Hírek
Gáz ügyek: Mészáros Lőrinc beszáll a Tigázba is, szerencsi igazgatósági tag bukkan fel több fontos Mészáros-cégben
Dátum: 2019.07.10., 11:15Megtekintve: 13462Értékelés: 4.33

"Koncz Ferenc fideszes parlamenti képviselő, Szerencs város expolgármesterének felesége mára kitüntetett szerepet kapott a Mészáros-csoportban. Kondás Tünde a Talentis Agro Zrt.-ben, a Mezortban és Wamsler SE-ben az igazgatóságot erősítheti, továbbá helyet szorítottak neki a Magyar Sportmárka Zrt. felügyelőbizottságában is. Konczné a MET-csoportba tartozó Tigáz Zrt.-nél igazgatósági tag" - írja a Válasz Online tényfeltáró cikke, amelyet az Index hírportál alábbi cikke is hivatkozik.
Energiapiaci információk szerint nem sokkal azután, hogy bejelentették: a NER beszippanthatja a T-Systems informatikai óriást, újabb fontos bejelentés várható. Ebben a MET-csoport és Mészáros Lőrinc valamelyik érdekeltsége fogja közölni, hogy a jövőben a két birodalom együtt kívánja birtokolni és működtetni a Tigáz Zrt.-t, Magyarország legnagyobb gázelosztóját.

Hivatalosan ugyan még senki nem erősítette meg, de mégis szinte biztosnak tűnik, hogy Mészáros Lőrinc és a MET Holding a jövőben közösen fogják a Tigáz Zrt.-t birtokolni és működtetni.
Maga a cég, vagyis a Tigáz Zrt., illetve a tulajdonában álló Tigáz-DSO Földgázelosztó Kft. az északkelet-magyarországi földgázelosztásért felel. A Tigázból a "Ti" arra utal, hogy a társaság tiszántúli, korábban a hajdúszoboszlói, a debreceni, a miskolci és a szolnoki gázcégek egyesülésével jött létre.

Ez a legnagyobb ilyen hazai cég, 33 ezer kilométernyi vezetéket működtet. Alapvetően Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben aktív, de Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér és Komárom-Esztergom megyék egyes településein is ellátja a földgázelosztói feladatokat.

Folytatás az Index oldalán →
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
errr (vendég) [2019.07.10., 21:55][válaszolok] #1
pfúj!
Akkor (vendég) [2019.07.11., 19:17][válaszolok] #2
már dereng a miért kellett Ferencnek oda kerülni-e .
Na ezért nem történik Szerencsen semmi csak fesztiválozatók tovább szemeteket keresztúra vessétek .
Vendég (vendég) [2019.07.11., 23:31] válasza erre: #2[válaszolok] #3
Elterelésnek jó ez a helyesírási félrevezetés, de ettől alig érthető, amit ír. Ennyire fél? No!
Engem azért érdekelne, mit kell nézni keresztúra...?
Oszt jó napot!
TALÁN TÉNYLEG TÖRTÉNNI FOG VALAMI. (vendég) [2019.07.12., 18:54][válaszolok] #4
Hádám- úgy hallani Ön is ott volt .a Kossuth-kör ,legutóbbi összejövetelén.
Tájékoztatna minket ,hogy mi történt ott.
Kérdezi (vendég) [2019.07.12., 19:15][válaszolok] #5
Ferenc,vagy Ferencné ?
Avagy a félelem bére !?
Gáz ügyek. (vendég) [2019.07.13., 07:55][válaszolok] #6
Ez már tényleg gáz!
Mindezek mellett még a városban is pöffeszkednek!
Vajon meddig?
Miért? (vendég) [2019.07.13., 20:45][válaszolok] #8
Hát ez mi ? -a sokunk által kedvelt K.D főzőmester -B.Zsótival komázik Monokon..
Énekesek, előadók: (vendég) [2019.07.13., 22:51][válaszolok] #9
Mérce (vendég) [2019.07.14., 08:22] válasza erre: #9[válaszolok] #10
No, Tibor, magasan van a mérce! Csokifeszt, javaslat, dal az örök barátságról. . ..
.. https://m.youtube.com/watch?v=KIE3SNW5ZS8
semmilyen (vendég) [2019.07.14., 14:04] válasza erre: #4[válaszolok] #11
zsidó,cigány egyesülésnek nem vagyok tagja .
Nehéz ezt manapság kivédeni .
Lásd jobbik,Fidesz,LMP,Dk,Mi hazánk,meg még
Gázos... (vendég) [2019.07.14., 20:49][válaszolok] #13
A babfesztivál - a mélyre hajlás,és a juhászkutya póz keveréke.
Megmosolyogtató az ogy,képvidelő viselkedése,mint egy bohóc-a slepp pedig áhitattal nézi ,és tapsol.
A feleség csak mosolyog folyamatosan,csak nem ö lesz az új, pm.jelölt ?

A jelenlegi pm,szerény ,és kultúrált viselkedése szimpatikus. Igazán méltánytalan ,ami vele történik,de meddig tűri, és miért???

"Kacsa" fogja még szégyelni ís ,majd e megjelent képeket. Sokunknak csalódás!
errr (vendég) [2019.07.14., 23:18] válasza erre: #12[válaszolok] #14
Úgy tűnik fogytán van a megbízható, értsd kritikátlanul hűséges káder a vezér vagyongyarapító köreiben. Ha volna lovuk már az is ki lenne nevezve.
errr (vendég) [2019.07.14., 23:19] válasza erre: #8[válaszolok] #15
Inkább vágta volna képen a szrossszájút, ha már ott volt.
Éhes (vendég) [2019.07.15., 10:49][válaszolok] #16
A házaspár mindenütt fellelhető, ahol enni-inni lehet. Legalább nem kell főzni. Biztos nincs miből . Az a pár milla havonta, plusz az osztalékok csak alamizsna.
Ciki (vendég) [2019.07.16., 15:37][válaszolok] #17
Tényleg ez az új polgármester minden kajás rendezvényen ott van az asszonnyal! De csak a kajásokon milye alapon? És miért csak a kajásokon?
Langymeleg állóvíz (vendég) [2019.07.16., 16:13] válasza erre: #17[válaszolok] #18
Az európai választáson a fidesznek kampányoló bekecsi polgi is szereti beCSERKÉSZni (haha) a jó falatokat. A falu káoszban, de kit érdekel, ha van dínom-dánom, kényelmes fizu, a képviselők családi vállalkozásainak pörögnek az önkormányzati megbízások.
https://www.facebook.com/babfesztival.monok/photos/ecnf.100000902565704/12120440 ...
Szekunder szégyenérzet kerülget.
bizony (vendég) [2019.07.16., 17:01][válaszolok] #19
A bekecsi polgármester egy tehetetlen balfék még fidesz hátszéllel is. Elég csak szétnézni a faluban, az utak állapota szégyenletes.
Kajázós (vendég) [2019.07.16., 21:52] válasza erre: #17[válaszolok] #21
Bár tudom, hogy önnek is világos, de akkor legyen egyértelmű. Ahogyan írja: az új polgármestert és feleségét nem lehet látni a húsosfazékok körül. Az előző szerencsi polgármesterről (jelenlegi országgyűlési képviselőnkről) és igazgatósági (felügyelőbizottsági) tagságot halmozó kedves feleségéről fotósorozatok tömkelegét készíti az udvari fényképész.
Ejha (vendég) [2019.07.17., 00:25] válasza erre: #21[válaszolok] #22
Ilyen nyíltan fogalmazva pontosít... Pedig nem is oly rég oly sokat kapott ön és párja is az előző szerencsi polgármestertől... Hol itt a hála, kérem?
Jutalom (vendég) [2019.07.17., 12:01] válasza erre: #22[válaszolok] #23
Jó lenne tudni, hogy mennyi az annyi? Szerintem semmi. Ezért meg nem jár hála
valaki (vendég) [2019.07.17., 12:45][válaszolok] #24
errr (vendég) [2019.07.17., 14:29] válasza erre: #24[válaszolok] #25
Kíváncsi lennék ki vette át. Ugyanis azt azonnal örökre börtönbe kell zárni, azzal együtt aki a pénzt vette fel! Bitangok!
Feri,Tibi (vendég) [2019.07.17., 19:47][válaszolok] #26
te bennetek bíztunk elejétől fogva na menjetek a Fr.....
Zsolti (vendég) [2019.07.17., 21:34] válasza erre: #26[válaszolok] #27
Oszt jöjjön Zsóti...
ktogy (vendég) [2019.07.17., 21:49][válaszolok] #28
Romlott, sunyi, becstelen banda. Emberek, nyíljon ki a szemetek!
Bírom (vendég) [2019.07.18., 18:50][válaszolok] #29
ezeket a szemfelnyitó sokat meg mondtam szennyeket csak egyet feled aki ilyet ír hogy a szavazásba nem lehet bele szólni .
Mert csalnak .
errr (vendég) [2019.07.18., 22:26] válasza erre: #29[válaszolok] #30
Felügyelőket viszont kellene küldeni. Mindenhová, mint alap.
Miskolc (vendég) [2019.08.09., 15:43][válaszolok] #31
A polgármester nem indul,de az alpolgármesterei sem.A jegyző lessz a jelölt.Szerencs is követi?
Szeretet (vendég) [2019.08.09., 19:38] válasza erre: #31[válaszolok] #32
Ha Ön egy kicsit is szereti Szerencset, kérem, ne adjon ötleteket. Hova lejjebb még???!!!
errr (vendég) [2019.08.09., 22:50] válasza erre: #31[válaszolok] #33
Én úgy láttam kampányolt a pm. De egyébként legjobb volna ha hazafelé indulna ahonnan jött.
Mi lesz ? (vendég) [2019.08.10., 16:56][válaszolok] #34
Tisztelt hozzászólók:- nem az a baj ,hogy a jelenlegi pm. ,kampányol ,hanem az ,hogy nincs alternatíva.
Miért nincs jelölt p.m-nek, és képviselőknek?? Szándékosan nem azt írom ,hogy ellenzéki hanem ,hogy ellen jelölt.

Mádon ,és több környező településen ,komoly ellen jelöltek vannak. Meg is vannak lepődve !!

Szerencsiek ébresztő!
Az a baj, (vendég) [2019.08.11., 13:56][válaszolok] #35
hogy a NER mocskát 100 év lesz lemosni magunkról.
Jön a választás.... (vendég) [2019.08.11., 17:46][válaszolok] #36
Mádon készült egy bástyakő -halom. Úgy nevezik ,hogy zenélő szökőkút. ??!.Most ez a sláger.Erre volt a településnek a legnagyobb szüksége,meg a nemzeti vágtára.
Sötétbe még mutat a fények miatt,de nappal -borzalmas .
Nézzék meg. SZERENCSRE ILYET NE !!!
errr (vendég) [2019.08.11., 21:30] válasza erre: #35[válaszolok] #37
Ezt a nemzetközi presztizsvesztést már soha le nem lehet mosni csak ugye tudjuk mivel.
bizony (vendég) [2019.08.12., 00:09][válaszolok] #38
Szerencsre inkább járható út épüljön választási csaliként, mert ami most van, gyalázatos.
Ki tudja. (vendég) [2019.08.13., 16:44][válaszolok] #39
Mi épült Mádon -és milyen kőből ?
Miért olyan borzasztó nappal ?
??? (vendég) [2019.08.13., 17:53][válaszolok] #40
https://www.facebook.com/csokifesztival/photos/a.150023975075781/233118955362586 ... mégis hol lehet majd kempingezni? a gyár udvaron, a várkertbe?
Választásra készülve. (vendég) [2019.08.13., 19:18][válaszolok] #41
Én voltam megnézni :
-a kultúrház udvarán van.
- a miből készült ,az a szőlökből,már régen kihordott kő ,melyet ,ősszehordtak elődeink ,és azt nevezik bástyának ,a követ pedig bástyakőnek.
-ezt a követ behordták ,és ebből lett a mű,úgy földel összehalmozva,körülötte víz van.
-tényleg nem valami remekmű ,kevés gazzal,de este még nem láttam.Néhány színes álló fény este feldobhatja.
Hát ha a Mádiaknak ez tetszik ,és a borszerető pm,lelkük rajta,de ide tényleg ne!
SOK HASONLÓ REMEKMŰ LESZ MÉG A VÁLASZTÁSIG,ÁLLÓ FOGADÁSOKKAL ÁTADVA.
Előválasztás ? (vendég) [2019.08.15., 19:12][válaszolok] #42
Arról beszélnek az emberek ,hogy előválasztás lesz Szerencsen!
Tud valaki erről valamit!
Ki vetélkedik kivel ?
Bukovszky Róbert [2019.08.16., 14:55] válasza erre: #42[válaszolok] #43
Szerencsen sok mindent beszélnek! Kijelentem a 90%-a badarság, sztem van néhány ember aki azzal tölti az idejét, hogy elméleteket gyártson, s azt híresztelje! Nekem volt aki -nem viccelt- komolyan sok sikert kívánt a választáshoz, sőttttt a támogatásáról is biztosított!!!! /hozzám közel álló tuti forrásból volt az infója /
Bukovszky Róbert [2019.08.16., 14:58] válasza erre: #43[válaszolok] #44
Apropó! Ugyan ki és miért kezdeményezne "előválasztást"??? A válasz előtt végig kell gondolni, hogy mi is az "előválasztás"?
Robinak,csak, hogy tudja! (vendég) [2019.08.16., 15:06][válaszolok] #45
Kedves Róbert-ez kérdés,vagy kevesebbnek gondolja az embereket.
Lehet hogy van olyan amit Ön sem tud,vagy nem hallot?

Az előválasztás célja,hogy azonos pártból ,csoportból ,támogatói körből induló két jelölt közül ,derüljön az ki , hogy kinek van nagyobb támogatottsága!Ezt követöen a győztest indítják a választáson.
Ön szerint nálunk ,nincs ilyen két jelölt?
Jól informáltnak mutatja magát, nézzen utána.
KAMÉLEON. (vendég) [2019.08.16., 15:42][válaszolok] #46
B.R, -Ön olyan a szerencsi közéletben mint Bp-en , Puzsér R, Berki K,vagy Thürmer GY.
Azaz a hatalomnak játszik!
Miért nem a változást ,a város érdekei segíti. ?
Bukovszky Róbert [2019.08.16., 20:28] válasza erre: #45[válaszolok] #47
Tételezzük fel, hogy van, akkor Ön eltudja képzelni, hogy a ma Hazánkban kialakult rendszerben, a hatalmon lévő kurzus, ilyen módszerrel választaná ki, hogy ki legyen bármilyen szinten is a jelöltje? Amúgy igen "kevesebbnek gondolom az embereket" abban az országban, településen ahol néhány rémkép felfestésével /Soros, migráncs/ meg némi alamizsnával /Erzsó uti, lisz, cukor stb-stb/ nagyarányú győzelmet lehet aratni, igen én ott elgondolkodtatónak tartom az emberek szellemi szintjét. -meglehet kövezni, örömmel fogadom-
#46! Szép kis társaságba állított be, köszönöm! Azért remélem lesz olyan kedves és meg is indokolja a kijelentését!? /Önnek és valóban csak Önnek -de ígérje meg, hogy nem mondja el senkinek - még azt is elárulom, hogy mostanában készülök beadni a jelentkezésemet a fideszbe, hisz bennük látom a jólét a demokrácia letéteményét.
errr (vendég) [2019.08.17., 00:28] válasza erre: #47[válaszolok] #48
Jogos. Szerintem el is kéne venni a szavazó jogot ettől az elbutult zsigerileg alárendelt töltelék rétegtől. Aki ezek vállára is felmászik az bizony sakál.
Na ne ! (vendég) [2019.08.17., 18:58][válaszolok] #49
B.R.,és errr: Önök nem demokraták-anarhisták,despoták.
Hiteles,korrekt ,tájékoztatás ,és szabad sajtó ,és vélemény nyilvánítás esetén ,ezek problémák megoldódnának.Ha a vakóság eljutna,a társadalom minden rétegéhez, még a tudatlanabb,szegényebb réteg is ,felelősebben választana.
Nem elvenni kell a szabadságból ,hanem kiterjeszteni!
Harcoljanak ,hogy egyen igazi demokrácia!!
errr (vendég) [2019.08.17., 23:48] válasza erre: #49[válaszolok] #50
Van igazsága is, de ne dugja a fejét a homokba. Igenis intelligenciához és alapvető tájékozottsághoz kellene kötni a szavazójogot! Az hazug állítás, hogy 7 suszter ugyanolyan jól dönt mint 7 professzor. Nem látja azokat a busszal hurcolt arculatokat? - a kézcsókoló meg imádkozó roggyantakat? A táblát fordítva tartó cöf-ös szállított "önálló" tiltakozót?
Na ne..2.! (vendég) [2019.08.18., 08:23][válaszolok] #51
Ezért kell megváltoztatni a rendszert,hogy senki ne éljen vissza a tudatlansággal.
NYÍLTSÁG ,NYILVÁNOSSÁG,PROGRAM !!, ALKALMASSÁG.
Egyébként a választások során ,a népképviselet gyakorlásánál ,szerintem azonos a súlya a szavazáskor,az egyetemi professzornak ,és a közmunkásnak.
Mindkettőt lehet manipulálni,befolyásolni,megfélemlíteni -de a szavazó helység magánya a döntő !
A DEmOKRÁCIÁBAN SENKIT NEM LEHET KORLÁTOZNI A JOGAIBAN!OLYAN HELYZETET KELL TEREMTENI ,HOGY FELELŐSSEN DÖNTHESSEN MINDENKI!
Közvélemény kutatás. (vendég) [2019.08.18., 20:37][válaszolok] #52
Helyi közvélemény kutatás folyik városunkban telefonon.
A feltett kérdések :
- el megy e választani?
-melyik pártra szavaz ?
- három pogm.jelőlt közül kire szavaz: -Nyiri T
-Egeli ZS.
-Herceg Zs.
Ha nem is előválasztás,de erő felmérő.
Vajon ki rendelte? Megtudhatjuk az eredményét ?
Szerintem az eredmény borítékolható.
A KÉPV.TESTÜLET ÖSSZETÉTELÉT KELL MEGVÁLTOZTATNI !!!
ki (vendég) [2019.08.19., 09:29][válaszolok] #53
A "Herczeg Zs." az Herczeg Zoltán akar lenni? Vagy tényleg Zs az a Zs?
vicc (vendég) [2019.08.19., 09:31][válaszolok] #54
Na és melyik ezek közül az iskolaigazgató? Merthogy azzal is tüzelték a népet jódarabig, hogy majd az iskolaigazgató indul a választáson... szánalmas banda
errr (vendég) [2019.08.19., 11:46] válasza erre: #54[válaszolok] #55
Szánalmasnak inkább ezt a most regnáló bandát nevezném. A város lepusztítóit.
Bukovszky Róbert [2019.08.19., 11:59] válasza erre: #52[válaszolok] #56
Nini, csak nem egy értelmes ember, aki megtudja különböztetni az "előválasztást" a "közvélemény kutatástól?! Azt meg már le sem merem írni, hogy van végre valaki aki belátja, hogy ma Városunkban az ellenzék nem tud esélyes, komoly polgármester jelöltet állítani, hanem a képviselő testületet, kell és lehet megbontani, mert abban igen-igen sok a gyenge láncszem, többségük remek ember, de képviselőnek soványkák.
Okos tojás. (vendég) [2019.08.19., 17:58][válaszolok] #57
b.r.-Ön már megint túloz,és önmagát fényezi.
Gondolja ,hogy az Ön által felvetettek, senki másnak ,nem jutott az eszébe?
Miért nem vállal közéleti szerepet?
Lehet ,hogy annyi szavazatot kapna ,mint korábban Hádám.
Apropó azzal a nagyokossal mi van? Hádám hol vagy? Indulsz ismét?
Remény (vendég) [2019.08.20., 08:14] válasza erre: #52[válaszolok] #58
Ebben a helyzetben szerintem Tibitől remélhetjük, hogy megszűnik városunkban az elmúlt két választási ciklusban kialakított despotizmus és megkezdődhet az összefogáson alapuló békés építőmunka. Mert a korábbi csak romboláshoz vezetett. Más esélyt nem látok.
jövő (vendég) [2019.08.20., 11:12][válaszolok] #59
Na és Bekecs tehetetlen polgármestere helyett van e másvalaki, aki szóba jöhet?
Hádám [2019.08.20., 11:24] válasza erre: #57[válaszolok] #60
Az a nagyokos köszöni szépen jól van, jelenleg nagyobb építési projekteket csinálunk, mint bármi, ami a városban megvalósult az elmúlt X évben... (egyébként nem is nagyon valósult meg semmi érdemleges...) érdekes máshol van rá pénz.... nem kell nagyvárosokra gondolni De rövidre zárom a dolgot, nem, nem indulok polgármesternek, képviselőnek igen, de hamarosan minden részletet meg fog tudni mindenki!

Egyébként Robinak igaza van, Szerencsen mindent csak "meghirdetnek", de szinte sose készül el semmi... lásd főutca... most szépen visszafoltozgatták a kivágott lyukakat, holott tavaly a közmeghallgatáson arról volt szó, hogy előbb a vezetékeket kell kicserélni és indulhat a teljes útrekonstrukció a Bekecs táblától a körforgalomig. Ezek szerint nem lesz az sem.. ha mégis akkor pedig árulja már el valamelyik illetékes, hány millió forintot dobtak ki az ablakon az "ideiglenes foltozgatásra"?

Sűrű hallgatás van azzal kapcsolatban is, hogy ki volt az a jó képességű a testületben, aki bedőlt egy alig 5 milliós bevételű cégnek, hogy ide 2 milliárdos pályázatot nyert?! Többször feltettem a kérdést, válasz sehonnan se érkezett azóta sem... bezzeg ha helyi vállalkozásokat kellene hívni, akkor hogy tudják már fejből, kinek mennyi árbevétele van és az NEM FELEL MEG... Inkább csalásért és szándékos félrevetetésért kellene feljelentést tenni, a választók szándékos félrevezetéséért, anyagi haszonszerzés reményében... Így könnyű választást nyerni, kipakolunk egy halom táblát, hogy mennyi pénzt nyertünk, utána meg mindenféle hülye indokkal visszakozunk...
út (vendég) [2019.08.20., 11:39][válaszolok] #61
Mi vaaaan? Most se fogják felújítani a főutcát? Hát már tavaly nyárra ígérték! Már akkor kitáblázták. Aztán eltelt egy év,most a vízvezeték csere volt az ürügy, hogy csak azután... És most mégse? Akkor tényleg elmehetnek a búsba.
Hádámnak (vendég) [2019.08.20., 12:32] válasza erre: #60[válaszolok] #62
Azt olvastam, combos állami megrendelést kaptak egy borsodi önkormányzattól. https://www.kozbeszerzes.hu/ertesito/2019/13813/megtekint/portal_13813_2019/ Ott úgy sejtem, hibátlan az önkormányzat működése és jobbikos létére ezt a NER-es munkát szükséges és fontos beruházásnak tartja Egyébként ott megkérdezte, miért adnak ekkora volumenű megbízást egy töredéke forgalmú kft-nek?
errr (vendég) [2019.08.20., 13:45] válasza erre: #58[válaszolok] #63
10 év után nehogy már ismét bevegye valaki a cumit, hogy ezek építenek? majd... Tönkreteszik a várost. Kosz szemét lepukkant utcák s állítólag már megint adósság is?
Lacci (vendég) [2019.08.20., 13:50] válasza erre: #59[válaszolok] #64
Elfoglalt, épp a bekecsi hegyet hirdeti meghágni futás formájában. Ahelyett, hogy a munkájukat végeznék. Bekecsen egyedül a parkosítás működik ezerrel, bizonyára véletlen, hogy épp kertészeti céges képviselő ül a testületben. A hivatal előtt egymást érik a drágábbnál drágább dísznövények, már egy év után dzsungellé lett az egész. A főút végig fásítva, kínjukban dézsába is ültetnek. Ha a buta közmunkás körbenyiszálja a fa kérgét? Gond egy szál se, vesznek újat, annyira jól megy a falunak. De a többi képviselő se akármi, például a kiskereskedelmi engedéllyel kenyeret sütő pék-rokon, az önkormányzattal üzletelő ex-jobbikos vállalkozó vagy a semmiből vagyonokat felhalmozó kisnövésű vállalkozózseni. Elit csapat, no, majd megszakadnak a bekecsiekért!
bekecs (vendég) [2019.08.20., 14:25][válaszolok] #65
A kérdés az volt,hogy kit lehet helyette/helyettük választani Bekecsen?
Hádám [2019.08.20., 21:30] válasza erre: #62[válaszolok] #66
Baromi egyszerű... alig találtak kivotelezőt, több hónapja, aki meg volt rá, irreálisan magas árat adtak jó ner szokás szerint.... de ezzel a kérdéssel pont lábon lőtte magát, ugyanis az összes munkát szerencsi és környékbeli vállalkozások végzik, valamint az anyagok jelentős része is helyben kerül beszerzésre de megsugom, nem ez az egyetlen ilyesmi volumenű munkánk majd skubizza a 2019es lezárt évünket
Már csak ez hiányzott. (vendég) [2019.08.21., 07:15][válaszolok] #67
Hádám: izzadságszagú magyarázkodás,okoskodás.
Úgy csinál mint egy komoly vállalkozás vezetője. Prdig...
Képviselő szeretne lenni ,hááát....,sok sikert, de megháláljuk,a sok sértegetést, kioktatást kommunistázást!!!!!!!!!!

kavarja a maltert !
Bukovszky Róbert [2019.08.21., 07:15] válasza erre: #66[válaszolok] #68
Te Ádám, biztos, hogy muszáj nekünk mindig, mindenkinek a kérdésére válaszolni? Olyanok vagyunk itt mint két bio céltábla, kapjuk a kérdéseket, a jelzőket a megrovásokat!
Hádám [2019.08.21., 10:04] válasza erre: #67[válaszolok] #69
magyarázkodni nem nekem kell, hanem azoknak akik ide vezették a várost, hogy már egy tized akkora faluban is nagyobb beruházások vannak mint Szerencsen, ráadásul meg is valósulnak.

Robi! Igazad van, ezért nem is írok már gyakran, ígyis megüti a guta a sok névtelen huszárt
errr (vendég) [2019.08.21., 10:27] válasza erre: #67[válaszolok] #70
Mi az a pedig? Talán nem komoly munka amit csinálnak? Húzódjék el a napról.
ejnye (vendég) [2019.08.21., 14:45] válasza erre: #70[válaszolok] #71
Remélem Hádám nem lesz benne az összellenzéki balos moslékkoalícióban, de ahogy errr már védelmezi, az nem sok jót ígér.
Jobboldali (vendég) [2019.08.21., 15:21] válasza erre: #71[válaszolok] #72
Ejnye! És ránk milyen jelzőt aggatna?
Bukovszky Róbert [2019.08.21., 15:52] válasza erre: #71[válaszolok] #73
A micsodának a micsodájában "nem lesz benne Ádám"? Köszönöm válaszát előre is!
71-nek (vendég) [2019.08.21., 18:34] válasza erre: #71[válaszolok] #74
összellenzéki moslékkoalíció????A jelzője önt minősíti!!!!Ha mégis ilyen véleményük van, vajon miért van szükségük "közvélemény kutatásra?"Csak nem féltik a húsosfazekukat egy ilyen koalíciótól? Mert a mostani önkormányzatnak bizony nem sok mindent köszönhet a város!!!!! :/
Ejnye -öleb. (vendég) [2019.08.21., 19:12][válaszolok] #75
Én hallotam már, kormánypárti jobbos moslék koalicióról is!!
Ön alulmúlja ezt is !SZÁNALMAS!
falusi (vendég) [2019.08.21., 20:24][válaszolok] #76
Amibe belelöknek mindent azt felénk mosléknak hívják. Err, Hádám hogy érzik, Err lett szélsőséges, vagy inkább Hádám lett jó elvtárs? Cigányokról migránsokról mi a
közös álláspont? Tényleg érdekel, hogy fér össze papíron a nemzeti meg a nemzet ellenes.
ebadta (vendég) [2019.08.21., 20:54][válaszolok] #77
Polgármesterünk másfél éve vezeti a várost,állitólag a Szerencsi Hireket a Kassa utcában szerkesztik.Iszonyú a változás-lapos,laposabb.Ennyit tud csak felmutatni?Tüzijáték helyett járda és játszótérfejlesztés Tárnokon.Lehetne tanulni.Amúgy nagyon érdekes a Kossuth kör eggyik vezetője,véletlenül Luxemburgba is járt a város küldötteként,R.Katikával aki ősbaloldalinak számit.Hivatalosan az intézményvezetők utaztak.Milyen iróasztal várja őket?
Nicsak! (vendég) [2019.08.21., 21:58][válaszolok] #78
Kibeszél ? Csak nem a bül-bül szavu 5 -ös számu tagkönyv tulajdonos ereszkedett közénk ? Merhogy a" balos moslékszáju " jelzô Ôt idézi ! Esetleg köreinkben is akad hozzá hasonló "tehetség " ?
errr (vendég) [2019.08.21., 22:40][válaszolok] #79
Már a szerencsi Fürdő és Wellness oldalán is Alexai-t ( Miskolci fidesznyik pm jelölt)nyomatják a pofánkba, kéretlenül. Mi köze ehhez Szerencsnek?
errr (vendég) [2019.08.21., 22:46] válasza erre: #76[válaszolok] #80
Úgy fér össze barátocskám, hogy nem az összefogó pártok, hanem maguk nemzetellenesek és országrontók. A maguk országlása nemzeti katasztrófa aminek meg is vannak a jelei.
Tudott követni vagy az összetett mondat az már meghaladja moslékkeverésben kifáradt agytekervényeit?
Összeférés (vendég) [2019.08.22., 07:57] válasza erre: #79[válaszolok] #81
Engem meg Kriza ?kos hívott telefonon. ... az hogy jön ide? Elképesztő.
Kérelem! (vendég) [2019.08.22., 10:29][válaszolok] #82
Tisztelt hozzászólók!
Az utóbbi időben ,sok a minősíthetetlen,színvonal alatti írás!
A "moslékolás" a beírót minősíti ,hiszen létszik a jelleme,értelmi képessége.hosszú nyelve.
Mi pedig akik csak véleményt cserélni ,esetleg vitatkozni szeretnénk ,ne menjünk egy színt alá!
Foglalkozzunk a lakóhelyük nem kevés problémájával ,segítsük elő a változást,éa készüljünk az önk.választára,hogy új vezetés legyen.ebbe bele kell férnie a külömbözö véleményeknek,és azok tolerálásának.
Tehát ne sértegessük egymást ,ne szemályeskedjünk ,hanem a véleményeket ütköztessük!
errr (vendég) [2019.08.22., 14:08] válasza erre: #81[válaszolok] #83
Biztos eltárcsázta.
Egyébként ha nem béget valaki a hirdetéseik facebook oldalán mint az oda hálálkodni járó hibbant vénlányok, azt ki is tiltják rögvest. Így lehetséges, hogy pl 300 hszt-jelez még a rendszer s van 30 ami olvasható.
barátocska (vendég) [2019.08.22., 16:06] válasza erre: #80[válaszolok] #84
Ki az a "maguk"? A másik okos meg leírja, hogy ne személyeskedjünk, de azért szerinte hosszú a nyelve annak, aki nem kér sem a balliberális moslékkoalícióból, sem a tolvaj kormánypártokból. Egy biten túl képtelenek a gondolkodásra. Tudják, amikor a korlátoltság elszántsággal párosul, az sosem vezet jóra!
Van egyáltalán olyan? (vendég) [2019.08.22., 17:49][válaszolok] #85
barátocska hsz: akkor Ön kit szeretne ,ha megválasztanák,és milyen beállítotságút.?
barátocska (vendég) [2019.08.22., 19:22][válaszolok] #86
Becsületes, vállalható jelölteket, pártállástól függetlenül. Mindig vannak páran.
Parasztvakítás ... (vendég) [2019.08.22., 21:20][válaszolok] #87
barátocska hsz.. ez a válasz olyan mint a többi hsz amit írt..
Semmitmondó.
Konkrétan ? Vannak páran? Ön nem tudja mit akar,és nincs tisztába a lehetőségekkel.
errr (vendég) [2019.08.23., 01:20] válasza erre: #87[válaszolok] #88
Úgy általában sem igen élénk a pillantása.
Porondmester (vendég) [2019.08.23., 10:55][válaszolok] #89
Nem értem, hogy miért játsza az országgyűlési képviselő a porondmester szerepét Szerencsen. Mit szólt volna ahhoz, ha vele polgármesterként hasonlóan viselkednek? Vagy próbálja az előadását elvinni mondjuk Tiszaújvárosba!
errr (vendég) [2019.08.23., 11:51] válasza erre: #90[válaszolok] #91
Valaki tanulmányozta előtte a Görcsös József emlékpark sporteszközeinek kihasználtságát? Amúgy dudva helyett nyilván jobb megoldás a cikk szerinti.
barátocska (vendég) [2019.08.23., 12:10] válasza erre: #87[válaszolok] #92
Nem tudom, kik lesznek a jelöltek. Ha neveket akar, nekem pl. tudás és/vagy habitus alapján Nyiri, Herczeg, Egeli, Heves, Kiss, Gál, Bobkó. Régebben voltak még nevek, akiket szívesen látnék, pl. Kocsis, de nem tudom, indulnak-e vagy nem. Aki a párt és nem az egyéni elbírálás alapján akar embereket bejuttatni a testületbe, az má bocsánat, de mind buta szemellenzős.
Bukovszky Róbert [2019.08.23., 14:12] válasza erre: #92[válaszolok] #93
Nagyjából, talált süllyed, egy kivételével indulnak, de van egy "kakukk tojás" a felsorolásban, Ő nem képviselőnek indul! Persze azért még vannak jelöltek, de néhány nap és minden kiderül!
Jó reggelt! (vendég) [2019.08.23., 19:05][válaszolok] #94
barátocska hsz.: hát ezek vannak/voltak / most is!
-Önnél kikapcsolták az áramot ,hogy nem tudja?
-Ki az Kocsis? a volt helyettes?
Visszább az agarakkal,és tanulni ,tanulni ,tanulni....-tudja mikor a korlátoltság elszántsággal párosul ,az nem vezet jóra!
Bukovszky Róbert [2019.08.24., 09:40][válaszolok] #95
Szerencsiek! Vigyázó szemetek a bejelentésekre, nevekre vessétek!
Hádám [2019.08.24., 09:48][válaszolok] #96
Néhány észrevételt azért tennék a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Indul a fidesz csapata, még a jó ég tudja kikkel, de hamarosan kiderül. Ezzel szemben indul a sértődöttek csapata, akiket leépített a fidesz, eddigi információim szerint néhány eléggé meglepő figurával. Megjegyzem egy éve még javában a szekerüket tolták, szóval ha így marad, garantál az 5 éves belső viszály Szerencsen, amit sajnos már láttunk 2010 előtt éveken át és azt is, mi lett ennek az eredménye. Azt is tegyük hozzá, hogy RENGETEG nagyszájú megmondóember utasította vissza, hogy akárcsak képviselőként is megmérettesse magát, nyilván sokkal könnyebb a fotelban ülve, névtelenül anyázni, csak nem vezet sehova. Meg van a tegnap bejelentett harmadik csapat a Kossuth kör, aminek azért van egy elég nagy előnye, egyetlen egy közalkalmazott sincs a csapatban, ellentétben az eddig képviselőkkel... Hogy akarunk kormány kritikusak, önállóak lenni, ha a fizetésünk és az állásunk kizárólag rajtuk múlik?

De sok helyen van ez így... éppen most estek pofára Ózdon is a "régi idők képviselői", amikor hosszak sárdobálás után kiderült az összesítés után, hogy az ellenzéki testület HÁROMSZOR annyi nyertes és megvalósult pályázatot tud felmutatni, mint az eddigi városvezetés.... Csak halkan megsúgom, több út és parkoló épült az elmúlt 2 évben, mint nálunk az elmúlt 10 évben összesen... Jah és az ottani gyár területén már évek óta ipari park üzemel, nálunk meg azon tanakodunk, hogy mit kellene tenni.... Komolyan mondom felháborító, hogy a papíron rengeteg ÉRDEMI pályázatból SEMMI sem valósult meg... És ne jöjjön senki a vízvezetékkel, mert alap ellátás kiépítésével kampányolni pont olyan, mintha azt mondanám mindenki INGYEN KAPJA A LEVEGŐT....
vicc (vendég) [2019.08.24., 11:22][válaszolok] #97
Minden alkalommal úgy néz ki és úgy nyilvánul meg, mint egy másnapos rocker, hogy lehetne komolyan venni...
Izgalom (vendég) [2019.08.24., 11:47][válaszolok] #98
Izgatottan várjuk a megnyitó fotóit-feltehetően a független helyi sajtó most is szán majd két képet a jelenlegi pm-re, mint a klikkes napon a több mint hetven képből... ennyit sikerült... szegény fiú, jól bekapta...
Figyelő (vendég) [2019.08.24., 13:26][válaszolok] #99
vicc ön 1 nagy vicc!!!
Talán a tegnapi események hatása alatt van? :D
Bukovszky Róbert [2019.08.24., 14:05] válasza erre: #96[válaszolok] #100
Ádám! Ez a Ti csapatotok, bizony elég tompácskára sikeredett. Tudom, könnyű kritizálni, de engedelmeddel a napokban majd leírom, hogy miért is gondolom így, Te -ez nem vicc- vagy az egyetlen aki számíthat az én ill. az általam befolyásolható kőr szavazatára. Mondom ezt úgy, hogy BL-t HZ-t PS-t a maguk nemében remek embereknek tartok, ill a többiekkel sincs semmi bajom, vagy nem is ismerem Őket.
Csak mondom (vendég) [2019.08.24., 14:49][válaszolok] #101
hogy ez így van... sok ember gondolja így...
Kritériumok (vendég) [2019.08.24., 15:07][válaszolok] #102
Én olyanra nem szavazok, akinek a sör ki nem esik a kezéből, óvodás vicceket osztogat egész nap a facebookon, fűnek, fának tartozik, de állandóan a fantáziájában létező vagyonával henceg. Nem írom le, kiről van szó, mert sajnos mindenki tudja. Szerencsére maradt még elég sok választási lehetőség....
kérdés (vendég) [2019.08.24., 15:46] válasza erre: #96[válaszolok] #103
Kérdezném, hogy aki nincs facebook-on az honnan tudhatja meg a csapat névsorát?
Porondmester (vendég) [2019.08.24., 17:37] válasza erre: #98[válaszolok] #104
Íme egy újabb cirkuszi mutatvány. Képviselő úr! Csak szeretném jelezni: miután Önnek már nem első volt Szerencs, a város választott polgármestert!

https://hirtv.hu/magyarorszageloben/koncz-ferenc-szerencs-ujkori-tortenelme-hozz ...
Elszaladt a csikó. (vendég) [2019.08.24., 21:09][válaszolok] #105
Porondmester hsz,: sajnos így van ez,és nem csak Szerencsen .Mádon is a regnáló polgm,az időszámítást ,és a teleülés történelmét.,a megválasztásától számolja.Nagyon zokon veszi ,hogy van ellen jelölt! K.F. pont így gondolja.
Váltani ,változtatni kell !
errr (vendég) [2019.08.25., 12:13] válasza erre: #105[válaszolok] #106
Menjenek már végre a pedagógusok vissza a kaptafához tanítani s legyen polgármester valaki a gazdasági életből.
hol (vendég) [2019.08.25., 13:42][válaszolok] #107
A fideszről és jelöltjeiről sehol semmi hír???
Érdekes. lesz (vendég) [2019.08.25., 16:59][válaszolok] #108
A hírek szerint 1, -független polgm jelölt : NY.T.

- fügetlen képv.jelölt : G.A.
B.G.
T.I.
Eddig.!!!!-szerintem még többen fognak csatlakozni.

2, FIDESZ még vár ,taktikázik! tudja ,hogy NY.T .nyerni fog!
-szerintem presszionál,és egyezkedni, és diktálni akar.

3, Kossüth -kör. korábban már jelzett nevek.
- szerintem kopromisszum lesz a függetlenekkel ,mert ez az értelmes.Egyébbként gyengíteni fogják Őket.
valaki (vendég) [2019.08.25., 20:14] válasza erre: #106[válaszolok] #109
Nyiri pedagógus, Egeli jogász, Bíró a gazdasági életből jön?
helyzet (vendég) [2019.08.25., 23:00][válaszolok] #110
Sajnos itt nem volt annyi esze senkinek, hogy a tüzijáték árát valami értelmes célra költsék inkább.
figyelő (vendég) [2019.08.25., 23:20][válaszolok] #111
Köszönjük a csodálatos tűzijátékot a szerencsi kutyák nevében. A mi kutyánk pont most rágott szét egy bejárati ajtót. Értéke kb száznyolcvan ezer ft. Köszönjük csokifesztivál.
Bukovszky Róbert [2019.08.26., 10:41] válasza erre: #110[válaszolok] #112
Tudja nekem sem a szívem csücske a tűzijáték, de tudomásul veszem, elfogadom, hogy sokaknak nagy élményt jelent. Viszont Ön azt írja, "nem volt annyi esze senkinek",benne volt a programban, mindenki tudhatott róla előre, tehát akár Önnek, akár másnak, lehetett volna "annyi esze", hogy a program nyilvánosságra kerülése után, elkezdjen aláírást gyűjteni az ellenzőktől. Gondolom lett volna az a mennyiségű aláírás aminek láttán elgondolkoztak volna a szervezők. Persze sokkal könnyebb "eső után köpönyegért" kiáltani a fotelből.
errr (vendég) [2019.08.26., 10:59] válasza erre: #109[válaszolok] #113
Voltak itt egyéb pedagógusok is felmerült újabb neve is. Na ebből lett elég szerintem. Gyakorlatias konkrét ismeretekkel rendelkező emberekre van szükség.
Hogy Bíró? vagy más? Bíró ugye nem pedagógus?
errr (vendég) [2019.08.26., 11:03] válasza erre: #111[válaszolok] #114
Én is csodálkozom, hogy hogyan lehet századjára holmi tűzijátéknak örülni hacsak nem vagyok gyerek, vagy pl jó 1000 embernek sefüle-sefarka zenékre trágár ócska szövegekre gyülekezni, mint pl a debreceni csodazenekar volt.
Ez van! Az átlag sznob és gyermeteg s ezt meglovagolni megéri.
Bukovszky Róbert [2019.08.26., 11:48] válasza erre: #114[válaszolok] #115
Ezt hívják előítéletnek! Ugyan miért is lenne jogunk egymás ízlését bírálni? A cs-feszt zenei felhozatala nem az én ízlésem, de tudomásul veszem, hogy több tízezer ember meg ezt szereti, erre van igény, ha meg ez van akkor hadd szóljon és érezzék jól magukat a rajongók, én meg idehaza hallgatom ami nekem tetszik. Nekem két kisebb fenntartásom van a rendezvénnyel, ezt majd az arra alkalmas időben, az arra alkalmas fórumon el is fogom mondani az illetékeseknek.
valaki (vendég) [2019.08.26., 12:05] válasza erre: #115[válaszolok] #116
Már a rómaiak kitalálták, hogy "kenyeret és cirkuszt" adj a népnek, így megelőzöd a zavargásokat, mérsékeled az elégedetlenséget!
Más: Remélem, hogy a Kossuth-kör a honlapon vagy legalább egy szórólapon bemutatja jelöltjeit néhány mondatban. Többségük számomra ismeretlen. Szomorú, hogy nem sikerült helyi polgármesterjelöltet találni.
Bukovszky Róbert [2019.08.26., 13:31][válaszolok] #117
Nos, Hölgyek, urak megvan mindhárom 'lista, sztem 1-2 nap s minden név nyilvánosságra kerül, érdemes lesz böngészni a híreket, vannak meglepetések, érdekességek.
Kedves Róbert, (vendég) [2019.08.26., 14:26][válaszolok] #118
Ön már megint ?bennfektes?. Hol lehet majd azokat a ?híreket? böngészni?
Bukovszky Róbert [2019.08.26., 14:58] válasza erre: #118[válaszolok] #119
Például ezekben a percekben került fel az Egeli Zs csapatának a fotója a Zsolt facee oldalára.
A kormánypárti csapat (vendég) [2019.08.26., 16:48] válasza erre: #119[válaszolok] #120
S ez a Dr. Egeli féle csapat egészen jó arcokból áll. Ráadásul tanult, befolyásos emberek - ez ugye nem hátrány. Ideje is volt végre fiatalítani a kormánypárti csapatban!
??? (vendég) [2019.08.26., 17:43] válasza erre: #120[válaszolok] #121
A Nyíri féle na az még jobb: :D
Jövőre (vendég) [2019.08.26., 19:03][válaszolok] #122
azért meg lehetne hívni agy halott Tankcsapda,Kárpátia,Hooligans helyet a Historica együttest .
youtube thumbnail
csapattagok (vendég) [2019.08.26., 19:09][válaszolok] #123
https://www.facebook.com/Egeli.Zsolt.Szerencs/photos/a.111267983577357/111258016 ...

Az egyik fiatalembert nem ismerem közülük. Miért nem irták ki a neveket?
Fórum (vendég) [2019.08.26., 19:15] válasza erre: #120[válaszolok] #124
Mióta autentikus forrás a face? Kérük szépen hivatalos fórumot, mert nem vagyunk mindannyian az említett emberek ismerősei.
a csapattagok a képen (vendég) [2019.08.26., 21:23] válasza erre: #123[válaszolok] #125
Dr. Takács István (ő régi arc az önkormányzatban)
Pazonyi Zoltán (Gyámántkapu Idősek Otthona vezetője)
Varkoly Ádám (a Dereszla szőlésze)
Ráczné Váradi Éva (a Rákóczi iskola igazgatója)
Dr. Egeli Zsolt a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje
Kiss Attila (a vizes ember)
Jakab Tamás (a Bocskai Katolikus Gimnázium új igazgatója)
Dr. Brugoviczki Zsolt (fogorvos)
Danyi László (Ond képviseletében, szintén régi motoros)

Hogy melyikre gondol, mint fiatalember nem tudom, hiszen van belőlük a képen öt is, de remélem tudtam segíteni a tájékozódásban.

https://www.facebook.com/Egeli.Zsolt.Szerencs/photos/a.111267983577357/111258016 ...
Módszerek (vendég) [2019.08.26., 21:41][válaszolok] #126
Csapat (vendég) [2019.08.26., 21:45] válasza erre: #120[válaszolok] #127
Tényleg jó! Többek között nekik is köszönhetjük városunk töretlen fejlődését!
Vendég (vendég) [2019.08.26., 23:03] válasza erre: #127[válaszolok] #128
Ugye, Ön most ironizál? Már ami a töretlen fejlődést illeti...
Jelöltek (vendég) [2019.08.26., 23:35] válasza erre: #128[válaszolok] #129
Az előző polgármester kinyújtott karjai. Az ő köpönyegéből bújtak elő.
Anonim [2019.08.27., 07:49][válaszolok] #130
Szerencsnek fiatal polgármesterre van szüksége, aki ide született, itt nőtt fel, itt él! Aki látja a valós problémákat, hétköznapi emberként él, aki bemegy az emberek közé pl. egy szupermarketbe, nem fél megszólítani őket, elbeszélget velük (nem csak választás előtt), nem nézi le a másikat, nem érezteti azt az emberrel, hogy 'Én vagyok a valaki, Te meg egy senki'. Elérhető, érdekli az ember problémaja. Olyat szeretnék aki nem csak ígérget, elhúzza a mézesmadzagot, hanem TESZ IS A VÁROSÉRT! A tettek emberek! Ígérni könnyű, főleg most! Gondolok itt a 4 sávosra, a főutcára stb. Sok ember fél, nem mer kiállni a véleménye mellett, inkább hallgat, inkább csendben tűr, nem folyik ezekbe bele. Mernünk kell kiállni a véleményük mellett, ne éljük tovább így, merjünk változtatni! Legyen fiatal, dinamikus, alázatos SZERENCSI POLGÁRMESTERÜNK!
Köpönyegforgató (vendég) [2019.08.27., 08:22] válasza erre: #129[válaszolok] #131
Nyiri Tibor is KF köpönyegéből bújt elő, ő csinált belőle önk.képviselőt, alpolgármestert, polgármestert, időközben KLIK vezetőt is, állami kitüntetések, stb. Csakhogy Nyiri Tibor finoman szólva is köpönyegforgató lett. Nem kell már neki a korábbi segítő kéz, azt hiszi magáról, hogy mindenható lett.Nekem amúgy sem volt szimpatikus, most meg pláne nem.
Választás (vendég) [2019.08.27., 08:29][válaszolok] #132
Határozottan jónak tartom a Nyiri Tibor és a Biró László által jelzett képviselőket. Egyikük sem függ a hatalomtól, szabadon tudnak dönteni a város dolgairól. Nem kell kuncsorogniuk a pályázati pénzekre, hiszen sohasem ebből éltek, hanem a tisztességes munkájukból.
Anonim felvetésére (vendég) [2019.08.27., 08:36] válasza erre: #130[válaszolok] #133
Azt hiszem Anonim az alábbiak alapján nem Tiborra gondolt:

"elbeszélget velük (nem csak választás előtt), nem nézi le a másikat, nem érezteti azt az emberrel, hogy 'Én vagyok a valaki, Te meg egy senki'."

