Hírek
A Fidesz sehol sem lőtte lábon magát úgy, mint Szerencsen
Dátum: 2019.10.15., 13:17Megtekintve: 1882Értékelés: 3.33

Vannak városok, amiket a pártközpontban rosszul kezelt belső konfliktusok miatt veszített el tuti nyerő helyzetből a Fidesz, de egyik sem akkora bukás, mint amit a kormánypárt produkált a borsodi Szerencsen. Alig egy év alatt nullázták le magukat teljesen. Öt éve még minden rendben volt a Fidesz szempontjából. A szerencsiek 2014-ben kizárólag fideszes képviselőket szavaztak be a nyolcfős képviselőtestületbe, és nagy támogatással újraválasztották polgármesternek a kormánypárti Koncz Ferencet is - írja a 444.
Koncz viszont 2018-ban távozott a kisváros éléről, mert a Fidesz őt indította a borsodi 6-os parlamenti mandátumért a korrupciós ügyek miatt vállalhatatlan Mengyi Roland helyett. Koncz nyert, Szerencsen időközi választáson új polgármestert választottak tavaly nyáron. Sima ügy volt, az addigi alpolgármester, szintén fideszes Nyiri Tibornak még kihívója sem volt. Nem tűnt úgy, hogy a Fidesznek bármiért aggódnia kéne.

Csakhogy helyiek szerint a parlamentbe távozó Koncz igyekezett továbbra is megőrizni a befolyását Szerencsen és a városházán is. Az új polgármester Nyiri viszont nem akart a bábja lenni, ami hamar konfliktushoz vezetett. A harc odáig fajult, hogy a Fidesz a mostani választáson nem a hivatalban lévő Nyirit, hanem az alpolgármester Egeli Zsoltot támogatta.

Egeli is a kiválasztottak között volt, akikkel készült sablonfotó egy víz, egy kávé és Orbán Viktor társaságában, ami jelezte, hogy a háborúban kinek az oldalán áll a Fidesz. (A fotósorozat szereplőiről azóta kiderült, hogy szinte senkinek nem hozott szerencsét. Egelinek sem.)

Még a választás előtti utolsó pillanatokban is igyekezet azt sulykolni az Egelit kiválasztó Koncz Ferenc, hogy ha a szerencsiek jót akarnak a városuknak, akkor őrizzék meg a jó kapcsolatot a kormánnyal, ennek záloga pedig Egeli Zsolt és a Fidesz-KNDP képviselőjelöltjei.

A cikk képekkel tűzdelt anyaga a 444 oldalán folytatódik
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Következmény (vendég) [2019.10.15., 15:55][válaszolok] #1
Eggyetlen polgári oldalas képviselő sem jutott be a testületbe,miközben a megyei listán tarolt a Fidesz.Ez mutat valamit,-a fideszesek új vezetőt akarnak -elég volt az igérgetés földjéből,elfáradt a kilenc évben a nagy vezetőnk,róla mondtak véleményt a szavazók.
Szabadság (utca) (vendég) [2019.10.15., 17:57][válaszolok] #2
Biztos meg fogják köszönni a pártfőnökök a ?Kedves vezetőnek? ezt a remek szereplést.
Több ló nem indul Feribá.
Ügyvéd (vendég) [2019.10.15., 18:01][válaszolok] #3
Mit érezhet most EZs?
kérdés (vendég) [2019.10.15., 18:06][válaszolok] #4
Mikor lesz az első testületi ülés?
Bukovszky Róbert [2019.10.15., 19:46] válasza erre: #3[válaszolok] #5
Megnyugvást!
Jegyző (vendég) [2019.10.15., 20:55][válaszolok] #6
A jegyző marad?Nagy hiba lenne...
jegyző marad? (vendég) [2019.10.15., 21:11] válasza erre: #6[válaszolok] #7
Ha ez igaz, akkor a nép majd dönt!

youtube thumbnail

Na jó, csak vicc volt. De nagy hiba lenne a Polgármestertől.
errr (vendég) [2019.10.15., 21:29] válasza erre: #1[válaszolok] #8
az egész mutyis bandáról mondtunk véleményt. a hazugok csalók országrontók pökhendi csapatáról.
bizony (vendég) [2019.10.15., 22:00][válaszolok] #9
Jópár személyt lehetne felsorolni, akit hiba ott hagyni a hivatalban.

Tibi bölcs ember, fogja tudni, hogy kinek kell lapátra kerülnie.
Fideszes (vendég) [2019.10.15., 22:19][válaszolok] #10
Azt azért ne feledjük,hogy Nyiri Fideszes!Ha nem vesznek össze Konczal akkor nem függetlenként indult volna.Tehát ne várjatok nagy változást,nyilván mindenki marad a helyén.A jegyző behizelegte magát annyira,hogy ő is marad.Tényleg nagy hiba.Koncz bizalmi emberétől elsők?nt kellene szabadulni.Nyiri érzelmi alapon dönt,nem fogja az ész vezérelni.Sajnálatos t?ny.
Tábornok (vendég) [2019.10.16., 11:32][válaszolok] #11
Előre fiaim elöl több a halál szól K.F.s lemészároltatta a naivak csapatát.Most Ő is a padlón fekszik,csak éppen a hullahegy tetején.
szigetelőanyag-gyár (vendég) [2019.10.16., 13:12][válaszolok] #12
Most azt beszélik (kérem az érintetteket, hogy erősítsék meg vagy cáfolják), hogy Koncz Ferenc o.gy. képviselő máris felhívta a mezőzombori polgármestert, Radó Bélát, hogy keressen helyet a szigetelőanyag-gyárnak, mert nem Szerencsre hozzák. Persze két okból is vicces ez, egyrészt az egész gyár csak egy a sok-sok meg nem valósult ígéretből, valószínűleg soha nem is fog megépülni. Másrészt attól, hogy "bosszúból" Zomboron valósul meg egy beruházás, azzal a szerencsiek az iparűzési adót leszámítva jól járnak, mert nem kell az egészségtelen port a tüdejükbe szívni, de dolgozni ugyanúgy átjárhatnak. Zomborra, egy elcigányosított településre költözni ugyan ki fog, kétszersült honfitársaink meg nem a munkavágyukról híresek. Tud erről valaki megbízható információt a pletykálkodást leszámítva?
??? (vendég) [2019.10.16., 14:18] válasza erre: #12[válaszolok] #13
Egyszer Rb-nál is betelik a pohár. Várjuk ki a végét. Ha ebből az egészből egy szó is igaz, akkor van arra is mód, hogy megvonjuk tőle a támogatásunkat egy életre. Mármint a fő gurutól.Nem Egeli Zsolt bukott el, hanem ő. Vele együtt mindenki, aki támogatta utolsó leheletéig.
Bukovszky Róbert [2019.10.16., 17:34] válasza erre: #12[válaszolok] #14
Ez semmi! Én meg azt hallottam, hogy a régi-új poli Soros Györgyöt akarja alpolinak, mert ő majd tudná kezelni azt a 789 migráncsot akit ide fognak telepíteni, de ezek egy része dolgozni fog mert ők lesznek az őrök a Szerencsen épülő börtönben ....
Bosszú gyilkossággal? (vendég) [2019.10.16., 18:42] válasza erre: #7[válaszolok] #15
Kicsit furcsának találom ezt az undorító "akasszuk fel a jegyzőt" dolgot. Egyrészt tehát undorító, s szerintem ez egyértelmű uszítás, a Radványi Géza örökemlékű fimbejátszásával pláne. Sokan emlékeznek még, milyen nagy barátságban volt a jegyző a Nyiri famíliával. Közös ebéd, közös focimeccs, franciaországi közös kiruccanás az Eb-re, nagy haverkodás nyílt színen.
Mi akkor a baj?
Miért akarnak itt egyesek "vért folyatni"? Miért uszítanak? Kik ezek a vérszomjas emberek?

Ezek a gyilkosságra uszítók (mert ez az volt!) akkor is ilyen lelkes "tisztogatók" lettek volna, ha a másik oldal nyer?

Azt javaslom a Jegyző tegyen feljelentést a beíró ellen!
Nem (vendég) [2019.10.16., 19:13][válaszolok] #16
változik semmi ez csak egy színjáték volt,de a közönség el hitte a csatározást .
Fapofának (vendég) [2019.10.16., 20:25][válaszolok] #17
Kicsit túldramatizálta azt a be?rást.
Magának nincs humora!?
Mi történt Bodrogkesztúrban október 13-án? (vendég) [2019.10.16., 20:56][válaszolok] #18
Feljelentősnek (vendég) [2019.10.16., 21:20][válaszolok] #19
Gyógyszerre többet ne igyál mert olyanokat fogsz firkálni mint fentebb
Aki a köz?letben van annak el kell viselni a kritikát.Ha nem tudja akkor nem oda való.Ezen az oldalon nem csak d?csér i szokás,szokja meg vagy ne olvassa.
Fapofa (vendég) [2019.10.16., 21:45] válasza erre: #17[válaszolok] #20
Kérem szépen! A jegyző (mindegyik) nem közSZEREPLŐ, hanem közTISZTVISELŐ. A Polgármesteri Hivatal munkáját lehet bírálni, lehet a jegyző munkáját is bírálni. Még kívülállóként és laikusként is!

Lehet akasztással fenyegetni, vagy azzal benne és családjában félelmet kelteni, de az már bűncselekmény. Szerintem alattomos és egyben súlyos bűncselekmény! Ráadásul a teljes társadalomra veszélyes cselekedet.

