idegennyelv-tudásunk is!) Van olyan gyerek, aki iskolai pályafutása alatt 6-8 újításhullámot is elszenved, persze a velük kísérletező pedagógusokkal együtt. Mert bizony a tanárnak is beletelik néhány évébe, hogy megtalálja annak legjobb módszerét, hogyan juttassa el az új ismeretanyagot a gyerekekhez. Ráadásul a tankönyvek új generációja nevében is kísérleti, azaz kipróbálás alatt álló, míg szakmailag igen színvonalas könyvek indokolatlanul a süllyesztőbe kerültek? Az oktatási rendszer minden változtatásával a gyerekekkel kísérletezünk! Az érettségi követelmények változtatása az egyik legfelháborítóbb: pl. a jövő tanévben érettségizők napjainkban szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy vannak olyan tárgyak (pl. földrajz, kémia, informatika), melyeknél az érettségi elvárások utólag módosultak, hiszen ők az adott tantárgy tanulását már befejezték, mivel oktatásuk a középiskola első két évfolyamán történik.

Egy-két-három éves reformok pedig nem léteznek! Azokat felelőtlen próbálgatásoknak tekinthetjük csak. Egy igazi reformnak van kifutása - eltart például egy gyermek iskolába lépésétől az érettségiig. Melyik korosztálynál valósult ez meg utoljára Magyarországon? Követeljük, hogy a jelenlegi reformoknak nevezett akciókat azonnal függesszék fel, míg társadalmi-szakmai konszenzuson alapuló közös nevezőre nem jutunk! És a továbbiakban se lehessen változtatásokat olyan rövid határidővel bevezetni, hogy azok a tanulói korosztályok, akikre vonatkoznak (illetve tanáraik) ne tudnának arra lelkiismeretesen felkészülni! Például az érettségiben történő változtatás ne érinthessen olyan diákot, aki már gimnáziumba, szakközépiskolába beadta a jelentkezési lapját, vagy éppen oda jár! Ugyanígy a felsőoktatási szakok meg- és átszabása se ismétlődhessen meg még egyszer a néhány évvel ezelőtti botrányos módon, hogy akik négy-öt-hat-nyolc éve pl. jogi tanulmányokra készültek, az utolsó pillanatban azzal kellett szembesüljenek, hogy a férőhelyek száma a korábbiak töredéke lett, s annak nagy része is önköltségessé vált. De hasonlóan elhamarkodott, átgondolatlan lépés, a gyerekek központilag kötelezően előírt NETFIT felmérése a testnevelés órákon.

Ugyanakkor szakmai egyeztetés gyanánt nem fogadjuk el a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral történő egyeztetéseket! A kormány ilyenkor saját magával egyeztet, nem egy hiteles szakmai körrel! Mi értelme ennek? Legfeljebb annyi, hogy kipipálták a demokratikus megoldásokra való (ál)törekvéseket! Az említett szervezetbe belekényszerítettek minden tanárt, az önkéntes belépés lehetősége fel sem vetődött! Hol vannak demokratikus jogaink? A Pedagógus Kar által összetákolt etikai kódex pedig egyszerre felháborító és megmosolyogtató, támogatottság és jogalap nélküli szülemény.

A jelenlegi tananyagmennyiség elsajátítása már a legeslegjobb képességű tanulók határait is erősen feszegeti! Gyerekeink tényanyag-hegyeket kénytelenek bemagolni, de önálló véleményt többségük vagy képtelen kialakítani, vagy nézetüket nem tudják megfogalmazni és logikusan érvelni mellette. A heti óraszámok pedig az egekbe szöktek! Legyen mindennapos testnevelés (elegendő mennyiségű tornaterem nélkül), legyen mindennapos éneklés, legyen focioktatás? Egy középiskolás átlagosan heti 35 órát tölt az iskolában, s ezekre fel is kell készülnie. A motivált tanulók elvesztik gyermekkorukat, sokaknál pedig pszichés problémák alakulnak ki. Hol a határ? A gyerek napja is 24 órából áll! E mellett az uniformizált, egységesítésre törekvő oktatási rendszer bebetonozza az eltérő szociális, egészségügyi vagy mentális helyzetből származó különbségeket. Ennyi féle hátrány szerinti differenciált oktatás nem valósítható meg egy osztályon belül. A gyerekeink, s így az ország jövője forog kockán!

A mi napjaink is 24 órásak, a heti munkaidőnk pedig 40 óra! További adminisztrációs terheket nem tudunk és nem is akarunk elviselni! Tartsunk meg 26 órát! Készüljünk is fel rájuk lelkiismeretesen (ráadásul az éppen aktuális reformszellőnek megfelelően), írjunk hozzá óravázlatot, tematikus tervet, tanmenetet? A dolgozatokat időben állítsuk össze és javítsuk ki. A tehetségesekkel és a lemaradókkal foglalkozzunk külön is. Szervezzük meg az osztálykirándulást, tartsunk fogadóórát, szülői értekezletet, rendezzük meg az iskolai élet elengedhetetlen ünnepségeit, vigyük a gyerekeket színházba, múzeumba? és írjuk meg a portfóliót, az önértékelést! Nem! A lelkiismeretes tanár eddig is legalább heti 50 órában foglalkozott a munkájával, több felesleges tevékenységre nem akarunk áldozni a már így sem létező szabadidőnkből!

Munkánk minden pillanatát folyamatos ellenőrzés alatt akarják tartani, mintha nem épp a mi munkánk szólna arról, hogy folyamatosan egy osztálynyi gyerek ellenőrzi (természetesen a szülőkkel együtt)! Emellett még óralátogatásokra van szükség, és 80-100 oldalas portfólió írására az életpályamodell előmeneteli rendszeréhez kapcsolódóan, és szakfelügyeleti ellenőrzésekre, kétévenkénti önértékelésre (BECS, leánykori nevén PÖCS). Persze utóbbihoz még saját magunknak ki is kell dolgozni az eljárási rendet. Dokumentumok, papírok, elektronikus adatszolgáltatás? És mikor taníthatunk végre??? Vagy éppen az a cél, hogy a felnövekvő generáció már kérdezni se tudjon?

Az oktatáspolitika ennyire nem bízik a ?nemzet napszámosaiban?? Nem dolgozunk rendesen vagy eleget, így többszintű ellenőrzésre szorul a munkánk? Ez a központi megítélés? A törvényalkotóknak be kellene látniuk, hogy a belső ellenőrzési rendszer erőltetésével és az életpálya hibás bevezetésével megosztották a pedagógustársadalmat, a bizalmatlan iskolai légkörnek viszont a diákok láthatják kárát.

Az igazgatóktól is elvették legfontosabb jogköreiket: se önálló gazdálkodás, se munkáltatói jogok, még az iskola épülete sem hozzájuk tartozik az ott dolgozók egy részével együtt. Hivatalosan még a portást sem utasíthatja esetleges feladatokra, nincs egyetlen technikai dolgozó, aki az igazgató irányításával végezné a munkáját. Miért kellett az iskolavezetőket gyámság alá helyezni? Az iskolaépületek rosszabb állapotban vannak, mint valaha. Nincs pénz alapvető dolgokra. A tantermeket a szülők festik, a karbantartás akadozik. Három év után is egymásra mutogat a fenntartó KLIK és az üzemeltető önkormányzat, ha pl. néhány tízezer forintos költségen balesetvédelmi okokból meg akarjuk erősíttetni a könyvtári polcokat. Évek óta egyetlen taneszközt, sporteszközt, könyvtári könyvet sem vásárolhattunk. A tanulmányi és sportversenyekkel kapcsolatos költségeket csak részben biztosítja a fenntartó, így megkérdőjeleződik a tehetséggondozás fontossága is. Vannak tanárok, akik hónapok óta nem kapják meg fizetésüket! (De van olyan Németországból érkezett lektor is, akinek a szolgálati lakásában kikapcsolták a villanyt és a fűtést, mert azt nem fizette a KLIK - milyen hírünket fogja ő vinni Európában?) Ez a fenntartói-üzemeltetői rendszer jól működik?