Egyébként tényleg fiatalítani kell az Önkormányzatban!
133nak (vendég) [2019.08.27., 09:04][válaszolok] #134
Tibor az én tanárom volt és azóta is nagyon tisztelem. Korrekt ember. Abba igaza van a rendezvényeken nem ő kinálja az innivalót és a pogácsát. Nem csókolja a kezeket és szemlesütve nem hajbókol.
Köpönyeg (vendég) [2019.08.27., 09:42] válasza erre: #131[válaszolok] #135
Már elnézést kérek, de én úgy tudom, hogy KF-nek nem kellett már Nyiri Tibor. Miért? KF részéről a "segítő kéz" azt jelentette, hogy ő az országgyűlési képviselősége mellett Szerencsen polgármesterkedni is szeretett volna. Tessék csak fellapozni a Szerencsi Híreket és megtekinteni a fotókat! Még a hivatalból sem költözött ki, annyira ragaszkodott a székhez. Mit szólt volna ugyan KF, ha vele ezt műveli annak idején mondjuk Mengyi Roland?
valaki (vendég) [2019.08.27., 10:04] válasza erre: #125[válaszolok] #136
Köszönjük a listát. Ha esetleg a másik két csapatról is kaphatnánk legalább egy hasonlót, megköszönném.
csapat (vendég) [2019.08.27., 10:16] válasza erre: #132[válaszolok] #137
Van azért közöttük, aki évek óta veri az asztalt, hogy nem neki ad munkát az önkormányzat, mostanában meg egy pályázati munkával dicsekszik...
errr (vendég) [2019.08.27., 11:02] válasza erre: #125[válaszolok] #138
Csupán ez a fideszé? Szerintem csináltak maguknak versenytársat csupán, nehogy a legutóbbi szégyen érje őket az egyedül indulással.
Vélemény?
errr (vendég) [2019.08.27., 11:10] válasza erre: #137[válaszolok] #139
Mi a baja ezzel? Mi az ami bosszantja? Hogy megél?
csapat (vendég) [2019.08.27., 13:56] válasza erre: #139[válaszolok] #140
Az ön kedvéért bemásolom, mire válaszoltam, ha meghaladja a képességeit összerakni. "Egyikük sem függ a hatalomtól, szabadon tudnak dönteni a város dolgairól. Nem kell kuncsorogniuk a pályázati pénzekre, hiszen sohasem ebből éltek" Egyik jelöltjük évek óta hisztizik hsz-aiban az iparűzési adó és a cége mellőzése miatt. Most pályázati pénzzel henceg. Egyébként nem bosszant. Mindenki úgy és abból él meg, ahogy és amiből tud.
140 nek (vendég) [2019.08.27., 14:41][válaszolok] #141
Attól, hogy valaki valamilyen feadathoz jut, vagy vásárolnak a boltjában, vagy megszereltetik a légkondit az autóját stb. még nem haszonélvezője a NERnek. Mert nem kap milliós fizetéseket, nem pályáznak neki milliárdokat, nem helyezik el Őt vagy családtagjait jól fizető állásokba. A kettő között óriási a különbség.Javaslom ne mossuk össze a dolgokat.
errr (vendég) [2019.08.27., 15:11] válasza erre: #140[válaszolok] #142
Nem hisztizik hanem megállapítja, hogy városkánkban szinte minden megrendelést idegen vagy csókos cégek visznek. Nyilván kijelölt idegenek akik olyan áron dolgoznak amilyenen előírták nekik, s amibe a megrendelőnek sincs beleszólása fidesz mutyirecept alapján. Hogyan kerülthetett volna függésbe maga szerint ebben a városban? Jajjmár.
141-nek (vendég) [2019.08.27., 15:43] válasza erre: #141[válaszolok] #143
Amikor egy kis kft-re a választások előtt százmilliós állami finanszírozású összeget bíznak, akkor ön szerint mennyire nem függ egy-két fideszes atyaúristen jóindulatától? Elég pár hónapra visszatartani a kifizetéseket, de ezt talán a meg nem nevezett jelölt sem gondolta még végig. Arról nem beszélve, egy kormányt ekéző ellenzéki politikusnak etikus-e kormányprogram kivitelezésén pénzt keresnie, ezzel -előre- dicsekednie. Szerintem nem. Nem vagyok vállalkozó, de tudom, hogy a magán ügyfelekből nagyon sokan megélnek. Például légkondi szerelésből vagy bolt üzemeltetésből. Én is azt javaslom, hogy ne mossuk össze ezeket!
Rezsi (vendég) [2019.08.28., 19:44][válaszolok] #144
Ez már történelem: 330 forint felett az euró. Szerda délelőtt 330-ig gyengült a forint az euróval szemben. Jelenleg is ennél a kritikus szintnél ingadozik. Innen már csak egy lépés a 330,8- as történelmi rekordárfolyam. A dollárral szemben is hasonló mértékben gyengült a forint, a 297,4-es árfolyam 2017 óta nem látott magasságot jelent- írja a portfolio.hu. Oszt? jöhet az önkormányzati választási kampányra a nyugdíjasoknak szánt 9000 forintos rezsiutalvány.
Megtévesztettek. (vendég) [2019.08.29., 10:38][válaszolok] #145
TISZTELT NYUGDÍJASOK!

A gyermekeitek,unokáitok,és a lakóhelyeteken élő,jövője érdekében,ne adjátok el a lelketeket,a szavazataitokat 9000 Ft-ért !!!
Váltásra változásra van szükség,és ennek elkerülése érdekében -ESZKÖZKÉNT HASZNÁLNAK TITEKET !
A jövő a tét!!
145nek (vendég) [2019.08.29., 11:56][válaszolok] #146
Szerintem sajnos kevés nyugdijas olvassa ezt az oldalt.Ezt a felhivást minden nyugdijashoz el kellene juttatni. Szóban és irásban!!!!
Agitátornak (vendég) [2019.08.29., 13:46][válaszolok] #147
Semmit nem ér a felhívása a nyugdíjasokhoz! Szerencsen és az egész országban vagy megrögzött fideszesek,vagy mindegy ki,csak a fidesz ne pártiak vannak. Mindkét fél nagyon elszánt,és meggyőzhetetlen!
errr (vendég) [2019.08.29., 13:50] válasza erre: #145[válaszolok] #148
Így van! Pénzt eltenni és ellenük szavazni!
Adják át a nyugdíjasoknak! (vendég) [2019.08.29., 19:16][válaszolok] #150
Így van , vegye át pénz,és szavazzon a változásra.Ez a 9000 Ft ,a sokezer ellopott miliárdhoz képestsemmi-
Nyugdíjas,gondolj az unokádra!!!
A szavazófülkében ,nem lát senki!!!!

Egyébbkénz,sok településen ,mozog valami!
Pl.:Mád Szerencs,Tokaj,stb
Hádám [2019.08.29., 21:05] válasza erre: #143[válaszolok] #151
Örülök, hogy az évek hosszú során sikerül (ja nem...) megérteni a mondanivalómat.... magasról teszek rá, ad-e a város munkát vagy sem, mint ahogy az iparűzési adó téma se vág földhöz, pusztán megjegyeztem, hogy nem túl etikus dolog "hencegni" például a vállalkozói újévi koccintáson, hogy "mennyi új munkahelyet" hoztak létre (amit a helyi vállalkozások vettek fel amúgy), mert semmi közük hozzá kb, egy forintot nem tettek hozzá. Kivéve persze pár indulójukat, ahol aztán szépecskén ki lett tömve a cég állami pénzekkel.

De hogy kötözködjek egy kicsit, meg amúgy is pont ma esedékes, éppen 10 éves a családi cégünk pont ma, amit ekéz, több mint 200 projektet valósítottunk meg ez idő alatt, minden évünk nyereséges volt. Elárulom a cég ez idő alatt egyetlen egy pályázatot nyert egy képzést, ahol kis gépkezelői papírt kaphattak az alkalmazottak. Ennyi.... Az elmúlt 10 évben is folyamatosan helyi cégeknél vásároltuk be a szükséges anyagokat, helyi emberekkel és helyi alvállalkozókkal dolgoztunk együtt, akárcsak most. Elárulok egy "titkot" Minden szerződésünket úgy kötjük, hogy ha csúszik a kifizetés, akkor a munka határozatlan ideig csúszik/áll, minden felelősség a megrendelőt terheli, így szinte sosem futunk bele nagy buktákba, amit talán az elmúlt 10 év ékesen bizonyít is! Jellemző szerencsi "kormánypárti" szófordulat a "kis cég" kifejezés is... Mivel kb 10 éve üzemelünk és előtte is volt már, elárulok még egy másik "titkot" is... Rendkívül hosszú az ismeretségi listánk és a beszállítói körünk, jelenleg 6 projekten dolgozunk mint fővállalkozó és egyik se "Magdi néni sufnija", viszont az emlegetett munka ebből az egyetlen önkormányzati megrendelés. A teljes kivitelezői körünk jelenleg nagyjából 60 fő (alvállalkozókkal, társvállalkozókkal együtt) Rengeteget áldozunk az eszközparkunk fejlesztésére is, így saját állványzattal és minden egyéb speciális géppel fel vagyunk szerelve ami a modern építkezéshez elengedhetetlen.
Tudom ezt nehéz megemészteni, de attól, hogy nem vesznek tudomást róla, azért növögetnek a városban a fiatal vállalkozások.

Szándékos volt egyébként a "hencegés" is, hogy lelőjem már előre a "poént" mielőtt valaki "hatalmas" felfedezést tesz, hogy micsoda összeesküvés folyik itten kérem szépen
Papa és az uszodamester (vendég) [2019.08.29., 22:59][válaszolok] #152
Nohát, ma az Önkormányzati ülésén a Tibi Papa polgármester szigorúan "politika mentesen" bejelentette, hogy Takács M. István zseniális uszodamester nem indul az Önkormányzati választáson. Hű de sajnáljuk!:) Csak azt nem értem, hogy a politikamentes Tibi Papa polgármester miért jelenti ezt be testületi ülésen!

Akkor értelmezzük: a korábbi uszodamester, tojástelepes, MÉH telepes és legendásan kötélidegzetű, egyenes gerincű , 40 éves kora felett 10 (vagy több) diplomát és mindent is szerző emberbarát beláthatta, hogy Maga sem tudja mit.

Gratulálok a bölcs belátáshoz, bár a nagytudásúak által terjesztett pletykák szerint ő lehet a csúcsvezetője szinte minden városi intézménynek. Olyan nagy szikra a támogatói szerint, hogy ért a közművelődéshez, képeslapgyűjteményhez, közterületek kezeléséhez, talán még az orvostudományhoz is (vigyázz Géza!).

Persze mindez talán csak vicc! Vagy nem az! Ez a demokrácia: mindenki maga döntheti el.:)
Ami sok az sok!!! (vendég) [2019.08.30., 08:32][válaszolok] #153
Végtelenül felháborit a 152 -es hozzászóló! Nekem semmi közöm Takács. M . Istvánhoz. Sem baráti, sem munkahelyi sem üzleti dolog nem köt hozzá! Egyszerűen Ő is és Én is Szerencsen élek. Mindenkinek lehet véleménye ilyen-olyan, egy-egy emberről, de Ön honnan veszi a bátorságot, hogy aki nem közszereplő és várhatóan nem is lesz-igy próbálja lejáratni?Remélem sokan egyetértenek velem, hogy aki ilyeneket irdogál, alapvetően magáról állit ki bizonyitványt.
Még egy választási kampány se jogosit fel senkit, az ilyen magatartásra!!!!

Egyébként jószivvel ajánlom a 08.29.-i testületi ülés megtekintését, nagyon tanulságos!
Útbaigazitást ad a bizonytalankodóknak.
153-hoz (vendég) [2019.08.30., 09:40][válaszolok] #154
Hol látható a 08.29.-i testületi ülés?
154-nek (vendég) [2019.08.30., 10:05][válaszolok] #155
A youtube-on. Szerencs Képviselő Testületének 2019.08.29.i ülése.
Bukovszky Róbert [2019.08.30., 10:46] válasza erre: #153[válaszolok] #157
Nem lenne ezzel semmi baj, lehet ez a véleménye, nekem sem, "sem kutyám sem macskám" T.M.I, régebben inkább rossz, -csak én ezt megmondtam a szemébe!!!!- mostanság inkább jó véleménnyel vagyok róla. Viszont a gond ott kezdődik, hogy ez a név nélkül írogató "csokifiú" nem áll azon a szinten, hogy azt írja "ez és ez és ez vagyok, és erről és erről" ez és ez a véleményem, hanem a bokor mögé bújva vonyít mint egy rühes kutya, nos akit egy ilyennek a véleménye, megjegyzése megérint az meg is érdemli.
Bocsánat!!! (vendég) [2019.08.30., 10:50][válaszolok] #158
Jól értem! Kiirták a rendelőintézet igazgatói állását, amelyre 2019.08.31ig kellett beadni a pályázatot------de csak 2020.jul.1. a kinevezés ideje? Mi történik itt????Már a jövőévi állásokról is ez a testület akar dönteni? Nem tudja a fideszes grénium, hogy októberben választunk!

OKTÓBERBEN VÁLASZTUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem barátja (vendég) [2019.08.30., 11:27] válasza erre: #153[válaszolok] #159
Látja T. hozzászóló, írja, h nem barátja Takács M Istvánnak. Ezt elhiszem önnek.
Valóban tanulságos a Képviselő testület ülésének felvétele, mikor Nyiri Tibor pm. Úr, aki mintegy eldobta magától a korábban neki oly sokat kamatozó Fidesz logót (nagy viták révén, de végülis megegyezett a FIDESZ-KDNP vel a közös indulásról, mégis felrúgta azt)... szóval, amikor azt mondja ez a korábbi képviselőtársait áthajító Tibor, hogy
"Nem kampányoltam, mert Takács István visszalépett a kéviselőjelöltségtől, mert érintett a ..., ... nem lehet képviselő..., ... összeférhetetlen...."
Kérdése: ha nem lépett volna vissza ez a pm. szavaival "érintett" és "összeférhetetlen" Takács M István, akkor kampányolt volna neki az ülésen?
Véleményem szerint azért léptetik vissza mert nem éppen népszerű a városban, sajnos sokan mondták már róla, hogy nehezen jön ki az emberek többségével. Talán ezt látták be vele kapcsolatban. Szóval a gyengécskének tűnő Tibi párti "függetlenek" egyik gyenge tagja máris feladta a küzdelmet. Rosszindulatúan jegyzem meg, hogy van még a pm. mellett ilyen gyenge "potenciál".
errr (vendég) [2019.08.30., 11:30] válasza erre: #157[válaszolok] #160
Sokadjára mondom ennek a fórumnak főleg a vélemény a lényege, nem az hogy odaírja a nevét is, ami egyébként nem tilos ugyebár.
Továbbgondolásra: Vajon tudják a városban? (vendég) [2019.08.30., 11:33][válaszolok] #161
file:///D:/Users/Downloads/lejárt%20szállítói%20tartozások.pdf
valaki (vendég) [2019.08.30., 11:42] válasza erre: #159[válaszolok] #162
Jó volna reális véleményt alkotni az itt elhangzottakról, de úgy látom a testületi ülés anyagát csak a bennfentesek ismerik. A youtube-on nem található, valaki belinkelhetné az elérhetőséget vagy feltehetné közösbe.
KÖZIGÁLLÁS ESZEI (vendég) [2019.08.30., 12:10] válasza erre: #158[válaszolok] #163
Igen kedves Bocsánat!!! Ki lett írva még júniusban. Akkor a képviselők nem kaptak az ülésen mindenre kiterjedő szóbeli kiegészítő információt, de fel sem igen merült komoly kérdés.
Videó kb 56:30 perctől:

youtube thumbnail

Ugyanebben a videóban mondja Nyiri Tibor polgármester úr kb. 57:50 perctől, hogy Gál képviselő sürgette a pályázat kiírását előzőleg!!!!!! Vajon miért sürgette Gál képviselő a pályázat kiírását???

Viszont a tegnapi (2019.08.29.) ülésen 5 képviselő (Kiss, Danyi,Dr. Takács, Dr. Egeli, Dr. Korondi) kezdeményezte a pályázat visszavonását etikai indokkal, de az előterjesztést csak szóban ismertették (Kiss A), a város honlapján még nincs kint. Az ülésen - non plus ultra - kiderült, hogy a a pályázati kiírás nem a 2019. júniusi határozatnak megfelelően jelent meg, mert valaki tévedett (vajon véletlen volt?). Hozzáteszem, a júniusi határozat sem volt túl f...a. Lehet, hogy valaki(k) észlelték a júniusi hibát és fű alatt megpróbálták "rendbe tenni"? Sosem fogjuk biztosan megtudni az igazságot, de nem is lényeges.
Minden esetre a jegyző is kénytelen volt kimondani, hogy a kiírt pályázat mindenképp érvénytelen, azt vissza kell vonni.

Aki látta az élő közvetítést, vagy jelen volt láthatta: Bobkó Képviselőnek igen rosszul esett a dolog, agresszív volt (és finoman fogalmaztam). Már azt se akarta engedni, hogy napirendre vegyék az előterjesztést. Olyan hevesen gesztikulált és artikulált, hogy a ... inkább nem is ecsetelem tovább.
A végére jutott a slusszpoén: Bobkó alig akarta elfogadni, hogy neki bizony elfogultságot kell jelentenie, majd amikor mégis megtette és ezt a testület elfogadta, mégis szavazni akart a személyét érintő kérdésben .... ugyanis ez a barátja, a polgármester elkottyantotta, hogy bizony Bobkó főorvos úr is postára adta a pályázatát (Vajon MIÉRT tudja ezt a polgármester?) A végén már a polgármesternek kellett Gézát nyugtatni.

Az öt előterjesztő képviselő fő indoka éppen az volt, hogy nem etikus olyan vezetői beosztásról dönteni, melynek hatálya nem is érinti a jelenlegi testület mandátumának időszakát, s pláne nem 8 hónappal előre, javasolták ezt a jogot meghagyni az októberben felálló új képviselő testületnek.

Érdemes lesz megnézni a tegnapi videót, ha egyáltalán kiteszik ... ezért kell inkább az élő adás varázsát átélni.
errr (vendég) [2019.08.30., 12:15][válaszolok] #164
szombat, piac 07-10:00 között támogatói gyűjtés. :)

Szerencsi Kossuth Kör
vendég (vendég) [2019.08.30., 12:45][válaszolok] #165
Szerencs Város Képviselő Testületének 2019. augusztus 29-ei testületi ülése
youtube thumbnail
lemaradt link (vendég) [2019.08.30., 12:59][válaszolok] #166
youtube thumbnail
LOL (vendég) [2019.08.30., 13:17] válasza erre: #164[válaszolok] #167
Nagy igény lehet rájuk Pedig a csokifesztiválon is gyűjtöttek ahol sok ezren megfordultak
"? a képviselőjelölt állításhoz szükséges érvényes ajánlások számát 78 db,
? a polgármesterjelölt állításhoz szükséges érvényes ajánlások számát 232 db."
errr (vendég) [2019.08.30., 13:44] válasza erre: #167[válaszolok] #168
Hát tudja van akiknek nem a hivatalban gyűjtenek esetleg ellentmondást sem tűrően. Nem tudom értelmezhető e ez az Ön számára.
A kör :) (vendég) [2019.08.30., 14:33][válaszolok] #169
Herczeg összeállt Cseppelyel? Azzal aki a fél életét a politikából élte le? Hagyjuk már!!
Bukovszky Róbert [2019.08.30., 14:35] válasza erre: #164[válaszolok] #170
Hozzám jöhet mindenki, jobbról, balról, középről alulról, felülről az ajánlásomat mindenki bírja, aztán majd az urnánál 8-ra redukálok!
logika (vendég) [2019.08.30., 14:40] válasza erre: #168[válaszolok] #171
Ők azért nem tudnak 78 aláírást összekaparni, mert más össze tud. Logikus. Ősszel meg vöröslik majd a feje, miután a valóság képletesen kiosztott egy-két kokit
errr (vendég) [2019.08.30., 17:24] válasza erre: #171[válaszolok] #172
Miért ne tudnának? Most éppen azon vannak. Logikát kár emlegetnie amikor egy ilyen nagylukú szitán sem lát át.
Kérdés (vendég) [2019.08.30., 18:14][válaszolok] #173
a mostan vagy volt prominens mit tett a Szerencsi magyarság érdekében ?
Ami előre vitte a magyarság sorsát Szerencsen ?
menyét (vendég) [2019.08.30., 22:03] válasza erre: #169[válaszolok] #174
Azt szeretném kérdezni,hogy mi a véleménye Orbán viktorról aki az egész életét a politikából élte le?Mi a véleménye arról,hogy az önkormányzat bizottságai nullára értékelték ezévi munkájukat,amikor nem fogadták el a félévi költségvetési beszámolót.Ezt az eredményt, 400 Milla hiányt, ők hozták össze.
szaldo (vendég) [2019.08.30., 22:31][válaszolok] #175
400 milliós hiány, 40 milliós aktuális tartozás??? Vigyázz Szerencs, igen meredek ez a lejtő.
kabaré ülés (vendég) [2019.08.30., 23:04][válaszolok] #176
Hitelt hitellel, lyukat lyukkal foltoznak
kritika (vendég) [2019.08.31., 01:28] válasza erre: #175[válaszolok] #177
A polgármester is jobban odafigyelhetett volna a város gazdálkodására!
valaki (vendég) [2019.08.31., 07:26][válaszolok] #178
Azért voltak érdekességek a testületin, látszik, hogy elindult a kampány és nem kímélik egymást. A Fidesz frakció már az ülés előtt beterjesztett néhány javaslatot, ami előrevetítette a csoportok nyílt rivalizálását.
Például saját vizsgálóbizottságot hoztak létre, a pályázatok állapotának tisztázására. A pályázatokat most is a volt pm (fő fideszes) bizalmasa (Kovács?) menedzseli, intézi, tehát az ő munkáját vizsgálják. Természetesen a választás előtti rendkívüli ülésen majd megállapítják a jelenlegi pm felelősségét. Ezt Kiss A. már most előrevetítette azzal, amikor "házon belüli" pletykákra hivatkozva mondta, hogy a pm késleltetett vagy állított le pályázatokat. A pm szerint Ő csupán jelen volt egy olyan beszélgetésen, ahol valaki ezt is felvetette.
Kellemes lehet olyan helyen dolgozni, ahol a volt pm emberei irányítanak, figyelnek, mószerolnak.
menyétnek (vendég) [2019.08.31., 07:53][válaszolok] #179
Orbán fogja meg a kezét Cseppelynek,és menjenek haza. Ön szerint is?
? (vendég) [2019.08.31., 07:55][válaszolok] #180
Szerintem Ny.T megnyeri a választást,de az E.Zs.-at,támogató képviselők ,lesznek többségben a testületen.
Erősíteni kellene,Ny.T. csapatát!! De sürgösen!Markáns ,tekintélyes ,népszerű jelöltekkel.

A békességnek ,az össznépi barátságnak,névnapi-szülinapi bulinak,közös nagy mosolygásoknak, vége lesz.Meglátjuk,hogy ez jó e?
Kabaré (vendég) [2019.08.31., 08:26] válasza erre: #176[válaszolok] #181
És az egykori barátok, csókosok már egymásnak is estek. Jó kis cirkusz lesz. Megérdemlik. Egynek sincs ott a helye. A legcifrább a hadarógép. Úgy viselkedik, mint akinek a zsebében van a bölcsek köve. De az is megér egy misét, hogy hány emberen ment át a több dátumot tartalmazó előterjesztés. Ez mindent elmond a hivatali munka színvonaláról.
jövő (vendég) [2019.08.31., 10:11][válaszolok] #182
Maguk alatt vágják a fát azzal, hogy kipicsázták a főorvost. Szégyen. De ehhez is volt pofájuk sajnos.
jövő (vendég) [2019.08.31., 10:13][válaszolok] #183
Ja, és az hogy Korondi K meg Danyi L csak ott ül, azért, hogy pislogjon? Na az is szégyen.
??? (vendég) [2019.08.31., 10:30] válasza erre: #181[válaszolok] #184
Tegnap kibújt a szög feje a zsákból. Volt aki szerintem ezer miatyánkot elmormolt, csak legyen már vége. Gyalázat, ami ebben a városban volt, hiszen tegnap ki lett mondva. Egy ember akaratára bólogattak. :( Hogy most ugratnák össze az embereket, szomszédokat, rokonokat? Nem kedves bölcs képviselő úr. Önök tettek róla már tíz éve, hogy ez megtörténhetett. És állítólag ez egy keresztény emberekből álló mélyen vallásos emberek testülete( volt) .
Bukovszky Róbert [2019.08.31., 10:33] válasza erre: #180[válaszolok] #185
Kérdezem, Ön mire alapozza, azt, hogy az E Zs csapatának a képviselői jutnának többségében a testületbe? Továbbá kérdezném, Ön konkrétan kikre gondolna akik "erősíthetnék" a Tibi csapatát? Köszönöm válaszát!
errr (vendég) [2019.08.31., 10:35] válasza erre: #178[válaszolok] #186
Valamennyiüknek ott a homlokán a fidesz billog s ismerve e szervezetet ki hiheti el azt, hogy ez itt nem egy bábszinház? Ugyan már!
valaki (vendég) [2019.08.31., 10:45] válasza erre: #181[válaszolok] #187
Eddig sírtunk, hogy értelmetlenek, unalmasak az ülések. Végre van élet, van vita. Az, hogy egynek sincs ott a helye, ízlés, szimpátia kérdése, de nem nagyon látok értelmes, tenni akaró, sokak által támogatott jelöltet tülekedni.
Korai még esélyekről beszélni, de véleményem szerint az volna a legjobb, ha minden csapat képviseltetné magát a testületben (3-3-3?). Egyetértve egy itteni korábbi bejegyzéssel, hogy a városban főleg fidesztámogatók és fideszellenzők vannak, azt is el tudnám fogadni, hogy választások előtt a két nemfideszes csapatból 3-4 jelölt visszalépjen, megadva ezzel az esélyét annak, hogy ne fölényes fidesz győzelem szülessen. Később, a testületben a fideszes (nem állami) vállalatvezetőkkel biztosan együtt lehet majd működni, ők nem függnének annyira a felsőbb utasításoktól.
kibújt a szög..... (vendég) [2019.08.31., 12:28] válasza erre: #184[válaszolok] #188
Elképedve néztem a testületi ülést!Ennyire lekezelően, magas lóról beszélve a fideszes képviselők..../Persze a fent említett örökös bólogatók csak képernyőn kívül ilyen szájhősök./A legfelháborítóbb mondatot azért mégis "a szerencsi csoki megmentője" volt komcsi tette Bobkó főorvos úr felé. Szó szerint:"Aki felvállalta, hogy a másik oldalra áll, vállalja fel ezt is!" /2.07.45. körül/ Ő beszél???Ezek az emberek beszélnek Szerencs felvirágoztatásáról, a szerencsiek érdekeiről??Számukra 1 cél van, beállni a nagyfőnökük mögé, mert nekik és csakis nekik ez éri meg!Egy képviselő testületnek nem lehet egyik, meg másik oldal. Ők minden szerencsit kell,hogy képviseljenek!Csak bízom benne, hogy egyszer eljutunk idáig!Volt már ilyen.Magda Gábor úr idején nem voltak látványrendezvények, nem virított ott minden rendezvényen,és nem volt ekkora ellentét a lakosok között sem.
Robinak. (vendég) [2019.08.31., 12:56][válaszolok] #189
Kedves Róbert !
Mint írtam ,a véleményemet ,"szerintem "

AZÉRT MERT : 1. a fidesz ,a maga undorító stilusával rádolgozik.+sajtó +vill.szer.
2, van rá "pénz","paripa","fegyver "
3, sok a fidesz fan
4, hatékony lesz a karakter gyilkosság, A RENDEZVÉNYEIKRE ,NEM MERNEK MAJD ELMENNI AZ EMBEREK
5, majdnem mindenki munkáltató ,valamennyi embernek,.
6 sajnos a másik csapanak ,nincsennek eszközei

Ezért kellene ,a másik csapatban ,néhány jó jelőlt !!
függetlenek? (vendég) [2019.08.31., 13:44] válasza erre: #180[válaszolok] #190
Késő bánat, a Nyiri jelöltjei már csak ezek lettek...
Igaz a leggyengébb (vagyis szerintem a leges leggyengébb láncszemet) kitették maguk közül. Ez részükről helyes volt, de attól még annak az embernek a személyisége még elkíséri őket a választásokig. Akkor járnának legjobban, ha ügyvezető urat elküldenék 6 hétre síelni a Bahamákra.

A jelöltjeik - mondjuk meg őszintén - részben nem is függetlenek, hiszen a két doki beosztottjai.

Azt gondolom Gál András jelentősen meg fog gyengülni a legutóbbi választási eredményekhez képest, hiszen már nincs befolyása a városban - nem Ő a Gimnázium igazgatója. Lett helyette fiatalabb, erkölcsösebb.

Bobkó Géza lehet közülük a legjobb, és talán az egyetlen esélyes aki bejuthat az Önkormányzatba, bár ahogy a csütörtöki balhézását elnéztem ... úgy tűnik erősen öregszik, nem tudja már magát fékezni, s ez visszaüthet.
A három hölgy nagyon kedves és bizonyára sokaknak szimpatikus, de azt hiszem ez kevés a bejutáshoz.
A két utolsó pillanatban beugró fiú igazából nem is Szerencsen éli a napjai nagy részét, a munkájuk máshova köti őket - azt hiszem a lányoknál gyengébbek lesznek.

Szóval valóban ráférme a Nyiri féle függetlenekre a "Markáns ,tekintélyes ,népszerű jelöltek", de ez már késő, erre futotta.
eszei (vendég) [2019.08.31., 13:57] válasza erre: #181[válaszolok] #191
Valóban jól eltolták az ESZEI pályázat ügyét, rossz júniusi előterjesztés, az előterjesztéshez képest más határozat, megint más Álláshirdetés (itt is egymásra mutogatott a Hivatal és az ESZEI vezetője). A vége az lett, hogy a Hivatal meg a Géza is égett mint a rongy!

Amúgy hogy veszi valaki a bátorságot, hogy nyílt színen így veszekedjen a saját java érdekében egy olyan testületben, ahol a szerencsiek képviselete lenne a feladata. Nemhiába a régi mondás: "Mindenki rossz bíró a maga dolgában." Még Géza is.

És már az ülés elején volt képe a jelenlegi polgármesternek arról beszélni, hogy át lesz politizálva az ülés! Ő mondja ezt, aki évekig a Fidesz színeiben POLITIZÁLT, s majd miután hátat fordított a saját volt képviselőtársainak, hirtelen FÜGGETLEN lett. Csodálatos teljesítmény Tibor! Nekünk meg tollas a hátunk polgármester úr!
valaki (vendég) [2019.08.31., 14:49] válasza erre: #191[válaszolok] #192
"És már az ülés elején volt képe a jelenlegi polgármesternek arról beszélni, hogy át lesz politizálva az ülés!". Miután megkapta a fidesz frakció javaslatait (eszei, pályázatok) és látta a bizottságok - beszámolókat elutasító - határozatait tudta mi következik.
Mennyivel gerincesebb tovább követni a "falka elvet", mint megkísérelni új lappal indítani, új helyzetet teremteni? Hallottam olyanról is aki (szélsőségesen) liberális-demokratából keresztény-konzervatív majd illiberális lett és köszöni jól van. Aztán jónapot!.
Máskor is voltak néha hibák, tévedések a megalkotott határozatokban, rendeletekben, de ezt senki nem bolygatta, megoldották házon belül. Most is csak azért lett ez érdekes, mert egy korábban mindenki (falka) által elfogadott megállapodást (eszei vezetői pályázat kiírása), most a fideszesek újragondoltak és nekik kapóra jött a tévedés.
Mit jelent az "áruló" szó? (vendég) [2019.08.31., 15:04][válaszolok] #193
Hamarosan írok erről ezen az oldalon pár gondolatot.
Addig is nézzünk néhány szinonímát az ÁRULÓ szóra: hitszegő, júdás, renegát.

Majd el felejtettem most leírni kivel kapcsolatban írom majd le csalódottságomat: egy közéleti szereplőről szólnak majd gondolataim, aki elárulta azt a közösséget, akiknek segítségével magasra jutott.

Azt tudják a kedves olvasók, hogy az ÁRULÓt még az ellenfél is megveti, majd hátat fordít neki?
Pozitívan (vendég) [2019.08.31., 15:25][válaszolok] #194
Csak pozitívan! Mindannyian tudjuk, hogy itt a választási kampány ideje, ezért ebből a szempontból még kivetnivalót sem látok a legutóbbi önkormányzati ülésen történteken. Azonban az már elgondolkodtató, hogy a korábbi barátok egymás torkának esve, a saját érdekeiknek (mit számít a város és az itt élők érdeke) megfelelően egy színdarabot adnak elő, aminek az írója az előző polgármester, rendezője Kiss Attila vezérigazgató, szereplői pedig a fidesz színeiben induló jelöltek. Ami korábban jó volt, az most hirtelen rossz. Ami korábban elfogadott volt, az most üldözendő. Tisztelt szerencsi polgártársaim! Ne csak nézzünk, hanem lássunk is már át a szintán! Elég volt K.F.-ből, aki béketlenséget hozott városunkba és kártékonysága hosszú évtizedekre visszavetette Szerencs fejlődését. Igen, meg kell mutatni, hogy lehet őfelségének nemet mondani. Még akkor is, ha ezek a következményei. Ezt eddig pedig csak Nyiri Tibor tette meg. Köszönet érte!
errr (vendég) [2019.08.31., 16:44] válasza erre: #194[válaszolok] #195
Ha valóban megtette becsülendő! De létezhet-e ilyen csoda?
Vissza térünk rá egyszer. (vendég) [2019.08.31., 18:21][válaszolok] #196
193 hsz. -nek. ki mondhatja ,azt ,hogy a másik áruló?

Az aki földesúrként uralkodik a városban ,és nem akarta tudomásul venni ,hogy a pm.újra elindul.Ez szuverén joga!!
Milyen alapon,és miért ?

KI ÁRULJA EL A KÖZÖSSÉGÉT,NEM AZ AKI DESPOTA ? Tökéletesen tudta,hogy a város békéjét fogja megzavarni!! MIÉRT ?
Nem az ö szerepe ,KIJELÖLNI,HOGY KIBŐL MI LEHET.

Ez történt !!!

SZOMORÚ ,HOGY EGY KÉPVISELŐ ,SZEREP ZAVARBA KERÜLT!
Van is jelölt az áruló szerepre? (vendég) [2019.08.31., 19:49] válasza erre: #196[válaszolok] #197
Húha! 193 hozzászóló érdekes bejelentésére, miszerint az "áruló" szó kapcsán fog majd talán írogatni valamit, a 196 rögtön beugrott és azt állítja, hogy az újrainduló pm. nem tekinthető árulónak.
Csakhog nem állította sem 193, sem más mostanában ezen a felületen, hogy a jelenlegi szerencsi polgármester áruló lenne.
ÚGY LÁTOM A JELENLEGI PM. LELKES TÁMOGATÓI ÉS ÉRDEKÉBEN BEÍROGATÓK VISZONT EZZEL AZ OSTOBA VÉDEKEZÉSSEL RÁ IS HÚZTÁK AZ ÜGYET NYIRI TIBORRA.
Ha ilyen "eszesek" a támogatói, úgy a nem éppen hízelgő kifejezés azt hiszem rá is fog ragadni pár évre.

Gratulálok!:)
Csoda (vendég) [2019.08.31., 21:23] válasza erre: #195[válaszolok] #198
Úgy tűnik, hogy igen. És most nincs más remény és esély.
Kinek nem inge ... (vendég) [2019.08.31., 21:55] válasza erre: #196[válaszolok] #199
..., ne vegye magára!

Úgy látom szeretik itt Tibort öltöztetni ...
Anonim [2019.08.31., 22:10][válaszolok] #200
Az információ hiánya itt is jelen van, sajnos! Nem kettő, vagy három polgármester jelölt indul, hanem négy! Igen, négy! Két ismertebb, egy nem szerencsi, és egy szerencsi fiatalember. Sokan ismerik, sokan nem. Ő csendben, nyugodtan gyűjti az aláírásokat, nem ígérget, nem hirdeti magát a közösségi oldalon, nem áll ki sehová, hanem házról-házra jár, nem keveri bele a politikát, nem mocskol senkit, bárkivel kezet fog, bárkivel elbeszélget.
A neve nem titkos, így kiírom ide. Farkas Kornél. Remélem hamarosan bemutatkozik.
menyét (vendég) [2019.08.31., 22:18] válasza erre: #179[válaszolok] #201
Szerintem nem.Cseppelyt akár képviselő lesz,akár nem, megilleti a szabad elvonulás joga.orbánt meg nem.
Anonim [2019.08.31., 22:28][válaszolok] #202
Végiglapozva pár hozzászólást.... Mindenki szíd mindenkit, elmondja a véleményét, ami nagyon jó, de vajon elmeri majd mondani az illetékesek előtt is, vagy hallgatni fog? ????A napokban nagyon sok emberrel volt szerencsém beszélgetni, és van olyan, aki fél, mert megvan félemlítve pl. 'Ha nem rám teszed az x-et, holnap nem jössz dolgozni.' Hol élünk?? Nem mi szerencsiek döntjük el, hogy ki legyen a polgármester? Dehogyisnem! Csak sajnos, nagyon sokan félnek, rettegnek, nem mernek kiállni a véleményük mellett. Mindenki változást akar, de senki sem tesz érte, és inkább hallgat, ha éles a helyzet! Ugyanazokra szavaznak, és hagyják, hogy még lejjebb süllyedjünk! ÉBRESZTŐ EMBEREK! Mi döntsük már el, hogy mi legyen, és ki legyen!!!
errr (vendég) [2019.08.31., 23:32] válasza erre: #202[válaszolok] #203
szimplán szavazni kell s a vágyott helyre tenni az X-et. Már ha nem valamely csalós módszerrel tartják kézben a szavazást adott csoportokban. Na arra kellene valamit kitalálni. Ha üres borítékok is vannak akkor egyértelműnek tűnik a helyzet.
menj ét (vendég) [2019.09.01., 09:40][válaszolok] #204
Szerintem pedig Cseppelynek nincs visszaszivárgási joga,mert volt itt egy rendszerváltás és ott is elmaradt a felelősségre vonás mint ahogy ezt Ön most Orbán vonatkozásában kikövetelné. Arra még sosem gondolt hogy van élet a komcsiliberál és vagy a fideszen kívül is? Ideje lenne!
Bahamák (vendég) [2019.09.01., 18:47] válasza erre: #190[válaszolok] #205
Rájöttem miért nem küldték el a Bahamákra síelni: a közelgő Dorina hurrikán miatt elolvadt a hó.
valaki (vendég) [2019.09.01., 19:06] válasza erre: #200[válaszolok] #206
"Remélem hamarosan bemutatkozik". Még várnak pár hetet és nem is kell bemutatkozni :D.
Nehogy azt mondja valaki, hogy egy ismeretlen (alig ismert) személy, aki bekopog, elbeszélget az emberekkel és titokban gyűjti az aláírásokat (nálam nem járt) polgármesteri reményekkel vág neki a választásnak.
Ez a fidesz országosan alkalmazott és bevált taktikájának része: indítani valakit, aki beszólogat a fidesznek is, reményeket táplál egyesekben, hogy milyen jó lenne egy fiatal, szerencsi új ember, ezzel megpróbál néhány tíz (száz) szavazatot elcsenni a potenciálisan erős ellenjelölttől. E mellett természetesen minden szinten megpróbálják lejáratni az erős ellenjelölteket, kitalálnak történeteket, pletykákat tüntetnek fel valósnak. Később esetleg jön a családja is.
Ez számunkra csak azért meglepő, mert itt eddig nem volt ilyen. Most viszont látják ők is, hogy nem egyértelmű a helyzetük, be kell vetni mindent, a korábbi csendes kampány nem elegendő.
vicc (vendég) [2019.09.01., 21:28][válaszolok] #207
Hát elég nevetséges figura ez a bizonyos titkos jelölt. Aki komolyan veszi, az meg is érdemli.
errr (vendég) [2019.09.01., 22:13] válasza erre: #204[válaszolok] #208
lfszt volt itt rendszerváltás. A tényeket nézze kicsit meg a főmuftit és környezetét. Ezek ugyanazok ahogy azt Bródy mondotta volt. Egyébként vannak szép listák amiken majd mind ott szerepel a sok rettenthetetlen "rendszerváltó" mint komcsi vagy kisztitkár.
errr (vendég) [2019.09.01., 22:17] válasza erre: #200[válaszolok] #209
Értem! - egy reggel hirtelen úgy ébredt, hogy polgármester akar lenni. Nagyon komoly története lehet.
menyét (vendég) [2019.09.01., 22:28][válaszolok] #210
Mostmár végképp nem tudom,hogy miért egy volt szakszervezeti vezetőt pécézett ki magának,miért nem egy volt párttitkárt?
Anonim [2019.09.01., 22:41] válasza erre: #206[válaszolok] #211
Kedves Valaki! Nem a Fidesz embere! De tudja mit? Higgyen, amit akar! A Fidesz embere E.Zs. és Ny.T. !! És blöffölnek, hogy kiálltak Ny.T. mögül! F.K.-nak nincsenek alattvalói, akik gyűjtik az ajánlásokat. Ettől is különb, mint a többi! Járhat még Önnél is!
Anonim [2019.09.01., 22:45] válasza erre: #209[válaszolok] #212
Nem hirtelen, hanem jóideje készült rá! És miért ne indulhatna egy teljesen független fiatal úriember? Mindenki előtt ott a lehetőség!
Anonim [2019.09.01., 22:48] válasza erre: #207[válaszolok] #213
Kedves Vicc!
Nem titkos jelölt, csak ő nem a közösségi portálokon fogja magát hirdetni, és megvitatni a dolgokat! Intelligencia! Szemtől-szemben! Szeretettel várja Önöket, de ha kell el is megy Önökhöz!
Anonim [2019.09.01., 23:01][válaszolok] #214
A végére még annyit szeretnék, hogy az irigykedés, a rosszindulat, a gyűlölködés az megy! Csodálkoznak, hogy itt tart a világ, ahol? Nem itt kell másokat fikázni, bántani, hanem szemtől-szembe! Szép estét!
szerintem nevetséges ... (vendég) [2019.09.02., 08:07][válaszolok] #215
... egy végzettsége szerint középiskolai tanártól olyat olvasni a választási kiadványában, hogy 'szereti megvalósítani a feladatokat, mégpedig saját magát is belevonva a megvalósítás folyamatába'. Jól értem? Saját magával szeret feladatokat megvalósítani.

Azt hiszem ez klasszikus lesz, ezért csak szó szerint:
"Nem ígérgetni, hanem megvalósítani szeretem a várost érintő és a közösséget szolgáló feladatokat, saját magamat is belevonva a megvalósítás folyamatába."