Ilyen alapon, ahogy a 7-es beíró tette, nyugodtan lehet kirúgással és akasztással fenyegetni, megfélemlíteni bármelyik köztisztviselőt, bármelyik hivatalnokot, bármelyik közalkalmazottat.
Aztán jöhet mindenki aki szúrja a szemét a helyi hatalomnak. Ön is , Te is , Én is, szóval bármelyikünk potenciális áldozattá válhat majd.
Fapofa (vendég) [2019.10.16., 21:54] válasza erre: #17[válaszolok] #21
Köszönöm érdeklődését, van egy kevéske humorom. A Jegyzőnek pedig családja van.
Azt egyébként tudta Ön, hogy hazánkban már nincs halálbüntetés?
kérdés (vendég) [2019.10.16., 22:43][válaszolok] #22
nade hol van feri
eltűnt mint lófing a ködben
?rtetlenkedőnek (vendég) [2019.10.17., 00:39] válasza erre: #20[válaszolok] #23
Maga olyan id?tlen...a 16 os hozz?szoló m?g oda is írta,hogy vicc volt!
Ne ezzel foglalkozzon,vagy nincs jobb dolga mint a jegyző se....nyalása?
A 16 os hozz?szol? mi?rt nem reagál?
Feri (vendég) [2019.10.17., 08:44] válasza erre: #22[válaszolok] #24
Kiköltözött a szerencsi hivatalból,bottal üthetik a nyomát.
Következmény (vendég) [2019.10.17., 08:51] válasza erre: #3[válaszolok] #25
Jaj a legyőzötteknek!Bukni tudni kell.Rövidesen elfelejtjük.
kérdés (vendég) [2019.10.17., 15:48][válaszolok] #26
Vajon a kampányban elvégzett aszfaltozásokat ki rendelte meg és ki fizeti ki?
Karigeri (vendég) [2019.10.17., 19:42][válaszolok] #27
Lesz már olyan buzifelvonulás Pesten,amilyet még a világ nem látott! Karácsonnyal az élen!!
Nagyon (vendég) [2019.10.17., 20:16] válasza erre: #27[válaszolok] #28
fontos kérdés. Nem inkább a leszereplés okaival kellene foglalkozni?
kérdés (vendég) [2019.10.17., 21:53][válaszolok] #29
Mikor lesz az új testület első testületi ülése?

??
testületi (vendég) [2019.10.18., 12:38] válasza erre: #29[válaszolok] #30
Most jött papír: október 21, hétfő 14 óra, Rákóczi-vár színházterme.

Más. Azt tudja valaki, hogy az új kukákat mikortól lehet kitenni? Mindenről küldözgeti a jegyző a papírt, de erről, a legfontosabb dologról nem...
??? (vendég) [2019.10.18., 12:49] válasza erre: #30[válaszolok] #31
Akinek meg van az kiteheti máris. Azt mondták a kukások, a régiből dec 31 ig elszállítják a szemetet.
testületi (vendég) [2019.10.18., 13:21] válasza erre: #31[válaszolok] #32
Köszönöm!
errr (vendég) [2019.10.18., 15:21] válasza erre: #31[válaszolok] #33
node mi lesz a régivel?
Na ki? hol van? (vendég) [2019.10.18., 20:36][válaszolok] #34
S szerintem az alpolgármester . Dr Gál A- lesz!
A Pü bizottság elnöke ??
A jegyző: Dr K.M. ?

De hol van a villanyszerelő média munkatárs?
Hol van Hadám?
hol van K.F- és mosolygós felesége ,nászasszonya ?
hol vannak a sameszok ?
Bukovszky Róbert [2019.10.19., 08:04] válasza erre: #34[válaszolok] #35
És hol van Ön??
Robinak. (vendég) [2019.10.19., 09:54][válaszolok] #36
Róbert -én Szerencsen vagyok ,és nem messze lakom Önhöz!
Egyébként a kérdések ,nem aktuálisak?
Sokunkat érdekelnének ,mert sokunkat sokáig bosszantottak!
Bukovszky Róbert [2019.10.19., 11:15] válasza erre: #36[válaszolok] #37
Értem én értem, de az ég szerelmére, vasárnap volt a szavazás, Ön már pénteken a világ megváltását, vesztesek megalázását, fejek porba hullását várja. Fogadja el tőlem, hogy Tibi nem fog kapkodni, nem fog megalapozatlan döntéseket hozni, nem fok ész nélkül mindenkit kirúgni, mindenkibe aki esetleg mást várt a választástól belerúgni.
Viszont azt én sem értem, hogy támogattuk a megválasztását, bejuttattunk két Fecskési képviselőt, 'oszt a vasúti felüljárónak még se híre se hamva!!! :D
Bamm (vendég) [2019.10.19., 14:26] válasza erre: #37[válaszolok] #38
:D :D ez jó volt!
Hádám [2019.10.19., 17:05] válasza erre: #34[válaszolok] #39
Ott ahol eddig Nagyjából minden nap megfordulok a város minden részén, ahogy eddig is. Tegnap is a szokásomhoz híven éppen ugyanúgy kint voltam szórakozni a városban, ahogy eddig mindig... Egyéb információ esetleg?
Talán (vendég) [2019.10.19., 18:59][válaszolok] #40
még esetleg egy aprócska kérdést ha megenged Hdám ; mikor unja meg a sok kudarcos próbálkozást a közéleti funkciókért ? Eddig az látszott, hogy önt sorozatosan alkalmatlannak minősítik a választók !
Hádám [2019.10.19., 21:48] válasza erre: #40[válaszolok] #41
Egyrészt mindenki választhat és valasztható, szerencsére még bárkinek jogában áll indulni a választásokon. Ismerek egy két figurát aki a lelkét is eladta, de még így is 20 évébe telt hogy sikerre vitte nekem nem egzisztenciális kérdés ez, ellentétben néhány figurával. Nekem szakmai kihívás a város fejlődése, így annyira nem üt szíven ha olyan valaki tart alkalmatlannak, akit nem is ismerek, vagy a legnagyobb sikere az életben az, hogy megvolt a napi üveg bor... aki egy zsák krumpli fejében alakítja a véleményét, azt nem tartom túl sokra...
Hogyha (vendég) [2019.10.19., 23:42][válaszolok] #42
tudná mennyire melléfogott amikor krumplival megvehetőnek tart, amihez persze szíve joga. Önről viszont a választók mondják ki , hogy alkalmatlannak tartják ! De ez se vegye el a kedvét a további indulástól , vesztesre mindíg szükség lesz ! Hajrá jobbik, vagy összefogás ?!
SÜLLYESZTŐBE. (vendég) [2019.10.20., 08:47][válaszolok] #43
Hádám -óvatosabban ,az agarakkal!
Valójában ki ez az ember-kaméleon?
Ön egy politikai dilettáns,és hulla.
Semmi érzéke a közszerepléshez,öntelt,beképzelt.
Miért nem vonja le a tanulságot ,és tűnik el a habarcsban?
Hádám védelmében (vendég) [2019.10.20., 09:31] válasza erre: #40[válaszolok] #44
Azért nézzünk szét néhány jóval korábbi, vagy éppen a jövő héten felálló testület tagjai között. Hádám kifejezetten okos, tanult, képzett, gyakorlattal rendelkező fiatalember néhányukhoz képest.
Mikor mondja már ki valaki? 2014-ben csak FIDESZ logóval lehetett bekerülni, most pedig csak azzal nem, de a függetlenként igen. Ha most október 13-án elindítja valaki a macskáját a függetlenekkel, az is bejutott volna, míg mondjuk egy közgazdász-mérnök-jogász végzettségű szeninek, aki közjóért éjjel-nappal dolgozik, esélye sem volt.
Quo Vadis (vendég) [2019.10.20., 13:17] válasza erre: #44[válaszolok] #45
Ez a szomorú itt Szerencsen, nem valami, vagy valaki mellett, hanem valami ellen szavaznak az emberek. Teljesen igaza van, 2014-ben mindegy volt, hogy ki az, csak Fideszes legyen, most is mindegy volt, hogy ki az, csak ne Fideszes legyen. Egy dologban nagyon hasonló: mindkét alkalommal 100%-ot szereztek a győztesek. Pedig minden testület, parlament, önkormányzat úgy működik igazán jól ha sokszínű, ha nincs ekkora többsége. Láthatták 4 éven keresztül, hogy az előrevivő viták megszűntek. Sajnos most is ez várható. Ebből a szempontból semmi sem változott.
Hádám [2019.10.20., 14:10] válasza erre: #42[válaszolok] #46
Ezt mindjárt gondoltam Feltételezem olyan agysebész professzorral van dolgom, aki annyira "bátor", hogy még a saját nevét se meri vállalni még egy regisztráció nélküli fórumon se... Igen, igaza van, vesztesre mindig szükség lesz, szerencsére itt a fidesz Tudja nekem nincs vesztenivalóm, nem nekem kell hogy égjen a pofám amiatt, hogy 100%os támogatást nulláztam le 2/3 kormányzati háttér mellett, úgy hogy egy nagyobb ház árát elkampányoltam volna...

43-asnak... Érdekes felvetés, de valójában ott hibázott, hogy pontosan ilyeneket szavaztak meg az elmúlt 30 évben... nézzük a "kedvenc" képviselőnket... 89 óta próbálkozik polgármesternek, ogy képviselőnek, de az előbbire 20 évet kellett várnia, az utóbbira is lényegében, mert közvetlenül SOSEM választották meg a körzetében, mindig csak listáról került be. 2010-ben szerezte meg mindkét posztot úgy, hogy gyakorlatilag ha a bádogember vagy a madárijesztő indult volna fidesz színekben, az is nyert volna. 98-tól számolva napjainkig 66 felszólalása volt 21 év alatt a parlamentben, melynek a fele 2002-2006 között ellenzékben hangzott el, ennek is döntő része vezérszónoki vagy technikai hozzászólás volt. 2010-től kezdve összesen 20 felszólalása volt, azaz évi 2,5 átlagban, hasonló összetétellel mint korábban. Folyamatosan tagja volt a szerencsi testületnek 90 óta, ezalatt a város veszített 3000 főt a lakosságából és nagyjából az összes jelentős gyára, üzeme bezárt, az újak rendre elkerülik a várost (Természetesen neki ehhez SEMMI köze, mindig csak az ellenfél volt szar ) A főutcája Szerencsnek 25 éve volt felújítva utoljára. 2010-től jelentős kormányzati háttérrel, gyakorlatilag 9 éven át ellenzék nélkül irányíthatta a várost. Ettől ideálisabb politikai környezetet el sem tudok képzelni a korlátok nélküli építkezésre, mégis sikerült elszúrni. Emellett SOHA nem kellett a versenyszférában dolgoznia, szinte egész pályafutása alatt közalkalmazottként tevékenykedett. Emellett súlyos feltűnési mániában is szenved, folyamatosan új autókkal flangálnak a városban, hogy idézzek "öntelt,beképzelt" helyi kiskirály.