Egyáltalán a tanórákon kívül működik még valami jól és ésszerűen a magyar közoktatásban??? Gondolhatja azt valaki komolyan, hogy az alapproblémák végtelen során javítani fog az újabb és újabb kötelezően előírt dokumentációk elviselhetetlen tömege?

Mi továbbra is TANÍTANI szeretnénk! Egységesen akarjuk támogatni tanítványainkat fejlődésükben ? nem megosztottan! Jó hangulatban bemenni a munkahelyünkre - nem idegesen, elcsigázva vagy belebetegedve a stresszbe! Önkéntesen belépni olyan szervezetekbe, amelyekbe mi szeretnénk - de nem beterelve! Nem ágálunk az ellenőrzések ellen, ha ezt feletteseink (a munkaközösség-vezetők és igazgatók) végzik, illetve olyan szakfelügyelők, akik szakmai tekintélynek számítanak. Nem berzenkedünk az olyan adminisztráció ellen, amely közvetlen kapcsolatban van oktató-nevelő munkánkkal, azaz a naplókat, bizonyítványokat továbbra is megírjuk! Mi is követeljük, hogy negyvenórás legyen a munkahetünk, és ezért végzettségünknek, elvégzett munkánk minőségének és a munkában eltöltött éveknek megfelelően differenciált bért kapjunk, ne pedig nem létező életpályamodellről meséljenek nekünk! Szeretnénk, ha az igazgató újra ?főnök? lenne, hogy az iskola önállóan gazdálkodva maga határozza meg a felhasznált pénzeszközök prioritását. Tiszta, átlátható, mindenféle pénznyelő, központi vízfejtől mentes fenntartói viszonyrendszert követelünk! S legfőképp NYUGALMAT akarunk, mely politikától, álreformoktól mentes, hogy legalább néhány évig ugyanazt a könyvet használhassuk! Pedagógusok vagyunk: megtanultuk, hogy mit és hogyan kell tanítani - ha hagyják!

Szeretnénk a felnövekvő generációkat jól felkészíteni az élet kihívásaira, hogy képesek legyenek megfelelni a kor követelményeinek!

Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!



Miskolc, 2015. november 27.

a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete
49-nek, Most pedig várom az Ön/Maga véleményét! (vendég) [2016.02.12., 10:19][válaszolok] #51
Ezek után várom az véleményét! Javaslom olvasson el a tanitanek.com több, mint 31 ezer támogatójának véleményéből minél többet! Megéri, természetesen csak akkor, ha nem pártkatona. Ha pedig az, akkor nincs értelme sem olvasni, sem pedagógus ismerőst keresni. A véleménye ezek nélkül is megvan.
51-nek (vendég) [2016.02.12., 16:20] válasza erre: #51[válaszolok] #52
Teljesen egyetértek az idézett Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete által leírtakkal. Az oktatás központosítása egy nagyon elhibázott döntés volt! Sem az odajáró tanulóknak, sem a tanároknak nem jó. Ha a pedagógusok 25 pontos követelése nem teljesül, akkor sajnos megindul az egész oktatás egy olyan lejtőn, amin már nem lesz megállás! És nem elég néhány dolgot megváltoztanni, alapjaiban kell újra gondolni az egészet. Úgy gondolom, hogy ez nem csak a tanárok érdeke, hanem mindenkié!
Úgy érzem, hogy egy véleményen vagyunk!
Ha lehet (vendég) [2016.02.12., 16:35][válaszolok] #53
hinni a cikknek akkor itt már nincs biztonságban senki .
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/onkormanyzatok-helyett-jon-a-kusz-kiszivarg ...
Érdekes (vendég) [2016.02.12., 17:44] válasza erre: #52[válaszolok] #54
amit ír és a bányászattal,cukor iparral mi a helyzet ?
Iskolát még nem bontottak le .
Nem tették földel egyenlővé, nem vettek fel érte milliós jutalmat mert nincs .
53-hoz, Kiegészítésként. (vendég) [2016.02.12., 17:51][válaszolok] #55
Újabb államosítás? (vendég) [2016.02.12., 18:41][válaszolok] #56
Bacsó Péter: A tanú (ismétlés?) (vendég) [2016.02.12., 18:53][válaszolok] #57
Aktuális? (vendég) [2016.02.12., 23:06][válaszolok] #58
youtube thumbnail
Ez jól (vendég) [2016.02.13., 07:48][válaszolok] #59
megtanulták az iskolában a tudást,tiszteletet nem tudom ki voltak a tanáraik ?
Vagy mindenki demokratikusan értékeli a tanulást ?
http://444.hu/2016/02/12/verekedesbe-fulladt-a-fidelitas-hetvegi-wellness-diszno ...
wellness (vendég) [2016.02.13., 10:43][válaszolok] #60
ilyen amikor már a homokozólapáton veszekednek az ifik
http://444.hu/2016/02/12/verekedesbe-fulladt-a-fidelitas-hetvegi-wellness-diszno ...
"Nem gyűlölettel és nem hőbörgéssel..." (vendég) [2016.02.13., 14:49][válaszolok] #61
http://magyarnarancs.hu/publicisztika/janisch-attila-a-nema-ero-a-legnagyobb-ero ... "Nem gyűlölettel és nem hőbörgéssel kell és/vagy lehet legyőzni azokat, akiknek már semmi keresnivalójuk a politikában, a hatalomban." (Janisch Attila) Felkészültség, intelligencia, tehetség, humor, irónia;jó, eredeti emberi és szakmai gondolatok... Csend, a csendnek hatalmas ereje van! Ezt is láttuk, hallottuk ma! De, mint tudjuk, látjuk, halljuk itt minden rendben van. ITT MINDEN RENDBEN VAN?
Érted ? (vendég) [2016.02.13., 16:05][válaszolok] #62
Hádám [2016.02.14., 12:14][válaszolok] #63
Csak egy kis érdekesség, hogy vannak olyan mentalitású emberek is, akiknek minden rossz, ha a másik örül valaminek... de ha valaki esetleg tudja mi az a "légyszag" akkor elmagyarázhatná, mert azóta ezen agyalok :D
http://index.hu/belfold/2016/02/12/lotartas_pilisjaszfalu_ado/
Valóság és irónia (vendég) [2016.02.14., 15:20][válaszolok] #64
Hádám [2016.02.15., 07:38][válaszolok] #65
Azért örvendetes tudni, hogy az "átlag" ember 40 milliós házat akar építeni... Azt is megtudhatjuk, hogy ehhez 10-15 millió forint kvázi alapból zsebben van... Nem is értem honnan vesznek ilyen információkat, ez esetleg a pestiek körében van így, de hogy az ország nagy része nem rendelkezik 15 millió megtakarítással, a nyakam merném rátenni... ha lenne nekik, már rég egy használt házat vettek volna....