Gartulálok Tibor! A kiadványban a többi jelölt egészen jól, nyelvtanilag is helyesen bemutatkozott, erre pont jelenlegi polgármester ír ilyen nyakatekert és magyartalan mondatot.
valaki (vendég) [2019.09.02., 08:39] válasza erre: #215[válaszolok] #216
Megkezdődött a "munka" a hivatalban?
Anonimnak (vendég) [2019.09.02., 08:44][válaszolok] #217
Ki és hol vár bennünket? Lakossági fórum lesz? Vagy ezt is titkosan kezelik?
Persze, mindenki indulhat.
Titokban megsúgom, hogy régóta szeretnék miniszterelnök lenni, kérem támogasson, de egyelőre ne terjessze. Szívesen tájékoztatom vagy megkeresem ...
Névtelen [2019.09.02., 11:07] válasza erre: #217[válaszolok] #218
A hozzászóló kérésére eltávolítva.
Remény (vendég) [2019.09.02., 12:28][válaszolok] #219
Nem lehet kétséges, Szerencs nagyívű fejlődés elé néz. Mennyi áldozatra kész képviselő-jelölt, mennyi nagyreményű polgármester jelölt ígér nekünk álomszép jövőt. Teszik értünk, a voksainkért. Nem saját boldogulásukért, nem! Értünk teszik! Talán ide illik (egy kicsit átköltve) Szophoklész fontos gondolata: " Sok van, mi csodálatos.... De a (szerencsi közéleti) embernél nincs semmi csodálatosabb".
Hang (vendég) [2019.09.02., 12:29] válasza erre: #218[válaszolok] #220
Nem ismerlek, de máris őszintébbnek tűnő hangot ütöttél meg, mint a jelenlegi polgármester.
Talán elérhetsz majd valamit, mert polgármesterváltó hangulatot érzek a városban.
Anonim [2019.09.02., 12:44] válasza erre: #217[válaszolok] #221
Látom van baj rendesen, és az életét online éli! Ki mondta/írta, hogy titkos? Attól, hogy nem nyomja magát a közösségi oldalakon, Ön nem ismeri, attól még nem titkos! Bárkinek is volt lakossági fórum??? Nem! Indulni akar miniszterelnöknek??? Támogatom! Menjen! Ha van Önben annyi elszántság, ambicíó, menjen! Ne a kanapén ülve várja a csodát!
Bukovszky Róbert [2019.09.02., 13:15] válasza erre: #220[válaszolok] #222
Hang! A "hangok" megmondták mi ...... Nem "hanggal" mert ahhoz "csoki" vagy, hogy megszólalj, de lécci-lécci segíts már egy írással, hogy a jelenlegi poli, hol mikor, miben bukott az "őszinteségi" teszten?! Köszönöm! Lehet van ott némi gond a "szaglással" is mert ebben a városban most sok mindent érezni -sajnos ez elmúlt napokban én is hibás voltam benne, a pincesor felől áradó bűzzel :D - de poli váltó hangulatot azt nem, a testület lehet képlékeny, de polit csak a legelvakultabb fideszesek óhajtanak váltani.
errr (vendég) [2019.09.02., 13:41][válaszolok] #223
Nézve az E Zs facebook háttérképén na mi szerepel? A szocik alatt felújíttatott Fürdő és katolikus templom. Tetrekészség?
errr (vendég) [2019.09.02., 13:43] válasza erre: #212[válaszolok] #224
Tőlem indulhatna még talán ajánlanám is, ne rajtam múljon, de ne komolytalankodjunk már.
errr (vendég) [2019.09.02., 15:11] válasza erre: #215[válaszolok] #225
Szerintem az nevetséges, hogy bár nem bír egy egyszerű bővített mondatot helyesen értelmezni de ezen felindulva még ki is kéri magának! :D
Megfejtés: részt is vesz a munkában.
Értünk (vendég) [2019.09.02., 15:39] válasza erre: #219[válaszolok] #226
Teszik értünk, a voksainkért. Legfőképp ez utóbbiért. No meg a milliós havi fizetésért. Jaj, ne nézzenek már minket madárnak!
kérdés (vendég) [2019.09.02., 15:45][válaszolok] #227
Egyébként ennek a Bírónak mi köze van Szerencshez? A Jobbikon belül Hádám csak így lenyelte, hogy annyi jelöltség után a saját városában a partvonalra állítsák?
??? (vendég) [2019.09.02., 16:56] válasza erre: #227[válaszolok] #228
A kérdés jó. Ám sem a jelenlegi, sem a régebbi jegyzőnk nem volt szerencsi, mikor azzá lett a városban. Nekik ugyan mi, kiknek volt ez olyan fontos? Nem volt Szerencs városában egy erre alkalmas ember, Bíró László jegyző úr nyugdíjba vonulása óta? Hadd induljon, akár Ludas Matyi is indulhat, joga van hozzá.Győzzön, akiben több becsületet vélnek felfedezni.
Tényleg a (vendég) [2019.09.02., 18:26][válaszolok] #229
mostani Jegyzőnek mi a története ? Honnan jött ? Ki ö ?
Önéletrajza megfelel a hórozkópjával ?
Névtelen [2019.09.02., 18:29] válasza erre: #224[válaszolok] #230
A hozzászóló kérésére eltávolítva.
Bukovszky Róbert [2019.09.02., 19:13] válasza erre: #228[válaszolok] #231
Huuuuu azért elég viccesnek tűnik a jegyzőt meg a polit összehasonlítani. Megjegyzem, volt Szerencsi jegyzőnk az elmúlt években, elég feltűnő jelenség volt ahhoz, hogy Ön csak úgy elfelejtse
errr (vendég) [2019.09.02., 21:31][válaszolok] #232
No megkezdődött a szrdobálás kormánypártnál szokásos módon, kéretlen levélben.
Az a meglátásom mégiscsak Nyíri T. és a fidesz között kellesz állást foglalnunk, billog ide billog oda.
errr (vendég) [2019.09.02., 21:51] válasza erre: #230[válaszolok] #233
Nem. Na éppen ez az, hogy valszeg szinte senki sincs tisztában magával.
a nemzeti oldal is megszólalt (vendég) [2019.09.02., 22:31] válasza erre: #232[válaszolok] #234
Ezek szerint önhöz is megérkezett a nemzeti oldal szóróanyaga. Magam is vártam már egy hivatalos tájékoztatót, ami tisztázza mi is történt.

Nem sz...dobálás ez, hanem míg a most függetlenként tetszelgő jelölt úr eljátszotta itt hetek óta a sértettet, ugyanakkor alattomos lejárató kampányt indítottak sunyi támogatóikkal a korábbi patrónus ellen, addig most a korábbi patrónus nyíltan kifejtette álláspontját az árulással kapcsolatban. Ezzel összébb rántja a nem kis tábort (a városban kb. 2500 választópolgár).

Az az alpvető különbség, hogy a korábbi patrónus ezt most nyíltan, a levelet aláírva mondja el az igazságot (azt, hogy a most függetlenként tetszelgő jelölt úr egy már minden fél által aláírt Megállapodást rúgott fel). A függetlenként tetszelgő jelölt úr erről ugye hallgatott!

Talán meg tudom nyugtatni, véleményem szerint egy oldalra fog billenni az a bizonyos mérleg, ha majd a sunyi cselszövőről lehull a lepel.
Névtelen [2019.09.02., 22:49] válasza erre: #233[válaszolok] #235
A hozzászóló kérésére eltávolítva.
errr (vendég) [2019.09.02., 23:24] válasza erre: #234[válaszolok] #236
Nekem ha már, nem Ny T-ról jut eszembe sem a sunyi sem a cselszövő. Jaa, hogy fáj a fidesznek, amikor végre valaki beint nekik azt értem.
errr (vendég) [2019.09.02., 23:26] válasza erre: #235[válaszolok] #237
Megilleti a jószándék vélelme, még ha nem is életszagú valahol ez az egész sztori.
Bukovszky Róbert [2019.09.03., 07:19] válasza erre: #234[válaszolok] #238
Sajátos, fölöttébb sajátos kampány! Én, ha egyszer kampányolnék, tuti, hogy magamat, magunkat frankoznám, elmondanám az elért eredményeimet/eredményeinket, közzé tenném a terveimet/terveinket a jövőt illetően. Aztán a fene sem tudja, mi lesz itt, ha esetleg a Tibiék is kijönnek egy hasonló anyaggal, a magunkfajta kisember ugyan kinek is higgyen majd? Lenne egy tippem mindenki számára, hogy, hogyan is lehet eldönteni, ki az akinek az állítását el kell hinnünk.
Hol van (vendég) [2019.09.03., 09:08] válasza erre: #234[válaszolok] #239
az a levél?
Bukovszky Róbert [2019.09.03., 10:10] válasza erre: #239[válaszolok] #240
A postaládánkban, sztem h szépen kéri, vmi írástudó közzé teszi itt is.
választás (vendég) [2019.09.03., 10:14][válaszolok] #241
Ha a Fidesz és Nyiri Tibor között kell választani, akkor én Nyiri Tiborra és csapatára fogok szavazni.Nekem elegem van Koncz Ferencből és a pereputtyából.
nemzeti érzelmű (vendég) [2019.09.03., 10:20] válasza erre: #234[válaszolok] #242
Azt gondolom, hogy a képviselő úr nem Szerencs, hanem saját jövőjéért aggódik, hogy elveszti a központ támogatását, ha nem nyernek. Természetesen azért is szeretné, a neki lojális pm-et, hogy továbbra is ?patrónus? maradjon, despotaként viselkedhessen. A regnálása idején a "szavahihető polgármester" és a "tisztességes közélet" csak a választások előtti fórumokra vonzotta a befektetőket, munkahelyek sajnos nem keletkeztek. Az új cukorgyárról ne is beszéljünk!

A leírt események, vélemények a helyzetet egyoldalúan mutatják be, kellene hallani az ellenvéleményt is. Ezek csak állítások, nem tények. A ?hosszas és fordulatos? egyeztetések azt sugallják, hogy nem volt egyszerű megállapodni, nem tudni ki mit ígért, ki mivel fenyegetett. A pm egyet aludt rá és felmondta azt (nem hetek múlva, nem a kampány közepén, hanem másnap). Biztosan átgondolta újra és rájött, hogy inkább dolgozik a szakmájában, nem akar másod (sokadik) hegedűs lenni a képviselő mögött. Megtapasztalta a rövid pm időszak alatt, hogy ki vezet, ki irányít a városban, Ő csak a táskahordó.
Azt gondolom, hogy a képviselő úr saját magát, a frakciót és a saját környezetét is felszólíthatná, hogy állítsák le a lejárató kampányt. Igaza van BR-nek pozitív kampány kellene, de én olyat a fidesztől nem láttam (csak be nem tartott ígéreteket).
szórólapok (vendég) [2019.09.03., 10:25][válaszolok] #243
Ott lakó mesélte: KF saját szomszédságában sötétedés után dugdosta egy ember a szórólapot a postaládákba. Szép, egyenes dolog, gratulálok a postás csinovnyiknak is.
elgondolkodtató (vendég) [2019.09.03., 10:25][válaszolok] #244
Vajon a Bólyai iskola és az Ipari iskola igazgatója miért nem indul az önkormányzati választáson. Lehet, hogy Nekik pont elég igazgatnivalójuk van az iskolájukban????
kettős mérce (vendég) [2019.09.03., 11:52] válasza erre: #244[válaszolok] #245
Bezzeg addig nem volt ezzel kapcsolatban kifogás, míg Gál András volt egyszerre iskolaigazgató és képviselő ...
És Bobkó Gézánál sem volt baj ....

Még Fábiánné Ágit is indították 2010-ben, amíg a Rákóczi igazgatója volt, de az akkor nem volt baj ...

Ugyan már! Keressetek más fogást rajtuk!
taps-taps! (vendég) [2019.09.03., 11:57][válaszolok] #246
szórólapok témára (vendég) [2019.09.03., 12:02] válasza erre: #243[válaszolok] #247
Ezt meg én mesélem: a Fecskés városrészben meg én már napkeltekor elkezdtem bedugdosni a szórólapot a postaládákba. No és akkor mi van?! Demokráciában élünk jóember! Egyébként nem postás a szakmám nekem sem, mindössze egyetértek a kihordott anyag tartalmával.

További szép napot és jó dulifulit!
errr (vendég) [2019.09.03., 12:13] válasza erre: #246[válaszolok] #248
Kacagtató és szánalmas is volt a sok "spontán" megjelent.
errr (vendég) [2019.09.03., 12:16] válasza erre: #247[válaszolok] #249
Nem szégyen az, ha valaki cseléd. A gazda személye viszont lehet az!
! (vendég) [2019.09.03., 12:20] válasza erre: #245[válaszolok] #250
Szegény Ági nem is indulhatott újra az igazgatói posztért!!!!!
kétségek (vendég) [2019.09.03., 12:31][válaszolok] #251
Békességet, biztos jövőt!!!!! Talán a békesség első jele az az ocsmány mocskolódás amit ez az idetelepült, azóta a várost magáénak tartó "képviselő" irogat????Talán tilos másnak is indulni?Ez lenne a demokrácia? A mostani képviselők még sohasem indultak más párt vagy társaság nevében? Miért félnek?A szociotthonok biztos szavazóbázisuk...1-2 apró választási trükkről eddig is hallottunk... folytassam?Hát ez a levélféle szerintem öngól!!!!!
szórólapok (vendég) [2019.09.03., 12:52] válasza erre: #247[válaszolok] #252
Így van, demokráciában élünk, tehát nekünk is lehet véleményünk arról, amit Ön csinál Még akkor is, ha dúl-fúl emiatt. Majd biztos megkapja a jutalmát a feladóktól.
245nek (vendég) [2019.09.03., 13:13][válaszolok] #253
Én azt hittem azóta az iskolák nem egyháziak lettek?És politikailag függetlenek????
valaki (vendég) [2019.09.03., 15:50] válasza erre: #234[válaszolok] #254
"Merjünk nagyot álmodni". A 2500 helyett írhatott volna 3000-t is . Legutóbb (2014-ben) esélyes ellenfelek nélkül a 8 fideszes jelölt fejenként átlagosan alig több mint 1900 szavazatot kapott. Most, amikor erős ellenkampány van, országosan tépázzák őket és megtörni látszik a legyőzhetetlen nimbuszuk, több szavazatot kapnak?
2014. október 12. (vendég) [2019.09.03., 16:05] válasza erre: #254[válaszolok] #255
Önk. választás Polgármester K.F. 2545 szavazattal kb. 54 %-os részvétel mellett.

Tehát valóban írhattam volna 3000 szavazatot egy magasabb részvétel mellett!

Forrás: valasztas.hu
Szerepzavar (vendég) [2019.09.03., 16:37][válaszolok] #256
Tessenek szépen, pontosan elolvasni azt a szórólapot. Mintha képviselőnk csak Szerencset és nem a választókörzetét képviselné a parlamentben. Alapvető probléma, hogy miután már nem polgármester, ő továbbra is ebben a tisztségben kíván tetszelegni, fényképeszkedni, dirigálni, megmondani és senki ne merjen neki ellentmondani. Erről szól a kiküldött fogalmazvány. Ezek után a városunkért aggódó minden jó érzésű szerencsinek azt ajánlom, hogy gondolkodjon el a történteken!
errr (vendég) [2019.09.03., 16:57] válasza erre: #255[válaszolok] #257
Nos az a 2500 éppen feleződik vagy talán inkább harmadolódik.
Érdekes vívódás zajlik majd valszeg a szociban is az irányzék körül.
valaki (vendég) [2019.09.03., 17:55] válasza erre: #255[válaszolok] #258
A szám pontos, de téved aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy ennyi a fidesz támogatottsága, esetleg szándékosan félrevezet. Ennyit ért el Koncz, ahol ellenfele egy erősen leszállóágban lévő Rónavölgyiné és egy alig támogatott Horváth volt. A 8 fideszes képviselőjelölt, annak ellenére, hogy mindegyik ismert (elismert) régi motoros, átlagosan 1916 szavazatot kapott.
valaki (vendég) [2019.09.03., 18:03][válaszolok] #259
Egy kis felüdülés:
"Több hónap késéssel megjelent az OLAF 2018-as jelentése. Ebből kiderül: a 2014 és 2018 között Magyarországnak utalt uniós támogatások majdnem 4 százalékát fizettetné vissza a csalás elleni hivatal. Ez nyolc és félszerese az EU-átlagnak."
https://hvg.hu/gazdasag/20190903_olaf_jelentes_2018_eu_tamogatas?s=hk
Bukovszky Róbert [2019.09.03., 19:10] válasza erre: #258[válaszolok] #260
Csak szólok 14-ben nem "Tündike" volt a kihívó.
valaki (vendég) [2019.09.03., 20:29] válasza erre: #260[válaszolok] #261
Köszönöm: nem Rónavölgyiné, hanem Heves, a többi stimmel.
értő olvasás (vendég) [2019.09.04., 04:41] válasza erre: #256[válaszolok] #262
Szerepzavarnak.
Lehet persze kiforgatva is értelmezni K.F. szerencsieknek küldött levelét, de lehet így is, mert szerintem erről szól:

Egy embert (Nyiri T.) a nemzeti-, jobboldali- és polgári közösség felemelt az utóbbi 9 évben.
Helyi szinten minden lehetőséget és lehetséges posztot megkapott a sajátjaitól.
Ezzel a polgármesterséget is megkapó emberrel nehézkessé vált az együttműküdés.
Viták és kompromisszumok árán sikerült megegyezni arról, hogy indítják és támogatják Nyiri T. újabb polgármesteri jelölését, persze írásban lefektetett keretek között.
Ezt a felek által már aláírt Együttműködési Megállapodást Nyiri T. egyoldalúan felrúgta.
Ezután Nyiri T. szűk egy hónapon belül bejelenti, hogy mégis indul a választásokon függetlenként, vagyis nem a korábbi Megállapodás szerint, hanem hátradobva 9 évnyi barátságot és együttműködést.
Ezt a polgári oldal hálátlanságnak és hitszegésnek tekinti, bár szerintem az árulás szó sem lenne túlzó, DE SEMMI ILYEN SZÓT NEM HASZNÁL K.F. SZERENCSIEKNEK KÜLDÖTT LEVELE.
K. F. a polgári oldalhoz hű maradó képviselőkkel együtt azt mondja most, hogy "olyan polgármesterjelöltet támogassunk, aki következe és megbízható".
A továbbiakban kizárja a levél, hogy kormánypártok támogassák Nyiri Tibort, vagy vele közösséget, szövetséget vállaljanak.
Legvégül felszólítják Nyirit és környezetét, hogy ne folytassák a lejárató kampányukot (érdekes, hogy K. F. éppen a saját személyét és családját nem említi meg, pedig lenne rá oka) a polgári oldal három közismert személyisége ellen.
továbbra is nevetséges (vendég) [2019.09.04., 04:49] válasza erre: #215[válaszolok] #263
Továbbra is állítom, hogy Nyiri Tibor kiadvány utolsó oldalán nyakatekerten és magyartalanul ír, ami volt középiskolai tanártó elfogadhatatlan: ő az, aki saját magával szeret feladatokat megvalósítani.

Szó szerint:
"Nem ígérgetni, hanem megvalósítani szeretem a várost érintő és a közösséget szolgáló feladatokat, saját magamat is belevonva a megvalósítás folyamatába."

Próbálhatják itt páran mentegetni,de azt hiszem ebben az ügyben az már hasztalan próbálkozás.
Cseppely vs Nyiri (vendég) [2019.09.04., 05:10] válasza erre: #242[válaszolok] #264
Érdekes, hogy a 242 hozzászóló szövege bizonyos szakaszokon szó szerint megegyezik Cseppely János (szintén képviselőjelölt) facebook oldalán pár ár órával később megjelent gondolataival. Persze ez egyáltalán nem baj, sőt értékelni kell ha valaki felvállalja véleményét, ahogy János is teszi.

No én Cseppely Jánost - bár nyilvánvalóan sok mindenben nem értenénk egyet - emberként többre értékelem, mint Nyiri Tibort. Meg is indokolom: Cseppely János mindig felvállalta baloldali kötődését, nem hallgatta azt el azt soha. Ezzel szemben Nyiri Tibor hátat fordított a helyi nemzeti érzelmű közösségnek, amelyik őt támogatta.
Az egyik hű maradt önmagához és másik nem.
Bukovszky Róbert [2019.09.04., 09:17] válasza erre: #262[válaszolok] #265
Van egy régi bölcsesség, most majd megpróbálok bölcsnek látszani és bemásolom latinul, mert az olyan menő; "vocem mittere in alteram partem"
Olvasó (vendég) [2019.09.04., 10:37] válasza erre: #262[válaszolok] #266
#262 Most már csak azt kellene valakinek elmondani, hogy mit tartalmazott a megállapodás, ami végül is vállalhatatlan volt Ny.T. számára? Remélem nem szerepel benne egyik pontként, hogy mindegy ki a polgármester, továbbra is K.F. a városvezető.

#264 Szerintem Ny.T. nem a helyi nemzeti érzelmű közösségnek fordított hátat -mint vele együtt tartó nagyon sok társa-, csupán K.F.-nek aki -ahogyan itt már korábban írták- országgyűlési képviselőként továbbra is polgármesterként dirigált. Ezen pedig a jövőben sem kívánt változtatni. (Talán ezt tartalmazza a megállapodás?)
nemzeti érzelmű (vendég) [2019.09.04., 10:46] válasza erre: #264[válaszolok] #267
Miféle helyi nemzeti érzelmű közösségről van szó? A fideszeseket en bloc nem nevezném annak! Sok helyi nemzeti érzelmű ember van, annak legfeljebb egy kisebb része fideszes. Amelyik kormány nem élve a vétójogával, feltétel nélkül megszavazta Románia EU csatlakozását, vagy amelyik csak akkor adta meg a kettős állampolgárságot a határon túliaknak, amikor ebben politikai potenciált látott, amelyik cigányokat vásárol szavazógépnek, az minden, csak nem nemzeti érzelmű! Házasságtörők, ex-kommunisták, NER-lovagok hiába akarják kisajátítani a nemzeti szimbólumainkat, hiába fotózkodnak a templomban, sosem lesznek sem nemzeti érzelmű, sem hiteles keresztény emberek!
Megállapodások (vendég) [2019.09.04., 11:00] válasza erre: #266[válaszolok] #268
Szegény poli! Egy írott megállapodás, amire most sokan kíváncsiak lettek, meg egy (két? több?) megállapodás szóban, hiszen az őt támogatók közül többen el/várnak ezt-azt a sikeres választás esetén. No.A
errr (vendég) [2019.09.04., 14:01] válasza erre: #264[válaszolok] #269
Nemzeti érzelmű. Na ne kacagtasson már. A nemzet megosztója (fidesz) minden egyéb mint nemzeti érzelmű.
Maga szerint nem gerinces és bátor az aki fájdalmukra be mert inteni maguknak? Ezért eszi a penész ezt az egyre kevésbé tisztelt gréniumot. Tudja ezt maga is nagyon jól de előadja itt ezt a nevetséges kis magánszámot.
errr (vendég) [2019.09.04., 14:03] válasza erre: #263[válaszolok] #270
A hiba az ön készülékében van fogadja el.
errr (vendég) [2019.09.04., 14:09] válasza erre: #268[válaszolok] #271
Nyilván a NER bábjátékos státus írásba nem teljesen foglalt alapjairól lett volna szó, amiből már krvára elege lehet sokaknak mint látjuk országszerte. Közeleg a végjáték.
nemzeti érzelmű (vendég) [2019.09.04., 15:41] válasza erre: #262[válaszolok] #272
Köszönjük, hogy Ön alvás helyett képviselő úr levelét magyarázza, pontosítja, ráerősít.

Számomra kiderül, hogy OV mindenható helytartója (a patrónus) a nemzeti-, jobboldali- és polgári közösség (a keresztényt és az illiberálist kifelejtette) nevében mindent megtehet: felemel embereket, lehetőségeket és posztokat (polgármesterséget is) ad, vagy ami ebből következik el is vesz. Despota. Látva a város állapotát és családja gyarapodását, ne csodálkozzanak, ha az embereknek ebből elege van és VÁLTOZÁST akarnak.

Bevallom én is csalódtam a pm-ben: nem értettem, hogy az eltelt egy év alatt miért nem látszott semmi változás, miért fogadta el ezt a megalázó táskahordó szerepet. Most kiderült, hogy megpróbálta, de a patrónussal szemben semmi lehetősége nem volt lényeges változtatásra. VÁLTOZÁST akar, úgy gondolja, hogy ezt meg is tudja tenni, ezért nemet mondott a további együttműködésre. Becsülendő.

Képviselő úr leveléből számomra nem derül ki, hogy pm-nek jelölték volna Nyirit, de Ön biztosan olvasta a Határozatot, hiszen azt is tudja, hogy szűk egy hónapon belül jelezte indulási szándékát.

Nem olvastam és a városban sem hallottam a levélben is szereplő három közismert személyt lejárató kampányról, annál többen ugrottak neki nyilvánosan a pm-nek (képviselő úr, a fidesz frakció, önök itt a fórumon). Ezt nem nehezményezi, vagy "amit szabad Jupiternek?"?
Bukovszky Róbert [2019.09.04., 17:25] válasza erre: #272[válaszolok] #273
Megjegyzem, Városunkban valóban egy mindenki számára kellemetlen helyzet alakult ki, én mindig azt hangoztattam, hogy "fejéről büdös a hal", ez ebben az esetben is igaz, hisz, ha a mindenható OV nem játszadozott volna a Képviselő úrral akkor most nincs ez a faramuci helyzet. Mire is gondolok? Ogy képviselő volt, aztán hirtelen feltűnt a színen a csodálatos Mengyi R, hirtelen KF felesleges lett, aztán MGy-vel történt ami történt, ekkor na jó húzzuk elő a kalapból a jól bevált, bejáratott KF-t, ezért kellett nekünk időközben polit választanunk, aztán jött ami jött, amiből háromféleképpen jöhetünk ki mi polgárok, rosszul. nagyon rosszul, ill. qrva rosszul, ígéretes opció mindhárom, köszönjük OV!
Komolyan (vendég) [2019.09.04., 18:50][válaszolok] #274
Szerencsen milyen haladás,fejlesztés,történik munka ügyben mert a levélben erről henceg a kis herceg és támogatott slepje .
1 mondjon már tessék Ferenc !
Papa és Mama ígéretei (vendég) [2019.09.04., 19:26] válasza erre: #268[válaszolok] #275
Talán a két? több? szóbeli ígéret között volt az Örökös Főorvos Igazgatói poszt, a másiknak pedig az annyira áhított díszpolgári cím.
Ezt biztosan szívesen teljesíti majd Papa, s ezzel a Mama is egyetért majd.
felelősség (vendég) [2019.09.04., 20:26] válasza erre: #273[válaszolok] #276
Úgy beszél Konczról, mintha OV vagy bárki kényszerítette volna bármire is. A Mészáros-gyerekekkel sem kötelező közös cégekben részt venni senkinek, van ebben az országban több millió ember, aki nem id tenné... Ne állítsuk be áldozatnak azt, aki nem az!
errr (vendég) [2019.09.04., 22:01] válasza erre: #275[válaszolok] #277
Miről zagyvál s hogy jön az ide?
trükk (vendég) [2019.09.04., 22:52][válaszolok] #278
Aztán azt vizsgálja e valaki, hogy hány olyan személy van, aki papíron szerencsi lakos (oda szavaz), de nem is ott él. Vagy ez nem számít? senkit nem zavar?
errr nek (vendég) [2019.09.04., 23:16] válasza erre: #277[válaszolok] #279
Mindössze a 275 alatt 268-ra válaszoltam:

268: "Szegény poli! Egy írott megállapodás, amire most sokan kíváncsiak lettek, meg egy (két? több?) megállapodás szóban, hiszen az őt támogatók közül többen el/várnak ezt-azt a sikeres választás esetén. No.A"

275:: "Talán a két? több? szóbeli ígéret között volt az Örökös Főorvos Igazgatói poszt, a másiknak pedig az annyira áhított díszpolgári cím.
Ezt biztosan szívesen teljesíti majd Papa, s ezzel a Mama is egyetért majd."
errr (vendég) [2019.09.05., 00:12] válasza erre: #279[válaszolok] #280
Va bene.
Törzsfőnök (vendég) [2019.09.05., 08:59] válasza erre: #279[válaszolok] #281
No meg a K.F. és kedves felesége által megfogalmazott szóbeli elvárások között és az írásos megállapodásban talán az is szerepel, hogy a helyükön hagyja az általa beültett csókosokat a titkárnőktől a gondnokon át egészen a villanyszerelőig. A többi már említésre sem érdemes.
Kettő! (vendég) [2019.09.05., 12:52][válaszolok] #282
Csak két kérdés! Nem úgy volt, hogy a Jobbik soha semmilyen körülmények között nem fog összefogni az MSZP-vel? Akkor most mégis mi a helyzet? Másik kérdés, hogy miért B.L. a pm. jelölt? Miért nem Horváth Ádám? Ádám legalább Szerencsi, ismeri a környéket, az embereket, a problémákat. B.L. számomra és sok ismerősömnek konkrétan nem mond semmit, egy név és ennyi. A programja meg egy sablon szöveg, sablon bla-bla!
felrúgott Együttműködési Megállapodás (vendég) [2019.09.05., 13:07][válaszolok] #283
Látni kellene az aláírt Együttműködési Megállapodást és azt a bizonyos lemondó SMS-t.
Lehet, hogy nem is volt ilyen Megállapodás? Nyiri Tibor természetesen hallgat mint a sír. Ha nem cáfolja annak meglétét és lemondását, akkor nyilvánvalóan igaz a történet. Persze a Megállapodás tartalma ebben az esetben is érdekes lehet.
valaki (vendég) [2019.09.05., 13:55] válasza erre: #283[válaszolok] #284
K.F. vagy E.Zs. miért nem hozza nyilvánosságra? Nyugodjon meg, ha ez számukra csak előnyökkel járna, azonnal nyilvánosságra hoznák. Így sokkal hatásosabb: beszélnek róla, lehet egyoldalúan feltételezéseket megfogalmazni és a felrúgásról nem pedig a TARTALMÁRÓL beszélni stb. Lehet, hogy belefoglalták, hogy nem hozzák nyilvánosságra, ki tudja?
Csak nyugalom :) (vendég) [2019.09.05., 14:57] válasza erre: #284[válaszolok] #285
Csak nyugalom, hosszú még a kampány... Nekem volt szerencsém megismerni a pontos tartalmát, és mondhatom, Nyíri Tibor magyarázkodhat majd ...
Kiderül majd belőle minden lényeges, együttműködésre való hivatkozás. Annyit elárulhatok, h nem a feleségével :), vagy Gál Bandival kellett volna a szerint együttműködnie, hanem a régi, elárult képviselőtársaival. Talán ez volt Tibor és a főtanácsadó családtag problémája.
nem értem (vendég) [2019.09.05., 15:05][válaszolok] #286
Úgy beszélnek erről az "együttműködésről" (Nemzeti Együttműködés Rendszere?), mintha valami szent okmány lenne, amitől ha valaki visszalép, egyből nemzetellenes hazaáruló lenne. Látatlanban is elárulom, hogy ez baromság. Tudom, hogy Önöknek csak a Párt, csak a Fidesz számít és mindent ennek rendelnek alá, de én pl. azt várom el egy normális polgármestertől, hogy a város érdekeit helyezze a pártérdekek elé. A 400 milliós hiány napvilágra kerülése után nem is kérdés, melyik oldal választotta a várost...
valaki (vendég) [2019.09.05., 15:51] válasza erre: #285[válaszolok] #287
Bla-bla az egész, erről beszéltem. Nem tesszük közzé, csak hivatkozunk rá, lehet inszinuálni. Ugyanúgy mint az ügynökaktáknál: nem hozzuk nyilvánosságra, de kipécézzük, fenyegetjük a nekünk nemtetszőket.

Kamupártok, kamujelöltek, idegen szavazók, trükkök, fenyegetések, lejáratás, karaktergyilkosság (a pénz nem számít). Mindezt azért, hogy a "nép érdekében" mi nyerjünk. Tisztességes embernek hányingere van.
286-nak (vendég) [2019.09.05., 16:39][válaszolok] #288
És ki halmozta fel a 400 milliós hiányt? A mostani polgármester! Nehogy már szenté avassák!
lássunk tisztán (vendég) [2019.09.05., 17:15] válasza erre: #288[válaszolok] #289
Amikor megválasztották, mennyi volt a hiány?
errr (vendég) [2019.09.05., 17:53] válasza erre: #288[válaszolok] #290
Számolgasson már barátom. Az utóbbi 1 évben? Komolyan mondom az agyhalál állapotában leledzenek egyesek.
errr (vendég) [2019.09.05., 17:59] válasza erre: #285[válaszolok] #291
Mi nyugodtak vagyunk, de maguk nemigen lehetnek azok. Miféle árulásról beszél? Mivelhogy a városnak az az érdeke, hogy ne egy belterjes bábhadsereg üljön tort felettünk továbbra is, s aki ezért tesz az pozitív.
Nyiri választási ígéretei (vendég) [2019.09.05., 18:51] válasza erre: #288[válaszolok] #292
Hát a mostani polgármester biztosan nem szent!
Nézzen már utána valaki, miket ígért Nyiri Tibor a 2018. júliusi választás előtt! Aztán hasonlítsa össze a teljesültekkel!

Én megtettem: lehangoló a bizonyítvány Nyiriről.

Ha lesz időm összeszedem és leírom!
Mikor megválasztották ... (vendég) [2019.09.05., 18:54] válasza erre: #289[válaszolok] #293
Egyszerű megmondani, pontosabban megkeresni, hogy mennyi volt a hiány mikor megválasztották.

Szerencs Város honlapján megnézni a tavalyi 1-6. havi beszámolót, majd az ideit! Nyilvános adat, csak olvasni kell a sorok között.
kérdés (vendég) [2019.09.05., 19:09][válaszolok] #294
A villanyszerelő-"újságírót" menesztették már a hivatali pihenőközpontból vagy még mindig ott koptatja a padlót minden nap??
Elterelés (vendég) [2019.09.05., 20:27] válasza erre: #281[válaszolok] #295
Lássunk tisztán. Mind a Ny mind az E csapatának minden tagja, megfogalmazta az elvárásait. Ez messziről bűzlik. Bármelyiikük nyer, jónéhány ember újra zsíros állásokhoz jut, ez a cél. Sajnos csak az lenne a megoldás, ha mind eltűnnének. Erre kicsi az esély, mert mint jelöltek, fognak rájuk szavazni emberek. Ki butaságból, ki megfélemlítésből, ki érdekből. Na, erre varrjunk gombot.
errr-nek (vendég) [2019.09.05., 22:06] válasza erre: #290[válaszolok] #296
Talán ha abból a nagy magabiztosságából visszavenne, még esetleg gondolkozni is tudna. Bár nem biztos.
valaki (vendég) [2019.09.05., 22:54] válasza erre: #292[válaszolok] #297
Tegye mellé a képviselő úr - "a szavahihető polgármester" - választási ígéreteit is 2010-től . Előtte szalmaégetés, majd 1000 munkahely, köztük a cukorgyár beígérése.
errr (vendég) [2019.09.05., 23:28] válasza erre: #296[válaszolok] #298
Ez az az Ön válasza? Sokat mondó.
Ígéretek (vendég) [2019.09.05., 23:37][válaszolok] #299
Nézzük meg, hogy mit ígért és valósított meg K.F. 9 azaz kilenc évi polgármestersége alatt? Nyiri egy év alatt legalább odáig eljutott, hogy le akarja magáról rázni az igát, hogy felelősséggel dolgozhasson. K. F. azt képzelte magáról, hogy bár volt ugyan egy időközi választás, de ő még mindig polgármester.
ki a polgármesterjelölt? (vendég) [2019.09.06., 07:57] válasza erre: #299[válaszolok] #300
Álljunk már meg jóember! A választásokon Nyiri Tibor indul polgármesterjelöltként, nem pedig Koncz Ferenc.
Azt hiszem most Nyiri Tibornak kellene bizonyítania a semmit, vagyis a választási ígéreteit még 2018. júliusából.

Ez a Tibor és támogatói egyáltalán felelősséget kívánnak vállalni valamiért, vagy csak visszafele tudnak mutogatni?
független vagy ..... (vendég) [2019.09.06., 08:10][válaszolok] #301
Számomra nyilvánvaló, hogy már június első felében eltervezhették Nyiriék, hogy függetlenként indul a választáson (mások szerint sokkal korábban). Nézzék meg abban az időszakban ennek az oldalnak a hozzászólásait: egy bejegyzésen belül szidták KF-et és feleségét, és méltatták Nyirit (nem kétséges kik írták és íratták azokat a szólamokat).
Hogy lehet ilyen ember valaki? Júliusban még Együttműködési Megállapodást is aláír, hogy FIDESZ-KDNP színekben elindul polgármesterjelöltként és elfogadja a támogatást (mit persze nem érdemelt meg), majd azt felrúgja. Augusztus 20-a körül pedig azt mondja, ő bizony független. Ezt követően újra meg is indult itt újra KF gyalázása és Tibi Papa méltatása.
Nem független ő, hanem ....
VI (vendég) [2019.09.06., 08:30][válaszolok] #302
Elgondolkodtató....
valaki (vendég) [2019.09.06., 08:50] válasza erre: #300[válaszolok] #303
Ígérhetett eddig bárki bármit, csak az teljesülhetett amit KF is akart. Egeli pm jelölt bezzeg nem ígért és nem ígér semmit, Ő majd "folytatja", nem akar VÁLTOZÁST.
??? (vendég) [2019.09.06., 09:36][válaszolok] #304
Szívesen látnék egy vitaestet, minden jelölt elmondhatatlanná a magáét, mit szeretne, mit tud tenni a városért.Ennek, ami itt megy, semmi értelme.Vajon képesek rá, hogy egymás szemébe elmondják , miért is indulnak?
egyszerü (vendég) [2019.09.06., 10:00][válaszolok] #305
A KÉPLET EGYSZERŰ: vagy Koncz Ferenc és Egeli Zsolt, vagy aki szembe mert velük menni- Nyiri Tibor! A többi mind maszlag és figyelemelterelés!!!
valaki (vendég) [2019.09.06., 11:08] válasza erre: #301[válaszolok] #306
"... egy bejegyzésen belül szidták KF-et és feleségét, és méltatták Nyirit". Írja már le hol, mikor volt, vagy másolja be a szöveget, had örüljünk .
errr (vendég) [2019.09.06., 12:55] válasza erre: #305[válaszolok] #307
pontosan
beruházó (vendég) [2019.09.06., 15:07][válaszolok] #308
A Testületi ülésen elhangzottakra is reagálva: befektetők elriasztása (szalmatüzelési erőmű).

Takács dr. (helyi vezető személyiség, ex párttitkár) képviselő úr korábban nem aggódott a beruházók elriasztásáért, akkor nem tiltakozott a szalmaégetés ellen. Utólag mindent másként magyaráz.
Egeli dr. (helyi vezető személyiség, volt SZDSZ-es) pm jelölt a beruházót, a pénzhiányt, a bankokat okolja, hogy később még csökkentett kapacitással, más helyszínen (ez KF ötlete volt) sem sikerült megvalósítani a beruházást.

A tény az, hogy abban az időben a fidesz minden beruházást megpróbált ellehetetleníteni, hogy bebizonyíthassa az akkori kormány alkalmatlanságát. A köztársasági elnök és (ál)civil szervezetek bevonták és felhasználták a borászokat (itt is a fidesz szava számított) és beadványokkal fordultak az ICOMOS-hoz az erőmű ellen. A potenciális külföldi (japán, spanyol) szakmai befektetők érzékelve a labilis politikai helyzetet, látva a tiltakozásokat, kihátráltak a beruházásból.

Ekkor is KF (patrónus) volt a helyi megmondóember. ?Felelősséget vállalva a helyi közösségért? szervezett tiltakozást és égette a szalmát.

A helyi vezető személyiségek magyarázkodása innen indul, az előzményekkel, az itt leírtakkal, az általuk szervezett tiltakozásokkal nem foglalkoznak.
errr-nek (vendég) [2019.09.06., 16:28] válasza erre: #298[válaszolok] #309
Igen, ez. Sajnálom ha nem érti!
silver [2019.09.06., 18:32][válaszolok] #310
Tisztelt szerencsi polgárok, nincs a zsebemben a bölcsek köve és nem én találtam föl azt a bizonyos viaszt . Tekintsünk vissza kicsit a múltba volt nekünk egy polg.asszonyunk R. Endréné a jelenlegi polgink ott feszített mellette minden rendezvényen és ette az adó forintokból megrendezett vacsorát. Mikor már nem állt a zászló R. Endréné polg.asszonynak a vörösből narancssárgára váltott és az aktuális polgármester mellett ismét a napfényben tündökölt, és ugyan azt csinálta mint korábban. De itt az idő vátsunk szint, felrúgva mind azt mit korábban vallott vagy tett talán már ő sem tudja mit is vallott valójában ,mostanára már teljesen kifehéredett, megvetéssel és undorral nézem ezeket a naprafogó embereket kik mindig úgy helyezkednek , hogy a nap mindik süssön rájuk és a zsírosbödöntől nehogy eltávolodjanak. Remélem tudják , hogy ha nem kormánypárti polgink lessz lehúzhatjuk a rolót és lassan Szerencs népessége egy falu népesség szintjére csökken.
silver [2019.09.06., 18:48][válaszolok] #311
Régi bölcselet ill. közmondás ne marj abba a kézbe mely az ételt adja ezt jó ha tudomásúl veszi mind az ki a volt polgik K. Ferencnek köszönheti a jelenlegi munkahelyét ill. pozicióját , de mint látjuk sokan hátbaszúrják ezek voltak a s.nyalók.
"Hős" (vendég) [2019.09.06., 18:52] válasza erre: #305[válaszolok] #312
Szembe "mert" menni? Ugyan már, végül már hőst csinálnak belőle! Pedig valami teljesen más. Tiszta röhej!
Az idő rohan, (vendég) [2019.09.06., 19:07][válaszolok] #313
Micsoda aljas emberek írogatnak ,baromságokat!
Jelentős számban ,írogatnak a ogy.képviselő samaszai.
Én nagyon régen ismerem NY.T.,soha !!! nem volt baloldali!!!!!!!!!!!!!!
Egeli zs, békessége hírdet,hogy nem szakad le plafon!!
A karakter gyilkosok ,nem látják ,hogy eszköznek használják öket?

Majd a nép dönt ,és majd négy év múlva dönt a K.F.ről is!!
Bukovszky Róbert [2019.09.06., 20:28] válasza erre: #311[válaszolok] #314
Szerintem Ny T szegény maga az ördög, Ő egyesíti magában a helyi Soros Györgyöt, Brüsszelt, és úgy tűnik, hogy "migráncs" is!!! Ha mind a négy tétel igaz is, én akkor is azt szeretném, hogy csupa Ny T-k vegyenek körül az életemben, talán nem itt állna a világ ahová jutottunk!
Hős és Áldozat (vendég) [2019.09.06., 20:28] válasza erre: #310[válaszolok] #315
Egyetértek. Micsoda "Hős" és milyen nagy "Áldozat".
Elárulni a sajátjait - akik felemelték, akik Bandi kisinasából végre férfit csináltak - ez aztán a hősi tett!
Micsoda nehéz döntés lehet az országgyűlési képviselőt a háta mögött becsmérelni, micsoda Áldozat!
Aztán ki segít majd betömni az Önkormányzat hirtelen 400 milliósra ugró hiányát? Ki áll majd szóba a kormánykörökből egy ilyen Hőssel és Áldozattal?
Ki segít majd a városon, ha baj van? Talán a régi haveri kör? De hát azok nem segíteni akarnak, hanem kérni.
Kívánság (vendég) [2019.09.06., 20:54] válasza erre: #314[válaszolok] #316
Kívánom Önnek, hogy csupa NyT-ok vegyék körül egész életében!
poén (vendég) [2019.09.06., 21:14] válasza erre: #316[válaszolok] #317
Ez aztán igazán jó poén volt!::))
Kérdés (vendég) [2019.09.06., 21:16] válasza erre: #313[válaszolok] #318
És ki állította, hogy baloldali volt? Senki! Valami egészen mást írtak. Aljas emberek írogatnak? És önmagát minek tartja ha saját igazsága miatt lealjasoz más embereket?
balra is jobbra is ... (vendég) [2019.09.06., 22:43] válasza erre: #313[válaszolok] #319
Azt mondják tényleg nem volt baloldali, meg azt is mondják róla, hogy azért arrafelé is nyalt, ha érdekei úgy kívánták.
Fő az egyenes gerinc!

egyébként helyesen: samesz

Tisztelettel: egy karaktergyilkos
válasz 306-nak (vendég) [2019.09.06., 23:00] válasza erre: #306[válaszolok] #320
Előzmények:
301 "Számomra nyilvánvaló, hogy már június első felében eltervezhették Nyiriék, hogy függetlenként indul a választáson (mások szerint sokkal korábban). Nézzék meg abban az időszakban ennek az oldalnak a hozzászólásait: egy bejegyzésen belül szidták KF-et és feleségét, és méltatták Nyirit (nem kétséges kik írták és íratták azokat a szólamokat)."

306 ""... egy bejegyzésen belül szidták KF-et és feleségét, és méltatták Nyirit". Írja már le hol, mikor volt, vagy másolja be a szöveget, had örüljünk .""

Válasz 306-nak:

Bizonyíték ugyanezen cikkhez fűzött 13-as hozzászólásban Gázos... nickname alatt 2019.07.14-én:
"A babfesztivál - a mélyre hajlás,és a juhászkutya póz keveréke.
Megmosolyogtató az ogy,képvidelő viselkedése,mint egy bohóc-a slepp pedig áhitattal nézi ,és tapsol.
A feleség csak mosolyog folyamatosan,csak nem ö lesz az új, pm.jelölt ?

A jelenlegi pm,szerény ,és kultúrált viselkedése szimpatikus. Igazán méltánytalan ,ami vele történik,de meddig tűri, és miért???"

Másik eset:
21-es hozzászólásban Kajázós nickname alatt 2019.07.16-án:
"Bár tudom, hogy önnek is világos, de akkor legyen egyértelmű. Ahogyan írja: az új polgármestert és feleségét nem lehet látni a húsosfazékok körül. Az előző szerencsi polgármesterről (jelenlegi országgyűlési képviselőnkről) és igazgatósági (felügyelőbizottsági) tagságot halmozó kedves feleségéről fotósorozatok tömkelegét készíti az udvari fényképész."

Azt ne mondja T. 306, hogy ehhez nem volt köze a korábbi társait eláruló, jelenlegi polgármesternek!
errr (vendég) [2019.09.06., 23:23][válaszolok] #321
Úgy tűnik kivezényelték a szokásos gittegyletet károgni becsmérelni. Szánalmas
errr (vendég) [2019.09.06., 23:26] válasza erre: #320[válaszolok] #322
Nomost tessék már az állításokkal vitatkozni inkább. Vagy azért nem jár baksis?
errr (vendég) [2019.09.06., 23:30] válasza erre: #320[válaszolok] #323
Nomost tessék már az állításokkal vitatkozni inkább. Vagy azért nem jár baksis? Kérdés: És magának mi köze van a volt pm-hez? Vagy személyesen teszi tiszteletét? He?
errr-nek (vendég) [2019.09.07., 13:30] válasza erre: #321[válaszolok] #324
Itt a fórumon, valamikor fénykorában, Ön egy jó humorú, igazságokat mondó ember volt. Mi lett önből? Kár érte!
áruló? (vendég) [2019.09.07., 14:37][válaszolok] #325
Még tavasszal, a csíksomlyói búcsú idején az a hír járta, hogy a polgármester távollétét kihasználva a helyi fidesz Egelit jelölte polgi jelöltnek!!!Csak azután jött a titokzatos telefonos közvélemény kutatás, ami nem kedvezett ennek. Ezek után újból Nyírit akarták jelölni? Akkor most ki árult el kit?Valakit érdekel ,hogy miből keletkezett ismét a város hiánya? Vagy ez választások előtt mindig jól jön? így legalább lehet azt mondani, ha nem a fidesz győz, tönkremegy a város.Miért? 9 év után most olyan jó Szerencsen?Aligha..
Ott voltak (vendég) [2019.09.07., 14:46][válaszolok] #326
Kossuth kör tagjai a piacon jó látni Herceg Zolit .
Mérgező a viz ? (vendég) [2019.09.07., 15:32][válaszolok] #327
Pedig most volt élmény akarom mondani cső csere a jobb ivóvíz minőség javítás érdekében .
https://www.portfolio.hu/gazdasag/zoldvilag/mergezo-viz-folyik-a-csapbol-terkepe ...
illetékes "elvtárs" vagyok (vendég) [2019.09.07., 17:20] válasza erre: #327[válaszolok] #328
Kérem nézze meg jobban a portfolio.hu cikkében azt az ábrát! A mi településcsoportunk (Szerencs és Golop térsége)sárga színnel van jelölve, ahol a jelmagyarázat szerint 5,1 - 10,0 mikrogramm/liter a mért érték.
Mivel a 201/2001. Kormányrendeletben meghatározott határérték 10,0 ppm, ezért a nálunk szolgáltatott víz megfelel a jogszabályban előírt határértéknek.
Már korábban is átmeneti megoldásokkal, de 2016. augusztusától a korábbi szerencsi és bekecsi vízbázis felhagyásra került. Akkortól már nem csak az arzén lett határérték alatti a szolgálatott ivóvízben, hanem a vas- és mangántartalom is a korábbi töredékére csökkent. A vas- és mangántartalom is jogszabálynak megfelelő.
Tisztelettel: illetékes "elvtárs"
??? (vendég) [2019.09.07., 18:01][válaszolok] #329
A szigetelőgyárunk ami kb 200 embernek ad munkát( ígéretek szerint) felépült már, Vagy tud róla egyáltalán valaki, valamit?


" Fidesz-képviselő: nagy jelentőségű a térségben a PIMCO Kft. szerencsi beruházása


Budapest ? Koncz Ferenc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületének országgyűlési képviselője (Fidesz) szerint a PIMCO Kft. szigetelőanyag-gyártó beruházása nagyon nagy jelentőségű a térségben, mert majdnem kétszáz új munkahelyet és plusz adóbevételt jelent.