És akkor nézzük a tényeket.... az ilyen figuráknak adtunk gyakorlatilag kétszer teljhatalmat a testületben, egyszer 100%ban. Utána "berágtak" rájuk az emberek és a másiknak adtak 100%-ot Micsoda bölcs hozzáállás.... Lehet, hogy a kollektív "bölcsesség" érvényesül a választáskor és a választók szava a szent, de ennek a következményeit is láthatjuk, érezhetjük! Egy képviselő lehet jó vagy nagyon rossz, de önmagában csak egy ember, felhatalmazás kell neki, amit a választók adnak. És láttuk kiknek adtak.... de hogy igazat is adjak, igen, dilettáns vagyok a politikában, nekem sosem lenne pofám olyan módszereket alkalmazni, amit egyesek előszeretettel használnak. Amikor azt mondja az egyik jelölt: "Én szeretem a szegény embereket, törődöm velük!".... baszki... én speciel nem szeretem a szegény embereket... én azt szeretném ha nem lennének szegény emberek, ezért kellene tenni... nem pedig konzerválni a szegénységüket. A szegény ember se szeretne szegény lenni, ebben szerintem egyetérthetünk. Viszont rendkívül jó demagóg szöveg...

Az a tény, hogy egy Borkait ilyen botrány után is mondhatni simán megválasztottak erősen engem igazol a "kollektív bölcsesség" tévedhetetlenségének cáfolatában....

Miért nem tűnök el? Ember... most vagyok 34.... jó esetben még legalább ennyi áll előttem, még csak most jön a java... drága képviselőnk kb ilyen korában kezdett neki a dolognak és lényegében "migránsként" került be a testületbe mint "nem szerencsi".... halkan megsúgom a jelöltünket most ezért támadták és a függetlenek között is van olyan aki nem szerencsi és simán bejutott...

Én azt vettem észre, hogy az igazság és az érvelés nagyon formálható dolog itt Szerencsen... erősen függ a politikai színtől, hogy baj -e az ha valaki 1. Fiatal 2. öreg 3. nem szerencsi... mint kiderült, ha valaki éppen a népszerű oldalon áll, akkor akár utcaseprő is lehet, meg fogják szavazni, ha meg nem, akkor agysebész is lehet, akkor se... de mégegyszer hangsúlyozom, az "eredmények" láthatóak... ha nem hiszik, hívják fel a Londonban vagy Berlinben dolgozó rokonaikat, kérdezzék meg ők hogy látják!
Okos (vendég) [2019.10.20., 14:41] válasza erre: #46[válaszolok] #47
Bölcs érvelés. Gratulálok!
Nem (vendég) [2019.10.20., 18:53][válaszolok] #48
kell magyarázkodnia ennek a reményteljes fiatalembernek . Hagyni kell őt indulni és veszíteni ! Erre garantáltan képes ha álmából ébresztik is fel. Annak ellenére, hogy mint egyik védelmezője írja ő egy "szeni "
Realitás (vendég) [2019.10.20., 21:07] válasza erre: #48[válaszolok] #49
Azért azt ismerje el, hogy aki most független jelzővel indult, be is jutott. Mert ki kellett már túrni végre azt az arrogáns csapatot (persze, néhányan sikeresen bennragadtak, köpönyegforgatásuknak köszönhetően). Ádámnak viszont abban igaza van, hogy néhány értékes embernek még lett volna ott helye, a mostani csókosok helyén. No, akit ez még érdekel, nézegesse őket. Nekik a pénz, mindenek fölött a pénz a lényeg. És azt meg fogják szerezni maguknak. Hiába nézik le Ádámot, jól lát sok mindent, csak nem elég dörzsölt és önző a helyhez.
bizony (vendég) [2019.10.20., 21:54][válaszolok] #50
Hát van ám ott nem is egy, aki bizony nagyon nem független. Előbb utóbb kiderül, ki a köpönyegforgató.
valaki (vendég) [2019.10.20., 22:11] válasza erre: #49[válaszolok] #51
Nem minden független jutott be. (Dorgai, Beregi)
Kik is voltak a köpönyegforgatók, akik bennragadtak? Mert dr. Gál és dr Bobkó függetlenként mérették meg magukat 2014-ben is.
Ön szerint ki az a néhány értékes ember, akinek ott lett volna a helye?
Vicces (vendég) [2019.10.20., 23:46][válaszolok] #52
Voltak valaha is függetlenek? Mindig is a kalapos szlogenje szerint éltek, mert csak s ... változik ... ???????????? És ez így van az egész országban, nincs ezen mit csodálkozni.
Csókosnak (vendég) [2019.10.20., 23:48] válasza erre: #51[válaszolok] #53
És Ön a szószólójuk?
valaki (vendég) [2019.10.21., 08:12] válasza erre: #53[válaszolok] #54
Miért vagyok szószólójuk? Az első két mondatomban helyreigazítottam az előttem valótlanságokat beírót, aztán kérdeztem valamit amire nem válaszolt.
Van akinek semmi nem jó, aki örökké elégedetlenkedik, de ilyenekkel nincs mit kezdeni.
Helyzet (vendég) [2019.10.21., 08:57] válasza erre: #52[válaszolok] #55
Újból összeáll a Bocskai-Mszp koalició dR Gál-dR Sipos tengellyel,R-né külső támogatásával.Köszönjük Feri a VÁLTOZÁST,sokat tettél érte,legalábbis szavakban 1000.munkahely,37 -es,stbEgy Bródy dal jut eszembe ..valakinek le kell mondania végre
változás (vendég) [2019.10.21., 17:35][válaszolok] #56
Nagyon tetszett, hogy fideszék a 48. sorból nézték végig, hogy nem ők vabnak az újonnan megalakuló testületben.
Nade (vendég) [2019.10.21., 17:36][válaszolok] #57
hogy kerül ide Sipos ? Meg R. né ? Hablatyol össze vissza !
valóság (vendég) [2019.10.21., 17:57][válaszolok] #58
Szerencsen semmi sem változott. Ugyanaz a műsor fog menni, csak a társaság más!
valaki (vendég) [2019.10.21., 18:15][válaszolok] #59
Független (vendég) [2019.10.21., 18:40][válaszolok] #60
jó ez bár a gyerekeitek azért viszitek kocsival,mentek elé mert olyan nagy a közbiztonság Szerencsen .
Ezért alkossatok köröket,tengelyeket azt hiszitek rátok,gyerekeitekre nem kerül sor ?
Öröké nem lehet elbújni .
bizottság (vendég) [2019.10.21., 19:07][válaszolok] #61
Valaki árulja már el, hogy mit keres egy alig 21 éves srác a bizottságban. Elvégezte már az iskolát egyáltalán? Nem olyan embereket szoktak beválasztani oda, akiknek van tapasztalata az adott témában?
Hádám [2019.10.21., 19:12][válaszolok] #62
Nocsak Robi! Úgy látszik mégse volt annyira önzetlen részedről az a támogatás Most már legalább tudom miért ellenezted kezdettől fogva az egész Kossuth Kör dolgot és szinte kampányoltál erőszakosan amellett, hogy el se induljunk.... Bár őszintén szólva így legyen ötösöm a lottón, már hetekkel ezelőtt megmondtam a többieknek hogy valami lehet a háttérben, túl átlátszóan szitkozódsz...
Kutyulógépről! (vendég) [2019.10.21., 19:55][válaszolok] #63
Ádám! Én csak látásból ismerem ezt a Robit,de nem nézem egy nagy jellemnek. Sokaknak név nélkül nagyobb nevük (egyéniségük) van mint neki névvel. Sajnálom!
Bukovszky Róbert [2019.10.21., 20:49] válasza erre: #62[válaszolok] #64
Hádám! Akár rád is hagyhatnám, de nem teszem. Elleneztem az indulásotokat? Nem, azt mondtam, hogy a K kör Szerencsen még nincs kiforrva, ezért bukásra van ítélve. Utána azt hangoztattam mindenhol, ha Ti valóban a fideszt akarjátok megbuktatni, akkor vissza kell lépjetek mert alakult egy másik csapat akik helyben ismertebbek, elfogadottabbak, esélyesebbek a váltásra. Nekem továbbra is a kedvenc politikusom M-Z Péter, szeretném h egyszer Ő lenne Hazánk miniszterelnöke. Nektek már most el kellett volna kezdenetek a 2022 választások kampányát, elsősorban a kisebb falukban.
Lottót ne vegyél! Elárulom Neked, hogy valóban segítettük egy picit a Tibiék kampányát, de emögött semmi más nem volt csupán mindkettőn részéről a Tibi iránt érzet tisztelet. Tudod Ő volt az aki a fiamnak nagyon sokszor ingyen és bérmentve segített a egyetemi tanulmányaihoz szükséges anyagok és ismeret átadásával. Ő volt az aki egy kényelmesnek mondható 'széket feladott és bevállalt egy küzdelmet az elveiért, számomra ennél nincs tiszteletreméltóbb cselekedet.
Hogy lett Péter "tanácsnok" /vagy nem is tudom a pontos titulust/?! Nos ezt mi is szeretnénk tudni. Tegnap szüret közben kapott egy hívást, amit a zaj miatt nem is nagyon értett, annyit válaszolt "Tanár úr, Önnel, Önért bármikor bármit", aztán este kapott egy újabb hívást, hogy legyen szíves ma 2-re oda menni. Hiszed vagy sem, sem Ő sem mi nem tudtuk, hogy pontosan mi is a terv vele. Aztán történt amit már mindenki tud. S bizony én nagyon büszke vagyok, mert hiszed vagy sem Ő ezt nem azzal a kb 1 perces kampányfilmmel, hanem a sportolói, tanulói, kezdő gazdálkodói, emberi előéletével érte el. /Figyu, tudod Ő volt az aki az egyik sportolói kitüntetésénél, nem várta meg a fotózást -ez kb 14-15-ben volt!!!!- mert nem akart az általa már akkor bűnözőnek tartott MGy-vel egy fotón szerepelni/ Viszont azt hidd el Ő egy felkészült, alapos, hasznos, nem "bólogatójános" tagja lesz annak a bizottságnak ahová most beválasztották! Majd kérlek jelezd, ha ettől eltérő információkhoz jutsz.
Talán még annyit, legjobb tudásom szerint ehhez a címhez, nem jár pénz, nem jár rang, nem jár előny, csupán aki komolyan veszi annak MUNKA JÁR VELE!
Bukovszky Róbert [2019.10.21., 20:53] válasza erre: #63[válaszolok] #65
Könyörgöm ismerkedjünk meg! Szeretnék egy ilyen ismerőst, aki "látásból" vágja valakinek a jellemét!
valaki (vendég) [2019.10.21., 21:12] válasza erre: #64[válaszolok] #66
Gratulálok, sok sikert a fiatalembernek!
Aha (vendég) [2019.10.21., 21:12][válaszolok] #67
"mert hiszed vagy sem Ő ezt nem azzal a kb 1 perces kampányfilmmel, hanem a sportolói, tanulói, kezdő gazdálkodói, emberi előéletével érte el." És véletlenül pont az Ön fia. Aha, értem.
Hallod (vendég) [2019.10.21., 21:14][válaszolok] #68
Robi? Van-e már felüljáró a vasúti átkelőn? :D :D
Jellemnek (vendég) [2019.10.21., 21:20][válaszolok] #69
Hát most szépen sikerült kiteregetnie a szennyest Róbert! Na az ilyen ismerkedésektől mentsen meg engem a sors!
csodák márpedig vannak! (vendég) [2019.10.21., 21:36] válasza erre: #64[válaszolok] #70
"Hogy lett Péter "tanácsnok" /vagy nem is tudom a pontos titulust/?! Nos ezt mi is szeretnénk tudni." "Hiszed vagy sem, sem Ő sem mi nem tudtuk, hogy pontosan mi is a terv vele. Aztán történt amit már mindenki tud."