http://www.origo.hu/gazdasag/20160215-hazepites-a-10-10-millio-forint-igenybevet ...
De érdekes (vendég) [2016.02.15., 09:55][válaszolok] #66
van a lótartó és van az önkormányzat és hogy zsarolja a lótartót alkot,csinál egy rendeletet .
Ez ilyen egyszerű lenne ?
Bár mondjuk szerződés nélkül fizettetni szemetet az se semmi ?
Csak vagy csok ? (vendég) [2016.02.15., 10:05][válaszolok] #67
Ez nem más mint egyeseket helyzetekbe hozása .
Nagy mértékű áremelés, mert mindenki ki akarja venni a részét a 10 millióból, kezdve az építési telek tulajdonosoktól, a tüzépeken át, a kivitelezőkig. Másrészt a nagy szakadék miatt a két és három gyerek között, könnyen előfordulhat, hogy bőven 15 millió feletti tartozás szakad a friss házasok nyakába, ha nem születik meg a harmadik gyerek, és nem akarnak/tudnak vállalni öt lombikot. Az ötszörös büntetőkamat hatalmas összeget fog eredményezni ilyen esetben. Persze érthető, hogy puszira nem osztogathat az állam ekkora összegeket, de sokan nem fogják átgondolni, hogy mit vállalnak. Sokan nem is értik, hogy mire jár, mire nem, utána nem néz, de "veri az asztalt", hogy neki jár az ingyen 20 millió. A hitelről meg ne is beszéljünk, mert a kezdeti beharangozással ellentétben nem fixálták 25 évre a kamatot, így öt év múlva az is nőhet. A mai magyar társadalom nem nőtt még fel ehhez a támogatási formához. Abba sem gondolnak bele sokan, hogy 10 évig nem lehet eladni majd (csak speciális esetekben), és 10 évig, vagy amíg tanul a gyerek, addig ott kell lakni. Mi történik, ha 18 évesen úgy dönt a gyerek, hogy ugyan jár még iskolába, de elege van a szüleiből és elköltözik? Mi van, ha válásra kerül sor? Ha nem találnak a szülők a közelben munkát és költözni kell? Sokan csak az ingyen pénzt látják, de a sok feltételt, megkötést nem.
gyerekvállalás (vendég) [2016.02.15., 11:46][válaszolok] #68
Az ingyen pénz nagyon csábító. De szakemberek szerint sok gyerek azért születik , mert nem volt az anyukának még a terhességmegszakításra sem pénze. Akkor miből fogja felnevelni azt a gyereket?
Mi nap (vendég) [2016.02.16., 16:21][válaszolok] #71
sétálni vittem a kutyámat na még az eb zárlat előtt,a 37 út mellé a magyar utca háta mögé hát elborzasztott a látvány a szerencsi fürdő ahogy leengedi a elhasznált vizet a magyar utca háta mögé ahol nem látja a vélemény na oda tessék ki menni ott van aztán szemét hegyek vannak amit a víz összehord ?
Hádám [2016.02.16., 19:43][válaszolok] #72
"Fegyveres végrehajtókat küld az adósokra a magyar állam"

"....meg kell akadályozni, hogy egyesek nevén tíz- és százmilliós tartozások halmozódjanak fel...."

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/fegyveres_vegrehajtokat_kuld_az_adosokra_a_ma ...

Azért nagyon durva, hogy ma engem is meglátogattak 102.000 Ft hátralék miatt.... érdekes azt nem kérdezték, hogy kifizették-e már nekem azon adósok azt az összesen több milliós tartozásukat, amiket a munka végeztével elfelejtettek rendezni a mai napig....
megjegyzés (vendég) [2016.02.16., 20:20][válaszolok] #73
Esélyegyenlőség magyar módra: az államnak nem lehet tartozni, ők akár fegyverrel is kényszeríthetnek az adósság rendezésére, de az állam és intézményei tartozhatnak (KLIK, egészségügy stb.).
Ön dicséret (vendég) [2016.02.17., 13:01][válaszolok] #74
mindég büdös mondja ezt a Europakraft vezetője az ország legnagyobb vasipari szakmunkásokat közvetítő cég hegesztők,csőszerelők,lakatosokat .
Mondjuk kapásból borsodban ők azok akik nem tudnak elhelyezkedni mert a vasipart,karbantartó ipart haza vágták .
http://index.hu/belfold/2016/02/17/nepszava_orban_viktor_europakraft_hirdetes/
Dicséret ! (vendég) [2016.02.17., 18:52][válaszolok] #75
És köszönet nektek hogy felületet adtok évek óta a vélemény nyilvánításnak !
Szerkesztőség [2016.02.17., 23:12] válasza erre: #75[válaszolok] #76
Mi köszönjük olvasóink bizalmát!
Bukovszky Róbert [2016.02.18., 11:11] válasza erre: #28[válaszolok] #77
Ádám! Ezt egy Ózdi face oldalról másolom ide; "Még mindig a mellébeszélés megy. Én azt várom, hogy Janiczak Dávid nyilvánosan kérjen bocsánatot azoktól a politikusoktól, akiket politikus bűnözőnek nevezett, mert feladatkörükből adódóan több pozíciót betöltve több helyről kapnak, illetve kaptak fizetést, vagy valamilyen díjat.Ő most ugyanazt csinálja és a törvényességgel magyarázza. És akkor innettől kezdve ez most már teljesen legális, mert a jobbik képviselői is ugyanazt csinálják, mihelyt a hatalomba kerülnek?! Az eszem megáll! A parlamenti képviselőik meg falaznak neki és védik. És még valaki jobbikos kormányt akar ezek után is?!"
prókátor (vendég) [2016.02.18., 12:41] válasza erre: #77[válaszolok] #78
"A fideszes hazugsággal ellentétben nem igaz, hogy öt helyről kapok tiszteletdíjat: Ózd polgármestereként az Önkormányzattól, a megye második legnagyobb településeként Ózdot a megyei közgyűlésben képviselő küldöttként a Megyei Közgyűléstől, illetve az ózdi média felügyelőbizottsági tisztségéért kapok fizetést."