A politikus arra reagálva közölte ezt az MTI-vel, hogy az Index hírportál arról számolt be: a PIMCO Kft-t felvásárolta a Talentis Group Beruházásszervező Zrt.

Elmondása szerint a cikkben közölt száz helyett 160-180, remények szerint pedig akár 200 embernek, vagy ugyanennyi családnak is új munkahelyet biztosíthat a beruházás, amely ugyan kapott 4 milliárd forint támogatást, de a projekt teljes költsége 12 milliárd forint. Ezt az összeget a korábbi befektető nem tudta biztosítani, de a Talentis kész ezen összeg biztosítására.

Hangsúlyozta: Szerencs a cukorgyár 2008-as bezárása után nagyon nehezen tudott ?felállni?, munkahelyek és adóbevételek szempontjából is nagyon negatív volt a bezárás hatása, ez a beruházás ezért is kiemelt jelentőségű a térség életében. A kormány emiatt döntött kétszer is a kiemelt beruházássá nyilvánításról ? fűztet hozzá."

-MTI-

2019.01.04. www.boon.hu
errr (vendég) [2019.09.07., 22:13] válasza erre: #324[válaszolok] #330
Csupa könny a szobám, aggodalma megríkat.
De azért csak nézzen bele miket firkálnak a megszólítottak. Olyan logikai bukfenc is van, hogy Ny T egy helyezkedő minden rendszerhez törleszkedő valaki szerintük, s nem tűnik fel, hogy most éppen nem törleszkedik hanem ellent mond. Igaz, az is lehet ő már tudja a fidesznek vége mint a botnak, s akkor mégiscsak igazuk van.
Elvtárs (vendég) [2019.09.07., 22:18] válasza erre: #328[válaszolok] #331
Ilyen alapon a nevét is nyugodtan idehadarhatta volna,hiszen az teljesen nyilvanvaló.
Elvtársnak (vendég) [2019.09.08., 07:56][válaszolok] #332
Csak nem K A monogramra gondol ? Mert akkor tal?lt !
emberek... (vendég) [2019.09.08., 07:57][válaszolok] #333
Azért furcsa egy kicsit a helyzet. Most kezdődik igazából a kampány és már olyan dolgok, fenyegetések, zsarolások, lejáratások mennek, hogy az ember esze megáll. Tényleg ezt akarjuk? Ez fog menni most öt évig, nyerjen vagy Nyíri vagy Egeli?
errr (vendég) [2019.09.08., 11:34] válasza erre: #329[válaszolok] #334
S ugyanez hangzana el majd akár 2500-ban is, ha kitartana a türelmünk.
Jelesül, hogy küszöbön áll a szigetelőanyag gyár megvalósítása ami kiemelt beruházás, valamint a 37-es négysávosítása, s mindehhez köretnek természetesen az emberek, a családok, a kormány, meg a nemzet és a migráns fényesre koptatott kiüresített szófordulatai miközben megint nem történne semmi. Pontosabban a mutyi az ami ennek hátterében töretlenül folytatódna.
errr (vendég) [2019.09.08., 11:49][válaszolok] #335
Más:
Talán megfontolandó lenne, közterület felügyelő kivezénylése a buszmegállók környékére, ahol családgyarapításban elfáradt vidéki emberkék ülnek rendszeresen a szemetükben egyre csak gyarapítva azt, s itt felejtve nekünk. Vagy el kéne intézni, hogy a buszuk csak az állomáson álljon meg.
Ez olyan (vendég) [2019.09.08., 13:51] válasza erre: #328[válaszolok] #336
mint a vérnyomás mérés most ugye 130/80 az elfogadott ,
De nézzen meg egy 30 évvel orvosi könyvet ahol életkor plusz 100 és ez volt az érték.
A kozmetikázás az meggy meg tanulták a elvtársaiktól .
Na Jó (vendég) [2019.09.08., 14:32][válaszolok] #337
Tibor csinált egy foci pályát eddigi regnálása alatt .
Amit a mai napig nem lehet használni,akkor mi haszna ?
errr-nek (vendég) [2019.09.08., 14:37] válasza erre: #330[válaszolok] #338
Oké, de hiányolom a humorát! Azért ne "ríjjon"!
Ki nyerjen? (vendég) [2019.09.08., 15:34] válasza erre: #333[válaszolok] #339
Nyerjen az, aki élvezi a kormányzat támogatását. Tudják, lehet széllel szemben (és ez most egy nagyon erős és tartós irányú szél!)... de nem érdemes: nedves lesz az ember lába szára, ami nem kellemes dolog.
Ráadásul miből akarja a jelenlegi, függetlenként induló polgármester helyrehozni a hirtelen megugró, 400 milliós hiányt? Majd imádkoznak a régi haverokkal? A magasabb - döntéshozó - kormányzati körökben úgy néznek majd át rajta, mint az ablaküvegen, ha kérni menne. Koncz képviselőhöz, hogy fog odasomfordálni segítségért? Mondjuk - poénosan - így?: "Bocs Ferikén, tudod mindig jó voltál hozzám, s igaz, hogy elárultam és becsaptam a sajátjaimat annak a bizonyos Megállapodásnak a felrúgásával, de most nagyon kellene a kormányzati segítség, mert a vezetésem alatt kicsit megugrott a hiány és novembertől veszélybe kerülhet a városi alkalmazottak fizetése is."

Milyen segítségre számíthat majd a mi HŐS függetlenünk?? Netalán abban bízik, hogy Koncz újra Szent Ferenc lesz?
Nem (vendég) [2019.09.08., 17:17][válaszolok] #340
szigetelőanyag gy?rat épít KF , hanem légvárat ! Ahoz ért Ő de nagyon ! Ja , és m?g szalmatüzelésű erőmű?pitést megakad?lyozni !
??? (vendég) [2019.09.08., 18:21] válasza erre: #339[válaszolok] #341
Neki még legalább a becsülete meg maradt. A miniszterelnök, azt hangoztatja állandóan, hogy ő 15 millió magyar miniszterelnöke. Ha ő eldönti, hogy segít, akkor segít, persze, könnyen lehet, hogy egy vegyes testület aminek a vezetője nem mellesleg nem kormánypárti, lehet más elbírálás alá esik. Na ezért kell csatlakozni az Európai ügyességhez. Akkor miről tetszik beszélni? Mi az atyaúristen itt a képviselő, maga megváltó? Már teljesen megbolondulnak itt az emberek?
valaki (vendég) [2019.09.08., 18:38] válasza erre: #339[válaszolok] #342
Örülök, ez már a fideszes kétségbeesés érvelése: majd a kormány és csak a kormány segít és csak akkor ha nyernek. Látjuk városunkban ennek az eredményét 2010-től. Néhány ellenpélda: Szeged, Salgótarján, XIII. ker., Hódmezővásárhely, Szikszó.

Az ogy. képviselőnek (saját maga írta abban a csodás szórólapban) az a feladata, hogy képviselje városát a parlamentben, versenyhelyzetbe hozza és segítse a várost a kormányzati kapcsolattartásban. Vagy csak akkor ha ők nyernek? A kormány szerint a szerencsi emberek csak akkor részei a nemzetnek, ha a fidesz nyer?

Beszélnek itt, szajkózzák a kiadott lejárató szövegeket, de érdemben semmit nem mondanak, semmire nem reagálnak. Tipikus: hallgassunk a felvetettekről, majd elcsendesedik, elfelejtik.
Quo Vadis (vendég) [2019.09.08., 19:20][válaszolok] #343
Tisztelt Hozzászólók!
Normális dolog az ami itt folyik? Jön egy választás és ketté szakad a sok politikus, ellenséget látva a másikban, kíméletlenül szidva egymást. Aztán követik a kommentelők, egymásnak esve gyalázzák egymást. Emberek, egy percre álljunk már meg és gondolkodjunk el: Normális dolog ez? Nem lehetne ezt másképp csinálni? Úgy, hogy ne öljük meg egymás lelkét? Mert így ennek az egésznek nem lesz győztese!
errr (vendég) [2019.09.08., 21:29] válasza erre: #343[válaszolok] #344
Most van itt az ideje a vitának. Mindenki olyan kalapot vág földhöz amilyen van nekije.
Már megint (vendég) [2019.09.08., 23:32][válaszolok] #345
errnek van igaza... Meg annak, aki azt mondja,ketté szakad a sok politikus. No, némelyikükre ez szó szerint ráférne :))
Az meg mi, hogy ennek az egésznek nem lesz győztese? Dehogynem, barátocskám, egy főgyőztese lesz, meg több kissebb győztese, meg azoknak a holdudvara, családja, jó kis állásokkal, beosztásokkal, fizetésekkel. Mi meg itt a szép lelkünkkel dolgozunk tovább.
képviselőnek... (vendég) [2019.09.09., 01:17] válasza erre: #339[válaszolok] #346
Ezt a kommentet mindenki jól vésse az emlékezetébe! 2022-ben így menjenek szavazni! Ezek szerint most már titkolni sem kell, hogy ha nem úgy áll a zászló az "emberekért dolgozó" képviselőúr képes akár csődbe is vinni a települést. Kérni kell a képviselőtől???? Mit? Kutya kötelessége eljárni a választókerülete érdekében, függetlenül a polgármester irányultságától. Igazán jól mutatna a következő választáskor, ha zsinórba mennének csődbe az önkormányzatok.
vésse emlékezetébe (vendég) [2019.09.09., 09:25] válasza erre: #346[válaszolok] #347
Erre a véleményre gondol?

Nyerjen az, aki élvezi a kormányzat támogatását. Tudják, lehet széllel szemben (és ez most egy nagyon erős és tartós irányú szél!)... de nem érdemes: nedves lesz az ember lába szára, ami nem kellemes dolog.
Ráadásul miből akarja a jelenlegi, függetlenként induló polgármester helyrehozni a hirtelen megugró, 400 milliós hiányt? Majd imádkoznak a régi haverokkal? A magasabb - döntéshozó - kormányzati körökben úgy néznek majd át rajta, mint az ablaküvegen, ha kérni menne. Koncz képviselőhöz, hogy fog odasomfordálni segítségért? Mondjuk - poénosan - így?: "Bocs Ferikén, tudod mindig jó voltál hozzám, s igaz, hogy elárultam és becsaptam a sajátjaimat annak a bizonyos Megállapodásnak a felrúgásával, de most nagyon kellene a kormányzati segítség, mert a vezetésem alatt kicsit megugrott a hiány és novembertől veszélybe kerülhet a városi alkalmazottak fizetése is."

Milyen segítségre számíthat majd a mi HŐS függetlenünk?? Netalán abban bízik, hogy Koncz újra Szent Ferenc lesz?
valaki (vendég) [2019.09.09., 10:06] válasza erre: #345[válaszolok] #348
Ezt csak azért írja, mert eddig ez volt, ehhez van szokva. Mi lenne, ha egy másik vezetés alatt ez megváltozna és a teljesítmény, a munka, a hozzáadottak alapján történne a megbecsülés?

Információk hiányában, szerény lehetőségeink alapján nézzük már meg hogyan alakult a képviselő úr (családja) és a város helyzete, gazdálkodása, gyarapodása. A kérdés: folytatjuk, vagy VÁLTOZÁST akarunk?
valaki (vendég) [2019.09.09., 10:13] válasza erre: #347[válaszolok] #349
Ha még néhányszor leírja, talán többen elhiszik
Kérdések (vendég) [2019.09.09., 10:27] válasza erre: #347[válaszolok] #350
Na, már "hirtelen megugró" lett a 400 milla? Ez új! Alá tudja ezt támasztani valamivel, vagy az egyre sunyibb, sorok közé rejtett lejárató propaganda része ez is? Fejtse már ki azt, hogy az "árulással" vádolt pm (v.ö.: https://index.hu/belfold/2019/09/04/kiugrott_fideszes_alpolgarmester_kozpontilag ...) miért egy személyben felelős ezért? Aztán pedig győzelme után miért kell majd "somfordálnia", miért fognak "átnézni rajta, mint az ablaküvegen"? Pontosan kiért, miért dolgozik a fideszes szerencsi ogy. képviselőnk, mi számára az elsődleges? A veje keresztapjával való viszonya, vagy a szerencsiek érdekei?! Miért van Koncz Ferencnek a mai napig kiírva munkahelynek, hogy Szerencsen polgármester (https://www.facebook.com/ferenc.koncz.1)? De vannak még kérdéseim! A 400 millió a probléma, vagy a szent, szupertitkos Megállapodás állítólagos felrúgása? Ha nem rúgta volna fel, akkor nem is lenne baj a hiány, ugye, hiszen megállapodást kötöttek? Mert érveléséből ezt olvasom ki. Fejtse már ki jobban, hogyan működnek a Fidesz kormányzása alatt a közügyek!
Választás (vendég) [2019.09.09., 10:27] válasza erre: #339[válaszolok] #351
Szerintem Szerencs elmúlt közel tíz éve ékes bizonyítéka annak, hogy mennyit ér a mi képviselőnk kormányzati kapcsolata. Saját polgármestersége (képviselősége) alatt leépült városunk, itt csupán a maszlag, békétlenség és az ígéretek halmaza maradt, míg sok független településvezető megtalálta a boldogulás útját. Szerintem így fogja ez tenni Tibi is, ha sikerül megszabadulnia béklyójától. Félreértés ne essék: nem a kormánypárti kapcsolatrendszerétől (mert azért az van ám neki ), hanem magától K.F.-től. Legalább ennek az esélyéjét adjuk meg neki. Ekkor már mi is nyertünk valamit október 13-án.
Könnyebben lehet (vendég) [2019.09.09., 11:47][válaszolok] #353
pályázati forrásokhoz jutni a nem kormánypárti településeknek? https://www.facebook.com/atv.hu/videos/382416032438205/?notif_id=156801677208620 ...
Ki nyitja meg? (vendég) [2019.09.09., 12:01][válaszolok] #354
Ki a fővédnök? Ki az országgyűlési képviselő??? https://www.facebook.com/derkovits.kulturaliskozpont/photos/a.1657271914558076/2 ...
errr (vendég) [2019.09.09., 12:21] válasza erre: #347[válaszolok] #355
Már nagyon unalmas ezzel a cselédmentalitással amit papagáj módjára ismételget.
hősies balfék (vendég) [2019.09.09., 12:32] válasza erre: #350[válaszolok] #356
Az nem probléma, ha egy kistelepülés vezetője sosem volt kormánypárti, hiszen az 5-6 ezer fő alatti településeken szinte minden polgármester korábban és most is független volt (az utóbbi 29 évben). Ezek a polgármesterek sosem köteleződnek el úgy, hogy pártlogó is legyen a nevük mellett. Persze, tudjuk: mindig az aktuális kormányzó erőkhöz húztak, elsősorban a településük érdekében (jól is teszik!).

Csakhogy ezt a mi függetlenné váló hősünket nem értem. Ő nem egyszerűen egy kistelepülés mindig is független polgármestere, hanem aki kormánypárti logóval lett megválasztva, majd hátat fordított a jelenlegi kormányerőknek.
Az ilyen embert messziről elkerülik majd, másrészt míg a kistelepülések valóban független polgármesterei a kormányzó erőhöz húznak, addig hősünk ez ellen az erő ellen kampányol.
Szerintem nem hős, hanem balfék, aki még a városával is jól kibabrál.
Vajon ki irányítja balféket a város nyilvánvaló érdekei ellen?
valaki (vendég) [2019.09.09., 13:09] válasza erre: #356[válaszolok] #357
Azon kívül, hogy nem kér a táskahordó szerepből KF mellett és VÁLTOZÁST akar, mivel kampányolt a kormánypást ellen?
táskahordó (vendég) [2019.09.09., 15:02] válasza erre: #357[válaszolok] #358
Bizonyos szintű képességekkel, bizonyos emberek csak táskahordók lehetnek. Főleg olyanok, akik eddig is csak táskahordók voltak, csak más gazda mellett.
Nekünk ennél a volt (korábban a másét is hordó) táskahordónál valóban jobb képességű vezetőre van szükségünk.

Jellemző, hogy a saját védelmező kommentelői adták neki ezt a "dicső" TÁSKAHORDÓ "beosztást".
Egyszerűen béna, tapasztalatlan, stratégia nélküli a kampányuk.
Táska (vendég) [2019.09.09., 16:38] válasza erre: #358[válaszolok] #359
Ön szerint ez a jobb képességű vezető E.Zs.? Na ne röhögtessen!
bérkommentelőnek (vendég) [2019.09.09., 16:57] válasza erre: #358[válaszolok] #360
Táskahordót inkább az Ön gazdája mellett keressen, ő vezető papíron Pénztáros Lőrinc gyermekeinek felcsúti vállalkozásaiban. Botrány, hogy egyeseknek milyen vastag a bőr a képén!
errr (vendég) [2019.09.09., 18:13] válasza erre: #358[válaszolok] #361
Itt van példának okáért éppen maga ezekkel az éppen megfigyelhető képességeivel.
A fidesznek kampány: folytatnák...a mit is? Isten őrizz!
errr (vendég) [2019.09.09., 20:10] válasza erre: #352[válaszolok] #362
Felelős a fidesz az utolsó tagig, s minden egyes szavazója. Ehhez hozzájárulni megbocsáthatatlan.
táskahordó vol 2. (vendég) [2019.09.09., 20:37][válaszolok] #363
Ezek szerint a 358-os beírás talált-süllyedt! Erre következtetek a 359, 360, 361 beírásokból.

Annyira dühödt és tagadók a reakciók, hogy talán érdemes megismételni:

"Bizonyos szintű képességekkel, bizonyos emberek csak táskahordók lehetnek. Főleg olyanok, akik eddig is csak táskahordók voltak, csak más gazda mellett.
Nekünk ennél a volt (korábban a másét is hordó) táskahordónál valóban jobb képességű vezetőre van szükségünk.

Jellemző, hogy a saját védelmező kommentelői adták neki ezt a "dicső" TÁSKAHORDÓ "beosztást".
Egyszerűen béna, tapasztalatlan, stratégia nélküli a kampányuk."
silver [2019.09.09., 21:27][válaszolok] #364
Tisztelt szerencsiek ha már az elmúlt testületi gyűlés megtekintése után, azt vettem tudomásúl,hogy városunk nagy anyagi gondban van és jelenlegi polgink is ezz mondta.De nem értem, hisz ő is ott ült K. Ferenc jobbjánál kit most annyira bírál. Most úgy tesz mint vak és süket lett volna .A testületi gyűlésen a politikai szinezetet ő vitte be a tetületi gyülésbe. Ha már ilyen nagy sz. vagyünk igy javaslom, hogy a szolg. gépjárműveket melyeket az adófizetők pénzéből tankolnak ill.javittatnak igy a helyi kiskirályok kik saját céljaikra használyják a város autóit. Alljak ki a saját aútójikkal a garagéból és járjanak dolgozni azzal mint más helyi halandó ember.
silver [2019.09.09., 21:54][válaszolok] #365
Folytatnám az elkezett mondandómat, ne vigye a város pénzén ill. aútóján Takács M.I. nappota a feleségét dolgozni az önkormányzathoz, és holdudvara se használja a szolg. gépjárművet magán célokra, Pl. építkezésre építő anyag szállításra a szolg. aútó kifelyezés azt jelenti, hogy kimondottan szol. célokra lehet használni a gépjárművet ők nem ezt teszik így könnyú élni jó fizetés és busás jutalom habzsi dőzsi igaz polgi. Ha már nincs péz, akkor mért oszt busás jutalmakat a haveroknak a polgi. T.M.I- nek üzenem ,hogy Úgy tudom a nagyobbik fia a minisztériumban dolgozik és évek óta FIDESZ tag szereintem ön mos rossz fát hugyozott le remélem érti a célzást na csá te kis tojás.
silver [2019.09.09., 22:14][válaszolok] #366
Véleményem szerint a beruházádok jó részét a helyi éhenhalni készülő vállakozók döntik be mivel ha ide jönne egy nagyobb cég vagy vállakozó ki szerintem jóval nagyobb bért kínálna, nem tudnák a helyi ill. vonzás körzetünkben élő embereket sz. hugy. doldoztatni nekik ez az érdekük olcsó munkaerő, ezért nem kell ide senki aki változást akar mint K. Ferenc mert most ott van a bödönnél és tudna értünk esetleg valamit tenni az nem kell . Kell a sötét köztépkor és kellenek a kiskirályok, kik a nép zsírján híznak gyarapodnak. Na pussz
H?t (vendég) [2019.09.09., 22:59][válaszolok] #367
ez a silver jól megaszonta ! Csak rem?lni tudom, hogy m?g sok ilyen tálentum van K F holdudvarában ! Persze a valóság az, hogy egy is sok belőle !
legjobb duma (vendég) [2019.09.09., 23:00] válasza erre: #356[válaszolok] #368
Most többen a táskahordó kifejezésre írogatnak, sztem
pedig ez a hős balfék duma a legjobb.
errr (vendég) [2019.09.10., 00:24] válasza erre: #363[válaszolok] #369
Akadjék már le ember! Egyszerűen szánalmas amit csinál. Nem kell a fidesz akárhogy is nyalogatja fényesíti, csak a magaféle roggyant alaknak. Szóljon már silver barátjának is, hogy fáradjon a kasszához.
Na most mégegyszer másolja ide a marhaságát, aztán soha többé!
egy szál gyufa (vendég) [2019.09.10., 07:04][válaszolok] #370
A hős független figyelmébe ajánlom:

"A becsület olyan, mint egy szál gyufa, csak egyszer lehet felhasználni."

Moldova György
valaki (vendég) [2019.09.10., 08:33][válaszolok] #371
Az Egeli vezette "Koncz Ferenc és bandája" továbbra is hallgat, nem mondanak semmit. Beindították a lejárató kampányt és csend. Szomorú, hogy ilyen képviselőnk van. Persze neki meghálálták, de nem lehet a családja sikereiről beszélni, azzal kampányolni.

Szerencsen mindenki hallott már egy-egy E. Zs. kóválygásról, ezt sem lehet sikerként beállítani, maradt a lejáratás a VÁLTOZÁST akarókkal szemben. Marad a fideszpárti és fideszellenző tábor.
népfront (vendég) [2019.09.10., 10:18][válaszolok] #372
Jól értem, a helyi Fidesz és felsőbb nyúlványai azzal fenyegetik a szerencsi embereket, hogy ha nem a Fidesz jelöltjeik szavazódnak be az önkormányzatba, akkor bosszút állnak Szerencsen?

Mennyivel egyszerűbb Bekecsen, ott a Fidesznek és KF-cel többször kampányoló cserkésznek kihívója sincs. Besétál, behúzza magára az X-et és továbbra sem kell a porosodó jogi diplomával a versenyszférában próbálkozni. Hasonló a helyzet Taktaharkányban KF egykori mentoráltjával, aki régebben a közösségi oldalon "Fidi" becenéven futott.

Lassan újra kiépül a régi szocialista egypártrendszer, igazán büszkék lehetnek rá a kegyencei!
Köszönjük (vendég) [2019.09.10., 12:33][válaszolok] #373
de nem kérünk sem Egeli doktorból, de a Koncz család áldásos tevékenységéből! Volt rá 8 évük, hogy 2/3 os fidesz kormányuralom és 100% helyi fidesz uralom alatt megmutassák , hogyan virágoztatják fel Szerencset. Na ezen a vizsgán megbuktak!!!!
Szerencs csak jobban fejlödhet ha nem fideszes lesz a polgármester, mert Neki nem kell sunnyogni a fidesz előtt. Azt csak respektálni tudom, hogy Nyiri Tibornak volt ereje nemet mondani a túlhatalomnak!
Hajrá Szerencs, Fidesz nélkül!!!!!
bizony (vendég) [2019.09.10., 12:33][válaszolok] #374
Az év beszólása a"csá, te kis tojás"
Igaz, általános iskolás színvonalú,de akkor is.
!!! (vendég) [2019.09.10., 14:05] válasza erre: #370[válaszolok] #375
Jó és találó: egy szál gyufa

Azt hiszem az valóban el is égett a bizalommal együtt, de akkor lehetünk ebben teljesen biztosak, ha nyilvánosságra kerül az a bizonyos megállapodás.
volt ereje nemet mondani? (vendég) [2019.09.10., 14:22] válasza erre: #373[válaszolok] #376
Nyiri Tibornak volt ereje nemet mondani?
Mire volt ereje?
- nemet mondott a KLIK vezetői posztra? No igen, azt hamar feladta, de először kellett neki.
- nemet mondott az alpolgármesteri posztra?
- nemet mondott a polgármesteri posztra?
- nemet mondott a Pro Urbe díjra?
- nemet mondott az Apáczai díjra? No arra igazán nemet kellett volna mondania, mivel nem is gyakorló pedagógusként kapta meg. Apropó! Megnézte valaki a hivatalos közleményt a díjátadásról? Van benne ám hazugság a munkahelyéről!

Kellett ennek minden! Semmire nem mondott nemet.
nyugtalanító kérdések (vendég) [2019.09.10., 15:22] válasza erre: #376[válaszolok] #377
Ezzel azt akarja mondani, hogy a Fidesz uralma alatt minden elismerés érdem nélkül, kizárólag politikai alapon jár? A mostani fideszes jelöltek eredményei is mind kamu tehát? Az ogy képviselő, korábbi "év polgármestere" is így kapta őket? Ki irányítja a háttérből ezeknek a látszólag többféle forrásból érkező elismeréseknek az odaítélését?
376nak (vendég) [2019.09.10., 15:43][válaszolok] #378
De jó, hogy mindezt felsorolta!!!! Látja mindezek ellenére egyszer betelt a pohár! És az ember azt mondja eddig és ne tovább!!!! Legalább Ő belátta! És ÖN????
Kérdések (vendég) [2019.09.10., 15:49] válasza erre: #377[válaszolok] #379
Igen, úgy tűnik, minden politikai alapon jár. Ezt ki is mondja az új fideszes füzetecske ? mi vagyunk az a Szerencsért és Ondért elkötelezett csapat, amelyik a város vezetése során számíthat a kormányzat támogatására!? Ezek szerint a többiek, és a rájuk szavazók nem. Tiszta beszéd. Van még kérdés? Bármi, amit feszegetnek még ezen a fórumon, csak nevek megadásával (díjak, kitüntetések pl) tehető közérthetővé, az meg maga után vonhatja a feljelentés herce-hurcáját. Kinek hi?nyzik az?
nagy kontraszt (vendég) [2019.09.10., 17:00] válasza erre: #371[válaszolok] #380
371-nek: Dehogynem mondanak!

Koncz képviselő kiadta állásfoglalását a kialakult helyzetről. Egyenes beszéd, s alá is irta mondandóját, a Nyiri oldaláról nincs cáfolat!!!!

A FIDESZ-KDNP bemutatta csapata tagjait, ma délelőtti igényes kiadványukban pedig a képviselőjelöltek is bemutatkoztak. Programjukat is meghirdették: most 12 pontban. Bravó!

Bezzeg Nyiri az igénytelen kiadványban kérte a programja támogatását. De miféle programét! Nem írt egy árva szót sem. Talán jobb is, legalább az nem hemzseghetett a helyesírási és nyelvtani hibáktól!
Röhelyes, hogy a függetlenek között két "TÖRZSGYÖKERES" (így!) szerencsi is akad.
Jó kis fricska, hogy Dr. Egeli is leírta a szót a FIDESZ-KDNP mai kiadványában - csakhogy ők tudnak helyesen írni!

Kíváncsi vagyok mi fog megjelenni a pénteki Szerencsi Hírekben, amit - rossz nyelvek szerint - maga a polgármester kézi irányítással "szerkeszt, ír", talán még "cenzúrázza" is magát.
valaki (vendég) [2019.09.10., 17:50] válasza erre: #379[válaszolok] #381
Pontosan nem értem, hogy Ön óvja vagy fenyegeti a fórumozókat?

A tiszta beszéd egyértelmű: ez K.F., tehát E.Zs. és csapatának véleménye és nagyon szeretnék, hogy ezt mindenki elhiggye. Ajánlom figyelmébe a #242 hozzászólást:

"... a képviselő úr nem Szerencs, hanem saját jövőjéért aggódik, hogy elveszti a központ támogatását, ha nem nyernek. Természetesen azért is szeretné, a neki lojális pm-et, hogy továbbra is patrónus maradjon, despotaként viselkedhessen. A regnálása idején a "szavahihető polgármester" és a "tisztességes közélet" csak a választások előtti fórumokra vonzotta a befektetőket, munkahelyek sajnos nem keletkeztek. Az új cukorgyárról ne is beszéljünk!"
Tibor (vendég) [2019.09.10., 18:29][válaszolok] #382
a helyi hatalom delegálta annak idején miért bíznánk benne ?
Se Tibor,se Zsolt valaki .
Végül is van esélyük Szerencs gyakorlatilag kihalt .
Mindenkit elkergettek innen aki gondolkodik,maradt pár babgulyás,hagyma,káposzta,rezsi csekkes nyugdíjas .
helyesírás (vendég) [2019.09.10., 19:37] válasza erre: #380[válaszolok] #383
Nagyon nevetek! Nyirit próbálja lejáratni a helyesírással, de a "röhejes" szóba Önnek is beletört a bicskája De Koncz Ferenc szórólapja sem mentes a hárompontos helyesírási hibától, például a végén a "szerencsi" szó melléknév, kis kezdőbetűvel írandó. Tanárok és névtelen huszáraik, no.
Valakinek (vendég) [2019.09.10., 21:01] válasza erre: #381[válaszolok] #384
Óvom.
igényes kiadvány (vendég) [2019.09.10., 21:08][válaszolok] #385
Hát tényleg "igényes " az új kiadványa Egelinek!!!Főleg a 12 pont! És lesz még több is!!!Néhány szerény kérdésem lenne, ha még egyáltalán lehet ilyen.A legszebb mondata így hangzik:...olyan egységes csapatot alkotunk, akik kiállnak egymásért, s mind vállaljuk, HOGY NEM FOGJUK ELÁRULNI EGYMÁST, SEM A MINKET TÁMOGATÓ KÖZÖSSÉGET...1.kérdés:Ez azt jelenti, hogy a fidesz mindenek előtt, csak a központi utasítás számít?Párt vezetőknek, vagy egy város képviselőinek készülnek????2. kérdés:Ha ilyen kánaánt szeretnének Szerencsen, ahogy a 12 pontban leírják, miért nem tették ezt meg eddig, hiszen 9 évük volt rá??/és ebből 8 nem Nyíri volt a polgármester, majdnem végig teljes kormánypárti testület volt!!/3. kérdés:Honnan lesz erre pénz, ha most is hiány van?A hatalom megtartása ilyen kifizetődő lenne?
errr (vendég) [2019.09.10., 23:16] válasza erre: #385[válaszolok] #386
Nem fogják elárulni egymást s egységesek. Ez egy gang? Vagy a homokozóban fogadkoznak mint a bandáskodó gyerekek?
egy lehetséges verzió (vendég) [2019.09.11., 06:15] válasza erre: #385[válaszolok] #387
A legszebb mondat (Egeli kiadványából) lehetséges értelmezése - ahogy én gondolom.

"A legszebb mondata így hangzik:...olyan egységes csapatot alkotunk, akik kiállnak egymásért, s mind vállaljuk, HOGY NEM FOGJUK ELÁRULNI EGYMÁST, SEM A MINKET TÁMOGATÓ KÖZÖSSÉGET..." - írja fentebb #385.

Nem tudom, hogy valóban ez a legszebb mondat, vagy egy másik, de értelmezésem az alábbi:

NEM TERVEZIK ELÁRULNI, BECSAPNI, ÁTVÁGNI EGYMÁST. NYILVÁN NEM TERVEZIK PL. EGY ALÁÍRT EGYMÁS KÖZÖTTI MEGÁLLAPODÁS FELRÚGÁSÁT A FELESÉG, ESETLEG RÉGI HAVER SUGALLATÁRA. NEM TERVEZIK MEGHAZUDTOLNI ÖNMAGUKAT, NEM TERVEZIK, HOGY ELÁRULJÁK AZT A KÖZÖSSÉGTŐL, MELYTŐL BIZTATÁST ÉS TÁMOGATÁST KAPNAK.

Egyébként javaslom, hogy amikor összefutnak Egeli Zsolttal, vagy képviselőjelölt társaival (a kiadvány szerinti sorrendben: Ráczné Váradi Éva, Kiss Attila, Pazonyi Zoltán, Jakab Tamás, Dr. Takács István, Varkoly Ádám, Dr. Brugoviczky Zsolt, Danyi László) ... szóval, amikor találkoznak velük, megkérdezhetik tőluk mit is jelent számukra az idézett mondat.
Vendég (vendég) [2019.09.11., 06:20][válaszolok] #388
12 pont micsoda ígéretek. 5 ezer forintos emelések nevetséges ilyen árak mellett. A fő utcának már három éve el kellett volna készülnie. A CT-re a több éve pályázva lett,akkor miért nincs még,pedig kormánypárti a testület,országgyűlési képviselőnk is van,igaz ő súlytalan pártjában.
helyesírásnak (vendég) [2019.09.11., 09:59] válasza erre: #383[válaszolok] #389
Kinek is a szórólapján szerepel két független jelölt neve mellet a "törzsgyökeres" kifejezés?

Ne arról vitatkozzanak itt, hogy ki mit ír helyesen, vagy éppen helytelenül ezen a fórumon (ez egy fórum, ahol inkább a vélemény a lényeg nem pedig a forma, bár valóban jó lenne helyesen is írni), hanem inkább arról, hogy egy hivatalos kiadványban ki hogyan nyilvánul meg! Az jobban megmutatja jelöltek képességeit, s a választáson ez a lényeg, a jelöltek személyes képességei.
Benny Hill (vendég) [2019.09.11., 11:50][válaszolok] #390
A villanyszerelő újságíró hány kommentet írt már ide álnéven??
Bírja még ? Egy helyesírási szótárra dobjunk már neki össze!
Szánalmas egy pali...????
errr (vendég) [2019.09.11., 12:44] válasza erre: #387[válaszolok] #391
Itt elsősorban Szerencs érdekeit kell nézni ami mint láttuk az elmúlt évek során egyáltalán nem esik egybe a fideszes elvtársakéval. Tetszik érteni? Fszt sem érdekel itt, hogyan árulózzák a náluk bátrabbat s valószínűleg különbet, aki lépni mert. Bár ugye azért priusza van annak is.
Fejezze már be ezt a butuska propagandát, nem taggyűlésen van.
Mit tettek (vendég) [2019.09.11., 13:47][válaszolok] #392
a fideszesek? Szalmabálát égettek, visszaadták a városközpont átépitésére elnyert közel 1milliárdos pályázatot,Ondon megszünt az iskola, Ond központjának fejlesztése elmaradt, az ide elnyert pénzről hallgatnak.Az utak kátyúsak, a járdák a városszélén szinte járhatatlanok. Az iskolákat odadobták az egyházaknak. A város általuk sajnos nem gyarapodott. Pedig fidesz hatalom volt az országban és Szerencsen is!!!!!! Köszönjük ebből elég volt! Ferikém lásd be , ez nem mehet tovább!!!Nekünk is van családunk!
Kire (vendég) [2019.09.11., 18:25][válaszolok] #393
lehet szavazni Tibor,Zsolton kívül ?
Unalmas az országgyűlési támogatás nem halad Szerencs előre .
Nem erről volt szó .
valaki (vendég) [2019.09.11., 20:01][válaszolok] #394
#387 Vajon Egeli Zs vagy KF miért nem hozta eddig nyilvánosságra a kérdéses megállapodást?
#389 Valamelyik ismert politikus (OV?)szerint ne azt nézzük mit mond (ír), hanem azt amit cselekszik. 2010-től nagyon sokat és szépet mondott, ígért KF (1000 munkahely) ...
Igen, lehet ... (vendég) [2019.09.12., 05:42] válasza erre: #393[válaszolok] #395
... szavazni másra is, mégpedig a JOBBIK - MSZP - MOMENTUM - MINDENKI MAGYARORSZÁGA logókkal induló Bíró László polgármesterjelöltre.
Ők a megyei listán (Megyei Közgyűlés megválasztása) is ebben felállásban indulnak, vagyis JOBBIK - MSZP - MOMENTUM - MINDENKI MAGYARORSZÁGA.

Ezen kívül függetlenként polgármesterjelöltként indul Farkas Kornél (azt hiszem ő valóban független, nincs mellette például közösen fotózott 'független' csoport)

Összesítve 4 polgármesterjelölt és 27 képviselőjelölt, akikből a 8 legtöbb szavazatot kapó nyer mandátumot a testületbe.

Forrás:

https://www.valasztas.hu/telepules-adatlap_onk2019?p_p_id=onktelepulesijeloltekl ...
pipafüst (vendég) [2019.09.12., 09:07][válaszolok] #396
Az éj leple alatt nekünk is bedobták a -csili-vili /van pénz/- fideszes programot.

T. Egeli úr ! Ez egy pipafüsttel ér fel!

1. Az időseknek nem alamizsna kell, hanem a fiataloknak megélhetés, hogy itthon támogassák a szüleiket.

2A szülőknek normális fizetés kell és akkor meg tudják vásárolni ami kell a tanévkezdéshez szükséges dolgokat. 200-300 ezer havi fix már elég lenne, nem kell 6 millióra gondolni.

3.Nem szégyellik? Bevállalják a Rákóczi ut és a Bekecsi út javitását, amit már több mint egy éve táblákon hirdetnek?

4. Nem kell megvédeni az idősek ottonában élőket, csak jól kell főzni, takaritani kell és gondos orvosi ellátás no meg egy kis szeretet. Aki otthon tudná gondozni az anyját- apját az meg tegye meg! Ne vizet prédikáljon!

5. Tele van a hócipőnk a mindig veszteséges / kivéve most a választás évében/csokoládéfesztivállal!!!! Ebből nem a szerencsi emberek profitálnak.

6. Köszönjük az ingyenes internetet 2021-től!Hacsak a facebookot nem akarják befagyasztani. " Bözsi néni" nagy hasznát fogja venni az ingyenességnek.

7. 9 év alatt egyetlen egy parkolót ki nem alakitottak! Pedig fidesz dömpig volt!
Úgy hallani korábban más célra, már vásároltak területeket, van is 400 milla hiány?

8. Jajj!!! Évente 5 alkalommal ingyenes tanuszodai belépő? Fürdőbelépőt nem adnak? Igaz azért már feljelentettek egy polgármestert.

9. Szégyen! Már rég itt kellene lenni a CT-nek a rendelőbe! Arról nem irnak , hogy egy-egy szakrendelésre hónapokat kell várni, mert országosan igy alakitották ki az eü. ellátást. Igaz, jó pénzért mehetnek magánrendelőkbe is a betegek Miskolcra, csak legyen miből.

10. Hahahaha!!! Adócsökkentés!!! Ne nevettessenek! Amikor igy sincs pénze az önkormányzatnak és azt hallani, kb 110 millió a kifizetetlen számla! Ebből a harmada már 90 napja lejárt????

11. Ha ingyenes is lenne az óvoda és bölcsöde, az akkor is csak kormányhatározat alapján. De tudják, hogy évente Szerencsen alig születik 60 gyermek? Van két új óvoda, és az egyházak saját óvodát akarnak?

12. Minek a bérlakás, ha nincs munkahely a fiataloknak, akkor meg minek lakjanak itt? Aki teheti menekül innen!!!

+ 1 Megmosolyogtató! A fidesz 9 éve alatt a városlejtmenetbe! Az Önök igérete annyi ér mint a PIPAFÜST!
errr (vendég) [2019.09.12., 11:04] válasza erre: #396[válaszolok] #397
:)
s még mindig nem eltűnni akarnak, hanem "folytatni". Mindenáron.
Szigetelőanyag gyár (vendég) [2019.09.12., 12:05][válaszolok] #398
Kedves Egeli fideszes polgármesterjelölt Úr? Az igéretekből hol maradt a munkahelyteremtés? Még a szigetelőanyag gyárat sem merik bevállalni? Hol a konzervgyár? Hol a gyümölcslé üzem? Hol vannak a patrónusa által a vállalkozói fogadáson titokzatosan sejtetett várható beruházások? Csak nem elszálltak?
valaki (vendég) [2019.09.12., 12:54] válasza erre: #398[válaszolok] #399
"Miközben hatalmas fejlesztésekről, mézzel folyó kánaánról dübörög a propaganda, városi elitünk nagy része gondosan elmenekíti innen gyermekeiket. A szavaknál a tettek talán többet jelentenek." (kvíz)
Nem is tudom (vendég) [2019.09.12., 17:46][válaszolok] #400
hogy is hívják ?!
SZERENCS BIZTOS JÖVŐT TEREMTVE VÁRJA VISSZA A FIATALJAIT
2019-01-02Szerencs
Természeti és történelmi értékeinek köszönhetően számottevő idegenforgalma, valamint jelentős élelmiszeripari hagyományai vannak Szerencsnek. Az itt élők mindent megtesznek azért, hogy a fiatalok helyben találják meg a számításaikat. Nyiri Tibor polgármesterrel beszélgettünk.



? Néhány hónapja időközi választáson lett Szerencs polgármestere. Miért adta fel a pedagógusi pályát?

? Közel negyven évet tanítottam nagy örömmel és lelkesedéssel, de jött egy váratlan kihívás, amikor is elődöm, Koncz Ferenc ? akit országgyűlési képviselővé választottak ? megkeresett. 2010-től képviselőként, 2014-től alpolgármesterként dolgoztam a szülővárosomban, így vállaltam a megmérettetést. Valójában közszolgálat mindkettő, a pedagógust ugyan köztisztviselőnek nevezik, de hasonlóképpen az emberekért dolgozik. Nagy örömmel és lelkesedéssel tanítottam mostanáig. Megtehettem volna, hogy a pedagógusi pályám végén a gyümölcsöt betakarítom, de elődöm, Koncz Ferenc kérése, biztatása, majd a választók bizalma más utat szabott nekem. Talán a képviselőként, illetve a tankerület vezetőjeként végzett munkám elismerése is benne van abban, hogy nem volt kihívóm. Persze az is tény, hogy egy évre vállalni egy ilyen feladatot nem könnyű dolog, hiszen jövő ősszel szembesíteni fognak a választók azzal, hogy mit végeztem.

? Milyen elképzelésekkel vágott neki a munkának?

? 2010-ben közösen fogalmaztuk meg képviselőtársaimmal, hogy tisztességgel, hozzáértéssel, megfelelő szakmaisággal dolgozzunk Szerencsért, azért, hogy még élhetőbb kisváros legyen. Ezek több évre szóló feladatok.

? Milyennek látja Szerencset?

? Gyönyörű helyen fekszik, nagyon jók a természeti adottságai, ugyanakkor az idegenforgalom mellett a hagyományai az iparhoz kötik. Hegyalja kapujaként is szokták emlegetni, a Tokaj-hegyaljai borvidék szerves része. Egyszerre kell a turizmusra fókuszálni, és visszaadni az emberek iparba vetett hitét. A kettő közötti harmónia megteremtése nem kis diplomáciai érzéket, nem kevés munkát igényel. Szerencs mezőgazdasági jellegű vidék közepén fekszik, kiváló a termőtalajunk. Az élelmiszeriparnak jelentősek a hagyományai, jók az adottságai, s azon dolgozunk, hogy újabb élelmiszergyártó cégek telepedjenek meg nálunk.

? A cukorgyár több mint száz éven át meghatározó volt a város életében. Mekkora krízist okozott a bezárása?

? Óriási trauma ez 2008 óta. Hiányzik a város költségvetéséből az a 250-300 millió forint, ami az intézmények fenntartásához kellett, de sokkal nagyobb az a lelki seb, amit a gyár megszűnése okozott.

? Az egyik legismertebb termék a Szerencsi csoki?

? Igen, ez egy zászlóshajó, közel százéves márkáról beszélünk. A rendszerváltáskor a Nestlé megvásárolta a gyáregységet, de szerencsére az üzem egykori vezetője, Takács István magánvállalkozásban továbbra is készíti a híres szerencsi terméket. Ugyanakkor a Nestlé jelenlétét is örömmel vesszük. Közel 500 munkavállalót foglalkoztat, s a legnagyobb adófizetőnk. Több más vállalkozás mellett ők is aláírták azt a megállapodást, amelyben az önkormányzattal együtt azt vállalták, hogy közösen dolgozunk az édességgyártó szakmunkás-utánpótlás biztosításáért.

? Említette az idegenforgalmat. Milyen látnivalók várják a turistákat?

? Mindenekelőtt a Rákóczi-vár és a Szerencsi Fürdő. Legrégebbi templomunk falai között tartották 1605-ben azt az országgyűlést, amelyen Bocskai Istvánt fejedelemmé választották. Ennek emlékére minden évben többnapos programot szervezünk, és ugyancsak népszerű rendezvényünk a Csokoládé Fesztivál. Vendégférőhelyekből több is elkelne, jóllehet magánszálláshelyek bőven akadnak, és a várban is el tudunk szállásolni egy busznyi embert. A háromcsillagos Meggyes Hotel kb. 50 ember elszállásolását biztosítja.

? Az év vége a számvetés és a jövőbeli elképzelések megfogalmazásának az ideje?

? A közel húsz uniós pályázatunk megvalósítása sok munkát jelent. Bővítjük az ipari parkot, utakat építünk, fejlesztjük az infrastruktúrát, s olyan 3-4 hektáros területeket alakítunk ki, ami készen várja a befektetőket. Szeretnénk lobbizni a 37-es út négysávosításáért. Fontos, hogy biztosítsuk a szolgáltatások megfelelő színvonalát, hiszen Szerencs járási központ, 40 ezer ember ellátása a feladatunk. Mindenünk megvan, ami egy európai kisvárosban szükséges, de nem mondhatunk le a folyamatos fejlesztésekről. Úgy kell a várost építenünk, hogy az itt élő fiatalok megtalálják a számításaikat. Szerencs iskolaváros, tehát számukra az indulás lehetőségei adottak, ám fontos lenne az is, hogy az elszármazott fiataljaink visszajöjjenek, mégpedig ne csupán látogatóba, hanem azért, hogy itt éljenek.
forrás http://pannoniakincsei.hu/szerencs-biztos-jovot-teremtve-varja-vissza-a-fiatalja ...
bizony (vendég) [2019.09.12., 21:28][válaszolok] #401
Pipafüst nevű hozzászóló,

szó szerint mindenben igaza van, röhejes a a 12 pont, inkább nevezhetjük picsafüstnek... De biztos lesz aki beszopja, mert valami miatt az az érdeke, hogy erre bólogasson. Már rég az a rossz ezen a szerencsi trágyadombon, hogy az emberek kiszolgáltatottak ennek a mocsok ígérgető, de semmit nem adó rendszernek.
Választópolgár (vendég) [2019.09.12., 21:52][válaszolok] #402
Tisztelt Egeli úr! Ön volt már szabaddemokrata, kisgazda, fideszes-kdnp-s. A lényeg, hogy ott virított folyamatosan a képviselőtestületben valamilyen színben. Talán két cikluson keresztül alpolgármesterként (most, a kampányban K.F. vállán szinte polgármesterként) díszeleg. Legyen kedves nekem -mint érdeklődő szerencsi választópolgárnak- elmondani (leírni), hogy az elmúlt évek (évtized) alatt jobb sorsra érdemes településünk, annak lakossága mit köszönhet Önnek? (Milyen munkát végzett?) Elég, ha egy igényes kiadványt készít erről, amit eljuttat minden szerencsi háztartásba. Érdeklődéssel fogom olvasni! Előre is köszönöm!
menyét (vendég) [2019.09.12., 22:33][válaszolok] #403
Kedves E ZS!Az Ön ígéreteinek a többségében szerepel a kormányzati segítséggel és a pályázati forrásból kifejezés,a jövőt illetően.Ez csak újabb plakátok kihelyezését jelenti,vagy,előbb befejezik a már kiplakátolt és el sem kezdett beruházásokat, kormányzati segítséggel?
Ígérgetés bajnokság. (vendég) [2019.09.13., 07:52][válaszolok] #404
Az ígérgetések,országossan is elfogadottak,sajnos, minden számonkérés,és következmény nélkül.
Az emberek az ígéretek, már készpénznek is veszik.
Szerintem,kampány stratégiára, az ellenfél lejáratására,és az ígérgetésekre ,központilag felkészítik ,és trenirozzák a fideszes pm-eket.