Szóval azt sem tudja, mit vállalt Hogy miért nem pont egy másik szerencsi fiatalnak (vagy ha tanácsadó kell, talán inkább már idősebbnek, tapasztaltabbnak!) csörgött a telefonja a jónéhány közül, aki legalább ennyit letett az asztalra, az örökre rejtély marad...
Bukovszky Róbert [2019.10.21., 21:39] válasza erre: #64[válaszolok] #71
Elnézést a közepe táján rosszul írtam a monogramot, valójában "MR volt ogy képviselőről van szó"
#66 Köszönjük, biztos mindent meg fog tenni a sikerért, de közel sem rajta vagy a többi "behívotton" fog múlni a Városunk jövője.
#67 igen ez a legnagyobb 'hibája, hogy az én fiam, de esküszöm nem tehet róla!!!
#68 talán még nem épül, de Zombor felől halad a kerékpárút, beszéltem a munkásokkal, azt mondták, ha már erre dolgoznak egyúttal szívesen kivitelezik azt is!
#69 nem tudom Ön mit ért "szennyes" alatt, én csak leírtam a valóságot a szokásomhoz híven, nem hiszem, hogy ebben a történetben bárkinek, bármi szégyellnivalója lenne.
bizony (vendég) [2019.10.21., 21:42][válaszolok] #72
Nekem a kivénhedt, tehetetlen tanácsnokokból van elegem.
Bukovszky Róbert [2019.10.21., 21:43] válasza erre: #70[válaszolok] #73
Szerintem a régi/új polinak lesz fogadó órája, javaslom Önnek keresse fel s érdeklődjön tőle! Szerintem nincs létszám korlát, tegye meg a javaslatait Tibinek vagy a testületnek.
Haha (vendég) [2019.10.21., 21:44] válasza erre: #67[válaszolok] #74
Egyetértek Önnel. De még el is néznék az emberek ezeket a kisebb "fizetségeket", amiket hálából most ki kell osztani. Ha. Ha a negatív megfizetés is megtörténne és kirúgnának néhány hosszú évek óta gazdagodó, pökhendi alakot, barátnőket, csókosokat. Meg ha nem kreálnának többeknek itt-ott mindenféle jól fizető állást ahol aztán meg se nagyon kell jelenni. Volna itt tennivaló bőven, de megteszi-e majd akinek meg kell tennie? Tanácsadóban eztán sem lesz hiánya, az biztos.
Meglepő (vendég) [2019.10.21., 21:47] válasza erre: #70[válaszolok] #75
de tényleg! Igazán bátor ez a család! Még az is megeshetett volna, hogy takarítónak hívják be, vagy autókat mosogató napszámosnak... igen veszélyes volt ám csak úgy odamenni! Még a végén megsajnáljuk...
Na (vendég) [2019.10.21., 21:49][válaszolok] #76
sok okos ! Mit szapulják itt BR - et ? Ő bizonyára valóban nem tehet arról, hogy az egyébként igen értékes fiatal embert - a fiát - bizottsági taggá választották . Ez a bizottság kb félévente tart ülést, és olyan " fontos " kérdésekben hoz döntést mint pl. milyen szempontok alapján válasszanak kitüntetteket, vagy az szmsz 12. pontja hatodik bekezdésében az "és" helyett "vagy" szerepeljen ! Na és persze nem jár érte fizettség ! Ezzel együtt megtiszteltetés a kiválaszt?s a fiatalember szám?ra, aki egyébként egy szerény, szimpatikus srác ! Most lehet kombinálni, vajon miért vettem védelme be BR- t és a fiát ! Biztos valami érdek fűz ehez ! Nevetséges kombinációkat feltételez aki valami suskust sejt a kiválasztás mögött és különösen az a bizonyos Hdám részéről, aki nemrég azon busongott, hogy a fiatalok hátt?rbe vannak szorítva Szerencsen ! Tessék talán tehetségesnek lenni, azzal felhívni magára a figyelmet, nem a felesleges okoskodással !
valaki (vendég) [2019.10.21., 21:53] válasza erre: #64[válaszolok] #77
Nem tudom biztosan, de szerintem Péter a Jogi és Ügyrendi Bizottság külsős tagja lett.
Hádám [2019.10.21., 21:58] válasza erre: #64[válaszolok] #78
Kár, hogy még Nyíri Tibor saját bevallása szerint is augusztusban tudatosult benne, hogy induljon, tehát amikor beszéltünk, akkor még nem is látszott, hogy lesz "másik csapat", hacsak te nem tudtál már valamit előre. Nem kell itt nagy történetet keríteni köré, látott már hasonlót a világ Minden tiszteletem az elért eredményekért a sportban, de 21 évesen KEZDŐDIK az élet igazán. A bólogató jános kifejezésed meg ebben az esetben értelmetlen, mivel csak egy csapat van bent, akiktől kapta a pozíciót, így nagyon nincs mi ellen felszólalni
Saját tapasztalatomból mondom, egy bizottsági hely nagyon hasznos tud lenni, ha van szakmai háttered hozzá, akkor praktikus ötletekkel tudsz előállni a város érdekében.
Hádám [2019.10.21., 22:25] válasza erre: #76[válaszolok] #79
"Hdám részéről, aki nemrég azon busongott, hogy a fiatalok hátt?rbe vannak szorítva Szerencsen"

idézek még egy sort:
"Ez a bizottság kb félévente tart ülést, és olyan " fontos " kérdésekben hoz döntést mint pl. milyen szempontok alapján válasszanak kitüntetteket, vagy az szmsz 12. pontja hatodik bekezdésében az "és" helyett "vagy" szerepeljen"

Na látja itt a baj.... eleve degradálja az egészet, saját bevallása szerint se ér semmit az egész, akkor mennyit is ér itt egy fiatal? Nem arra céloztam, hogy a "labdaszedő" brigádba kellene fiatalítás, hanem abba, hogy a megrögzött "veterán" testületben is elkelne olykor legalább 40 év alatti....
Nem (vendég) [2019.10.21., 22:30][válaszolok] #80
kell a magyarázkodás kedves Hdám ! Önből csakis és kizárólag az irígység beszél . Irígyli a fiatalembertől ezt a kicsinyke "pozíció " -t . Vajon miért nem az ön hatalmas szakmai háttere dominált a külsős bizottsági tagság kiválasztás?nál ? Tán bizony azért mert az csak az ön eltúlzott önbizalmában létezik ? Javaslom ; hátrább az agarakkal, be kell látnia, hogy a Szerencsiek nem díjazzák a pökhendiségét !
Miért (vendég) [2019.10.21., 22:46][válaszolok] #81
nem azt a sort idézi fiatal barátom miszerint " tessék tal?n tehetségesnek lenni " ? Talán azért , mert igazában csak a szájtépésben mutatkozik meg a tehets?ge !? Be kell látnia, hogy személy?t, az okoskod?sát , a névvel vállalt szereplése ellenére nem díjazzák Szerencsen ! Vegye észre / vagy ne / , hogy választ?si kudarcaival kezd nevetségessé válni erőlködése !
nevetséges (vendég) [2019.10.21., 22:49][válaszolok] #82
Megszavazták Bandi bának a havi 300 ezret, majd elhangzott, hogy nem az anyagi haszonszerzés a céljuk... haha
Itt, ahol egyik hónapról a másikra él az emberek többsége, 300 ezer egy álomösszeg. Önöknél hány százezer számít anyagilag haszonnak, mondjuk 500 ezer már igen?
Egy szerencsi (vendég) [2019.10.21., 22:54] válasza erre: #80[válaszolok] #83
Tűpontos jellemrajz.
Kedves Ádám, ideje lenne önvizsgálatot tartania és magába nézni.
9 éve ugyanaz a lemez, és mindig ugyanaz az eredménye. Nem gondolja, hogy változtatni kellene?
Hádám [2019.10.21., 22:58] válasza erre: #80[válaszolok] #84
Nyilván valóan életem álma egy egyeduralkodó testület mellett bármilyen pozíciót szereznem.... de nem is erről van szó, Bukó elhordott minket kb minden szarnak, majd eljátssza a hattyúk halálát, hogy ő semmiről sem tudott, de azért eleve kiöltözve az első sorba ültek teljesen életszerű