Ebből a háromból csak egy főállás, a többi maximum pár órát igényel havonta.
http://www.baz.hu/content.php?cid=cont_46e7e9e8c6d670.38007882
Azokat hívja a Jobbik politikusbűnözőnek, akik több főállást egyszerre betöltve, ergo feladatukat ellátni képtelen módon vesznek fel milliókat.
Tévedés (vendég) [2016.02.18., 17:13][válaszolok] #79
Ben van tisztelt 78- as ! Sem a " politikusbűnozők " sem m?s nem tölthet be több helyen főállást . Az már más, hogy a szerencsi polgármester és elődje is két helyről kapott -összesen milliós - " munkabért " . Velejéig romlott itt a politikai elit, függetlenül pártáll?suktól !
Hádám [2016.02.18., 17:58] válasza erre: #77[válaszolok] #80
Robi! Hamarosan személyesen is felteheted neki a kérdéseidet, csak légy elég tökös eljönni, ellentétben az eddigiekkel! Nemsokára a részleteket is meg fogod tudni hol és mikor!
Bukovszky Róbert [2016.02.19., 07:46] válasza erre: #80[válaszolok] #81
Ádám! Valakivel összetéveszthetsz "tökösségileg", hidd el még soha sehonnan nem maradtam el -meg nem maradt el kérdésem senki felé- "tökösség" hiányában. Amennyiben kedvem és időm lesz, akkor az általad említett rendezvényre is elmegyek, s ha kérdésem lesz azt is felteszem. Viszont mrg kell ígérned, hogy intézel nekem egy autogramot "Ő Polgármesterségétől!
fotók (vendég) [2016.02.19., 10:07][válaszolok] #82
Gyönyörű fotók készültek a Hegyaljáról amit a múzeumban állítottak ki. Elszomorító, hogy az itt dolgozó közmunkásokon kívül alig egy-két ember volt a megnyitón. Igy a polgármester csak a beosztottjaihoz beszélt.
Hádám [2016.02.19., 21:29][válaszolok] #84
Hát én nem tudom Robi, de pl a közmeghallgatáson se láttalak, felszólalni meg pláne nem... igaz sok értelme nem is nagyon volt így sem az egésznek. De azért mégis csak nyilvánosabb mint itt irkálni. Nem kell nekem ígérnem semmit, ha akarsz valamit, van szád,kérdezel és kapsz rá választ!
84-eshez (vendég) [2016.02.20., 12:03][válaszolok] #85
Igaza van Hádámnak, ő valóban ott van a közmeghallgatásokon ! De nemcsak ott van ; fel is teszi az igazán lényeget érintő kérdéseit ! Emlékszem például, amikor éles szavakkal bírálta a rendezvények szervezőit, amiért az un Fluor Tomi nevű egyént meghívták egy helyi eseményre fellépni ! Nahát az ilyen és ehez hasonló bátor bírálatokra van szükség Szerencsen ! Mindjárt más lenne a közélet kisvárosunkban ha más is venné magának a bátorságot és ilyen, az egész város jövőjét meghatározó témákban felemelné a szavát ! Úgyhogy kedves BR , van mit tanulnia kioktatójától !
Bukovszky Róbert [2016.02.21., 08:22] válasza erre: #85[válaszolok] #86
"De nemcsak ott van ; fel is teszi az igazán lényeget érintő kérdéseit ! Emlékszem például, amikor éles szavakkal bírálta a rendezvények szervezőit, amiért az un Fluor Tomi nevű egyént meghívták egy helyi eseményre fellépni!" Nekem már igazán nem kell sok, Ön tisztelt #85 hozzászóló ezzel a néhány mondattal szebbé tette a napomat, s mosolyt csalt az arcomra! Köszönöm!
Hádám [2016.02.21., 09:55][válaszolok] #87
Örülök, hogy a többi mondandóm közül sikerült egyet kiemelni, érdekes azt nem jegyezte meg, hogy a vásártérről is tettem fel kérdést, amit 4 év alatt nem sikerült megoldani, most is trágyadomb módjára néz ki az egész, konkrétan a város magán szeméttelepe, a környékbeli lakó nem éppen kitörő örömére....

A "jó" műsorválasztásra pedig kaphattunk ízelítőt az elmúlt csokifesztiválokon egy két esetben, amikor csak hajszálon múlott, hogy ne legyen botrány, tömegverekedés, a kérdéses fellépő nem csekély arcoskodása miatt, meg a rá érkező "kulturált" közönségnek köszönhetően...

Örülök, hogy azt is sikerült észben tartania, hogy nem egyszer szóbakerült a
37-es helyzete is, amit azóta olyan jól sikerült megoldani és négysávosítani, hogy azóta szinte számolatlanul hullanak az emberek, baleset baleset hátán, a kamionforgalomról nem is beszélve...

A helyi vállalkozók helyzetét firtató kérdésem is minden bizonnyal érzékeny pontot érinthetett, mert még a sajtó sem hozta le pont ezt az egyetlen kérdést, ráadásul érdeklődvén az önkormányzattól majd 2 hónapomba telt, hogy kvázi írásba adják, nem igaz amit erről állítottak....