A Mádiak mondják ,hogy náluk ,az eredmények között között szerepel ,a pm. tervei, álmai ,és a meg nem valósúlt beruházások sokasága is, számszerűsítve, miliárdokba. A településük ,meg kiürül, elöregedik,egy része leépül.
Őrület.
valaki (vendég) [2019.09.13., 08:24][válaszolok] #405
"Hiszem azt, hogy egy ilyen kis városban nem pártok, hanem emberek között van és lehetséges együttműködés, értékek, érdekek és nem a pártvezérek akarata mentén." (kvíz)
402nek (vendég) [2019.09.13., 09:04][válaszolok] #406
Jaj ne legyen már olyan feledékeny! Én ha jól emlékszem Egeli úr,óriási áldozatot hozott amikor Kinába utazott egy kis kisérettel , hogy bemutassák a a szerencsi képeslap-gyűjtemény egy kis részét. Hahaha!!!!
alap (vendég) [2019.09.13., 10:05][válaszolok] #407
Káromkodással,mocskolódással és ... elnézést a kifejezésért...de nyálveréssel nem lehet szavazókat pecázni még Herczegnek sem. A saját tekintély megteremtése az egyik legfőbb szempont kellene hogy legyen! Az elbizonytalanodott fidesz szavazókat ezzel nem fogja maga mellé állítani.
No figyelj csak (vendég) [2019.09.13., 17:10][válaszolok] #408
Holnaptól beindulok én is.
de (vendég) [2019.09.13., 19:52][válaszolok] #409
Dehogynem fogja! Megértik az indulatát, mert már mindenkinek tele van a hócipője ugyanígy. Ennyike.
valaki (vendég) [2019.09.13., 22:09][válaszolok] #410
"Kőkeményen hiszem, hogy csak a nyilvánosság az egyetlen fegyver, amely visszaállíthatja az emberek hitét a demokratikus kormányzásba, úgy az országban, mint Szerencsen is." (kvíz)
errr (vendég) [2019.09.13., 23:06][válaszolok] #411
Közben megérkezett a NyT levele is ami szerint pl volt záradéka az ún megállapodásnak, ami szerint 1 napig el lehetett tőle állni. S ez történt. Egyébként a hangvétele is minőségi különbséget sejtet a KF féle köpködéshez képest. Már ha..
Miközben (vendég) [2019.09.14., 11:03][válaszolok] #412
abszolút mértékben Ny T mellett teszem le a voksom, azért egy halk megjegyzés ide kívánkozik : miért csak most világosodott meg Tibor ? Nyolc éven át élvezte a Fidesztől kapott zsíros állások előnyeit, bent ült a 100 százalék Fidesz testületben, elfogadta az "árnyék" polgármesterséget , boldogan tapsikolt a NER intézkedéseinek / lásd ;migráns ellenes nyilatkozat / , nem nyilvánult meg KF kiskirályságával szemben ! Most nyílt ki a szeme ? Gyanús ! Ennek ellenére inkább Ő mint a sokszínű EZs, vagy az ismeretlen jobbikos fiú !
errr-nek (vendég) [2019.09.14., 14:54][válaszolok] #413
Én azért nem innék rá mérget, hogy igaz is amit NyT leírt. Sajnos egyik sem jó választás! Ki ezért, ki azért. Ez jutott Szerencsnek!
Nyiri és Gyurcsány párhuzam (vendég) [2019.09.14., 17:22] válasza erre: #412[válaszolok] #414
Én meg abszolút mértékben nem támogatom Nyirit. Nekem Nyiri Tibor közszereplő olyan, mint Gyurcsány Ferenc közszereplő: reggel, éjjel, meg este ugyanazt teszi.
Nyiri önmagát méltató válaszleveléről is egy Gyurcsánytól való idézet jut eszembe: "Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét."
Mérget azt ne! (vendég) [2019.09.14., 17:24] válasza erre: #413[válaszolok] #415
Én sem innék rá mérget, már csak azért is mert közelebbről ismerem a történetet...
Talán egyszer.... (vendég) [2019.09.14., 17:39][válaszolok] #416
Miközben hsz. - teljes mértékben egyetértek a véleményével ,de én is NY.T-.ra szavazok!
Igen, nem kicsit volt fideszes,és samesz,de ellent mert állni.
Talán egyszer az ország is így tesz.
Nagyon jó (vendég) [2019.09.14., 17:44][válaszolok] #417
ez a képviselő ajándék hirdető .
Csupán csak az derül ki belőle hogy,ide jöttem 1950 ben.60 van ban,70 ben,80 ban,90 ben
és azóta egy munkahelyemen vagyok .
Elmondhatja ezt egy csoki,cukorgyári mérnők,munkás tisztelt képviselő jelöltek ?!
Erre válaszoljanak .
valaki (vendég) [2019.09.14., 17:51] válasza erre: #413[válaszolok] #418
Ha nem igaz, majd az aláírók megcáfolják. Persze az volna a jó, ha elolvashatnánk és úgy mondhatnánk véleményt. "Ez jutott Szerencsnek!", sajnos nem lehet mindig egy kiváló KF .
érdekes (vendég) [2019.09.14., 18:30][válaszolok] #419
Egeli úr 2010 tavaszán bőszen írogatott ide, most meg, mikor polgármester szeretne lenni, nincs semmihez hozzáfüzni valója?
valaki (vendég) [2019.09.14., 19:09] válasza erre: #416[válaszolok] #420
Csatlakozok!
Nekem tetszik nagyon, hogy a Nyirit leszólók, milyen sok jót, magasztalást írnak Egeliről és munkájáról, melyekkel alátámasztják, hogy miért érdemes őt választani.
errr (vendég) [2019.09.14., 22:00] válasza erre: #414[válaszolok] #421
Ezzel a Gyurcsányozással csak arról ad számot, hogy még ma sincs tisztában az öszödi beszéddel, ami azért meglehetősen szánalmas. Másrészt, ha tud valamit ami nem lett kibontva nosza rajta, mondja ki! De nem tud semmit nyilvánvalóan.
-
Ugyanazt kérem a 413-as hsz-től is.
Békességet (vendég) [2019.09.15., 09:29][válaszolok] #422
hirdet EZS a facebook bejegyzésében ! De hiszen Ő volt az egyk kezdeményezője a 2010 utáni választásokat követő megtorló feljentések sorozatának , melynek következtében szerencsi emberek sokaságát citálták rendőrségi, bírósági meghallgatások elé ! Most persze Ő a békesség angyala ! Nevetséges ! A másik szlogenje a " biztos jövő " ! Ennek biztosítékát az elmúlt évtizedbéli "munkássága" adja, melynek eredménye ; Szerencs lakosság létszámának folyamatos csökkenése, már közmunkásból sincs elég . Aki teheti menekül Szerencsről ! Ha ő lesz a befutó, akkor biztos /ez lesz a / jövő !
ugye? (vendég) [2019.09.15., 10:26][válaszolok] #423
B.Gabriella képviselőjelölt Baloghról szóló cikke szőrén szálán eltünt az fb-rol.Talán elillant a bátorság? Vagy Balogh megfenyegette? Mindegyiknek csak a szája nagy!
valaki (vendég) [2019.09.15., 10:55] válasza erre: #416[válaszolok] #424
Csatlakozom!
levél (vendég) [2019.09.15., 12:02][válaszolok] #425
Csak egyetlen baj van a NyT levelével, az, hogy alapvetően nem igaz!
NyT és Bástya elvtárs (vendég) [2019.09.15., 15:46] válasza erre: #425[válaszolok] #426
Azért van benne igazság (NyT levelében), például a dátum.
Amúgy ez a levele is hemzseg a helyesírási hibáktól. Nem ezt várjuk egy magát tanárnak felmagasztaló embertől!
Bástya elvtárs jut róla és az írásáról eszembe: ha van valami, amit tisztel magában, akkor az a szerénysége.
agónia (vendég) [2019.09.15., 16:35][válaszolok] #427
Bekecsen idén "hazafias népfront" indul, gyakorlatilag egyetlen pm jelölt a fidesznek kampányoló cserkész Lacink, a testület a régi "értelmiségi" csapat, kiegészülve pár barátnővel a Lesku által gründolt egyesületből. Személyes kedvenc jelöltem: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1120253164674318&set=pb.100000689355969. ... Meg kell mondjam, irigylem Szerencset...
Helyesíró (vendég) [2019.09.15., 17:08] válasza erre: #426[válaszolok] #428
No, akkor írja már ide Ny.T. leveléből a hemzsegő helyesírási hibákat!
Ezt (vendég) [2019.09.15., 17:33] válasza erre: #426[válaszolok] #429
a Bástya elvtárs szöveget már ellőtte valaki és nem Ny T -vél kapcsolatban. Ha már plagizál, tegye azt körültekintőbben ! A levél stilisztikája esetleg kifogásolható, de lerántja a leplet a KF módszeréről ! Persze a hithű embereket ez sem tántorítja el !
errr (vendég) [2019.09.15., 17:50][válaszolok] #430
Gondolom 425 és 426 egy és ugyanazon elvtárstól származik. Tömeget alakít mérsékelt sikerrel. Konkrétum? Mi nem igaz akkor?
neutrinó (vendég) [2019.09.15., 18:41][válaszolok] #431
Kedves NyT imádók! Nosza rajta, szavazzanak rá, aztán majd meglátják, hogy "felvirágzik" a város! Komolyan hiszik? Nézzék meg a tavalyi költségvetési beszámolót. Aztán kinyílik a szemük.
Miért? (vendég) [2019.09.15., 20:28][válaszolok] #432
neutrinó hsz. : Ön egy öleb, egy fizetett irogató. Szítja a tüzet!
Ny.T. egy éve van hivatalban ,az Ön gazdája pedig majd egy évtizedig volt. Kinek a teljesítmény silány?
Ne a helyesírási hibákat,ostorozza,hanem próbáljon reálisan gondolkodni, és véleményt alkotni. / a hsz.-ek nem magyar dolgozatok/
Az emberek ,majd bölcsen fognak dönteni ,és az lesz a népakarat-melyet mindenkinek el kell fogadnia!

U.i.: a villanyszerelő," fotó-és kommunikációs szakember " ,remélem már munkanélküli??!! Kedves Tibor ezzel kell kezdeni!
valaki (vendég) [2019.09.15., 20:43][válaszolok] #433
Érveljenek már Egeli mellett azok akik rá szavaznak. Azonkívül, hogy KF bábuja, egy pártonkívüli pártkatona, a fidesz frakció tagja, aki patrónusa szerint szavahihető pm lesz, és csapaton belül nem fogják elárulni egymást és majd megsegít a kormány, semmi más. Korábban itt a 12 pontját tételesen kivesézték, bebizonyították, hogy úgy hülyeség ahogy van, azóta nagy a csend. Hátha meg tudnak mást is győzni!
Kedves (vendég) [2019.09.15., 21:03][válaszolok] #434
nutria ....akarom mondani neutrínó ! Önnek teljesen igaza van. Én is úgy hallottam, hogy KF egy milliárd azaz ezer millió Ft többlettel adta át a városvezetést ámde ez a mafla NYT / meg a vele regnáló nyolc fideszes képviselő - köztük EZs alvezére/ sajnos bő egy év alatt csinált belőle 400 millió hiányt ! Ja ! Miközben KF ott gyámkodott felettük ! Hát nem egy balek ez a NYT ? ,
jó kis tanácsadók ... (vendég) [2019.09.15., 21:04][válaszolok] #435
Szóval a "fotó- és kommunikációs szakember" legyen az első munkanélküli? Jól értem? Ez a csak a kezdet? Ezek szerint a hivatal többi részét is pusztítanák a Ny.T. tanácsadói?

Meredek!
errr (vendég) [2019.09.15., 22:01] válasza erre: #432[válaszolok] #436
Járja a bolondját a primitív lélek.
neutrinó (vendég) [2019.09.15., 22:07] válasza erre: #432[válaszolok] #437
Ki kell ábrándítanom, semmi közöm egyik oldalhoz sem, csak egyszerűen a tények érdekelnek. De úgy látom Önt nem. Ha szabad kérdeznem a hozzászólásom melyik részében írtam a helyesírásról? Ha elolvassa még egyszer, rájön, hogy sehol. Azt írtam, hogy nézzék meg a tavalyi és az éves költségvetési beszámolókat. Erre persze nem reagált. Kérném, hogy mielőtt válaszol valakinek legalább olvassa el figyelmesen. Az pedig nem vita, hogy elkezdi sértegetni a másikat. Inkább nézzen utána a tényeknek. Bár tudom, hogy ez időigényesebb.
független és hivatalnok (vendég) [2019.09.15., 23:53] válasza erre: #435[válaszolok] #438
Más hivatalnokot is fenyegetett már (talán csak üzentek neki?!) független képviselőjelölt! Ezt beszélik a hivatalban.
valaki (vendég) [2019.09.16., 09:10] válasza erre: #438[válaszolok] #439
Ismét csak sejtések, látszatfenyegetések (jó nicknév alatt), hogy mit beszélnek a hivatalban. A testületin ugyanezt mondta Kiss A. frakciótag. Semmi konkrétum, semmi bizonyíték. Ennyit tudnak: cselekkel, átveréssel megpróbálni megtartani a hatalmat.
se-se (vendég) [2019.09.16., 09:12][válaszolok] #440
Semmilyen viszony nem fűz Nyiri Tiborhoz. De jól tette , hogy megválaszolt arra, amit egyébként nap- mint nap tapasztalunk! A Kiskirályságot! Na ennek kell véget vetni!
Sajnos Szerencs semmi hasznát nem vette, Koncz Ferenc áldásos tevékenységének és nem kérünk az új csatlósából sem. A Fidesz meg eddig sem lökött rajtunk! Nyiri Tibor nem lett demokrata, de besokalt akkor amikor a saját bőrén tapasztalta meg, milyen csicskának lenni. Bizom benne tanult belőle! Vele és csapatával legalább esély van arra, hogy normálisabb városban éljünk!
Hiány (vendég) [2019.09.16., 10:45] válasza erre: #431[válaszolok] #441
Én szívesen megnézném azt a jegyzőkönyvet, amiben 2018-ban megtörtént a polgármesteri tisztség átadása-átvétele, azaz mit adott át Koncz Ferenc Nyiri Tibornak. Azonban csak a 2010.10.12-ei dokumentum található a város hivatalos honlapján, ahol Rónavölgyi Endréné az átadó, Koncz Ferenc pedig az átvevő polgármester.
















,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Sese (vendég) [2019.09.16., 10:50] válasza erre: #440[válaszolok] #442
Egyetértek.
"Kedves"-nek (vendég) [2019.09.16., 18:47] válasza erre: #434[válaszolok] #443
Hát ez elég gyenge volt.
Kalapáljátok (vendég) [2019.09.16., 19:31][válaszolok] #444
már össze magatokat egyik jelölt sem ígér jövőt Szerencsnek .
Mert már érdekek mentén meggy Szerencs jövője nem értékek szintjén.
Ehhez a mondathoz azért zárkózni kellene .
youtube thumbnail
Melyik (vendég) [2019.09.16., 21:39][válaszolok] #445
részt találta kigyelmed gyengének ? Csak nem érezte az iróniát ? Á , ahhoz túlságosan elfogultnak tetszik lenni ,
Villanás (vendég) [2019.09.16., 22:55][válaszolok] #446
Önöknek nincs más csak egy fideszes, meg egy "volt" fideszes? Hát nem nagy választék! Az egyik olyan mint a másik. Csöbörből vödörbe.
446nak (vendég) [2019.09.17., 08:12][válaszolok] #447
Sajnos igaza van! De legalább Nyiri Tibor megbántásból, sértődöttségből, megaláztatásból szembe fordult velük.
megbántott, sértődött, megalázott (vendég) [2019.09.17., 09:00] válasza erre: #447[válaszolok] #448
Egy megbántott, sértődött, megalázott (így írja!) ember - no egy ilyen marha jó lehet a város élére ... ez az ember csak úgy pörgetné a kormányzati támogatásokat a városunkba ...
vastagbőr (vendég) [2019.09.17., 10:19] válasza erre: #448[válaszolok] #449
Mert Koncz F. és a 100% fideszes csapat nagyon pörgette Emlékszünk! https://ibb.co/rZXzvRC Az is jópofa, ahogy a fideszesek suttogó propagandával terjesztik ezt a "megbántott, megalázott, sértődött" narratívát, hogy utána a kormányzati támogatás hiányán lovagoljanak saját maguknak válaszolgatva. Nagyon rafináltnak hihetik magukat, de ne nézzenek már hülyének minket...
errr (vendég) [2019.09.17., 10:36] válasza erre: #448[válaszolok] #450
Addig erőlködik itt, míg kiújul az aranyere. Már mindenki magán röhög nem veszi le?
448nak (vendég) [2019.09.17., 11:13][válaszolok] #451
Tisztelt Kommentelő! Ez az oldal valószinű azért van, hogy adott témában többen kifejthessék a véleményüket. De semmiképpen nem azért, hogy bárkit, még a polgármester jelöltet sem sértegethethessenek. Támogathatja, vagy nem támogathatja a jelölteket , de sértő jelzővel nem illetheti!!!!
Más: Sajnos Szerencset, a 100 % -os fideszes képviselőtestületet és polgármestert eddig se " pörgette" a kormány . Csak magunkra számithatunk! Aki nem függ a fidesztől annak meg nem kell hajbókolnia és csendben maradnia.
Egyébként szerintem Nyiri Tibor nem a kormánnyal van összetüzésben ,hanem csak Koncz Ferenccel!
Na ne már! (vendég) [2019.09.17., 12:11] válasza erre: #449[válaszolok] #452
Akik itt leginkább pont saját maguknak válaszolgatnak azok pont nem a kormánypártiak... Próbálják a többség látszatát kelteni de még arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább egy icipicit változtattassanak a hozzászólás stílusán. Ugyan azok a helyesírási hibák, ugyan azok a szóköz és vessző hibák. Nem bántásból, de szerintem orvosi kezelésre szorul az ilyen ember.
nemzeti érzelmű (vendég) [2019.09.17., 12:49][válaszolok] #453
Hitvallás, örök érvényű igazság:

"Miközben hatalmas fejlesztésekről, mézzel folyó kánaánról dübörög a propaganda, városi elitünk nagy része gondosan elmenekíti innen gyermekeiket. A szavaknál a tettek talán többet jelentenek. ...

Hiszem azt, hogy egy ilyen kis városban nem pártok, hanem emberek között van és lehetséges együttműködés, értékek, érdekek és nem a pártvezérek akarata mentén.

Párton kívüli képviselőként nekem még soha, senki nem tolmácsolt Budapestről semmit.

Kőkeményen hiszem, hogy csak a nyilvánosság az egyetlen fegyver, amely visszaállíthatja az emberek hitét a demokratikus kormányzásba, úgy az országban, mint Szerencsen is.

Természetesen mindenki lelkiismerete szerint szavazhat, s ennek következményeit mindnyájan viselni fogjuk."

Vajon ki és mikor mondta ezeket?
Valaki valamit? (vendég) [2019.09.17., 18:09][válaszolok] #454
Tud valaki valamit a mai Kistérségi Társulás (Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás)ülésén történtekről és annak hátteréről?
kistérség (vendég) [2019.09.17., 21:33] válasza erre: #454[válaszolok] #455
Csak a tényeket (igaz hallomásból): a kistérség valahány (talán 16-18 közötti)településéről csak egy település vezetője jött ma el a Nyiri Tibor elnök hívó szavára (ez jól hangzik, de tk. egy Társulási ülés lett volna előre meghatározott napirenddel). Természetesen Nyiri elnök Úr megjelent!!!!

Azt is kiderülni látszik, hogy a kistérségi polgármesterek nem véletlenül nem jöttek el, hanem valamiféle szervezés volt a háttérben. Az is felsejlik, hogy Nyiri ellen akartak így demonstrálni valami (személyes ügy?) miatt.
Most csak ennyi, de utánajárok.
sajnos (vendég) [2019.09.18., 06:42][válaszolok] #456
Igaz lehet a kiskirályság!Idővel milyen kínos lesz ezeknek a polgármestereknek!
valaki (vendég) [2019.09.18., 08:35] válasza erre: #455[válaszolok] #457
Tények hallomásból? Egyenlő a semmivel (csak jelzem)
valaki (vendég) [2019.09.18., 08:54][válaszolok] #458
Bocsánat, de lemaradt: várom a "tények" folytatását.
rendben ... (vendég) [2019.09.18., 09:01] válasza erre: #457[válaszolok] #459
Szóval tagadja az esetet? Ezek szerint volt kistérségi ülés, ahol a határozatképesség is megvolt?
Akkor minden rendben ...
valaki (vendég) [2019.09.18., 09:35] válasza erre: #459[válaszolok] #460
Semmit nem cáfoltam, semmit nem tagadok, csupán véleményt mondtam (nem voltam ott).

"Azt is kiderülni látszik, hogy a kistérségi polgármesterek nem véletlenül nem jöttek el, hanem valamiféle szervezés volt a háttérben. Az is felsejlik, hogy Nyiri ellen akartak így demonstrálni valami (személyes ügy?) miatt." Ezek akkor lesznek tények, ha bizonyítottak, addig lejáratás jellegű az egész.
ultra gáz (vendég) [2019.09.18., 09:39] válasza erre: #455[válaszolok] #461
Ha ez igaz, akkor kva nagy a baj! Pl. a mindig nyámnyila túlkoros kiscserkész ilyenkor tud karakán is lenni? Ha így kézivezérlik ezt a sok nagyon független településvezetőt, akkor az őket háttérből csicskáztató fideszes helytartónak most már tényleg buknia kell! Vagyis előbb a szerencsi bábuinak, utána O.V. majd rendelkezik "Matiszpapa" politikai karrierjéről is! Mi ez basszus, valami balkáni törzsszövetség? Hihetetlen, mi mindenre képesek ezek az emberek azért, hogy a zsírosbödön mellett maradhassanak, simán alárendelik a tisztségüket egy személyes politikai játszmának. BUKNIUK KELL!
errr (vendég) [2019.09.18., 10:57] válasza erre: #461[válaszolok] #462
Ez egy szigorúan kézivezérelt bábhadsereg szégyenükre.
Bosszú (vendég) [2019.09.18., 12:06] válasza erre: #455[válaszolok] #463
Az is a bosszúhadjárat egyik eleme. Már alkalmazták a csokoládé fesztivál megnyitóján is. ment a telefon, hogy most nem is olyan fontos a színpadon állniuk a községek polgármestereinek. Szerintem most is valami hasonló történhetett.
Azért azt ne feledjük, hogy az országgyűlési képviselőnek bizony fontosak a környék polgármesteri, akik viszont(közöttük a szerencsi)elsősorban a saját választóiknak tartoznak felelősséggel.
Lám csak! Mit cáfolnak? (vendég) [2019.09.18., 17:11] válasza erre: #463[válaszolok] #464
Kicsit jobban össze kellene hangolni a kommentelő csapatot a szerencsi Gyurcsánynak! Nem is történt semmi a kistérségi ügyben, nem is volt itt semmi kemény állítás de máris tagadják a semmi jelentőségét. Még meg is magyarázzák, hogy mindenki hülye, csak a szerencsi Gyurcsány az igazság bajnoka.
Apropó: ma van az öszödi beszéd évfordulója.
valaki (vendég) [2019.09.18., 18:02] válasza erre: #464[válaszolok] #465
Mindenki magából indul ki. Arra nem is tud gondolni, hogy lehetnek emberek saját véleménnyel. Persze bérkommentelőknél ilyen nincs .
Cuki (vendég) [2019.09.18., 18:09] válasza erre: #463[válaszolok] #466
Olyan kis cukik vagytok Ti Nyíri talpnyalók! Az a vicc jut rólatok eszembee mikor a rádióba bemondják, hogy egy őrült szembe megy a forgalommal. Mire az az egy: dehát mind szembejön!! Két-három biztos jól fizetett író azt próbálja itt elhitetni,hogy itt Nyíri az egyetlen normális.hát ez már tényleg röhelyes. Egyértelmű hogy nem a környék 16-17 polgármestere őrült meg egyszerre!! Csak az az egy, aki Ugyanaz, aki elárulta a képviselőtársait és KF-et is!
Mindig csak azaz egy!!!
egy kistérségi polgármester (vendég) [2019.09.18., 18:11][válaszolok] #467
Egy szerencsi ismerősöm szólt, hogy a kistérségi társulásról írnak itt értetlenkedve.

A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 18 településből áll. Keddre kaptunk meghívót a Társulási Tanács ülésére, ahol a kistérségi polgármesterei távol maradunk. Más nevében nem írok, de a magam álláspontját leírhatom. Én két okból maradtam távol.

1. Semmilyen olyan téma nem volt a napirendi javaslatban, amely ne lenne halasztható a választás utánra, de a súlyosabb a 2. ok.

2. Nyiri Tibor kollégánkat 2018-ban - Koncz Ferenc képviselő úr polgármesterségről történő lemondása után - még szerencsi alpolgármesterként, polgármesteri tisztségben köztünk a legtapasztalatlanabbként megválasztottuk a Társulási Tanács elnökévé. Időközben azonban azt látjuk, hogy hátat fordított annak a közösségnek, amely a polgármesteri székhez segítette. Nyiri Tibor kollégámban emiatt ? mint a Kistérségi Társulás elnökében ? megszűnt a bizalmam. Ma már nem szavaznék arra, hogy ő legyen a Társulás elnöke. Én az ülésről való távol maradással véleményt akartam nyilvánítani. Nem támogatom az újraválasztását. Nekünk, a szerencsi járás, a szerencsi kistérség polgármestereinek is fontos a város jövője.

Azt a hírt hallottam, olvastam, hogy Szerencs önkormányzatának óriási a hiánya. Ezt nyilván vagy adóemeléssel, vagy létszámcsökkentéssel, vagy bércsökkentéssel, vagy intézmény-megszüntetéssel, vagy kormányzati támogatással tudja megoldani a szerencsi vezetés. A legnyilvánvalóbb módja a kormányzati segítség lenne. Ilyen nehéz működési körülmények között nagy hiba hátat fordítani a kormánypártnak, az országgyűlési képviselőnek és a Kormánynak.

Olyan butaságot senki ne találjon ki, hogy az országgyűlési képviselőnek a társulási üléshez köze volt, mert nem volt. Mi, a kistérséghez tartozó polgármesterek nyilván beszélünk egymással és a távol maradásban egyetértettünk felkérés nélkül is.
Értékrend (vendég) [2019.09.18., 18:23][válaszolok] #468
Teljesen érthető, hogy ezek az igazi polgármesterek (ők nem egy éve vezetik a településüket) már egy színpadon sem akartak vele együtt mutatkozni nemhogy még dolgozzanak is vele. Olyan emberrel akiről azt hitték, hogy korrekt és tisztességes. Aztán kiderült hogy megőrül a hatalomért. Lehet hogy igaz ha kell bárkin és bármin átgázol? Csak ő lehessen a polgármester!
Abba belegondolt e már Polgármester úr hogy ha nem nyer, ki fog még vele szóba állni? Mert a háta mögött igen sokan drukkolnak ellene, csak amíg ő a polgármester félnek tőle. De at x-et nem rá teszik majd!!!
"cukinak" (vendég) [2019.09.18., 18:55] válasza erre: #466[válaszolok] #470
Nem veszi észre vagy nem akarja észrevenni, hogy nem Nyíri "talpnyalók "írogatnak. Egyszerűen sok embernek elege van KF kiskirályságából!!!!Az idehozott milliárdokból a szerencsiek nem éreznek semmit!!!Ne fenyegessenek senkit azzal, hogy a város összeomlik, ha nem önökre szavaz!Ha jól tudom, az EU felé éppen az önök által nagyrabecsült kormány utasítja el az ilyen álláspontot./Ne a politikai hozzáállást nézzék az eu-s pénzek elosztásánál/
Következetes (vendég) [2019.09.18., 19:09][válaszolok] #471
Az x csak Kornél,és Ádám kapja
kicsit unalmas más ez a Tibi,Zsolt,Ferenc,triumvirátus .
szembe (vendég) [2019.09.18., 19:25] válasza erre: #466[válaszolok] #472
Nagyon jó! Tibi szembe megy a forgalommal!
helyesírás (vendég) [2019.09.18., 19:55] válasza erre: #466[válaszolok] #473
A "röhejes" szót még mindig nem tudja leírni. Akárhány néven is mocskolja itt Nyíri Tibort, az ilyen apróságok lebuktatják. :D
A "kistérségi polgármester" néven írt komment se kutya. Borzasztó önérzetesnek írja le magát az állítólagos "polgármester", de a nevét már nem kanyarítja ide, hiszen annyira azért mégsem önérzetes és akkor kiderülne, hogy kamu szegény. A Fidesz által kommunikált panelek állandóan ismétlődnek, de megint öngólt lőttek ezzel a lejárató szöveggel, hiszen elárulták, hogy a "legtapasztalatlanabbat" választották meg. Ugyan mire fel? Spontán? Vagy mégsem elég tapasztaltak? Néhányuk megjelenésre is csak egy pm paródiája, nem akarok nevesíteni, elég a szomszéd településig elmenni...
Kedves (vendég) [2019.09.18., 19:56][válaszolok] #474
viccmesélő úr vagy hölgy ! Látható, hogy Ön rendkívüli képességével átlát a Tiszán, akarom mondani a szitán . Ebből kiindulva viccmesélő úr vagy hölgy ! azt feltételezem,hogy Ön alkalmas lehet arra, hogy megmutassa EZS pm jelölt úrnak merre van az" ellenfél kapuja " Nevezett nagyreményű polgártársunk ugyanis folyton öngólt lő ! Olvasom pl. legutóbbi kampány levelében ; " ......NYT hátbaszúrta képviselőtársait - a Fidesz -KDNP csapatát és függetlenként indult el az önkormányzati választáson " . És tényleg micsoda galádság függetlenedni a gazdától ! Ennek eredményeként aztán " búcsút int a városnak eddig milliárdokat biztosító kormányzati támogatásnak is " . Világos beszéd, aki nem kussol az ne is számítson kormányunk támogatására ! Pedig micsoda szédületes fejlődést ért el a város a " MELLETTÜNK A KORMÁNY " elmúlt kilenc évében ! Folytatható a sor a végtelenségig , de megelékszem csupán egy orbitális öngóljának kiemelésével, amelyhez hasonlót csak a brazil Neymár lőtt vasárnap ollózva - igaz Ő az ellenfél kapujába ! Jöjjön tehát a szépség díjas is " Mire felocsúdtunk, Nyíri Tibor a várost egy év alatt ujra a csőd szélére vezette ." Dehát ezidő alatt Ő alpolgármester volt ! Ebből kiindulva együtt , kéz a kézben vezették városunkat a csőd közelébe . Az pedig igazán megkapó kép , amit NYT megválasztása esetére vízionál a fűtetlen orvosi várótermekről, az éhező ovónőkről ,konyhai dolgozókról, rendelőintézeti alkalmazottakról, nem beszélve a kivilágítatlan utcákról.
valaki (vendég) [2019.09.18., 20:02] válasza erre: #467[válaszolok] #475
Ha Ön tényleg kistérségi polgármester, akkor szégyellje magát. Kampányoljon a saját településén, ne Szerencsen. Én azt gondolom, hogy Ön inkább egy pm székbe ültetett NER-lovag, aki egy kiszolgálója a képviselő úrnak. Ilyenektől (is) kell megszabadítani a térséget és az országot mindazoknak akik VÁLTOZÁST akarnak.
tanmese (vendég) [2019.09.18., 20:14][válaszolok] #476
Mese, amely akár igaz is lehet. Úgy 6-8 évvel ezelőtt történt, hogy egy társaság megkereste a kistérséget egy olyan komplex programmal, amely illeszkedett egy központilag támogatott elképzeléshez. A legtöbb polgármesterrel beszéltek, pozitív volt a fogadtatása a többmilliárdos projekttervnek. Néhány hónap múlva, a tervezett projekt részletes ? településekre, területekre és személyekre történő ? kidolgozása után egy bemutatón akarták azt ismertetni az érdekeltekkel. A szerencsi hivatalban "nem találtak" megfelelő helyet, így egy másik település vállalta a rendezést. Sajnálatosan, a jó előre kiküldött meghívók ellenére, csupán egy pm jelent meg a projektismertetőn.

Később derült ki, hogy Szerencs (a kistérség központja) kihátrált az addig szóban támogatott projektből. Akkor a kistérséget a szalmaégető, befektetővonzó szerencsi pm. és ogy. képviselő vezette. Akik most VÁLTOZÁST akarnak, biztosan nem támogatják a bábjait.
változás (vendég) [2019.09.18., 20:47][válaszolok] #477
Hát aki Nyírire szavaz az biztos változást akar!
Legyen itt néhány a Nyíri-féle megvalósítható programból:
1. Minek ide közvilágítás! Botorkáljunk együtt a sötétben!
2. Fűtésre sem lesz pénz! Fázzunk együtt a rendelőkben!
3. Legyen igazi létszámleépítés! Valósítsuk meg együtt a létszámcsökkentést! Hagy érezzék az emberek a változást a saját bőrükön!
4. A Kormánnyal, az ogyképviselővel és a FIDESZ-szel nem tárgyalunk mert ők se velünk!
5. Lesz itt gyors ügyintézés a polgármesterrel úgyse tárgyal senkise.
6. Sikertörténet volt vezetése alatt a KLIKK is, ja mégse. De sebaj, sikertörténet alatta az önkormányzat vezetése! Ja mégse...
Igazi bábu (vendég) [2019.09.18., 20:52][válaszolok] #478
Hát én azt hallom, hogy az igazi és egyetlen bábu az Nyíri. Mondjuk jól kiszúrtak vele a nagyokos tanácsadói, igy még nem vertek át embert mint őt akit igy felbiztattak.
Az egész város tudja, hogy ki az ő igazi főnöke. Csak azt nem értem hogy akkor miért nem ő indult? Tibort meg hagyták volna tanitani, abban legalább jó volt...
Kedves fideszes! (vendég) [2019.09.18., 21:57] válasza erre: #477[válaszolok] #479
Gondolkozzon már, ember! Maguk most már nyíltan azzal zsarolják a szerencsieket, hogy nem lesz nekik közvilágítás és fagyoskodniuk kell majd az orvosi rendelőben, ha nem a Fidesz jelöltje nyer! Őszintén, mi a francot képzelnek magukról, hogy a lakosságot zsarolják, fenyegetik bosszúval?! Ez a gátlástalanság, arrogancia önmagában elég indok, hogy a nép eltakarítsa magukat a hatalomból!
"Bábu vagy" (vendég) [2019.09.18., 22:07] válasza erre: #478[válaszolok] #480
Ez aztán talált! És igaz is!
Le velük! (vendég) [2019.09.18., 22:23][válaszolok] #481
Ezt a mocskot, ami ebben a városban megy! Felháborító! Egymást köpködik, egymásra mutogatnak úgy, hogy mind benne voltak! Mindegyik a csőd szélére vitte a várost, és ők akarják majd megoldani, helyrehozni?? Mi ez a viselkedés? Diplomás, tanult emberek, hol az intelligencia??? Sehol! Ha van esze minden szerencsi, ondi, fecskési választópolgárnak, akkor együtt, közösen leszavazzuk ezeket az embereket! Rajtunk múlik, így tegyünk is érte!! Most vagy soha! Ne hagyjuk, hogy tovább hülyítsenek minket! Elég volt a Koncz Ferencből, Egeli Zsoltból, Nyíri Tiborból és a többiből!
levél (vendég) [2019.09.18., 22:28][válaszolok] #482
A kormány nincs velük, hanem mellettük. Én is így gondolom.

A levél eleje semmit nem mond, csupán Nyirit pocskondiázza, a békesség jegyében. Pedig az Ő levelében nem ezt olvasta. Egeli is elfelejti megemlíteni, hogy minden azzal indult, hogy a fidesz nem Nyirit akarta pm-nek. Ki árult el és kit? Hamarabb kellett volna felocsúdni! Miért nem mellékelte az általa is aláírt ominózus megállapodást?

Folytatja a gyűlöletkeltéssel, riogatással és fenyegetésekkel (jó hogy nem a kereszténység nevében teszi). Vajon kitől tanulta? Ki irányítja ebben? A kormány évek óta ezzel nyeri a választásokat, ennek nagymestere a patrónusa is (lásd a tavalyi választások előtti beszédeit, a kislánya és fiai féltését a migránsoktól). Természetesen az sem zavarja, ha például alaptalanul riogat: a rendelőintézetre nem költött eddig sem a város (sőt), gondolom ezután is így lesz (kivéve persze ha egy NER-lovag fogja vezetni).

Meg, hogy a kormány csak akkor segít, ha ők nyernek. Ezzel azt sugallja, hogy a képviselőnknek csak akkor számít Szerencs, ha a sajátjai ülnek pozíciókban és Ő tud mindenben dönteni. Ezt is gondolja?
báburól (vendég) [2019.09.18., 22:38] válasza erre: #478[válaszolok] #483
No és kik a sakkjátékosok, ha a bábu már ismert?

Talán bábuné és a gimnázium örökös főfőfőfőfőigazgató tudósa (a Zemplén Géniusza)?
"Nagy játékos" mind a kettő, ráadásul ők nagy tételben gurigáznak, amit a magunkfajta szerencsi átlagpolgár el sem tud képzelni.
Tőlem játszhatnak a közös kis bábujukkal, de a várossal és lakóival ne hazárdírozzanak!
bizony (vendég) [2019.09.18., 22:39][válaszolok] #484
Legalább ilyenkor kimutatják a foguk fehérjét. Gusztustalan narancs banda. Az embernek felfordul a gyomra attól, ami ebben a városban megy.
Uncsi (vendég) [2019.09.18., 22:50][válaszolok] #485
Hogy nem unják még ezt amit csinálnak? Egymásnak esnek, de mi értelme?
errr (vendég) [2019.09.18., 23:12] válasza erre: #468[válaszolok] #486
Elég már a bohóckodásából fáradjon szépen a kasszához aztán tűnjön el a gazdával együtt csörgősipkás udvari bolond. Szerencs érdekei éppen a magafélék kiszorítása a hatalomból.
Tiborunk és s forgalom (vendég) [2019.09.18., 23:42] válasza erre: #467[válaszolok] #487
Vidéki pm. nyugodtan sorolhatott volna még pár dolgot, de nem volt durva és sértő.
Megint az jön elő, hogy Tiborunk hajt szembe a forgalommal, s nem pedig a másik 17. Könyörgöm! Vegyük el - ne újítsuk meg - a jogosítványát! Még a végén valami nagy bajt csinál!
Pont (vendég) [2019.09.18., 23:52] válasza erre: #478[válaszolok] #488
Ott a pont. Egy apróság azonban van, nem nem hagyták tanítani, hanem nem akart. Több kellett. Az igazi főnök meg már legutóbb se lett a lakosság által megszavazva, de most jó lenne még a felbiztatott hátán bejutni és a több évtizedet folytatni, hiszen csinálni úgysem kell semmit, de a támogatás árát meglehet majd kérni... amúgy pár jelölt gondolkodik még hasonlóan abban a csapatban .. .
errrnek (vendég) [2019.09.19., 00:06] válasza erre: #486[válaszolok] #489
Már igencsak nagyképű lett. Mire fel ez a nagy arc?
errr (vendég) [2019.09.19., 01:00] válasza erre: #489[válaszolok] #490
Nem nagy dolog nagy arcnak tűnni a maga produkcióját tekintve. Mikor unja már el? Higgye el szánalmas.
Nagyon meggyőzően (vendég) [2019.09.19., 06:36][válaszolok] #491
elismerés (vendég) [2019.09.19., 08:12] válasza erre: #483[válaszolok] #492
Gratulálok RÁCZNÉ VÁRADI ÉVA és JAKAB TAMÁS igazgatóknak, hogy NEVÜKET adják e gyalázkodó levélhez, legyenek továbbra is büszke tagjai egy Dr. Egeli Zsolt vezette csapatnak!

Gratulálok, hogy példát mutatnak tanártársaiknak és ilyen szellemben nevelik gyerekeinket!

Gratulálok az iskolákat fenntartó egyházaknak mert mindezt támogatják!

"... mert vétkesek közt cinkos aki néma."
ők aláírják (vendég) [2019.09.19., 09:15] válasza erre: #492[válaszolok] #493
Nem gyalázkodó, hanem őszinte, nyílt.
Egeli és csapata nem suttogó propagandát terjeszt és nem névtelen leveleket írogat, hanem leírja az álláspontját, ALÁÍRJA és közzéteszi.
na persze (vendég) [2019.09.19., 10:27] válasza erre: #493[válaszolok] #494
Akkor mi ez a sok, egy kaptafára írt hozzászólás ezen az oldalon, a fideszes szórólapok lejárató célú kifejezéseit sulykolva? Ki az, aki a "röhejes" szót mindig "röhelynek" írja? Kik árulóznak, sejtetnek, hátbaszúrósoznak, "szerencsi Gyurcsány"-oznak, fűtetlen rendelőkkel riogatnak vagy éppen "egy kistérségi polgármester" nevében tolják az agymosást? Őszintén szólva szánalmas, ahogy másra vetítik ki a saját kicsinyes jellemvonásaikat, manipulálható hülyéknek tekintik az embereket. Suttogó propaganda, E. Zs. mellé photoshopolt Orbán-kézfogás? Remélem a szerencsiek a választáson markáns véleményt fognak mondani erről az undorító közhangulatról, amit a Fidesz teremtett Szerencsen.
Pánik (vendég) [2019.09.19., 10:40][válaszolok] #495
Itt ajánlom tisztelettel az Olvasó figyelmébe, hogy Szerencsen, a kampányban a gyalázkodást nem más indította el, hanem maga K.F. az általa írt/aláírt levelével, amire az érintett (Ny.T.) gondolkodás után kulturáltan válaszolt. Most E.Zs. polgármesterjelölt folytatja a megkezdett stílust, mert úgy gondolja, hogy ezzel szavazókat nyerhet, míg az ellenfelüknek tekintett jelölttől voksokat vehet el. Ha ezt el is hiszi, akkor bizton mondhatom: rossz úton jár. De ez legyen az ő baja! Azt azonban már bűnnek tartom, hogy riogatja a lakosságot, előhúz már rég lejárt Bokros-csomagot, fűtetlen várótermeket-, sötét utcákat vizionál miközben fényezi az országgyűlési képviselőt. Mindez azt jelenti, hogy ők belegondoltak abba, hogy mit jelenthet számukra ha a választáson elveszítik a hatalmukat, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak. Ők veszítenek, mi (szerencsiek) csak nyerhetünk. Tíz évet kaptak arra -mellettük a kormánnyal-, hogy bizonyítsanak. Lássák be, hogy nem sikerült! Minden az ígérgetés szintjén maradt, miközben a város valóban leépült, az emberek elvándoroltak, az ingatlanok elértéktelenedtek, munkahelyek nem teremtődtek. Nincs újabb öt évünk arra, hogy ez folytatódjon. Ez itt a tét!
tövényes ez így? (vendég) [2019.09.19., 10:52][válaszolok] #496
Apám! Nézitek a közvetítést?Ezek (Nyiri, Gal) félnek közmeghallgatástól! Most szavaztatta meg Nyiri, hogy csak választások után valamikor novemberben legyen közmeghalgatas
Gyávák!Törvényes ez így, nem lenne kötelező beszámolnia és válaszolni a közérdekű kérdésekre addig amíg polgarmester?
függetlenek kezdték (vendég) [2019.09.19., 11:00] válasza erre: #495[válaszolok] #497
Már idén tavasz óta járja a várost a néhány jól betanított pletykafészek és megkezdt Koncz lejáratását, mimtegy előkészítve a független terepet a Papának.
Ez az undorító!
Pánik (vendég) [2019.09.19., 11:14] válasza erre: #497[válaszolok] #498
Ne haragudjon, de ez így csak pletyka. Amit én írtam az pedig tény.
Hádám [2019.09.19., 11:15] válasza erre: #497[válaszolok] #499
A közmeghallgatást évente egyszer kötelező megtartani, nincs megadva mikor. Érdekes, hogy mindig csak a választáskor sürgős, egyébként tolódik decemberre. Előfordult már hogy írásban érdeklődtem mikor lesz már... igaza van Nyírinek, egy választás előtti közmeghallgatás minden bizonnyal megrendezett botrányba fulladna, ha az eddigi szórólapokból indulunk ki. Ettöl függetlenül ha mégis lesz, akkor én is tartogatok egy s mást. :D
hírek (vendég) [2019.09.19., 11:21] válasza erre: #497[válaszolok] #500
Olvasta a cikket, amihez hozzászólt? Aztán azok a kifejezések, hogy Mengyi Roland, washingtoni provokátorfigyelő, fidelitas bálkirálynő mondanak-e valamit? Nem kell ide pletykafészek, csak a híreket kell olvasni. Ráadásul Szerencs az utóbbi években csak ezekkel, a hazafias népfronttal meg a szerencsi központú milliárdos cégtemetőkkel került be a hírekbe. Utóbbiról is csend van, senkit nem zavar a szerencsi vezetésben egy bűnszervezet működése, sőt volt, aki együtt is fotózkodott már a "family" vezetőjével és Orbán Viktorral Tokajban.
érdeklődés (vendég) [2019.09.19., 11:22] válasza erre: #499[válaszolok] #501
Néhány hónapja ígért nagy leleplezéseket. Még mindig várjuk.
lejáratás (vendég) [2019.09.19., 11:29][válaszolok] #502
Itt a szerencsi válasz.hu-n korábban elkezdték a "pletykafészkek":
2018.12.30., 18:49 ? Szerencsi szereplők tűntek föl az európai gázbizniszben comment (45)
levél (vendég) [2019.09.19., 11:48][válaszolok] #503
Hozzáértők talán megkérdezhetnék a választási bizottságot, hogy az Egeli levél nem meríti-e ki a "közösség elleni uszítás" fogalmát?
hírek (vendég) [2019.09.19., 11:56] válasza erre: #502[válaszolok] #504
Tehát a HVG mint gazdasági szaklap egy jól betanított pletykafészek, ami tavasz óta Szerencs utcáit járja Meséljen még!
droidok (vendég) [2019.09.19., 13:55][válaszolok] #505
Úgy látom, megint beindult a 3 fős Nyíri droidsereg
Fájdalmas lehetne minden nap szembesülni minden nap az igazsággal, hogy a sötét oldalon állnak, de mivel programszerűen működnek, nem éreznek semmit.
Sem a valóságot sem pedig az igazságot.
Keserű lesz így október 13!!!!
Ki tudja milyen zsiros állásokat igértek ezeknek a droidoknak...
Vagy már most is pénzelik őket?
képesség (vendég) [2019.09.19., 15:54] válasza erre: #495[válaszolok] #506
A Nyíri válasza lehet, hogy Önnek kulturáltnak tűnt, nekem viszont ellenkezőleg: szerencsétlen kimagyarázásnak. Nehéz is azt kimagyarázni, hogy valaki áruló lesz. Az Ő képességeivel, meg olyan nehéz, mint a .......inkább nem folytatom.
Bukovszky Róbert [2019.09.19., 16:55][válaszolok] #507
Napok, hetek óta olvasok, olvasgatok, írtok pro és írtok kontra, de tényleg nem veszitek észre, hogy név nélkül, nevetséges vonyító kutyák vagytok?! Aki itt anonim fikázza avagy magasztala az egyik vagy a másik oldalt, az lehet holnap vagy éppen Okt 14-én ott fog nyaldosni annak akinek éppen szerencsésebben???? alakul a választás.
errr (vendég) [2019.09.19., 17:12] válasza erre: #506[válaszolok] #508
Nos a maga képességeit szemmel láthatóan s nem először haladják meg a dolgok, szívós vicsorgása a legjobb kampánybeszédnél is többet hoz Nyírinek a konyhára.
errr (vendég) [2019.09.19., 17:13] válasza erre: #507[válaszolok] #509
Az lehet, de nem valószínű. Ugye sokkal egyszerűbb névvel semmit sem mondani inkább.
Na (vendég) [2019.09.19., 19:11][válaszolok] #510
most ugy tűnik fején találta a szöget tisztelt errr. A semmitmondásnál a név nélkül irt saját vélemények is többet érnek . Persze nem a droidozó színvonalra gondolok ! De őt is megértéssel kell fogadni, ha egyszer ennyire telik tőle !
Róbertnak (vendég) [2019.09.19., 20:03] válasza erre: #507[válaszolok] #511
Robi, még mindig ezen a név nélküliségen van fennakadva? Igaza van errr-nek.
gyanús, nagyon gyanús (vendég) [2019.09.19., 22:28][válaszolok] #512
Gyanúsan nagy a csend itt a fórumon. Valami történt, amiről lemaradtam?
szép kis bizonyítvány (vendég) [2019.09.20., 00:23][válaszolok] #513
Rájöttem, mi végre ez a nagy csend itt a fórumon! Holdkóros révén éjszaka megtaláltam a postaládában az okot.

https://www.facebook.com/torok.tamas.965?__tn__=%2CdC-R-R&eid=ARD1BteIQFYwbntxDm ...