Megsúgok egy "titkot"! 5 évig a megyei területfejlesztési bizottságban dolgoztam, szinte kivétel nélkül nagyobb városok polgármestereivel, vagy korábbi vezetőivel együtt, megvizsgálhatja a statisztikákat, tőlem többet maximum a bizottság elnöke volt jelen, felszólalásban pedig torony magasan vittem a mezőnyt! Itt derültek ki például olyan érdekességek, hogy Szerencs vezetése magasról szart mindenféle fejlesztési egyeztetésre a megyével és hogy kb minden elkerül minket, a 37-es építése is stagnál.... bár meg se lepődök rajta, hisz olyan "eredményes" képviselő volt a városból a választott testület tagja, aki NULLA alkalommal szólalt fel 5 év alatt és most "jutalmul" ismét bekerült... Na de nem is "reklamálok", meghajlok a bölcs többség előtt

"a Szerencsiek nem díjazzák a pökhendiségét".... ha ez igaz lenne, nem az lett volna az eredmény 9 éven át ami.... inkább hagyjuk a témát azt javaslom
Valójában (vendég) [2019.10.21., 23:11][válaszolok] #85
269000 Ft bruttó tiszteletdíjat szavaztak meg, ez kb 170 ezer nettó az felel meg ! Ne feledjük ugyanakkor, hogy az előző testület két elpolgármestert választott kb ugyanilyen díjazással. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy úgy emlékszem volt olyan testület is, ahol az alpolgármester 75ezer Ft- ot kapott díjként havonta !
Hádám [2019.10.21., 23:33] válasza erre: #81[válaszolok] #86
Ebben egyetértünk. Senki sem szereti ha az igazat a szemébe mondják, sokkal egyszerűbb üres lózungokkal kampányolni, mint az ötezres utalvány meg ingyen csokifeszt vagy építünk játszóteret... ezt támasztja alá, hogy Szerencs lassan községi szintre süllyed... Van egy nagy hibám, megmondom a véleményem, ha tetszik ha nem.... De nézzünk már egy párt tehetséges, feltörekvő fiatalt csak a kíváncsiság kedvéért... ott van a fidesz jelöltjei közül mindjárt kettő is... jelentős, több évtizedes szülői anyagi háttérrel megtámogatva a "tehetséggondozás"... Robi! Tedd a szívedre a kezed te is! Ha full csórók lennétek, akkor is sikerült volna elérni az eredményeket, megteremteni a nem két forintos felszereléseket?! Számomra az az érdekes, hogy ebben a városban mindig csak a tehetős szülői háttérrel rendelkezők a "FELTÖREKVŐK"

Balogh Lacikát miért nem emlegeti például soha senki? Az ország egyik legjobb dobosa évek óta, de nem rémlik, hogy ezért bármi elismerést kapott volna, pedig már az összes jelentős tv csatornán megfordult a produkcióival.

Vagy itt van például a mi csapatunk egyik tagja Szűcs Anita! Kétszeres magyar bajnok súlyemelő, Európa Bajnoki 4. helyezett, de talán egy cikk nem született róla a Szerencsi Hírekben....

Vagy itt van (bár nem kifejezetten szerencsi, de mégis minden iskoláját itt végezte) Korvin Balázs, aki országos szinten már nem is tudom hány testépítő bajnokságot nyert....

És ők csak azok, akiket személyesen ismerek, gyanítom akadna még pár ilyen ember. Egyikük mögött sem állt több tízmilliós anyagi háttér, viszont kemény munka igen...

De meg sem lepődök, anno a Hooligans is csak onnantól volt érdekes, amikor híresek lettek... akkor már természetesen mindenki "segített" nekik