De ha már helyben vagyunk, a szerencsi IVS (Integrált Városfejlesztési Stratégia) lakossági fórumán ahol nem nagy dolgot, csupán a településünk rövid és középtávú fejlesztési lehetőségeit firtatták, AZ EGÉSZ VÁROSBÓL én voltam az egyetlen civil a fórumon a testület tagjain és az építési osztály dolgozóin kívül.... magyarul az égvilágon senkit sem érdekelt, hogy él e a város vagy hal.... na erről ennyit...
Bukovszky Róbert [2016.02.21., 14:47] válasza erre: #87[válaszolok] #88
Ádám, Ádám! Sosem nősz fel!? Emlékeztetlek a miniszter elnök mondására; "a kutya ugat a karaván halad"! Ádám! Most lécci arról számolj be, hogy mi tettél/tettetek? Látod ma Hazánkban a hatalom nem ért a kérdésekből, nem ért az ékesszólásból ..... tehát tettekre -lásd Pedagógusok- van szükség!
Ez igaz? Ezt történt Szerencsen? (vendég) [2016.02.21., 15:30][válaszolok] #89
Tisztelt Szerencsi Képviselők!
Tisztelt Önkormányzat!
Az EU által kötelezően előírt betelepítési kvótát Orbán Viktor Miniszterelnök MEGSZAVAZTA! A képviselő testület nem érzi magát becsapva?A Miniszterelnök itthon mást mond,százmilliókat költöttek a kvóta elutasítási kampányra,és a végeredmény, a megszavazása!A testület a kvóta ellen foglalt állást! Hogy van ez? Szégyen!!
Orbán lapjáról kitiltottak társasága fényképe.
Hádám [2016.02.21., 16:42] válasza erre: #88[válaszolok] #90
Vártam mikor jön ez a kérdésed Robi, nos mivel nincs eredménye a helyi szájtépésnek természetesen megyei szinten is felvetettem ezeket a kérdéseket, de azt azért tudnod kell, hogyha pl a szemét ügyben nem helyi úton oldódik meg a kérdés és mondjuk magasabb szintre emeljük, az önkormányzatot súlyos bírsággal sújthatják, utána meg majd megy a siránkozás, hogy milyen helyzetbe hoztam a várost.... mert tuti ez lenne! Volt már rá példa máshol...
Mi is kérhetünk ilyet? (vendég) [2016.02.21., 16:44][válaszolok] #91
http://www.atv.hu/thumbnail/772x0fit/b/ee/c1000.jpg Jó lenne igénybe venni egy szolgáltatást és hónapokkal később fizetni vállalkozóként, egyszerű lakosként nyugdíjasként!? Vásárolni fizetés nélkül, nem fizetni adót, nem venni bérleteket!? Ha mi nem adunk időben adóbevallást és nem fizetünk van következménye??? Van ám, NO.
Ez a tanárosdi (vendég) [2016.02.21., 17:10][válaszolok] #92
meg kockás inges rohangálás is csak egy ámítás adjanak a tanároknak néhány ezer forintos emelést oszt jó napot .
Bukovszky Róbert [2016.02.22., 09:00] válasza erre: #92[válaszolok] #93
Mostanság ritka csóró vagyok, de azért egy komolyabb összeget felajánlanék Önnek/Magának, ha ugyanezt leírná a nevét vállalva is! Tudom tele a gatya, csak név nélkül mer okoskodni, azért azzal próbálkozzék meg, hogy néhány tanárt megkérdez a kialakult helyzetről. Lehetőleg ne Szerencsit, mert a mieink még egészen szerencsés helyzetben vannak mert a KLIK-et nálunk nem egy dilettáns barom, önmagát kiskirálynak képzelő ökör irányítja -én beszéltem pedagógusokkal az ország egyéb tájairól,hát hihetetlen miket mesélnek- meg aztán nálunk az iskolák egyházi kézbe kerültek ami most bizonyos szempontokból egészen szerencsésnek mondható.
Nem az (vendég) [2016.02.22., 09:24][válaszolok] #94
számít ki milyen néven írogat ha nem most már tessenek egy horgászbotot venni mert lehet hogy tananyag lesz .
http://444.hu/2016/02/21/a-horgaszszovetseg-azt-szeretne-hogy-altalanos-iskolai- ...
Csak erre (vendég) [2016.02.22., 09:40][válaszolok] #95
a névvel vagy nem névvel írásra :
Valamikor a 80-évekbe voltam katona,a nagy Petőfibe ott minden nap 8-órától volt őrségeligazítás ez az ügyeletes tisztöl függött hogy meddig tartót .
Volt Csóka főhadnagy nevezetű tiszt aki 160-cm magas volt de ugyan ennyi kiló is lehetett . És szerette elnyújtani az eligazítást és mikor untuk már az ácsorgást akkor valaki kiszólt a sorból meddig állunk még itt ? Na akkor 87-embere rászólt a főhadnagy lépjen ki,mondja meg a nevét vagy ha valaki tudja ki volt az annak ad 1000-ft .
De volt olyan úgy kezdte az eligazítást nézzem a fejeket jegyzem a neveket .
Talán magának is így kellene ?
Jóvátétel nevében (vendég) [2016.02.22., 10:00][válaszolok] #96
Bukovszky Róbert [2016.02.23., 08:26][válaszolok] #97
Kommentár nélkül!
"Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr!
A Nemzetközi Tudományos Diákolimpiák résztvevőinek parlamenti köszöntésével kapcsolatos szavaira szeretnénk közösen reagálni. Mi mindannyian diákolimpikonok voltunk, és többünk vett át Öntől kitüntetést a korábbi évek hasonló ünnepségein.
Meggyőződésünk, hogy ? az Ön szavával élve ? a ?teljesítménynek? a politikától függetlennek kell lennie, ezért mi sohasem politizálni mentünk a parlamenti ünnepségekre. Sajnos azonban az utóbbi időben a politikusok nem tudtak felülemelkedni a napi csatározásokon, és a mi sikereinket a saját érdemüknek állították be. Mindeközben a valóság az, hogy eredményeink elsősorban nem a hazai közoktatás általános állapotának köszönhetőek, hanem szaktanáraink (a középiskolai szinten jócskán túlmutató) felkészítésének.
Sokunk jelenleg is részt vesz a középfokú oktatásban, illetve az elmúlt években érettségizett. Tapasztalataink szerint a mai 16?19 éves fiatalok jelentős része hisz abban, hogy eredményeik elismerése a politikától független, ezért elegáns, fehér ingben jelennek meg átvenni jogos és megérdemelt elismerésüket a Parlamentben. Ez azonban nem jogosítja fel Önt arra, hogy pártja politikai állásfoglalását beleegyezésük nélkül kollektíven rájuk ragassza.
Ezúton is szeretnénk tanárainkat és a teljes pedagógus- illetve diáktársadalmat támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítani. Történelmi pillanat, amikor a diákok a saját tanáraikért állnak ki. Különösen azokra a diákokra gondolunk, akik a rendszer már évtizedek óta elavult mivolta miatt szenvednek az iskolában. Most ők is kockás inggel tiltakoznak az Önök módszerei ellen. Ez a kiállás a diákokat a modern, tudásalapú világ alapjaira, a szabadság és egymás szeretetére tanítja, a tanároknak pedig reményt és erőt ad.
Néhány éve Ön az egyik diákolimpiai köszöntőn minket nevezett a jövő zálogainak, az ország reménységének. Mi abban hiszünk, hogy a jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért."
nem is értem (vendég) [2016.02.23., 09:56][válaszolok] #98
a munkahelyeken, miért nem tiltják le a facebookot Nem gy esetben tapasztalom és nem egy munkahelyen, hogy az első dolga a " dolgozó" embernek, rámenni a közösségi oldalra. Nem csodálkozom, ha a közszférában létszámcsökkentést fontolgatnak.
Na ugye! (vendég) [2016.02.23., 13:59][válaszolok] #99
http://index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2016/02/23/matolcsy_utolerjuk_ausztria ...; Igen jók az esélyek, akkor ha az osztrák gazdasági "növekedés" hosszú éveken át negatív lesz. Ez hiányzik az érvelésből!
Kimondva (vendég) [2016.02.23., 14:24][válaszolok] #100
Hádám [2016.02.23., 18:55][válaszolok] #102
Ne mintha nagy pártolója lennék a szociknak, de ez már tényleg durva...
http://index.hu/velemeny/2016/02/23/eljott_a_teljes_gatlastalansag_ideje/
101- eshez (vendég) [2016.02.23., 20:01][válaszolok] #103
Minden tiszteletem az ellenzéki pártoké / köztük a jobbik / akik kiálltak véleményükkel ezen arcátlan disznóság ellen. Persze a " " "Fidesznek ehez a cirkusz hoz semmi köze ! " Van épeszű, ember, aki ezt elhiszi ?
valaki (vendég) [2016.02.23., 20:23] válasza erre: #102[válaszolok] #104
Nincs ebben semmi meglepő, megmutatja és bizonyítja a FIDESZ, hogy azt csinál amit akar. Nem voltunk elég éberek amikor elkezdték, az EU is csak vizsgálgatott és szólt, hogy ejnye-ejnye. A termőföldek saját embereinek történő átjátszása után most beindítják a több száz milliárdos mezőgazdasági pályázatokat.
Korábban voltak a trafikok, a kaszinók, a média, a bankok stb. Ha valamit el akarsz érni, kérj és majd megmondják, hogy adnak-e és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Sajátos szabályok vannak, ha akarnak adnak, ha nem, akkor "jónapot". Eddig csak a közöst osztották maguknak, örüljünk ha nem jut minden erre a sorsra.
kíváncsi-fáncsi (vendég) [2016.02.24., 13:55][válaszolok] #105
Nagy a csend a mákfeldolgozó üzem ügyében.
Nehogy úgy járjon Abaújszántó, mint az ígéretek földjéből csak az ígéreteket mondó "vállalkozókkal", akiknek csak addig kell a rivaldafény, amíg alapkövet ásnak, sok milliós támogatást várnak, majd továbbállnak.
105-nek (vendég) [2016.02.24., 19:23][válaszolok] #106
Tereljük - terelgetjük a témát ? A választ?si irodai gyalázat nem érdekli kigyelmed et ?
Miért (vendég) [2016.02.25., 13:45][válaszolok] #107
ott minden szabályosan történt 2006 emlékeztetőnek nem elég ?
Ádám (vendég) [2016.02.25., 13:54][válaszolok] #108
a Jobbiknak van erre a ZHK-gondra van valamilyen terve mert már nagyon messzire mennek a hivatalos emberek mert már nem csak Szerencs,Miskolc,Tokaj háromszög követel már Bodrogkeresztúr is bekapcsolodott .
De legyen ebben jog mondjuk a nem adom a házam akik devizások azoknak ?
youtube thumbnail
Hádám [2016.02.25., 19:03][válaszolok] #109
Szóval akkor kb ennyire "nincs köze" Kubatovnak és a fidesznek a NVI előtt történtekhez... most akkor kik is a bűnözők? Csak mert előszeretettel aggatják nagy nyilvánosság előtt, még a parlamentben is a jobbik képviselőire.....
Bele se merek gondolni, mi lenne, ha most történne az ami 2006ban... talán még bele is lövetnének a tömegbe.... ezek után már bármit el tudnék képzelni...