és ennek a fiatalembernek egyik csütörtök esti posztjában is, bár ott rosszul olvasható. Az eredeti az igazi:)
szép kis bizonyítvány 2. (vendég) [2019.09.20., 00:33][válaszolok] #514
Tibor! Gratulálok! Molnárné tanárnőnél sikerült nem megbuknod, vagyis átengedett. Talán még az Érettségi szintet is eléred egyszer, mert ez a kedves magyartanárnő bizonyára ?csak? általános iskolai szinten értékelte írásodat. Gimiben ez bizony karó lett volna.
szép kis bizonyítvány 3. (vendég) [2019.09.20., 06:41][válaszolok] #515
Megnéztem a profilon a posztra történő reakciókat. Az egyik "törzsgyökeres" független jelölt még lájkolta is.
A közelmúltban itt is megidézett Hofi Géza vicc jut újra eszembe: EZ NEM NÍVEA, AZ S..R!
Bukovszky Róbert [2019.09.20., 07:44] válasza erre: #511[válaszolok] #516
Igen, soha ismétlem SOHA nem fogom megérteni az ilyen embereket, aki hajlandó egy kicsit tovább gondolni, hogy miért is ez a véleményem az talán megérti, aki meg nem az .......
Helyesírási szótár (vendég) [2019.09.20., 08:19][válaszolok] #517
NYT-nak ajánlom a MAGYAR HELYESÍRÁS SZABÁLYAI c. kiváló könyvet. Bár nem túl olvasmányos, de azért időnként lapozgassa. Sohasem késő megtanulni helyesen írni. Tanárembernek sem szégyen, még akkor sem, ha felvitte az Isten a kend 'kend' dolgát.
word-ben is elérhető (vendég) [2019.09.20., 09:21][válaszolok] #518
Mégsem kell ide Helyesírási szótár! L...art! A word alkalmazásban is van helyesírást ellenőrző funkció. Úgy kell használni, hogy ha a "TÖRZSGYÖKERES szerencsi" kifejezésnél pirossal aláhúzza a program a szót, akkor arra kell gyanakodni, hogy nincs ilyen szó a magyar nyelvben, de lehet helyette "TŐSGYÖKERES szerencsi" kifejezést írni mindkét független jelölt életrajzába.
De most esik csak le! Basszus!!!! Hát ez a mi derék tanáremberünk biológiát tanított!!!!! Csak nem a GYÖKTÖRZS szóval tévesztette össze a TŐSGYÖKERES kifejezést??? Ezek szerint, lehet, hogy mások (független jelöltek) bemutatkozó anyagát is Ő írta?
Bizonyítvány (vendég) [2019.09.20., 10:45][válaszolok] #519
Névvel vagy nélküle - ez itt a kérdés? A nyugalmazott magyartanárnő névvel írt a szerencsieknek (ondiaknak), de valószínű, hogy Molnár Lászlóné pedagógust személyesen senki nem ismeri. Ilyenné vált kis városunk, ezt tették velünk a megtorlók. (Tudom, többen vannak, akiket ez különösebben nem érdekel. Talán ők a szerencsésebbek.) Visszatérve a Nyiri Tibor levelét dolgozatként javító, majd érdemjegyekkel minősítő tanárnőhöz megállapíthatjuk, hogy - az objektív megítélés helyett - a megjegyzéseiben inkább a véleménye (gondolkodása) tükröződik. A tartalom, a helyesírás, a nyelvhelyesség, a stílus nála is erősen keveredik. A piros tinta helyett használhatott volna narancssárga színűt, javító szándékát ezzel is kifejezve.
kérdés (vendég) [2019.09.20., 11:02][válaszolok] #520
Létezik egyáltalán Szerencsen/Ondon Molnár Lászlóné nevű tanárnő, vagy azt is csak a mindig őszinte és egyenes gerincű fideszesek találták ki?
errr (vendég) [2019.09.20., 12:30] válasza erre: #518[válaszolok] #521
Csillapodjon már le kicsiny öleb. Talán a leírtak értelmével kéne foglalkoznia, hacsaknem funkcionális analfabéta. Hogy itt járja napok óta a bolondját tulajdonképpen öröm is lehetne, - hogy azon az oldalon csak egy ilyen trollra telik-, ha nem volna undorító.
Más a hibás, nem Tibor! (vendég) [2019.09.20., 13:18][válaszolok] #522
Tisztelt dühödt hozzászólók!
Rosszul látják a dolgot. Bizony nagyon rosszul! Nem Nyiri Tibor a hibás, mert nem tud jól fogalmazni, sem nyelvhelyesen írni, hanem .... nem Soros György ........ nem is Orbán Viktor ....... MEGVAN! ... .... KONCZ FERENC ..... nem, nem, mégsem ő, hanem .......... Molnár Lászlóné nyug, pedagógus, magyartanárnő (a drága jó Terike néni!), aki nem tanította meg ezt a kis Tibort helyesen írni, de még rendesen fogalmazni sem! Vesszen Molnár Lászlóné tanárnő! Ő a felelős mindenért, még a Tibor vezette önkormányzat 400 milliós hiányáért is!

TÖRZSGYÖKERES!!!
a valódi kérdés 1. (vendég) [2019.09.20., 13:29] válasza erre: #520[válaszolok] #523
A kérdés inkább ez: létezik-e "törzsgyökeres" szó szép magyar anyanyelvünkben?
kívülálló (vendég) [2019.09.20., 13:49] válasza erre: #522[válaszolok] #524
Nem unja még? Egy kitalált vénasszony szoknyája mögé bújnak és még most sem bírnak leállni. Országos szinten talán működnek ezek az aljas húzások, de Szerencs egy kisváros és nem vagyunk vevők ilyesmire. Mintha beleőrültek volna abba, hogy bármi áron meg akarják tartani a hatalmat. Szerintem egyetlen ember áll az egész mögött, aki híresen paranoiás és a szóbeszéd alapján most tényleg a Fideszben évtizedek alatt felépített karrierje függ ezen. Sokan szeretnénk látni, amikor ez az ember szembesül azzal, hogy valójában minden hatalma és befolyása, családtagjai pozíciói és sikerei csak a főnökei kegyéből léteznek és kártyavárként dől össze minden, amint kiesik ebből a kegyből. Ezek tudatában nem csoda, hogy bármire képes, én még sokkal durvább és aljasabb lépésekre számítok tőle, ahogy a választások közeledtével elhatalmasodik rajta a paranoia.
Tősgyökeres (vendég) [2019.09.20., 14:56] válasza erre: #523[válaszolok] #525
Én tősgyökeres szerencsi vagyok. A kérdésére a válasz: volt ilyen szó, de ma már nem használjuk.
- E törzsgyökeres magyar város köréből fog Magyarország megmenteni, és nemzeti szabadságunk biztosítani...- írta Kossuth Lajos 170 évvel ezelőtt, 1849. január 6-án a Honvédelmi Bizottmány elnökeként, Debrecent megnevezve a szabadság őrvárosának.
Lehet, hogy a független képviselőjelöltek most éppen Szerencsre gondoltak. Szerintem már unalmas ez a téma. Beszéljenek inkább az elmúlt tíz év sikereiről, eredményeiről. Igaz, erről meg nincs mit mondani. No!
helyesírás (vendég) [2019.09.20., 15:30][válaszolok] #526
Igen, a pm hibázott, hibái többsége a gyakorlatlan szövegszerkesztő-használatból ered. Ellenőriznie, vagy ellenőriztetnie kellett volna. Hogy ezeket egy nyugdíjas vette volna észre? Mese habbal...

Ne higgyük, hogy más jelölt (E.Zs.) hibátlan:

"... városi elitünk nagy része gondosan elmenekíti innen gyermekeiket." (gyermekeit)

"Éppen ezért nem az erőmű ellen, hanem azon népbutítást tartottam felháborítónak, hogy 150, majd 400 munkahelyről tirádáztak a helyi népboldogítók." (értelmes )
Helyes vagy nem helyes? (vendég) [2019.09.20., 16:05][válaszolok] #527
Ki vette észre a helyesírási hibákat?Valszeg mindenki!Ki hozta nyilvánosságra?Lényegelen.Legalábbis szerintem. Mi a lényeg?A kijavított levél tartalma...vezethet valaki várost, aki saját magát köztiszteletben álló személyiségnek minősíti?!Ezt tényleg be kell nyelnünk?!
errr (vendég) [2019.09.20., 16:10][válaszolok] #528
Asszondja, hogy "velünk a kormány! "
(helyesírásellenőr figyeljen b'ssza meg! )
Node barátom már lassan 10 éve veletek van! :D
Kár feszíteni tömegoszlató mosollyal a kormányt megtestesítő apróság mellett valamire való szavazó látja, hogy ez eddig sem jelentett semmit, hacsaknem szemetes elhanyagolt utakat lepukkanóban lévő várost s mindezek mellett megint adósságba fordult költségvetést.
errr (vendég) [2019.09.20., 16:13] válasza erre: #524[válaszolok] #529
ott a pont!
Idézet a (vendég) [2019.09.20., 18:16] válasza erre: #520[válaszolok] #530
"Tisztelt Kolléga! Kedves Tibor!
Magyartanárként
már az előző kiadványától is a szívinfarktus kerülgetett, amikor a két "törzsgyökeres" szerencsi független jelöltjéről olvastam."

Óriási duma! Köszönjük.
Terike néninek (vendég) [2019.09.20., 18:36][válaszolok] #531
Drága jó Terike néni!/Molnár Lászlóné?/Hálás köszönetemet fejezem ki azért, hogy megmentett minket ostoba szerencsieket.Képzelje csak el, milyen katasztrófa ért volna minket, ha olyan polgármestert választunk, akinek kettes a helyesírása!!! Hiába próbálta eddig ezen a fórumon is elmondani ezt, de erről nem minden szerencsi értesül!!!Fiatalos lendülettel, pénztárcáját nem kímélve lépett a tettek mezejére!Még az a szerencse, hogy talált olyan"tanítványokat", akik segítettek tarcali mintára 1 nap alatt eljuttatni hozzánk lelkiismeretes írását./Tudja, észrevétlenül, szemlesütve járni házról házra, ha valaki a ház előtt van, továbbmenni,oda nem kell bedobni, csak később a dolgozatot..../Igaza van egy polgármester nem holmi köztársasági elnök vagy divat guru..., a legfontosabb a helyesírása!!!!Terike néni!Lehet egy kérésem?Segítene E. Zs.-nak is, hogy választékosan, folyamatosan tudjon legközelebb nyilatkozni a tv-ben?Legyen szíves javítsa az én helyesírási hibáimat is drága "tanár néni!"
Semmi gond (vendég) [2019.09.20., 19:28][válaszolok] #532
Persze kedves errr vagy inkább error?
Önnek és a másik két beíró társának édes mindegy, hogy a leendő szerencsi polgármester tud-e helyesen írni vagy fogalmazni. Mindegy, hogy nem tekintik kollégának a környékbeli polgármesterek és ezért nem jelennek meg vele egy színpadon vagy nem mennek el hozzá a kistérségi ülésre, az is mindegy, hogy becsődölne az önkormányzat. És még sorolhatnám.
Önöknek egy dolog számít: bukjon a FIDESZ és KF. Mindegy milyen áron. Akkor is, ha arra rámegy a város jövője. Mert hogy évtizedekkel, de minimum jó pár évvel visszavetné a településünket, az biztos!
Önökben akkora a gyűlölet a Kormánypárt iránt, hogy az süt a szavaikon keresztül.
Egy igazi "lokálpatrióta" nem gondolkozhat így. A város vezetője és Szerencs nem lehet ellenzékben! A képviselők pedig lehetnek sokszínűek, az csak jó a demokrácának. Aki viszont a városának jót akar, az igenis Egelire fog szavazni.
Ha jár emberek közöt, akkor bizony tudja, hogy ezek az emberek napról-napra többen vannak. Jómagam azt remélem, győz a józan ész és veszít a gyűlölet.
Terike néni (vendég) [2019.09.20., 19:35][válaszolok] #533
De jó hogy megkaptam Terike néni levelét. Az én általános iskolai dolgozataimra emlékeztetett. Hallottam korábban hogy irt Nyíri egy levelet, de arra azt hittem mikor megláttam hogy egy gyásztávirat, közbe meg kiderült hogy csak Tiborc panasza...Na ennek legalább megörültem.
Hát ez a levél úgy büdös ahogy van és ugyan nem vagyok tanár de bőven ciki egy magát nagyra tartó valakitől ilyen sok hibával írni.
errr (vendég) [2019.09.20., 19:43][válaszolok] #534
Tisztelt szerkesztőség!
Nem lehetne ezt a hülyét leállítani?
én (vendég) [2019.09.20., 20:33] válasza erre: #533[válaszolok] #535
Kérje meg a Terike nénit, hogy beszélgessen el E.Zs. jelölttel az #526 alatt idézett mondatairól. Aztán írjon erről egy rövid értékelést is (jegy nem szükséges).
én (vendég) [2019.09.20., 20:46][válaszolok] #536
Tisztelt Szerkesztőség!
Szeretném megkérdezni, hogy az utóbbi két hónapban kért-e és kapott-e Önöktől bíróság vagy rendőrség IP címet?
Köszönöm
silver [2019.09.20., 21:17][válaszolok] #537
Tisztelt szerencsiek és kiket érint, a közeljövöben bekövetkező változás, melyet a jelenlegi polgink. szeretne. A napokban megtudott információm alapján,mely véleményem szerint hiteles és nem a hétvégén hallotam a piacon , a jelenlegi polgi. szerint 40-50 ember dolgozik az önkormányzatnál ill. a hozzá tartozó cégeknél kiket véleménye szint fölöslegesen fizet a város és kik K.F.-hez valamilyen módon köthetők. Ezeket az embereket ki kell rúgni vagy alacsonyabb megalázó munkakörbe kell helyezni ill. kevesebb fizetésért kell besorolni, hogy még az élettől is menjen el a kedvük kivéve a Gyevi bírók. Az információ szerint,a szerencsi városüzemeltető megszűnik és az ott dolgozók egy részének búcsú, de természetesen itt is kivéve a Gyevi bírók, jönnek a megszorító csomagok. A Város Gazd. ill. a Kúlt. közp. egy vezetés alá kerül, ez a bére az árulónak, ki lenne az/ hát a záptojás/. Pistám és Andor reszkessetek jön egy sokdiplomás embőr és az megmutatja, hogy ki a fasza gyerek. Ez nem vízió hanem a jövő kérem gondolkodjatok üdv.
bizony (vendég) [2019.09.20., 21:46][válaszolok] #538
Épp itt lenne az ideje egyes embereknek pá pát inteni, a Rákosi fejű rémes várúr se hiányozna senkinek.
errr-nek (vendég) [2019.09.20., 22:18] válasza erre: #534[válaszolok] #539
És Önt nem lehetne? Már unalmas amit csinál!
Aki (vendég) [2019.09.20., 23:10][válaszolok] #540
EZS mellett kampányol, annak javaslom nézzen be az ő udvarába ! Aki ilyen " rendet " képes tartani a háza tályán / Terike néni figyelje a hejes írásomat / az ugyanúgy képes a városvezetésre is ! Sőt !
errr (vendég) [2019.09.20., 23:43] válasza erre: #539[válaszolok] #541
Jelesül mit is csinálok?
Izzadságszag (vendég) [2019.09.21., 00:27][válaszolok] #542
Olvashattuk Nyiri izzadságszagú válaszlevelét a tanárnőnek, akit állítólag nem ismer. Hete-havat beszél Nyiri, de azt nem mondja és írja, hogy BOCS HÜLYE VOLTAM, ROSSZÚlUL FOGALMAZTAM, HELYTELENÜL ÍRTAM AMIÉRT ELNÉZÉST KÉREK, stb.
Nyiri semmiért - méh saját magáért sem - nam vállal felelősséget? Mindenért más a hubás
nehogymár... (vendég) [2019.09.21., 06:14] válasza erre: #526[válaszolok] #543
"Nehogymár" olyan embert (Nyíri T) mentegessen, aki ezek szerint funkcionális analfabéta! 2019-et írunk! Aki a szövegszerkesztőt sem tudja rendesen használni az nem csak tanárnak nem való (annak pláne nem), de még polgármesternek sem.
Kérem azt se feledje, hogy nem hirtelen felindulásból írt levelet Nyíri Tibor egy posztban, vagy egy kommentben, hanem - mint írta - sokak biztatására fogott válaszlevele megírásához. Vagyis elvárható lett volna tőle egy igényes levél.
Nincs Nyíri környezetében, vagy kampánycsapatában egy igényes és művelt ember, aki erre felhívta volna a figyelmét?
Sajnálatos dolog, de a titokzatos magyartanárnőnek kell igazat adnom, Nyíri Tibornak azzal kellett volna megtisztelnie a város lakóit, hogy legalább helyesen ír nekik.
Önismeret (vendég) [2019.09.21., 06:47][válaszolok] #544
Elolvastam a jelenlegi polgármester Molnár Lászlóné tanárnőnek szóló válaszlevelét a Facebook oldalán.
Hihetelenül arcátlannak tartom, hogy mást (ezt a bizonyos tanárnőt) hibáztat a polgármester, de annyit nem lát be, hogy ő is durva hibákat vétett a levelében. Itt most nem a Nyíri féle levél politikai tartalmát, vagy igazságtartalmát akarom megítélni. Inkább az zavart, hogy magát a tisztesség és a becsület lovagjának állította be, s valóban (ahogy tanárnő pirossal írta) ömlengett magáról. Csak magáról írt a városlakóknak, a városról és lakóiról pedig semmit. Hiú és öntelt volt az írása.
A tanárnő által adott osztályzatokkal nem kívánok vitába szállni, mivel nem vagyok pedagógus, de volt valami amit nagyom hiányoltam. Ezek szerint az iskolai magyar dolgozatoknál ezt nem szokták osztályozni. Szóval: Nyíri Tibor a városlakóknak írt, majd tanárnőnek is megírt válaszleveléből az önismeret és az önkritika hiányzott. Erre most én adhatnék itt érdemjegyet, de nem teszem meg.
Bronz (vendég) [2019.09.21., 08:15] válasza erre: #537[válaszolok] #545
Maga nagyon jól tájékozott, ha ilyen információkkal rendelkezik. Remélem ezt bizonyítani is tudja, mert ellenkező esetben rémhírt terjeszt, ami bizony törvénybe ütköző cselekedet. Esetleg azt is tudja, hogy ha véletlenül E.Zs. lenne a polgármester, akkor ő kiket fog kirúgni? No!
semmi gondnak (vendég) [2019.09.21., 10:32] válasza erre: #532[válaszolok] #546
Ez a lemez már rég lejárt (árulás, helyesírás, polgármesterek, csőd, segít a kormány stb.), semmi újat nem mond. Miért erőlködik? Itt többen kérték, hogy böffentsenek már valamit ezeken kívül, hogy miért is Egeli legyen. Nagy a csend! Mert csak ?

Magyarországon, de Orbanisztánban sincs szükség szerencsi helytartóra! Ne mondja már, hogy normális és elfogadható, ha egy képviselő felesége öt-hat (?) vezető állást kap, miután férjét megválasztották. Ha ezt szó nélkül vesszük tudomásul, megérdemeljük a koldusbotot és könyöröghetünk alamizsnáért.

Jómagam is azt remélem, győz a józan ész és veszít a gyűlölet.
tájékozott (vendég) [2019.09.21., 11:15] válasza erre: #536[válaszolok] #547
Én nem vagyok szerkesztő, de biztos forrásból tudom, hogy volt jelentgetés. A címeket pedig rendőrségi felszólításra ki kell adniuk a válaszosoknak. Annyit még elárulok, hogy nem az ellenzék áll emögött sem.
Ha unalmas, olvassa újra (vendég) [2019.09.21., 11:42] válasza erre: #546[válaszolok] #548
Annyira szánalmas, mikor kifogynak az érvekből, csak annyira futja, hogy unalmas. Ezek az érvek azok, amik miatt elsősorban simán nyerni fog Egeli. A második helyért azért nagy harc lesz majd.
És ha már unalmas Önnek és kis droid barátainak, akkor olvassa újra:
Persze kedves errr vagy inkább error?
Önnek és a másik két beíró társának édes mindegy, hogy a leendő szerencsi polgármester tud-e helyesen írni vagy fogalmazni. Mindegy, hogy nem tekintik kollégának a környékbeli polgármesterek és ezért nem jelennek meg vele egy színpadon vagy nem mennek el hozzá a kistérségi ülésre, az is mindegy, hogy becsődölne az önkormányzat. És még sorolhatnám.
Önöknek egy dolog számít: bukjon a FIDESZ és KF. Mindegy milyen áron. Akkor is, ha arra rámegy a város jövője. Mert hogy évtizedekkel, de minimum jó pár évvel visszavetné a településünket, az biztos!
Önökben akkora a gyűlölet a Kormánypárt iránt, hogy az süt a szavaikon keresztül.
Egy igazi "lokálpatrióta" nem gondolkozhat így. A város vezetője és Szerencs nem lehet ellenzékben! A képviselők pedig lehetnek sokszínűek, az csak jó a demokrácának. Aki viszont a városának jót akar, az igenis Egelire fog szavazni.
Ha jár emberek közöt, akkor bizony tudja, hogy ezek az emberek napról-napra többen vannak. Jómagam azt remélem, győz a józan ész és veszít a gyűlölet.
Ja és akkor még egy plussz érv csak az Ön kedvéért: Egeli női szemmel is sokkal sármosabb, mint Nyíri.
errr-nek (vendég) [2019.09.21., 11:48] válasza erre: #541[válaszolok] #549
Azt csinálja Tisztelt errr, hogy egyszerűen keményen leszólja aki másképp gondolkozik, sőt ki is tiltaná a fórumról. Ez az Ön demokráciája? Ugyanannyi joga van másnak is mint Önnek a véleménynyilvánításra.
silvernek (vendég) [2019.09.21., 12:00][válaszolok] #550
Hát ha ez igaz, akkor szerintem ez csak a kezdet. Gál András nyugdíjas főtanácsadó nyilvánosan, országvilág előtt elmondta, hogy az idősek otthonát azonnal le kell adni. Az csak maga vagy száz ember. És állítólag volt pofája elmenni az intézmény ünnepségére és még valami ajándékot is vett át. Hiába na, mindig volt bőr a képén...
önismeretnek (vendég) [2019.09.21., 12:24] válasza erre: #544[válaszolok] #551
Nyiri Tibor talán azért írt önmagáról, mert sokak kérésének eleget téve válaszolt egy Őt személyében lejáratni szándékozó Koncz levélre.
nehogymárnak (vendég) [2019.09.21., 12:45] válasza erre: #543[válaszolok] #552
Ön sértegeti az idősebb korosztályt. Ők dolgoznak, végzik munkájukat, lehet a számítógépen csak a legfontosabbakat ismerik.

Posztban vagy kommentben is jó, ha az ember helyesen ír, van akinek ez nem sikerül, ez nem gond. Lehet, ha ott is fogják a kezét és irányítják, akkor nem téved.
beíró (vendég) [2019.09.21., 13:13] válasza erre: #548[válaszolok] #553
Nem fogytunk ki az érvekből, de maga nem érvel semmivel, csak pár helyesírási hibával meg azzal, hogy a képviselő úr fenekéből kikandikáló kistérségi polgármesterek immár bizonyítottan nem a szavazóikat képviselik, hanem a saját politikai érdeküket. Egyedül írogat, ugyanazokat a mondatokat ismétli, de a saját kicsinyességét mindenki másra vetíti ki azt hazudva, hogy itt Nyíri 1-2 "droidja" ír. Hát nem, képzelje, hogy én például személyesen nek ismerem, de amit maguk ellene művelnek, attól a gyomrom kifordul! Maga nem érvelni akar, ha hanem a lejárató kampány elemeit ismételgetni. Csőddel fenyegeti a várost, ha nem fideszes nyer? Hogy merészeli? KF ezt hagyná? Akkor kit képviselnek maguk? Végezetül, ha magának a helyesíráson kívül Egeli úr kinézete egy nyomós érv, akkor elég furcsán értelmezi az alkalmasság kérdését
egszerűen hazudik (vendég) [2019.09.21., 13:31][válaszolok] #554
Kedves beíró, Ön egyszerűen hazudik. Hazudik, amikor azt írja, nem ismeri Nyíri Tibort. Hazudik akkor is, amikor azt írja egyedül írogatok. Akkor is hazudik, amikor azt írja, nem érvelek semmivel. Sőt kis túlzással akkor is hazudik, amikor kérdez.
Szerintem Ön még magának is hazudik. Az itt olvasókkal meg el akarja hitetni, hogy ha Nyíri nyerne (nem fog), aki a Kormánypártok ÁRULÓJA, majd biztos tolni fogja ide a pénzt a Kormány. Normális maga? Ha ezt elhiszi, biztos hogy nem az.
De hogy másokkal is megpróbálja elhitetni, az meg beteges...
De hogy felvidítsam, álljon itt egy szép szám: 51%.
Tudja mi ez a szám? Segítek, ennyien szavaztak idén májusban a FIDESZ listájára Szerencsen. Lehet azzal jönni, hogy most nagyobb lesz a részvétel, meg hogy ez egy másik választás. De ismeri ugye a nagy számok törvényét?
51%, 51%, 51%, 51%, 51%!!!! :D
beíró (vendég) [2019.09.21., 13:56] válasza erre: #554[válaszolok] #555
Pedig nem ismerem, csak látásból. De mindenki magából indul ki Két hazugozás és árulózás között válaszolna a kérdésemre, hogy KF miért hagyná, hogy a Fidesz bosszút álljon a szerencsi lakosokon? A saját veje keresztapján? A tavaszi 51% egy EP listás szavazás volt, ahol én is a Fideszre szavaztam. Ha erre építkeznek, hatalmasat fognak koppanni, de tudom, hogy rettegnek, másképp nem dolgozna itt szombaton is bérkommentelőként, nem költenének számonként több millió forintot a Szerencsi Hírekben 5 oldalas reklámokra és nem vetették volna be a fideszes csillagromboló fegyvert, magát Orbán Viktort személyesen Mindenki tudja, hogy Orbánt csak ott vetik be, ahol nagyon nagy bajban van a helyi kormánypárt. Ugye, ugye...
mindenkinek (vendég) [2019.09.21., 14:25][válaszolok] #556
Aki elárulja barátait, az mindenkit elárul. Ezt ne felejtsék!
Bukovszky Róbert [2019.09.21., 16:02] válasza erre: #548[válaszolok] #557
"Ja és akkor még egy plussz érv csak az Ön kedvéért: Egeli női szemmel is sokkal sármosabb, mint Nyíri." azt hiszem, szent kötelességem, hogy ezt jelentsem Mucikának, jobb, ha oda figyel Zs-re, mert megjelent a konkurencia! Ami még nagyobb veszély lehet, azaz, ha Ön vagy Magácska férfi, csak egy picit 'átfordult délre!!!
A stilus maga az ember.. (vendég) [2019.09.21., 16:17][válaszolok] #558
Kedves hozzászólók ,csak itt Szerencsen ,éa a szomszédos Mádon ,van ilyen színvonaltalan, és gyűlölködő kampány.
Mindkét helyen a helyi fidesznyikek,csaholnak legjobban. Már azt is sértésnek veszik ,ha valaki veszi a bátorságot ,és jelöltei magát. A stílus ,és a mondani való ugyan az, megspékelve ,becsület sértéssel ,névtelen levélben történő mocskolódással ,amit a pm.kézbesít.
EDDIG ,ÉS NE TOVÁBB -legyen vége,-VÁLTÁS MINDKÉT HELYEN! MINDENÜTT!!
ja, értem (vendég) [2019.09.21., 16:54] válasza erre: #548[válaszolok] #559
Női szemmel is sármosabb? Meg férfi szemmel is?
beírónak (vendég) [2019.09.21., 17:03][válaszolok] #560
Ja, az előbb még nem ismerte...Hát ez már tényleg egy vicc. :D
Látásból ismeri mi? Mostanában úgy minden nap láthatja.Biztos napi fizetést kap.Hát ez nagyon jó!! :D
Úgy látszik, képtelen egy pillanatra is a valóság talaján állni. Maga soha az életben nem szavazott még a FIDESZ listájára. Megint csak hazudik. És olcsó hazugság ez is.
Ellentétben Nyíriék 5 oldalas drága hirdetésével, ami vajon mennyibe került? Az hogy egy párt kampányát támogatják közismert. Ha Ön szerint a FIDESZ sokat költ itt, akkor Nyíri honnan vesz ennyi pénzt?????
Az óriásplakátjaik már rég kint vannak, a kiadványaik, leveleik is. Nagyon sok pénz lehet...
Vajon kinek ennyire életbevágó hogy ő nyerjen? Kik finanszírozhatják, hogy eddig még a Kormánypártoktól is sokkal többet költöttek???
Végül pedig leírom még egyszer, mert ez idegesíti magukat a legjobban, mert erre sosem lesz értelmes és érdemi válaszuk. Ugyanis erre nincs más válasz, mint az igazság (ez magának meg nem nagyon megy). A Kormánypártok ÁRULÓJA hogy is várhatna segítséget épp azoktól akiket elárult???? SEHOGY.
51% FIDESZ!!!Szerencs 51% FIDESZ, Szerencs 51% FIDESZ, Szerencs 51% FIDESZ...
Ebből írni kellene egy jó kis dalt
Kiemelt támogatás (vendég) [2019.09.21., 17:18][válaszolok] #561
Bizony kedves droidok! Szerencs azzal volt tele az elmúlt hónapokban, hogy KF már nem erős a FIDESZ-be, nincsenek már kormányzati kapcsolatai...Hát egyetértek a "beírónak" adott válasszal mer ez is egy rohadt nagy kamuhazugság volt. Ezt most már látja egész Szerencs!
Szerintem az Egeli Orbán páros sokkal erősebb mint a Nyíri meg a Kacsa párocska. Mer azér Szerencs mégse egy tőtöttkáposzta!!
gratulálok (vendég) [2019.09.21., 20:18] válasza erre: #548[válaszolok] #562
Köszönjük, hogy megnevezte az első érvet Egeli javára: női szemmel is sármosabb. Ez szerintem is nyomós indok.
Kiemelt baromság. (vendég) [2019.09.21., 20:35][válaszolok] #563
Egeli-Orbán páros !? ez csak a fotómontázson létezik ,az út szélén!
Nen találkoztak ,és nem is fognak ,de még K.F.is ritkán.Súlytalanok ,jelentéktelenek.

Ön már nagyon fáradt lehet.Vegyen ki ey szabad napot -mit a munkáltatójától,azaz NY.T -tól kell kérnie!!
Parasztvakítás ... (vendég) [2019.09.21., 20:53][válaszolok] #564
Kevésbé tisztelt beíró hsz.- a jelenlegi hatalom nem a saját ,hanem ,a a mi adóforintjainkat osztja.
Megannyi példa van ,az Ön véleményének az cáfolatára ,és még mennyi lesz a választást követően!
A vég kezdete következik,helyezkedjen.
szegény fidesz (vendég) [2019.09.21., 22:11][válaszolok] #565
Az előző választások előtt még kampányolni sem kellett, az esélytelen ellenjelöltek megkönnyítették a győzelmet. A patrónus most is így tervezte: indul Egeli és egy csapat, komoly ellenfél nem várható, győznek. Nyiri azonban nem így gondolta. Ajaj. Gyors véleménykérés, kiderül, hogy berkeken belül is inkább Nyirit támogatják. Akkor legyen inkább Ő és egy csapat, de majd mint patrónus megszabja a feltételeket.

Nyiri ennek beintett, ezért a térség ogy. képviselője személyes levélben indította el a kilövését: árulózzák, próbálják lejáratni, gúnyolják, kamujelöltet állítanak, az emberekben pedig félelmet keltenek, csőddel, megszorításokkal fenyegetnek. Bevetik a teljes központi választási panelt. Mindezt természetesen a békesség jegyében.

Szerencs soha nem volt fideszes, itt csak az érdemi ellenjelöltek és ellenzék hiánya miatt nyertek könnyen és ilyen arányban. Most azonban általuk is esélyesnek tartott ellenjelölt van, akitől félnek, akiben az emberek bíznak, aki reményt ad, aki VÁLTZÁST hozhat. Az emberek megelégelték a kiskirályokat. Ez a gyűlöletkampány ezért teljes egészében kontraproduktív lesz és tovább csökkenti szimpatizánsaik számát. BUKNIUK KELL.
remény (vendég) [2019.09.21., 23:44] válasza erre: #565[válaszolok] #566
Milyen reményt? Ugyan már! Még egy éve nevettek, ahogy megnyerte, most meg Ő a remény? És Kossuth körrel mi van? Még egy pár hónapja Ő volt a remény, Már elfelejtették?
errr (vendég) [2019.09.21., 23:45] válasza erre: #548[válaszolok] #567
Nevetséges papagáj. Nosza sértődjön meg.
Érvek (vendég) [2019.09.22., 00:07] válasza erre: #562[válaszolok] #568
Éppenséggel nagyon sok jó érv volt itt Egeli mellett és Nyirivel szemben, nem csak egy.
Karmelita kolostor (vendég) [2019.09.22., 00:26] válasza erre: #563[válaszolok] #569
Úgy látszik, a jelenlegi polgármestert támogató kommentelők beijedtek a "csillagromboló" (ezt itt olvastam tegnap) Orbán Viktor szerencsi kampányban való "megjelenésétől".
Az Egeli-Orbán találkozó tényét megpróbálják tagadni, most pedig azzal próbálkoznak, hogy a szerdától a város közterületein elhelyezett óriásplakátokat fotómontázsnak hazudják (nem először hazudnak ilyet).
Az Egeli-Orbán találkozó helye és időpontja két héttel előre tudott volt (Karmelita kolostor, szeptember 10., ha fejből jól tudom).
A Szerencsi Hírek pénteki száma is ír ennek tényéről, mégpedig a Szerencsi Idősek Otthona 30 éves jubileuma kapcsán.
Ez szellemes (vendég) [2019.09.22., 01:01] válasza erre: #561[válaszolok] #570
A kissé őszinte hangvételű hozzászólások között is üde színfolt ez, amire válaszolok: '... az Egeli Orbán páros mégiscsak erősebb, min a Nyiri és Kacsa párocska ...'
Nem csak szellemes ez a megfontolandó gondolat, de még igaz is.
Wj (vendég) [2019.09.22., 06:41][válaszolok] #571
Aki a cukorgyárból lett milliomos és ezt még büszkén hangoztatta is, az ne írjon olyat hogy az eddig leszerepeltek költözzenek el innen sunnyogva. Nem azért mert nincs igaza,hanem azért mert neki is sunnyognia kellene. Érdekes betegség a gátlástalanság.Nem csak a város gazdálkodását kellene független szakértőkkel átnézetni,hanem a volt cukorgyárét is!Az is volt olyan kártékony Szerencs szempotjából!
Klasszikust csak pontosan! (vendég) [2019.09.22., 07:22][válaszolok] #572
"Ezen kijavított levele igazságtartalmát nem tudom megítélni, azonban lenne néhány javaslatom:
Tanuljon meg érthetőbben fogalmazni, ne ömlengjen magáról, inkább legyen szerény! Ne dicsekedjen azzal, hogy eleve csalárd célból írt alá egy megállapodást!"

Eszméletlenül jó. Még csak nem is a hatalomnak felmutatott görbe tükör, mert nem humoros. Mindössze vérfagyasztóan egyszerű és őszinte.
Klasszikust csak pontosan! 2 (vendég) [2019.09.22., 07:35][válaszolok] #573
A legvége az előbb lemaradt:

"Tisztelje meg annyira a levele címzettjeit, hogy helyesen ír, továbbá őszintén cselekszik!
Baráti üdvözlettel: Molnár Lászlóné nyug. pedagógus"
Névtelen (vendég) [2019.09.22., 07:47] válasza erre: #565[válaszolok] #574
A hozzászóló kérésére eltávolítva.
Jobbulást. (vendég) [2019.09.22., 08:00][válaszolok] #575
Beíró hsz,: nem kapott szabadnapot ,vagy néhány nap szabadságot?
Menjen orvoshoz ,az biztosan kiírja!
A fotómontázs valóságnak feltüntetni ,a szerencsi hírekben leírtakat elhinni -Ön tényleg pihenésre szorul!
Kampány (vendég) [2019.09.22., 08:34][válaszolok] #576
Tessenek már észrevenni, hogy panelekből áll az egész helyi Fidesz-kampány. A lejárató (ronda) része azokon a településeken történik, ahol komoly az esély, hogy bukik a kormánypárt jelöltje. Szerencsen is ez a helyzet, ráadásul önmaguk teremtették meg az ellenzéküket. Tetézték ezt azzal, hogy menetközben rájöttek, hogy szerencsétlen a választásuk. A fiaskó pedig K.F. és kedves (igazgatósági-, felügyelőbizottsági tagságokat halmozó) felesége politikai karrierjének a végét jelentheti. A családból még csak a lánya vándorolt ki a férjével Amerikába: hazánk nagykövetségén kapott diplomata állást. Tehát lenne még itt bőven teendő... Az elmúlt tíz év sikertelenségeiről, ígérgetéseiről kellene itt, meg a levelekben pozitív kampányt folytatni! Tudom: a semmiről nem lehet. Tíz év alatt városunkban a megosztottság, a békétlenség, a félelem, a kiskirályság volt a jellemző. Azt pedig minden itt lakó naponta tapasztalhatja, hogy ezzel a visszafejlődésben meddig jutottunk. Pedig tíz évig Fideszes többségű (sőt évekig tiszta fideszes) volt a képviselőtestület, mellettük állt a kormány, és akkori kampánykiadványukban megjelenő fotón O.V. szintén kezet fogott K.F. akkori polgármesterjelölttel. Ez itt a vég. Oszt jó napot!
errr-nek (vendég) [2019.09.22., 08:36][válaszolok] #577
Tisztelt errr!
Régebben még erősen a Kossuth kört favorizálta. Miért változott a véleménye?
Névtelen (vendég) [2019.09.22., 09:02] válasza erre: #574[válaszolok] #578
A hozzászóló kérésére eltávolítva.
Galamb (vendég) [2019.09.22., 09:26] válasza erre: #575[válaszolok] #579
Szabadnapon vagyok. Mégpedig!

Válaszom:

"HÜLYÉVEL VITATKOZNI, OLYAN, MINT GALAMBBAL SAKKOZNI. FELBORÍTJA A BÁBUKAT, LESZARJA A TÁBLÁT ÉS ÚGY JÁRKÁL MINTHA GYŐZÖTT VOLNA."

Forrás: internet
szavazó (vendég) [2019.09.22., 09:42][válaszolok] #580
Nyíri Tibi bát a helyesírási hibákkal akarják lejáratni, pedig a politikához ez a tudás nem követelmény. A biológiai tudományát viszont van módja alkalmazni, hiszen ennyi kártevő között csak egy biológus képes kiismerni magát
Titkárn? (vendég) [2019.09.22., 09:42][válaszolok] #581
A titkárnô is mehetne a b?sba????Zaklatja már h?napok óta az embereket.
K?pes magához "rendelni"akirôl tudni v?li,h nem E.Zs re szavaz.Felháborít?!
Rem?lj?k választás után kív?l tágasabb????
Aki mer az nyer! (vendég) [2019.09.22., 12:06][válaszolok] #582
Ha a Kossuth kör nyer,felülvizsgálják a Balogh féle kétes dolgokat ami a városvezetéssel volt kapcsolatos? Biztos figyelemmel kísérik ezt a fórumot. Tud vagy mer valaki közülük választ adni?
tanács (vendég) [2019.09.22., 12:46] válasza erre: #574[válaszolok] #583
"Ha hallgattál volna..."
Nem ismerem Önt személyesen, még a szórólapon lévő kép alapján sem tudom azonosítani. Első bemutatkozásakor ezen az oldalon elismerte, hogy kevesen ismerik, nincs esélye, de joga van indulni, megmérettetni magát. Egyetértek, ez a demokrácia! De... Egy demokrata gondolkodik, mérlegel és alkalmazkodik a körülményekhez. Ezt javasolom Önnek is. Soha nem tudja mit hoz a jövő, hogy felemelt fejjel vagy szemlesütve mehet-e az emberek közé.
Nem követelmény? (vendég) [2019.09.22., 12:55] válasza erre: #580[válaszolok] #584
'a helyesírás tudás a politikához nem követelmény' - írja.
Valóban, jogszabály nem írja elő, de kérem szépen ez egy nagy hagyományokkal rendelkező, több, mint 100 éve polgárosult város. Ne legyen már a vezetője egy 'TÖRZSGYÖKERES' tudásszintű ember.

'A biológia tudományában viszomt jártas' - írja lentebb.
Szerintem a tudomány és az igénytelenség kizárja egymást.
kiváló (vendég) [2019.09.22., 15:21][válaszolok] #585
több diplomás emberek esnek egymásnak,ígérnek izom parkot,parkolót,járdát,stb
Ez nem viszi elöre Szerencs ügyét . Egyik agy halott polgármester,képviselő sem mondja megválasztása esetén jön ide ez és az cég aki alkalmaz egy és tízezer embert .
Ébredjetek Szerencsiek !
polgár (vendég) [2019.09.22., 16:39][válaszolok] #586
A több, mint 100 éve polgárosult város nem kér a Koncz, de főleg az Egeli levelének stílusából, a leírt alaptalan riogatásokból, félelemkeltésből, uszításból. Nem szeretnénk ilyen új hagyományokat teremteni.
szó elszáll (vendég) [2019.09.22., 19:03][válaszolok] #587
Volt itt egy hozzászólás, csak elkalandozott mindenki a helyesíráson! Felvetődött, hogy elbocsátások lesznek, ha XY nyer! Ez megoldás? A bosszú és a harag rossz tanácsadó! Felmeri vállalni írásban, hogy ez csak rémhír és megválasztása esetén, ha mégis megtenné, azonnal lemond? Nem hinném... (-A szó elszáll, ahogy ő mondta, mielőtt sok diplomás barátját elkezdte ajnározni! ?Tőle becsületesebb embert nem igazán ismerek! Fogalmazott T.M.I.-ról ) Ne feledjük,hogy első lépésként hány embert tett munkanélkülivé mikor ügyvezető lett !!!Nem egyenes jellem, jó az álarc és sokan kezdik benyalni a maszlagot... Emberek! Mártírt csináltok belőle??? Nektek mindegy, hogy ki, csak ne kormánypárti legyen ugye? A sajátból majd összedobtok azoknak, akik munkanélküliek lesznek? Mert nem gondoljátok komolyan, hogy a jéghegy csúcsát kezdik el bontani, olyanokat nem bántanak, akik minden rendszerben jók voltak...Mindig a kicsiken csattan az ostor!
Köszönöm (vendég) [2019.09.22., 19:27] válasza erre: #583[válaszolok] #588
a tanácsát! Egy szóval sem mondtam, hogy nincs esélyem,(nem fűzök nagy reményeket) és azt sem, hogy kevesen ismernek.Szeretném kérni, magyarázza el, hogy milyen körülményekhez kellene alkalmazkodnom, és egyáltalán tudja-e, hogy alkalmazkodom egyes körülményekhez?Úgy érzem eddig sem, és ezután sem kellesz szemlesütve járnom. Remélem megismerjük egymást személyesen is! Köszönöm!
Fiatal (vendég) [2019.09.22., 20:04][válaszolok] #589
ember ! Szerintem nincs tisztában azzal mit jelent polgármesternek lenni ! Egyáltalán hogy képzeli ? Bármilyen összetételű testülettel együtt tudna működni ? Szerintem nem tudja mire vállalkozik, de nyugodjon meg, esélye sincs a győzelemre ! Sőt ! Arra azért jó a jelentkezése, hogy néhány szavazatot elvigyen valamelyik jelölttől . Talán a családtagokét !
Anonim [2019.09.22., 20:23] válasza erre: #583[válaszolok] #590
'Sziasztok! Üdvözlöm a kedves olvasókat, hozzászólókat!Amikor volt az időközi választás, aztán más alternatívánk nem volt, mint, egy jelöltre szavazni, vagy nem elmenni szavazni, akkor már fogalmazódott, hogy elindulok az önkormányzati választásokon, mint egy választható lehetséges alternatíva. Nem szeretek beszélni(ami nem jelenti, hogy nem is tudok).. tenni annál inkább.. dolgos embernek tartom magam.. azt hiszem ezért is tartunk ott a családi vállalkozással ahol.. sőt, látva Ny.T. akkori választási eredménye számomra azt tükrözte, hogy Szerencs változást akar..
Hagsúlyozom, hogy nem valakik ellen indulok, hanem Szerencsért, a szerencsi emberekért, én nem fogok harcolni,szerintem ez nem erről szól, nem erről kell, hogy szóljon.. ez a titok nem tudom honnan jött nem csinálok semmit titkosan nem tudom, lakossági fórum volt-e minden jelölt részéről, engem nem hívtak sehová.. házról-házra gyűjtögetem az ajánlásokat.. beszélek az emberekkel, szerintem ettől jobb lakossági fórum nem kell.. az utak, az infrastruktúra katasztrofális, a megnyert, meg nem valósított pályázatok, óvodák-iskolák több támogatottságot érdemelnek mert ugye a "jővő" ott csírázik ki, több fizetős nyílvános wc kellene a városba(apró dolog, de végig lehet gondolni) több parkoló..stb Nincs programom, szerintem "ilyen" körülmények között nem is lehet, vannak célok, melyeket a lakossággal közösen kell elérnünk megoldanunk, nem a politikával, nem a mellébeszéddel, köntörfalazással..Már most látom némely embernek a szemébe a gyűlöletet, holott nem is ismer, csak tudja, hogy indulni szeretnék. Nagyon gáz!!!! Szerintem.. és az ilyen ember tartja magát intelligensnek. Mondtam, nekem nem erről szól, nem valaki, valami ellen indulok, hanem Szerencsért!!!Nem fűzök nagy reményeket, de ha egy kicsit is tenni tudtam, hogy Szerencs jobb hely legyen egy picit, már megérte! Nincs listám(embereim) se.. legyen az sárga,piros,zöld,kék, ha Szerencsért akar dolgozni, tenni, bárkivel együtt dolgozom, bármilyen szinten. Itt születtem, itt nőttem fel,itt élek jelenleg is, itt dolgozom, ide fizetek adót, 3 gyermekem ide jár tanítási intézményekbe, szeretem Szerencset!Miért ne indulhatnék bármilyen szinten önkormányzati választásokon azért, hogy Szerencs jobb, élhetőbb város legyen? Mindenki előtt adott a lehetőség, sok a megmondóember, de tenni.. azt egy sem..
Lehet gyűlőlködni, támadni, engem ez nem érdekel, nekem itt lesz a mezőgazdasági vállalkozás ugyan úgy, az élet megy tovább ugyan úgy, de legalább megpróbáltam tenni valamit Szerencsért FÜGGETLENKÉNT.. "esélyed sincs" "kicsinálnak" "szükséged lesz egy jó ügyvédre" "készülj fel mindenre" kapom ezeket.. Hát hol élünk emberek a kommunizmusba?? és mindezt szeretném ha titokban tartanátok Köszönöm!'