Magamat nem tartom se zseninek, se valami nagy valakinek. Egy viszont biztos, az egyetem elvégzése után egyetlen percet se dolgoztam alkalmazottként, a tesómmal alapított cégben tevékenykedtünk, amivel nem a nulláról, hanem a MÍNUSZBÓL indultunk, kifizettünk mindent adósságot, ami annak köszönhetően halmozódott fel, hogy édesapámnak az állítólagos "barátai" nem fizették ki az egy éves munkáját, egy rátki panzió építését. Azóta eltelt 10 év, minden egyes évet PIACI alapon működve, nyereséggel zártunk, nem volt milliomos nagybácsi, tőkeinjekció, ha elszúrtunk valamit, olykor ingen szar helyzetbe hozva magunkat. Ez idő alatt saját magunk és alkalmazottaink után fizettük a járulékokat, a felmerülő adókat, költségeket stb. Egy esetben nyertünk pályázatot, ami a 10 éves árbevételünk kb 0,1%-át tette ki.... A teljes ingatlan, jármű, állvány és géppark ÖNERŐBŐL került megvásárlásra. Ja és jelenleg 34 éves vagyok.... Úgy gondolom sok mindenre lenne okom, de a szégyenkezés nincs ezek között...
errr (vendég) [2019.10.22., 07:09] válasza erre: #86[válaszolok] #87
Ne foglalkozzon a piszkolódókkal!
Jó pihenést. (vendég) [2019.10.22., 07:55][válaszolok] #88
Hádám - elég izzadságszagú a hablatyolása!!
Ön tényleg egy beképzelt ,öntelt,ember ,aki kapaszkodni szeretne az uborkafán.
Hányszor olvastuk már,hogy saját magát tartja a legkülömbnek.
Végeztünk már egy néhányan egyetemet ,de az nem jelenti azt ,hogy valaki inteligens is.
Ön egy politikai ,közéleti hulla-ha vissza idézzük a korábbi Jobbikos hozzászólásait,és a mostani K - körös kiruccanását,hát émelygés fog el.
Valaki írta korában ,a sértegetéseit,kioktatásait,kommunistázásait, nem feledjük,és a választáson meg is jutalmaztuk.
PIHENJEN,GONDOLKODJON,DOLGOZZON -ÉS NYUGODJON MEG ,AZ öN SZÁMÁRA A KÖZÉLET,NEM LÉTEZIK.
Véletlenül... (vendég) [2019.10.22., 08:10][válaszolok] #89
Véletlenül pont őt választották bizottsági tagnak...Sok-sok ember segítette Nyiri Tibor kapmányát, még sincs sehol egyik sem, meg nagyon nem is lesz!
https://www.facebook.com/867955493564666/posts/983941115299436/
Tudja (vendég) [2019.10.22., 08:26][válaszolok] #90
kedves nagytudású Hdám, a múltidőben sorkatonaként hallottam egy mondást a századparancsnoktól, így szólt ; " az öndicséret büdös " . Nem ártana megszivlelnie !
Csalódás már az elején... (vendég) [2019.10.22., 08:33][válaszolok] #91
A tegnapi gyűlés sok embert meglepett, persze arra számítani lehetett, hogy a Fideszesek ki lesznek rakva melegebb éghajlatra, de arra szerintem nem sokan számítottak, hogy a képviselő urak/hölgyek fognak mindent irányítani, 'birtokolni'. Kicsit azt érzem, hogy minden hatalmat, minden vezetést maguknak akarnak. (Félreértés elkerülése miatt Nyiri Tiborra és csapatára szavaztam!) Nem engednek más embert/külső tagot semmihez sem, mert mi jogon? Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de kezd nagyon hasonlít ez a felállás a korábbi emberkékre/csapatra. Csak ők, csak mi, senki más! Nagy a hiány a városban, ezért nem bíznak meg külsős embereket... Rendben! De akkor miért szavaztak meg plusz tiszteletdíjakat, egyebeket maguk között? Szerintem bőven van mindegyik képviselőnek, bőven van mivel foglalkozni, miért kell még többet vállalni, még többet kapni?? Azt is észre vettem, hogy egy-két képviselő úr/hölgy elveszítette az alázatott, és kicsit nagyobb lett az arca. Igaz a mondás: Adj valaki kezébe hatalmat, és meg tudod milyen ember valójában. Kemény 5 év lesz az biztos, de a tegnapi gyűlés szerintem nem a legjobb nyitás volt. Hézköznapi emberként ezt látom/érzem.
Elismerés (vendég) [2019.10.22., 08:53] válasza erre: #64[válaszolok] #92
Elismerés jár a fiának a sportolói/tanulmányi eredményeinek, de ezt senki sem hiszi el, hogy nem tudott róla, hogy mi vár rá... Sőt! Már az is megy a városban, hogy Nyiri Tibor kérte fel a fiát a kampányfilmhez, előre minden megvolt írva, tudták, hogy ki milyen szerepet fog kapni. Kicsi város ez a Szerencs!
Hádám [2019.10.22., 09:09] válasza erre: #88[válaszolok] #93
Milyen szépen kikerülte e lényeget... engem is émelygés fog már el a magához hasonló cinikus seggfejektől... itt mindenki olyan lokálpatrióta, hogy csak na... aztán az első adandó alkalommal elhúznak a gyerekei a varosból... de árulja már el mi számít itt eredménynek, mert már baromira kíváncsivá tett?! Azt jól látni, hogy akiket felsoroltam az nem... a hosszú nyelv? A gátlástalan napraforgó életmód? Komolyan nem tudom.... avasson be bölcsességébe
Alpolgármesterek (vendég) [2019.10.22., 09:21] válasza erre: #92[válaszolok] #94
Az alakuló testületi ülés meghivójának hetedik pontja szerint alpolgármesterek választása-szerepelt.Senki sem javasolt módositást,de csak egy lett választva.Ez a hires szakértelem?Miért ejtették a második alpolgit?A 9 pont szerint polgármesteri program ismertetése..helyette bemutatta a csapatát.Nyilt levél a képviselőnek amúgy barátilag,majd O.V. következik?Esetleg előtte leülhetett volna egy kávéra valahol beszélgetni.Nyilt levél,mint baráti közeledés..Ja nyolc évig minden rendben ment,kivéve a sok ellenszavazatot amit Tibi bá adott le.Igaz Ő mindig igazat mond,s mindenkit szeret akár K.F.Csöbörből vödörbe.
Nem értem (vendég) [2019.10.22., 09:25][válaszolok] #95
az itt írogató embereket. Szerencs változást akart és arra is szavazott. A munka még el sem kezdődött máris megy a pocskondiázás. Könnyű kívülről, névtelenül írogatni és még a keresztvizet is leszedni valakiről.
Azt, hogy ki miért mit kapott szerintem nincs értelme látogatni. Mindenkinek meg volt a lehetősége, hogy oda álljon nyilvánosan Nyiri Tibor és a csapata mellé, ha ezt nem tette akkor szerintem hagyja, hogy elkezdjék a munkát. 5 év múlva pedig meglátjuk. Sok sikert az új polgármesternek és csapatának. Hajrá! Munkára fel!!!!
Javítás (vendég) [2019.10.22., 09:52][válaszolok] #96
Elnézést, hibát vétettem, javítom:
látogatni helyett latolgatni. :D .
Itt a megváltás! (vendég) [2019.10.22., 10:28][válaszolok] #97
Megvan mentve a város emberek! Van itt minden kérem szépen, mint a búcsúba. Szerencsről csak úgy születnek a jobbnál jobb cikkek, igazi csemegék, lehet rajtuk csámcsogni. A 21 éves "tanácsadó" az vicc akart lenni? Legközelebb mi jön, egy általános iskolás?
Bukovszky Róbert [2019.10.22., 11:19] válasza erre: #92[válaszolok] #98
Figyu jóember! Nézze, ha én hazudtam egy szót is akkor azt kívánom magamnak és az egész családomnak, hogy kínok kínját szenvedve kerüljünk tolókocsiba életünk végéig, viszont nem tudom mit kívánjak Önnek és a családjának, ha szóról szóra igaz amit leírtam?! /természetesen nem kívánok önöknek semmi rosszat, csupán egy kis lelki békét!/
Árulják már el nekem, hogy hol "mennek" ezek a dolgok a városban, biztos sok-sok érdekes információval szolgálhatnának még. Megjegyzem az a része valóban igaz, hogy Tibor kereste Petit, és Ő örömmel mondott igent a kisfilmre a fentebb leírt okokból, de mondja már meg nekem ki a fene kereste volna meg, ha nem Tibi, talán a kalkuttai Teréz anyus, vagy ki a csoda?
Sosem fogom megérteni, hogy miért lehetnek emberek ilyenek, miért nem tudnak egy kicsit örülni, egy kicsit mosolyogni, miért nem lehet egy frissen nagy %-ban megválasztott testületet hagyni dolgozni, aztán majd, ha eljön az ideje akkor kritizálni, számon kérni, vagy uram bocsá, elismerni, gratulálni? Miért nem lehet elismerni, tudomásul venni, hogy a Szerencsiek döntő többsége Tibornak és csapatának szavazott bizalmat, ha meg már így alakult akkor hadd döntse el Ő/Ők, hogy kivel is kívánnak együtt dolgozni. Bekerült most közéjük egy 21 éves fiatalember, aki itt kíván boldogulni, akinek példamutató az életvitele, miért is nem lehet őt békén hagyni, miért is nem lehet elhinni, hogy hozzá tud annyit tenni a munkához mint anno néhány éve BB bácsi, miért is nem lehet megelőlegezni azt a bizalmat, hogy rajta keresztül lehet megszólítani a korosztályát, vele lehet példát statuálni, hogy aki szorgalmas, talpra esett, vannak céljai azoknak érdemes lehet Szerencsen maradni?
Index (vendég) [2019.10.22., 11:53] válasza erre: #98[válaszolok] #99
Cikk: "Ez egyébként az utca emberét kérdezve is ugyanígy tűnik. Reprezentatívnak nem tekinthető felmérésünk szerint ugyanis főképp tényleg azért szavaztak Nyirire, mert ismerik"
Semmi másért. Ez aztán a felhatalmazás.
??? (vendég) [2019.10.22., 11:59] válasza erre: #98[válaszolok] #100
Minden szavával egyetértek.
Gondolkoni (vendég) [2019.10.22., 12:04][válaszolok] #101
Most akkor mindenki tegye a szívére a kezét! Ezt akartuk tényleg? A városból akivel beszéltem szinte mindenki egyet értett azzal, hogy Nyiri Tibornak meg kellett adni az esélyt, azt hiszem ezen a többség nem fog összeveszni. De az, hogy a képviselők is függetlenek mind, azt nem tartom bölcs döntésnek, én jómagam ezt figyelembe véve nem így szavaztam nagyjából 70-30 arányban. Egy tisztes kis létszámú ellenzék legyen az most a Fidesz, vagy a Kossuth-kör, vagy bármi más szükséges mert gátolni ugyan nehezen tud, de az ellenzék világít rá a hibákra, a mulasztásokra, a susmusra, a mutyira. Nem ítélkezek még nem kezdődött el igazán a munka, de én szerintem itt 5 éven keresztül 9/9 igen lesz minden testületi ülésen. Egyszerűen önámítás mást gondolni. Szerencs így nem fog fejlődni, sőt a becslések alapján 10 éven belül 6.500 alá fog süllyedni a város lakossága. De ez nem egyedi eset. Az egész világban megfigyelhető jelenség, hogy a vidéki lakosság a nagyobb városok felé vándorol. Bő 50-100 éven belül a vidék lakossága megfeleződik, és egyre több megalopolis alakul ki. Mi a megoldás? Erre nincs, higgyék el, a világon sehol nem tudják ezt pár évnél tovább meggátolni, vagy lassítani. Ezért számomra az elvándorlási kényszer ellen kampányolni bármilyen programmal egy nagy kamu, hazugság, az emberek becsapása. A világ összes pénze kellene ahhoz, hogy Szerencs újra 10.000 fölé menjen! Itt egyszerűen csak annyit lehet tenni, hogy élhetőbbé, szebbé tenni a várost a jövőben de ennyi, ennyi...
Alakuló (vendég) [2019.10.22., 12:31][válaszolok] #102
A hétfői alakuló önkormányzati ülés inkább formaságok sorozataként tekinthető. Sok meglepetést október 13-a után nem tartogatott. Egy dolog szerintem mindenki számára egyértelmű: azok az emberek kaptak felhatalmazást a város vezetésére öt évre, akiket ünnepeltünk a színházteremben. Azt gondolom, hogy a bizalom szempontjából azok vannak előnyben, akik kiálltak Nyiri Tibor és csapata mellett és vissza kell vonulniuk azoknak, akik nyíltan támadták és a vesztét akarták.
Akik pedig tisztességgel végezték eddig is szakmai munkájukat szerintem a jövőben is dolgozni fognak. (Lehet, hogy többet mint eddig.) Én örülök annak, hogy a fiatal Bukovszky Peti szerepet kapott (és vállalt), mert valóban üzenet értéke is van a városban maradt korosztálynak. Azzal egyetértek, hogy a polgármester nem programot hirdetett, hanem általánosságban beszélt és kinyilatkoztatott (mindenki polgármestere szeretne lenni, a város fejlődése érdekében közös munkára hívja K.F.-et, stb.) A helyében én azért megjelöltem volna pár pontból álló, világos célokat. Ezek közé tartozhatott volna a költségvetési hiány megszüntetése érdekében teendő sürgős feladatok, az utak, járdák, közterületek állapota, a városgazda- és városüzemeltető tevékenységének hatékonyabbá tétele, a helyi vállalkozások megerősítése érdekében teendő intézkedések (pld. terheinek a mérséklése, vállalkozásbarát hivatali apparátus stb.), a fiatalok letelepedésének (helyben tartására) tervezett lépések, az idősekről történő gondoskodás erősítése benne az idősek otthonával), a sport-, a kultúra (benne a Rákóczi-vár), a szabadidő- és az egészséges életmód fejlesztése érdekében meghozandó döntések. Nyíltan kellett volna beszélnie a pályázatok konkrét tartalmáról, azok megvalósíthatóságának esélyeiről, hatásairól. Talán érdemes lett volna szót ejteni a helyi társadalommal (a város lakóival) történő párbeszéd lehetséges formáiról. (Azért egy élő közvetítés belefért volna a városi tv-től az eseményről.) Így talán picit informatívabb, tartalmasabb lehetett volna az első nagy találkozás a választókkal.
Tanácsnok (vendég) [2019.10.22., 12:37][válaszolok] #103
Én hiányolok egy Gasztro tanácsnoki pozíciót, Kacsa igazán megérdemelné.
Figyu! (vendég) [2019.10.22., 15:17] válasza erre: #98[válaszolok] #104
Figyu jóember! Ad.1 legjobb védekezés a támadás! Ad.2 Hogy írhat valaki ilyet 'Nem tudom mit kívánjak Önnek és családjának....' Nem fél maga a karmától? Leírtam, amit hallottam, amit beszélnek az emberek! Erre maga? Támad, és személyeskedik! Érthető, hogy védi a fiát, más is ezt tenné, de be kell látni, hogy egy 21 éves nagyon éretlen egy ilyen feladathoz! Meg őszintén, hiányzik ez maguknak?? Szerintem nem! Egy 21 éves fiatal embert így kitenni ezeknek! Én nem tenném ki a fiamat ennek, de ez is csak egy vélemény!
Nem értem... (vendég) [2019.10.22., 15:36][válaszolok] #105
Nem értem, hogy miért ajánlottak E.Zs.-nek békejobbot? Miért hívják K.F.-et közös munkára? 8500 ember előtt ha engem valaki megaláz így, akármennyire is vagyok intelligens, menjen a picsába! De most komolyan! Őket érdekelte akkor, hogy 'velem' mi van? Van egy sejtésem, de azt nem írom ide le, és ne legyen igaz, azt kívánom!
Már fordítással is látható: (vendég) [2019.10.22., 16:42][válaszolok] #106
Bukovszky Róbert [2019.10.22., 17:07] válasza erre: #104[válaszolok] #107
Ön hazugsággal vádolt engem! Ha figyelmesen olvasott akkor megérthette, én Önnek és családjának "lelki békét" ajánlottam, ha ok nélkül nevezett hazugnak! Azt hiszem ez így elég korrekt?!
Jellem (vendég) [2019.10.22., 17:43][válaszolok] #108
Róbert! Ön itt a nagy nyilvánosság előtt elátkozta önmagát és a családját amivel -ne haragudjon meg- de cigányt csinált önmagából.Azért van egy szint! Különösen az oly sokszor büszkén hangoztatott névfelvállalásnál.Átkozódással nem érvelünk,és nem cáfolunk csak lejáratunk. Főleg magunkat! Már ha meghallgatja a véleményem.Üdvözlöm!
Hazugnak?? (vendég) [2019.10.22., 18:31] válasza erre: #107[válaszolok] #109
Melyik résznél olvasott ilyet kedves Róbert?" Már az is megy a városban, hogy Nyiri Tibor kérte fel a fiát a kampányfilmhez, előre minden megvolt írva, tudták, hogy ki milyen szerepet fog kapni. Kicsi város ez a Szerencs! "
Ebben hol szerepel a hazug??? Ne kombináljon kérem! A másik, hogy nekem mindegy, hogy ki milyen szerepet kapott, ki hová került és miért.... Semmi rosszat nem írtam, szerintem! Ön erre rögtön támadásba lendült. Sajnálom!
Bp (vendég) [2019.10.22., 18:32][válaszolok] #110
Példamutató életvitel, jó vicc...!!420!
True (vendég) [2019.10.22., 18:59] válasza erre: #105[válaszolok] #111
Igaz! Nagyon igaz!
valaki (vendég) [2019.10.22., 19:25][válaszolok] #112
Már elnézést, de a kampánynak vége, ott történt ami történt, a választók egyértelmű felhatalmazást adtak Nyirinek és csapatának. Ha egy ilyen ellenkampány után is Őt választották, azt hiszem nem kell semmit megmagyaráznia, nem kell indokolnia mit miért tesz.