https://kuruc.info/r/6/155526/
Akkor, most hogy is van? 99-hez (vendég) [2016.02.26., 11:21][válaszolok] #110
farsang (vendég) [2016.02.26., 11:28][válaszolok] #111
A mozgáskorlátozottak farsangján ügyesen táncolt a csapat. Gratulálok nekik. Remélem, hogy nemcsak a klubtagok, hanem a vendégek is nagyon jól érezték magukat, megtáncoltatták egymást nemre, korra, pártállásra tekintet nélkül.
Hádámnak (vendég) [2016.02.26., 18:02][válaszolok] #112
Akkor kik azok a bűnözők? Lássuk:http://bendeguz.info/news.php?item.608.10
Hádám [2016.02.26., 21:51] válasza erre: #112[válaszolok] #113
112 (vendég) [2016.02.27., 15:28][válaszolok] #114
szed már össze magad az a bűnöző aki bűnt követel amennyiben ilyen a tudomásodra jut jelentened kell ?! Gondolom evvel tisztában vagy ? !
munkahelyno (vendég) [2016.05.29., 23:35][válaszolok] #115
Vendéglátós vagyok 15 éve elmentem .Havi 1600 euro nettó.Heti 40 óra 2 szabadnap.13 .14.havi fizetés.Évi 5 hét szabadság akár nyáron is + 14 ünnepnap kiadva.Ha túlóra van utána visszaadva.Munkahely új ,korszerű,a rendszer jó.Netán hazamenjek dolgozni?
115-nek (vendég) [2016.05.30., 09:15][válaszolok] #116
Itthon is lehetne e jobb élete.
Pld ha beállna a Fidelitásba, maga köré gyűjtene 20-25 jóhiszemű fiatalt / akik azt hiszik, hogy úgy mint a szervezők, Ők is lehetnek majd valakik/. Meghívna 1-2 minisztert / lássák milyen rátermettek a szervezők / Ezzel sok boldogságot szerezne szüleinek , rokonainak, barátjának.
Egészen biztosan a családi fotós sok mosolygós fényképet készítene róluk is.
Önnek pedig ha marad a Fidesz, kész a pálya!
Talán egy picivel több fizetésért is.
Gondolkozzon el rajta!
pedagogusnap (vendég) [2016.05.31., 12:56][válaszolok] #117
csak egy iskolaban van? A ketnyelvu meg a kozepiskolak nem unnepelnek? Vagy nem mindenki utazik nyaralni?
117-nek (vendég) [2016.05.31., 14:52][válaszolok] #118
Hová mennének már nyaralni ilyen hamar. Vége sincs a tanévnek. Nem elég az évi 3 hónap szünet? Belefáradtak a heti 20 órába?
118- asnak (vendég) [2016.05.31., 16:00][válaszolok] #119
Rosszul tudja, már holnap indulnak nyaralni, es az utazók között több eknek sokkal kevesebb mint heti húsz órája van és mégazt is más tartja meg helyettük. Önnek is jól jönne egy fél napos munkahely, nem igaz?
119-nek (vendég) [2016.06.01., 11:13][válaszolok] #120
Nagyszerű, csak az a baj, hogy a fizetése meg több, mint az enyém.
119-nek (vendég) [2016.06.01., 14:54][válaszolok] #121
Még olyan is ment, akinek egy órát sem kell dolgoznia már, mert nyugdíjas, s nem most regnál. Mindenesetre hivatalnokként vegyes volt a szeretete.
121-nek (vendég) [2016.06.02., 08:24][válaszolok] #122
Lehet, hogy Rné meg Győrben csatlakozik a társasághoz, ahol számtalan régi barátjával mosolyoghat együtt. Valóban ők képviselnék ezt a várost?
Vajon? (vendég) [2016.06.02., 08:34][válaszolok] #123
Vajon hány gyermeknek kellett itthon maradnia a csoportokból, hogy a prominens személyek felférjenek a buszra. Volt már rá precedens. Egyébként ezzel az erővel mehettek volna a nyugdíjas klubból is egy páran, vagy esetleg 2 busz is indulhatott volna. Röhej az egész.
123-nak (vendég) [2016.06.02., 11:12][válaszolok] #124
Látható az irigység. Képtelen felfogni, hogy csak azok utaznak, aki nagyon sokat tettek a városért, s tesznek mai is (?). Az a bizonyos kiválóság vadászkastélyában rendszeresen vendégül látja a nyugdíjas klubokat. Ingyen és bérmentve. Már csak jut egy hely a buszon neki is.
116- 124 (vendég) [2016.06.02., 23:47][válaszolok] #125
Azert az beszedes hogy mindenkinek van munkaidőben véleménye a nagy utazásról . Amivvel ugye a nyugdíjasklubbok ingyenes vendégül látását honorálja meg a város, ahogy azt egy hozzászóló írja. Mi köze van a kettőnek egymáshoz?
124 esnek (vendég) [2016.06.02., 23:51][válaszolok] #126
Vagy esetleg ketto . ..
vicc (vendég) [2016.06.03., 11:30][válaszolok] #127
Ugye csak viccelt a hozzászóló, amikor Rné legnagyobb támogatóját, a jobboldalt semmibe nem néző fővadászt jelöli meg, mint aki képviseli Szerencset egy ilyen eseményen.
A fityeszesek már a saját buszukra sem férnek fel?
vicc1 (vendég) [2016.06.03., 11:50][válaszolok] #128
Mi lesz még itt? Még a végén valami státuszt is kap nyugdíja kiegészítésére.
Tévedés (vendég) [2016.06.03., 11:51][válaszolok] #129
Amíg a vadászkastély pályázatokból fejlődik, addig tart a 'barátság'.
Ivóvíz (vendég) [2016.06.06., 09:06][válaszolok] #130
Panasztól volt hangos hétvégén a facebook. A legjobb időpontot választották, hisz az FB elnöke és az igazgatóság tagja éppen Luxemburgban küzdött. Az egyik panaszkodó házastársa ugyancsak ott gyűjtött támogatókat kampányához. Ilyen lett a világ, s ilyen a víz, ihatatlan, már ha van.
Velünk mindent meg lehet itatni?
ivóvíz 2 (vendég) [2016.06.06., 12:17][válaszolok] #131
Kíváncsi lennék, hogy azt a temérdek pénzt, amit az ívó víz minőségének javítására kaptak hogy használták fel?Biztos nyilvános adat, majd tudatják azemberekkel. Benne azt is ki mennyit hasított ezért a kiváló munkáért. Mert egy-két érdekes szám azért hallatszik.
ivóvíz2-nek (vendég) [2016.06.06., 15:06][válaszolok] #132
Elő vele.
131;132-nek, Csatlakozzanak!!! (vendég) [2016.06.06., 15:33][válaszolok] #133
ttps://www.facebook.com/Települési-Önkormányzatok-Országos-Szövetsége-TÖOSZ-869608329772228/, Tudtommal a térség településeinek a nagy része TÖOSZ tag. Csatlakozzanak a kezdeményezéshez és akkor mindenről fog tudni minden érdeklődő. Vajon fognak-e csatlakozni? Miért nincs lakossági kezdeményezés (esetleg helyi népszavazás)? Lehetne pozitív példával elől járni, végre pozitív hír is lehetne a térségről. Az ünnepélyes csatlakozás aláírása megtörténhetne a csokifesztivál megnyitóján a franciasaláta vagy a gulyásleves szomszédságában!
133-hoz; Talán ezért nem fognak csatlakozni. (vendég) [2016.06.06., 19:58][válaszolok] #134