Remélem másodszorra sikerült értelmezni kedves kommentelő!
Anonim [2019.09.22., 20:38] válasza erre: #589[válaszolok] #591
Miért Ön tudja mit jelent, ember?? Az a polgármesterkedés, hogy lopunk, csalunk, hazudunk a népnek?? Kívülről mutatjuk, hogy milyen szépek vagyunk, de belül rohadunk! Ön tudja milyen pl. egy fiatal vállalkozónak? Egy fiatal házaspárnak? stb. Változás kell Szerencsre! Elég volt! Mi lesz így a jövőnkkel, az unokáinkkal, a gyermekeinkkel? Normális az, hogy egy 15 éves már azon gondolkozik, hogy lelép innen, mert utál itt élni?! Romokban van a város, ember!!!! Halkan megjegyezném, hogy a fiatalemberre nem csak családtagok fognak szavazni, hanem pl. én is(akit meggyőzött a programja, és nem a 20 éves sablont olvastam, végre valaki!) munkatársaim, fiatal-idősebb ismerőseim stb. 10-ból 9 ember mondta azt, hogy se Egeli, se Nyíri nem kell többet a városnak! Bírót nem ismerik, a csirkés fiát igen! És végre van egy másik lehetőségünk! Írjak jobbat? Rengeteg ember utálja Egelit-Nyírit, így azt mondják 'inkább el se megyek...de így, hogy van más, szavazok rá, mert változást akarok! 'Járjon az emberek között, figyeljen, füleljen!
Anonim [2019.09.22., 20:45] válasza erre: #582[válaszolok] #592
Jótanács: Darázsfészekbe nem nyúlnék!
egyébként (vendég) [2019.09.22., 21:12][válaszolok] #593
Kornél programja egyszerű, mint a faék. Tisztán lejön belőle, hogy abszolút lövése nincs a városvezetés mikéntjéről. Esélytelen, max másoktól vesz el szavazatokat.
Javaslom (vendég) [2019.09.22., 21:19][válaszolok] #594
hogy ne írjon "anonimot" amikor az indulás?nak magyar?zatát próbálja megadni. Hiszen ezzel elárulja kilétét ! Szórólapja valamint itteni megnyilvánulása okán inkább a naiv jelző illetné meg ! Higyje el tudom mit jelent polgármesternek lenni, jómagam 20 évig voltam önkormányzati képviselő, átéltem egyet s mást ! Lehet, hogy az emberek változást akarnak, de ahhoz kevés az amit az Ön személye sugall ! Higyje el, nekem nem oszt nem szoroz ki lesz Szerencsen a befutó és semmiféle okom nincs Önt lebeszélni ambíciójáról, de megnyilatkozásai alapján biztos vagyok alkalmatlanságában ! Azért csak folytassa , majd felébred álmodoz?sából !
Mi van Tibike?! (vendég) [2019.09.22., 22:16][válaszolok] #595
Milyen ?virágos város? díjat nyert a város? (Szerencsi Hírek 6. oldal)
PM úr! Jár maga a városban, vagy ki sem mozdul az irodájából? A város közterületeinek állapota egy köpedelem: gaz, kosz, hanyagság. Hogy mer még kiállni díjat átvenni?

Vak volt a zsűri, vagy esetleg a néhány évvel ezelőtti képeket küldték be a zsűrinek?

Amíg Vaszily Miklós úr volt a főkertész, addig valóban virágban pompázott a város. Most pedig a gaztól zöldellik.
Mi hülyék vagyunk? (vendég) [2019.09.22., 22:21][válaszolok] #596
PM úr! Hova lett a Szerencsi Hírekből a városházi tudósítás?

Miért nem írják le, hogy polgármestersége végére (már csak 21 nap!) 400 milliós lett a hiány és vezetése alatta város újra eladósodott? Tudom, egyeseknek (és a feleségeiknek) még a bőrük alatt is pénz van, de mi lesz velünk, városi alkalmazottakkal?

Lesz fizetés az év végén is? Mármint nem Önnek, hanem a kisembereknek?
Röhögőgörcs! (vendég) [2019.09.22., 22:32][válaszolok] #597
PM úr! Olvastam a ?nagyon komoly? választási programját a Szerencsi Hírekben.
Tudja! Amelyiknek a támogatását kéri a választóktól!

Hát, tényleg levett a lábamról! Mondhatni magával ragadó!
Az Aranka-tető és a törpemandulás tényleg életbevágóan fontos (de k..vára az!), de mi van azzal a sok pályázattal és milliárdokkal, amit a város elnyert az előző években? Azzal miért nem haladtak semmit tavaly nyár óta? Miért nem épül az ipari park, a csapadékvíz elvezetés, a játszóterek?

Talán azért mert a keserűmandula-, dió- és birsalma ültetvények fontosabbak mindennél? Nem kellene végre a fontosabb dolgokkal is foglalkozni?!
adósság (vendég) [2019.09.22., 22:34] válasza erre: #596[válaszolok] #598
Ugye azzal tisztában van, hogy a polgármester egy forintot nem költhet a testület felhatalmazása nélkül? Ott meg 8ból 6 fideszes ül jelenleg is. Számtalan példa van országszerte, hogyan bénítja meg a testület a polgármester ténykedését. Ha ekkora hiány van, abban vastagon benne van minden egyes ott ülő képviselő.
bizony (vendég) [2019.09.22., 22:43][válaszolok] #599
Ha valóban a gyerekek, családok érdekeit nézték volna a képviselők és jelöltek, akkor nyári szünetre adták volna át a játszóteret. Ez így a választás előtt viszont nagyon bűzlik, dehát vastag a bőr azokon a bizonyos arcokon.
Anonim [2019.09.22., 22:48] válasza erre: #593[válaszolok] #600
Hívja fel, és beszélgessen vele!
Anonim [2019.09.22., 22:57] válasza erre: #594[válaszolok] #601
Kicsit tévedésben van! Nem kicsit, hanem nagyon! Keveri a szezont a fazonnal! Elárulja kilétét? Nevetséges! Nem látja, nem olvassa, hogy a Kornél, az Kornél, az Anonim meg nem Kornél, akire Ön gondol, hanem más ember! Két különböző stílus, hangnem! Én nem indulok polgármesternek, se képviselőnek, se semminek! Hétköznapi ember vagyok, és nem vágok fel, mint Ön! 20 évig volt képviselő? Ez az, hogy csak volt! ???? Gyanúsítsam meg én is, hogy lehet maga Egeli, vagy Nyíri, vagy Koncz, esetleg Kossuth körös? Poénkodhatunk így estére! Nem ismerjük egymást, ha jól olvastam Farkas Kornélt se ismeri, akkor meg miről beszélünk?
Névtelen (vendég) [2019.09.22., 22:59][válaszolok] #602
A hozzászóló kérésére eltávolítva.
Anonim [2019.09.22., 23:05] válasza erre: #593[válaszolok] #603
Egyszerű, mint a faék? Mire van szüksége a városnak? Ááá tudom már! Arra, hogy továbbra is ingyenes legyen a csokifesztivál nekünk, Szerencsieknek! De jó! Ja, nem! Évek óta nem mentem ki, mert egy lapos, unalmas rendezvény lett, ahol a sok alkeszt látja az ember.... semmi mást! Ön így gondolja 'faék'....sokan mások pedig nem, és ez a lényeg! Üdv. egy választópolgár!
errr (vendég) [2019.09.23., 00:05] válasza erre: #577[válaszolok] #604
Változott volna?
Van ugye pm választás meg képviselőké. S van egy oldal amelyik piszkolódik szrságokat terjeszt infantilis módon próbálja a másikat lejáratni. Helyesírás! :D
És a S.P. meg alkalmas volt szerintük, az ő helyesírásával, legfőbb méltóságnak is.
Röhögőgörcs (vendég) [2019.09.23., 05:36][válaszolok] #605
PM úr! Olvastam a "nagyon komoly" választási programját a Szerencsi Hírekben (erre bezzeg volt terjedelem). Tudja! Amelyiknek a támogatását kéri a választóktól.

Hát, tényleg levett a lábamról. Mondhatni magával ragadó. Az Aranka-tető és a törpemandulás tényleg életbevágóan fontos (m..hára az!), de mi van azzal a sok pályázattal és milliárdokkal, amit a város elnyert az előző években? Azokkal miért nem haladtak semmit tavaly nyár óta? Miért nem épül az ipari park, a csapadékvíz elvezetés, a turisztikai beruházás, a játszóterek? Kicsit elterelhette PM úr figyelmét a keserűmandula-, a dió- és a birsalma ültetvény gondozás, pedig vannak a sokkal fontosabb dolgok!
Az ismétlésért elnézést (vendég) [2019.09.23., 08:54] válasza erre: #605[válaszolok] #606
A ma reggeli #605 bejegyzésben tk. megismételtem a tegnap esti #597 bejegyzésemet. Ugyanis ma reggel még nem láttam megjelenni a felületen a #605-öst, ezért történt a dolog.

Elnézést kér egy újságolvasó
értő olvasás (vendég) [2019.09.23., 08:59] válasza erre: #605[válaszolok] #607
Ha jól megfigyelte, fizetett hirdetések voltak az újságban, ki mennyit szánt rá. Nehogy már azt várja, hogy egy év alatt az eddig meg nem valósult dolgokat egy hirtelen ötlettől vezérelt, megválasztott polgármester vezetése alatt valósuljon meg. Van , aminek már 2018-ban készen kellett volna lenni. Ott volt az egész képviselő testület, minek nyomkodták a gombokat átgondolatlanul. Tanárnéni jöhet hibajavítást végezni, mert egyebet nem tudnak, csak a kákán csomót találni.Az a jó, minél többen indulnak, színesebb a paletta, demokratikusabb lenne , ha egy vegyes önkormányzati képviselőkből álló testület végezhetné további munkát. Minden indulónak sikereket kívánok, majd döntenek az emberek. További szép napot kívánok, azzal a reménnyel, hogy majdcsak eljön már a választás napja és ennek az őrületnek vége. ( Már ami a kampányt illeti)
szegény fidesz-nek (vendég) [2019.09.23., 09:36] válasza erre: #565[válaszolok] #608
Tényleg nagy lehet a pánik. Be kellett vetni - elterelő hadműveletként - a teljesen független Kornél-Anonim párost.
#568. Mondjon már néhányat az Egeli melletti sok jó érvből (ne azt, hogy majd segít a kormány).
Melletünk (vendég) [2019.09.23., 10:00][válaszolok] #609
a kormány! A nyugdíjasoknak adott 9.000 forint alamizsna egyre "többet" ér. Most éppen 335 forint felett van az euro árfolyama. Adják (főleg kommunikálják) a plusz juttatásokat, a fizetésemelést, közben többet vesznek el az árfolyamgyengítéssel.
játszótér (vendég) [2019.09.23., 11:33][válaszolok] #610
Köszönet a "Kiss Attila Alapítvány" előfinanszírozásával átadott ondi játszótérért. Sajnálatos, hogy nem korábban, a szünidő előtt gondoltak erre. Az átadáson megjelentek városunk hírességei (a mosolygós nagyasszony is), egyesek beszéltek, dicsérték a város vezetését.

Nagyszerű kampányrendezvény kerekedett a közpénzből megvalósított játszótér átadásból (ilyenkor természetesen a pénz elveszíti a közpénz jellegét). A sikerhez nagyban hozzájárult az ÁMK által biztosított - a vezetője által felügyelt - műszaki háttér is. Ők vajon kinek számolnak el a felmerült költségekkel?

Látszólag nem hiányolta senki a város polgármesterét. Ja, Ő nem a fidesz támogatásával indul, Ő VÁLTOZÁST akar, ezért egy fideszes kampányrendezvényen nincs rá szükség. Felháborító!
ötlet (vendég) [2019.09.23., 12:07][válaszolok] #611
A szerencsi Fidesz kreatív csapatának figyelmébe: https://index.hu/belfold/2019/09/23/szetfotosoppolta_eltorzitotta_az_ellenzeki_j ...
Ilyen se volt még Szerencsen, szerintem játsszák ki ezt a módszert is
ötletelőnek (vendég) [2019.09.23., 16:38][válaszolok] #612
A helyzet az - kedves ötletelő barátom -, hogy a helyi közéleti lap kiadója a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár. A szerkesztőség címe: Rákóczi út. 94. (Fürdő és Wellnessház).
Amúgy szóbeszéd tárgya a városban, hogy mióta a gyakorlatra szert tett főszerkesztő hölgy elhagyta a kiadó szervezet kötelékét (még a nyár elején), azóta maga a polgármester irányítja szóbeli utasítások révén az újság szerkesztését, kiadást.
A legrosszabb indulatú feltételezések és pletykák szerint a felelős kiadónak, vagyis Csider Andor igazgató úrnak szinte semmi beleszólása nincs a lap tartalmába, viszont más - arra talán illetéktelen személy - bele-bele nézhet a tartalomba a kinyomtatás előtt.

Kicsit furcsa, hogy a választás előtt az egyik polgármester aspiráns (esetleg egyik tanácsadója?) közvetlenül beleszólhat a lap tartalmába - már ha igazak ezek a rendkívül rosszindulatú feltételezések.

Már az is gyanús volt, hogy a bejelentettekkel (a lap augusztusi végi számában közöltekkel) ellentétben, nem jelent meg az újság 2019. szeptember 13-án, csak egy héttel később. Ennek - szintén ocsmány feltételezések szerint - az lehetett az oka, hogy a "főújságíró-főszerkesztő-főcenzornak" nem volt ideje rá. Más feltételezések (szintén rosszindulatúak) szerint bejelentkezett fizetett politikai hirdetésre a Kossuth Kör (JOBBIK-MSZP-MOMEMTUM-MM Mozgalon) és a FIDESZ-KDNP is, de a fügegtlen PM jelölt és az őt támogató képviselőjelölteknek még nem voltak kész a hirdetett tartalmaik (képek, szöveges részek, logó, stb,), s ezért a nyomda technikai problémáira hivatkozva (???) bejelentették a lapszám csúsztatását szeptember 20-ára. Ebből - a békesség érdekében - akkor nem csináltak "ügyet" azok, akiknek nem jelenhetett meg az eredeti időben a hirdetésük.

Szeptember 20-án már mindhárom csoportosulásnak megjelentek a fizetett politikai hirdetései. Persze még ez sem ment simán .... Kitalálják kik adták le több nap késsel (a kiadó által írásban meghatározott időponthoz képest)a hirdetéseiket? ..... "Spongyát rá!" - ahogy Virág elvtárs mondaná. Mindenki elégedett, főleg az olvasók. Tapsvihar!
[...]/> Szóval, kedves ötletelő, ha a későbbiekben esetleg valami gond lenne a lappal, vagy a minőségével, forduljon bizalommal az illetékeshez.
belga: az a baj ... (vendég) [2019.09.23., 16:59] válasza erre: #610[válaszolok] #613
Már az is baj, ha valami megvalósul a tervezett idő előtt? Sajnálja a játszóteret a gyerekektől?
Már minden baj - még a jó is -, ha nem maga a nagyságos Niri Tibor csinálja, vagy adja át?

youtube thumbnail
elméleti kérdés (vendég) [2019.09.23., 17:22][válaszolok] #614
Az mennyire normális dolog, ha egy város jegyzője munkaidőben a körzet országgyűlési képviselőjével az utóbbi lakásán találkozik? Csak elméletileg kérdezem, hogy ha ilyen történne, mi közük lehet hivatalosan egymáshoz?
Szabály (vendég) [2019.09.23., 17:52] válasza erre: #613[válaszolok] #615
az szabály. Ha van a városnak vezetője, akkor annak ott kéne lennie minden, a várost érintő eseményen. Az alapítvány szerencsi bejegyzésű, nem? Sajnálatos, ha ön nem így gondolja. Eszerint ön elfogult. A hír viszont valóban Nyíri malmára hajtja a vizet. Én sem őrá gondoltam eddig, de ezek után...
No (vendég) [2019.09.23., 17:54] válasza erre: #614[válaszolok] #616
Ön sem lesz sokáig a helyén, ha belülről van ez az infója...
játszótér (vendég) [2019.09.23., 18:02] válasza erre: #613[válaszolok] #617
- azt írtam köszönjük, nem azt, hogy sajnálom,
- joguk van (köz)játszóteret avatni, de nem illik a település vezetője nélkül,
- joguk van kampányolni, de nem illik gyerekeket erre felhasználni,
- joguk van, sőt kötelesek a rendezvény összes költségét rendezni,
- jogom van nemtetszésemet kifejezni.
Anonim [2019.09.23., 18:13] válasza erre: #608[válaszolok] #618
Kedves hozzászóló! Soha NEM VOLTAM FIDESZES! Farkas Kornél sem az! Azért, mert nem támadja, köpködi a fideszt valaki, akkor az már azt jelenti, hogy mellettük van? Röhej! Én nem szoktam nyilvánosan köpködni embereket, pártokat! Szerintem ez gyerekes! Ha bajom van, odaállok és elmondom! Ennyi! De tudja mit? Higgyen, amit akar, az már nem az én bajom!
Kár (vendég) [2019.09.23., 19:24][válaszolok] #619
hogy az "anonim" fedőnevű /igaz kettő is van belőle / kommentelő viszi a prímet ezen a fórumon ! Hogy finoman fogalmazzak nem emeli a színvonalat !
Bukovszky Róbert [2019.09.23., 20:10] válasza erre: #614[válaszolok] #620
Huuuuu b@sszus ez már valóban üldözési mánia, lehet a virágait a bélyeg gyűjteményét, kutyáit, motorját, lemezeit vagy bármiét volt megnézni, mert tudja, ha beszélni akartak volna, -akkor legjobb tudomásom szerint- kb 10m van az irodáik között.
Bennfentes??? (vendég) [2019.09.23., 20:15] válasza erre: #618[válaszolok] #621
Csak nem személyesen Csider Andor "igazgató úr" vagy valamelyik közvetlen alkalmazott veszi a fáradtságot, hogy ide kommentelje a sok-sok ferdítést...???
informatikus (vendég) [2019.09.23., 20:42][válaszolok] #622
Feltűnt másnak is, hogy "Smart Városok Program" (amit Egeli ígér) nem is létezik? A Google egytelen találata Egeli hirdetése. Léteznek okosváros pályázatok, de azok nem arról szólnak, hogy a cigányoknak ingyen legyen a net, hanem komoly infrastrukturális fejlesztéseket céloznak, például e-jegyrendszrer a közlekedésben, forgalomirányítás okos rendszerekkel, takarékosabb világítás, stb. Szóval Egeli ingyen internetes ígérete nekem ordas nagy kamunak tűnik...
Anonim [2019.09.23., 20:58] válasza erre: #619[válaszolok] #623
Nevetséges! Undorító város, undorító emberek! Tisztelet a kivételnek! Éppen ezért tartunk ott ahol! Jogom van hozzászólni dolgokhoz, leírni a véleményemet, megvédeni magamat, ha úgy alakul! További szép estét!
Anonim [2019.09.23., 21:09] válasza erre: #621[válaszolok] #624
Csider Andort pont annyira utálom, mint mindenki más! Nehéz elfogadni, hogy nem vagyok Fideszes úgy látom. Egyre jobbakat találnak ki. ???? Nagyon kíváncsi pár ember, hogy ki is lehetek?? ???? Ez jó!! ???? Sajnos, ezt soha nem fogják meg tudni, ez a szomorú hír! Viszlát!
valaki (vendég) [2019.09.23., 21:13] válasza erre: #622[válaszolok] #625
Kampány van, ilyenkor mindent ígérnek, még a csillagos eget is lehozzák az égről, csak hatalmon maradhassanak. Járt itt már korábban teljes fideszes befektetői csapat (igaz több városban ugyanazok mentek), ígérték az 1000 munkahelyet. Évente ígérték, hogy de mostmár biztosan elkezdik a szigetelőanyaggyárat, lerakták az alapkövet. Az új cukorgyárat még az is megígérte aki "mellettünk van", akinek a kézfogásában annyira bíznak. Történt valami?
Ha meg kellene gyónni, ami nem teljesült, egy pap folyamatosan velük foglalkozna, nekik adná a feloldozást.
Játszótér2 (vendég) [2019.09.23., 21:22][válaszolok] #626
Az ondiak szavazatát nem lehet megvenni félpénzen...
vendég (vendég) [2019.09.23., 21:38][válaszolok] #627
Anonim, én arra tippelek, hogy Kornél felesége vagy ????
vendég (vendég) [2019.09.23., 21:39] válasza erre: #624[válaszolok] #628
621-es a 618-as hozzászólásra reagált!
ja (vendég) [2019.09.23., 21:47][válaszolok] #629
Attól, hogy a gyerekeink a játszótéren fognak játszani, nem fogunk a fityiszre szavazni. Bocsika. A játszótér alap, kampánytól függetlenül már meg kellett volna csinálni még a nyári szünet elejére.
Gyerekeket felhasználni pofátlanság. Gyerekeknek hooliganst meg majkát játszani tele trágár beszéddel, na az meg szimpla idiótaság, (nem kedves) szervezők.
Nana! (vendég) [2019.09.23., 22:02][válaszolok] #630
Budapesten már vannak olyan villanyoszlopok amik nemcsak energiát spórolnak meg, hanem ingyen wifit is sugároznak ami a smart city (intelligens város) projektből valósult meg!
smart városok (vendég) [2019.09.24., 06:04][válaszolok] #631
Intelligens város program = SmartCity Program = "Smart városok program"

A Megyei jogú és a nagyobb kisvárosok közül már sokan elkezdték. Ez a XXI. század, aki kimarad, az lemarad.
Én vagyok a felesége! (vendég) [2019.09.24., 07:24] válasza erre: #627[válaszolok] #632
Tisztelt Hozzászóló!
Nem tudom ki az anonim, de biztosíthatom arról, hogy nem Kornél felesége, mert én vagyok az! Őszintén, én most léptem fel ide, mert a férjem, mondta, hogy valaki engem említ. Elolvastam pár hozzászólást, és megdöbbentő, hogy a szerencsi emberek így mocskolják egymást. Össze kell tartani! Biztosíthatom a tisztelt hozzászólókat arról is, hogy férjem semilyen kapcsolatban nem áll a Fidesszel! Se mással! Nyilvánosan soha senkit nem mocskol, mert Ő nem ilyen! Elnézésüket kérem, de Nekem nincs időm a fórummal foglalkozni, reagálni dolgokra, de erre szerettem volna. Ha én itt lennék, névvel lennék, mert vállalni szoktam névvel a véleményemet! Üdv. Tímea
informatikus (vendég) [2019.09.24., 08:39] válasza erre: #631[válaszolok] #633
Értem. Akkor segítene megtalálni ebben Egeli Zsolt ígéretét? https://digitalisjoletprogram.hu/hu/tartalom/okos-varos-smart-city

Idézem az ígéretet: "Ingyenes internet hozzáférés minden szerencsi háztartásnak", "mindenki számára ingyenesen elérhetővé tesszük az internetet 2021. évtől"

Na már most, a SmartCity programban van egy Digitális Jólét Alapcsomag nevű stratégia, de ez arról szól, hogy akinek még nem volt (!) a háztartásában internet, annak olcsóbban (és nagyon nem ingyen!) teszik elérhetővé.

Szóval ez az ígéret egy óriási kamunak tűnik...
kezétcsókolom (vendég) [2019.09.24., 09:03] válasza erre: #632[válaszolok] #634
Tisztelt hölgyem! Igaza van, megszólították, reagált. Azt, hogy nem tudja ki az anonim, nem hiszem, de ez érdektelen. Engem nem érdekel, hogy fideszesek-e vagy nem, egy x ide vagy oda nem számít. Az viszont számít, hogy kedves férje - indulásával - valószínűleg szavazatokat vesz el Egeli javára, tehát őt segíti.

Nem fideszesként, családanyaként, biztosan látja a jelenlegi "uram-bátyám" rendszer problémáit, ahol csak a kiválasztottak és gyerekeik számítanak. Szerintem önök nem kiválasztottak, mégis valamiért segítik e rendszer fennmaradását.

Ha javasolhatom, hívja fel az ismeretlen anonim figyelmét, hogy az "undorító város", "undorító emberek", "utálatos" jelzők használatával nem segíti az Ön férjét.

Kezétcsókolom.
Bukovszky Róbert [2019.09.24., 10:19][válaszolok] #635
Lehet Pintérnek vénségére meg jött az esze? Ez nekem szimpi ahogy itt beszélt.
https://szegedma.hu/2019/09/a-belugyminiszter-szerint-lenne-ertelme-nemesi-pal-o ...
Tímeának (vendég) [2019.09.24., 10:39] válasza erre: #632[válaszolok] #636
Írja, hogy nem foglalkozik a fórummal, de talán eljutnak Önhöz is az alábbiak.

Nem tudom feltűnt-e másnak is de a korábbi hozzászólók között történt egy névváltozás: az eddigi "Kornél" helyett megjelent a "Névtelen", a hozzászólás szövege pedig eltűnt.

A polgármesterjelölt nem vállalja az általa eddig leírtakat? Mi történhetett? Nem azonosul "anonim" írásaival? Meggyőzte valaki, hogy ne írogasson, mert azzal csak árt, elég ha csupán indulásával segíti a fideszt? Esetleg demokrata és rájött, hogy csupán felhasználják?

Remélem, Tímea segít.
Szívesen válaszolok! (vendég) [2019.09.24., 13:17] válasza erre: #636[válaszolok] #637
Kedves Uram! Én nem foglalkozom a fórummal! De a kedvéért itt vagyok, szívesen válaszolok! Ő kérte, hogy töröljék! Miért? Mert nem kíván résztvenni ebben a köpködésben. Úgy érzi, ezt nem itt kell megbeszélni! Nem itt fogja bebizonyítani nevüket nem vállaló embereknek, hogy mi az álláspontja! Sajnálom, hogy ennyire összekeverik a dolgokat/személyeket. Feleségként támogatni fogom, és én ismerem a legjobban! Lehet támadni minket, de higgye el az nem a mi bajunk! Ha foglalkoznánk ezekkel a dolgokkal, nem járnánk itt, ahol. Üdv.: Tímea
Ön jobban tudja, mint én! (vendég) [2019.09.24., 13:24] válasza erre: #634[válaszolok] #638
Kedves Uram! Ha csak kicsit végiggondolja a dolgokat, rájöhetett volna sok mindenre... Itt nem Kornél a rosszfiú! Szívesen leírnám őszintén, amit gondolok ezekről a harcokról, de nem ezen a fórumon! És nem fogom köpködni a pártokat, pedig megtehetném! Üdv.: Timi
piszkálódás (vendég) [2019.09.24., 17:32] válasza erre: #634[válaszolok] #639
Úgy látom a függetlenek - nyilván parancsszóra - beleálltak a valóban önállóan, valódi függetlenként induló Farkas Kornélba. Becsmérlik, piszkálják, b...ogatják.
Ezt csinálják egyébként az egész városban: üzengetnek, fenyegetnek.
Nyilván tudják a függetlenek, ha ez a fiatalember is elindul (valóban függetlenként) úgy még kisebbek lesznek az esélyeik.

Tisztelt függetlenek! Ez a sárdobálás!
kérdés (vendég) [2019.09.24., 18:08] válasza erre: #639[válaszolok] #640
Honnan tudja, ki állt bele Kornélba? Nem csak Nyíri akarja legyőzni Koncz bábuit, hanem a Kossuth Kör is. Ön viszont Nyíri becsmérlésére, piszkálására, b.. ogatására most is remek ürügyet talált, nyilván parancsszóra. Azt is kinézem, hogy a Kornél felé intézett névtelen sárdobálás mögött is Önök állnak. A zavarosban halászás, fiktív személyek nevében írt névtelen röplapok, a politikai kultúra züllesztése a Fidesz taktikája, lásd pl. Budapesten.
Miért ne ? (vendég) [2019.09.24., 18:57][válaszolok] #641
Hajrá Dorgai Laci !!
Szavazzatok ,Dorgai Lacira!
válasz 640-re (vendég) [2019.09.24., 20:26] válasza erre: #640[válaszolok] #642
Tisztelt 640!

Onnan tudom, hogy a függetlenek "álltak bele Kornélba", hogy a 634 alatt a beíró azon sajnálkozik: "valószínűleg szavazatokat vesz el Egeli javára, tehát őt segíti" - s emiatt sajnálkozik ("az viszont számít" fordulat).
Elég egyértelműnek tűnik tehát, hogy a Nyiri Tibornak és csapatának nem nagyon tetszhet egy másik független jelölt.
Véleményem szerint mindent meg is tesznek majd egyesek, hogy elriasszák, esetleg visszaléptessék ezt a Kornélt.
Azért (vendég) [2019.09.24., 21:28][válaszolok] #643
fontos ember ez a Kornél! , lám hogy elviszi a műsort ! Mintha ő lenne a főszereplő . Javaslom neki, hogy élvezze ki a helyzetet, mert okt. 13 után visszamegy a sülyesztőbe. Lássuk be neki akkor nem osztanak lapot, a két esélyes között dől el vetélkedés . Remélem a jelenlegi pm javára !
visszalépés (vendég) [2019.09.24., 22:01][válaszolok] #644
Te jó Isten! Cseppely meg Nyíri nagy haversága annak szól hogy Bíró László visszalép Nyíri javára????
Ezért a nagy összeborulás a Globo tévével????? Nyíri Tibike ezért ad ott annyi interjút?
Hát lássatátok tisztán Szerencs!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nyíri javára vissza fog lépni Bíró és létrejön Gyurcsán utasítása????????????????
felmelegítve (vendég) [2019.09.24., 22:20] válasza erre: #612[válaszolok] #645
No erre köpni-nyelni nem tud a független kompánia?!
Még nem jött ki a főnökasszony utasítása az adandó válaszokra? Esetleg ezért estek neki ennek a Kornélnak, hogy ne erről essen szó itt a fórumon?

Akkor beidézem a #612 hozzászólást:

"Ötletelőnek
A helyzet az - kedves ötletelő barátom -, hogy a helyi közéleti lap kiadója a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár. A szerkesztőség címe: Rákóczi út. 94. (Fürdő és Wellnessház).
Amúgy szóbeszéd tárgya a városban, hogy mióta a gyakorlatra szert tett főszerkesztő hölgy elhagyta a kiadó szervezet kötelékét (még a nyár elején), azóta maga a polgármester irányítja szóbeli utasítások révén az újság szerkesztését, kiadást.
A legrosszabb indulatú feltételezések és pletykák szerint a felelős kiadónak, vagyis Csider Andor igazgató úrnak szinte semmi beleszólása nincs a lap tartalmába, viszont más - arra talán illetéktelen személy - bele-bele nézhet a tartalomba a kinyomtatás előtt.

Kicsit furcsa, hogy a választás előtt az egyik polgármester aspiráns (esetleg egyik tanácsadója?) közvetlenül beleszólhat a lap tartalmába - már ha igazak ezek a rendkívül rosszindulatú feltételezések.

Már az is gyanús volt, hogy a bejelentettekkel (a lap augusztusi végi számában közöltekkel) ellentétben, nem jelent meg az újság 2019. szeptember 13-án, csak egy héttel később. Ennek - szintén ocsmány feltételezések szerint - az lehetett az oka, hogy a "főújságíró-főszerkesztő-főcenzornak" nem volt ideje rá. Más feltételezések (szintén rosszindulatúak) szerint bejelentkezett fizetett politikai hirdetésre a Kossuth Kör (JOBBIK-MSZP-MOMEMTUM-MM Mozgalon) és a FIDESZ-KDNP is, de a fügegtlen PM jelölt és az őt támogató képviselőjelölteknek még nem voltak kész a hirdetett tartalmaik (képek, szöveges részek, logó, stb,), s ezért a nyomda technikai problémáira hivatkozva (???) bejelentették a lapszám csúsztatását szeptember 20-ára. Ebből - a békesség érdekében - akkor nem csináltak "ügyet" azok, akiknek nem jelenhetett meg az eredeti időben a hirdetésük.

Szeptember 20-án már mindhárom csoportosulásnak megjelentek a fizetett politikai hirdetései. Persze még ez sem ment simán .... Kitalálják kik adták le több nap késsel (a kiadó által írásban meghatározott időponthoz képest)a hirdetéseiket? ..... "Spongyát rá!" - ahogy Virág elvtárs mondaná. Mindenki elégedett, főleg az olvasók. Tapsvihar!"
Hajrá Kornél! (vendég) [2019.09.24., 23:06] válasza erre: #643[válaszolok] #646
Jól mondom én! Bizony a Nyiri támogatói alázzák itt ezt a Kornélt!

Szegény polgármester! Talán már a saját árnyékától is fél!
Csak azért is: Hajrá Kornél!
Nyiri és a Balogh (vendég) [2019.09.24., 23:09] válasza erre: #644[válaszolok] #647
Látom ma a városban, hogy Nyiri Tibor úton-útfélen riportot ad a Balog Sanyihoz kötődő Globo TV-nek.
Összenő, ami összetartozik!
Bíró és Nyiri (vendég) [2019.09.24., 23:14] válasza erre: #644[válaszolok] #648
Ha Bíró L. polgármestrejelölt visszalépne Szerencsen Nyiri javára, úgy megnézheti milyen kevés szavazatot fog kapni a megyei listára! Bírót az a JOBBIK-MSZP_MOMENTUM-MM MOZGALOM támogatja, amelyik megyei listát is állított, tehát nem érdeke a visszalépés, mert még a végén lemarad a megyei önkormányzati tagságról.
Nyugalmat (vendég) [2019.09.25., 05:52][válaszolok] #649
Emberek mi van itt ?Egyszerűen hihetetlen.Eddig csend és békesség volt a Városban.Ezzel előrébb lesz a város hogy itt eszik egymást ?Legyen ismét nyugalom mint az előző években!!
Na de (vendég) [2019.09.25., 05:57] válasza erre: #644[válaszolok] #650
kedves hsz író ! Ne legyen már ilyen feledékeny ! Kifelejtette Soros Györgyöt ! Meg a migránsokat ! Ejnye - bejnye !
Anonim [2019.09.25., 07:31] válasza erre: #643[válaszolok] #651
Visszamegy a süllyesztőbe?? Nem osztanak lapot?? Vicc! Sokan nem tudják, hogy mennyien állnak mögötte, és fognak is! Legalább ő nem játssza meg magát, nem manipulálja az embereket. Erre a Koncz-Egeli-Nyíri csatára csak annyit még, hogy a kutya nem eszi meg a kölykét. Most komolyan elhiszi ezeket a dolgokat, ami most megy?
Hát (vendég) [2019.09.25., 08:17][válaszolok] #652
aztán arra gondolt e az Anonim hozzászóló, hogy mi lenne akkor ha a sok " mögötte álló " szavazatával pm lenne ebből a jobb sorsra érdemes fiúból ? Ott állna egyszál maga a tapasztalt róka képviselők között, akik bohócot csinálnának belőle ! Erre a sorsra akarják juttatni ? Lehet, hogy a jó szándékú a srác, de semmiféle önkormányzati tapasztalata nincs . Jó ha tudja ; egy szembeszegülő testület ellen béna kacsa még egy rutinos pm is. De hol van itt a rutin ? Szerintem akkor jár jól FK ha nem választják meg és marad a kaptafánál !
Tibi uram és a hatalomvágy (vendég) [2019.09.25., 08:33] válasza erre: #651[válaszolok] #653
Mondom az uramnak, Tibi!
Nem kell, hogy érdekeljen mit ígértél a korábbi társaidnak.
Tanuld már meg végre: a hatalom megtartása a lényeg!
Lista (vendég) [2019.09.25., 08:35] válasza erre: #648[válaszolok] #654
Hallott már valaki a megyei listáról? Semmi köze a két dolognak egymáshoz. Bíróék is azt akarják, hogy véget érjen a kiskirályság. Ennek érdekében fognak cselekedni.
már megint (vendég) [2019.09.25., 08:35] válasza erre: #652[válaszolok] #655
Már megint a független csoportosulás megmondóemberei ütik az egyetlen valódi független képviselőjelöltet!
Tarts ki Kornél!
Fidesz és Balogh (vendég) [2019.09.25., 08:37] válasza erre: #647[válaszolok] #656
A pontosítás végett: arra a Baloghra gondol, aki nem rég Koncz Ferenccel és a főnökkel, Orbán Viktorral mosolygott közös csoportképen Tokajban? Aki közvetlen Koncz asztala mellett ült az egyik polgári bálon? Akinek a szerencs-ondi közösségi biciklizésén Koncz tálkából osztogatta a gyerekeknek a cukorkát? Vagy alinek a turisztikai előadásán annak idején E.Zs. az első sorokban jegyzetelt? Akinek a volt felesége fideszes miniszter?
Fideszes trollnak (vendég) [2019.09.25., 08:41] válasza erre: #655[válaszolok] #657
Nagyon-nagyon aljas, amit művelnek! Névtelenül szidják Kornélt, hogy utána szajkózhassák a legújabb lejárató hazugságot, nevesint hogy Nyíri csapata üti őt! Most beijedtek, hogy a teljes ellenzék összefoghat és megpróbálnak éket verni közéjük. Nagyon átlátszó, szégyelljék magukat! Üdv. Egy Kornél támogató.
megyei (vendég) [2019.09.25., 08:46] válasza erre: #648[válaszolok] #658
Honnan vette ezt a bődületes baromságot? Külön van szavazás megyei listára is, lényegtelen ki hogy és kinek a javára lép vissza. A Globo tv fura alakulat, ellenzékinek hiszi mindenki, pedig nem is olyan régen még a vizes vb gazdasági igazgatója volt a tulajdonos, ilyen posztot nem osztogatnak minden járókelőnek, pláne annak nem aki a rendszer ellen van. Akkor mi is nő össze mivel? Gyurcsány utasítása? Igaza van, szerencsiek lássatok tisztán, kilenc éve volt bizonyítani a fidesznek, látni az eredményét. A mostani jelöltjeik mindent elárulnak, közalkalmazottak, igazgatók, akik függésben állnak a rendszerrel. A feltörekvő fiatal titánok, a sikeres vállalkozók is szép eresztések. Igaz mindegyik mögött ott áll apa néhány tíz vagy száz millió forint segítséggel ha éppen kell. Nem tűnt még fel senkinek, hogy Szerencsen mindig csak azok nyernek díjakat, akik ki vannak tömve mint a háborodás? Hallott már valaki olyanról, hogy ténylegesen a nulláról indulva 30 éves korára sikeres borász, intézményvezető lett valaki a városban? Mind mögött komoly gazdasági háttér van, lehet gyakorolni, nincs nagyon következménye ha elcsesznek valamit.
Kínai (vendég) [2019.09.25., 08:53] válasza erre: #656[válaszolok] #659
Vagy hogy is volt Egelinek a nevezetes kínai utazása?
A szomszéd lova is .. (vendég) [2019.09.25., 09:23][válaszolok] #660
Úgy hallani Mádon is borús az,és "zivatar" készűl....
Leomlik egy szobor?
Ütős poén (vendég) [2019.09.25., 09:45][válaszolok] #661
Nagyon ütős:"Mondom az uramnak, Tibi!" Nem kicsit illik rá a jelenlegi helyzetre, vagy csak én érzekelek áthallást?
már ezt is tagadják (vendég) [2019.09.25., 11:39] válasza erre: #657[válaszolok] #662
Mindenesetre a "Nyíri csapata" nagyon tagadja. Gyanús is ez a nagy tagadás!

Mindent bele Kornél! Nem ismerlek, de rólad (kiadványod és fenti hozzászólások alapján)valóban hihető, hogy független vagy.
független (vendég) [2019.09.25., 11:49][válaszolok] #663
Hát nem érdekes, hogy a Fidesz, látva az árulózós, majd a helyesíráson lovagló kamu-tanárnős kampányuk földbe állását, most az ellenzéki erők (Nyíri, Farkas, Bíró) között próbálnak kamu kommentek tömkelegével éket verni? Közben ígérnek ingyen internetet, ingyen csokifesztivált, ingyen mindent! Egeli hirdetései alatt nem győzik cenzúrázni a kommenteket nem csoda, hogy rettegnek a bukástól.
Tisztelt szerencsi lakosok, ne hagyjuk magunkat átverni, ezek láthatóan bármire képesek! Egyébként a kamu tanárnős botrány után Ráczné és Jakab T. mint pedagógusok, utóbbi mint Nyíri egykori munkatársa nem érzik magukat kellemetlenül? Mennyire keresztényi magatartás a politikai ellenfelet egy fiktív tanárnő tollán keresztül nyilvánosan lejáratni?
pocsék helyesírás (vendég) [2019.09.25., 12:01] válasza erre: #663[válaszolok] #664
És Nyíri Tibor polgármester nem érzi magát kellemetlenül, hogy pocsék a helyesírása?
S nem érzik magukat kellemetlenül a független jelöltek, hogy már júniustól aljas suttogó propagandába kezdtek az országgyűlési képviselő és felesége lejáratása céljából?
mondom az uramnak (vendég) [2019.09.25., 12:10] válasza erre: #653[válaszolok] #665
Ez van, ezt kell szeretni.
visses kis droid (vendég) [2019.09.25., 12:49] válasza erre: #663[válaszolok] #666
Annyira kis cuki ez a "független" droid!
Nyíri is ígért valamit, ha ő lesz a polgármester, két leépítés meg elbocsátás között majd kijár locsolni a mandulást. Csak miből lesz pénz a vízre?
663 hoz (vendég) [2019.09.25., 13:10][válaszolok] #667
Szerintem,Rácznénak és Jakab Tamásnak azonnal el kellett volna határolódni a helyesirást javitó pedagógustól. Egyházi iskola vezetőiként meg főleg! De lelkük rajta.
elhatárolódás (vendég) [2019.09.25., 13:24] válasza erre: #667[válaszolok] #668
Majdnem jól mondja! De csak majdnem. Pedagógusként valóban azonnal el kellett volna határolódniuk, csak nem Teri nénitől, hanem Nyíri kolléga alsó tagozatos szintű helyesírásától!!!
Nyírinek ekkora égés meg vagy 30 év tanítás után meg azonnal el kellett volna határolódnia saját magától!!!
668nak (vendég) [2019.09.25., 13:57][válaszolok] #669
Bizonyára Ön is elolvasta a javitást. Nos a pirossal teljesen telefirkált lapon négy olyan hibát talált az a kiváló pedagógus akinek a munkásságát nem is ismerjük ahol a szavakat vagy egybe, vagy külön kell irni.Van benne gépirás hiba és a többi stilisztikai kérdés. A jószándékú pedagógus a hibákat mindig az érintettel szokta ha kell, tapintatosan megbeszélni. Nyilván itt nem ez volt a cél.
Igen, a megalázás minden formája ellen el kellett volna határolódnia Rácznénak és Jakab Tamás egyházi iskolai vezetőknek.Kevés a templomban ücsörögni, élni, cselekedni Krisztus tanitása szerint kellene.
Molnár Lászlóné Ferike néni (vendég) [2019.09.25., 14:01] válasza erre: #668[válaszolok] #670
Azt az apró tényt leszámítva, hogy Molnár Lászlóné "Terike néni" nevű tanár nem létezik Szerencsen, csak a Fidesz aljas popragandistái fejéből pattant ki. Kedves szerencsi fideszesek! Melyikük vállaja ezt az akciót névvel? Egyikük se? Lehet, hogy freudi asszociációról beszélünk és helyesen nem is Terike néni, hanem FERIKE NÉNI írta azt a fecnit? Na, ez az "égés", meg a gerinctelenség. És nem bírnak leállni, csak tapossák tovább a pedált a hülyeségrolleren. Ígérnek már ingyen internetet, ingyen fesztivált, de hiába, E. Zs. hirdetései alatt csak gyűlnek a névvel, arccal írt felháborodott kommentek, amit Önök nem győznek törölgetni. A cenzorkodás közben jusson eszükbe, hogy a szerencsieknek a gyomra kifordul az Önök módszereitől, hiába tüntetik el a felháborodás nyomait vagy hiába ontják a kamu kommenteket Nyíri és Farkas ellen a Szerencsi Válaszon. Ferike néni ellen meg nincs szükség lejáratásra, lejáratják ők saját magukat, pl. az olyan hírekkel, amihez Ön épp bőszen kommentálgat.
mint vendég (vendég) [2019.09.25., 14:18][válaszolok] #671
Csak a mihez tartás végett. A tanárnős levelet - saját elmondásuk szerint ? egyetemisták, diákmunka keretében valaki megbízásából terjesztették. Az egyikről felvétel is készült - ami a birtokomban van ? állítása szerint nem tudta mi van a levélben. Akinek nagyon fontos a megrendelő személye tegyen feljelentést, de úgy látszik inkább könnyebb a Fideszre tolni, mint az igazságot kideríteni.
levél (vendég) [2019.09.25., 14:43] válasza erre: #671[válaszolok] #672
teljesen életszerűtlen, hogy valaki unalomból, önszorgalomból több ezres példányszámban sokszorosít és terjeszt olyan levelet, amit véletlenül pont az ellenfél lejáratására alkalmas. lehet az éjszakák királynője bevetette egyetemista ismerőseit a kampányban.
Ferike néni 2 (vendég) [2019.09.25., 14:44] válasza erre: #671[válaszolok] #673
Ja, persze, diákmunkások, egyetemisták! Biztos a kis zsebpénzükből fizették a színes szórólap tetemes nyomdai költségeit Meg pont Önnél, névtelen kommentelőnél még felvétel is van, amin a diák nyilatkozik, hogy nem tudja, mi van a levélben. Csak azt felejtette el e mese kiötlése közben, hogy egy kettéhajtott lapocskát hordtak ki, még borítékba se volt téve!!! Ja és természetesen a megrendelő személye titkos, Szerencsen csak úgy hemzsegnek a Nyírit lejáratni akaró ráérő, gazdag, titokzatos emberek, akik véletlenül sem a Fidesz tagjai.