Ellendrukkerek, károgók mindig is voltak, nem kell velük foglalkozni. Kapott a pm itt is annyi ingyenes (ellentétes tartalmú) jó tanácsot, hogy biztosan nem tud megfelelni mindegyiknek. És remélem nem is akar. Nem kezdő már.

Róbert, Ádám: egy kicsit hagyni kell az embereket, had vezessék le indulataikat, majd elmúlik. Tudom sz.r amikor bántják, sértegetik az embert, mégis szerintem inkább félre kellene most állni.

Személy szerint én nem ismerem sem Róbertet, sem Pétert (ők sem tudják ki vagyok), mégis örülök a kinevezésnek. Lehet ez az első lépés, hogy "felépítsenek" egy fiatalt és alkalmassá tegyék a köz szolgálatára. Drukkolok.
Bukovszky Róbert [2019.10.22., 19:29] válasza erre: #109[válaszolok] #113
"de ezt senki sem hiszi el, hogy nem tudott róla, hogy mi vár rá..... " ezt Öntől idéztem a #92-ből, tehát "DE EZT SENKI NEM HISZI EL" nos, ha ez így van akkor azt gondolhatják, hogy "HAZUDTAM" vagy valótlant állítottam.
#108! Igen elátkoztam magunkat, tartom is, legyen úgy, ha valótlant állítottam!
Köszönöm a sok kedves -meg a nem annyira azokat is- hozzászólást, asszem egy kicsit sok már belőlem, így -sokak örömére - egy időre befejeztem itt az irkálást.
Csak azt írtam... (vendég) [2019.10.22., 20:24] válasza erre: #113[válaszolok] #114
Csak azt írtam, amit másoktól hallok tegnap óta... Nem jelentettem ki, hogy 'Ön hazudik!' Ezt most sem teszem! Legyen ott a 21 éves fiatal, de akkor legyen 30-40 közötti is, mert azok nincsenek!
ünnep (vendég) [2019.10.22., 20:52][válaszolok] #115
Na hol ünnepelt ma KF? Vajon ki volt a fotósa?
én sem értem (vendég) [2019.10.22., 21:12] válasza erre: #105[válaszolok] #116
Írásából úgy tűnik, hogy Ön nem a fidesszel szimpatizál. Mégis azt gondolom, hogy Önnél már sikert értek el, a lelkét már megtámadta a fideszes propaganda, mert Ön gyűlöl, Ön retorziót követel. Pedig nem kell kereszténynek sem lenni (nem a fidesz kereszténységére gondolok) ahhoz, hogy az ember megbocsásson a rossz útra tévedőknek, hogy meglássa a másik emberben a jót. Ha megdobnak kővel...
Program híján (vendég) [2019.10.23., 06:46][válaszolok] #117
A választási küzdelmek során a független polgármesterjelölt és a függetlenek nem ismertettek semmilyen programot, annak ellenére, hogy az egyik (az első) kiadványukban Nyiri Tibor kérte a programjuk megvalósításához a támogatást.
Az alakuló képviselő-testületi ülésen az újraválasztott polgármester a 9. napirendi pont alatt (Polgármesteri program ismertetése)sem hirdetett programot. Ez szembeötlő hiányosság, amire fentebb mások is felhívták a figyelmet.

Másik, jogi jellegű hiányosság, hogy az 5. napirendi pont alatt módosították az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát (bizonyára a bizottsági és tanácsnoki struktúra miatt is), de az elfogadott változásokat nem ismertették, s az előterjesztést nem is tették közzé a város honlapján, ahogy azt kellene. Az előterjesztés ma reggelig sem (vagyis utólag sem) tették nyilvánossá a honlapon.

Remélhetőleg az Önkormányzat hétfői nyilvános ülésének jegyzőkönyve szó szerinti lesz, így a leírt anyagból is kitűnhet majd a programtalanság. Viszont elolvashatunk majd egy jellemző történetet a '70-es évekből, egyenesen az NDK-ból Az legalább konkrétum volt.:)
Útószó. (vendég) [2019.10.23., 08:04][válaszolok] #118
Róbert-nem kell megharagudni ,de lássa be nem mindennapi ,egy 21.éves egyetemista tanácsnoki megbízása úgy ,hogy előtte semmilyen közéleti szerepet nem vállalt. A sport az más.
A tanácsnok feladata benne van a szó tartalmában ,szerintem még a "gyereknek "van szüksége tanácsnokra