Talán jelképes is, hogy olyan kistelepülések alapították meg a Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubját, amelyeket jórészt független polgármesterek vezetnek.
Szerencse (vendég) [2016.06.07., 08:45][válaszolok] #135
A közösségi oldalakról hörgés hallatszik, csak a Borsodvíz vezetőjéhez nem jut el a panaszáradat. Miskolc messze van.
Luxemburgban két vizes vezető is koccintgatott rendesen, bezzeg nekik tiszta volt a víz. A baj csak az, hogy sokadszorra van mindez, de éppen sokadszorra sem érdekel senkit, aki fizetést vagy tiszteletdíjat vesz fel, s nem is keveset. Azt gondolják, hogy ez mindig így lesz?
Mi lenne uniós pénzek nélkül? (vendég) [2016.06.07., 10:08][válaszolok] #136
http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/kiderult-ezert-nyomott-satufeket-a-magya ..., Itt a válasz, hogy mi lenne uniós pénzek nélkül! És vajon mi lenne az uniós pénzekből befolyt hatalmas összegű járulékok nélkül? Az előző 7 év uniós 8000 milliárdjából több ezer milliárd volt az ilyen bevétel. A szinte mindent 27%-kal terhelő Áfa, a bérjellegű kifizetések után az államnak befizetett járulékok, stb. ... Vajon mi lenne az agyonátkozott Európai Unió és a pénzei nélkül???
"Csokoládéfesztivál..." (vendég) [2016.06.07., 22:18][válaszolok] #137
Olvasom a IX. Országos(???) Csokoládé Fesztivál plakátját: Omegától- és még sokan másokig! És a csokoládék? Kitől, meddig? Nem a csokiról szól? Nem így kezdődött!
137-nek (vendég) [2016.06.08., 09:13][válaszolok] #138
Lesz csoki is, ha el nem olvad. Olyan ez már, mint egy zenei fesztivál, semmi több, csak nem úgy hívják, mint a tokajit anno.
zenei fesztivál (vendég) [2016.06.08., 09:56][válaszolok] #139
Ez már évek óta így megy, nyilván egyszerűbb sok millióért zenekarokat leszerződtetni, mint gondolkodni, mivel is lehetne a csokoládét népszerűsíteni. Az egyetlen ami a csokiról szól, az Ekker Róbert alkotása, igaz a tavalyi szőrén-szálán eltűnt a nyilvánosság elől.
Ez a történet már régen nem a létrehozók akaratát tükrözi, azok már sehol sincsenek, a mostani csapatkapitány akkor még javában egy másik csapatban focizott, s hirdette annak dicsőségét.
136-hoz; Egy mértékadó vélemény! (vendég) [2016.06.08., 11:09][válaszolok] #140
Csoportkép (vendég) [2016.06.09., 13:49][válaszolok] #141
Láttátok a luxemburgi csoportképet? Leesett az állam, s tényleg igaz, amit az előző napokban olvastam e fórumon. Mindig úgy voltam vele, hogy hiszem, ha látom. S láttam. Rné elsőszámú támogatója, hivatalvezetője is városunk képviselője volt. Mi jöhet még? Cs. Béla tudományos tanácsadó lesz, K.Lajos pedig újra összeáll keresztény testvéreivel. T.Viktor visszatérhet a katasztrófavédelemhez gazdasági igazgatónak. H.J. pedig továbbra is küldheti a zacskókat, T.Z. meg a borokat a koalíciós jelölteknek.
hol (vendég) [2016.06.09., 15:19] válasza erre: #141[válaszolok] #142
láthat a csoportkép?
141-esnek (vendég) [2016.06.09., 23:17][válaszolok] #143
Na most akkor Ön szerint Rné állította össze a delegációs listát? Kinek köszönhető Ön szerint, hogy ezek az emberek képviselték a várost, felidézve a múltat? Feltételezhetően a jelenlegi csapat döntött így, úgyhogy rendben is van a dolog. Bár tényleg sokan nem ?rtik.
143-nak (vendég) [2016.06.10., 08:44][válaszolok] #144
Lapozgatom a Szerencsi Híreket, amely egyre üresebb, s még az újságírók sem írják alá a cikkek többségét. Talán S.Lászlót várják vissza a nagy egymásra borulásban?
144nek (vendég) [2016.06.10., 09:24][válaszolok] #145
Én már rég nem lapozgatom.A családi fotók helyett inkább arról írnának mi épül a városban. Hol vannak a munkahelyek? Ez érdekelne. A többi meg nem.
rosszindulat (vendég) [2016.06.10., 11:48] válasza erre: #144[válaszolok] #146
Olvassa már el azt az újságot. És, minek kéne mindig oda biggyeszteni ki írta a cikket. Egyébként éppen ott van a cikkek alatt a monogram.Miféle családi fotóról beszél Lovagoljon csak, ha nincs más dolga.
146nak (vendég) [2016.06.10., 20:06][válaszolok] #147
Tisztelt 146! Ha talán reagálna a többi felvetésre is! Pld. Munkahelyteremtés? Mi épül a városban? Érdeklődve várom az írását!Lovagolás helyett ma úgy látom, inkább a motorozás a menő.
Luxemburg (vendég) [2016.06.14., 12:26][válaszolok] #148
Ha már lovagolunk! Vajon miért nem utazhatott a helyi média? Csak nem kellett valakinek a helye?
148.nak (vendég) [2016.06.14., 13:25][válaszolok] #149
Miért nem érti? Lehet, hogy azért, mert Akiket szoktak fényképezni itthon maradtak.Akkor nem láthattuk volna azokat az itthoni a bájos fotókat. Meg van itt mindennek az oka?
Van sapka, nincs sapka (vendég) [2016.06.14., 22:22][válaszolok] #150
Meg akkor nem lenne miről károgni. Ja de, mindig találnal valamit, amin lehet savanyogni
149-nek (vendég) [2016.06.15., 11:35][válaszolok] #151
Látszik, hogy nincs ismerete a valóságról. Külön fotós örökíti meg a V.I.P. személy munkásságát, külön apparátus van a helyi médiumoknak, sőt CS.M.K. rendezvény esetén további kamerák is villognak. Kamera+fotógép, 4-5 munkatárs.
A gyermekeinkről szívesen láttunk volna fotókat, képriportot, nyugodjon meg nem Rné harcostársának szövegére lennék kíváncsi.
Sokkal jelentéktelenebb rendezvényeken zümmögnek az üzemi újságírók. Az is sokat mond, ha már ide se hívják őket.
151nek (vendég) [2016.06.15., 13:05][válaszolok] #152
Fényes szelek fújnak majd az udvari sajtónál is. Új főnök, új seprű, jól seperhet.
Egyszer meg csak lesz egy nagytakarítás?
És ezt itt hogyan látják? (vendég) [2016.06.16., 10:35][válaszolok] #153
http://www.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160615/szeptemberig-van-penzunk-a-szemetsz ...; És ezt itt hogyan látják, értékelik? Itt minden renden? A(z) (udvari) sajtó nem foglalkozik ezzel?
Munkahelyek (vendég) [2016.06.16., 13:19][válaszolok] #154
Akkor tessenek figyelmesen elolvasni mit jelent az a bizonyos munkahelyteremtés. Hasonlítsák össze, hogyan értelmezik ezt Szerencsen immár hatodik éve.