Önök olyan szinten hülyének néznek minket, lakosokat, hogy az már arcpirító. Jó sokáig tartott a szerencsi Fidesznek kiagyalnia ezt az újabb gyáva magyarázkodást, de így is gyengére sikerült. Hajrá Bíró, Farkas és Nyíri! Valaki takarítsa el ezt a bandát a nyakunkról!
fidesz (vendég) [2019.09.25., 15:24][válaszolok] #674
Gratulálok a volt puszipajtásoknak. Mindenki előtt fel van vázolva a jövő:
https://hvg.hu/itthon/20190925_Negy_ev_letoltendot_kapott_Mengyi_Roland?s=hk
elhatárolódás Nyiritől (vendég) [2019.09.25., 16:00] válasza erre: #667[válaszolok] #675
Szerintem pedig a város összes pedagógusának el kellett volna határolódnia Nyiri Tibortól a kritikán aluli helyesírása miatt!!

Meg amúgy is: TÖRZSGYÖKERES!!!!
saját magát járatta le (vendég) [2019.09.25., 16:04] válasza erre: #672[válaszolok] #676
Nem Nyirit járatták le, hanem Nyiri járatta le saját magát. Csak el kell olvasni a Nyiri levelét ...
675nek (vendég) [2019.09.25., 16:04][válaszolok] #677
Sebaj! Látom Önnek csak ennyire futja!
#492 (vendég) [2019.09.25., 16:16][válaszolok] #678
Elhatárolódás?

'Gratulálok RÁCZNÉ VÁRADI ÉVA és JAKAB TAMÁS igazgatóknak, hogy NEVÜKET adják e gyalázkodó levélhez, legyenek továbbra is büszke tagjai egy Dr. Egeli Zsolt vezette csapatnak!

Gratulálok, hogy példát mutatnak tanártársaiknak és ilyen szellemben nevelik gyerekeinket!

Gratulálok az iskolákat fenntartó egyházaknak mert mindezt támogatják!

"... mert vétkesek közt cinkos aki néma."'
Mi pedig (vendég) [2019.09.25., 17:42] válasza erre: #678[válaszolok] #679
GRATULÁLUNK NYÍRI TIBORNAK a kiváló helyesírásért és a szerény önlengésért!

GRATULÁLUNK, HOGY NYÍRI TIBOR példát mutat diákjainak gördülékeny és szerény fogalmazásból, valamint a nyelvújításért is GRATULÁLUNK, gondolok is TÖRZSGYÖKERES szóra, amit ugye kiadványában kétszer is volt lehetőségünk kiélvezni.

GRATULÁLUNK TEHÁT NYÍRI TIBOR SZERÉNYSÉGÉHEZ, TÖKÉLETESSÉGÉHEZ, ÉS FELBUJTOTT BEÍROGATÓINAK IS:

Érezzük az izzadságszagot Nyíri "körül", mint aki érzi, el fogják küldeni a választók!
Kár (vendég) [2019.09.25., 18:15][válaszolok] #680
ezzel a bizonyos levéllel Enyit foglalkozni ! Ez nem m?s, mint görcsös erőlködés NYT lejárat?s?ra ! Kérem hagyják ezt abba, mert ez sehová sem vezet. . Nem a levél kifiguráz?sa fogja eldönteni ki nyer, hanem az aspiránsok eddigi életútja, személyisége, elismertsége. A karakter gyilkosságban egyébként nagyon járatos az egyik jelölt pártja. Na ki Ő ?
Nem (vendég) [2019.09.25., 18:34][válaszolok] #681
egy a lényeg olyan polgármester ,és képviselők kellenek akik támogatják takács elvtárs
csoki fesztiválját .
pedagógus? (vendég) [2019.09.25., 19:20] válasza erre: #679[válaszolok] #682
Kedves Molnár Lászlóné nyugalmazott pedagógus Asszony!

Javításában jelezte, hogy szívinfarktus kerülgeti, kérem keressen fel mielőbb egy kardiológust (talán most ez a legfontosabb).
Dr. Bobkó Géza Igazgató Úr által vezetett rendelőintézetben kiváló kardiológusok dolgoznak.
Továbbá, természetesen, ha már jobban van...
Az iskolákban a diákokat nemcsak írásban, hanem szóban is szokták értékelni. Bizonyára Ön is így tette, amikor még tanári pályáján tevékenykedett.
Kérem dobjon be a szerencsi postaládákba egy Nyiri Tibor, Dr. Egeli Zsolt, és különös tekintettel Koncz Ferenc és Kiss Attila szóbeli megnyilvánulásait
tartalmazó értékelést. Egy kis segítség: városi rendezvények, testületi ülések, stb.
Véleményem szerint városunk lakói azt is szeretnék tudni, hogy miként látja Ön a fenti személyek szóbeli önkifejezéseit. Javaslom pl. tartalom, mondanivaló,
előadásmód, érthetőség és kommunikációs készség alapján, de persze lehetnek más szempontok is, lényeg az, hogy legalább három tulajdonság alapján osztályozzon most is.
Amennyiben ez problémát okozna Önnek, akkor javaslom (szóismétlés, de leszarom) kérjen segítséget Dr. Egeli Zsoltot támogató két képviselőjelölt személytől
is, hiszen több oktatási intézmény igazgatója is támogatja a polgármester jelölt Urat. Gondolom, ezek a pedagógus kollégái is egyetértettek önnel és Dr. Egeli Zsolt stílusával.
..Vagy, a legjobb az lenne, ha követné Nyiri Úr tanácsát, és ezen értékelés szerencsi lakosokhoz eljuttatott költségét, nyilvánosan, jótékony célra fordítaná (pl.: játszótér építésre).
Mi köze? (vendég) [2019.09.25., 21:05] válasza erre: #667[válaszolok] #683
Mi köze az egyházi iskoláknak ahhoz, hogy Nyiri Tibor nem tud helyesen írni?
Ja, hogy az egyiknek az igazgató helyettese volt egy másik igazgató (haver) idejében?
gyenge (vendég) [2019.09.25., 21:07] válasza erre: #681[válaszolok] #684
Ez gyenge volt!
Helyesíró (vendég) [2019.09.25., 21:14] válasza erre: #679[válaszolok] #685
Gratulálok az "önlengésért", a míves megfogalmazásért, az írásjelek pontos használatáért, a kis- és nagybetűk mondatokba sűrítéséért, a megszólított vezetéknevének helytelen használatáért, tartalmas mondandójának a közreadásért. Enélkül igazán szegényebbek lettünk volna!
vicc (vendég) [2019.09.25., 21:21][válaszolok] #686
Én eddig intelligens embernek gondoltam egelit, de most csak ámulok. Tényleg nem érzi, mennyire röhejes ingyen fesztivált igérni? Éppen most lett ez fontos? Ja, eddig nem volt az, érdekes.
Aztán olyan dolgok, mint munkahelyteremtés (nem munkahely ígérgetés), meg a főút felújítása (nem a felújítás ígérgetése)- na ezekre még nem gondoltak esetleg?
fiatal kampányarc (vendég) [2019.09.25., 21:40][válaszolok] #687
Mondják és halljuk, készülnek Nyiri Tibor polgármester újabb és újabb választási videói. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a Balox féle televíziósok készítik. Mások meg azt a képtelenséget csipogják, hogy megpróbálnak fiatalokat bevonni a videókba, akik (talán mint volt diákok) meleg szívvel ajánlják polgármesternek Nyiri Tibort. Megint mások azt terjesztik, felkértek ugyan egy tucatnyi fiatalt, de azok egyike sem állt kötélnek. Várjuk és néznénk már, ki, vagy kik égetik be magukat ezzel a logóval, no és a jelölttel!

Lehet tippelni! Lehet fogadásokat kötni!
mint vendég (vendég) [2019.09.25., 22:00][válaszolok] #688
Akkor emeljük a tétet. A fénykép 2019.09.19. 12:05:26 készült Szerencs, Dózsa Gy. u. 48. szám előtt. Közöltem a szórólapozóval attól, hogy nem tudja mi van benne, valószínűleg nem szabályos a terjesztése, mert nincs rajta a kiadó a név meg valószínűleg hamis. Ezután egy társával találkozott a LIDL előtt onnan a MOL-kút illetve a TESCO irányába sétáltak tovább. Szerintem a térfigyelő kamerák látták.
Kedves 671!
Nem azt mondtam hogy az egyetemisták finanszírozták, hanem hogy ők hordták ki Azt hogy ki kit néz hülyének arról ne nyissunk vitát.
ötletelőnek című hsz.-nak (vendég) [2019.09.25., 22:23] válasza erre: #612[válaszolok] #689
Ezt a sok ferdítést és hazugságot leírni, azért nem semmi.... Aki egy kicsit is belelát az tudja h ennek a hozzászólásnak a 10%-a sem igaz!!!! nem csodálkoznék ha maga Cs.A vagy legbennsőségesebb munkatársa Bné.Zs.írta volna. Szánalmas...! Ha van igazság a földön ez a két rosszindulatú hazudozó rövid időn belül eltűnik a város közéletéből...nem hiszem, hogy bárkinek hiányoznának....
több vagy ha adsz (vendég) [2019.09.25., 22:38][válaszolok] #690
Kedves jobbos,balos, függeltelen,fideszes vagy bármilyen érzetű fórumozók! Itt az ideje a segítségnek! Elég a mocskolódásból és a sárdobálásból! Fogjunk össze és segítsünk ennek a kislánynak és családjának: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=3158441350862606&set=a.812436198796478&t ...
"Több vagy ha adsz" !!!!!!
zsűri (vendég) [2019.09.25., 23:12][válaszolok] #691
Kampány van, nézegetem az utóbbi napok "termését", a szokásos (játszótér, aszfaltozás, főzés, gyerekek, tánc). Nézegetem a képeket, a szokásos (ogy. képviselő, pm jelöltek, önk. képviselőjelöltek, önk. képviselők, intézményvezetők). Semmi rendkívüli, mindenki mutogatja magát.

De mégis, egy képen megakad a szemem: főzőverseny zsűrije, elegánsan öltözöttek (ez a CS.A. mindenütt ott van !?), de beválasztottak maguk közé egy szerényebb öltözékű, sapkás, eltakart szemű, borostás személyt is. Ez szép a rendezőktől! Aztán nézem, nézem, csak tán nem ...
https://www.facebook.com/szerencsihirek/photos/pb.167701923376958.-2207520000.15 ...
nem TÖRZSGYÖKERES (vendég) [2019.09.25., 23:48] válasza erre: #685[válaszolok] #692
Köszönöm elismerését, örömmel fogadtam gratulációját.
Igyekszem felszámolni a szegénységet.

Tisztelettel: egy nem TÖRZSGYÖKERES szerencsi
koncertnap (vendég) [2019.09.25., 23:53] válasza erre: #686[válaszolok] #693
Bezzeg pár éve sokan szidták ez előző (ötletgazda ) polgármestert, valamint a Művelődési Központ igazgatóját, hogy miért fizetős a koncertnap a fesztiválon még a szerencsieknek is!
Most ezzel ellenkezőleg: az a baj, ha a koncertnap is ingyenes lesz ....
Gold Fox (vendég) [2019.09.26., 00:13][válaszolok] #694
A Globó Televízió nem más, mint tudjuk kinek/kiknek a pénzmosodája! Súlyos állami pályázatokkal tömik ki a saját zsebüket, ebből finanszírozzák a működést, miközben tisztára mossák a pénz egy részét túlszámlázott reklámok és hirdetések formájában. A városban már szóbeszéd tárgya, hogy az amúgy is eléggé megcsappant Szerencsi Híreket egy esetleges Nyiri Tibor nyerés után szélnek eresztik, és a Globó Televízió veszi át a stafétát. Ez két okból is jó Nyiri Tibornak. 1. Van egy saját privát médiája, na nem mintha a mostani Szerencsi Hírek nem tenne meg mindent az érdekében, mert rendesen be vannak fenyítve ahogy az kiderült, a másik ok pedig, hogy Koncz Ferenc nem tudna nyomást gyakorolni a helyi médián keresztül. Taps. Jól ki lett ez találva. Más sem hiányzik a városnak mint tudjuk kinek/kiknek a kókler pénzmosós cégei? Szerencs városa úgy érzem ha ez így bejön gyakran fog az országos médiában szerepelni.
Grécsi Lászlónénak (vendég) [2019.09.26., 00:14] válasza erre: #682[válaszolok] #695
Azt írja: ...ezen értékelés szerencsi lakosokhoz eljuttatott költségét... tehát ennek az értékelésnek volt költsége, melyet eljuttattak a szerencsi lakosokhoz. (Nos, ezúton tájékoztatom arról, hogy többen nem kaptunk belőle.)
Ekkora hozzáértéssel akár pedagógus is lehetne; vagy talán volt(ak) is?
"nem fér bele" (vendég) [2019.09.26., 06:50] válasza erre: #695[válaszolok] #696
Tisztelt #695 hozzászóló! Magam is észrevettem a #682 "pedagógus?" nick néven hozzászóló kisebb súlyú helyesírási és súlyosabb nyelvtani hibáit.Ráadásul én sem kaptam - szerencsi lakosként - abból a költségből semmit, pedig jól jött volna így hó vége felé .... :(
Ez itt egy fórum, s szerintem ezek a #682 alatti nyelvtani hibák beleférnek, hiszen itt az a lényeg, hogy őszinte, igaz, vagy esetleg humoros vélemények jelenjenek meg.

Az persze nálam "nem fér bele" a kisvárosi önkormányzati kampányba, hogy egy magát büszke tanárnak, a tisztesség bajnokában, a becsület példaképének bemutató ember, az éppen regnáló polgármester, a város lakóinak címzett levelében helytelenül írjon és súlyosabb nyelvtani hibákat vétsen. Ezzel ugyanis leminősíti önmagát és tiszteletlen a városlakókkal.

Szerintem a - létező, vagy nem létező, tök mindegy - tanárnő által adott érdemjegyek túl jóindulatúak, egyértelműen túlzóak voltak.
Aranyfakanál (vendég) [2019.09.26., 08:59][válaszolok] #697
Nézegetem a szociális otthon esőben megtartott/ kampány van mit számit az időjárás/főzőversenyt. Az eredeti cél úgy emlékszem az volt, hogy a szociális otthon lakónak kedveskednek és főznek egy kis finomságot. Ezzel szemben munkaidőben ,hivatali dolgozók és pár hithű nyugdijas klubb tag falatozik jókedvűen a szemerkélő eső ellenére. Úgylátszik az otthon lakóinak elég ha csak beleszagolhatnak a gőzölgő ételekbe. Tényleg változás kell!
más téma (vendég) [2019.09.26., 10:07][válaszolok] #698
Kukacsere.
Valakik tényleg nem tudnak (akarnak) számolni. Le kell cserélni a kukákat: 8 nap, 7 óra, azaz 3360 perc. Hány háztartás van Szerencsen? Kb. 3700, így 1 főre kevesebb mint 1 perc jut átlagosan. Kinek jó a folyamatos sorbaállás?
álöltözet (vendég) [2019.09.26., 10:48] válasza erre: #691[válaszolok] #699
Nem kell ezen a képen meglepődni: az Igazságos Mátyás király is gyakran próbált meg inkognitóban maradni, hogy így gyűjtsön információkat, így ismerje meg a valóságot.
Bukovszky Róbert [2019.09.26., 11:15] válasza erre: #687[válaszolok] #700
Szívesen "tippelek" meg "fogadást" is kötök Önnel!!! :D Vagyis kivel is?????
tipp (vendég) [2019.09.26., 11:58] válasza erre: #700[válaszolok] #701
Igaza van Róbert, valóban csak nevetni lehet rajta, hogy egyebet nem tudnak a lejárató kampánynál. Kitalálnak történeteket, sztorikat, majd elkezdik: azt hallottam, azt csiripelik, azt pletykálják stb., még párbeszédet is folytatnak egymás között. Az ide ilyesmit írogatóknak ezt el lehet nézni, hiszen ezt kapták parancsba. Már hetekkel ezelőtt a képviselő úr és a frakció is ezzel jeleskedett, tehát lehet tudni, hogy a fejétől ...

A "tipp" meg a "fogadás" csupán költői volt, nem várnak ők semmit. Sajnos, azt Önnek is el kell ismernie, hogy ma már az egész világon elfogadott és használt gyakorlat a névtelen véleményformálás. Én is elfogadom, akkor is, ha nem egyezik az elveimmel.
Bukovszky Róbert [2019.09.26., 12:22] válasza erre: #701[válaszolok] #702
Valóban nevetek az egészen, mert megtehetem, hogy nevessek, a városnak már így is, úgy is kampec, ez jóval túlmutat a mindenkori polgármesteren, nekem meg mindkét esélyes jelölt barátom, -sőtttttt a jelöltek döntő többségével is kiváló a kapcsolatom- én egyiktől sem kértem,nem kérek, meg remélem a jövőben sem fogok kérni semmiféle alamizsnát -na jó Zs-t tegnap megkértem a focin, hogy védjen jól, mert nyerni szeretnénk- izguljanak meg vegyék komolyan azok akik képtelenek boldogulni az életben a mindenkori poli segedelme nélkül.
csak pontosan (vendég) [2019.09.26., 12:42] válasza erre: #695[válaszolok] #703
Helyesen: Grétsy
tipp (vendég) [2019.09.26., 13:05] válasza erre: #702[válaszolok] #704
Hála Istennek én és családom is megvagyunk, függetlenül a győztestől, győztesektől. Azt is tudom, hogy nem Szerencsen dőlnek el a lényeges dolgok. Viszont nagyon elszomorít az, ami ebben az országban történik, az hogy a politikacsinálók önös érdekeik eléréséhez gátlástalanul felhasználják az embereket, az emberek tudatlanságát, tájékozatlanságát, semmibe veszik az emberi érzéseket. Hatalom, gyűlölet, félelem, mások lenézése, gúny, most ezek mennek.
Ezért támogatnám a VÁLTOZÁST, próbálok véleményt mondani és alakítani.
errr (vendég) [2019.09.26., 14:46][válaszolok] #705
Barátom minden oszlopon plakát s minden plakáton ugyanannak a képe. Nincs rá jobb szó, minthogy szánalmas! Nagyon be vannak fsva.
De (vendég) [2019.09.26., 17:36] válasza erre: #684[válaszolok] #706
ütős mert mozgatta kis agysejtjei .
oszlopon plakát, azon kép (vendég) [2019.09.26., 19:15] válasza erre: #705[válaszolok] #707
Miért? Mit gondolt errr? Azt, hogy a kormánypártok nem csak Egeli Zsolt képét fogják kihelyezni az oszlopokra, hanem azét is, aki elárulta őket????

errr-nél teljes "képzavart" vélek felfedezni.
fidesz (vendég) [2019.09.26., 19:53] válasza erre: #707[válaszolok] #708
A Koncz irányította áruló fideszbandára gondolt? Látva a főzőverseny képeit, már biztosan szánják-bánják amit cselekedtek.
röhej (vendég) [2019.09.26., 20:02][válaszolok] #709
Békességben, mosolygósan... A Ferike néni szórólapja és az állandó névtelen mocskolódás után most Balogh Sanyinak a körforgónál évek óta kihelyezett szlogenjének narancs alapokra adaptált verziójával plakátolják tele a várost Minden poszt alatt meg parancsszóra egymásnak fényesítik a békés tősgyökeresek Ehhez kell a vastag arcbőr, no.

https://www.facebook.com/100000874461295/posts/130990701605085/
fidesz (vendég) [2019.09.26., 20:12] válasza erre: #709[válaszolok] #710
Molinókat szabad bárhova kihelyezni? Nem csak a nagy hirdetőtáblákat, oszlopokat és a HVB által kijelölt 10 helyet lehet kampány célra használni? Vagy nekik mindent lehet?
ötletes, fiatalos (vendég) [2019.09.26., 20:17][válaszolok] #711
helyzetértékelés (vendég) [2019.09.26., 20:25][válaszolok] #712
Érdekes helyzet alakult ki városunkban, Szerencsen. Három csapat küzd a kiadó kilenc helyért. A legesélyesebbnek a Kormánypárt csapata tűnik, objektíven nézve. Persze Nyiri csapatából is bekerülhet 1-2 jelölt. Jóval kevesebb esélyt látok a nem is szerencsi Bíró Lászlónak és csapatának.
A nagy csaták között is egy kis humor:
Mondom az uramnak, Tibi! Ne hisztizz annyit! Márpedig elindulsz, ha én mondom! Bandikának meg kell adnod a Díszpolgári cÍmet! Gézukából pedig örökös igazgatót csinálunk!
Így néznek ki Tibi uram és a haverok.
hiszékeny (vendég) [2019.09.26., 20:40][válaszolok] #713
Egeli elfelejtette vajon, hogy mit mondott 2010-ben? Vagy ez csak akkor érvényes, ha másokról van szó? Vajon miért dicsekszik a pártvezér kézfogásával?

"Hiszem azt, hogy egy ilyen kis városban nem pártok, hanem emberek között van és lehetséges együttműködés, értékek, érdekek és nem a pártvezérek akarata mentén. Párton kívüli képviselőként nekem még soha, senki nem tolmácsolt Budapestről semmit."

Dehogy nem tolmácsoltak semmit. Folyamatosan tolmácsol mindent a patrónus és eligazít.
helyzetértékelés és humor (vendég) [2019.09.26., 20:57] válasza erre: #712[válaszolok] #714
"helyzetértékelés" helyzetértékelése akár be is jöhet, de nem biztos az az 1-2 hely a függetleneknek.

A humor viszont tutira bejön: "Mondom az uramnak, Tibi!"
Ferike néni, maga az? (vendég) [2019.09.26., 21:00] válasza erre: #712[válaszolok] #715
Helyzetértékelés, persze Szeretné maga, ha objektíven nézve a Fidesz vezetne. Fikázhatja itt Nyírit minden nap különböző álneveken de ez attól nem lesz igaz. Másképp miért tolnák Orbán Viktort és a legaljasabb eszközöket is bevetve Nyíri lejáratását? Miért próbálnák Farkast ellene fordítani szorgos aknamunkával? Alábbi linken például már a fidesz-támogató kamu Facebook profilokat is csatasorba állították, például Kalmár Ildikó ilyen, de vannak más kamu profiljaik is. Békességben, mosolygósan? Haha. Tegyék még hozzá, hogy sunyin, alattomosan. Valaki biztosan megfizeti a szolgálataikat, de a tükörbe is bele kell majd nézni. Szégyelljék magukat!

https://facebook.com/story.php?story_fbid=130145221689633&id=111036616933827
Kettős mérce? (vendég) [2019.09.26., 21:18] válasza erre: #710[válaszolok] #716
No és úgynevezett megállítótáblákat szabad közterületen elhelyezni? Gondolok itt a jelenlegi (már nem sokáig) polgármester OSB-lapos tábláira. "Nekik mindent lehet?"
Ugyan, hagyjuk már! Mindenki kampányol, plakátol, posztol, lájkol, stb. ahogy tud, például Nyiri OSB megállító táblái "zseniálisak". Később elmondom miért gondolom ezt. A később úgy 16 nap múlva lesz!
a háttér (vendég) [2019.09.26., 21:36][válaszolok] #717
A 653 és 712 beírások képet mutatnak az események hátteréről. Csöppet sem humoros ugyan, de fején találja a szöget mindkettő.
jó vicc! (vendég) [2019.09.26., 21:50] válasza erre: #714[válaszolok] #718
Igen, ez nekem is tetszett. Egyre többet hallok valami Brókernetes botrányról, ahol sok kis ember minden megtakarítását elvesztette állítólag. Mások meg gondolom gazdagodtak...
De mi köze van ennek Szerencshez, nem értem.
Felvilágosítana valaki?
kíváncsiság (vendég) [2019.09.26., 22:01] válasza erre: #714[válaszolok] #719
Kíváncsi vagyok, hogy Nyírinek az eredményváró rendezvényén ki lesz a családon, a jelölteken meg a fürdősön kívül? Meg hányan maradnak majd Nyíri mellett, amikor elfogy a levegő körülötte, mert sima bukta lesz neki a választás? Mi lesz azzal a sok szép leépítési tervvel? Túlságosan is előre örültek és túl hamar kezdtek posztokat osztani! De Szerencs felébredt! És most már nem alszik be újra...
naiv (vendég) [2019.09.26., 22:02] válasza erre: #707[válaszolok] #720
A patrónus elkezdte a levelében az árulózást, azóta mindig vissza-vissza térnek rá. Pedig Ő ezzel csak a saját hibáját (árulását) próbálta leplezni. Mert mi is történt?

Elvállaltatja Nyirivel, hogy induljon a népfrontos időközin, amikor az egész ország Szerencsen röhög. Naivan, nem gondol arra, hogy Nyiri esetleg nem azért indul, hogy egy év múlva szó nélkül félreálljon. A patrónus azt hitte (hiszi), hogy ha Ő eldönt valamit, az parancs, azt mindenki teljesíti és Nyiri majd simán elfogadja, hogy a következő öt évre a mostani helyettese, Egeli, lesz a főnöke. Ezt hinni naivság volt, vagy azt is mondhatnánk, hogy elvesztette józan ítélőképességét.

Tehát elárulta Nyirit! Látva választottja e heti alakítását (nem kicsit lógott ki a csapatból), biztosan rájött tévedésére és csak imádkozhat, hogy mégis nyerjenek.
eligazítás (vendég) [2019.09.26., 22:22] válasza erre: #719[válaszolok] #721
Egész nap olyan csend volt itt, estére bezzeg felébredtek, megindult az összehangolt támadás. Megvolt az egésznapos fideszes eligazítás? Vagy ma fizettek és már van miért dolgozni?
Esetleg üldözési mániás a PM? (vendég) [2019.09.27., 11:18][válaszolok] #722
2019. szeptember 23-án Nyiri Tibor választási Facebook oldalán az alábbiakat posztolta:

"Tisztelt szerencsiek és ondiak!
A "Nyomda Ördöge" ellenünk dolgozott, ugyanis tudomásunkra jutott,hogy a Szerencsi Hírek legutóbbi számának egyes példányaiban éppen a választási programunk, polgármesterként elért eredményeim jelentek meg rosszul és hiányosan.
Az eredetileg tervezett, és a lapnak leadott verziót itt tekinthetik meg.
Kérjük, hogy azok, akik ettől eltérő tartalmú példányt kaptak, írjanak nekünk itt, vagy privát üzenetben."


Az újságot nyomtató Miprodukt Kft. hivatalosnak tűnő válasza ma jelent meg Hozzászólásként Nyiri Facebook oldalán (még nem törölték):

"Tisztelt Polgármester úr, tisztelt szerencsi lakosok! A Szerencsi Híreket előállító nyomda ügyvezetőjeként szeretnék reagálni a fentiekre. Nyomdánkból épp egy héttel ezelőtt szállítottuk ki önöknek a legutóbbi újságot. Cégünk 4 éve nyomtatja a lapot, a kiadó/megrendelő kifogást eddig sosem emelt a minőséggel kapcsolatban. Van egy megszokott gyártási folyamat, beállított határidőkkel és a munka így előre kiszámítható. Ezúttal azonban a választási hirdetések miatt az oldalszám 20-ról 32-re emelkedett, ráadásul a megbeszélt leadási határidő után 4 órával kaptuk meg a nyomtatásra szánt anyagot. Ahhoz, hogy a megszokott időben az önök postaládájában lehessen az újság, a megszokottól nagyobb tempót kellett diktálnunk. A gépi összehordáskor nagyobb sebességnél előfordulhat olyan, hogy duplán szed fel valamit a gép, de ez elenyésző mennyiség lehet - egyáltalán ha előfordul. Egy hét elteltével és Polgármester úrnál történt többszöri érdeklődésemre SEM LÁTTAM EGYETLEN egy rontott példányt sem, ahogy arról sincs továbbra sem információm, hogy végül 1-2-3 példányt érint-e a dolog. Nagy számban ez EGYSZERŰEN NEM FORDULHATOTTT ELŐ! A gyártás során folyamatosan, de véletlenszerűen ellenőrizzük a minőséget, mi nem találtunk hibát. A nálunk maradt 10-20 db is tökéletes. Cégünk jó híre védelmében a szándékosságot sugalló gyanúsítgatásokat visszautasítom!!!"

Lehet, hogy már tényleg labilis egy kicsit?
Mosolyogva, békességben... (vendég) [2019.09.27., 11:51] válasza erre: #722[válaszolok] #723
Nem nyugszanak. 4 teljes napba telt "Matisz papa" csapatának jobb belátásra bírnia a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő nyomdát, hogy nyilvánosan szálljon bele Nyíribe? Mert Nyíri nem is írt cégnevet, így annak jó hírneve sem sérülhetett, fingja nincs senkinek, hogy melyik miskolci nyomda sokszorosítja a Szerencsi Híreket. Vicces, hogy a nyomdai ügyvezető ismerősei a szerencsi fideszesek, pl. a szakosztályvezető úr, de Nyíri nem. Kedves fideszesek! Kapaszkodnak maguk minden szalmaszálba, de mindig mással végeztetik a piszkos munkát, mert nyíltan nem illene a bárgyú "mosolyogva békességben" smiley-s néphülyítő kampányukba.

Úgy látom, a következő sunyi húzás azt terjeszteni, hogy Nyíri törli a kommenteket, holott ezt valójában a fideszes pm jelölt teszi, több screenshot el van téve nekem.
Inkább arról regéljen már, hogy a Fideszt támogató, Nyírit támadó kamu Facebook profilok (Kalmár Ildikó, Nagy Ádám, stb.) mögött is a nyugdíjas tanárnéni áll egyszemélyben? Az ilyen módszerek hogyan illeszkednek a fideszes képviselőjelöltek, közvetve az egyházi iskolák értékrendjéhez?

https://www.facebook.com/nyiritibor.szerencs/posts/970270243333190?comment_id=97 ...
a hazugságról és a széljárásról (vendég) [2019.09.27., 13:33] válasza erre: #723[válaszolok] #724
"Matisz Papát" nem ismerek egyet sem, sosem halottam róla. Viszont bárkinek "fogalma lehet" arról, hogy ki nyomtatja a Szerencsi Híreket. Az újság 2. oldalán minden lapszámban olvasható: "Készült: a Miprodukt Kft. nyomdájában"

Nyiri Tibor pedig a szerint a "A Nyomda Ördöge ellenünk dolgozott". Vajon melyik nyomdára gondolt akkor Nyiri? A Moszkvai Állami Nyomdára?

Inkább arra válaszoljon méltóságos PM úr, vagy Ön, aki nyilván rendkívül közeli ismerőse, hogy hány rontott példányt sikerült bemutatnia a nyomdának! Egyet? Vagy egyet sem?

Sajnáltatja magát ez a szer......lennek tűnő PM, mint az "ellenszeles" posztjával (Arany Fakanál főzőverseny kapcsán)is. Reménytelen eset ...., de az "ellenszeles" poszt freudi elszólás: valóban megfordult a széljárás Szerencsen. Ha így fúj továbbra is, ahogy az utóbbi két hétben, bizony elfújja Nyirit.
Mosolyogva, békességben... (vendég) [2019.09.27., 15:08] válasza erre: #724[válaszolok] #725
Aha, mert mindenki a 2. oldal alján az apróbetűs részt olvassa Meg merem kockáztatni, hogy Szerencsen 1000 emberből 999 nem tudná megmondani, melyik nyomdában készül a lap, és ez igazából senkit nem is érdekel. Ahogy Nyíri posztja után sem érdekelt senkit a nyomda és Önökön kívül most sem lovagol senki azon, hogy hibás példányokkal bizonygassa az igazát. De Önöknek újabb kiváló lehetőség volt lecsapni egy hibára, mint tyúk a takonyra. "Matisz papa" pártbeli kapcsolatrendszerét felhasználva a bolhából elefántot csináltak, hogy nyilvánosan alázhassák Nyírit. Előbb a helyesírás, most ez. Undorító politikai karaktergyilkosságot végeznek. Nem férfiasan, egyenesen írják meg, mint például Cseppely, hanem kitalált Ferike nénikkel, diákmunkásokkal, kamu Facebook profilokkal és sarokba szorított nyomdászokkal végeztetik a piszkos munkát. Arra szoktak gondolni néha, hogy a választások után is Szerencsen akarnak majd élni? Hogy fognak az emberek szemébe nézni egy ilyen mocskos kampány után?

Nyíri tanár úr amúgy nem közeli ismerősöm. Nem is tanított engem, utoljára 2001-ben beszéltünk pár szót a gimiben, ő igazgatóhelyettesi, én pedig diák minőségemben. Viszont a Bocskaiban a megnyilvánulásai alapján egyenes, korrekt embernek ismertük, aki biztosan nem alkalmazna ilyen alávaló módszereket a politikai ellenfeleivel szemben, amit Önök most már napi szinten csinálnak ővele. Fújhatják a szelet két pofára, szerintem csak el fognak kékülni benne. A szerencsiek szemében nem az Önök módszerei lesznek a nyerők, akárhány mosolygós plakáttal pakolják tele a kocsmákat, lepusztult épületeket.
átlátható módszer (vendég) [2019.09.27., 15:52][válaszolok] #726
Az a helyzet, hogy rendkívül átlátható, amit csinálnak Nyíri talpnyalói. Amikor kiderül, hogy Nyíri elárulta azokat, akiknek mindent köszönhet, akkor azt mondták róla, hogy bátor. (Felháborító).
Amikor a levelében maga vallotta be, hogy sunyi módon írt alá egy megállapodást, akkor azt mondták róla, hogy milyen előrelátó. (Jó vicc).
Amikor ugyan ebben a levélben egy pedagógushoz is méltatlan módon borzasztóan igénytelen módon, hibáktól hemzsegően írt minden szerencsinek, akkor már Önök sem tudtak kellő mentséget találni, hát beleszálltak Teri nénibe, meg a fideszbe. (Támadás a legjobb védekezés?)
Most pedig, amikor Nyírit vélhetően újabb hazugságon kapták, akkor megint nem maradt más megoldás, mint a figyelem elterelése és támadás. (Ez másodszor már minimum szánalmas).
És kedves 725-ös hozzászóló, én hajlandó vagyok elhinni, hogy Nyíri 2001-ben még korrekt embernek tűnt. De sokan még tavaly is ezt hitték róla, ezt igazán ne rója fel magának hibaként.
A hatalom viszont elvehette a józan eszét, és nem tud magához térni, mert mindig van a környezetében egy-két idióta, aki félrevezeti.
Az, hogy neki nem kell egy párt támogatása és a Kormányzat eddigi összes támogatását "lealamizsnázza", politikai analfabétizmus, orbitális öngól.
A facebookon pedig már meg is kapta a jogos kérdéseket az a polgármesterjelölt, aki saját kiadványában arról ír, hogy közel másfél éve pazarolja a közpénzt!!! Hát nincs ennek egy normális tanácsadója se? Vagy már senki nem mer neki szólni, csak a s...t nyalni?
A feszültség nő és körülette nem csak a levegő egyre kevesebb, de a támogató is...
üldözési mánia (vendég) [2019.09.27., 15:57] válasza erre: #725[válaszolok] #727
Na ne mondja! Inkább menjen orvoshoz!
Úgy tűnik, magának is üldözési mániája lehet (hasonlóan a valószínűsíthető megbízójához). Ön rettegjen csak ettől a "Matisz papától", én is féltem kiskoromban a nem létező sárkányoktól, de már kinőttem.

Most is félek persze pár dologtól, s a várost is féltem. Példának okáért egy üldözési mániás tüneteket mutató polgármestertől nagyon félteném városunkat - ha lenne ilyen.
álmodik a nyomor (vendég) [2019.09.27., 16:48] válasza erre: #726[válaszolok] #728
Na ne mondja! A leírtak éppen annyira megalapozottak, mint a korábbi: azt mondják, azt hallottam, azt csiripelik a madarak, azt pletykálják stb. Mesék, álmok. Olvassa már el a #720-at, cáfolja meg!
errr (vendég) [2019.09.27., 17:20] válasza erre: #726[válaszolok] #729
Szerencsétlen ember, még mindig itt járja a bolondját? :D
Bukni fognak barátocskám mert ilyen aljas és ostoba módszerekkel kampányoló társaságra senkinek sincs már itt igénye. Ezért sikongat itt már hetek óta, más helyett. Csodálom, hogy amott már csak ilyen 3-ad osztályú aparatcsikok akadnak.
vicc (vendég) [2019.09.27., 18:14][válaszolok] #730
A fityisz kitette narancssárga molinóját a vaddisznó sörözőre is. Fontos választóbázis lehet ott ????
errr-nek (vendég) [2019.09.27., 18:28] válasza erre: #730[válaszolok] #731
Hádám [2019.09.27., 18:29][válaszolok] #732
Megáll az ember esze.... helyesírási hibákon lovagolnak, meg hogy melyik levelet ki és milyen hangnemben írta.... hát akkor nézzük eme jogkövető kormánypárti társaságot...

1. Ugyan már többször, több választási ciklusban is cirkusz volt abból, hogy a főutcai díszoszlopok nem használhatóak politikai kampányolásra, 5 éve maga a jegyző hívta fel erre a figyelmem, én pedig erre hivatkozva szedettem le a polgármester kampányanyagait. Most mint az amnéziások, ugyanúgy erőből, flegmán telerakják vele a város főutcáját, pedig helyi rendelet is tiltja... saját rendeleteiket se tartják be.

2. Több milliós kampányt folytatnak, csak a nyomdai anyagok milliós tételekre rúgnak, miközben a város úszik az adósságban a két jelölt hathatós működésének köszönhetően..."Velünk a kormány! Hejj!" ....látszik.... Az ominózus Szerencsi Hírekben egy teljes oldal költsége 85000 forint körül mozog, mindkét csapat közel 5-5 oldalt hirdetett, ami önmagában 425.000 Ft és ez csak egy megjelenés.... Arról már nem is beszélek, hogy folyamatosan csak ők szerepelnek benne évek óta, egymásra licitálva, ellenzéki vélemény kb sosem jelenik meg....

3."Civil" alapítvánnyal végeznek politikai kampánytevékenységet, önkormányzati tulajdonú ingatlanon és eszközökkel, ne menjünk bele, de több okból is aggályos ez jogilag...

4. Nyíltan le merik írni hivatalos szórólapon, hogy "nekik" köszönhető a pozíciója Nyírinek valamint a Pro Urbe díja is??? Politikai alapon.... Nem sül le a pofájukról a bőr? Az a minimum, hogy ezután minden érintett lemond mind a díszpolgári mind pedig az egyéb díjairól, mert méltatlanokká váltak egytől egyig.... pláne amilyen szintre levitték az egész kampányt, ha lehet "szintnek" nevezni és nem végtelen sötétségnek...

Ha ezek után erkölcsről vagy korrektségről beszélnek, vigyázzanak, rájuk ne szakadjon a mennyezet...
Király (vendég) [2019.09.27., 19:02][válaszolok] #733
a Szerencsi hírek, van benne egy millió pont sarló,kalapácsról a narancs völgyben .
A munkahelyek maradtak el feri,zsolt,tibi.
Csak is Kornél !
Egyet (vendég) [2019.09.27., 20:17][válaszolok] #734
Nem értek. Tibibácsi, a szerencsi hírekben két oldalon keresztül az elmúlt év(ek) nagyszerű eredményeit méltatja, amiket ŐK hoztak létre,újítottak fel, csináltak meg, oldották meg...stb akkor csak nem volt olyan rossz az a teljes fideszes képviselőtestület neki, vele az élen!?
Vagy most mi vaaaan? Ha én "hátbaszúrok" valakiket, engem szemen köpnek valakik, azoknak nem fogom felsorolni a pozitív teljesítményeiket velem egyetemben, nem fogom ajnározni őket két oldalon keresztűl, mégcsak megsem említem őket egy szóval sem, vagy talán egy kicsit visszafogottabban. Mi történik szerencsen emberek!!!???
Mai friss (vendég) [2019.09.27., 20:19][válaszolok] #735
2 videó,egy bejegyzés. Egyik videóból idézve: Elsődleges a bevétel növelése pl.:az adó bevétel növelése? csak nem vissza jön a kommunális adó is? Megállítjuk a forintok kiadását? Ez mit takar? Leépítés? A szociális otthon visszaadása?Vagy T.M.I. és a többi alól eladják végre a szolgálatinak álcázott magán célra használt autókat? Kevesebb repi prémium titokban év végén? Meséljen még kérem... A másik videóból kiderül,hogy nem csak a nyelvtan nem stimmel,de a matek sem megy! Azon kívül,hogy a néni elmondja itt minden megtalálható ami egy családnak szükséges(igen,van ovi,iskola és bolt is) azt is említi,hogy 1962-től él itt ,de a videó alatt az szerepel,hogy 62 éve szerencsi lakos ! 2024-et írnánk? Biztos ilyen jól megy a könyvelés is
Kuka ügy: facebook válasz Grétsy professzor előadásában : "a tájékoztatóban le van írva nem csak az információ,de a kérdés is" Az a probléma,hogy nem csak helyesírási gondjai vannak ,hanem fogalmazási zavarban is szenved!
terelés (vendég) [2019.09.27., 22:25] válasza erre: #735[válaszolok] #736
Írhat ide bárki, bármit tovább nyomják a lejáratást. Tudom ez van kiadva, nem tehetnek mást, de ez már több mint szánalmas. Lényegtelen dolgokra fókuszálnak, azokat próbálják fontosnak beállítani. Továbbra is feltételezéseket írnak tényként, a tényekkel pedig nem foglalkoznak. A csapatvezető, vagy a nagyfőnök ezt gondolja hatásosnak? Meghazudtolják saját magukat.

Mindez annyira hihető, mint a korábban tuti-biztosként bemutatott és támogatott befektetők. Annyira szavahihetők, mint parancsnokuk, aki már 2010-ben EZER munkahelyet ígért, amiből nem lett semmi. Ki hisz már neki és csapatának. Volt rá közel tíz évük, nem valósult meg semmi, annak ellenére, hogy a kormány is velük volt. A környező települések fejlődnek, itt meg semmi. Mit akarnak még? Tudom, hatalmat, hogy tovább gyarapodjanak. A szerencsiek ebből nem kérnek, VÁLTOZÁST akarnak!
errr (vendég) [2019.09.28., 00:52] válasza erre: #734[válaszolok] #737
Mert maga nem úriember csak arról van szó. Továbbá a bába is többször elejthette.
errr-nek (vendég) [2019.09.28., 10:06] válasza erre: #737[válaszolok] #738
Látom errr, Önt pedig a másik oldalt fényezi! Ez mennyivel jobb? Tavaly nyáron még igencsak nem így volt! Ne jöjjön nekem azzal, hogy mekkora hőstettet hajtott végre a jelöltje, hogy hirtelen elfordult azoktól akikkel eddig együtt volt, mert nem hiszem el!
Már nem azért, de (vendég) [2019.09.28., 11:52][válaszolok] #739
Egy önkormányzati választásnál ki nem fossa le, hogy kit hogy becéznek? Csak röhögni lehet azon, hogy ezt a nyomi kacsa nevet mindenhol hangoztatják. Szörnyen komolytalan.
errr-nek (vendég) [2019.09.28., 12:18] válasza erre: #737[válaszolok] #740
És "Kigyelmed" ugyan úriember? Mert ha az lenne, nem írna ilyeneket!
Na de (vendég) [2019.09.28., 14:11][válaszolok] #741
kedves urak, hölgyek ! Amíg önök itt ócsárolják egymást, aközben EZS és csapata elégedetten dörzsöli a tenyerét . Teljes joggal, hiszen a két ellenzéki jelöltcsoport jól megosztja a szavazókat , azokat akik el akarják kergetni a kudarcos gárdát ! Így aztán jól előkészítik EZs polgármesterré választását ! Nem is értem miért nem egyesítik erőiket s növelik győzelmük esélyét ! Butaság amit most tesznek ! Drukkolok hogy tévedjek , de nem hiszem !
neutrinó (vendég) [2019.09.28., 21:53][válaszolok] #742
A tények: Az önkormányzat egyenlege 2018. május 14-én: 395.400.000 Ft. a mostani egyenleg: -453.800.000 Ft. Ezt nem ártana végig gondolniuk, mielőtt össze-vissza beszélnek.
errr (vendég) [2019.09.29., 00:28] válasza erre: #740[válaszolok] #743
Ha nem volnék az, egész más szavakat használtam volna kigyelmedre. Helyénvalóbbakat. Nem szégyellik magukat? Hát miféle emberek maguk?
errr (vendég) [2019.09.29., 00:31] válasza erre: #738[válaszolok] #744
Mért ne jönnék? Maga sosem tenne ilyet, tele gatyával bólogatna élethossziglan.
Egyébként van ugye polgármester jelölt és annak esélyei, s vannak a képviselőjelöltek ahol elő lehet adni a szimpátiát.
Szavazás (vendég) [2019.09.29., 08:45][válaszolok] #745
Nevetséges, semmit nem jelent! Egy Tarcalinak semmi köze Szerencshez! Nem ezen az oldalon fog eldőlni, hanem a szavazó fülkében!
errr-nek (vendég) [2019.09.29., 09:32] válasza erre: #744[válaszolok] #746
Fura egy ember maga, a demokrácia nevében mindenkit leszól, ócsárol, aki nem úgy gondolkozik mint Ön.
Kíváncsiság (vendég) [2019.09.29., 09:39][válaszolok] #747
Bíró programja az lenne, hogy 'A fideszes kiskirályok helyett a helyben élők érdekeit szolgálják az önkormányzatok! ....'Járható és biztonságos utakat a megyénkben!'.....' Sajnos, újat ezekkel a mondatokkal nem írt! Ez csak egy sablon, amit 10-20 éve hall a szerencsi. Ebből is látszik, hogy nem való szerencsi polgármesternek!
Hádám [2019.09.29., 12:22] válasza erre: #742[válaszolok] #748
Ezt egy másik postban ugyan leírtam, de ide is megteszem. Nézze csak meg az újságot, mit írnak!

"395.400.000 Ft (pályázati előlegekkel)"...

Majd utána leírják, hogy 2018 őszén is történt pályázatos beruházás, majd a vízvezeték csere ezéven, ami szintén pályázatos... na vajon hova tűnt a pénz?
Ha kicsit gondolkodik, akkor rájöhet, hogy már tavaly is mínuszos volt a költségvetés, csak az előlegek elfedték a hiányt....
neutrinó (vendég) [2019.09.29., 12:44] válasza erre: #748[válaszolok] #749
Bankszámla egyenleg (pályázati előlegekkel): 2.186.356.473 Ft. Az önkormányzat gazdálkodási egyenlege: 395.400.000 Ft 2018. május 14-én. Ez van leírva. És ez nem ugyanaz amit Ön mond!
Hádámnak (vendég) [2019.09.29., 13:11] válasza erre: #748[válaszolok] #750
Hádám!

Te egy jópofa, szorgalmas srác vagy. Egészen jó meglátásaid és véleményeid is meg szokott jelenni ezen az oldalon. Az viszont teljesen világos, hogy az önkormányzati gazdálkodásról fogalmad sincs!
Nem baj, ettől még Te egy értékes fiatalember vagy.
A társaság,amibe keveredtél - nem most, hanem már vagy 9-10 éve - viszont nem szimpi.
Gratulálok (vendég) [2019.09.29., 13:15][válaszolok] #751
Nyíri Tibornak a legújabb level?hez! Látják így kell fehéren feketén megcáfolni a fideszesek hazugs?gait ! Azt az?rt nem értem miért nem használj?k ki a Voldemor ügy tanulságait ! Igaz, hogy nem minden fideszes lop , de aki lop az fideszes !
Érdekes (vendég) [2019.09.29., 13:25][válaszolok] #752
A független bíróság épülete előtt Egeli plakátja díszeleg.
Összes hozzászólás: 763 db (236 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 11 db (1%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.