Hádám -Ön más helyzet,nyugodtan ,visszavonulhat egy időre.
Tisztuljanak le a gondolatai,gyakoroljon önkritikát.
Találja meg a helyét a politikai áramlatokban,mert Önnek még a Kutya Párt hátra van.
Nem lehet ,hogy egy egész város téved,és csak Önnek van igaza.
errr (vendég) [2019.10.23., 08:18] válasza erre: #116[válaszolok] #119
Így aztán majd röhögve kifosztanak bennünket újra és újra.
Talány (vendég) [2019.10.23., 09:06] válasza erre: #110[válaszolok] #120
Ezt kifejthetné egy kicsit...
Ünnepelni (vendég) [2019.10.23., 10:25][válaszolok] #121
K.F. nevét a mai tokaji meghívón láttam. Gondolom megy Tiszaújvárosba, Szikszóra és Szerencsre is. Mindhárom helyen új polgármestert választottak, illik őket is köszönteni, megismerni.
Hádám [2019.10.23., 10:40] válasza erre: #118[válaszolok] #122
Valamit rosszul lát akkor... kezdettől fogva a Jobbik tagja vagyok, mint ahogy most is a Jobbikot képviseltem a Kossuth körön belül. A politikai napraforgó az nem én vagyok a városban... ha igy lenne, már rég a testület tagja lennék....
valaki (vendég) [2019.10.23., 10:42] válasza erre: #117[válaszolok] #123
Savanyú a szőlő? Az ülés óta egy munkanap telt el. Persze a város honlapján az SzMSz-en kívül minden egyéb fenn van, például az előző testületi ülések. Korábban is reklamált?
#118 Nem tanácsnok, külsős bizottsági tag. 21 évesen szavazhat, családot alapíthat, dolgozhat, nem gyerek. Ha a tapasztalat lenne fontos, akkor csak 60 év fölöttieket lehetne megbízni.
Quo Vadis (vendég) [2019.10.23., 10:52][válaszolok] #124
Nem az a gond, hogy beválasztottak egy 21 éves fiút a bizottságba, hanem az, hogy megint mind a 9 fő egyetlen csapatból való. Megint nem lesz vita, nem lesz aki másképpen látja, nem kell majd kompromisszumos megoldásokat keresni. Higgyék el, hogy ez nem tesz jót hosszú távon.
napraforgó (vendég) [2019.10.23., 11:40] válasza erre: #122[válaszolok] #125
Hádám, a Jobbiknak a szocialistákkal (országszerte Gyurcsánnyal) összefogni hogy a ménkűbe' nem politikai napraforgás? Akkora összefogást értek el, hogy Ön és Bárány Alexandra is kevesebb szavazatot kapott nagyobb részvétel mellett, mint 5 éve.
Hagyják (vendég) [2019.10.23., 13:21][válaszolok] #126
már azt a szegény Hádámot békén ! Hadd pihenje ki a fergeteges kampány fáradalmait ! Ha tovább sértegetik még megteszi, hogy legközelebb nem indul, oszt jól nézünk ki !
MSZMP-MSZP (vendég) [2019.10.23., 13:31][válaszolok] #127
Errr! Rónavölgyiné kellene polgármesternek,Gyurcsány meg miniszterelnöknek! Jól gondolom?
Valaki (vendég) [2019.10.23., 13:31] válasza erre: #126[válaszolok] #128
Micsoda bölcsesség! Miért ilyen gúnyos? Ön indult már valaha, bármilyen szerény kampánnyal Szerencsért? Nem? Na ugye. De könnyű a másikat bírálni és sértegetni, becsmérelni. Most biztos jobban alszik... Szégyellje magát
! (vendég) [2019.10.23., 13:36][válaszolok] #129
Ádám legalább működteti ezt a fórumot,ahol szabadon mehet a nyálverés. Ezt azért vegyék figyelembe!
Igaza (vendég) [2019.10.23., 13:42] válasza erre: #124[válaszolok] #130
van, de mit lehet tenni , a választók így döntöttek . Ugylátszik új divat alakult ki , a nyertes polgármester jelöltjei teljes körűen befutók már másodszor ! Vagy ők választják a legjobbakat / ??? / vagy ilyen a választói lélektan . Minden esetre megfontolandó lenne a pm részéről egy tanácsadó teamet létrehozni, akik segítenék a döntéshozókat , mert lássuk be a megválasztott képviselők egy / nagy / része egyenlőre azt sem tudja eszik e vagy isszák az önkormányzati munkát ! Ebbe olyan tapasztalt , pénzügyi, közigazgatási, vállalkozói ismeretekkel rendelkező , ne agyj Isten önk. tapasztalattal bíró személyek kellenének, akik valódi segítséget tudnának nyújtani a testületnek ! És ezt pártpolitikától függetlenül kellene összeválogatni ! Mert azért valljuk meg a testület jelenlegi összetétele nem a bölcsek tanácsára hajaz !
Jog szerint (vendég) [2019.10.23., 15:27] válasza erre: #123[válaszolok] #131
Az SZMSZ módosítás előterjesztését kötelező lett volna előzetesen közzé tenni az aktuális SZMSZ szerint, vagyis a város honlapján, Így mos nem tudjuk, h pontosan miről is döntöttek.
valaki (vendég) [2019.10.23., 17:18] válasza erre: #131[válaszolok] #132
Köszönöm, de kérem jelölje meg az ide vonatkozó pontos jogszabályt, törvényhelyet.
"Így mos nem tudjuk, h pontosan miről is döntöttek." Kell ezt nekünk tudni? Nem lehet esetleg alakuló ülésen új SZMSZ-t elfogadni? Laikusként, csak érdeklődöm.
Ott volt a jegyző, aljegyző, a jogszabályok ismerői.
forum (vendég) [2019.10.23., 17:39] válasza erre: #129[válaszolok] #133
Nem Ádám üzemelteti ezt a fórumot. Nem tudom, honnan vette, hogy Ő...
Fórumra (vendég) [2019.10.23., 17:43][válaszolok] #134
Én úgy tudtam! Elnézést!
Akkor felvilágosítana hogy ki?
Nem (vendég) [2019.10.23., 17:56][válaszolok] #135
tudom kinek címezte a kérdést, de ha nekem, akkor válaszolok ; igen, indultam már választ?son, és nincs miért szégyenkeznem, mert - képzelje - nyertem is ! Na, most gondolkozzon !
Valakinek (vendég) [2019.10.23., 18:07] válasza erre: #132[válaszolok] #136
Miért, fogadtak el uj SZMSZ-t az ulésen?
valaki (vendég) [2019.10.23., 18:46] válasza erre: #136[válaszolok] #137
Miért tőlem kérdezi? Én nem vagyok jogtudós, én is csak érdeklődtem. Még várom a #131-től a pontos jogszabályhelyet és választ a kérdéseimre. Közben önszorgalomból megnéztem és találtam egy SZMSZ-t, amelyben még Koncz Ferenc szerepel mint pm., dr. Bobkó még nem képviselő. Ennyit a naprakészségről. Érdekes módon ez nem tűnt fel a jogismerő reklamálónak.
forum (vendég) [2019.10.23., 19:49] válasza erre: #134[válaszolok] #138
errr (vendég) [2019.10.23., 21:06] válasza erre: #127[válaszolok] #139
a pl kedvéért ez a mai köpcös a cipőjét sem köthetné meg GyF-nek sem. Talánha cáfolna..
Fórumra (vendég) [2019.10.23., 21:24][válaszolok] #140
Köszönöm! Nem tudtam hogy titkos! Írok privibe!
választás (vendég) [2019.10.23., 22:48] válasza erre: #135[válaszolok] #141
kíváncsiságból elárulná mikor és hol nyert?
Mindenben (vendég) [2019.10.23., 22:51] válasza erre: #130[válaszolok] #142
Szóról szóra egyetértünk! Ez a demokrácia alapja!
Errr-nek (vendég) [2019.10.24., 06:50][válaszolok] #143
Hihetetlen történet
Gyurcsány Ferenc reggel felkelt a budai villában, amit a felesége nagyapja 1958-ban azért kapott (telekszomszéd Kádár János), mert a hazaárulással hatalomba került Kádár megbízottjaként felügyelte Nagy Imre koncepciós perének lefolytatását, egészen a halálos ítéletig. Gyurcsány megreggelizett, tett-vett otthon, elintézett pár telefont, és elment Nagy Imre szobrához, ahol Nagy Imre örökségéről, a szabadságról és a jogállamról szónokolt. Azután hazament a Nagy Imre haláláért vérdíjként kapott budai villába, otthon tett-vett, megnézett egy jó filmet, és azzal a jő érzéssel feküdt le, hogy immár ő a hazai ellenzék vezére.
Ha ezt elmesélnénk egy külföldinek, vajon elhinné-e? Nem hiszem.
Bukovszky Róbert [2019.10.24., 11:37] válasza erre: #143[válaszolok] #144
Az Öné valóban egy "hihetetlen történet"! Viszont én írok egy igaz, megtörtént esetet! Anno ifjú koromban dolgoztam én egy Szerencsi gyárban, mivel ez még a rendszer váltás előtt volt, volt ott nekünk egy párttitkárunk, aztán én eljöttem onnan, őt is sodorta valamerre az élet ..... Hát eltelt néhány év 'oszt mit látok? Hát a mi szépreményű párttitkárunk, éppen gyertyát gyújt a város közepén a "kommunizmus áldozatainak" emléktáblájánál, szóval Ő, nem a nagyapja, nagyanyja vagy éppen valamelyik utódja, hanem ő maga!
Milyen (vendég) [2019.10.24., 13:22][válaszolok] #145
Fasza volna egy felüljáró a fecskési átkelőhöz,mint a mai baleset utáni elterelés miatt.
Nem a fecskésieknek, hanem az átmenő forgalom miatt.Ott álltunk kilométer hosszan, hogy haza tudjak menni
apropó (vendég) [2019.10.24., 14:43][válaszolok] #146
Ha már itt tartunk, fasza volna egy járható úttest, amit Szerencs főutcájának nevezhetünk...
Úgy (vendég) [2019.10.24., 16:49] válasza erre: #146[válaszolok] #147
van! Stb...stb...stb
Ez még igaz is lehet.. (vendég) [2019.10.27., 11:42][válaszolok] #148
143 hsz. -nek. - a "kedves" vezető reggel felkelt ,a budai / Czinegee út/ villájában ,ami úgy szerzett ahogy, és már nem megy el NAGY I szobrához ,mert már nem érdekli ,pedig évtizedekig ,erre hívatkozott, ez volt a példakép.
Azután a Felcsút melletti kastélyába hajtat,amit szintén úgy szerzett mint az előzőt,és hívatja M.L-et, -,hogy közölje ,mi a következő,pályázat amit nyerni fog.
Aztán megnézi valamelyik stadiont ,elutasítja az egészségüggyel,oktatással ,és szociális ügyekkel kapcsolatos javaslatokat, majd jó érzésekkel fekszik le ,hogy ö a haza megmentője.

Elmeséltük kűlföldieknek ,és tudták ,hogy mi történik az országban , azt kérdezték meddig tűrjük még?
A fenti mesén Ön is elgondolkodhatna!
Storyk (vendég) [2019.10.27., 16:34][válaszolok] #149
Ez még igaz is lehet? Miért? Amit Gyurcsányról írtam az nem?Talán az lenne a helyes ha azt írta volna hogy: Sajnos az mind igaz,de a másik oldal sem különb! És utána az orrom alá dörgölni az Ön történetét.
Csak elfogulatlanul!
Tartsa be! (vendég) [2019.10.27., 18:57] válasza erre: #144[válaszolok] #150
"Köszönöm a sok kedves -meg a nem annyira azokat is- hozzászólást, asszem egy kicsit sok már belőlem, így -sokak örömére - egy időre befejeztem itt az irkálást." - Bukovszky Róbert 2019.10.22.
errr (vendég) [2019.10.27., 20:54] válasza erre: #143[válaszolok] #151
az a hihetetlen hogy ma egy olyan ember vezethet bennünket szakadékba aki egyébként a GyF cipőjét sem köthetné meg semmilyen szempontból sem. s az is hihetetlen hogy 10 éves ország és nemzetvesztés után maga még gyurcsányozik.
Maguk felelősek mindezért ami mára szégyenünkre kialakulhatott.
Storyk végéra (vendég) [2019.10.28., 18:52][válaszolok] #152
Storyk hsz-nek : Ön egyoldalúan,politikai haszonszerzésből írta a,a hozzászólását.
Állított ,és nem azt kérte ,beszéljük meg.Tíz éve nem ,az Ön által említett vezeti az országunkat.
Én felhívtam a figyelmét valamire,a mesén keresztül ,de ez még igaz is lehet.
Igen az lenne a helyes ,ha írná ,hogy sajnos mindkét oldal egyforma -de reméljük mostanság már felnő egy nemzedék ,aki más lesz.
Összes hozzászólás: 152 db (63 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Név: Még nem tag? Regisztráljon, és hozzászólása nem kerül előzetes moderálásra!
Válasz erre:

emoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticon
Kérjük, hogy SZÁMOKKAL írja be az alábbi összeadás eredményét az üres mezőbe:
hetvenhét + egy =