"13 milliárd forintos beruházással 220 új munkahelyet hoz létre a Mondi Kft.


A brit tulajdonú Mondi Kft. 13 milliárd forintos beruházással 220 új munkahelyet hoz létre Békéscsabán, a csomagolóipari cég fejlesztéséhez a kormány 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette: a beruházás része a jelenlegi üzem felújítása, új technológiájú gépsorok üzembe állítása, új üzemcsarnokok, raktár és logisztikai központ építése."


Tehát a kormány 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a beruházáshoz. Ennyi.
154-nek (vendég) [2016.06.16., 14:19][válaszolok] #155
Emlékeim szerint a szigetelőanyag gyár több, mint 2 milliárd forint pályázati támogatást nyert, s kiemelt beruházássá nyilvánították, ami az engedélyeznél jelentett előnyt. Az angoloknak adnak hitelt, míg a magyaroknak csak akkor, ha komoly fedezetet tudnak felmutatni.
A Debrecenből érkezett nagytőkés kiszállt a buliból, más befektetők pedig elgondolkodhatnak, hogy honnan kaparnak össze 10-12 milliárdot.
Könnyű olyan településeknek, ahol a polgármester egyben befektető zseni.
választópolgár (vendég) [2016.06.16., 16:12] válasza erre: #155[válaszolok] #156
Ennyit ért tehát a híres lobbitevékenység, amit Koncz Ferenc végzett? Mert ugyebár amikor valakik feszegették, hogy a parlamenti munkának nem sok nyoma van a felszólalások számában, a háttérben végzett állítólagos lobbitevékenységgel védekeztek.
sajnos (vendég) [2016.06.16., 20:04][válaszolok] #157
Sajnos a Koncz Ferenc által ígért több száz új munkahelyből eddig semmi sem teljesült.Visszaemlékszem a választásokat megelőzően ahol én is ott voltam több olyan befektetőt mutatott be azon a fórumon akik csak arra vártak, hogy vége legyen a választásoknak és máris új munkahelyek lesznek.Tanulságos az eset. Én úgy látom nem számít a polgármester pártállása, az sem hogy országgyűlési képviselő és polgármester-e vagy sem. Ráadásul most senki sem tiltakozott egyetlen beruházás terve miatt sem. Igaz terv se nagyon volt.Valljuk be! Szerencsen megállt az idő.
csípnek (vendég) [2016.06.18., 21:42][válaszolok] #158
a szúnyogok, de nagyon. Csak jut a csokifesztivál előtt szúnyogirtásra. Már aktuális lenne.
Ez igen! Egy "igazi" ötlet?! (vendég) [2016.06.19., 15:38][válaszolok] #159
Nem tudom, hány helyen történik ugyanez. A KLIK ajándékot küldött az évzáróra a kitűnő tanulóknak. Nem játék, nem csoki, nem könyv. Jegy a Fővárosi Nagycirkuszba. A családnak épp csak azt a tizenöt-húszezer forintot kellene összekaparnia, amibe a gyerek és a szülők utazása kerül. Ha volna miből. Nem tudom, hány csupa ötös gyerek sír most otthon, hogy ő nem mehet..Nem tudom, hány anyuka hüppög, hány apa kesereg vagy szégyenkezik.
Ha semmi másért, hát önmagában ezért: a KLIK megérett a pusztulásra. Egyenjegy, egyencirkusz, egyeniskola, egyengyerek. Ahogy ők elképzelik. Lelketlen, agyatlan kockafejek.
falunap (vendég) [2016.06.20., 08:54][válaszolok] #160
Itt , Ondon több szereplő volt a falunapon mint amennyien itt laknak. A fellépők hozzátartozóin kívül az ondi lakosokat ez sem nagyon érdekelte. A szervezők viszont láthatóan kíválóan érezték magukat.
aki ott volt (vendég) [2016.06.20., 14:17] válasza erre: #160[válaszolok] #161
mindenki jól érezte magát. Aki nem, az magára vessen. Szuper volt ez a tegnapi nap. A szervezők, kitettek magukért. A képeken jól látható, nagyon jólétezték magukat a gyerekek, a felnőttek. Na, mi kellett volna még?
Koszorúzás (vendég) [2016.06.20., 14:47][válaszolok] #162
Szegény Nagy Imre, szegény Petrikovics László. A polgármester épphogy nem magára maradt a koszorúzásnál. Még jó, hogy beindult a diákmunka , meg néhányan még dolgoznak a a polgármesteri hivatalnál, ahonnan a fizetésüket kapják.
Iskola iskola, ki a csoda jár oda? (vendég) [2016.06.20., 23:08][válaszolok] #163
A lakosok száma kb. 700, fellépő volt vagy öt, meg a gyerekek. Az a fránya matek...

Dr. Petrikovits László inkább azért "szegény", mert van, aki a nevét sem tudja leírni rendesen. Az a fránya magyar nyelvtan...
163-nak (vendég) [2016.06.21., 09:20][válaszolok] #164
És kb. 70 gyerek volt a fellépő. az a fránya a matek...
mennyire (vendég) [2016.06.21., 09:39][válaszolok] #165
undorító, hogy némely emberek azért mennek Ondra a falunapra, hogy számoljanak. Ennyi a gond?
165-nek (vendég) [2016.06.21., 10:02][válaszolok] #166
Kár, hogy ennyit értett meg. Volt 70 gyerek akiket kísértek a szülei, néhány fellépő, kb.8-10 szervező, kivonult polgármester meg két alpolgármester.Erre alig volt ondi kíváncsi.
Még mindig Ond (vendég) [2016.06.21., 14:19][válaszolok] #167
Sajnálom, hogy vasárnap este nem tudtam menni a zárókoncertre, mert mi falusiak nemcsak korán fekszünk le, hanem másnap dolgozunk is. Amúgy tényleg felesleges ilyen helyre a WC, mindenki menjen haza.
Munkahelyek2 (vendég) [2016.06.21., 15:34][válaszolok] #168
168nak (vendég) [2016.06.21., 18:09][válaszolok] #169
Na és? Mi az a munkahelyteremtés? Mi az a négymillió eurós beruházás? Sehol sincsenek hozzánk. Itt Szerencsen meg Omega koncertet, meg a Monoki babfesztivált reklámozzák. De majd jön a csülökfesztivál is. Na ettől én rögtön lecsücsülök.
Kíváncsiság (vendég) [2016.06.22., 12:52][válaszolok] #170
Mikor láthatunk őszinte nyilatkozatokat a luxemburgi delegáció tagjaitól? Mit tapasztaltak, mit akarnak hasznosítani ebből iskolájukban, vadásztársaságukban. Kíváncsi lennék a heti 20 órát tanító tanárra, hogy miért gondolja úgy, hogy minden úgy jó, ahogy van.
Kíváncsiság 2 (vendég) [2016.06.22., 14:11][válaszolok] #171
És mikor láthatjuk a Kínában tett útról a beszámolót? Mi haszna származott ebből a szerencsi embereknek?
hol (vendég) [2016.06.22., 15:12] válasza erre: #167[válaszolok] #172
volt zárókoncert? vége szakadt a műsornak, mert áramtalanítani kellett az eső miatt.
értem én (vendég) [2016.06.22., 17:09] válasza erre: #166[válaszolok] #173
Nyugodt lehet, hogy értem. Ám ha egy 10 ezres városnak kikiáltott Szerencsen megjelenik egy olyan kortársköltő, aki a közéletben is igen nemes feladatot lát el, és nem vezénylik ki a diákokat, csak 15-20 ember megy el a könyvbemutatójára, kíváncsi rá, akkor mit csodálkozik mindazon, amit szóvá tesz. Egyszer talán meg kéne kérdezni azt a kis közösséget, kit szeretnének látni azon az egy napon, ami értük van.( négyévente igen fontosak) És nem a szervező kedvencét oda hívni egy félórára jó pénzért. Na ennyi oszt jó napot kívánok!
Programok (vendég) [2016.06.24., 11:38][válaszolok] #175
A Múzeumok Éjszakáján igazgató asszony tart előadást kínai útjáról, melyről a helyi hírekben is beszámolt. VAlakinek azonban nem tetszett a történet, ezért a helyi televízió már nem készített riportot. Igaz a Globo TV-n ma is látható az utazásról készült film. Tudja valaki, hogy hányan nézik a helyi TV-t?
Összes hozzászólás: 182 db (79 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 7 db (4%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.